Van, aki már alig várja, de olyan is akad, aki elszökne, mielőtt még kézbe kapja. De egy biztos, hamarosan mindenki újra kinyithatja az értékelőmappáját.
Bizony, január 30-án elérkezik az idő, és az iskola meg fog telni a szürke mappákkal rohangáló diákokkal. Lesznek olyanok, akiknek még csak pár oldal lesz benne, de találkozhatunk majd tapasztaltabbakkal is, akiknek már alig fog elférni a tömérdek oldal a „könyvébe”. Tanáraink jelenleg is szorgalmasan írogatják a bírálataikat, amiket majd diákok százai remegő kézzel fognak olvasni.
Természetesen a helyzet egyáltalán nem ilyen drámai. Egy idő után az ember már megszokja, hogy félévente bekövetkezik az elkerülhetetlen, és bár kíváncsian, de nem túl nagy izgalommal várja, hogy mi kerül majd bele a mappájába. Persze, én is élénken emlékszem még, hogy az első értékelőosztás előtt mennyire izgatott voltam, hiszen el se tudtam képzelni, hogy mégis miket fognak rólam írni, sőt, igazából halványlila dunsztom sem volt arról, hogy hogyan is fog kinézni a rettegett mappa. Gondolom, most is így vannak ezzel azok a kevésbé szerencsés társaink, akik még egy lapot sem birtokolnak. Nekik üzenem, hogy egyáltalán nincs mitől tartani, az értékelő nem egy halálos fegyver.
Persze a rutinosabbak közül sokan vannak olyanok, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy eljut-e az a könyvecske hozzánk, vagy esetleg egy értékelőket zabáló unikornis ellopja az összes mappát, még mielőtt mi azokat a kezünkbe vehetnénk. Be kell valljam, megértem őket. Sajnos, miután elmúlott az újdonság varázsa, rá kellett döbbennem, hogy bizony a szövegek lényegében mindig ugyanazok, és változást csak egy-egy új tantárgy tud hozni. Na, nem mondom azt, hogy én nem szeretem olvasgatni, amit kapok. Nagyon sokszor még jókat is szoktam szórakozni rajtuk, de egy idő után meg tudom unni az értékelésáradatot.
Na, mindegy is, mindenkinek szép értékelőt kívánok, akiknek meg ez nem adatik meg, az reménykedjen csak abban az éhes unikornisban.
Gálosi Dóri (AKG, 9. évf.)
Tóth Artúr rajza
Cseh Tamás ma lenne pont 70 éves, ebből az alkalomból adtak koncertet tiszteltére az AKG színháztermében. Mikor odaértem, alig volt pár ember, ezért szabadon válogathattam a helyek között. Ki is néztem egyet oldalt, ahonnan mindent jól lehetett látni. Pár perc múlva megtelt az egész helység emberekkel, akik suttogva beszéltek egymással. Nemsokára bejött pár diák, akiket látásból már ismertem, és néhány tanár is. Az elején volt egy kis megnyitóbeszéd, de ez szerencsére nem tartott sokáig, és máris elkezdtek játszani. A gyermekkoráról szóló dalokkal kezdték, amik kicsit szomorúak és komorak voltak, de ezt is nagyon szépen tudták előadni. Volt pár srác gitárral, egy, aki nagybőgőn és még egy, aki dobokon játszott. Egy óra múlva jött a szünet (pogácsával, amit a magyartanárunk hozott). Elfogyasztottuk a pogácsát, ami egész finom volt, és visszatértünk a terembe. Most már sokkal vidámabb dalokat játszottak, ezek voltak azok, amiket én is ismertem, és köztük volt a kedvencem, A jobbik részem. Innentől sokkal oldottabb volt a hangulat, és sokkal vidámabban telt el az idő, mindenki remekül szórakozott, beleértve engem is. A műsor végén volt kalapdobálás is, és az egész közönség énekelt. A műsor befejezése után vidáman ment el mindenki, a dalokat dúdolva magában.
Utolsó kommentek