Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egyedi módszer a családi ellentétek elsimítására

Bizonyára minden családban szokott lenni egyszer-kétszer hajbakapás. Ha nálatok nem, akkor minden tiszteletem, mert hát nálunk igen. Három testvér, egy anyuka és egy apuka. Ez a létszám elég sok konfliktust hoz magával. Mi ezt egyszerűen, mégis hatásosan el szoktuk intézni, hatvan perc alatt, úgy, hogy utána nem hozza fel többet senki az adott témát. Ez a hatásos módszer a karate.

A Budai Budo Centrumban heti hét edzésen vehetnénk részt (nem minden nap van, de pár nap többször is), de mi „csak” körülbelül heti négyre járunk, azaz csupán négy óra alatt elintézünk egy heti balhét, amivel soha többet nem kell foglalkozni. Gyakorlatilag legálisan verhetjük egymást. Ez elég agresszíven hangzik, de persze ha szól, akkor nem ütöd a gyakorlótársad olyan erősen… Azért valld be: nagyon jól tud esni, ha legálisan karatézhatod le egy kicsit az egyik családtagod, akivel amúgy is haragban vagy.

Jogos a kérdés, hogy ha egyszer beindulsz, akkor hogyan állsz le akkor, amikor szól, hogy ez már fáj. Az igazság az, hogy nem tudom, de még sosem volt ebből baj. Nem vezeted le rajta az agressziód, egyszerűen csak tudatában vagy annak, hogy esetleg megtehetnéd. Így nem elborult aggyal vered szét, hanem egy békés, „meditatív” állapotban, ahol szent a béke. Utána még bűntudatod sincs (pedig nekem azért általában nagyon tud bűntudatom lenni). Persze megesik, hogy pár családtag félreérti a karatemozdulatokat, és agresszió-levezetésnek éli meg. Például mikor anyuval voltam párban edzőtáborban, és az volt a feladat, hogy egy oldalsó védés után egy kis jelző pofont cuppantsunk a másik arcára. Én kezdtem a védést… egyszer csak csatt! Mindenki tudja, hogy a kis, gyenge pofon a legmegalázóbb. Anyukámban hirtelen felébredt a fegyelmezési ösztön, és visszakézből olyan parasztlengőst kent az orcámra, hogy csak úgy csengett utána a fülem.

Hogy ne csak ilyen agresszív élmény maradjon meg bennetek, itt egy másik példa. A feladat most fojtás volt. A bátyám az apukámmal volt párban, és épp apu fojtott. Anyukámban most a védelmező ösztön ébredt fel, és magas, sipítozó hangon ordította, hogy: „Ne csináld! Ez fáj neki!”. Természetesen a bátyámnak nem fájt, mert ő már majdnem olyan kemény, mint én…

Az említett heti hét edzésből három úgynevezett karat-aerobic. Itt gyakorlatilag Bon Jovitól a You Give Love a Bad Name-re karatézunk (nem társas gyakorlatokat), ami egy kicsit táncszerű. Amikor először volt ilyenben részem, elhatároztam, hogy mindegyik ilyen edzésre el fogok járni majd, mert „borzasztó” élmény minden egyes perc, de sajnos ritkán fér bele az időmbe. Ez sem haszontalan, mert javítja az állókészséget. Hogy mennyire? Van egy lány, aki annyi ideje jár karatézni, mint én, és minden karat-aerobicra eljár. Én a karate előtt négy évet jártam ju jitsuzni, szép eredményeket elérve, mégis az ezer ütés, ezer rúgás, ezer védés gyakorlatnál csak ő nem állt meg. Én is megálltam egyszer-kétszer, a többiekkel együtt.

Balló Miklós (7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Misu síel

Az idei AKG-s sítáborból idézem fel a saját élményeimet. Elég izgalmas lesz…

Kezdem szépen sorban. A buszon egyből filmnézéssel kezdtünk, és csak kis szüneteket tartottunk, mikor az általános tájékoztatókat sorolták a sítáborral kapcsolatban, vagy mikor beraktunk egy új filmet. Ha nem merül le a laptop, ez így is ment volna tovább a megérkezésig. Az út (egyáltalán nem rövid) hátralevő részében elszabadult a pokol, mert már mindenki unta az utat. Mikor késő este megérkeztünk, akkor még megvártak minket a vacsival (ezen nagyon-nagyon meglepődtem). Berendezkedtünk, majd aludtunk, mert az út nagyon fárasztó volt.

Másnap reggel rohantunk reggelizni, mert az előző nap csak chipsen éltünk. Finom reggeli, majd indultuk síelni. Izgatottan vártam, hogy milyen lesz a pálya. Jó volt. Mármint a pálya nem, csak a kilátás.

Első nap még tanárral síeltünk. A barátaimmal először a középhaladó csoportba soroltuk magunkat, de délután már a haladó csoportban nyomtam. Szerencsére, mivel a középhaladók lementek egy piros pályán, aminek fekete pálya volt a vége. Az egyik barátom (aki abban a csoportban maradt) az elmondása szerint szaltózott is egy jót. Másnap már bátrabban vágtunk neki a síelésnek.

Minden este megnéztünk egy filmet, ezért a sípályákról hazafelé végig aludtam, ami közben a barátaim széttrollkodták a fejem. Az erről készült fotósorozatot (hosszas gondolkodás után) megosztom veletek.

Utolsó előtti napon hatalmas hóvihar volt, úgyhogy amint felértünk a csúcsra, mentünk is a hüttébe. Itt fogadásból megettem két hatalmas gőzgombócot. Fájt… de utána még a sültkrumpli is mennyire! Egész délelőtt ott voltunk, és nem zavartak ki minket. Délután lementünk a felvonóval, de én az utolsó szakaszon síelve akartam menni.

A szálláson rántottát készítettünk egy kis Almdudlerrel és C-vitamin tablettával. Este volt egy kvíz is, amit a nagyok szerveztek nekünk, de mivel én a végére estem be, erről sajnos nem sokat tudok mondani. Ez után még belefért egy gigantikus hógolyócsata is a lányokkal, majd az általuk felheccelt végzősökkel, akik azt a játékot találták ki, hogy ássuk el a Misut (engem), és a kicsik meg találják meg – de én mindig elfutottam.

Utolsó nap vészjósló hírek jöttek Magyarországról. Rossz időjárást jósoltak, úgyhogy aznap nem is síeltünk. Jaj! A rendrakás! Borzasztó kínokat kellett átélnünk a szobatársaimmal. A sok „eldobjukazagyunkat” pillanat létrehozta a kellő katasztrófaállapotot a szobánkban. A vihar miatt korábban indultunk haza a busszal, hogy időben hazatérjünk. Útközben beugrottunk egy puccos étterembe is, ahol a barátom beszólt a magyar pincérnek, aki szerintem úgy megsértődött, hogy egy csomó ideig nem hozta ki a kajánkat. A buszútról nem sokat tudok mondani, mert antiszociális módon végig zenét hallgattam.

Aki nem jött el, az szégyellje el magát, csúnyán. Na jó, elég, ha megígéritek, hogy jövőre biztosan jöttök!

Balló Miklós (AKG, 7. évf.)
fotók: Baranyai István, Szigethi Anett

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Izzasztó puskacső

Amerikába kirándultunk, anyukám, a nővérem és én.  Emlékezetes túra volt, de a legemlékezetesebb része egy nehezen felejthető kalandnak bizonyult…

A magyar barátainkkal elmentünk a Shasta hegyre (Kalifornia) kirándulni. A házat, amiben laktunk, egy cégtől béreltük. A ház hihetetlenül pompás volt, például kis farakások voltak a szobában. Igen, volt kandalló is, és ha már itt tartunk, volt egy elképzelhetetlenül puha függőágy, egy hatalmas amerikai konyha, és benne külön pohárhűtő készülék. Ezt anyukám az esti borozások miatt egyből megszerette. Az én kedvencem a konyha volt. Még el se kezdtünk sütni, de már éreztem az illatokat. A fűszeres kertecskét egy kicsit ugyan tönkretettük, de ennek szerencsére nem maradt nyoma.

Na, de térjünk is rá a történetre! Édesanyám és a barátaink minden este körülbelül hajnali háromig voltak túrázni. Mi nem mehettünk velük, már csak azért sem, mert a nővérem vigyázott a barátaink gyermekeire, akik kétévestől kilencévesig minden korosztályból voltak.

Történt egyszer, hogy anyámék a szokottnál is később értek haza. Mi akkor már rég aludtunk, másnap pedig már nyolckor fent kukorékoltunk, és Alvin és a mókusokat néztünk a nővérem gépén, az emeleten. Aztán levitte a kétéves kisfiút, reggelizni. Odalent egy mérges nő várta őket, és elkezdett valamit angolul magyarázni. Lecsődült a gyereksereg, és hallgattuk, hogy mit beszél. Számomra az a magyarázás csupán dallamtalan ének volt, de végül levettünk az egészből annyit, hogy nem szabadna itt lennünk. A nővéremék otthagyták a reggelit, és felmentünk, gondolván, majd a szülők elintézik. Hát nem így történt. Nem több, mint öt perc múlva tisztán felismerhető angol káromkodásra lettünk figyelmesek. A szülők erre felébredtek (kivéve persze az anyukámat), és elkezdtek öltözködni. Én előre mentem, felmérni a terepet, megnézni, hogy mi is folyik itt. Hát az történt, hogy a lépcsőfordulóban állt egy bácsi (a tulaj), és egy kétcsövű fegyverrel fenyegetett bennünket. Bennem feléledt a harcművész ösztön, és egy hihetetlenül szabályos tigrisbukfenccel átugrottam egy biztonságos, takart helyre. Nagyon megijedtem.


Illusztráció

Ekkor kijöttek a szülők (kivéve persze az anyukámat, aki békésen szundított), és megpróbálták megérteni, hogy mi zajlik odalent. Hát, erre én is kíváncsi voltam. Csak az derült ki, hogy van öt percünk összepakolni, és elmenni innen. Mondták nekem, hogy keltsem fel az anyukámat, hogy összepakolhassunk. Meg is próbáltam, de édesanyám a legválogatottabb szitkokat szórta felém. Azzal fenyegetett, hogy ha nem hagyom őt békén, akkor lekever nekem egy hatalmasat. Ez már aztán több volt a soknál. Elsírtam magam. Anyukám ekkor kezdett rájönni, hogy nem viccelődöm vele. Elkezdtünk gőzerővel pakolni.

Aztán kiderült, hogy félreértés volt az egész: a lakást kiadó cég nem szólt a tulajnak, hogy kiadta a házát. Anyukám le akart menni, de a barátai nem engedték le, mert kevesebb főre béreltük a házat, mint ahányan voltunk. A sírásom úgy ért véget, hogy kaptam egy jégkrémet, ami „nem volt piskóta”. Végül édesanyám lement reggelizni, és a közben megérkező cég képviselőjétől megvető kifejezéssel az arcán átvette a százdolláros pizzautalványt, amit a bocsánatkérésük fejében kaptunk. Még aznap degeszre zabáltuk magunk. Édesanyám azt mesélte, hogy még jó, hogy nem engedték le, mert szétverte volna a bácsit. Elvileg a rendőrség is kijött, de látván, hogy „nem történt semmi”, visszamentek.

Ez volt tehát az akciófilmbe illő, nem mindennapos kalandom.

Balló Miklós (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az útvesztő

Gondolom, sokan beültetek már Az útvesztőre a moziban, vagy be akartok ülni. Ha már beültetek, akkor elevenítsétek fel a filmet, ha nem, akkor itt az idő!

Én nemrég láttam angolul, magyar felirattal ­– nekem ez jobban be is jött. Én a filmeket angolul szeretem nézni, a színészek eredeti hangján. Bár az angol szöveget nem értem, de simán élvezetesebb olvasni, mint hallgatni a magyar szinkront.

A filmben Thomas, a főhős, egy liftben tér magához, és nem emlékszik semmire, de később eszébe jut a neve. A liftből kiszedik, és egy tisztásra kerül pár túlélővel egy társaságba, akiket szintén lifttel hoztak, még régebben. A túlélők megpróbálják megnyugtatni Thomast. Elmesélik, hogy havonta egyszer mindig jön valaki, tehát már várták. A világukat egy nagy fal öleli körül, benne az útvesztővel. A túlélés érdekében rengeteg szabály van, amiket veszélyes megszegni. Az útvesztőnek is van egy rendszere, és az sem változik soha. Sokan halnak meg bent, mivel minden nap megpróbálják felfedezni az útvesztőt, de este becsukódik az útvesztő kapuja, és az útvesztőben még senki sem élte túl az éjszakát.
Pár bátor vállalkozó ember megpróbál szembeszállni az útvesztő rendszerével, felbolygatni azt, hogy esélyük legyen a szabadulásra. De mi az igazság? Mi ez a rendszer? A lázadóknak fogalmuk sincs, hogy kivel/mivel állnak szemben.

Váratlan fordulatokkal teli a film, izgalmas és lebilincselő. Szerintem joggal van rajta az a tizenhatos karika, mert igencsak nyomasztó. Szerintem ez egy hatalmas alkotás, remek színészi munkával. Megnézni kötelező!

Balló Miklós (AKG, 7. évf.)

Az útvesztő (The Maze Runner, 2014, 113')
Rendezte: Wes Ball
Szereplők: Dylan O'Brien, Will Poulter, Thomas Brodie-Sangster

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek