Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Érettségiért közmunka?

A nemrég elfogadott köznevelési törvény egyik legvitatottabb pontja az a paragrafus (6. § 4.), mely előírja, hogy csak az a diák kaphat érettségi bizonyítványt, aki előtte 50 óra közösségi munkát végzett.

Az elmúlt hetekben nagyon ijesztő és sokszor nem is teljesen reális feltételezéseket volt szerencsém (vagy szerencsétlenségem) hallani. Még olyat is hallottam, hogy ez akár abból is állhat, hogy a diákoknak utcát kell seperniük vagy középítkezésben kell majd részt venniük. De megnyugtathatok mindenkit: ez nem erről fog szólni (legalábbis a tervek szerint).
A kötelező közmunka inkább olyanokból fog állni, mint: bevásárlás időseknek, segédkezés valamilyen szociális otthonban vagy közterületek (iskolák, parkok) karbantartásában részt venni (kerítésfestés, takarítás).

Ez nem példátlan a világon, hiszen más országokban és több magyar iskolában (pl.: AKG) is végeznek a diákok karitatív munkát (néha a tanterv részeként). Az AKG-ban is van hagyománya a karitatív munkáknak, többnyire a témaheteken belül.

Sokan úgy gondolják, hogy közmunkára kényszeríteni a fiatalokat nem jó, hiszen ha kötelezővé teszik a karitatív munkákat, akkor azoknak elveszne az önkéntes jellege, és az egész hasonló irányt venne, mint a „kommunista szombat” munkavégzése a rendszerváltás előtt.

Az még pontosan nem tisztázott, hogy melyik évtől lesz előfeltétele az érettséginek a közmunka, 2014-től 2017-ig merülnek fel dátumok. Mindenesetre a kötelező közmunkától nem kell megijedni, hiszen az is lehet, hogy nekünk, AKG-soknak ez a szokásos, témaheteken végzett közösségi feladatokon kívül semmiféle plusz elfoglaltságot nem jelent majd.

Győrfi Róza (AKG, 8. évf.)
Fotó: Kalmár Bence Mádhava

0 Tovább

Janne Teller: Semmi

Egy könyv az élet értelméről. De vajon mi is az értelme? Miért küzdünk, miért dolgozunk, miért szeretünk, miért szenvedünk, ha egyszer úgyis mindennek vége?

„Az életnek nincs értelme, inkább élveznünk kéne a semmit, ahelyett, hogy halálra tanuljuk magunkat” – mondja Pierre Anton, a 8.-os fiú az osztálytársainak, majd kilép az ajtón, és nem jön többet vissza. De az éppen útját kereső, 14-15 évesekből álló csapat nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy minden, amit a szüleik és alapjában véve a felnőttek mondanak és tesznek, nem igaz. Hiszen ha ők dolgoznak, családot alapítanak, szeretnek és gyűlölnek, akkor nekünk is ez lesz a jövőnk. Ha ennyi ember csinál valamit, akkor az életnek nem lehet a „semmi” az értelme. Na, de ha nem a semmi, akkor mi is az élet értelme? A 8/A osztály elhatározza, hogy megkeresi.

Nem különböznek egy átlagos iskolai osztálytól. Ugyanúgy vannak barátságok, gyűlölködések, szerelmek és ellentétek. Egy valamiben mégis mások. Mégpedig abban, hogy le akarják győzni Pierre Antont. Nem is azért, hogy megmutassák, hogy a fiúnak nincs igaza, hanem azért, mert maguknak is be kell bizonyítaniuk, hogy amit tesznek, az nem fölösleges. Hogy van értelme minden reggel kikelni az ágyból, végigcsinálni a napot, majd este lefeküdni, és másnap az egészet újra kezdeni.

Létrehozzák a „Fontos Dolgok Halmát”. Mindenkinek be kell valamit adnia, ami számára fontos, amitől meg kell válnia. Először még csak csekély jelentőségű dolgok kerülnek a halomra, de ahogy egyre jobban belejönnek, a kezdetben inkább játéknak induló folyamat eldurvul. A felnőttkor küszöbén álló diákok fantáziája beindul, élvezik, hogy azt kérhetnek a másiktól, amit csak akarnak. Hatalmuk van egymással szemben, és ami egyre inkább fontos lesz, az a bosszú. És az a felelősség, hogy mindenkinek be kell adnia valamit, még jobban arra készteti őket, hogy ne szabjanak határt a képzeletüknek. Hisz elég csak felnézniük a halomra, és azonnal szembe találják magukat a számukra fontos tárggyal, és elhiszik, ha ők megtették, ha ők áldozatot hoztak, akkor azt mindenkinek kötelessége megtenni. Ha esetleg erkölcsük tiltakozik is, nem bírják megfékezni bosszúvágyukat. És a folyamat megállíthatatlan.

De amikor elkészül a halom, az Pierre Antont nem érdekli. A médiát viszont annál inkább. De a diákok még mindig nem érzik úgy, hogy vége van. Hisz Pierre Anton miatt az egész életük kezd kilátástalan lenni, és ezen a halom sem segít.

A történet tragikus véget ér, az osztály az általános iskola végével szétszéled, és a kérdés megválaszolatlan marad. Pedig nem egy bonyolult kérdés. Érdemes küzdeni?

 

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Janne Teller: Semmi (Intet, 2000, 184 o.)
Scolar könyvkiadó, 2011

0 Tovább

A tevetartásról

Húsz éve egy cikk ilyen címmel valószínűleg közröhej tárgyát képezte volna egy diáklapban. Mára már semmin sem lepődünk meg, és talán az idősebbeknek eszébe is jut a TeveClub, Magyarország internetes tevefarmja, ahol mindenkinek lehetett tevéje – és még ma is lehet. Az enyém mostanság lépte át az 1000. napját. Történeti áttekintés következik.

A Tétova Teve Club 1997-es indulása véleményem szerint utójelensége volt két dolognak. Az egyik az internet magyarországi megjelenése és annak terjedése volt – 1995-ben a magyar internetes sztráda első nagy médiumaként megjelent az iNteRNeTTo, a mai Index bölcsője, ami 1998-ra a legnépszerűbb internetes oldal lett, tehát elvileg minden adott volt, hogy beinduljon a profi tartalomfejlesztés, és komoly üzletet is lehessen csinálni.

A másik, és talán inkább meghatározóbb előzménye volt ennek a jelenségnek, a japán Bandai cég játékának, a Tamagochinak az 1996-os megjelenése. Akinek volt Tamagochija, biztos emlékszik a műanyag tojáskában élő kedves kis figurára, akinek egyfolytában valami problémája volt. Sokan nagyon belemélyültek a Tamagochival való foglalkozásba, és akár óra közben vagy üzleti tárgyalások alatt is megetették fogadott gyermeküket.

Így tehát a Napfolt Kft. 1997-ben elindította az internetes teveneveldéjét, 2000-ben pedig új arculattal még barátságosabb lett oldal, ekkor rövidült le az oldal neve TeveClubra. Ezután rengeteg dologgal bővült ki a teve-birodalom, szórakoztató tevés rajzfilmeket készítettek az RTL Klub reggeli műsorsávjára, 2006-ban elindult a TeveClub nyomtatott magazinja, 2008 nyarán pedig a CoolCamels, a TeveClub 3D-s beszélgetős internetes „játszótere”.

Kíváncsi vagyok, hogy mit adott nekünk a TeveClub és az egész Tamagochi-őrület – vajon a hosszú életű tevék tulajai tényleg jobban fognak tudni gyereket nevelni, háziállatot tartani a jövőben? Jobban belegondolva, ezt azért nem hiszem, hiszen egyetlenegy sikert értek el a TeveClubosok: elültették az agyunkban, hogy az a legjobb a tevének, ha kólát és pezsgőt iszik illetve pizzát és hamburgert eszik.

Halpern Bence Márk (11. évf.)

Hány teve éli túl?

Bár bizonyára sokan rabjai voltak a tevenevelésnek (az üzemeltető cég szerint eddig 3 millióan regisztráltak tevét), ne felejtsük el, hogy sok teve el is pusztult a hirtelen jött és hirtelent ment mánia miatt. Jelenleg 61 000 teve él a tevefarmon, ami azt jelenti, hogy ezek gazdái viszonylag aktívan gondozzák a tevéjüket – minimum havonta párszor ránéznek. Hogy mennyi teve volt eddig? Nem lehet tudni, még a teve-leltárszámok alapján sem, hiszen ha megüresedik egy szám, oda bejöhet egy új. Így lehetett az újonnan létrehozott Szubjektív nevű kispajtás máris a 26 000. a leltári szám alapján, viszont 330 000 fölötti számmal is lehetett bőven találni tevét – ez a szám arra enged következtetni, hogy volt olyan pillanata a TeveClubnak, amikor közel félmillió teve élt a farmon.

0 Tovább

Hétköznapok egy francia kisvárosban

Divat, macaron, Louis Vuitton, csiga, Chanel, sajt, Eiffel-torony, baguette, még több divat és még több finomság. Csak pár szó, ami eszünkbe jut, ha a franciákról van szó.

Egy hónapja élek Nancyban, cserediákként, s ez alatt az idő alatt kiderült, hogy nem minden francia szereti a macaront, nem minden francia öltözködik divatosan, és hogy az ő életük nem is különbözik olyan sokban a miénktől, mint ahogy gondolnánk.

A villamos modern, hasonló, mint otthon a kombinó, ám ennek vannak kerekei is, mert vannak olyan keskeny hidak és utak, ahol csak egy sín van, és olyankor a villamos a kerekein megy. Minden megállóban lehet jegyet venni, a jegyek itt mágnesesek, így érvényesítés után az ellenőrök egy kis masinával tudják ellenőrizni, hogy jó-e a jegyed. Az ellenőrök nagyon rendesek, mindenkinek köszönnek, mosolyognak, ha valakinek nincs érvényes jegye vagy bérlete, csendben intézik az ügyet, és nem úgy, hogy az egész világ a bliccelőt nézi. A bérlet itt nem egy papírfecni, hanem egy kártya, amit szintén minden felszállásnál érvényesíteni kell a kis automatánál. A villamoson van külön ajtó mozgássérültek részére, ami megkönnyíti a mozgássérültek dolgát, de egyébként minden fel és leszállásnál, ha egy kerekesszékest látnak az emberek, rögtön a segítségére sietnek. Azon lepődtem még meg, hogy nagyon sok valamilyen fogyatékkal élő embert látok a városban nap mint nap. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert többen vannak, mint Magyarországon, vagy azért, mert itt jobb a közlekedés, és bármerre tudnak menni, ha szeretnének – mindenesetre különös.

Minden nap az iskolába menet azon csodálkozom, hogy hogyan lehetséges az, hogy kivétel nélkül, az összes francia kezében vadonatúj telefon csillog-villog mindenféle tokokban. A fiatalok körében a legnépszerűbb a BlackBerry, a többieknél iPhone-t lehet látni. Az utcán, a villamoson, az iskolában, mindenhol a kezükhöz van ragadva, imádnak SMS-ezni. Tanórákon mindenkinek le van némítva és el van téve a táskájába, csak a bátrabbak próbálnak meg a telefonnal játszani, ugyanis a padok alá teljesen be lehet látni, nincs hová tenni a füzeteket, könyveket, ami eltakarná a telefont.

A legszembetűnőbb és számomra legirritálóbb dolog, hogy bármerre nézel, mindenki dohányzik. Tizenhárom, tizennégy éves kortól megállás nélkül végigfüstölik az életüket a franciák. Komolyan azon izgulok, hogy tüdőrák nélkül ússzam meg ezt a hat hónapot, ugyanis minden szünetben kimennek a többiek dohányozni az iskola elé. Rögtön az iskola kapuja előtt megállnak, és soha senki nem szól rájuk, hogy ne dohányozzanak, mert egészségtelen. Egy teljes órán keresztül megállás nélkül szívják egyik cigit a másik után, még akkor is, ha kint -10 fok van, és rajtuk csak egy pulcsi van. Dohányzás közben hatalmasakat szoktak köpni, legnagyobb meglepetésemre leginkább a lányok.

Itt most elképesztően hideg van, rajtam két pulcsi, két nadrág, jó vastag kabát, sapka szokott lenni, ők pedig egy pulcsiban és egy nyitott dzsekiben ácsorognak az utcán, és sírnak, hogy hideg van, de arra nem veszik a fáradtságot, hogy legalább a kabátjuk cipzárját összehúzzák. Furcsa népség.

Az emberek puszival köszöntik egymást. Még akkor is, ha az illető ismeretlen. Egy puszi ide, egy puszi oda. Ez az egyik olyan szokásuk, amit sohasem fogok megszokni és szeretni sem.

Hatalmas meglepetés és pozitívum volt számomra, hogy a franciák egyáltalán nem hideg, elutasító emberek. Az iskolában mindenki nagyon rendes velem, befogadóak és segítőkészek. Akiket ismerek, szinte mindenki tud legalább egy picit angolul, sőt, vannak, akik nagyon jól tudnak angolul és más nyelveken is. A kiejtésük érthetetlen, de a szókincsük hatalmas.

Általában nem sok mindent tudnak Magyarországról, Budapestet itt is összekeverik Bukaresttel, sokan azt sem tudják, hogy merre van Magyarország, de ha mondom, hogy magyar vagyok, mindig nagy „ááááááá igen?”-eket kapok. Ismerik a Rubik-kockát, sőt, a fogadótestvérem, Margot folyamatosan ezzel játszik.

A családom nagyon egészségesen étkezik, sok itteni specialitást kóstoltam már meg. Furcsa számomra, hogy a köretet csak a húsok elfogyasztása után eszik meg. Az iskolában az ebédnél lehet választani salátát előételként, utána a főételt választhatom ki, utána sajtot és desszertet vehetek és végül egy pici baguette-et. Nagy adagokat kapunk, és nagyon finom minden. A sajtot és a baguette-et soha, semmilyen körülmények között nem hagyják ki az étkezésekből, ezeket fogyasztják reggelire, ebédre és vacsorára is.

Az első benyomásaim kellemesek a francia emberekről, nem csalódtam velük kapcsolatban. És fellélegezhettem, ugyanis a családom nem szereti a csigát, szóval azt nem kell ennem!

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

2 Tovább

Sofie világa, avagy regény a filozófiáról

Regény a filozófiáról? Azt meg hogyan? Legalábbis ezt mondtam, amikor először hallottam Jostein Gaardner regényéről. Regényt persze mindenről lehet írni, de arra azért nem gondoltam, hogy valaki éppen az egyik legelvontabb és legösszetettebb társadalomtudományról ír regényt.

A történet azzal kezdődik, hogy egy Sofie nevű, 14-15 éves lány a postaládájukban szokatlan leveleket és egy képeslapokat talál. Egy ismeretlen levélformában kezd filozófiaórákat tartani Sofie-nak. A történet további folyamában Sofie és rejtélyes tanára egyre mélyebbre ássák magukat a filozófia rejtelmeibe. Sorban mennek végig a filozófia történelmén az ókori görögöktől a XX. századig. Egy másik szálon pedig a rejtélyes képeslap és egy bizonyos Hilde nevű valaki kapnak szerepet.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, a 8. oldal után le se bírtam tenni. Mondanom se kell, hogy pozitívan csalódtam. A könyv egy krimi és egy kalandregény stílusát ötvözi. A filozófiai részéről pedig annyit, hogy a szerző nagyon ügyelt arra, hogy mindenki könnyedén megérthesse a mondanivalóját.

Összegezve: a Sofie világát mindazoknak ajánlom, akiket egy kicsit is érdekel a filozófia, vagyis olyan kérdések, mint pl.: hogyan jött létre a világ; milyen szerepe van az embernek a világban; mi alakítja a történelmet?...

Győrfi Róza (AKG, 8. évf.)

Jostein Gaardner: Sofie világa (Sophie’s World, 1991)
Magyar Könyvklub (kiadás: 1995, 2005, 580 o.)

0 Tovább

Malév-csőd: viszontagságok a nyelvi éven

Talán nem lepek meg senkit, ha azt mondom: leáldozott egy időre a magyar légitársaságnak. Rengeteg ember vesztette el a repülőjegyét vagy kényszerült arra, hogy másik légitársaságnál dolgozzon, és egyre kevesebb az esélye annak, hogy a Malév feléled. Ráadásul úgy néz ki, hogy az iskola spanyol és angol nyelvi csoportjainak diákcsere programjait is meghiúsítja a nemzeti légitársaság csődje.

A nyelvi előkészítő év, a többi évhez hasonlóan egy elutazós témahéttel zárul, annyi különbséggel, hogy külföldre utaznak el a tanulók, a választott nyelvüknek megfelelő nyelvterületre. Egy ilyen utazást nagyon előre le kell foglalni, hiszen így lényegesen olcsóbb a kirándulás, ráadásul az ár az elsődleges szempont a jegyek foglalásánál. Így történhetett, hogy a Malévhoz foglalt a mostani nyelvi éven 2 csoport is jegyet. Mivel a vállalat csődbe ment, ezért kérdés, hogy tudunk-e utazni áprilisban, ráadásul, ha vissza is kapjuk majd a pénzt (még ez sem biztos), jó ideig nem számíthatunk rá, viszont egy új jegyet meg kéne venni időben.

Évekig el lehetne még gondolkodni ennek a dolognak a várható kimenetelén, és ezt biztos meg is fogja tenni a többi újság és internetes oldal a napokban. Úgy gondolom, hogy az egészben az egyik legszomorúbb, hogy mások is járhattak rajtunk kívül pórul – ezzel elvéve egyrészt a lehetőséget, hogy a diákok külföldön fejlesszék a tudásukat, másrészt az iskolák életkedvét is, hogy külföldre szervezzenek utazásokat – hiszen ez a magyar iskolákban egyáltalán nem divat. Ezzel a kudarccal elintézhették, hogy még egy pár évig ne is legyen az.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

Update: A spanyol csoportnak jegyet rendelő pécsi Tensi Tours utazási iroda saját költségéből vásárolt repülőjegyeket Madridba, így biztosította a csoport diákcsere programját. A millió forintos rizikó nagy részét tehát átvállalta. Respect!

0 Tovább

Idővonal

Amikor elkezdtek szállingózni a hírek, hogy a Facebook megint kap valami kis fejlesztést, a szokásos reakció volt: természetesen egyből jött a hiszti, hogy ezt talán mégse kéne, meg hogy mégis, ezt hogy gondolják. De őszintén, tegye fel a kezét, aki emlékszik olyan frissítésre az elmúlt 2 évben (Facebook, Gmail és társai), amitől nem tépte a haját a fél webes társadalom. Nézzük inkább, mi is ez a Timeline!

Életesemények

A koncepció tiszta, milyen unalmas már, hogy az „agyonismételt idézet – valamelyik oldalról lemásolt kép – aktuális népszerű zene” szentháromságáról szól az adatlapunk. Hát, mégsem erről szól az élet! Megszületünk, aztán történnek dolgunk velünk, és itt jön képbe a Timeline egyik funkciója, az életesemények. Mesés formában, időrendbe rendezhetjük azt a csupa örömöt és szomorúságot, ami velünk történik, és már-már albumszerűen hozzáadhatjuk a fontos életeseményeinket: egy új háziállat, egy versenyen való részvétel vagy egyszerűen csak az idei karácsony is hozzáadható. A lehetőségek száma végtelen, adhatunk hozzá helyszínt vagy akár más embereket is megjelölhetünk, akik velünk voltak a jeles eseményen.

Design

A másik nagy változás a személyes profilok kinézetében történt, hiszen hónapok és évek szerint lépegethetünk a bejegyzésekben. Azonban a legszembetűnőbb változás a profilkép átkerülése és a borítókép megjelenése – egyben szerintem az egyik legjobb ötlet, hiszen így a profilok valamennyire kitörnek a nagyon szögletes kinézetükből. A profilkép önmagában eddig még nem sok játékteret hagyott a kreatívabbaknak, most viszont már az első napokban megjelentek elképesztő próbálkozások arra, hogy összehangolják a profilképüket a borítóképükkel. Kicsit szomorú is vagyok azért, hogy hasonló kinézetet a cégek adatlapján még nem vezettek be – bár érthető, hogy az idővonal cégeknél nem lenne annyira értelmes, de kíváncsi lennék még több kreatív borítóképes megoldásra.

És a biztonság?

A Facebook mindig is instabil terep volt adatkezelés szempontjából, hiszen az adatvédelem hatékonysága mindig megkérdőjelezhető egy ilyen oldalon. Azonban pár dologra felhívnám mindenki figyelmét. Először is arra, hogy az összes „check-in” megjelent egy térképen, az adatlapunkon, így aki szorgalmasan csekkolt, annak egy térképen az ismerősei le is olvashatják, hogy hol járt az elmúlt pár évben. Természetesen nem nagy adatvédelmi változás, de iszonyatosan könnyű lett régebbi bejegyzéseket is megtalálni, így aki valamire már nem annyira büszke vagy inkább kevesebb emberrel szeretné megosztani, az megteheti a tevékenységnaplóján keresztül egyszerűen. El is lehet kezdeni a következő tanóra alatt.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

0 Tovább

Az ok, amiért senki nem figyelt az ACTA-ra

Minden szép és jó az amerikai Kongresszus háza táján, hiszen megnyugtatónak tűnik a SOPA-PIPA helyzet. 13 millió online aláírás összegyűjtése és a történelem legnagyobb internetes demonstrációja után az amerikai politikai elit ejtette a két törvény hatályba léptetését, de a világháló valamiért mégsem nyugodott le. Elég egyszerű oka van annak, hogy miért.

Január 20-án már tudta mindenki: nem lesz ebből se SOPA, se PIPA. Örült az internet, örült a nép. De ahogy az lenni szokott, a „gonosznak” volt még ász az ingujjában. Több mint 3 éven keresztül, titokban tárgyalta a világ néhány nagyhatalma a harmadik, immáron nemzetközi szerződést, az ACTA-t (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, azaz hamisítás-ellenes kereskedelmi megállpodás). A szerződésből következő intézkedések demokratikus körökben teljességgel elfogadhatatlanok lennének, de itt mi most egy piaci szereplők illetve törvényhozók által, a nyilvánosság kizárásával elkészített irattal állunk szemben.

A három év során a Japánban zajló tárgyalásokon a házigazda mellett az USA, Szingapúr, Kanada, Ausztrália, Dél-Korea, Marokkó és Új-Zéland is aláírta már a szerződést, de január 26-án, Tokióban 22 további EU-s tagország, köztük Magyarország(!) is csatlakozott hozzá – érdekes módon Lengyelország és Csehország elzárkózott a csatlakozástól. Nem kell viszont félni túlzottan, egy átlagos magyar internet-felhasználóra nem lesz nagy hatással a dolog, inkább a fogyasztóvédelem és a magyarok külföldi jogvédelmi lehetősége csorbulhat majd. De nézzük meg, mit is csinál az ACTA.

Az ACTA eredeti verziója óriási felháborodást keltene most az egész világban, de ezt már nem fogja senki se látni, ugyanis a nagy részét kivették a szerződésből. Ilyen volt például az, hogy a szerződés értelmében az internetszolgáltatók lennének a felelősek a felhasználók jogsértéséért, vagy hogy ha valakit háromszor elkapnak jogsértés közben (fájlmegosztás, letöltés), akkor megszüntetik az internetelérését. Viszont „benne felejtették” azt a részt, amely szerint kizárhatóak a forgalomból a hamsítást lehetővé tevő technológiák (pl. fénymásoló, cd-író), és a szerződés a hamisított kereskedelmi árukat is szűrné, így egyes gyógyszereket, illetve mezőgazdaságban felhasználható terménymagokat.

ACTA Szubjektív
Baloldali lengyel képviselők tiltakoztak az ACTA ellen - sikerrel jártak


Az utolsó akadály az ACTA előtt az Európai Parlament, amely egyelőre úgy tűnik  el fogja fogadni, hiszen ez a megállapodás nem csak csökkenti a hamisítás mértékét a világon, de az országok közötti kereskedelmi együttműködést is elősegíti – ezért is volt az ACTA-nak lehetősége az internet figyelme nélkül eljutni idáig. Természetesen a világháló közönsége nem örül. A Megauploadot illetve más fájlmegosztó oldalakat mindenféle törvény és megállapodás nélkül elkezdtek lekapcsolni. Amíg mi a SOPA-t és a PIPA-t elleneztük, addig szépen jött az ACTA, és átvette a helyüket. És bár ez nem SOPA, de így is és úgy is elkezdődött az internetes cenzúra. Innentől lehet, hogy nincs megállás.

 

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek