Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Villám programajánló, a Tavaszi Fesztivál előtt

AKG-s hagyományokhoz híven idén is a 9. évfolyamok, tehát az Össze-Vissza és a 9PK10G osztályok tanulói szervezik a Tavaszi Fesztivált. Szóljon ez a cikk arról, hogy mi vár rátok a nevezetes 2 nap alatt.


A díjnyertes Francia Színház előadása

Idén hagyományt fogunk törni. Míg eredetileg a Tavaszi Fesztivál egyik fő funkciója az volt, hogy az iskolai alkotókörök bemutatkozhassanak, idén kicsit a külső világ felé is nyitunk. Magyarán: sok lesz a külsős program. Persze nem kell megijedni, nem fognak háttérbe szorulni az alkotókörök, egyszerűen csak arról van szó, hogy akiket már annyira nem érdekel például a Szubjektív alkotókör bemutatkozása, azoknak sem kell unatkozniuk, hiszen számtalan remek program fogja őket is várni. Reméljük, mindenki izgatottan várja, hogy megtudja, mivel töltheti majd ki a rendelkezésére álló két napot.


A Trupp színtársulat

A színházteremben a fesztivál egész ideje alatt megállás nélkül előadásokat nézhet a kedves nagyérdemű. Lesz Diák- és hagyományos Trupp színház, angol- és francia színház, projektbemutató, koncert, táncház és még egy csomó más móka. Annyi jelentkező volt programok tartására, hogy szinte már be se fértek a rendelkézésünkre álló időbe, volt olyan, akit át kellett helyeznünk egy másik terembe.


Erdős Virág költőnő

Akik esetleg egy kis beszélgetésre vágynak, azoknak is van miből válogatniuk. Itt lesz Erdős Virág író-költő, az UCCU alapítvány (a foglalkozás keretein belül roma fiatalokkal lehet beszélgetni), Szegő Andor, katasztrófaturista, aki a világ majdnem minden országában járt már, és még sokan mások.


Szegő Andor, világjáró

Hogyha a sportnapon még nem lett eleged a mozgásból, akkor vár téged a kerekesszékes kosár, a jóga- és a táncbemutató is.

Sok furcsaság is szembejöhet, mint például a pénteken megrendezésre kerülő kutya show, vagy a diafilmvetítéssel egybekötött pihenő-szoba.

Reméljük, hogy minden jól fog sikerülni, és élvezni fogjátok a mi rendhagyó Tavaszi Fesztiválunkat.

Gálosi Dóra (9. évf.)

AKG Tavaszi Fesztivál
2013. május 2-3.
A programok ingyenesek

AKG Tavaszi Fesztivál hivatalos oldal és részletes program: www.akg.hu/tavaszifesztival
Facebook oldal: www.facebook.com/tavaszifesztival

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Filmajánló: Személyiségtolvaj

Az embernek a cím hallatán egy komoly film jut eszébe, profi tolvajokkal és ádáz küzdelmekkel. Nos, ez a film pont az ellentéte ennek.

Nemrég néztem meg a filmet, és mikor kiválasztottuk, én is elkezdtem fantáziálni. De amikor elolvastam az ajánlót, rá kellett jönnöm, hogy ez a film nem olyan lesz, mint amit én elképzeltem. A film alapötlete nem is rossz: egy árva lány, aki nem tudja, hogy mit kezdjen magával, mások személyiségét lopkodja. Egyik ilyen áldozata egy kétgyerekes családapa, aki mindent megtesz a családja jobb életéért. A férfi egyszer csak kezdi észrevenni, hogy nincs minden rendben. Felkutatja a személyiségét elrabló lányt, és ekkor kezdődik kalandos utazásuk. Hamarosan azonban kiderül, hogy a lánynak nemcsak ő az egyetlen üldözője...

A színészi játék nem rossz, Jason Bateman és Melissa McCarthy igazán kitesznek magukért. Alapvetően szerintem nem egy rossz film – bár engem nem ragadott meg annyira –, ha valaki a vígjátékok kedvelője, annak bátran ajánlom.

Gálosi Tamás (8. évf.)

Személyiségtolvaj (Identity Thief, 2013, 111')
Rendezte: Seth Gordon
Szereplők: Jason Bateman, Melissa McCarthy

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Miért szeretek olvasni?

Ma már mindenki filmet néz, videojátékokat játszik. Kevesen olvasnak. Lehet, hogy ez a téma már túl van tárgyalva, és én sem arról fogok írni, hogy miért nem olvasnak az emberek, hanem hogy miért jó olvasni.

Ha valaki ma olvas a buszon, az iskolában vagy bárhol, azt rögtön könyvmolynak nézik, még akkor is, ha egy nagyon jó és izgalmas könyvet olvas. Vegyük mondjuk a Harry Pottert. Ha ezt a könyvsorozatot olvasod, tényleg egy másik világba kerülsz, úgy érzed, te is a Roxfortban tanulsz, mintha te is részt vennél a kalandokban. Elképzeled az arcokat, ruhákat, tárgyakat, termeket. Amit elolvasol, azt odaképzeled, azt hiszed, hogy te is ott vagy. És ez minden könyvvel így van. Például ott van az Éhezők Viadala, ami más műfaj, mint a Harry Potter, de ott is te képzeled el, hogy éppen milyen ruhát viselnek, milyen a táj, elképzeled a harcot. Mikor olvasol, egy másik világba csöppensz, ahonnan csak nehezen mászol ki, mert miután elolvastad a könyvet, gondolkozol rajta, és így még mindig abban a világban élsz. Lehet, hogy ez csak velem van így, de lehet, hogy vannak, akik ugyanígy éreznek.

Sok jó könyvből készült filmadaptáció, amik bár bemutatják a történetet, a részleteknek nem marad sok hely. Pedig azok a legfontosabbak. A film a legtöbb esetben nem olyan, mint a könyv. Persze a filmadaptáció lehet nagyon jó is, mint a Harry Potterek, de lehet nagyon rossz is, mint például az Eragon. A könyvből sokkal több minden derül ki, és sokkal izgalmasabb is néha. Én személy szerint imádom a filmeket, de a könyvek elvarázsolnak. Imádok olvasni, mert olyankor megszűnik a világ, és egy másik jön létre a helyén. Ha olvasok, azonnal működni kezd a fantáziám, ami az egyik legjobb dolog a világon. Senkit nem akarok rábeszélni az olvasásra, csak el szerettem volna mondani, hogy mit hagysz ki, ha csak filmeket nézel, és nem tudod, hogy azok miből is jöttek létre. Aki még nem olvasta a Harry Pottert, annak ajánlom, mert sokkal-sokkal jobb, mint a film.

Szabó Borbála (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Semmi a Bábszínházban

Őszintén megvallva, nem sokat vártam a darabtól – mivel a Bábszínházban néztem meg, és én nem rajongok különösebben a bábokért –, de hatalmas meglepetésben volt részem.

A könyvről (Janne Teller: Semmi – Szubjektív, 2012. február) már sokat hallottam, arról, hogy betiltották Dániában, később pedig kötelező olvasmánnyá tették, és hogy milyen nagy sikert jelentett a megjelenése, de sajnos még nem olvastam ezek ellenére sem, egyszerűen nem volt rá időm. Tehát nagyon vártam ezt az előadást, de nem a színészi munka (ha a bábozást annak vesszük), hanem a történet miatt. Pierre Anthon, egy kisfiú feláll az órája közepén, és kijelenti, hogy semminek sincs értelme, ezért semmit sem érdemes csinálni, és ezután kisétál az osztályteremből. Az osztálytársai megpróbálják meggyőzni az ellenkezőjéről, úgy, hogy számukra fontos tárgyakat gyűjtenek egy halomba. Ahogy egyre több dolog kerül a kupacba, úgy egyre fontosabb, egyre durvább dolgokat akarnak beletenni. A történetről ennyi elég, mert nem szeretnék spoilerezni.

Bejöttek a színészek, és elkezdtek zenélni. Igen, zenélni, méghozzá remekül és kifogástalanul, a sokunk által ismert Quimby számok egyikét. Miután befejezték, elkezdtek bábozni, olyan bábokon, amikről az ember azt gondolná, hogy Tim Burton saját kezűleg faragta ki őket. A színészek remekül bántak velük, és ők maguk is úgy néztek ki, mint a saját bábjaik – a hajuk színe, a testalkatuk, az öltözködésük. A történet nem okozott csalódást, merész, érdekes és fordulatos volt. A színészek néha megálltak zenélni, és ilyenkor majdnem olyan jól játszották el a számokat, mint az eredeti előadók. Az előadás alatt egyszer sem untam el magam, mindig volt miért izgulni, mindig volt valami érdekes, amire muszáj volt odafigyelni. A színészek nagyot alakítottak bábosként és zenészként is, az egész közönséget elbűvölték. Szerintem érdemes lenne megnézni mindenkinek, nemcsak azoknak, akik olvasták, de azoknak is, akik nem, mert mindenképpen nagy élmény.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

Semmi – Janne Teller regényének bábszínpadi változata (Bábszínház)
Színpadi adaptáció: Gimesi Dóra
Zene: Kiss Tibor (Quimby)
Rendező: Hoffer Károly
Szereplők: Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pallai Mara

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Bűn és bűntelenség - A vadászat című filmről

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az iskolában vagy a baráti körünkben az egyik pillanatról a másikra hirtelen mindenki idegenné és ellenséggé válik, senki nem mer közeledni hozzánk, mert nekünk tulajdonítanak egy rettenetes bűnt, amit el se követtünk. Erről, vagyis előítéletről és kirekesztésről, közösségi életről és magára maradásról szól Thomas Vinterberg legújabb filmje, ami egyfajta fordított „Bűn és bűnhődés”-történet, igazi „ártatlanság”-sztori.

A film főhőse Lucas, egy kis dán faluban, egy rendkívül összetartó közösségben él. A férfi nem tartozik a legszerencsésebb emberek közé: nemrég vált el a feleségétől, a fiát csak ritkán láthatja, az iskola, ahol tanított, megszűnt, helyette most egy óvodában dolgozik, dadaként. Amikor éppen úgy néz ki, hogy rendeződik végre az élete (lesz egy barátnője, visszaköltözik hozzá a fia), váratlan fordulat következik: Lucas legjobb barátjának a kislánya, Klara mond valami „butaságot”, aminek az értelmét ő fel sem fogja, de az óvodában dolgozók, a felnőttek gyanakodni kezdenek: a férfi megrontotta a kislányt. Gyakorlatilag az egyik pillanatról a másikra mindenki Lucas ellen fordul, a munkatársak, a gyerekek szülei, még a barátnője is, és persze a kislány apja, a gyerekkori barát. Lucas elveszti az állását és gyakorlatilag – a fia szeretetének és bizalmának a kivételével – minden emberi kapcsolatát. Hiába menti fel a rendőrség, a kiközösítés, a rosszindulat megmarad: a boltban nem adnak el neki semmit, megverik az utcán, még a kutyáját is megölik. Odáig fajulnak a dolgok, hogy egy puskával lőnek be az ablakán, immár az életére törve.

A film erőteljesen teszi fel a kérdést: vajon min alapul a kirekesztés? Vajon amikor valakit másnak gondolunk, olyankor nem minden esetben valamiféle bűnösséget konstruálunk? Vajon nemcsak akkor tudunk elítélni valakit, ha rögtön gonoszságot, aljasságot társítunk a személyéhez? S a filmből úgy tűnik, hogy egy zárt közösségnek talán szüksége is van arra, hogy időnként bűnbakot keressen, amelynek apropóján a közösség minden tagja egyvalaki ellen fordulhat. Talán éppen az ellenséggyártás jelenti a közösség számára az összetartó erőt… A történetet az teszi nagyon szomorúvá, hogy teljesen realisztikus, tulajdonképpen bárkivel megeshetne mindez vagy valami hasonló, teljesen váratlanul. A kirekesztett, egyedül maradt embert tökéletesen játszotta el Mads Mikkelsen, aki az alakításáért megkapta a 2012-es Cannes-i filmfesztivál legjobb férfi főszereplő-díját. A színészek közül meg kell említeni Thomas Bo Larsent, aki Lucas gyerekkori barátját, Theót alakította, nagyon emlékezeteset nyújtva.

Én ugyan még nem sok dán filmet láttam, de kétségtelenül ez a legjobb közülük. Félelmetes a befejezés, amit nem akarok elmesélni, nehogy lelőjem a poént. De felkavaró azzal szembesülni, hogy az előítéletek nem szűnnek meg, akkor sem, ha érvényüket vesztik: az újabb generációk újraalkotják, tovább örökítik, sőt, a gyerekek tovább hordozzák szüleik valós és vélelmezett bűneit. Innét nézve szánalmasak és szerencsétlenek vagyunk, kivétel nélkül mind. Nem kellemes és nem is könnyű ezzel szembesíteni. A Vadászat című filmnek sikerült. Nézzétek meg!

Gulyás Ábel (AKG, 9. évf.)

A vadászat (Jagten, dán film, 2012, 115')
Rendezte: Thomas Vinterberg
Szereplők: Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Pi élete – újragondolva

Nagyon sok visszajelzést kaptam arról, hogy a film szerintetek jó volt, és én is úgy érzem, hogy picit elhamarkodottan ítéltem korábbi cikkemben (Pi unalmas élete, Szubjektív, 2013. február), úgyhogy árnyalnám a véleményemet, amivel lehet nem egyetérteni vagy egyetérteni, személyes meggyőződéstől függően. Ráadásul több Oscar-díjat is kapott a film, aminek egy része érthető, másik része meg egyszerűen vérlázító.

A Pi élete azért egy furcsa film, mert a fő probléma nem igazán az, hogy rossz lenne a film, csak célközönséget tévesztett.

Első megközelítésben rettenetesen vontatott, és egyszerű, mint a faék. A film története elindul Indiában, Pi gyermekkorával, majd bemutatja Pi utazását, amely végig tele van tűzdelve látványos effektekkel (kiugrik a tigris a képernyőből, stb.… a vizuális effektekért járt is a megérdemelt Oscar). A film végéig megy a mesébe illő parasztvakítás, majd a végén feltesz egy kérdést a felnőtt Pi az írónak: ön melyik történetet hiszi el? Azaz lefordítva: ön hisz egy természetfeletti történetben, vagy a ráció alapján gondolkodik? Ezzel a kérdéssel semmi baj nem lenne, de erre a kérdésre a választ úgy lehet és úgy izgalmas megadni, ha gondolkodnunk is kéne rajta. A film alapján pedig nem fog senki se ezen gondolkodni, mindenki rávágja, hogy: „persze, hogy voltak állatok a hajóban”, hiszen a film annyira irányítja a nézőjét, és felsőbbrendűvé teszi a hitet a tudománnyal szemben. Ez pedig egy olyan irány, amit nem támogatok. Elfogadom, ha valakinek az a tanulság, hogy hinni jobb, de nekem ez nem tetszik.

Ez a lenézés a tudománnyal szemben abban a jelenetben bontakozik ki, ahol Pi az apjával beszélget, és az apja azt mondja neki, hogy érdemes lenne a hit helyett a tudományhoz fordulnia. Erre Pi – teljesen inadekvát módon – úgy reagál: szeretne megkeresztelkedni. Pedig ott lett volna a lehetőség a párbeszédre, a másik oldal bemutatására, vagy épp annak megmagyarázására, hogy ez miért nem fog megtörténni.

Szóval első ránézésre ez a film nem szól semmiről, csak hogy utáljuk a tudományt, hinni menő. Megemlíti a lehetőségét, hogy van erre az egészre egy egészen racionális megoldás, de felejtsd el, higgyél. Ezt az olvasatát nem szeretem, viszont elsőre egy átlagos nézőnek ez jön le. Márpedig a filmet olyan helyeken vetítették le, ahol az átlagos néző nézi meg.

A filmnek számomra kedvesebb olvasata az, ha a címe szerint értelmezzük a filmet: Pi élete. Egy életútról szól, ennek pedig része a felnőtté válás. Ezt nagyon jól mutatja be a film, annak ellenére, hogy a felnőttség egy nagyon nehezen meghatározható fogalom. Azt mondja a film, hogy a hajótörés során – amely irodalmi szempontból egy „értékvesztés” – Pi szimbolikusan elveszíti a gyerekkorát. A támaszai ugyanis fokozatosan eltűnnek (a szülők, a testvére, az állatok), és meg kell küzdenie nehézségekkel (tigris) – azaz a felnőtté válás első lépcsője az önállóság.

Az ételkészlet elveszítése után magának kell megtermelnie a betevőt (halat fognia), azaz a felnőtt lét újabb nehézségével, az önellátással kell megküzdenie, a tigris pedig jelképezheti a család ellátását, és azt a szintet, ahol a jellem kiteljesedése lezárul: amikor tőled függnek mások, felelősséget kell vállalnod. A film végére pedig a kész „terméket” látjuk: a felelős felnőttet, aki kultúrája és vallása(i) tiszteletben tartásával főz, él, és a hitben látja a felnövés kulcsát, így kurzusokat tart az egyetemen vallásos témákról.

Ebből az olvasatból is az jön le számomra, hogy a hit nélkül nem lehet felelős, valódi, felnőtt emberként létezni. Ezt pedig – fenntartásokkal – el tudom fogadni. Szerintem a kultúra és az erkölcs a kulcs, aminek egysége valóban hasonlít arra, amit vallásnak hívunk.

Itt még szeretném megjegyezni, hogy a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjat botrányosnak tartom egy olyan filmben, amit majdnem teljes egészében zöld dobozban forgattak. Az operatőr a világításért és a kameráért felel, ebben a filmben ez meg nagyon nem tudott kibontakozni. Kapásból tudok három olyan filmet mondani, amiben az operatőrök sokkal jobb munkát végeztek (Nyomorultak, Lincoln és Anna Karenina – a teljesség igénye nélkül).

Tehát a Pi élete nekem addig a pontig az elmúlt évek egyik legérdekesebb filmje, amíg a felnőtté válás valamint a hit és a tudomány harcáról beszél. Az a baj, hogy nem gondolkodtatni szeretne a film, hanem megmondani az igazságot. Ezt meg propagandának hívják. Szerintem.

Halpern Bence Márk (AKG, 12. évf.)

4DX

Az első 4DX mozi idén március 14-én nyílt meg Magyarországon, a Westend City Centerben. Az újítás lényege, hogy különböző effektusok kísérik a 3D-s filmeket. Ezt volt szerencsém kipróbálni. Nekem tetszett, egy bizonyos szinten tényleg hozzáad az élményhez, bár a beígért elemek közül pl. szagokat egyáltalán nem lehet érezni, inkább a székmozgatást, a levegőfújást és a vizet, amit rád spriccelnek. A szélgépnek annyi hátránya volt, hogy ha nagyon sokat fújatták, nagyon hideg lett a moziban, szóval kabátot mindenképp érdemes vinni azoknak, akik fázósak.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Ha megáll az ész

Rég nem volt rá példa, hogy hazai fejlesztésű műveltségi vetélkedővel álljon elő valamelyik tévécsatorna. A Viasat3 most megtette ezt a lépést, kérdés, hogy mit sikerült kihoznia az Észbontókból. A szabályok szerint két különböző nemű és hobbijú vagy munkájú társaság versenyez egymással. Egy távolabbi, csak a monitorról látszódó szobában pedig a csapat „tippalanyai” ülnek, akiknek különböző kérdéseket tesznek fel. A csoportnak ki kell találnia, tudják-e a választ, esetleg azt is, hogy mit mondanak pontosan.

Kevés feledékenyebb ember van nálam, így sikerült lecsúsznom a műsor első részéről. A csatorna szerencsére gondolt a hozzám hasonlókra, ennek köszönhetően visszanézhettem a kezdő epizódot a Viasat weboldalán.

A főcímzene felcsendülése után a stúdiót és a műsorvezető, Kovács Áron bevonulóját nézve rögtön a Showder Klub jutott eszembe. Ezt valahogy nehezen tudtam összeegyeztetni a téma komolyságával, a show ugyanis alapvetően az előítéletekről szól. A küzdősportos fiúk és a röplabdás lányok bemutatását követően bekapcsolódhattunk három huszonéves lány beszélgetésébe, amint éppen azt fejtegették: az első vagy a második világháború után járt-e először ember a Holdon. Nem igazán tartozom az összeesküvés-elmélet hívők közé, tehát elhiszem, hogy nem színészek járatták a bolondját velem, így viszont még sokkolóbb az, hogy elfogadták a kérdésben is szereplő 1949-es évszámot. Ugyanilyen magabiztossággal jelentették ki fiatal srácok, hogy a kurkuma tulajdonképpen egy nyakra mért halálos ütés, és a Trónok harca sorozatból próbálták meg megfejteni, ki is egy eunuch – sikertelenül. Mélységesen elítélem az előítéletes gondolkodást, de az Észbontókban igaznak bizonyultak a sztereotípiák.

A kevésbé izgalmas második fordulóban egymás szakterületéről kérdezgették a csapatokat, azon azért meglepődtem, mennyire képben van a rúdtánccal kapcsolatban egy ju jitsu harcos. Az összesítés végén a fiúcsapat nyert, ők lényegesen többször tippelték azt, hogy a szobában ülő lányok nem tudják majd a helyes választ. Érdekes stratégia, én azért nem ajánlanám, hogy a való életben is használjuk…

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

BKV fajhatározó – 1. rész

A legelterjedtebb típusok

Minden hétköznap reggel több mint fél órán keresztül zötykölődök a zsúfolt 86-oson. Az újbudai végállomástól a Raktár utcáig bőven van időm megfigyelni a velem együtt utazókat, és felfedezni azok sokféleségét. Kutatásaimra támaszkodva nekikezdtem az utazóközönség rendszerezésének. Íme, itt van tanulmányaim első része!

Útmutató a budapesti tömegközlekedés egyedeinek meghatározására. Figyelem: megtalálhatóak köztük szelíd, ártalmatlan, de akár veszélyesebb példányok is. Általános tartozékuk a bérlet vagy a buszjegy, de vannak bliccelők is.

Kockák


Egy közepesen veszélyes kocka

Veszélyesség: ártalmatlanok, de azért óvakodj, nehogy megfertőzzenek!
Gyakoriság: manapság talán már ez a legelterjedtebb faj a BKV járművein.
Jellemzői: Nekik teljesen mindegy, hogy állnak vagy ülnek, csak a kis kütyüjükre koncentrálnak. Arcuk mimikájából könnyen megállapítható, hogy mennyire haladja meg képességüket az aktuális szint. Előfordulhat, hogy magukban beszélnek.

Könyvmolyok

Veszélyesség: Teljesen ártalmatlanok, bár nem fegyvertelenek.
Gyakoriság: minden járaton legalább egy-két példány megtalálható, de számuk egyre csökken, a „kockák” veszik át a helyüket.
Jellemzői: Mindig valamilyen vaskos könyvbe mélyednek, nem nagyon foglalkoztatja őket, hogy mi történik körülöttük. Csak néha pillantanak fel az olvasmányaikból, akkor is csak azért, hogy megnézzék, hogy merre jár velük a busz.

Csacsogó pletykafészkek

Veszélyesség: közepes
Gyakoriság: egy zsúfolt 86-oson legalább egy egyed fordul elő.
Jellemzői: télen kötött, nyáron horgolt sapkát vagy kalapot hordanak, gyakori tartozékuk még a kerekes, maguk után húzható szatyor. Bárkivel képesek bármiről szóba elegyedni.

(A határozó folyamatos szerkesztés alatt áll. A kiegészítéseket szívesen fogadom, várom a szerkesztőségbe. Ne felejtsétek: a felbukkanó különleges példányok megörökítése a tudományt szolgálja!)

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

További jellegzetes példányok a 86-os járaton

0 Tovább

Témahét a Várban

Témahét? A Várban? És mindezt úgy, hogy csak mi ott helyben dolgozunk a feladatainkon? Hát, ez határozottan jól hangzott. A témahét nyitása után egy kis előadást hallgathattunk meg Lőrinc tanár úrtól a Várról, ezalatt egy lapot is ki kellett töltenünk az előadáson elhangzottak alapján. Az előadás igen érdekes volt, és számomra a nap is ugyanilyen jól folytatódott. A munkák szétosztása után elindultunk a Várba. A nap további részében sokat mászkáltunk, meglátogattunk nevezetes helyeket, és habár térdig kopott a lábunk, mégis úgy éreztük, hogy egy élményekben gazdag napot hagytunk magunk után.

A következő nap szintén a Várnegyedbe látogattunk, megnéztük a Magyar Nemzeti Galériát is. Habár ez a múzeum nem annyira az én esetem, a kapott kérdéssorokkal kiegészítve egészen élvezetesnek találtam az ott töltött időt. Az idő is csodás volt, a nap sütött, és kellemes meleg is volt. Amint végeztünk napi feladatainkkal, visszamentünk a Dísz térre, és fagyiztunk, beszélgettünk.

A harmadik nap már nem kezdődött olyan jól, mint a többi. Lógott az eső lába, sőt, volt, amikor szemerkélt is. Ennek ellenére a csibében lévő sok fiúval elmentünk a Hadtörténeti Múzeumba, és nagyon élveztük. A Mátyás templomot is meglátogattuk, habár az dögunalom volt az előzőhöz képest. Bő 5 perc alatt szaladtunk végig rajta. Ennek ellenére ez a nap is nagyon jó volt, és összességében az egész nagyon tetszett. Jó volt a társaság, és a kiadott munka oroszlánrészével is végeztünk a végére. Sok jó helyen jártunk és sok érdekes dolgot ismertünk meg. Tehát az egész nagyon jó volt.

Tóth Artúr (8. évf.)
illusztráció: Hadtörténeti Múzeum

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A hó fogságában

23 órát, azaz majdnem egy teljes napot töltöttem el az M1-es autópályán rekedve a március 15-i hosszú hétvégén. Igyekeztem végig nyugodt maradni és nem pánikolni, de átéltem olyat is, amit még a legádázabb ellenségeimnek se kívánnék...

Csütörtök délután kezdődött minden. A hosszú hétvégétől felbuzdulva villámsebességgel rohantam a lépcsőkön, hogy beugorjak a rám váró kocsiba. Prágába indultunk volna, a szállást előre lefoglaltuk. Úgy számoltunk, hogy estére odaérünk. Tervünk már akkor megdőlni látszott, amikor láttuk, hogy az autópályán csak lépésben lehet haladni, sőt, néha percekre meg sem moccant a kocsisor. Három és fél óra után még mindig csak Bábolnánál jártunk (amely kb. 100 kilométerre helyezkedik el Budapesttől), így inkább beugrottunk egy benzinkútra egy kicsit megpihenni. Már ekkor éreztük a félelmetes hideget, ami kint fogadott minket, amelyet a ténylegesnél rosszabbnak is éreztünk az erős szél miatt. Negyed 7-kor hajtottunk ki újra a sztrádára, ám nem sokkal ezután ismét teljesen leálltunk. Reméltük, hogy hamarosan újra megindulunk – de hiába.

Órák óta voltunk egy helyben, amikor több dolog is tudatosult bennünk: egyrészt, hogy hosszú éjszaka vár ránk, másrészt, hogy nem lesz túl kényelmes ilyen időben pisilni. Érdekes szituációk alakultak ki az utóbbiból, konkrétan szinte minden fajtájú ruhadarabot sikerült összekoszolnunk. Az unalmas perceket igyekeztük beszélgetéssel, rádióhallgatással és telefonálásokkal áthidalni. Szinte minden fél órában próbált valamelyik rokon tájékoztatni minket a friss közlekedési hírekről. Így kicsit nehéz volt elaludnunk, főleg nekem, aki csak ágyban fekve képes igazán erre. Sok kínszenvedés után végül kivilágosodott.

Hajnali 6-kor néhányan elindultunk a közeli benzinkútra. Az egy kilométeres út legalább tíznek tűnt. Az iszonyatos erejű szél az arcomba fújta a havat, ami úgy csípett, mintha egy nyílt sebet kentem volna be ecettel. Kiderült, hogy a pénztárosok előző reggel óta folyamatosan dolgoztak, mivel a váltóik nem tudtak odamenni. Valószínűleg sikerült megduplázniuk a havi forgalmat, ugyanis a környék autósai mind oda jártak élelemért és benzinért. Szerencsére mi nem fogytunk ki egyikből sem, de a biztonság kedvéért tartalékoltunk belőlük. Az odaútnál is katasztrofálisabb visszaút után nem tehettünk mást a váráson kívül. A nagymamám nem bírta már tovább, és felhívta a katasztrófavédelmet, majd két percig megszakítás nélkül szidta őket, úgy, hogy a diszpécser meg sem tudott szólalni. Ezúton is köszönöm neki, mert (szó szerint) 5 perc múlva egy TEK-es tank ment el mellettünk, nem sokkal később pedig Pintér Sándor sétált el a mellettünk lévő sávon. A délután során még egyszer leugrottam a kúthoz, az időjárás szerencsére sokat javult a reggelihez képest. Akkor már látszott, hogy megindult valami: önkéntesek kezdték el bontani a szalagkorlátot, valamint a TEK-esek és a katasztrófások emberei is az utakat takarították.

Végül délután negyed 5-kor megtört a jég, és kiengedtek minket a szabadságot jelentő másik sávba – a motorzúgás mennyei hanghullámai érkeztek a fülünk felé. Hatalmas megkönnyebbülés töltött el minket, hogy nem kell még egyet a kocsinkban éjszakáznunk. Egy óra múlva már haza is értünk a szinte nulla forgalmú úton keresztül.

Reménykedek benne, hogy nem leszek még egyszer hasonló helyzetben, de egyáltalán nem bánom, hogy átéltem, milyen is az, amikor a természet foglyaivá válunk...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek