Szubjektív

Szerintem sokan tudjátok, hogy nemrégiben megérkezett a legújabb Windows, ami minden logikát és matematikát mellőzve a 10-es verziószámot kapta. Legelső élményem a Windows 10-zel kapcsolatban egy nagyon jó budapesti program volt (Windows 10 Launch Day túra), amire egy kedves microsoftos ismerősöm révén jutottam el. Ezen a túrán végigjártuk a belvárost egy olyan app segítségével, amit egy díjnyertes magyar csapat készített el. Majd a túra után a Gozsdu teraszán tartottak egy beszámolót, ami közben letöltöttük egy gépre a Windows 10-et. A Windows 10 ugyanis egy ingyenes frissítés lett a Windows 7, 8 és 8.1operációs rendszerek tulajdonosai számára. Ez az operációs rendszer a folytatását jelenti annak a folyamatnak, amit a cég már a 8-as verzióval elkezdett 2011-ben. A céljuk egy olyan platform létrehozása volt, ami eltörli a határokat a PC-k, a konzolok és a telefonok között.

Eltelt egy hét, és a lehetőséget megragadva frissítettem én is a Windows 10-re. És kijelenthetem, hogy az operációs rendszer nagyon is teljesíti az általam elvárt követelményeket. Most már két hónapja használom, de eddig semmiféle borzasztó problémával nem találkoztam.

De most nézzük meg, mi lett új! Először is, kaptunk egy új böngészőt, a Microsoft Edge-et. Valljuk be, ez a böngésző egy felújított, feljavított Explorer lett, de ettől függetlenül kellett egy új név, mert az Internet Explorer név ma már nem sok jót jelent. Viszont az új böngésző nagyon gyors lett, ráadásul akár webjegyzeteket is csinálhatunk, ami nagyon hasznos tud lenni. Aztán visszakaptuk a Start menüt (jaj de jó), ami szebb és jobb is lett attól, hogy összekeverték a 7-es és a 8-as start menüt. Van egy új ablak, ahol a megnyitott programokat lehet nagyon jól irányítani, és (végre) új asztalokat is létre tudunk hozni.

Nini, van még itt más is. Egyszerűbb lett a két ablakban való dolgozás is, mert ha oldalra húzunk egy ablakot, akkor odarakja mellé az összes programot, amit mellé lehet rakni. De eljött az idő, hogy lerántsuk a leplet a Windows 10 talán legjobb újításáról, a Cortanáról. A Cortana nem más, mint egy virtuális asszisztens, ami millió dologban tud segíteni. Tud neked énekelni, viccet mesélni, tud e-mailt írni, tudja a naptáradat kezelni, tud ébreszteni, tud fordítani, beszélhet az időjárásról, egy szó mint száz, egy igazi asszisztens lett. Sajnos egyelőre a Cortana csak akkor érhető el, ha a teljes géped angol nyelvre van állítva.

Még van egy műveletközpontunk is a jobb oldalon, ahol különböző értesítéseket tudunk megnézni és/vagy reagálni rájuk. Bevallom, én eddig még nem igazán találtam túl hasznosnak, de a jövőben még megtetszhet.

Végül is megéri frissíteni? Én azt mondom, igen, megéri. Persze, mielőtt frissítesz, nézz utána, hogy a te gépeden is jól fog-e futni. Szerintem biztos, hogy nem fogsz csalódni benne.

Weiler Márk (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

,,Az Everest a legveszélyesebb hely a világon!” – hangzik el az Everest című amerikai-brit-ízlandi koprodukcióban készült filmben. Mikor először láttam a film előzetesét, már biztos voltam benne, hogy ezt a mozit meg kell néznem.

Igen erős elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban. Ahhoz persze lusta voltam, hogy bepötyögjem a gépembe a port.hu-t, és megnézzem, mi is ez a film, csak az Allee-ba vezető úton bővültek az ismereteim a filmről. Azt tudtam meg például, hogy nemcsak egy kreatív elme vetíti ki a gondolatait a filmvászonra, hanem hogy ez egy szörnyű és igaz történet profi hegymászókról, serpákról és segítőikről, akik közül nyolcan a hegyen élték meg utolsó perceiket. Beültem hát a moziba egy kis popcornnal az ölemben, várva a film kezdetét.

Azon a bizonyos május 10-i napon sok száz hegymászó volt fent a hegyen. Nagyon kevés alkalmas nap van a csúcs meghódítására, így sok csapat indult el a csúcsra ezen a végzetes napon. A film emléket állít azoknak, akik életüket vesztették a hegyen, és megmutatja,

• hogy a helyiek Csomolungmának, a Föld Istenasszonyának hívják a hegyet, és az úton imazászlók százai lebegnek a szélben és viszik az imáikat,
• hogy a természettel szemben milyen sebezhetőek vagyunk,
• hogy egy apró hiba a halálzónában, 7500 méter felett végzetes lehet magunk és a csapat többi tagja számára is,
• hogy hiába van 65 ezer dollárod, nem jutsz fel,
• hogy a hegyen egyedül vagy, teljesen egyedül,
• hogy halott hegymászók teteme kíséri végig az utat a csúcsig.

1996 májusában 8 hegymászó vesztette életét a Mount Everesten. A történet főszereplője Rob Hall (Jason Clarke), a fantasztikus és gyakorlott hegymászó, aki megélhetési szinten űzi hobbiját. Profi hegymászókat visz fel a világ legmagasabb pontjára, élet-halál közti helyzetbe egy kisebb vagyonért. A csapat tagjai közt van Jon Krakauer (akinek az Ég és jég című könyve alapján készült ez a film), egy japán nő, aki a 7 csúcsból 6-ot már megmászott, és egy férfi, Doug, aki már másodszor indul a túrán, és rendkívül elszánt, hisz elsőre nem sikerült neki a csúcs meghódítása – egy viharnak köszönhetően. A csúcsra indulás előtt egy hónappal mentek fel az alaptáborba, akklimatizálódni. Ilyenkor az alaptábor és a negyedik tábor között szoknak hozzá a mínusz 40 fokhoz és a 60% alatti oxigénszinthez. A test 7500 méter után haldokol – erre készítette fel őket Rob, a túravezető. A táborok el voltak látva oxigénpalackokkal, ezekre nagy szükség volt. Mentés céljából sem tud felmenni oda helikopter, mert a propellerek nem tudnak mit mozgatni a ritka levegőben. Emellett rengeteg halálesethez vezet az oxigénhiány. Ha az agyuk nem kap elég oxigént, nem tudják irányítani a tetteiket – például kicsatolnak a kötélről vagy leveszik a kabátjukat, mert azt hiszik, hogy melegük van.

A csapat május 10-én indult. A csúcs előtti utolsó éjszakát a 4. táborban töltötték, itt már oxigénpalackkal kellett aludni. Innen éjfélkor indultak, hogy legkésőbb délután 2-re felérjenek a csúcsra. Az ezután következő részeknél lehetett csak igazán megérteni, hogy mi is a szép, a tragikus, a hihetetlen, a kitartás ebben a történetben.

Én még nem láttam ehhez hasonló filmet. Azokat a színeket, hangokat, valós háttereket nem tudom visszahozni írásban, amiket a vásznon láttam. Az érzések, a benyomások az igazi hidegről, a természet erejéről, a magányról, a félelemről, a halálról, a kitartásról mélyen érintettek. Akkora hatást váltott ki belőlem a film, hogy még a mai napig is ezen gondolkodom, és írom ezt a cikket, pedig több mint 1 hete, hogy láttam. Leszögezném, hogy nem vagyok sírós típus, de az én arcomon is csordult pár könnycsepp a film számomra irreális, de egyben megható történése miatt.

Tehát ez volt az Everest, ajánlom mindenkinek… A legveszélyesebb hely a világon.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

 Everest (2015, 122’)
Rendezte: Baltasar Kormákur
Szereplők: Robin Wright, Keira Knightley, Jake Gyllenhaal

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Halljunk a híreket, a megdöbbentő tényeket és a világrengető eseményeket, látjuk a szörnyű baleseteket. Mikor tátott szájjal olvassuk az újságot, szemünket mereven a papírra vetve, és a lap kellős közepén az a bizonyos hír, hogy egy repülő lezuhant Malajziában, vagy meteoreső bombázta a tunguszkai sztyeppe térségét, bele sem gondolunk, hogy mindezen események hátterében az a kellemetlen, mindenütt ott lévő tényező, a gravitáció áll.

Mint mindnyájan tudjuk, e természeti törvény felismerése egy londoni birtok gyümölcsöskertjében fogalmazódott meg, egy lombos fa árnyékában. A szóban forgó lángelme három méter magasan függött, és mérgelődve ficánkolt, megbéklyózva a pattanásig feszült almaszártól.

Az ide-oda lengő lédús gyümölcs komoly dilemmában volt. Az utóbbi időben életcéljául tűzte ki, hogy ennek a vén, fortyogó vulkánhoz hasonló nyugtalanságban szenvedő, magát tudósnak nevező alaknak a fejébe verje a testek tömegvonzásának törvényét. El akarta magyarázni neki, hogy a Föld vagy a nagyobb testek tömege magához vonzza a nála kisebb tömeggel rendelkező testeket, és ez a törvény alkalmazható bármilyen esetre, a búzaszemek szórásától a Föld Nap körüli pályájáig. El sem tudta hinni, hogy bárkinek is nehézséget okozna megfogalmazni ezt a merőben egyszerű állítást. Társai már mind megpróbálkoztak ezzel. Sorban ugráltak le, modellezvén ezzel az előbbieket, leegyszerűsíteni ezt az egyértelmű ténysorozatot. Ennek ellenére a vén bolond átbámult közöttük, és létüket megszégyenítő módon takarmányként szolgálta fel őket az ólban lebzselő sertéseknek vacsorára. Hősünk már majdhogynem azon a ponton állt, hogy végleg feladja a próbálkozást.

De egy nyári napon, egy csendes délelőtt a vénember kiballagott a kertbe, még egy kicsit töprengeni a korszakalkotó felfedezésen, hiszen szorította az idő, hogy valamit végre fel tudjon mutatni a nagyközönségnek. És ekkor, ebben a pillanatban fény villant vöröslő termésünk féregvájta üregeiben! Ez az! Ez az a pillanat, most tehetek valami igazán nagyot az emberiségért! Évezredekig ünnepelni fogják tetteimet! Bárdok fogják megénekelni, és nagyszínpadon fogják előadni életemet! A történelem nem felejt!

Egy jól irányzott lendüléssel elrugaszkodott, béklyói engedtek, átsüvített a levegőn, és a saját törvénye rántotta le a mélybe. Az ütődéstől teste megnyúlt, lelaposodott, és labdaként gurult végig Isaac Newton szokatlanul szögletes vállától a földig. Egy pillanatra minden elcsendesedett, majd egy erőteljes rikkantás, minden bizonnyal Heuréka! hallatszott.

Hát, ez volt az az eset, mikor a tudomány legnagyobb építőkövének letéteményese örökre beleírta magát az emlékezetbe. Mindenki ismeri e hősi történetet egy csodás elméről, aki rengeteg munkával és figyelemre méltó odaadással segített nekünk megérteni a világ bonyolult komplexumát.

Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Elmész a papírmozikba, és csalódva jössz ki onnan. Így jellemezném egy mondatban John Green új filmadaptációját, a Papírvárosokat, ami igazából Margo Roth Spiegelmanról és a gimis barátságokról mesél, kár, hogy a könyvben nem egészen csak erről volt szó.

Sándor Csenge könyvajánlójában (Papírvárosok) már olvashattuk, hogy azok, akik szívükbe zárták a szerző Csillagainkban a hiba című könyvét, és végigsírták ennek tavalyi filmadaptációját, már tűkön ülve várták a most augusztus elején megjelenő Papírvárosokat. Végül én is eljutottam a moziba, és megcsodálhattam egy olyan alkotást, amit valószínűleg csakis a Csillagainkban a hiba miatt néznek meg az emberek, vagy a főszereplő, Cara Delevingne miatt, akinek a népszerűsége mostanában igen magas.

A film nézése közben még nem voltam letörve. Sőt, egyfolytában bizakodó voltam, és vártam, hogy mikor dőlök hátra, megkönnyebbülve és kacagva, hogy na, végre, ez az, amit vártam. Csakhogy a várt pillanat nem érkezett meg, én pedig a mozi végén nem is tudtam, mi a bajom. Hiszen hé, láthattunk egy kicsit sablonos, a nagyközönségnek átírt, jól érthető mozit. Legtöbbször nincs ezzel baj, és nem is éreztem volna így, ha nem olvastam volna a könyvet. De hát olvastam, így aztán csalódtam. Nem azt mondom, hogy nem volt jól megcsinálva a film, a színészi játék is egészen tűrhető volt. (Ugyan a szupermodell inkább maradjon szupermodell, mert színésznőnek elég gyengécske.) Viszont aki az eredeti könyv miatt nézi meg a filmet, annak elszúrják vele az egész napját (így inkább ajánlom az esti időpontokat).

Mikor a két főszereplő, Quentin (Q), a jó kisfiú és Margo, a misztikus csaj még kisgyerek, találnak egy halott, öngyilkos férfit. Ezt a filmben is megtalálják, de ennyi. Kész és pont. Viszont így az egész film kicsit olyan volt, mintha tízpercenként átugornánk pár részt, és folyatódna a történet egy teljesen más vonalon. És ettől még annyira nem is volt élvezhetetlen a mozi, de számomra érthetetlen volt, hogy miért ugrunk át vagy csökkentjük le egy olyan jelenet értékét, ami a könyvben kulcsfontosságú volt.

Aztán Margo életében sokadszorra elszökik, Q és barátai pedig először lesznek népszerűek, és utoljára gimisek. Ez a hihetetlenül „mély” ellentét kíséri végig az ő történetüket a film során. Q barátai igazából a legjobb karakterek, én őket szerettem meg a legjobban. Viccesek, és irigyelni való a könnyed, cinikus barátságuk. Viszont Q csak Margóra tud gondolni, és arra, hogy meg kell találnia őt. Aztán a közös kutatásuk során egyre több nyomot fedeznek fel, többek közt egy „elmész a papírvárosokba, és sose térsz vissza” feliratot.

Talán az egész film fénypontja egy közös utazás, amikor Q a barátaival autózik. Mikor megállnak egy benzinkútnál a nagy rohanásban, a nézőnek csupán akkor van fél perc megállása, amikor a pénztáros szerepében feltűnik a Csillagainkban a hiba Augustus Waterse, vagyis Ansel Elgort, és kiszolgálja a fura társaságot. Ez a jelenet csalta talán a legnagyobb mosolyt az arcomra, mert ez volt az egyetlen kiszámíthatatlan pont számomra a filmben.

A Papírvárosokból is ki lehetett volna hozni egy olyan szintű filmet, mint a Csillagainkban, és nem csak alárendelni az első nagy kasszasikernek. Összehasonlításképp: a Csillagainkban  első heti bevétele 14 milliárd forint, míg a Papírvárosoké 3,5 milliárd forint volt, így az első film bevétele majdnem négyszerese a Papírvárosokénak.

Sok kritikában olvastam azt, hogy a Papírvárosok mélynek akar látszani, de sajnos ez nem jön össze – és valóban nem az. Én viszont pont azt éreztem a film nézése közben, hogy direkt nem akar az lenni, nem akarja belevinni a könyv nehezebben emészthető részeit, mert ez a film nem akar igazán mély lenni. Ez legjobban a film végén mutatkozott meg, mikor Quentin választ kaphatna arra, miért szökött el Margo, erre viszont csak egy nagyon közhelyes és sablonos választ kapunk. Úgy érzem, ez volt az a pont, amikor csalódtam a filmben, mert végig reménykedve úgy gondoltam, hogy itt legalább megjelenik a könyv üzenete, de nem. A film és a könyv végén is csak egy egyszerű lány marad az eleinte titokzatos Margo, de a könyvben meglátjuk ennek a lánynak az igaz és bonyolult érzéseit is, a filmben viszont nem.

A Papírvárosok végül is olyan mozi, amit egyszer meg lehet nézni, már csak azért is, mert teljesen visszaadja a könyv hangulatát. Talán ezt az egyet sikerült átvenni, de ezt legalább jól. Viszont leginkább egy rossz balladához tudnám hasonlítani. Szándékos kihagyások a könyvből, elhallgatások, csupa monológ, de a vég mégis semleges. Ami a legjobban hiányzott nekem belőle, hogy nincs benne Walt Whitman verse, a Fűszálak, ami pedig az egész könyvet átszőtte, és benne van az egész történet, annak misztikus főszereplőjével, Margóval együtt.

„Elmegyek, (…) Örökül hagyom magamat a sárnak, hogy kihajtsak a fűből, melyet szeretek,
Ha újra szükséged lesz rám, keress csizmatalpad alatt.
Aligha fogod tudni, ki vagyok én és mit jelentek (…)
Ha nem is találsz rám rögtön, ne veszítsd el bátorságod,
Ha egyik helyen nem találsz, keress a másikon,
Valahol megállok, és várok reád.”

Somos Emma (AKG, 9. évf.)

Papírvárosok (Paper Towns, 2015, 105’)
Rendezte: Jake Schreier
Szereplők: Nat Wolff, Cara Delevingne, Halston Sage

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Idén szeptembertől az AKG két új évfolyamán digitális iskola rendszerben dolgozunk. Szerintem vannak, akik már eltöprengtek azon, hogy vajon milyen lehet nekünk, hetedikeseknek ez a digitális iskola. Most egy napomat foglalom össze.

Az én napom teljesen úgy kezdődik, mint mindenki másnak: öltözés, reggeli, fogmosás, és minden más, amit egy átlagos gyerek csinál reggelente. A szüleim levisznek a vasútállomásra, és onnan vonattal, majd busszal megyek suliba. Mikor a kisiskolába érek, bepakolok a szekrényembe, és megyek a dolgomra. Ezek után jön a nyitás, amit mindenki nagyon élvez. Vica általában mesét olvas, Teremi tanár úrral pedig sokat énekelünk, de Nádori tanár úrral már játszottunk kő-papír-ollót is nyitás keretében.

Szerintem eddig a napom teljesen olyan, mint egy átlagos AKG-s tanulónak, csak nem könyveket, hanem egy tabletet cipelek a táskámban reggelente. Most jön az az izgalmas rész, amikor mindenki átáll digitális üzemmódba. Legalábbis azok a gyerekek, akiknek XXI. századi órájuk lesz. Ekkor mindenki a hóna alá kapja a tabletet, és megy az első órára.

Az angol az egyik kivételes tárgy, amiből kaptunk könyvet is, de a gépbe készítjük a jegyzeteket, és ott van a szótárunk is. Tanulásra mindenki szokta használni a Quizletet, amivel nagyon könnyen tudunk szavakat tanulni, és ami a legjobb, hogy még élvezni is lehet. Persze ezen kívül még rengeteg más program van, ami a munkánkat segíti. Minden tantárgy jegyzetfüzetét biztosítja a OneNote. Számegyenesek és ábrák készítésére való a Coggle, amit még nem használunk olyan sokszor, de az évek során nagy hasznát fogjuk venni. Prezentációt Prezivel vagy PowerPointtal készíthetünk, és a legkedveltebb programunk a Kahoot, amivel egyénileg vagy akár csoportban is versenyzünk az első helyért. Ugyancsak a diákok tudását és véleményét jelzi vissza a tanárnak a Socrative program is.

Tesin nem vagyunk digitálisak. Ebben az időben mindenki elzárja a gépét a szekrénybe. Miután eléggé kifáradtunk, kezdődnek az epochák.

A töri és a magyar tanulása például teljesen más lett a számítógép segítségével. A könyvek, térképek, füzetek a tablet memóriájában vannak, a feladatokat is ezzel oldjuk meg. Jegyzetelni is a gépbe szoktunk, bár ez nem a legkönnyebb, mert még nem tudunk rendesen gépírni – egyébként a gépírást is most tanuljuk. Sokak szerint a Béta kupac történelem órái el vannak átkozva, mert mindig pont ilyenkor megy el a wifi, de általában megoldjuk. Ezen az órán volt olyan lehetőségünk, hogy könyvet használjon, aki szeretne. Én kértem egyet, mert abból sokkal könnyebben megy a tanulás, de van, akinek nem okoz gondot a gépen olvasás.

A többi epocha pedig változó. Matekból csak a gépet használjuk (kivéve a dolgozatoknál), termtudból pedig plusz három könyvünk van. Gondolom, ahány tanár, annyi elvárás.

Biztos van, aki kíváncsi, hogyan zajlik a rajzóra digitálisan. A válaszom az, hogy sehogy. Ugyanis a rajzokat még lapon csináljuk, és füzetbe jegyzetelünk, de volt már olyan óra, amikor gépen próbáltunk színezni.

Elérkeztünk az ebédszünethez. Ez az a szünet, amikor mindenki az óra végén feláll, és őrülten rohan le a lépcsőn ebédkártyával a kezében. Ha gyorsak vagyunk, nem kell túl sokat sorban állni, és valószínű, hogy gond nélkül megússzuk az ebédelést. Ha sokan vagyunk, akkor mindig tolakszunk, hogy hamarabb leolvastassuk a szuper menő digitális kártyát, akkor meg se a gép, se a konyhás néni nem tudja megmondani, ki következik. Ha tíz perc alatt sikerült megenni az ebédet, akkor kihasználja az időt az, akinek gond van a gépével, és elmegy a rendszergazdához. Ha nincs semmi tennivaló, leülünk valahol a kisiskolában, és videókat nézünk vagy zenét hallgatunk. Ez egész kellemes egy dolgozat után.

A házi feladatot, amit elkészítünk, a tanár mindig látja, és van, aki megjegyzést is fűz hozzá. Ez azért jó, mert tudjuk, ha elrontottunk valamit.

Egy átlagos napunk nekünk körülbelül ennyi. Persze azok a napok, amikor tesztet írunk, teljesen máshogy zajlanak: ezeket papíron írjuk, és a gépeket el kell rakni a padokba.

Én szeretek digitálisan tanulni, de van, amikor nekem és másnak is gondot okoz, hogy dolgozat előtt nem szorongat a kezében egy gyűrött jegyzetet vagy a tankönyvét, amiben a lényeget kijelölte, de van, aki már teljesen beleszokott ebbe a rendszerbe.

Igaz, hogy több nehézséget soroltam föl, de ha wifi van, akkor igazából majdnem semmivel nincs gondunk.

Kovács Emma (AKG, 7. évf.)

fotók: Birloni Szilvia

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Óbudán, a Vályog utca egyik udvarában több 10 éve növekszik egy fa – már öt emeletnél is magasabb, 2 méter átmérőjű. A ház építésekor a hatóság nem engedte az ilyen jellegű fák kivágását ezen a környéken, mert ezek a fák védetté vannak nyilvánítva. Néhány évvel ezelőtt, mikor megvizsgálták a szakértők, megállapították, hogy teljesen egészséges és rendezett, csak egy pár rendezetlen ágat kellett levágni róla.

A fa a Google Earth képének közepén - még teljes épségben

Az előző heti esőzések, széllökések miatt kedd hajnali 2 óra körül a gyökere kifordult a földből, a fa rádőlt a házra, a tetőn áthatolt, és a negyedik emeleti lakás erkélyének és ablakának támaszkodva tartja hatalmas súlyát. A tetőgerenda egyre kevésbé bírja, a szerkezete lassan összeroppan.

A tűzoltóság nem segít, azt mondták, biztos csak olcsó favágást akarnak végeztetni velük. A katasztrófavédelmet sem igazán érdekli, ők annyit mondtak, hogy a fa magánterületen van, ezért oldják meg a lakók maguknak. A lakók nem tudnak hova menni, a negyedik emeleti idős pár, akiknek az erkélyének és ablakának támaszkodik a fa, a lakásában maradt, csak egy szobával odébb alszanak.

Ma, a harmadik napon végre történt valami. Kiszállt a házhoz a rendőrség, ők pedig megállapították, hogy a helyzet tarthatatlan. Reggel és délután favágók is kimentek a helyszínre, és megtervezték, hogyan lehet eltávolítani a fát. Ez egy elég bonyolult művelet lesz, mivel a kert és a fa szorosan körül van kerítve házakkal. Hétfőn két daruval jönnek majd, hogy elhárítsák a veszélyt. Most pedig mindenki drukkol, hogy addig ne legyen ismét eső vagy erősebb széllökések. Én elég furcsának tartom, hogy a katasztrófavédelem csak akkor hajlandó tenni valamit, ha a dolognak elég nagy híre van, vagy pedig már megtörtént a baj, és nem a baj elhárításával foglalkozik.

Zsiros Eszter (AKG, 9. évf.)
A szerző képeivel. További képek a cikk alatt.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Lány vagy, és érdekel a programozás, a számítógépek világa? Viszont eddig mindenki azt mondta neked, hogy ez fiús dolog? Hogy tervezz inkább ruhákat vagy babázz, hiszen lány vagy?

Most megnyugodhatsz, a Skoolnál senki nem fogja ezt mondani neked. Sőt, mi több, a Skool egy kifejezetten lányok számára alakult szervezet, ahol 10 éves kortól bárki elsajátíthatja a programozás alapjait.

A Skool programot a Technológiai Oktatásért Alapítvány legfőbb projektjeként hozta létre 2014-ben, amikor néhány magyar fiatal elgondolkodott azon, hogy miért ilyen kevés a lány az informatikai szektorban. Néhány hónapon belül félnapos workshopokat kezdtek szervezni kiskamasz lányoknak, ahol a gyerekek elkezdhettek kódolást tanulni.

Én 2014 nyarán hallottam először a Skoolról, akkor szervezték az első tech táborukat. Ebben a táborban 15 lány két héten keresztül dolgozott a „Vénusz misszió” (fiktív űrhajós projekt) megoldásán, a Google Groundon (Nagytemplom utca 30.). Itt megtanultunk Lego Mindstorms robotokat építeni és programozni, weboldalt fejlesztettünk, animációkat programoztunk, és mindezek mellett érdekes IT cégekkel ismerkedtünk meg, mint például a Dealogic, az NNG és a Morgan Stanley. Emellett pedig nagyon sok új barátot szereztünk.

Ősszel a Skool a Codie robotfejlesztő startup céggel közösen elindította első csapatát a First Lego League (FLL) robotversenyen Debrecenben, ahol ugyan nem jutottunk tovább, de a Fair Play díjat így is megszereztük.

2014 óta már sok idő telt el, és a Skool folyamatosan működik. Az alapítók létrehoztak még egy szervezetet, ahol már nemcsak lányoknak, hanem kiskamasz fiúknak is szerveznek foglalkozásokat. Ez lett a Kódgarázs.

Ez a két szervezet azóta is újabb és újabb foglalkozásokat kínál azoknak a lányoknak és fiúknak, akik programozni szeretnének. Foglalkozásaikon a gyerekek betekinthettek az IT cégek működésébe, processzorokat készíthettek vagy robotokat programozhattak. Az egyes alkalmakra pedig a Skoolt támogató cégek (például az Ericsson, a Google, a Microsoft vagy a Facebook) munkatársai jöttek tanítani.

Idén a Skool a Kódgarázzsal együtt már két csapatot indít el az FLL versenyen, és a Skool szervezésében kerül sor a Scratch játékfejlesztő meccsre is, aminek nyertes lánycsapata kiutazhat Londonba, a Facebook irodájába. A Skool pályaválasztási tanácsokkal is ellátja az érettségi előtt állókat.

Rónai Sára (AKG, 9. évf.)

fotók: skool.org.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Két cég, a német Daimler és a magyar Design Terminál együttműködésével jött létre a Mercedes-Benz Fashion Week, ami ­– tekintve azt, hogy egy kétnapos eseményről beszélünk –, elég furcsa elnevezés. Én szombat délután-este az anyukámmal mentem el megnézni három tervező munkáját.

Amikor megérkeztünk a Várkert bazárhoz, először nem volt túl nagy kedvem ott ülni még három óráig, főleg, miután megtudtam, hogy a konkrét divatbemutató kb. húsz percig tart majd, és hogy a bemutatók között több mint negyven perc telik majd el. Mikor a helyszínre érkeztünk, először az előtérben kellett várakozni. Itt pár hazai divat-formatervező kiegészítői voltak megtekinthetőek. Mikor végre be lehetett menni, elég nagy tolakodás kezdődött, hiszen csak pár kiváltságosnak volt előre foglalva szék. Mindenki nagyon aggódott (persze én is), hogy milyen hely jut neki. Amikor végül találtunk helyet a harmadik sorban, elkezdődött a bemutató.

Elsötétültek a lámpák, és elindult a zene, ami rettentően hangos volt. Megláttuk a kivetítőn a tervező nevét: Anda. Igazán jól zárult a show, az utolsó modell hátán a tervező aláírása volt látható. Nagyon jók voltak a ruhák, modernek és letisztultak, de a modellek szörnyen soványak voltak. Értem én, hogy a modellek általában is nagyon vékonyak, de azért mostanában már nem ennyire – s ez nemcsak nekem tűnt fel, hanem a divatbemutatókra gyakrabban járó embereknek is.

Ezután szünet következett. A szünetben az anyukám minden régi ismerősével találkozott, én pedig leginkább senkivel. Következett Konsászky Dóra ruháinak bemutatása, ami, ha lehet, még jobban tetszett. Itt nem az előző ultra-sovány modellek voltak, hanem emberibb alakúak. Nagyon érdekes ruhákat láthattunk, elég változatosak voltak, mindegyikben volt valami különleges. Itt már fényképeznem is sikerült, hiszen megkaparintottuk az előkelő második sorbeli (sajtónak foglalt) helyeket. Volt bennem egy kis aggodalom, hogy elküldenek onnan minket, de szerencsésen megúsztuk.

A harmadik bemutatót már nagyon vártam, hiszen az egyetlen olyan tervező következett, akiről már hallottam: Nanushka. Érzékelhető volt az egyre növekvő embermennyiségből, hogy nemcsak számomra ő a legismertebb. A helyszerzés most nem jött össze. Amikor már céltudatosan mentünk az ismert „press” helyre, eligazítottak, hogy „nem úgy van az, hogy oda ülünk, ahova akarunk”, és már szinte minden hely foglalt volt. Megszereztük tehát a legrosszabb helyet, de azért még mindig lankadatlanul vártam, hogy a ruhák kárpótolni fognak. Őszintén szólva, nekem egy kis csalódást okozott ez a tervező. Az elején elég unalmasan kezdődött, mivel csak a fehér és a bézs ruhák különböző kombinációját ismételték, utána viszont érdekesebb lett, mivel már több színt is belevittek a dologba. Jó volt, de kicsit hiányoltam azt a kis pluszt vagy a vagányságot, amit az előző bemutatókon láttam. Viszont meg kell említenem, hogy a zene messze ezen a bemutatón volt a legjobb. Összességében nagyon jó élmény volt, és szerintem szuper ötlet, hogy kortárs magyar tervezőket mutatnak be így.

Fodor Júlia (9. évf.)
a szerző képeivel és videójával

Mercedes-Benz Fashion Week, 2015. október 10-11. Várkert Bazár

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Kutatók éjszakája minden évben rengeteg helyszínen zajlik, köztük van az Alternatív Közgazdasági Gimnázium is.

Tavaly, mikor még csak első évem volt az iskolában, nem szervezőként, hanem látogatóként vettem részt. Emlékszem, csak bóklásztam, beszélgettem néhány ismerősömmel, de már akkor is megnéztem az elsősegélyesek – mondhatni halálosan jó – bemutatóját. Azóta eltelt egy év, és jelentkeztem a kezdő elsősegélyesek közé, így mikor eljött az idei Kutatók éjszakája, én is szerepeltem a bemutatón baleseti imitátorként.

Amikor beosztottak minket, még reménykedtem, hogy valami egyszerű szerepet kapok, mondjuk egy eszméletlen szereplőt, de hamar kiderült, hogy nincs ekkora szerencsém. Egy kissé ügyetlen embert kellett játszanom, aki – az alapkoncepció szerint – kiment az erdőbe fát vágni, de véletlenül lefűrészelte a mutatóujja végét. Egy ideig játszottam az eredeti szerepem, miszerint kézmodell vagyok, és aggódom a karrierem miatt, de mivel a szövegemet úgysem hallották a nézők a nagy hangzavarban, és az ellátásomra kijelölt embert is meglehetősen idegesítette a rögtönzött hisztériám, végül csak a beszélgetés látszatát keltettük.

Az ellátást háromszor kellett eljátszani, úgyhogy én másfél óránként friss sminket kaptam. A művér az ujjamon sajnos hiába volt lefújva hajlakkal, még elég sokáig folydogált a kezemen, és csöpögött is a földre, amit kissé későn vettem észre sajnos… Rengeteg kisgyerek ült körbe minket a bemutatók során, de persze az AKG-s diákok is megjelentek, amikor épp ráértek. A külsős gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tetszett a program, a kicsik egészen beleélték magukat, és aggódtak a vérző, epilepsziás vagy épp csak aggodalmaskodó „színészekért”. A szünetek alatt pedig, hogy még érdekesebb legyen, és kellőképpen felkeltsük az érdeklődésüket, az elsősegélyes sminkesek szórakoztatták a gyerekeket. Mindenki, aki kérte, megkapta az áhított horzsolást, vágást a neki leginkább tetsző testfelületre. Ez általában a fej volt, hogy aztán mehessenek ijesztgetni a szüleiket.

De az elsősegélyesek nemcsak itt voltak jelen, hanem kicsivel odébb is, ahol újraéleszteni tanították a tudásra – vagy éppen csak egy pandás pecsétnyomatra – vágyókat. Mivel az állatos nyomatok a kisebbeknél különleges erővel bírtak, szinte mindent kipróbáltak annak érdekében, hogy egy-egy új mintát beszerezzenek. Részben ez, részben pedig a tudásvágy és az újraélesztés tanulását segítő bábuk furcsa egyvelege vonzotta őket. Szerintem meglehetősen jól sikerült az idei program, mondhatni telt ház volt. Mindenhol nyüzsgő és lelkes szülőket, diákokat, kisgyerekeket lehetett látni.

Zsiros Eszter (9. évf.)
fotók: Chrenkó Tímea, Fetter Anna

Fotóalbumok

A Kutatók éjszakájáról készült összeállítás:

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Sokan szokták nézni a TLC-n a Tortakirály (Cake Boss) című sorozatot, ami Buddy Valastróról, egy cukrászról szól, aki a világon a legkreatívabb tortákat készíti. A cukrász műsora egyébként egy valóságshow, nem is igazán főzőműsor. A kedvenc tortám Buddytól egy kb. 3-4 méter magas Transformers torta, ami az Űrdongót (Bumble Bee), a Transformers film egyik legkedveltebb karakterét ábrázolja. Az elkészített torta mozgott, tüzet lövellt, és semmiben sem tért el a filmben látható autobottól.

 
fotó: inquisitr.com

Október 7-én Buddy eljött a MOM parkba, találkozni a magyar rajongókkal, és egy díszítő versenyt bírálni. Arra számítottam, hogy olyan lesz, mint egy koncerten. Tolongás és semmi levegő. Ez mind meg is volt, de Buddy – a híres énekesekkel ellentétben – folyamatosan ránk figyelt, gyakorlatilag beszélgetett velünk. Rengeteg kisgyerek adott neki képeket, plakátokat, festményeket, és ő egytől egyig elfogadta ezeket.

A legmeghatóbb pillanat az volt, mikor egy hölgy felnyújtott egy tortát a színpadra, és Buddy elvette az őt ábrázoló süteményt, majd felhívta a színpadra a hölgyet, aki adta. A következő kép az volt, hogy a rajongó elsírta magát örömében, és Buddy is elérzékenyült, úgyhogy ketten sírtak a színpadon.

A tortakirály ajándéktortát kap

Ezek után még rengeteg rajongóval akart foglalkozni, de csak 1 óra állt a rendelkezésére, ezért a műsorvezető kénytelen volt elráncigálni őt a sok rajongó elől. Buddy még kiosztott néhány ölelést, és elmondta: mindenképp visszajön Magyarországra, és a távoli jövőben lehetne majd itt is egy cukrászdája.

Ezután annyira megjött a kedvünk a tortákhoz, hogy ettünk egy Eszterházyt hazafelé.

Holbok Rita (8. évf.)
a szerző képeivel és videójával

LIKE - értesülj az új cikkekről!