Halljunk a híreket, a megdöbbentő tényeket és a világrengető eseményeket, látjuk a szörnyű baleseteket. Mikor tátott szájjal olvassuk az újságot, szemünket mereven a papírra vetve, és a lap kellős közepén az a bizonyos hír, hogy egy repülő lezuhant Malajziában, vagy meteoreső bombázta a tunguszkai sztyeppe térségét, bele sem gondolunk, hogy mindezen események hátterében az a kellemetlen, mindenütt ott lévő tényező, a gravitáció áll.
Mint mindnyájan tudjuk, e természeti törvény felismerése egy londoni birtok gyümölcsöskertjében fogalmazódott meg, egy lombos fa árnyékában. A szóban forgó lángelme három méter magasan függött, és mérgelődve ficánkolt, megbéklyózva a pattanásig feszült almaszártól.
Az ide-oda lengő lédús gyümölcs komoly dilemmában volt. Az utóbbi időben életcéljául tűzte ki, hogy ennek a vén, fortyogó vulkánhoz hasonló nyugtalanságban szenvedő, magát tudósnak nevező alaknak a fejébe verje a testek tömegvonzásának törvényét. El akarta magyarázni neki, hogy a Föld vagy a nagyobb testek tömege magához vonzza a nála kisebb tömeggel rendelkező testeket, és ez a törvény alkalmazható bármilyen esetre, a búzaszemek szórásától a Föld Nap körüli pályájáig. El sem tudta hinni, hogy bárkinek is nehézséget okozna megfogalmazni ezt a merőben egyszerű állítást. Társai már mind megpróbálkoztak ezzel. Sorban ugráltak le, modellezvén ezzel az előbbieket, leegyszerűsíteni ezt az egyértelmű ténysorozatot. Ennek ellenére a vén bolond átbámult közöttük, és létüket megszégyenítő módon takarmányként szolgálta fel őket az ólban lebzselő sertéseknek vacsorára. Hősünk már majdhogynem azon a ponton állt, hogy végleg feladja a próbálkozást.
De egy nyári napon, egy csendes délelőtt a vénember kiballagott a kertbe, még egy kicsit töprengeni a korszakalkotó felfedezésen, hiszen szorította az idő, hogy valamit végre fel tudjon mutatni a nagyközönségnek. És ekkor, ebben a pillanatban fény villant vöröslő termésünk féregvájta üregeiben! Ez az! Ez az a pillanat, most tehetek valami igazán nagyot az emberiségért! Évezredekig ünnepelni fogják tetteimet! Bárdok fogják megénekelni, és nagyszínpadon fogják előadni életemet! A történelem nem felejt!
Egy jól irányzott lendüléssel elrugaszkodott, béklyói engedtek, átsüvített a levegőn, és a saját törvénye rántotta le a mélybe. Az ütődéstől teste megnyúlt, lelaposodott, és labdaként gurult végig Isaac Newton szokatlanul szögletes vállától a földig. Egy pillanatra minden elcsendesedett, majd egy erőteljes rikkantás, minden bizonnyal Heuréka! hallatszott.
Hát, ez volt az az eset, mikor a tudomány legnagyobb építőkövének letéteményese örökre beleírta magát az emlékezetbe. Mindenki ismeri e hősi történetet egy csodás elméről, aki rengeteg munkával és figyelemre méltó odaadással segített nekünk megérteni a világ bonyolult komplexumát.
Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)
Utolsó kommentek