A kincsesdoboz

100. bejegyzésünk a blogon

Lent, az iskola titkárságán, van egy doboz. Egy doboz, ami titkokat rejt. Egy doboz, amiben elveszett tárgyakat találhatsz.

Bizony, a titkárságon van egy hely, ahol a talált tárgyakat őrzik. Sokan nem tudnak róla (köztük voltam én is), de ott van, és nagyon sok tárgy lapul benne.

Az első dolog, ami feltűnt, amikor belenéztem, az az volt, hogy kulcsok lepik el az alját. Volt ott magányosan árválkodó szekrénykulcs, de óriási, zörgő kulcscsomók is. Ha valaki szemet vetne rájuk, bizony eléggé sok embert lehetne kirabolni.

A doboz következő rétegét az ékszerek alkotják. Gyűrű, karkötő, nyaklánc, amit csak kívánsz. Egy kisebb ékszerboltot meg lehetne velük tölteni. Örömöm határtalan volt, amikor a kedvenc karkötőmet találtam meg a kupac tetején.

Na de nem csak szokványos dolgokat lehet itt találni, hanem igazi furcsaságokat is. Például egy buzogányt. Az első dolog, ami eszembe jutott, az természetesen az volt, hogy ki képes elhagyni egy buzogányt? Gondolatomat ki is mondtam hangosan, mire fel lettem világosítva, hogy azt nem elhagyták, hanem egy nyitótáborból hozták véletlen haza. Egy újabb kérdés. Ki képes véletlenül elhozni valahonnan egy buzogányt?

Gondolataimat a telefontöltők terelték el. Képzeljük el a helyzetet. Óra alatt feltöltöd a mobilodat, kihúzod a konnektorból, majd zsebre rakod a telefont… és otthagyod a töltőt Komolyan, hogy lehet azt ottfelejteni? Ez kész rejtély.

Na mindegy, ha van olyan, amit nem találsz, legyen az kulcs, telefontöltő, ékszer vagy éppen egy buzogány, első utad mindenképp a titkárságra vezessen, mert ott egy igazi kincsesdoboz vár rád.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Hosszú robotolás – versenyben a LEGO-díjakért

November 4. hete nekem 6 munkanapból állt. Szombaton az AKG SAP csoport tagjaként Szegedre utaztam, ahol részt vettem Magyarország egyik legrangosabb robotikaversenyén, a First Lego League-en (FLL). Fontos tapasztalatokat szereztem, és végül még egy díjat is kaptunk…

Több hónapig készültem erre a napra. Már szeptemberben megtudtam, kikkel fogok együtt indulni az FLL-en. Az AKG új szárnyának legfelső emeletén lévő kazánházban felszereltük a pályát, és indulhatott a munka. Rengeteg szabadidőt áldoztunk a robotunk megépítésére és beprogramozására, az első pár hétben kicsit lustábban, de reménnyel és kitartással telve. Velünk párhuzamosan dolgoztak a csajok is a versenyhez szükséges közéleti projekten, amelyet az idősek segítésével kapcsolatban kellett elkészíteniük. Az utolsó napokban különösen belehúztunk, ekkor derült ki, hogy apukám is velünk fog jönni, és segítségünkre lesz a nagy napon. A küzdelem előtti pénteken este 9-ig a suliban maradtunk. Este 10 lett, mire végre hazaértünk. Az extrém módon kimerítő hét ledöntött az ágyba, de aludni nem tudtam, valószínűleg az élmények és a félelmek hatására.

Hajnali 5-kor a szüleim hangjára ébredtem. „Ma megyek versenyezni!” – jutott eszembe azonnal. Gyorsan összeszedtem magam, és fél óra múlva már az AKG felé száguldottunk a még kihalt Budapesten keresztül. Ott összepakoltuk a robotot, a laptopunkat és néhány plusz LEGO-alkatrészt a biztonság kedvéért. Innen többórás út vezetett a verseny helyszínéig, útközben tehát programoztunk még egy keveset (elég érdekes volt, főleg úgy, hogy se a pályát, se a robotot nem láttuk). Az épülethez érve nem láttunk se táblát, se semmilyen jelét annak, hogy aznap egy országos méretű verseny fog zajlani itt. Ha egyedül kellett volna elnavigálnom a célig, valószínűleg eltévedtem volna.

Felszaladtunk a lépcsőn, és elénk tárult a látvány, amit addig maximum a képzeletünkben láthattunk. Olyan volt a légkör, mint amire számítottam: összetolt asztalok, tevékenykedő csapatok, a technikai kütyük legszélesebb választéka és persze rengeteg LEGO fogadott minket. Elfoglaltuk a helyünket, és a kipakolás után folytattuk a programozást ott, ahol abbahagytuk. Fél óra múlva, 10-kor egy megnyitóval kezdődött a versengés. Azonnal bizsergés és feszült hangulat töltötte be a termet, ekkor kezdhettük el a gyakorlást a teremben található egyetlen tesztasztalon. Samuval, a legaktívabb csapattársammal futkostunk a géptől a terepasztalig, majd vissza, hogy korrigáljuk a robot mozgását. Nekem nem jutott annyi munka, mint a többieknek, így inkább megfigyelőként ültem a helyemen. Ezután elstartolt az első versenykör a 3-ból, amelyek közül csak a legmagasabb pontszámú számít. Néhány feladatra nem jutott időnk, de úgy számoltunk, hogy a következő menetre készen leszünk. Mi voltunk a kezdő csapat, így hát gyorsan ringbe szálltak a tagok közül ketten (a hely tényleg úgy nézett ki, mint egy bokszmérkőzés színtere, még piros és kék sarok is volt). A feladatok teljesítése sajnos nem olyanra sikerült, amilyenre számítottunk: a versenypálya viszonyai teljesen mások voltak, így a robotunk össze-vissza mozgott. Kissé letörve mentünk vissza az asztalunkhoz, de újult erővel tovább programoztunk. Újabb feladatmegoldások lettek készen, de a pálya hibái miatt ismét csalódnunk kellett a második start után. A harmadik körre sem sikerült kijavítani a robotot, így az első eredményünk lett a legjobb, ezzel nem sikerült bejutnunk a tíz csapat közül az első nyolcba sem. „Legalább megnéztük, milyen egy igazi LEGO-verseny” – gondoltam. „Majd jövőre!”

Aztán eljött a fordulópont: a projektbemutató, amelyen mi is részt vettünk. Előtte elpróbáltuk a jelenetet, amelyben én egy öregasszonyt játszottam, aki nagyon örül a lányok által kitalált nyugdíjrendszerező táblázatnak. Az előadás egészen jól sikerült, a közönség szinte állva tapsolt. Újra elkezdtünk bízni a sikerben. Miután minden csapat prezentálta a saját ötletét, a csoportmunka versenyszám következett, amin mi sem tudtuk, mi lesz pontosan, kivéve Samut, aki a másik AKG-s csoportot is megnézte – ők Budapesten harcoltak a díjakért. A feladatunk az volt, hogy egy szőnyeget a másik oldalára fordítsunk, úgy, hogy mind rajta állunk. Samu nagy segítségének köszönhetően alig másfél perc alatt végeztünk a feladattal.

Üres órák következtek. Nagyrészt a csoporttársammal, Kerimmel iPadeztem, nem volt már túl sok energiám nézni a többi csapat döntőit. Végül elérkezett az eredményhirdetés. Nagy izgalommal beültünk az első sorok egyikébe, és vártuk a helyezéseket. Először a robotok teljesítményét vették sorra. Mi lettünk az utolsó előttiek – öröm volt az ürömben, hogy nem lettünk abszolút vesztesek. Majd a robotdesign került sorra, itt is a szupercsapatok taroltak. Ezután a projektek következtek, rögtön elkezdünk izgulni, hisz ebben a kategóriában sokkal esélyesebbek voltunk. Én az ötödik helyre saccoltam magam, azonban kellemesen kellett csalódnom, amikor a harmadik helyre hirdették ki az AKG SAP-ot. A bronzérem mellé oklevelet is kaptunk. Újabb esélyes téma következett, a csoportmunka, de sajnos itt nem kerültünk be az első három közé. Az összesített versenyben mi lettünk a nyolcadikak, nem is lepődtünk meg nagyon ezen. Végül egy különdíjat is kiosztottak, amely a különleges kitartást díjazza. Nagyon megörültünk, amikor meglepetésünkre a mi csapatunknak adta a kitüntetést a szervező. A cím mellé egy átlátszó dísz is járt, amelyet körbeadogattunk a csapaton belül, még a hazafelé úton is felváltva fogdostuk…

Biztos vagyok benne, hogy 2013-ban újra indulni fogok a First Lego League versenyen. Hogy rímmel fejezzem be: jó verseny az FLL, nekem nagyon megfelel! (Még jó, hogy nem versíró versenyen indultam…)

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

A szegedi résztvevők: Nagy Viktor - mentor, Sengel Tamás, Papp Márton, Daghistani Kerim, Gindert Samu, Tóth Joli, Cseh Hanna, Binét Lili
SAP segítő: Pálfi Zoltán

Összefoglaló a versenyekről: Az AKG SAP robotépítő csapatai idén is jól szerepeltek

A csapat versenyszámai és a díjátadók


Papp Zoltán Tibor felvételei

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Filmajánló az ünnepekre – Tim Burton: Ollókezű Edward

Bár ez már egy régi film, mégis minden évben aktuális.

Az Ollókezű Edward egy kedves karácsonyi film Tim Burton sajátos stílusában. Mindenképpen ajánlom a filmet, többek között azért is, mert nincs az embernek tőle olyan habos érzése. Finom humora van, és sajátosan mutatja meg a karácsony hangulatát. A film vége után marad az emberben egyfajta édes-kesernyés szájíz, de éppen ezért több, mint más karácsonyi filmek. A szereposztás sem valami ócska, olyan színészeket sorakoztat fel, mint Johnny Depp, Winona Ryder vagy Dianne Wiest.

A történet egy kertvárosban játszódik, ahol minden tökéletes, a virágok mindig virágoznak, a fű egyenletesen nő, és senki se áll neki levágni vasárnap reggel. De a kertváros végén áll egy kastély, ami kirí az egyenházak közül. Amikor a kastélyból kikerül az a teremtmény, amiről eddig csak meséket lehetett hallani, akkor kiderül, hogy mi is lapul minden fehérre mázolt kerítés mögött. Ha már eleged van a nyálas karácsonyi filmekből, szakíts egy kis időt magadnak, és ülj le egy forró csokival a tévé elé.

Nánai-Szűcs Dóra (AKG, 8. évf.)

Ollókezű Edward (Edward Scissorhands, 1990, 105')
Rendezte: Tim Burton
Szereplők: Johnny Depp, Anthony Michael Hall, Winona Ryder

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Nem biztonságos, inkább érdekes Mars-küldetést terveznék – Interjú Sik Andrással

Sik András

Született: 1979

Tanulmányok:

1993-1997 Alternatív Közgazdasági Gimnázium

1997-2003 ELTE TTK, okleveles geográfus

2003-2007 ELTE Földrajztudományi Doktori Iskola

Munkahelyek:

ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet

Mars Astrobiology Group (Európai Űrügynökség)

Magyar Asztronautikai Társaság, főtitkárhelyettes

Díjak:

2004: Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

2006: eMagyarország szakmai díj

2011: Junior Príma Díj, Magyar Tudomány Kategória

Teljes önéletrajz

Két és fél éve ismerem András, és nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz interjút készíteni vele. Hamar rájöttem, hogy nem kell izgulnom a végeredmény miatt, hisz az ország egyik legnevesebb Mars-kutatójától remek válaszokat kaptam. Beszélgetés az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról (AKG), a Marsról és a gépírás hasznosságáról.

Szubjektív: Milyenek voltak az AKG-s diákéveid?

Sik András: Nagyon szerettem az AKG-ba járni, főleg a barátok miatt. Nagyon szoros kapcsolat volt közöttünk, ami a mai napig tart, ezen kívül az engem érdeklő természettudományokról is nagyon sokat tanultam, remek tanároktól.

Szub: Mikor kezdett el érdekelni a csillagászat, illetve a mostani szakterületed, a Mars?

S.A.: Általános iskolás koromban olvastam egy könyvet, aminek „Ég és Föld” volt a címe. Azután a középiskolában kezdtem rájönni, hogy a földrajz az, ami igazán érdekel. Ez főleg Simon Tamásnak, egy akkoriban az AKG-ban tanító lelkes, fiatal tanárnak köszönhető, aki azóta az [origo] internetes portál tudományrovatának a szerkesztője. Az ő csillagászat szakkörére is jelentkeztem, ahol először a Naprendszeren kívüli dolgokkal kezdtem foglalkozni. Később viszont elkezdtek érdekelni a Naprendszeren belüli dolgok, mint például a Mars is, hiszen itt tudtam kamatoztatni a földrajzban megszerzett tudásomat.

Szub: Van kedvenc emléked vagy meghatározó élményed az AKG-val kapcsolatban?

S.A.: Nagyon szerettem a terepgyakorlatokat, amik az én időmben 2-3 napos buszos kirándulások voltak. Emlékszem, volt olyan, amikor külföldre mentünk, és az ilyen túrák mindig tartogattak valami meglepetést, valami kalandot.

Szub: Mi a leghasznosabb dolog, amit itt tanultál?

S.A.: Erre megvan a jól begyakorolt válaszom: a gépírás. Szerintem mindenki tudja, hogy az AKG egyik legnagyobb vívmánya a gépírástanítás.

Szub: Milyen érzés volt visszajönni az AKG-ba szakkörvezető tanárnak?

S.A.: Hét évvel az elballagásom után jöttem vissza csillagászat szakkörvezetőnek. Eleinte fura volt, hogy a régi tanáraim a kollégáimmá váltak. Egy ideig még ők is úgy tekintettek rám, mintha még mindig diák lettem volna. Nagyon sok mindent megtettem azért, hogy ez változzon, szóval idővel ők is elfogadták, hogy a kollégájuk vagyok, és már nem egy diák.

Szub: Miben más egyetemen tanítani, mint egy középiskolában?

S.A.: Az egyetemi diákok és a szakkörös diákok tudásszintje között nincs nagy különbség, bár az egyetemen nem csillagászatot, hanem térinformatikát tanítok. A nagy különbség az a fegyelmezetlenség. Nem nagyon emlékszem arra, hogy az egyetemen valaha is kellett volna fegyelmeznem, ellentétben egy szakköri foglalkozással, ahol hamar lankad a figyelem, és ilyenkor elkezdődik a beszélgetés. Mostanában inkább csak a fesztiválestekre és az észlelő éjszakákra járok, ahol meg lehet engedni a lazább hangulatot. A szakkörvezetést Turczi Dávidra hagytam, illetve az új nemzedék tagjára, Vincze Mityura.

Szub: A tanítás mellett mivel foglalkozol mostanában?

S.A.: Tavaly szereztem meg a doktori fokozatot, most már adjunktusként oktatok az ELTE-n. Emellett térinformatikusként is dolgozom, amit nagyon szeretek csinálni. A kettő szerencsére kiegészíti egymást, és a frissen megszerzett tudást azonnal tovább tudom adni az egyetemi hallgatóknak.

Szub: Milyen érzés, hogy most a Mars kapcsán mindenfelé hívnak nyilatkozni?

S.A.: Nagyon sok megkeresést kapok különböző médiumoktól, amiknek szívesen teszek eleget. Jobban szeretem, ha rádióba hívnak, mert ott lehetőség van a tartalmasabb beszélgetésekre is. Az ilyen szereplések előtt már nem nagyon szoktam izgulni, természetesen ezek alól kivétel, ha mondjuk országos nézettségű csatornához hívnak. Ilyenkor egy kicsit mindig gyorsabban ver a pulzusom.

Szub: Milyen eredményeket vársz a Marson lévő Curiositytől?

S.A.: A Curiosityvel kapcsolatban a legoptimistább várakozásaink azok, hogy a rover egy-másfél év alatt el fog jutni a kijelölt kutatási terültre, ahol talán szerves élet nyomaira bukkanhat, ami alapján mi is jobban megismerhetjük az élet kialakulásának történetét.

Szub: Ha tervezhetnél egy küldetést a Marsra, akkor az milyen lenne?

S.A.: Az eddigi küldetések mindig nagyon biztonságosak voltak, én inkább egy olyan küldetést terveznék, ami nem olyan biztonságos, de nagyon érdekes kutatási területekre menne. Ilyen például a Mariner-völgyrendszer vagy az Olympus-hegy és természetesen a jégsapka az északi poláris térségnél.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

A szakkör cikkarchívuma: Újabb AKG-s diák vehetett részt a marskutatásban

LIKE, ha tetszett!

2 Tovább

Párhuzamos valóságok – a Felhőatlasz

Elgondolkoztál már valaha azon, hogy azokkal az emberekkel, akikkel együtt éled a mindennapjaidat, szüleiddel, testvéreiddel, barátaiddal vagy akár a patrónusoddal találkoztál-e már egy másik életedben?

A Felhőatlasz pont erről fantáziál. Amikor beültünk a moziba, az első tíz percben még úgy gondoltam, hogy: „na, ez meg mi? Több film összegyúrva?” Aztán rájöttem, hogy nem. Ez nem több film, ez együtt így mind A film.

A történet egyszerre több szálon fut. Egy szál a napjainkban játszódik, egy történet a 70-es években élő újságírónőről, szól egy valóságszál egy 19. századi hajó utasairól is. Egy sztori az 1930-as évek környékén élő zongoristáról szól, aki írt egy csodálatos művet. Elképzelte, hogy különböző életekben és korokban találkozik ugyanazokkal az emberekkel – ez maga a Felhőatlasz szextett. Megismerhetjük Sonmi-451 történetét is a 300 év múlva létező Szöulban, de ami számomra a legérdekesebb volt, az még a koreai lány történeténél is sokkal távolabbi időben játszódik, akkor, amikor az emberiség csúcstechnológiája keveredik a kezdetleges civilizációk primitívségével.

A múlt és a jövő drámai, csak a jelent kell könnyen venni. A történet sokszínű, a mondanivalót pedig mindenki máshogy értelmezheti.

Ez a film pár év múlva klasszikus lesz, ne hiányozzon a te műveltségedből se!

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012, 164')
Rendezte: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Tom Tykwer
Szereplők: Tom Hanks, Hugo Weaving, Halle Berry, Hugh Grant

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Színdarab az osztállyal

December 2-án a kilencedik évfolyammal a Vígszínházba vezetett az utunk, ahol megnéztük Shakespeare művét, a Makrancos Katát Varró Dániel fordításában. Jó ötlet-e a régi színdarabokat felfrissíteni, és megérti-e így a mi korosztályunk?

Bevallom, nem vártam túlságosan ezt a darabot, mivel a történetet már elolvastam kötelezőként, és lett volna jobb dolgom is, mint színházba menni a kilencedikkel. Fáradt is voltam – a darab előtt a ruhatárban kifizettem a pénzt, a kabátot viszont magammal vittem... Nem volt mese, beültem a nézőtérre és vártam a színészek játékának kezdetét. Az előadás egy teljesen átírt keretjátékkal kezdődött, amelyet többen is teljes értetlenséggel néztek az osztályból. A színmű igazi kezdete után azonban szinte azonnal megnyugodott mindenki, hiszen elkezdődött a már mindenki által ismert történet. Körülbelül 15 perc után azonban ismét érdekes dolog történt a színpadon: három férfi szereplő teljesen meztelenre vetkőzött a nézők szeme láttára. A két furcsa kisiklás után azonban az elvárt menetben folytatódott a mű. A színészek játéka megfelelő volt, bár néhány ponton lehetett volna hitelesebb (ez főleg az örömteli részekre vonatkozik). Varró Dani nem írta át teljesen az eddigi fordításokat, hanem inkább kiegészítette néhány – gyakran erősen fárasztó – nyelvi leleménnyel. Szerintem engedhette volna magát szabadabban alkotni, kevésbé törődve az eddigi magyarításokkal. Ettől eltekintve tűrhetőbb volt a darab, mint amire számítottam. És még pirított mandulát is ehettem a büfében...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)
fotó: vigszinhaz.hu, Dömölky Dániel

William Shakespeare: Makrancos Kata (Vígszínház)
Rendező: Gothár Péter
Szereplők: Dengyel Iván, Börcsök Enikő, Réti Andrienn
Következő előadások: 2013. január 16., február 2., 21.

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Nyílt nap a Műszaki Egyetemen

Miközben a felvételi keretszámok egyre csökkennek (vagy nőnek, nehéz követni), azért ne feledkezzünk el arról, hogy néhányunknak legfőbb ideje lenne körbenézni az egyetemeken. Mit akarok csinálni? Hol tanítják azt? Egyáltalán, hogy működik ez az egész egyetem-cucc? Ehhez hasonló kérdésekkel látogattam el a Műszaki Egyetemre.

Először is, én még soha életemben nem voltam egyetemi nyílt napon. Az információs pultoknál prospektusok lavinája várt, és az egész épületben előadások voltak. A különböző tanszékek és karok standjainál lehetett érdeklődni. A standoknál azonban nem csak az unalmas képzési tájékoztatók vártak minket, hanem minden kar igyekezett megmutatni egy kis szeletét annak is, amit csinálnak.

Így például a természettudományi karon szimulációs programokon demonstrálták a hallgatók a természetben megfigyelhető jelenségeket. A villamosmérnökök LED-eket programoztak egy mikrokontrollerrel. Külön üdítő volt, hogy ezek a kísérletek végre kitörtek a Csodák Palotájában vagy az iskolai laborokban elvégzett, már nagyon elcsépelt kísérletek köréből. Hallgatók által előállított egyedi munkákat láttam, amiből arra következtetek, hogy itt a hallgatókat a saját ötleten alapuló önálló termékalkotásra sarkallják. Ez pedig szerintem az alapja annak, hogy valaki az egyetemről kikerülve piacképes legyen.

Mivel hallgatók álltak a standoknál, így az érdeklődök bármilyen kérdést feltehettek az egyetemmel kapcsolatban. Ez nagy lehetőség – egy hivatalos egyetemi tájékoztatón nem mondják meg, hogy mely tantárgyakat ne vedd fel inkább, itt pedig a hallgatók a személyes tapasztalataik alapján akár ezt is megmondják neked.

Érdekesség volt még számomra, hogy a cégek már itt igyekeznek lecsapni a hallgató-jelöltekre, hogy az egyetem alatt már részt vehessenek különböző gyakornoki programokban, és később a cégüknél dolgozzanak.

Nagyon élveztem ezt a pár órát a BME-n, és mindenkinek ajánlom, hogy nézzen meg legalább egy-két egyetemet, hogy biztos lehessen a döntésében.

Halpern Bence Márk (AKG, 12. évf.)

illusztráció: bme.hu

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Hogyan kapjunk el egy Mikulást?

Gondolom sokan (úgy, mint én is) belegondoltak már abba, hogy hogyan lehet egy igen ritka fajt foglyul ejteni – a Mikulást. Íme, itt van néhány ötlet.

Persze vannak régi klasszikus, igen egyszerű megoldások is, mint például egy háló a kéménybe. Ez egy igen célratörő megoldás, de mint tudjuk, egy Mikulás súlya elérheti akár a 150 kg-ot is, így könnyen megeshet, hogy kiszakad a háló. Ennek a verziónak a továbbfejlesztett változata, ha háló helyett egy trambulint rakunk a kéménybe, és így szerencsétlen Mikulás addig pattog rajta, amíg ki nem fárad, és így könnyűszerrel foglyul ejthetjük.

Vannak más módszerek is, például a Mikuláshizlalók vagy a -fogyasztók. A hizlalók közé tartozik egy igen költséges, ám hatékony eljárás, a csokis tető. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy az egész tetőt fölszórjuk csokival, és mikor a mi Mikulásunk odaér és nagyon megörül a csokiknak, rögtön degeszre eszi magát reggelig ­– mikor is mi könnyen el tudjuk kapni. Ám ha inkább lefogyasztani szeretnénk a Mikulást, ajánlom a futószalagos tetőt, melynek neve mindent elárul. Mire odajutna a Mikulás, hogy bemászik a kéményünkbe, szerencsétlen annyira kifárad a sok futástól, hogy azon nyomban összeesik, kivéve, ha a mi kiszemelt Mikulásunk esetleg kitűnő kondiban van.

Van még persze a tarsolyunkban néhány kitűnő ötlet, mely az utcán járva jutott az eszünkbe. Igen, ez a fekvőrendőr a tetőre. Ennek a lényegét gondolom mindenki sejti: a szán felborul a fekvőrendőrben, és a kieső Mikulást így el tudjuk kapni. Az én kedvencem és megítélésem szerint a leghatékonyabb módszer, az egy karton Coca Cola a kémény mellé, hisz tudjuk, minden Mikulás szereti a Colát, és addig fogja iszogatni, míg reggel nem lesz, és mi el nem tudjuk kapni.

Gálosi Tamás (AKG, 8. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Shakespeare újratöltve - A Hamlet Alföldi Róbert rendezésében

Én mindig is szerettem színházba járni, és (szerencsémre) rossz darabot se nagyon láttam, így lelkesen léptem be a Nemzeti Színház kapuján.

Pár percnyi sorban állás után besodort a tömeg a színházterembe. Ami rögtön feltűnt, hogy a nézőket nem a nézőtérre (ami le volt fedve fekete ipari maszkolófóliával), hanem a színpadra terelték, amit lépcsőzetesen megemeltek, és összecsukható székeket tettek minden egyes szintre. Bár ez először különlegesnek tűnt, de a darab közben a nézőtérre irányított akusztika miatt nem lehetett szinte semmit hallani. De azért csak elkezdődött az előadás, rögtön egy retinát égető lámpát irányítottak a közönségre, majd mintha valamelyik politikai műsort nézném, minden férfi öltönyben, a nők pedig kosztümben jelentek meg a nézőtérre emelt pódiumon. Bár olvastam, hogy a darab új felfogású lesz, erre azért nem számítottam.

Alig fél órán belül kiderült, hogy Hamlet (Szabó Kimmel Tamás) szinte az egész darabban kiabálni fog, és hát – nem csak az első felvonásban – káromkodni is. (Itt jegyzem meg, hogy bár Szabó Kimmel Tamás bármilyen jól is tud emelt hangon beszélni, a fordított akusztika teljesen érthetetlenné tette a mondatait.) Miután egy darabig nyugodtan következtek egymás után a jelenetek, már kezdtem elfogadni a darab sajátos felfogását, de ekkor Hamlet egyik újabb ordibálós kirohanása után zenét kért, ekkor valami dobhártyaszaggató dubstep és disco zene keveréke kezdett el üvölteni, és szerencsétlen főszereplő úgy táncolt rá, mintha taszigálnák. De szerencsére ezt hamar abbahagyta, és fölényesen kivonult a színről. A szünet után újabb kiabálás, őrület és persze megölték Poloniust. Ennek folytatásaként nem sokkal utána hihetetlenül hangos gépfegyverropogást lehetett hallani – nem egy ember sikított ijedtében –, és berontott a színre Polonius fia egy gépfegyverrel a kezében, és az időközben Angliába utazott Hamletet kereste, szintúgy ordítva. Majd az őrült Ofélia ugrált be a színpadra egy fülhallgatóval a fülében (aminek a vége nem volt semmihez csatlakoztatva), fennhangon énekelve egy magyar népdalt. A színmű végén sikerült megmérgezni Hamletet, aki még „maradék erejéből” elsántikált egy darabig, majd felfedte, hogy mostohaapja akarta legyilkolni, üldözőbe is vette, és ugyanazon gépfegyverrel lelőtte a királyt. Mikor már mindenki a nézőtér valamelyik sarkában fetrengett halottan, az utolsó percben bejött a dán trónra igényt formáló Fortinbras, és az Arany János „lőjenek sort” helyett Nádasdy Ádám durvább „vezényeljen sortüzet” mondatának elhangzása után újabb rémisztő hangeffekttel süketítették meg a nézőket.

A majd háromórás darab nem nyert meg. Bár lehet, hogy ez még az angol-dán történelembeli tapasztalatlanságomnak köszönhető, vagy most még nem tudom megérteni a darab mélyenszántó utalásait, de az én korosztályombeli fiatalokban bővelkedő nézőtér nálam nem kevésbé csalódottan állt fel és indult haza.

Nánai-Szűcs Dóra (8. évf.)

William Shakespeare: Hamlet – A Nemzeti Színház előadása
Rendező: Alföldi Róbert
Szereplők: Makranczi Zalán, Szabó Kimmel Tamás, Mátyássy Bence, Rába Roland
Előadások: január 14, 15, 31, február 1, 2

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

A Mikulás kis segédje – beszámoló

A jeges szél erősen a szemembe fújt, a hideg csípte az arcomat. Nagy bundákba csavarva ültünk a Télapó egyik hintaján, termoszunkból forró csokit kortyolgattunk, és néztük az alattunk elsuhanó városok fényeit. Lappföldről jöttünk, hosszú utat tettünk meg krampusztársaimmal, amíg eljutottunk Budapestig, és lecsúsztunk az AKG kéményén, egészen a színházteremig. Aznap volt a Mikulás ünnepség, és én, mint az egyik krampusz, másik nyolcadikos krampuszokkal együtt vártuk a kisgyerekeket, másféltől hatéves korig. Mi azért voltunk, hogy ott legyünk velük, amikor találkoznak a világszerte népszerű, fehérszakállú Mikulással. Berendeztük a termet, és nem sokkal később megérkeztek a gyerekek. A félénkebbek szüleik kezét szorongatták, és ijedten pislogtak a terem széléről azokra, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy a kezükbe vegyenek egy ceruzát, és kiszínezzenek egy félelmetes színezőt. Egy idő után mindenki feloldódott, és már nagy ordibálás, szaladgálás, beszélgetés és játék kezdődött a szőnyegpadlóra letett párnákon. Megtanítottunk a részt vevő vendégeknek egy dalt, aminek a címe az, hogy Hull a pelyhes fehér hó, és ami arról szól, hogy minden gyerek várja a Mikulást. És vártuk a Mikulást… Vártuk, és közben meghallgattunk egy mesét az egyik krampusztól. A mese közben telefonhívás érkezett, és kiderült, hogy a Mikulás eltévedt, nekünk kell megtalálnunk. Ez volt a legnehezebb része a napnak. Bementünk üres termekbe, ott szaloncukrokat találtunk, és ebből jöttünk rá, hogy arra járt a Mikulás. Ekkor történt az, hogy a gyerekek átvették az irányítást. Mindannyian mondták, hogy hol van, és megpróbáltak arra menni. Végül egy kis kiabálással és rohangálással mindenkit összeszedtünk, és visszavonultunk a színházterembe. A Mikulás ott volt.

Ott ült székében, kezében a mindentudó könyvével, amiben benne van minden gyerek neve, és mellette az is, hogy hogyan viselkedtek az elmúlt évben. Ezeknek az adatoknak az összeírásában a szülők segítettek. Az öregapó lábánál hatalmas szövetzsák tornyosult, tele ajándékokkal. Aki a nevét hallotta, odasétált a Mikuláshoz, vagy odarohant a Mikuláshoz, esetleg odasétált a Mikuláshoz, bámult rá egy pár másodpercig, majd visszarohant a szüleihez. Aki ottmaradt, az meghallgatta, hogy milyen kedves gyerek ő, vagy azt, hogy ha bizonyos dolgokon változtat (gyorsabban készül el, kevesebbet verekszik, még többet olvas stb.), akkor a Mikulás barátja, Jézuska még több ajándékot fog majd neki hozni. Ajándékosztóként jól hallhattam a beszélgetéseket, amik körülbelül így hangoztak el:

– Szia! Jó voltál-e idén?
– Igeeen.
– Nem szoktad elvenni a zöld nyuszisárkányát a kishúgod barátnőjétől?
– Neeem! Nemszoktamelvenni Süsünyuszit, amikor ovi után elmegyünk hozzájuk!
– Jól van, akkor továbbra se vedd el, tessék, itt az ajándékod.

De volt olyan beszélgetés is, ami ilyen volt:

– Szia, azt hallottam, nagyon szeretsz énekelni, és a mikulásos dalokat is nagyon szereted, különösen a Mikulásnak puttonyába című dalt! Nem akarod elénekelni nekem?
– Ööö, nem.

Persze ő is megkapta az ajándékzsákját, amiben volt minden jó, dió, alma, mogyoró. Meg csoki.

Tóth Jolán (AKG, 8. évf.)

a fénykép nem az idei ünnepségen készült

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Váratlan utazás – vagy inkább nagyon is várt (A hobbit)

Peter Jackson a világsikert arató Gyűrűk Ura trilógia megfilmesítése után (mely összesen 17 Oscar-díjat nyert el) most elkészítette az előzményeket Tolkien szintén sikeres regényéből: A hobbitot.

Zsákos Bilbó első látásra egy teljesen átlagos és normális hobbitnak tűnik, és ezt ő is így gondolja. Márpedig egy teljesen átlagos és normális hobbit napjában többször is elfogyasztja a reggelijét, meglehetősen méretes pókhasat növeszt, és nem szereti a kalandokat. De a vendégeket szívesen fogadja hobbit-üregében, feltéve, ha az illetőket ismeri is. Ám egy nap, mikor épp a reggeli pipája tökéletes füstkarikáit eregeti a melengető napsütésben, egyszer csak ott terem előtte egy szürke köpenyt és kalapot viselő mágus, Gandalf.

És ekkor kezdetét veszi a kaland Dwalin, Balin, Kili, Fili, Dori, Nori, Ori, Oin, Gloin, Bifur, Bofur, Bombur és végül, de nem utolsó sorban Tölgypajzsos Thorin társaságában, akik mind egytől egyig derék törpök. A tizenhárom törp elbitorolt birodalmuk visszaszerzésére hívja segítségül Bilbót és Gandalfot.

Bilbót Martin Freeman, Gandalfot pedig Sir Ian McKellen alakítja, Andy Serkis pedig ismét fantasztikusan játssza Gollam szerepét. A film gyönyörűen meg van csinálva, és nagyon látványos. A szédítő sightot fokozza a kaotikus kameramozgás, ami miatt a vetítésen többen is rosszul lettek és kimentek. 3D-ben talán már ez kicsit sok volt (2D-ben lehet, hogy még ez a rész is jó). Szerencsére nem volt hosszabb tíz percnél a gyomorfelkavaró jelenet.

Kicsit furcsa, hogy A hobbitot is három részben filmesítik meg. Könyvben (A babó) jóval vékonyabb, mint az egész Gyűrűk Ura trilógia, de filmben (a Váratlan utazás hosszúsága alapján) nagyjából ugyanolyan hosszú lesz. Mégsem éreztem nyújtottnak, és egyszer sem gondoltam, hogy „most már igazán továbbléphetne a történet” (bár nekem szinte semmi sem unalmas, ami a Gyűrűk Ura világához kapcsolódik).

Mindenkinek ajánlom ezt az utazást Középfölde tájaira!

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey, 169', 2012)
Rendezte: Peter Jackson
Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Karácsony a Vörösmarty téren

Örkény színház, Dohány utcai zsinagóga, Rumbach utcai zsinagóga. Egy újabb kör autóban ülve, parkolóhelyet keresve. Miután már beleuntunk az autókázásba, beálltunk egy parkolóházba, és sétáltunk a Vörösmarty tér felé. Már majdnem ott voltunk, amikor… ott az üres parkoló hely. Na, ez is jól kezdődik!

Hatalmas embertömeg vett minket körül, és félpercenként valaki rálépett a lábadra. És hogy mi ez a nagy látványosság? Valójában semmi. Bár hemzsegnek a külföldiek, nincs itt semmi rendkívüli, semmi olyat nem láttam, amiről úgy éreztem volna, hogy feltétlenül meg kell vennem (leszámítva a forró teát, ami persze aranyárban volt, de a mínusz 3 fokban jól esett). A vásár felét elfoglalják a kifőzdék és a lacikonyhák, a másik felében pedig a hagyományos, szürke marha tülköket, csontból készült emléktárgyakat (Hungary és Budapest feliratokkal), fa játékokat és sípokat, bábokat és nemezkalapokat áruló bódék sorakoznak. Valójában nincs semmi újdonság, a cipzártáska is már több éves. Volt néhány nyaklánc és fülbevaló, amit az előző években nem láttam a vásárban, de a bizsuboltok is ilyenekkel vannak tele, csak azokban negyedannyiba kerülnek.

Az ok, amiért mégis minden évben meglátogatom karácsonykor a Vörösmarty teret, az az, hogy mivel sok olyan kézművesárut lehet ott kapni, amelyet könnyű elkészíteni, ezért innen szoktam a karácsonyi ajándékötleteket meríteni. Értékesebb így, mintha egy ismeretlen árustól vetted volna, mégis sokkal olcsóbb, mintha a karácsonyi vásáron vetted volna meg.

Bődey Julcsi (8. évf.)
fotó: újbudaportál

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Az RTL kódja

Új kvízműsorral jelentkezett az ősszel kezdődő szezonra az RTL Klub. A Kód című vetélkedőben a tudáson felül elengedhetetlen a jó emlékezőtehetség is. De tetszik-e a nézőknek, hogy újra csavartak egyet a műveltségre alapozó programokon?

A Kódot a nagymamámnál láttam először. Már az ajánló után azt gondoltam, muszáj legalább egyszer megnéznem egy részt belőle – rögtön megfogott az aréna dizájnja, úgy nézett ki, mint egy külön virtuális világ. Az első megnézett adás igazolta az érdeklődésemet. A stúdió sokkal profibban néz ki, mint A széf esetében, talán csak a Párbajnak és a Cápának volt ennél jobban kinéző stúdiója. A Kód annyiban hasonlít az utóbbihoz, hogy itt is egy külső, gépszerű hang az egyik műsorvezetője a játéknak. A show egyébként nagyon jól meg van tervezve, Sebestyén Balázs pedig tökéletes a posztjára, hiszen 4 éves gyakorlattal rendelkezik ezen a területen. A kérdések néha lehetnének bonyolultabbak, de valószínűleg az átlagembernek éppen elég nehezek így is. A végső kijutás az arénából pedig egyszerűen zseniális, az embernek a hideg futkos a hátán, miközben a képernyő előtt rágja a körmét.

Az RTL Klub már sokadszorra bizonyította, hogy nem véletlenül a legnézettebb magyar csatorna. A marketing-gépezet teszi a dolgát, a műsoraikba olyanok is belenéznek, akik egyébként nem is tévéznek. Összességében mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer üljön le A Kód elé. Ígérem, hogy egy életre átkódolódik az agya.

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Windows 8 – a tabletek (rém)álma

Október 26-ra nagy dobással készült a Microsoft: bejelentette az új, táblagépekre és PC-re fejlesztett operációs rendszerét. A kritikusok azonban nem fogadták kitörő örömmel az új Windowst és a vele egy időben piacra dobott táblagépet, a Surface-t. Siker vagy bukás lesz a vége?

Az első igazi találkozásom a Windows 8-cal töriórán történt, amikor Boti, az egyik kupactársam behozta a gépét jegyzetelés céljából. Néztem, miközben használta az új rendszert, és én is rögtön láttam azt, amit az újságírók és a tesztelők mondanak: a Win8 nem billentyűzethez és egérhez készült. A csempéknek hívott gombok egy egérmutatóhoz képest óriásiak, de egy ujj számára pont megfelelnek. Ezenkívül feltűnt (amit már korábban is észrevettem a képeken, videókon és a Windows Phone 7 kipróbálásakor): a grafikus tervező valószínűleg a minimalista stílus megszállottja lehetett. A felület egy-két eleme úgy néz ki, mintha színes papírból lenne kivágva. Sehol egy színátmenet, egy térhatású elem, de még árnyékot se nagyon látni, így a grafika néhol retro hatást kelt. Személy szerint jobban kedvelem az iOS és a Mac OS X (vagy akár a Windows 7) realisztikus, ugyanakkor jól kezelhető dizájnját. További bonyodalmakra adhat okot az is, hogy a Windows 8-nak kétféle változata létezik: az RT és a Pro. Ez utóbbiban használhatjuk a Microsoft világában jól megszokott .exe programokat, míg az RT-ben ugyan megtalálható a Windows Asztal a csempés felület mellett, de csak a Microsoft programjait futtathatjuk asztali környezetben – ez valószínűleg sok kezdő felhasználót zavarba ejt majd. Negatívum a Windows beépített alkalmazásboltjának szegényes kínálata és az itt található szoftverek viszonylag magas ára is.

Örülök, hogy a Microsoft ráeszmélt a lemaradására a mobil eszközökre szánt OS-ek körében, de szerintem nem kellett volna egybeolvasztania az érintős és a klasszikus (egeret-touchpadet-billentyűzetet használó) eszközök kezelőfelületét. Az ujjak forradalma még várat magára. Én azért bízom a változásban, ezeket a sorokat is érintőképernyőn írtam...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Mennyit költünk karácsonyra?

Mindjárt itt a karácsony, mindenki egyre többet gondol arra, mit vesz és kinek. A legkelendőbb ajándékok a ruházati cikkek, a műszaki termékek, a könyvek és a kozmetikumok lesznek, ahogy azt a felmérések mutatják*.

Az embert nem csak az foglalkoztatja, hogy mit vesz, hanem az is, hogy menyiért. Mivel ma már mindenről csinálnak felmérést, azt is megtudhatjuk, hogy menyiért vesznek országunk lakói ajándékokat egymás számára. Egy átlagos ember 35 ezer forintot tervez költeni 6 emberre. Ez azt jelenti, hogy személyenként 6 ezer forintot, tehát vagy a felmérések tévednek, vagy tényleg olyan fantáziátlan emberek között élünk, akik kizárólag drága dolgokkal tudják megörvendeztetni szeretteiket. Szerény véleményem szerint meg lehet oldani a dolgot összesen 10 ezerből, csak picit gondolkodni kell, oda kell figyelni a másikra, és az egész roppant egyszerűvé válik – például remek ajándék lehet az illető kedvenc sütije, filmje, vagy esetleg egy közös program, mondjuk bowling vagy mozi.

A másik problémás dolog a karácsonyfa. Az emberek pár erdőt nagy vidáman kiirtanak, mert ugye a fenyőfák remek áron kelnek el. Persze vannak cégek, amelyek ezt is környezetbarát módon oldják meg. Például direkt erre a célra ültetnek fákat, vagy minden kivágott fa helyére egy másikat ültetnek. De hát ezek a dolgok az ünnepek nélkülözhetetlen részei, nem szívesen törődik ilyenkor az ember ilyesmivel.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

*forrás: http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111107-iden-35-ezret-koltenek-karacsonyi-ajandekra-a-magyarok-egy-felmeres.html

illusztráció: kiskegyed.hu

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Két hét kötésben

12 napot, azaz majdnem két teljes hetet kellett úgy eltöltenem, hogy a jobb kisujjam éjjel-nappal egy sínben feküdt. Ez volt életem első hasonló élménye, ezalatt egy kicsit átérezhettem, milyen félig-meddig testi fogyatékosnak lenni – ennek minden hátrányával (és előnyével is).

Egy átlagos kedd délelőtti tesióra az AKG-ban. A többiek éppen röpizni készülnek, én inkább a különtornát választanám, de Péter, a tanárom szava dönt – így jó pár hónap után ismét beállok röpizni. „Huhh, csak pörgünk itt összevissza, bele se tudok érni a labdába…” – gondolom magamban. „Szuper, rajtam van a sor a szerválásnál! Na, ez sikerült, kettőt át is passzoltam, jöhet a harmadik! Három, kettő, egy, és… A francba, ez mellément. Talán, ha előrefutok és újra beleütök, még átmehet. Ja, nem lehet kétszer beleérni! Nem baj, megpróbálom, csak úgy, játékból. Futás… Aú!”

Abban a pillanatban egy olyan erős fájdalom hatolt át a testemen, amihez hasonlót nem sűrűn éreztem az eddigi 15 évem során. A második beleérésnél véletlenül csak egy ujjam érintette a labdát, így az hátrafeszült. A kezem szinte lüktetett, percekig rohangáltam körbe-körbe ordítva. Az érzés azonban hamarosan mérséklődött, így tovább játszottam, és szinte nem is foglalkoztam vele egész nap. Délután apukámnak megemlítettem, hogy mi történt tesin, mire ő felhívta a háziorvosunkat, aki azt mondta, hogy minél előbb menjünk be röntgenre. Nem ijedtem meg, sejteni lehetett, hogy nincs eltörve, mivel akkor mozgatni se tudtam volna. Este el is indultunk a Heim Pál kórház baleseti sebészetére, ahol majdnem egy órát kellett várnunk a vizsgálat megkezdéséhez. Először felvették az adataimat, majd a röntgenterembe küldtek, ahol a kezemet a gép alá tették, majd visszaküldtek várni. Nem sokkal később ki is derült: ez a kötés bizony 12 napig rajtam lesz. Nem ijedtem meg, inkább kíváncsivá tett, hogy milyen lesz az életem úgy, hogy csak az egyik karom teljesen működőképes.

A nehézségek már fürdés közben előjöttek: borzalmas volt úgy mosakodni, hogy közben az egyik kezemet folyamatosan az ég felé kellett emelnem. Az alvás során is kompromisszumokat kellett kötnöm, ugyanis úgy szeretek feküdni, hogy a kezemet magam alá teszem – erről most le kellett mondanom. A mindennapok során aztán rengeteg helyzet állt elő, amikor mindkét végtagomra szükség lett volna: ajtónyitásnál, szatyorcipelésnél, cipőkötésnél… Szerencsére a gépírást és a tesit abbahagyhattam a kötés meglétéig. Balkezes vagyok, így az írással nem adódtak problémáim, de néhány órán tabletet használok a jegyzetelésre – így fél kézzel kellett ügyeskednem az érintőképernyőn, ami meglehetősen fárasztó.

Ahogy telt az idő, kezdtem egyre jobban megszokni az ujjamra felhelyezett sínt, de azért számoltam magamban a hátralévő napokat. Örültem a segítőkészségnek, amit a kötés miatt kaptam, szinte már csak az előnyeit láttam a balesetnek. Az idegesség azonban megmaradt bennem.

Végül eljött a nagy pillanat, a levétel ideje. Tanítás után ismét a kórházba vezetett az utam, ahol egy futószalag-szerű kórteremben megszabadultam a rám helyezett béklyótól. Utánam egy kisfiú jött, és amikor megtudtam, hogy a heréjét akarják megvizsgálni, legszívesebben menekültem volna a kórteremből, de még ott kellett maradnom, hogy lemossam az izzadtságot a kötés alatt lévő kezemről.

A 12 nap alatt rám ragadó tapasztalatokkal már sokkal jobban viselném a következő kötést, ha úgy alakul az élet. És ahogy magamat ismerem, elég sok esély van rá, hogy nem kell sokat várnom…

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

HD-ben szép az élet

A szerencsések először 2008-ban láthattak HD-ben sugárzott magyar nyelvű adást a TV-ben: a pekingi olimpiát nagy felbontásban közvetítette az MTV. Azóta négy év telt el, a kínálat pedig folyamatosan nő.

Pár hónappal ezelőtt új médiaboxot kaptunk a szolgáltatónktól. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok nagy tévénéző, mégis azonnal izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy a kicsike képes fogni HD-programokat. Beszerelés után fogtam a távirányítót, és körbenéztem az új TV-adók között. Amit szinte azonnal észrevettem, hogy a csatornák minősége nem egyforma. Remek példa erre az ATV és az ESPN America nevű óceántúli sportcsatorna közti különbség. Az utóbbinak egyszerűen hibátlan a képi élménye, míg az ATV-nél érezni, hogy nem mindenhol használták ki teljes mértékben a HD nyújtotta lehetőségeket. A reklámok előtti animációban például erősen pixelesek a képek, ami elég zavaró tud lenni egy 32 colos tévénél. Különösen jellemző a magyar csatornákra, hogy nem minden műsor esetén virít a csatorna logója mellett a HD felirat: a műsorok készítésénél egyszerűen nincs pénz arra, hogy minden adást tűéles képet adó kamerák rögzítsenek. Még ennél is rosszabb az RTL Klub (és testvércsatornáinak) esete: a legnézettebb magyar tévécsatornáról van szó, mégsem áldoztak semennyit sem arra, hogy a HDTV-vel rendelkezők is ugyanúgy élvezzék a programokat. Ezt még meg tudom érteni egy kisebb költségvetésű tévénél (biztos vagyok benne, hogy pl. a Nóta TV-nek még 5 év múlva sem lesz HD változata), de egy ekkora csatornánál ez már szinte megbocsáthatatlan bűn. Hogy egy pozitív példát is említsek: mindhárom nagy tematikus tudományos csatornának (Spektrum, National Geographic, Discovery) van HD verziója, amelyen kizárólag nagy felbontásban forgatott filmeket sugároznak. Az MTV pedig – úgy látszik – szeret együtt fejlődni az olimpiával: a londoni sportesemények kezdetével elindult az M3D, amely a háromdimenziós tévével rendelkezőknek nyújt teljes vizuális élményt. A nemzetközi szabványokkal foglalkozó testület eközben elfogadta a HD-nál négyszer nagyobb felbontást, a 4K-t. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő tévéje...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Modern élelmiszerek

A számítástechnika, a gépészet gyorsan fejlődik. Azonban nemcsak a műszaki világ fejlődik, az élelmiszeripar is sokat változik. Manapság már sok növény génkezelt, és az állatokat sem úgy tartják, mint régen, hanem modern módszereket használnak, amelyek néha igen visszataszítóak, ám sok esetben praktikusak. Nos, tekintsünk bele a modern élelmiszerek világába!

A kínai műtojás

Ez a kifejezés igen furcsának tűnhet. Műtojás Kínában? És egyáltalán hogy készül? – ezek a kérdések merülhetnek fel bennünk. Nos, a kínai piacokon bukkantak fel ezek a műtojások. Kinézetükben nem sokban különböznek a valóditól, ám amint megfogjuk, láthatjuk, hogy kemények, mint a kő, vagy pattognak, mint egy pingponglabda. Némelyikük egészen élethű, ám a belsejük egészen más. Kásás, átlátszó vagy más színű, egyszóval némelyik egészen gusztustalan. És hogy vajon mi értelme ezeknek a tojásoknak? Olcsóbbak, mint a rendes? Netán egyszerűbb beszerezni? Bármi is az igazság, azt hiszem, én inkább kihagynám.

Űrhajósok eledele

Igazából nem is sokban különböznek az űrhajós élelmiszerek az igazitól. Lényegük, hogy egészségesek és tápanyagdúsak legyenek. Na meg könnyen tárolhatók. Az ételeket tálcáról eszik, amelyen mind az evőeszközök, mind az étel rögzítve van. A kisméretű ételek minden előkészület nélkül fogyaszthatóak, ám ha morzsálódnak, nem szabad őket eltörni, mert a morzsák meghibásíthatnak berendezéseket. Ezek általában egyfalatos ételek, hogy ne kelljen őket törni. A nagyobb ételeket megmelegítik a csomagolásukban, esetleg vizet adnak hozzá egy kis nyíláson keresztül.

Japán miniburgerek, porból

Ez az élelmiszer bizonyos szempontból visszataszító, ám az elkészítése minden bizonnyal szórakoztató. A lényege az, hogy különböző típusú porokat összekeverve elkészítjük a hamburger tésztáját, a „húst”, a sült krumplit, ketchupot, sajtot, sőt egy mini kólát is. Mindehhez csak egy kis port és vizet használunk, majd mikrohullámú sütőben megsütjük (ez az étel tulajdonképpen egy gyermekjáték, csak éppen ehető).

Kocka alakú görögdinnyék – Japánból

Az egész nem is olyan hihetetlen, mint gondolnánk. Sőt! Még csak génmódosítva sincs, és a lényege a divatosság és az egyszerű tárolás. A gond ugyanis a hűtőkkel volt, azaz nem is a hűtőkkel, hanem inkább a dinnyékkel, amik alakjuk miatt nem passzoltak a hűtőhöz.

A megoldást egy japán farmer találta meg, aki azt találta ki, hogy az egészen egyszerű, sima görögdinnyéket egy kocka alakú tárolóban növeli fel, így azok szép lassan alkalmazkodtak annak a formájához. Az elképzelés, mint látjuk, bevált.

Tóth Artúr (AKG, 8. évf.)

LIKE, ha tetszett!

1 Tovább

Párizs, te édes rondaság!

Ha azt mondom, Párizs, szinte mindenkinek a csillogás, a művészet, a tökéletesség ugrik be. A világ közepe! Ezért aztán szerencsésnek éreztem magam, hogy a családommal most éppen ide utaztunk el néhány napra, töltekezni.

Ám ahhoz képest, amire számítottam, óriásit kellett csalódnom a megérkezéskor: a szépségnek és a csillogásnak pont az ellentéte fogadott. Pedig Párizsnak még csak nem is a legrosszabb negyedében foglaltunk szállást – utolsó pillanatban, kapkodva persze. Ami fogadott: tülkölő kocsik, bűzös, szemetes, sötét utcák. Az autóból kiszállva, bevallom, azt éreztem, Párizs igencsak messze van Budapesttől, lám, ezerszer jobb és kulturáltabb az a világ, ahonnan én jövök. A lepukkant szálloda, ahol laktunk, sem tudott meggyőzni ennek az ellenkezőjéről: sem a picike szobák, sem a kopott bútorok, sem a kétszemélyes szűk lift. Legszívesebben mentem volna haza rögtön.

Másnap reggel a metrókocsi, amire felszálltunk, nem akart elindulni. Miközben a metróban vártunk, és egymással beszélgettünk, egy idős fekete úr lépett oda hozzánk, és a következőt mondta magyarul: „Pardon, nem ez a kocsi fog indulni, hanem majd a másik oldalról az, ami mindjárt beérkezik”. Na, ezen az egy mondaton teljesen ledöbbentünk. Nem éppen szokványos jelenség egy idegen országban egy feketétől magyar szót hallani. Ugyanabban a megállóban szálltunk le, ahol ez a kedves ember, akitől útközben megtudtuk, hogy a felesége magyar, ő maga pedig 30 évvel ezelőtt Magyarországon tanult, a „csodálatos” Budapesten.

A belvárosba megérkezve aztán be kellett látnom, hogy mégiscsak igaz minden szó, amit Párizsról valaha leírtak, és nem csal meg az emlékezetem sem: valóban olyan zseniális ez a hely, mint ahogyan kisgyermekkoromból, amikor először jártam itt, megmaradt bennem. A Grand Palais-ben megnéztük Edward Hopper, a nagy amerikai festő kiállítását, utána a sugárutak palotái között sétálgattunk, este pedig elmentünk Gilad Hekselman New York-i jazz-gitáros koncertjére egy picike, ám annál rangosabb jazz-bárba (Sunset Sunside). Jó kis nap volt! Másnap délelőtt elsétáltunk a Sacré-Coeur épületéhez, gyönyörködtünk a város feletti panorámában, ebéd után hatalmasat sétáltunk a Szajna parton.

Délután betértünk az Orangerie pavilonba, ahol megnéztük Monet híres tavirózsás freskóit. S mivel a Pompidou Központ, a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti múzeuma még este is nyitva tartott, hát a nap zárásaként oda is beugrottunk, ahol többek között egy kolozsvári művész, Mircea Cantor kiállítását néztük meg, akinek művei nemrég Budapesten is láthatóak voltak.


Mircea Cantor

Ez a két sűrű nap igazi kultúrsokk volt: akár a művészeti élményekre, akár az építészeti csodákra gondolok, de még inkább, ha eszembe idézem azt a multikulturális, ronda negyedet, amit a kései szállásfoglalásunk révén volt szerencsénk megismerni. Párizs nemcsak a csillogást mutatta meg tehát ez alatt a rövid idő alatt magából, hanem egy másik, sötétebb oldalát is. És ettől érzem én azt, hogy ez a párizsi út egészen rendkívüli volt.

 Gulyás Ábel (9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Madrid háromszor

BotinAz őszi szünetben öt napot Madridban töltöttem a családommal. Ha egy szóban kellene meghatároznom Madrid lényegét, az a szó az életvidámság lehetne. Hajnalig pörög az élet, sül a churros, szeletelik a sonkát. Nehéz röviden összefoglalni Madridot, ezért csak néhány emlékezetes pillanatot osztok meg veletek.

Botin

Ez a háromemeletes étterem a Guinness Book szerint a világ legrégebbi működő vendéglője. Ha belépünk az épületbe, olyan, mintha évszázadokat mentünk volna vissza az időben. Emeletenként változó, más és más csempék, festmények, plakátok díszítik a falakat. Minden este telt ház van, ami nem meglepő, mivel a Botin nevezetessége a szopós, párhetes malac, amit kemencében sütnek, és amit felvágva tálalnak a vendégeknek. A húsa omlós, a bőre ropogós, az íze pedig ellenállhatatlanul finom. A Botinban minden este tömegeket szolgálnak ki, teszik mindezt kifogástalanul, gördülékenyen, óramű pontossággal.

Toledo

Ez a város olyan Madridnak, mint Budapestnek Szentendre. Az Atocha pályaudvarról indulva – ami önmagában gyönyörű: beltéri pálmaházat építettek a vágányok közé – körülbelül fél óra alatt jutunk el Spanyolország kardjairól és marcipánjairól híres régi fővárosába. Toledónak már a pályaudvara is sokkoló, más városok hasonló épületei az útikönyvek címlapján kapnak helyet. A városban sétálva több helyen találkozunk don Quijote nyomaival, mór kapukkal, középkori kerengőkkel és a több évszázados zsidó kultúra emlékeivel.


Toledo

Bernabéu stadion

Egészen mostanáig nem szerettem a focit, de lehet, hogy a Real Madrid meccseit mostantól nézni fogom. A stadion még akkor is elképesztően lenyűgöző, amikor nincs tele szurkolókkal. Belépve a nézőtérre, láthatjuk a pályát – aminek fűtik azt a részét, amit nem ér a nap –, a V.I.P. részleget és körben a több ezer ülőhelyet.


Santiago Bernabéu stadion

Ha ez nem lett volna elég, még megnézhetünk egy kiállítást a csapat múltjáról és jelenéről. Itt természetesen emléket állítanak a Real Madridban 8 évet játszó Puskás Ferencnek is. Innen kiérve végigsétálhatunk egy kijelölt útvonalon, ami elvisz minket a kispadoktól kezdve, az öltözőkön át, egészen a sajtószobáig.

Szabó Borbála (AKG, 9. évf.)
a szerző fényképeivel


Atocha pályaudvar

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Röhögni a Twilighton

Először is szeretnék előre is bocsánatot kérni a Twilight fanoktól, ha esetleg nem tetszene nekik ez a kritika.

Szeretném leszögezni, hogy én nagyon vártam ezt a filmet. Nem azért, mert szeretem vagy ilyesmi, hanem azért, mert kíváncsi voltam, hogy mit csináltak az utolsó könyvből. Amikor elkezdődött a film, már tudtam, hogy az nem lesz a kedvencem. Csak a stáblista ment, de már az is giccses és béna volt. Aztán, ahogy teltek a percek, egyre jobban meggyőződtem arról, hogy jogosak voltak a félelmeim. Ami nálam kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy nem bírtak betenni a filmbe egy élő kisbabát. Tényleg nem értem, hogy miért nem lehetett szerezni egy gyermeket, más filmekben ez nem okoz problémát – nem vették észre, hogy egy animált baba nem illik egy ilyen filmbe? Ezek után azon borultam ki, hogy mennyire nem tudnak színészkedni a szereplők. Eddig se láthattunk Kristen Stewarttól nagy színészi alakítást, de ez a film biztosított arról, hogy ennek a nőnek nincs arcmimikája. Ettől a két dologtól a film röhejessé válik, amire meg rátesz egy lapáttal az is, hogy a végén egy jövőbeli képen látjuk, ahogy Bella lánya, Renesmee és Jacob boldogan sétálnak a tengerparton. Végezetül pedig annyit, hogy mindenki nézze meg, csak hogy röhögjön egy jót!

 

Szabó Borbála (AKG, 9. évf.)

Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész
(The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2, 115', 2012)
Rendezte: Bill Condon
Szereplők: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Egy fergeteges este története – élménybeszámoló a Muse koncertről

Az első dolog, ami feltűnt a sportarénába belépve, az volt, hogy itt aztán mindenféle korú, nemű, kinézetű ember megtalálható. És ugyan a koncert hivatalos kezdésének időpontjában még a fél nézőtér üres volt, amikor az együttes megjelent, az aréna is kezdett megtelni.

A koncert kezdetén úgy éreztem, hogy a sokak által bírált Unsustainable című számot a trió csakis azért írhatta, hogy a fellépéseiken a drámai belépő alá tökéletes legyen a zenei aláfestés. A dalválasztásokba nem lehet belekötni, az új lemez pont elég szerepet kapott az est folyamán, a régebbi számok közül pedig az együttes legsikeresebb dalai szóltak. Remek volt hallani az első lemezről a Sunburnt, de a közönség a többi elhangzott számot is óriási ovációval fogadta.

A látványvilág lenyűgöző volt, a fordított piramis szerintem zseniális ötlet. Mindig lehetett nézni valamit a színpadon, és ezt úgy oldották meg, hogy az együttes tagjairól sem terelődött el a figyelem. Úgy éreztem, hogy ennél több lézerfényt már nem lehetne belezsúfolni a koncertbe, de a Madnessnél például a fények hatása tökéletesen passzolt a számhoz.

A legnagyobb élményem talán az volt, hogy a Muse élőben sem hamis, és hogy egy pillanatra sem álltak le. Olyan érzés volt, mintha egy lemezt hallgatnánk, de közben a hangulat a tetőfokára hágott, és mindenki együtt üvöltötte Matthew Bellamyval a számok refrénjét.

A Muse tegnap este Budapesten bizonyította, hogy a rajongók nem hiába imádják őket.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)
fotó: Новак Крстић

fotó: Muse@Budapest 2012

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Tízujjas gépírás

Amint beléptünk a kilencedik évfolyamra, egy új tantárgy került az órarendünkbe: a gépírás. De miről is szól ez a tárgy pontosan?

– Alaptartás! Billentyűzetek az asztal szélére! – ha ezt hallod, biztosra veheted, hogy éppen a földszinti gépteremben próbálnak meg megismertetni a tízujjas gépelés alapvető fortélyaival. Az évfolyam közvéleménye azonnal két álláspontra osztódott, amint megjelent ez az eddig nálunk nem létező tanóra: az évfolyam egyik fele igyekszik megtanulni, mert értelmesnek tartja, a másik fele azonban ellenáll. Ha engem kérdeznétek, én az évfolyam első felébe tartozom. A miértre adott válaszom pedig a következő lenne: „ha belegondolsz, hányféle munkahelyen lehet még szükséged a gyors adatbevitelre vagy levélírásra, meg fogod még hálálni, hogy ezzel töltötted az időd.” Szerencsére akad egy segítőnk is: a tanárnőnk, Rácz Hajni (aki egyébként a gépírástankönyvünket is írta) néha szigorúan, de alapvetően kedvesen próbálja megmutatni, hol hibáztunk és min kell még javítanunk. Szóval az alsóbb évfolyamosoknak üzenem, hogy ne féljenek a gépírástól, mert gyorsan túl fognak esni a nehezén!

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

1 Tovább

A dzsungel könyve az AKG-ban

Szerda délután csibe helyett lementünk a színházterembe megnézni az erdélyi vendégdiákok színdarabját. A címe az, hogy A dzsungel könyve – énekelnek és táncolnak benne. A patrónusok mondták, hogy viselkedjünk jól, ezért beültünk a piros székekbe, és néztük a színpadon felállított díszletet, ami úgy nézett ki, mint egy igazi dzsungel. Látszott rajta, hogy valaki sokat dolgozott rajta. Az előadás nagyon jó volt, a színészek igazi profiként táncoltak és énekeltek, a dalokat a nézőtéren ülők közül egy csomóan ismerték kiskorukból, ennek nagyon örültek, és énekelték ők is a szöveget. Az elején az egyik farkas nekiment egy fának, szerintem nem direkt, leesett szegénynek a feje, de alatta ugye volt egy igazi emberfej, szóval nem volt olyan gáz. Az előadás nagyon hosszú volt, a fele zene, amire az összes dzsungellakó együtt táncolt. Ezekről az indiai dzsungelállatokról azt kell tudni, hogy olyanok, mintha emberek lennének, tudnak beszélni, meg két lábon járni, meg minden. A főszereplő egy ember, de ő meg olyan, mint egy farkas.

Komolyan mondom, nem értem ezt az egészet... Mint egy igazi színházban, jelmezeket hordtak, sőt, nagyon sok jelmezt, majdnem minden jelenthez másikat. Voltak színes anyagokból varrt ruhák az indiai kislányoknak, csillogó kezeslábasa a kígyónak (aki végig sziszegett). A legszomorúbb rész az volt, amikor Balu, az öreg medve meghalt, de persze mielőtt eltávozott, még énekelt egy kicsit. Az élet ment tovább, és még szerencsére vidám dolgok is történtek. A patrónusaink biztosan örültek, hogy rendesen viselkedtünk, bár a nézők száma az utolsó negyedórában valamelyest csökkent (ez biztosan csak azért történt, mert rosszul érintette a közönséget a maci halála, ezért kellett levegőzniük egyet). A következő két napon néha hallottam, hogy valaki dúdolja valamelyik dalocskát, és újra eszembe jutottak a dzsungel törvényei. Az utána következő napokban lehet, hogy néha valaki dúdolta a dallamokat, de ez nem biztos, mert hétvége volt, és akkor semmit sem lehet biztosan tudni.

Tóth Joli (AKG, 8. évf.)

A dzsungel könyve, Művészkuckó Egyesület, Marosvásárhely
Rendezte: Korpos András, zenei vezető: Czédula Kamilla
Előadás az AKG-ban, 2012. szeptember 5.
Az előadás fotóalbuma

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

James Bond fél évszázada

A nevem Bond. James Bond. 50 éve ugyanaz az ismerős mondat. A 007-es a kerek számot egy új filmmel ünnepelte, a Skyfall-lal.

BondSok mindent tudok mondani a filmről, csak azt nem, hogy rossz. Inkább azt mondom, hogy remek, izgalmas, humoros, de legfőképpen: magával ragad.

Kicsit eltér a megszokottól, nem csak akciójelenetekről, gyönyörű nőkről, világuralomra törő gonoszról, menő kütyükről szól, van benne egy kis nosztalgia is. Ez különös hangulatot kölcsönöz a filmnek, ami remekül áll neki. Érzékelteti azt, hogy bizony James Bond is öregszik, vannak dolgok, amik már neki se mennek. M sem lesz már fiatalabb, így Bonddal tökéletes párost alkotnak.

A színészválasztásban senki semmi kivetnivalót nem találhat. Daniel Craig harmadjára is bravúrosan játssza el a sármos titkosügynököt, persze eléggé komikus, amikor a sötétben látunk egy rejtélyes alakot, akiről – mielőtt kilépne a fénybe – már tudjuk, hogy Bond lesz, mivel a színész meglehetősen nagy fülei árnyékot vetnek a falra. Javier Bardem karaktere, Silva, a bosszúra szomjas gonosz figurája talán a legérdekesebb. Miközben őt néztem, kérdések tömkelege futkározott át az agyamon. Voltak, amikre választ is kaptam, olyanok is, amikre nem.

A film talán legnagyobb csavarja, amikor kiderül, mi is az a Skyfall. Annyit elárulhatok, hogy nem egy szupertitkos fegyver, hanem valami egészen más. Valami olyan, ami számomra feltette a pontot az i-re.

A Skyfall összességében egy nagyon jól sikerült film, aki még nem látta, az amint teheti, azonnal szaladjon a moziba megnézni. Még azok is, akik nem szeretik James Bondot.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

007 - Skyfall (amerikai, 140', 2012)
Rendezte: Sam Mendes
Szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Kötelező német? Miért nem kínai?

Tegnap futótűzként terjedt el a hír, hogy újabb, korszakalkotó – vagy inkább romboló – oktatásügyi reformötlettel rukkoltak elő. De vajon okos döntés lenne bevezetni első idegen nyelvnek a németet?

Az indok az, hogy mivel a német nehezebb nyelv az angolnál, jobb lenne, ha diákok elsőként ezt tanulnák, mert így majd a másodikat könnyebb lesz megtanulni. Ez eddig igaz, de lehet, hogy sokan nem fognak második idegen nyelvet tanulni. Így sokan nem fognak majd angolul beszélni. Igaz Magyarország környékén általában a némettel is meg tudják értetni magukat, de azért mégis fontosabb az angol. Hiszen a világ bármely pontján lehet kommunikálni vele, de még otthon, a számítógép előtt ülve is hasznosabb. Ha már a nehéz nyelveknél tartunk, miért ne tanuljon mindenki kínait? Elég nehéz nyelv, és még sokan is beszélik (a világon a legtöbben, másfél milliárdan!).

kötelező német?És azzal a rengeteg angol tanárral, akik így fölöslegessé válnak, mi lesz? Honnan szereznek egy egész országra elegendő német tanárt? Ha a fölöslegessé vált nyelvtanárokat gyorsan átképzik, mivel jó részük még nem tud németül, majd úgy fognak tanítani, hogy csak pár leckével lesznek előrébb az anyagban, mint az osztály. (Ilyet hallottam már valahol…)

De amit leginkább nem értek: miért kell kötelezővé tenni ezt is? Ami így kezdődik, „kötelező”, arról már csak negatív gondolatok jutnak eszünkbe. Ésszerűbb lenne, ha mindenki saját maga (az iskolák kínálatán belül) dönthetné el, hogy számára melyik nyelv a leghasznosabb.

Szerencsére ők sem gondolhatták ezt teljesen komolyan!

Bődey Júlia (AKG, 8. évf.)

LIKE, ha tetszett!

13 Tovább

Egy író tragédiái

A hollóHa valaki volt mostanában moziban, és esetleg látta A holló című filmet, annak lehet fogalma arról, kicsoda is Edgar Allen Poe. A többség a krimi atyjaként tartja számon – mint aki pompás és izgalmakban gazdag novellákat vetett papírra –, pedig a romantikus irodalom is sokat köszönhet neki.

Az író 1890-ben született a massachusettsi Bostonban, ahol bátyjával és nővérével élt, míg apjuk el nem hagyta őket, és tragikus módon anyjuk egy évre rá meg nem halt tuberkulózisban. Ekkor Poe Richmondba, nevelőszülőkhöz került, akiknek felvette a nevét (Allen).

Első írása, ami felkeltette az érdeklődést olvasóiban, a Palackban talált kézirat volt, amit ötven dollárral jutalmazott a Baltimore Saturday Visiter nevű újság. Ez a történet a tengeren, egy hajón játszódik, ami viharba kerül és elsüllyed. A roncsokon megmenekül a főhős, és felszáll egy arra haladó kísértethajóra. A hajó az Északi-sark felé tart, ahol a víz belefolyik a Föld belsejébe. Szegény ember sajnos meghal, de előbb ír egy levelet.

Az elkövetkező években különböző lapoknak írt, kritikái különösen kedveltek voltak. 1835-ben feleségül vette Virginia Eliza Cammelt, aki két évre rá meghalt tuberkulózisban. Felesége halálát nehezen tudta feldolgozni, több művében is feltűnik egy szeretett nő alakja, aki a mű végére valószínűleg meghal. Poe megpróbált egy saját lapot is létrehozni The Penn címmel, de mielőtt kijöhetett volna az első szám, Baltimore egyik utcáján találtak rá borzalmas állapotban. Kórházba szállították, és nemsokára meg is halt. Halála okáról nem tudnak semmi biztosat, ugyanúgy okozhatta az alkohol, mint a kábítószer, de lehetett öngyilkos is.

Történetei általában a halálról vagy annak különböző típusairól szólnak, például: élve eltemetés, félbevágás, elégetés. Leghíresebb művei: A kút és az inga, A fekete macska, Az Usher-ház vége, Az áruló szív és személyes kedvencem, A holló.

Poe-t a legjobb krimiírónak tartom, aki mellett eltörpül Arthur Conan Doyle és Agatha Christie is. Verseiben és történeteiben az ragadott magával, hogy gyönyörűek, egyszersmind megkapóak, borzalmasak és mégis elgondolkodtatóak. Poe mestere annak, hogy a legborzalmasabb dolgokat is olyan szépséggel írja le, hogy az mindenkit magával ragad. Van egy bizonyos nézőpontja, amiből a dolgokat úgy látja, amilyenek azok valójában, és talán ez a dolog tetszik benne leginkább.

Először két éve olvastam egy novelláját, és mikor megláttam a Pesti Estben, hogy filmet csinálnak néhány novellából, újra elővettem a régi könyvet, sőt, még iskolánk könyvtárát is meglátogattam újabb regényekért.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

A vonatkozó film: A holló (The Raven, 2012, 111’)
Rendezte: James McTeigue
Szereplők: John Cusack, Luke Evans, Alice Eve

A fenti kép: John Tenniel illusztrációja Edgar Allan Poe A holló c. verséhez


0 Tovább

Tesi mindennap

A mindennapos testnevelés megkeseríti – esetleg megédesíti – minden 9. évfolyamos középiskolás életét. Legalábbis elméletben... Magánvéleményem a heti öt tesiről.

Gondolom, mindenki hallott a kormány egyik új törvényéről: a gyerek attól lesz egészségesebb, ha sokat mozog az iskolában, legyen hát minden héten 5 tornaóra. Az alapgondolattal kár lenne vitatkozni, a test fejlődése szempontjából elengedhetetlen a testedzés. Hogy hogy telik egy nap az AKG-ban a tesiórák szempontjából? Röviden: nincs mindennap tesi. A rendelet ugyanis csak azt írja elő, hogy a heti óraszám 5 legyen, az megengedett, hogy ne egyenletesen osztódjon el ez az 5 alkalom. És mivel eddig is 5 volt a tornaórák száma, nem érződik jelentős változás.

Más iskolák azonban komolyan szenvednek a rendelet miatt, ugyanis a vidéki sulik nagy többségében nemhogy tesiterem, de még fűtés sincs, így a téli hidegben vagy kint kell futkározniuk, vagy elméletet tanulnak. Igen, jól olvastad. Szerintem egyáltalán nem megoldás, hogy csak a fejlettebb iskolákkal „kivételezzen” a törvény. A megoldás új, korszerű tornatermek építése lenne kormányzati vagy EU-s pénzből. Ha a kormány a sportolást szeretné népszerűsíteni, tegye úgy, mint azt a Médiaunió tette: ötletes plakátokkal és tévés hirdetésekkel. („A villamos után futás még nem sportolás. De kezdetnek jó.”) Így jobban járna az állam, az összes iskola és a gyerekek is...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

Kapcsolódó információk a mindennapos testnevelésről:
2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 27. § (11) 97.§ (6)
Médiaunió kampány: www.sportolnijo.hu

LIKE, ha tetszett!

1 Tovább

A játéknak vége

Bizonyára mindenki szerette a Vidámparkban lévő nagy életet, a popcorn és a vattacukor szálló illatát, a gyerekek ujjongását, mikor a szüleik megengedik, hogy még egy kört mehessenek a hullámvasúton. De ennek immáron vége, vége a vattacukornak, a gyerekek zsibongásának, vége a Vidámparknak.

VidámparkBizonyára mindenki hallott arról, hogy bezárják vagy átköltöztetik a vidámparkot jelenlegi helyéről. Miért? A válasz erre elég egyszerű: túl drága fenntartani, kevés a látogató, régiek vagy felújításra szorulnak a játékok, és még sorolhatnám a megannyi problémát, ami a vesztét előidézte.

A Vidámpark egyszerűen csődbe ment, évente 50-150 millió forint tulajdonosi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy a mostani színvonalat tudja tartani, pedig lássuk be, ez a színvonal most nem olyan magas.

A Vidámpark helyére az Állatkert fog költözni, és valószínű, hogy használatba fogja venni az olyan dolgokat, amiket nem lehet onnan elvinni, mert műemlékek – mint például az Óriáskerék, a Barlangvasút, a fa Hullámvasút, a Körhinta.

A Vidámpark valószínűleg a városon kívül fogja újra várni a vendégeit.

Gálosi Tamás (AKG, 8. évf.)


fotó: Reiser Balázs

0 Tovább

Reklámblokk – Pocak kiszökött?

10 perc távirányító-keresés után végre elégedetten huppanok le a fotelbe. Megnyomom a bekapcsoló gombot, hiszen ma jó filmet adnak. De a képernyőn nem a várva várt filmet, hanem valami egészen mást látok. Természetesen reklámot.

A fenti helyzet gondolom mindenkinek ismerős, hiszen általában ez történik, ha bekapcsoljuk a tévét. Minimum 10 percnyi agymosás, ami olyan, mintha soha nem lenne vége.

PocakNa de tulajdonképpen mi az a Bifidus ActiRegularis? Nem tudom, de mióta az eszemet tudom, azt hallgatom, hogy nagyon jót fog nekem tenni. És én mindig csak azon gondolkodom, hogy mi is az. A terméket népszerűsítette már művésznő, volt olyan verzió, ahol egy egész áruház volt megrakva a reklámozott joghurttal, láttam már meggyötört családanyákat, akik iszonyú rövid alatt hihetetlen sok súlyfeleslegtől szabadultak meg, mert csak zöld dobozos joghurton éltek, újabban pedig egy zöld zoknibáb, pocak visítozik, hogy nem törődöm vele eleget. Be kell valljam, életemben nem nagyon ettem még belőle, de úgy érzem, valahogy eléldegélek nélküle.

Aztán persze az elmaradhatatlan gyógyszerreklámok. Mindig büszkeséggel tölt, el mennyi okos gyógyszerész van a világban, hiszen szinte hetente találnak föl újabb és újabb fájdalom, haspuffadás és prosztatamegnagyobbodás elleni csodaszert. Egyre jobb és jobb, ott hat, ahol kell, és mindig gyorsabban hat, mint riválisai.

Egy 10 perces reklámblokk alatt legalább három különböző bankban támad kedvem számlát nyitni. Merthogy ugye minél több a kamat, annál jobb. Persze az sem hátrány, ha az alkalmazottak kedvesek, a számlanyitás ingyenes, és az sem baj, ha menő, általam választott képet rakathatok a bankkártyámra. Persze ha van pénzem, akkor elképzelhetetlenül alacsony kamattal hitelt is szerezhetek, amiből aztán autót, lakást vehetek, vagy éppen elmehetek nyaralni valami egzotikus szigetre.

Boltba járhatnék akár hat helyre is, mert valahol mindig hihetetlenül akciós valami, amit feltétlenül meg kell vennem, különben nagyon rossz lesz nekem. Aztán otthon nem fér be a hűtőbe a sok akciós termék. Na de hát olyan alacsony áron volt minden.

Ja, és persze mindezért ugye többet fizettem, pedig kevesebb csatornám van, mint kéne. Ezért rögtön áttérhetek a (figyelem) ingyenes HD tévézésre. És akkor Rudolf Péter borjúlábforgatása és időjárás-jelentése számomra érdektelenné válik. Pedig ezen a reklámon tényleg nagyon jól szórakoztam.

Jé, hogy elröppent ez a 10 perc, már kezdődik is a film. Tadadadam, főcím előtti kis ízelítő, már izgalmamban levegőt se nagyon veszek, várom, hogy végre felbukkanjanak a menő betűk, amik a film igazi kezdetét jelentik, és hogy a sarokban megjelenjen a főszereplő és a rendező neve, amikor egyszer csak… REKLÁMBLOKK.

Gálosi Dóri (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

Jó hír az Incarceron rajongóknak

Ja, hogy te még nem is hallottál az Incarceronról? Ez egy olyan fantasy regény, amit ha egyszer a kezedbe veszel, nem tudod majd letenni, csak ha már kiolvastad. Utána napokig gondolkozol, és fantáziálsz, hogy mi lesz a folytatásban.

Ez a könyv egy olyan világban játszódik, melyben mindenkinek követnie kell a Protokollt, azaz beköszönt az örökké tartó 17. század, amiben csak a gazdagok élvezhetik a modern technikát. Ők is csak titokban.

Itt él egy lány, aki nemsokára királynő lesz egy érdekházasság révén. Vőlegénye egy műveletlen, modortalan, ellenszenves koronaherceg. A lány neve Claudia, és ő az Igazgató lánya.

Egy másik világban, egy rablóbanda harcosaként él egy fiú, a neve Finn, aki látja a csillagokat, ez pedig különleges képesség az Incarceronban. Életét látomások keserítik meg.

Sorsuk ugyanaz: mindketten béklyóban élnek saját világukban, az Incarceronon kívül és belül. Egy véletlen folytán párhuzamos történetük egybefonódik, megtalálják a kommunikációs eszközt a két világ között. De ez mégsem egy rózsaszín love story. Cselszövések, sötét titkok hálójába keveredik az olvasó, miközben tövig rágja körmeit az izgalomtól.

De mi is az az Incarceron? Egy hatalmas, misztikus börtön, amibe az emberiség söpredékét zárták évszázadokkal ezelőtt, azóta senki sem jutott ki belőle, és senki sem ment be… vagy mégis? Hollétét csak az Igazgató ismeri. „Ez a Börtön eleven, él. Kegyetlen és közönyös, Finn pedig ott van benne”, és ki akar jutni!

És hogy mi a jó hír? Hát, hogy idén jön végre a folytatás! Catherine Fisher regényének második része, a Sapphique még karácsony előtt megjelenik magyarul is.

A másik jó hír, hogy a sztoriból filmet is készítenek 2013-ra. A főszerepeket csupa olyan híres színész játssza majd, mint Emma Watson, a Harry Potterből és Taylor Lautner, a Twilight sagából. Szóval jövőre még a csapból is ez fog folyni. Még mielőtt divatfilmmé válna, olvasd el a regényt, ne a filmből váljon híressé a könyv!

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

Catherine Fisher: Incarceron
Pongrác Kiadó, 2011, 237 o.

0 Tovább

Vega a nagyvárosban

Amikor egy éve úgy döntöttem, vegetáriánus leszek, még nem tudtam, hogy milyen nehéz dolgom lesz akkor, ha gyorsan szeretnék enni valamit a városban. Értekezés egy lehetetlen vállalkozásról.

Régen, ha megéheztem, csak beugrottam egy gyorsétterembe, és vettem egy hamburgert vagy egy salátát. Persze erre rá lehet vágni, hogy salátát, azt most is tudok enni, hisz abban csak zöldség van. Elvileg ez így is van, de a gyorséttermekben már nem salátát adnak egy kis hússal, amit, ha nagyon akarok, ki tudok piszkálni, hanem húst adnak egy kis salátával. És bizony csirke nélkül az egésznek nincs is jó íze. Szóval marad a sült krumpli, de ha igazán éhes vagy, azzal nem lehet jóllakni. Kiesett a KFC, a Burger King, a McDonald’s.

fotó: Anniina Wu, 2001Mióta Subway van Magyarországon, egyre több embert látni az étteremlánc szendvicsével a kezében mászkálni. Múltkor én is gondoltam egyet, és vettem egy paradicsomos-mozzarellás szendvicset. Amikor beleharaptam, a szendvics fele szétmorzsálódott, olyan száraz volt. Szóval még egy éttermet kilőhettem.

A következő állomás egy olyan a kínai gyorsétterem, amilyen minden sarkon akad. Barátaim fél perc alatt választanak, én meg csak álldogálok a pult előtt, és próbálom kikerülni azt, ami végül úgyis az aznapi ebédem lesz. A tofut. Lehet salátában, sülve, főve vagy zöldségekkel, nincs már olyan gyorséttermi variációja, amit ne próbáltam volna még ki.

Valamiben viszont minden elveszett vegetáriánus bízhat: az arab, a görög, a török, az indai éttermekben. Míg a többiek elvannak a gyrosukkal, addig én csillogó szemmel nézem a falafelt, a padlizsán különböző variációit és a tésztasalátákat. És végül még jól is lakom.

Tudom, válogatós vagyok, nem könnyű velem. De egyre több és több ember dönt úgy, hogy azt az életmódot választja, amit én is. És ezeknek az embereknek nem lesz könnyű dolga, ha minden marad úgy, ahogy most van. Egyre több vegetáriánus étterem található a városban, de oda meg a megrögzött húsevő barátok miatt nem lehet beülni. Az éttermeknek meg kéne találni a kompromisszumos megoldást, és legalább egy-két húsmentes ételt fölrakni az étlapra. Hisz egyre nagyobb az igény a vegetáriánus ételekre.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)


Vega a táborban

Ha arról kérdeztek, milyen vegetáriánusként a többiekkel együtt enni a táborokban, mindenképpen azt mondanám rá, hogy furcsa.

A nyitótábor egyik reggelén épp reggelihez állok sorba, amikor elfog a félelem. „Nekem most kaját kell kérnem, ami más, mint a többieké. Mi lesz, ha elkezdenek kérdezősködni?” A kérdések gyorsan törlődnek az agyamból, én következem a sorban: „Kérném a vegetáriánus reggelit!” – mondom halkan, mire a pult mögött álló hölgy kb. 120 decibeles hangerővel hátrakiabál, hogy: „Itt van az egyik vega!” Csendben a helyemre ballagok, a tekintetek pedig rám szegeződnek. „Te meg miért eszel mást?“ Én igyekszem válaszolni a kérdésekre, miközben a rántott sajtból is próbálok enni. Valahogy így néz ki nálam egy tábori étkezés. Eleinte furcsa volt elkülönülni a többiektől, de már megszoktam, hogy mindenki bámul a tányéromra, és megpróbálja kitalálni az okot, ami miatt nekem más van az asztalon. Innen üzenem tehát mindenkinek, hogy nem vagyok sem allergiás, sem különc! Egyszerűen csak vega.

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

Vega McDonald’s

Sokan kérdezik, miért vagyok vegetáriánus. Erre én azt felelem, hogy nem szeretem a húst. Mire ők: „mit nem lehet szeretni egy jól átsült csirkecombon?” Mire én: „mit nem lehet szeretni a rántott cukkinin?”

Aki közülünk gyakran látogatja a McDonald’sot, tudja, hogy salátán és krumplin kívül egy vega nem tud mit enni, minden tele van hússal. Ha valaki megéhezik, annak el kell látogatnia egy Subwayba, amiből nincsen olyan sok Magyarországon.

McAloo Tikki BurgerDe van egy remek hírem, nem lesz ez így mindig. Hála a hinduknak és a muzulmánoknak, akik vallási okból nem esznek marhát (vagy az utóbbiak disznót), remek ötletet adtak egy gyorsétteremnek. A McDonald’snak eszébe jutott, hogy vega gyorséttermeket nyisson. Ezeket elsőnek Amritszárban és Katrában (Indiában) akarja megnyitni. Itt lehet rá a legnagyobb kereslet, de valószínűleg terjeszkedni fognak.

Az étlapon olyasmik fognak szerepelni, mint McAloo Tikki Burger, amibe hús helyett fűszeres krumplipogácsát tesznek, vagy például a sárgarépából és burgonyából készülő McVeggie.

Tehát ha vega hamburgert szeretnénk enni, már csak el kell zarándokolnunk Indiába.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

9 Tovább

Közmédia-transforming

Valahogy mindenkinek mostanság jut eszébe, hogy az egyszerű geometriai formák mennyire menők. Az olimpiai játékokhoz közeledve pedig radikális arculatváltozáson ment át közünk médiája, szintén ezt az irányvonalat követve.

Még a nyár második felében hatalmas „performansszal” melegítették elő az MTVA székházban ezt az átalakulást. Ezzel együtt ígéretet tettek a vezetők, hogy nevéhez méltóan a közmédia olyannyira a közt fogja szolgálni, hogy már-már – sőt teljesen – közösségi lesz.

MTVA - M1

Logo kavar

Remek ötlet, értelmes is, összedobták a Dunát, a Magyar Rádiót, az MTI-t meg a Magyar Televíziót már régebben, egységesíteni simán lehet. Azonban szerintem lehet ezt igényesebben, kreatívabban is, és az egész egy rossz szájízt hagyott maga után.

Az új logókon és a képi világon simán túl lehet tenni magunkat, azonban nem kell doktorival rendelkezni ahhoz, hogy meglássuk, hogy az mr2.hu és az mtv.hu weboldalában az egységes design egyetlen eleme a hihetetlenül ronda fejléc, mi több, még a felbontásában se egyezik a két oldal. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nincsenek még következetesen használva az új design-elemek, ezek tettenérhetőek egy kis böngészés után bármelyik oldalon.

A közösségi médiává válás jeleit pedig nem igazán látom, semmi Facebook, Twitter, lájkolgatós dolog nincsen nagyon, és a reklámblokkokba sehol sem tudom feltenni a fényképem. Hozzáteszem, emiatt vagyok a legkevésbé szomorú.

Halpern Bence Márk (12. évf.)

Viktóriának sikerült

0 Tovább

Mindenét odaadta a művészetért

Idén szeptemberben rendezték meg az Ernst 100 utcafesztivált. Azért éppen most, mert ebben az évben ünnepelte 100. születésnapját az Ernst Múzeum.

A szeptember 15-16-ára eső hétvégén performanszokkal, koncertekkel, az aktuális kiállításon történő tárlatvezetésekkel (a kínai Aj Vej-vej New Yorkról készült képeit bemutatva) valamint egyéb programokkal ünnepelték ezt a neves eseményt. Az egyik legnépszerűbb programnak az irodalmi felolvasás bizonyult, amelynek témája a múzeum névadója, Ernst Lajos volt.

Ernst LajosErnst Lajos 1872-ben született egy kereskedőcsaládban.

A kor hagyományával ellentétben Ernst nem vitte tovább apja vállalkozását, hanem valami olyat tett, amire addig Magyarországon nem sok példa volt: vagyonát a művészetre, a műgyűjtésre fordította. (Más megközelítésben talán azt is mondhatnánk erre: elherdálta mindenét.) Magyarországon Ernst Lajos volt az egyik első, mai értelemben vett igazi műgyűjtő. 1894-ben megalapította a Nemzeti Szalont, aminek 1901-1909. között az igazgatója volt. 1912-ben létrehozta a máig nagy népszerűségnek örvendő képzőművészeti múzeumot, amelyet róla neveztek el. Minden pénzét műalkotások vásárlására fordította, aminek következtében elszegényedett, s az egész gyűjteménye jelzálog alá került. Ezt pedig nem bírta elviselni: 1937 tavaszán öngyilkos lett.

Mit üzen nekünk ma Ernst Lajos életútja? Netán azt, hogy érdemes a művészetért mindenünket feláldozni? Követendő, követhető az ő példája? Aligha. Egyvalami azért mégiscsak bizonyos: személyében olyan különc gyűjtővel büszkélkedhetünk, aki semmit sem sajnált feláldozni a művészetért, s aki nélkül ma minden bizonnyal más lenne a magyar művészet története. Vajon élnek-e még köztünk efféle mindenre elszánt művészetrajongók?

Gulyás Ábel (9. évf.)

Az Ernst Múzeum bejárata

Ai Weiwei

Aj Vej-vej - kínai fotóművész

0 Tovább

Programajánló Halloweenra

HalloweenHalloween... Leülök a számítógépem elé, és bepötyögöm ezt az egyszerű szót a Google-ba. Erre temérdek találatot dob ki, a blogtól az elektronikus szakácskönyveken át a jelmezkölcsönzésekig. Na de tulajdonképpen mi is ez? Minek az ünnepe? Milyen programokat érdemes ezen a napon csinálni?

Először is, hogy mindenkinek tiszta legyen, hogy mi van október 31-én: a Halloween egy ősi kelta hagyományból kialakult ünnep, amit a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek tiszteletére tartanak.

Az ünnepre érdemes programokat szervezni barátokkal, de lehet akár családdal is.

Halloween Fesztivál, Budapest, 2012. október 31.

Tök, smink és jelmezverseny a Vörösmarty téren. Akár csak rögtönzött alufóliaemberként elmenni is jó lehet, ha az ember barátokkal megy. Kipróbálni mindenképpen érdemes, akár csak a téren való átsétálás erejéig is. Bár még nekem nincs személyes tapasztalatom, de ismerőseimtől hallottam, hogy megéri kimenni.

Egy saját rendezésű parti sem rossz ötlet, főképp, ha átböngészel előtte pár netes oldalt – hidd el, ezeknek a megszervezése is jó program.

Ha inkább otthon maradnál, ajánlom a következő filmet és pár szórakoztató elfoglaltságot.

Tim Burton: A halott menyasszony

Szórakoztató animációs film egy képzeletbeli kisvárosban játszódó érdekházasságról. Victor – a főszereplő – az esküvő előtti próbán még az esküt sem tudja baki nélkül elmondani. Így hát éjfél körül kimegy gyakorolni az erdőbe, ahol mindent pontosan és hibátlanul meg tud csinálni, még a gyűrűt is felhúzza egy kéznek tűnő ágra. De pár másodperccel később kiderül, hogy az nem is csak egy ág volt... A film nekem tetszett. Sajátos humora megnevettetett, képi világa elámított, a betétdalai szórakoztattak. Ajánlom minden 12 év fölötti szórakozásra vágyó embernek.

Böszörményi Gyula: 9... 8... 7...

Ez az érdekfeszítő könyv 2007-től a mai napig játszódik Budapesten, ahol nincs minden rendben... Az egész várost démonok szállták meg az emberek engedélyével. Akik egyedül értik és látják a helyzetet, az úgynevezett „gruftik”. Ők tiltakoznak is minden nemű és fajtájú démon elfogadása ellen. A könyv gondolati világa bámulatos, elragadó, érdekfeszítő, de ha aludni akarsz, nem ajánlom esti olvasásra.

 

Karamellás alma

Na és ki ne ismerné a híres halloweeni karamellás almát? Ha el is szeretnéd készíteni, akkor csak olvass tovább.

Hozzávalók:

  • 6 db közepes alma
  • 500 g cukor
  • 200 ml víz
  • 125 ml kukoricaszirup vagy méz
  • piros színezék
  • vaj a papírhoz

Elkészítés:

A cukrot, vizet, szirupot/mézet és a színezéket egy közepes méretű, de magasabb lábosba tesszük, közepes lángon karamellizálni kezdjük.

Ha van cukorhőmérőnk, az nagyon jó, 150 fokig kell melegíteni a karamellt. Ha nincs, akkor ez kb. 25 perc.

Az almákat megmossuk, és erős pálcikákat szúrunk beléjük középig.

Mikor elértük a megfelelő hőfokot, azonnal levesszük a tűzről a lábost, és óvatosan beleforgatjuk az almákat, majd megvajazott sütőpapírra helyezzük őket.

Mikor kihűlt, ehetjük.

Nánai-Szűcs Dóra (AKG, 8. évf.)

0 Tovább

Metro 2033

Metro 2033A Metro 2033 egy nem túl távoli jövőben játszódó történet, egy apokalipszisről és az utána történő eseményekről szól. A helyszín Moszkva, mintegy 20 évvel az utolsó háború után. A háború alatt az atomfegyverekkel rendelkező nemzetek kilőtték egymásra rakétáikat, ezzel teljesen élhetetlenné változtatva a felszínt. A néhány ezer moszkvai túlélő a metróban keresett menedéket. A metró-civilizáció elkezdett fejlődni, és kisebb államok alakultak ki benne – más és más ideológiával és rendszerrel.

Ez a történet egy állomáson kezdődik, mégpedig a VDNH-n, egy határállomáson. Ezt az állomást a „Fekete” névre hallgató szörnyek veszélyeztetik. Egy fiatal férfi, Artyom ezen az állomáson nőtt fel, ám még a felszínen született. Egy nap látogató érkezik az állomásukra, és megbízza Artyomot egy nehéz feladattal. Útja alatt Artyom sok emberrel ismerkedik meg, izgalmas és félelmetes kalandokba is keveredik, feladata pedig az, hogy megvédje a Metrót, és talán az itt élőket is a pusztulástól.

A könyv maga igen izgalmas és ijesztő olvasmány is, végig feszültség alatt tartja az olvasót – ajánlani azoknak tudnám, akik szeretik az ijesztő és izgalmas könyveket.

Tóth Artúr (8. évf.)

Dmitry Glukhovsky: Metro 2033 (Európa Könyvkiadó, 2011, 437 o.)

0 Tovább

Magyaros kutatás

Remek kezdeményezés, mégis több sebből vérzik az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kutatók Éjszakája. A különböző kutatóegyetemek és intézetek változatosabbnál változatosabb programokkal készültek erre az éjszakára, gyakran az adott egyetem legfrissebb kutatási eredményeit prezentálják. Ezen a napon mindenki találhat valami olyan programot, ami érdekli.

Kutatók éjszakájaMár tavaly is volt szerencsém részt venni egy előadáson, de idén kicsit nagyobb felkészüléssel vágtam neki az éjszakának, útvonaltervezéssel és elemózsiával felszerelkezve. Két kutatóegyetem előadását látogattam meg a Semmelweis és a Pázmány épületeiben. Mindenkinek ajánlom, hogy próbáljon meg eljutni jövőre erre a rendezvényre, mert érdemes.

Azok viszont, akik komolyan gondolják, hogy ellátogatnak, csodát azért ne várjanak. A szervezés – bár ez egy ekkora kaliberű program esetén érthető – kicsit összeszedetlen. Rengeteg program igényel előzetes regisztrációt, de furamód nincs semmilyen ellenőrzés, így rendszeresen négyszer annyi ember jelenik meg, mint amennyi egyébként a program kapacitása. A programok gyakran később kezdődnek, és egy félórásnak hirdetett program két óráig is eltarthat, így ember legyen a talpán, aki meg tud szervezni egy jó menetrendet az éjszakára.

Az előadások nagy tanulsága egységesen és örökérvényűen az volt, hogy nincs elég pénze senkinek. Szomorú volt hallgatni a sokadik előadáson is, hogy mit lehetne csinálni – de nem csinálják, mert az egyetem nem engedi vagy nincs rá erőforrás. Pedig itt olyan életminőséget nagyban javító dolgokról van szó, mint egy robotsebészeti beavatkozáshoz szükséges készülék vagy egy művégtag. Az külön ironikus, hogy ilyen készülék már viszonylag régóta létezik, már a rendszerváltás előtt is végeztek távsebészeti beavatkozásokat, azonban nálunk erre esély sincs, hiszen ezek milliós nagyságrendű beruházások.

Szomorú vagyok, mert remek ötleteket mutatnak be ezeken az előadásokon, mégse tudják megvalósítani őket. Mindenkinek ajánlom ettől függetlenül, hogy jövőre látogasson el valamelyik kutatóegyetem előadására – olyan színvonalú előadásokról van szó, amik szerintem a pályaválasztásban is meghatározóak lehetnek.

Halpern Bence Márk (AKG, 12. évf.)

fotó: kutatokejszakaja.hu

0 Tovább

Újra feláldozhatók

Öregek, de még mindig lövöldöznek. Az új Expendables filmben jól ismert arcokkal találkozhatunk. Stallone, Statham, Schwarzenegger, Chuck Norris és egy fiatal harcos fog össze a zsarnok Van Damme ellen.

The Expendables 2Az első rész mindig a legjobb, ez alól nincs kivétel. Még az igazi akcióhősök is tudnak egy kevésbé izgalmas filmet összehozni. Bár az újabb filmben minden megvolt, nekem egy kicsit mégis unalmas volt. Sok lassú, filózós rész volt a filmben, és emellé nem tudtak annyi lövöldözést rakni, hogy ez izgalmasabbá tegye. Igen, igaz, hogy van benne egy igen szomorú rész, de ennek nem kellett volna kihatnia a film többi részére. Viccekből és beszólásokból sem volt hiány, de poénokkal nem lehet kitölteni másfél órát. Fáj, hogy ezt kell mondanom, de Stallone már nem a régi – bár elismerésem, mert 60 fölött nem sokan képesek egy ilyen filmre. Véleményem szerint a filmet meg kell nézni, mert ismert, kedvelt arcok vannak benne, de mégsem ez az év legjobb filmje.

Szabó Borbála (9. évf.)

A feláldozhatók 2 (The Expendables 2, 2012, 102’)
Rendezte: Simon West
Szereplők (a fentieken túl): Bruce Willis, Jet Li, Liam Hemsworth

0 Tovább

Ted

7 diákjegyet kérek szépen, és ugye a macimnak nem kell jegyet venni?

Macival a moziba
Macival a moziba

Ez a mondat teljesen természetesnek hangzott, amikor a Ted vetítésére kértem jegyet egy plüssmacival a hónom alatt. A pénztárosnő viszont már nem úgy nézett rám, mintha teljesen normális lennék. Attól én még vidáman ültem be a filmre a barátaimmal és a macimmal. És a vidámságom a film kezdete után 106 perccel sem lankadt, sőt!

A Ted egy olyan film, aminek már az előzetesén is remekül szórakozik az ember. Hát még a filmen! A történet egy szerencsétlen kissráccal kezdődik, akinek minden vágya egy barát. Persze annak rendje és módja szerint meg is kapja a hőn áhított játszótársat egy meglehetősen nagy plüssmaci személyében. Aztán a kisfiú felnő, lesz egy gyönyörű barátnője, de a legjobb barátja még mindig egy mackó. És hát Ted nem egy jól nevelt csacsi öreg medve. Sokkal inkább egy perverz, drogos és alkoholista vattapamacs. Ebből az alapból aztán szépen kikerekedik egy történet, de a végét természetesen nem fogom elmondani.

Kevés olyan film van, ami alig több mint tíz perc alatt a fél amerikai sztárvilágot kifigurázza, mindezt egy beszélő plüssállat segítségével. És azoknak a filmeknek a száma sem sokkal több, amik az elejétől a végéig nevettetnek. És nem csak egy embert, hanem az egész közönséget. Mindenki együtt nevetett a filmen, a mackón, aztán persze a végső csavar miatt mindannyian együtt izgultunk.

A szereplőválasztás nem tökéletes, Mark Wahlberg és Mila Kunis eléggé érdekes csapatot alkotnak, de azért valahogy megbirkóznak párkapcsolati problémáikkal. Ezt ellensúlyozza, hogy a többi karakter csak arra való, hogy viccet csináljanak belőlük.

A Ted egy olyan film, ami szórakoztat, ami alatt az ember nem unatkozik, és ami miatt érdemes a macit is elvinni a moziba. Hiszen ezt neki is látnia kell!

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

Ted (amerikai film, 2012, 107')
Rendezte: Seth MacFarlane
Szereplők: Mark Wahlberg, Seth MacFarlane, Mila Kunis

0 Tovább

Nem akarok köpenyt!

Iskolaköpeny
Iskolaköpeny - ilyen is lehetne

Bár néhányan örülnének neki, ha a Roxfort talárjaiban járhatnának iskolába, esetleg néhányan szívesen röpülnének végig a folyosókon, lépcsőkön, mint Superman, miközben a köpenyük lobog mögöttük a menetszélben, de a többség mégsem díjazná ezt az „iskolaköpenyesdit”.

Az iskolaköpenyt azért akarják bevezetni az ország iskoláiban, hogy eltakarja a tanulók családjai között lévő vagyoni különbséget. De hogyan? Nem lehet örökké egy bura körülöttünk, amely eltakarja egyéniségünket. Egyencipő és egyentáska is lesz? Ékszert sem szabad majd hordani, vagy abból is csak egyformát lehet? Ijesztőek és visszataszítóak lesznek az iskolák, amelyek mindegyikében a gyerekekből fognak klónhadsereget nevelni – mint a Star Warsban.

És biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc ruhánk. Na, és mi van az iskolán kívüli programokkal? Nem mehetek el a barátaimmal moziba, mert ott nincs rajtam az iskolaköpeny, és meglátják a „civil” ruhámat, ami nem feltétlenül ugyanabba az árkategóriába tartozik, mint a társaimé? Vagy nem hívhatom meg őket a házunkba, lakásunkba, mert lehet, hogy nagyobb, mint az osztálytársaimé? És az iskolai táborok meg a témahetek? Ha épp kiránduláson vagyunk, csak nem lesz rajtunk a köpeny?! A kütyükön is látszódni fog, hogy mennyit keresnek a szüleid. Az iPhone-okat nehéz összekeverni a Tesco mobilokkal! És a szegényebbek sem fogják ettől milliomosnak érezni magukat! Akiknek kenyérre se telik, azt is eltakarja köpeny?

Legyen inkább olyan az iskolaköpeny, mint A császár új ruhája – láthatatlan… csak az „okosak” lássák!

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

Iskolaköpeny

A 80-as évek...

2 Tovább

Ray Bradbury emlékére

Június 5-én, kedden napközben 91 éves korában hunyt el Ray Douglas Bradbury, aki az ötvenes években Isaac Asimov, Arthur C. Clark és Stanisław Lem mellett korának egyik legnagyobb sci-fi írója volt.

Az 1920. augusztusában született író nem járt egyetemre, könyvtárakban fejlesztette saját magát, ennek okán sosem vált belőle tudományos elme. Könyveinek koncepcióit később nem is tudományos-utópisztikus alapon, sokkal inkább társadalmi-szociális alapokon dolgozta ki. Könyvei egyikében, a Marsbéli krónikákban (The Martian Chronicles, 1950) például egy marsi kolóniában a rasszizmus által keltett problémákat, viszályokat ismerjük meg.

„Az űrkutatás szabadságot és békét hozhat. Ahogy annak idején átjöttünk az Újvilágba, és Európa minden problémáját magunk mögött hagytuk. Amikor majd továbbmegyünk a Marsra, itt hagyunk minden földi gyűlölködést. Új esélyt kapunk a békére, a haladásra, a képzeleterőnk kipróbálására.” (Ray Bradbury)

Leghíresebb könyve, a Fahrenheit 451 (1953) egy disztópia, azaz egy negatív jövőkép, ahol a hatalmat gyakorló társadalmi réteg minden könyvet eléget, azért, hogy csak tőlük lehessen tanulni (innen is a könyv címe, a papír meggyulladásának hőmérséklete). Ray Bradbury számos díjat nyert el könyveivel, megkapta a Nebula-díjat, amit az Amerikai Sci-fi Írók Akadémiája ad, a Hugo-díjat, amit minden évben a legkiválóbb sci-fi művek kapnak, illetve munkássága lezártával a Pulitzer-díj egy speciális fajtáját is odaadták neki. Ezen kívül egy díjat és egy aszteroidát is elneveztek róla. Kedden tehát egy újabb legenda távozott.

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

0 Tovább

The Artist – A némafilmes

Már talán a dédnagymamáink sem emlékezhetnek arra az időszakra, amikor még csak némafilm volt. Csak zene és semmi beszéd.

A moziban telt ház volt. Mindenki kíváncsi volt a francia filmre, ami megnyerte az Oscar-díjat. Bevallom, én nem hittem, hogy ilyen jó film lesz, de ahogy vége lett, rögtön megváltozott a véleményem. Az egész film igazából az újuló korról szólt, vagyis arról, hogy felejtsük el az öregeket, és fedezzünk fel új tehetségeket. 1927-et írunk, George Valentin a legjobb némafilmes. George-ot mindenki imádja, de amint betoppan egy ifjú hölgy, Peppy Miller, aki elkezd szerepelni a hangosfilmekben, ő lesz az új csillag, George pedig elfelejtődik és elszegényedik. Az ifjú hölgy pedig nem más, mint akit a nagy némafilmes, George fedezett fel.

George Valentin élete a szemünk előtt pergett le. Először gazdag és fényűző életet élt, aztán egyre csak szegényedik, és a végén már semmije sem maradt, csak ő, az emlékek és a hűséges kutyája. Peppy Miller, az ifjú színésznő mindig is szerette a férfit, ezért befogadja egy baleset után, míg a színész össze nem tudja szedni magát.

Így, hogy nem volt szöveg, és minden érzelmet és hangot a zenével kellett megoldani, valahogy még élvezhetőbb volt a film. A főszereplő csodálatos volt, a nő elbűvölő, ketten pedig egy csodálatos párt alkottak – ezt bizonyítja az utolsó nagy finálé, ami mindenkit meglepetésként ért.

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

The Artist - A némafilmes (The Artist, 2011, 100')
Rendezte: Michel Hazanavicius
Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman

0 Tovább

Pár dolog, amit érdemes tudnod a projektről

Az ember mások és saját hibájából tanul, az AKG-ban sincs ez másképp. Elkerülhetetlen, hogy a tizenkettedik évfolyam előtt ravasz módon megbújó projektmunkához hasonló szellemi és fizikai megmérettetéssel előbb vagy utóbb ne találkozz – legkésőbb az egyetemi diplomamunka készítésénél. Pár tanács következik azoknak, akik hatalmas vagy kevésbé hatalmas hévvel készülnek a projektmunkájukra.

A projekt nagyon csúnya dolog. Csőbe akar húzni, ki akar gáncsolni, azért született, hogy elvegye az életkedvedet. A projektnek véleményem szerint két kritikus pontja van, a témaválasztás és konzulens kiválasztása. Talán mindenkinek egyértelmű, hogy olyan témát fog választani, ami érdekli, de ennek fontosságát mégsem győzöm eléggé hangsúlyozni. Nagyon könnyen beleeshetsz abba a csapdába, hogy olyat választasz, ami nem igazán érdekel. Vesd össze a választott témádat a továbbtanulási céljaiddal, célszerű, hogy legyen köze hozzá. És nem bűn leemelni a polcról egy olyan típusú könyvet, amilyent esetleg el kell olvasnod a projektmunka alatt, vagy aki kreatívabb, annak nem árt, hogyha belekóstoltok egy óra erejéig, hogy mit fog csinálni egy éven keresztül. Iszonyú rossz, hogyha kiderül például az, hogy képtelen vagy nagyobb mennyiségben a projekttémádban olvasni.

A második, a konzulens személyének kiválasztása. A konzulens a te mentorod. Segít, de nem készíti el helyetted a munkát. Sokat könnyíthetsz a dolgodon egy jó konzulens kiválasztásával. Legyen hasonló elképzelése a világról, hasonló gondolatai, mint neked. Legyen szakértője a témának, és nem rossz, ha van néha ideje is rád. Ha nincs, akkor legalább ismerje az e-mail intézményét – gondolhatod, hogy ez valami vicc, de ötven felettiektől ez már nagy elvárás – tisztelet a kivételnek. Személyes javaslatom az, hogy itt tanító tanárt vagy osztálytárs szülőt válassz. Magad dolgát könnyíted meg, ha nem kell még egy embert beavatnod az alternatív oktatás módszertanába, és elmagyaráznod, hogy mi is a projekt, és hogy hol helyezkedik el a konzulens személye a csibe-kupac-patrónus tengelyű koordináta-rendszerben.

Nem tanács, de ne érjen felkészületlenül, hogy projektnaplót kell vezetned, előtte pedig munkatervet is kell írnod a munkádhoz. Záró tanács: ne vállalj túl nagy témát. Az idő alatt, ami alatt ezt meg kell írnod, célszerű lenne eljutnod egy nyelvből olyan szintre, hogy akár középfokú vizsgát is tehess belőle.

Nekem szerencsém volt. Nem biztos, hogy neked is szerencséd lesz.

 Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

0 Tovább

Életrevalók

Egy történet egy rokkant emberről és egy börtönből frissen szabadult zűrös fekete srácról. De nem nyálas, hanem szórakoztató.

Habár már közel öt hónapja fut a mozikban, nemrég még mindig teltházas vetítésen láttam a francia sikerfilmet. Sokan életrevalókmondták már, hogy nézzem meg, mert ez egy vicces film, ami nem egy hétköznapi témát dolgoz fel. Mikor kijöttem a vetítőteremből, úgy éreztem, nem kellett csalódnom.

A történet Drissről (Omar Sy), a zűrös életű fekete srácról és egy nagyon gazdag, ám egy balesetben nyaktól lefele lebénult férfiról, Phillipe-ről (François Cluzet) szól.

Phillipe-nek szüksége van egy ápolóra, így kíváncsiságból felveszi Drisst. A srác soha nem dolgozott még sérült ember mellett, így nem sok tapasztalata van. Ahogy egyre jobban belejön új munkájába, úgy ismeri meg közelebbről felettesét, és így lesz a munkakapcsolatból rövid időn belül barátság.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen témát ennyire viccesen fel lehet dolgozni. De ez a film nemcsak hogy vicces volt, hanem igényesen szórakoztató is. Nem volt tele erőltetett poénokkal, inkább az emberi lélek viccesebb oldalát mutatta be. Egy-egy beszóláson, félresikerült mozdulaton az egész nézőközönség együtt nevetett, és ilyet már rég tapasztaltam. Driss nyíltszívűsége és jóakarása, illetve Phillipe élethez való hozzáállása mindenkit lenyűgözött a teremben.

Ezt a filmet mindenkinek tudom ajánlani, kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül, viszont egy dolog feltétlen szükséges hozzá: a szórakozni akarás.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Életrevalók (Intouchables, 2011, 112')
Rendezte: Eric Toledano, Olivier Nakache
Szereplők: François Cluzet, Omar Sy

0 Tovább

Küzdelem a hárpiákkal

Tudod, én nem akartam félvér lenni. Ha azért olvasod ezt a könyvet, mert azt gyanítod, hogy te is félvér vagy, azt ajánlom, most csukd be, és ne is olvasd tovább! Bármit is hazudott a születésedről az anyukád vagy apukád, hidd el nekik, és próbálj meg normális életet élni! - kezdi könyvét Rick Riordan a Percy Jackson és az olimposziak sorozat első könyvében. Egy ilyen kezdés után ki ne olvasná tovább?

A regény keretéül a görög mitológia szolgál. Mivel az olimposzi istenek halhatatlanok, ezért ma is köztünk élnek, csak kicsit másképp. Az istenek lakhelye a 21. században az Empire State Building 600. szintjén található, de ezt az egyszerű halandók nem látják a „köd” miatt, mint ahogy sok más dolgot sem, amit nem képesek felfogni. A hárpiák buszon utaznak, a bőrkabátot és napszemüveget viselő Árész Harley Davidson motoron jár, és a legtöbb gyorsétteremben is szörnyek a kiszolgálók. Hatalmi harcuk befolyásolja az emberiség történelmét, mindennapi életét. Például az 1939-45 között zajló háborúban Zeusz és Poszeidón fiai kerültek szembe Hádész gyermekeivel, ezt mi, halandók egyszerűen csak II. világháborúnak neveztünk el.

Amit mi képességbeli hiánynak vagy betegségnek vélünk, az valójában az isteni származás bizonyítéka. A félisteneknél diszlexiát állapítottak meg, pedig görög szövegek olvasásával semmi gondjuk nem akad. Akinek figyelemzavara van, az többet képes látni a világból, a hiperaktivitás pedig jelzi a harctéri reflex továbbélését, ami nélkülözhetetlen a félvérek életben maradásához.

A történet főszereplője Percy (Perseus) Jackson, 12 éves „problémás” fiú, akinek minden balul sül el a környezetében, s már több iskolából is eltanácsolták, mert a legtöbben nem tudják, miért történnek körülötte különös dolgok. Anyja, hogy megvédhesse, nem árulja el neki származását, ezért kezdetben Percy maga sem tud apja hollétéről, valamint isteni származásáról sem. Egészen addig, amíg egy osztálykiránduláson matektanára hárpiává nem változik, és akitől meg kell védenie az életét egy golyóstollal. Miután ráébred félistenségére, feladatot kap, hogy mindössze 10 nap alatt találja meg és adja vissza Zeusz ellopott villámját, és nem mellesleg, hogy békét teremtsem a háborúhoz készülődő Olimposzon. Küldetésének teljesítése során találkozik és megküzd a görög mitológia gonosz lényeivel: a hárpiákkal, a Medúzával és a Kimérával. A szörnyek őserővel rendelkeznek, újra és újra meg lehet őket ölni, de hiába halnak meg, mindig újjáélednek.

A Villámtolvaj a Percy Jackson és az olimposziak sorozat első része. Az eddig csak felnőtt könyveket író Rick Riordan első kötete, amit a fiatalabb korosztálynak ajánl. 2012. áprilisig már a további négy kötet is megjelent. Én most olvasom a befejező részt, és kicsit sajnálom, hogy vége lesz. De ha kinyitom bármelyik fejezetnél, hiába tudom, hogy mi fog történni, mindig szívesen olvasgatom.

Vidák Brigitta (AKG, 9. évf.)

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak (sorozat)
Könyvmolyképző Kiadó Kft.

0 Tovább

Miért van divat?

Tyra Banks & Louis VuittonHa azt mondjuk, divat, mindenkinek a nagy divatcégek és a magazinokban lévő modellek jutnak az eszükbe – és ez teljesen normális. A divatcégek határozzák meg a divatot, és azok a ruhák, amiket a Chanel, a Gucci, a Louis Vuitton vagy a Dolce & Gabbana piacra dob, megfizetetlenek. Persze ezeket a ruhákat próbálja leutánozni a Zara, a Bershka, a Stradivarius, a H&M. Akik szeretnének divatosan öltözködni, legtöbbször itt vásárolnak, de azok is vásárolhatnak itt, akik nem biztos, hogy divatosan öltözködnek. Az én elképzelésem szerint felesleges a divat, mert ha mindenki divatosan öltözködne, nem lehetne megkülönböztetni az embereket, senkinek sem lenne egyénisége, és senki nem lehet önmaga. Az öltözködés az önkifejezés egyik formája, és ha úgy öltözködsz, ahogy akarsz, akkor máris van egy stílusod. De ha úgy öltözködsz, ahogy a magazinokban a modellek, akkor csak egy leszel a sok közül. Persze én nem leszólni akarom azokat, akik divatosan öltözködnek, csak elmondom a saját véleményemet erről. Ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád, ne csak szép, kedves, jó fej legyél, hanem tűnj ki a tömegből az öltözködéseddel. A divatnál fontosabb a stílus és az egyéniség.

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

képen: Tyra & Vuitton

0 Tovább

„Brutális videojáték miatt irtotta ki egész családját” – Diablo III vitacikk

A bulvár-szerkesztőségek működésével kapcsolatban legendák élnek már a köztudatban. Egyik közismert adu-kártyájuk összefüggést keresni a videojátékok és az erőszak között. Gyorstalpaló szülőknek és laikusoknak arról, hogy miért nem fogjuk kiirtani az emberiséget.

A brutális játékok egyik éllovasa, a Diablo III nemrég jelent meg a boltokban, ennek apropóján kiválóan újra lehet gondolni a témát, éppen e játék segítségével. Ezt szem előtt tartva ültem le a számítógép elé, és próbáltam átküzdeni magamat a játékban található erőszakos cselekvéseken. Nagy meglepetéssel nem fogok tudni szolgálni, ugyanúgy, ahogy bármilyen médiumnál, a videojátékoknál is játék és játék között óriási különbség van.

Van jó példa és rossz példa is, a Diablo III épp az egyik ellenpéldája annak, hogy hogyan lehet úgy mindenféle kaszabolást beletenni egy játékba, hogy az ne feltétlen legyen elítélendő. A Diablo ellenségei eredendő gonoszok – ahogy magukat hívják, a Legfőbb Gonoszok. A játékban mi nem az erőszak kezdeményezői vagyunk, védelmi státuszt veszünk fel, a világ megmentése és megtisztítása a cél. Minden főbb ellenség valamilyen negatívumot jelképez, a hazugságot vagy a félelmet például. Ezeket a riválisokat eleinte nem pusztítja el a főhős, csak elzárja őket, hogy ne tudjanak ártani senkinek. A Diablóban legkevésbé sem a céltalan erőszak ural mindent, kifejezetten pozitív hőst kísérhetünk az útjain.

Mint mondtam, lehet pozitív és negatív példákat is találni, vannak bűnözők, akik videojátékokon keresztül buktak le, vagy például az Egyesült Államokban állítólag a Doom-játékok megjelenésekor 30%-kal nőtt meg a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma.

Akkor hogyan kezelje a szülő a videojátékokat? Mint a tévéműsorokat, ezt is kritikus szemmel. A játékok nagyobbik részét korhatár-megjelöléssel látják el, ami egy ajánlás. Nem kell ezeket szigorúan betartani, de legyünk észnél – legkésőbb akkor, amikor a gyerek megkérdezi, melyik kés a húsvágó kés.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

0 Tovább

Az Oscar nyomában - A Vaslady

Bevallom, gyengébb filmre számítottam. Sokkal gyengébb filmre, mivel a kritikusok iszonyúan lehúzták. A kritikák visszatérő fordulatai voltak, hogy ez egy „gyengécske Vaslady”, illetve hogy „nem arról szól a film, amiről kellene” stb. Én viszont ki merem jelenteni, hogy a Vasladynél jobb film nemcsak a tavalyi, de talán még az azelőtti évben sem készült.

A film Margaret Thatcher élettörténetét mutatja be, végigkövethetjük, miként lett egy fűszerárus magának való, csendes leányából a világ egyik legnagyobb politikusa, valamint azt, hogy mi lett belőle, miként végezte öregkorára. Különösen érdekes ez az alkotás az öregedés ábrázolásának szempontjából: megdöbbentő szembesülni azzal, hogy milyen hatással van ránk, emberekre az idő múlása, hogyan épülünk le szellemileg és fizikailag, hogyan veszítjük el egykori önmagunkat. A film egésze az öreg, szenilis Margaret Thatcher egyetlen napján játszódik, az emlékképeiből kapjuk meg az élettörténetét.

Az első emlék a fiatal Margaretről szól, aki a fűszerárus apa családi vállalkozásában dolgozott. Édesapja emellett szerepet vállalt a helyi politikai életben is, a kisvállalatok érdekeit védte. Margaretre az édesapja értékrendje gyakorolta a legnagyobb hatást, az általa vallott nézetek később is vissza-visszatértek a politikájában. Mivel családi hátterével, ráadásul nőként nem tudott volna az angol parlamentbe bekerülni, hozzáment egy gazdag üzletemberhez, Denis Thatcherhöz (Jim Broadbent), aki egész életére társává vált. Margaret a filmbeli egyetlen napon is állandóan beszélt a férjéhez, jóllehet ő akkor már 8 éve halott volt, csak a hallucinációiban jelent meg. A film szigorú értelemben vett története tulajdonképpen az ezzel a hallucinációval való leszámolásról szól, és az, hogy ez végül sikerül, megint csak ennek a nőnek a hihetetlenül erős akaratát bizonyítja. Nem lehet véletlen, hogy Phyllida Lloyd, a film rendezője Margaret Thatcher élettörténetének feldolgozása során éppen ezt a két ellentétes pólust állította a középpontba: az öregséget és magatehetetlenséget, valamint az erős, minden akadályt leküzdő akaratot.

Amikor az ország igen rossz helyzetbe került, és a konzervatívoknak nem volt megfelelő jelöltjük, akkor ez a fiatal női politikus, bár nem sok reménnyel, mégis úgy döntött, hogy elindul a választásokon, amit 1975. február 11-én meg is nyert. Nemcsak hogy ő lett az első női brit miniszterelnök, hanem egyúttal a világ első vezető női politikusa is. Mint ahogy a cím is elárulja, Margaret Thatcher keménykezű vezető volt, nem véletlenül híresült el a történelemben „Vasladyként”. A gazdasági megerősödésért tett intézkedései miatt tízezrek kerültek nyomorúságba, sorozatosak voltak Anglia utcáin a tüntetések ellene. Egy kis angol szigetért, Falklandért háborút indított Argentína ellen, holott nyilvánvaló volt, hogy az összecsapásokban katonák százai fognak meghalni. Mégis a háború mellett döntött. Elszántsága meghozta gyümölcsét: a fegyveripar megerősödése gazdasági fellendülést indított el. Háromszor választották meg miniszterelnöknek, és a legvégén sem a nép fordult ellene, hanem saját emberei árulták el.

A film egy kiváló dráma a világ egyik legnagyobb politikusának felemelkedéséről és bukásáról. A Vasladyt alakító Meryl Streep bebizonyította, hogy nem érdemtelenül ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar történetében – ebben a filmben is hatalmasat alakított. Tökéletesen játszotta el mind a keménykezű elnököt, mind a múltjával, nehéz döntéseivel számot vető öregasszonyt. Teljesen megérdemelten kapta az Oscar-díjat, maga a film is azt érdemelte volna.

Gulyás Ábel (AKG, 8. évf.)

A Vaslady (The Iron Lady, 2011, 105')
Rendezte: Phyllida Lloyd
Szereplők: Meryl Streep, Jim Broadbent

0 Tovább

Mindenki depressziós - Dépression et des potes

Habkönnyű francia komédia, azaz hogyan kapcsolódj ki egy unalmas, monoton nap után.

Franck Mauríciuszon nyaral gyönyörű barátnőjével, de nem telnek felhőtlenül a napjai. Minden ok nélkül bedurcázik, megsérti brazil táncosnőként dolgozó barátnőjét, így már repülnek is haza Franciaországba, ahol útjaik különválnak. Hosszú idő után találkozik újra három barátjával, az egyikőjük gyermekének születése alkalmából a kórházban. Már ahogy egyesével beesnek, abból le tudjuk vonni a következtetéseket, hogy milyen életet élnek, és hogy milyen figurára számíthatunk végig a film során. Franck, a szerencsétlen, újdonsült szingli pasi, William, az érzékeny, aki sohasem káromkodik, Benoit, a családalapítás miatt karrierjének búcsút mondott férfi és Romain, a zsidó optikus családból származó fiatalember (a színész Ary Abittan, a francia „George Clooney”), aki még felnőtt fejjel is szülei nyomása alatt áll. A felállás kicsit emlékeztet a Másnaposok férfibandájára, de ebben a filmben valahogy nem tűnnek olyan erőltetettnek a poénok. Franck hazatérte után depressziót diagnosztizál nála az orvosa. A címben szereplő depresszió szó alapján arra is következtethetnénk, hogy ez valami szomorú művészfilm lesz, pedig az egyik legjobb vígjáték, amit eddig láttam.

Francknak a „potes”-jai (haverjai) segítenek kilábalni a depresszióból. William annyira aggódik haverjáért, hogy éjjel-nappal őrizni akarja, nehogy valami ostobaságot kövessen el. Minden nap másik haverja „vigyáz” rá, szerveznek számára különféle programokat. Mindeközben a haveroknak is megvan a maguk baja. William összeveszett a feleségével, Benoit-nak hiányzik a zenélés, amit, mint kétszeres apuka, hanyagolnia kell, Romain pedig a nőkkel van gondban.

Nem szeretném lelőni a poénokat, így csak annyit mondok, hogy a film során mindenki mélypontra kerül, a három haver rájön, hogy ők is depresszióban szenvednek (legalábbis ezt hozzák fel, mint kifogást a barátnőik/feleségeik előtt), s mindent, amit csak lehet, elbaltáznak.

Az elején három-segít-az-egynek felállás felcserélődik, és végül az egy-segít-a-háromnak felállás lesz belőle. S hogy mi lesz a film végén? Happy end mindenek felett!

Rendeljétek meg DVD-n (neadjisten keressétek meg az interneten), mert Magyarországon nem játsszák ezt a filmet, valószínűleg nem is fogják. Az elejétől a végéig vinnyogva nevettem a filmen. Aki franciául tanul, annak különösen ajánlom, mert egyszerű a nyelvezte és jól érthetően beszélnek benne a szereplők.

Jó mozizást!

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

Dépression et des potes (2012, 95’)
Rendezte: Arnaud Lemort
Szereplők: Fred Testot, Jonathan Lambert, Ary Abittan

0 Tovább

Berlin, a modern európai mintaváros

Az ember azt hinné, hogy Németország fővárosa nem egy nagy durranás. Nem olyan ősi kultúrváros, mint Párizs vagy Róma, nem művészeti központ, mint Firenze, és híres palotái sincsenek, mint Bécsnek vagy Szentpétervárnak. De aki azt hinné, hogy Berlin nem veheti fel a versenyt Európa vagy a világ akármely városával, az nagyon meg fog lepődni, ha egyszer elmegy. Én nemrég jártam ott.

Berlin az európai városok között nagyon újnak számít. Első említése az 1200-as évek elejéről származik. Jelentős várossá a XVIII. században vált, ekkor lett ugyanis a születő nagyhatalom, Poroszország központja. Az ezt követő százötven-kétszáz évben Berlin folyamatosan épült és bővült. Amikor 1871-ben Németország porosz vezetéssel egyesült, Berlin lett a főváros. A XX. században Berlin a történelem egyik legfontosabb színtere volt, gondolva az I. és II. világháborúkra és a hidegháborúra is. Mindenki tudja, hogy itt emelkedett a berlini fal, amit 1989-ben az ünneplő tömeg döntött le. Azóta Berlin csak épül és fejlődik. Berlinben mindig épül valami, minden hosszabb utcában legalább két épületen dolgoznak. A keleti városrészt annyira felújították, hogy az ember nem hinné el, hogy valaha is a keleti blokkhoz tartozott. A köztisztaságról annyit, hogy szemetet sehol nem látni, a metró tiszta, a parkok rendezettek. Az emberek mindenhol kedvesek, segítőkészek és udvariasak voltak. A berlini múzeumokban a kiállítások ötletesség, látványosság és színvonalasság terén egész Európában egyedinek számítanak.

Összegezve: Berlin ma már minden városnak a mintája lehetne. Igazából Budapestnek is jót tenne egy kis adag Berlin...

Győrfi Rozi (AKG, 8. évf.)

0 Tovább

Újonc a sötét erdőben

Bár még csak 2012. február 20. óta vagyok az AKG diákja, mégis biztos vagyok benne, hogy ez a legjobb iskola, ahová valaha jártam! Ami nagy szó, ugyanis ezt megelőzően én már négy oktatási intézménynek is koptattam a padját. De ez itt egészen más minőség!

Szerintem sokkal nagyobb motivációt jelent egy diák számára az epochális rendszerű oktatás, mint az állami iskolák tanterve, a csibecsoportok pedig összehasonlíthatatlanul jobban működnek, mint a hagyományos iskolák osztályai. S bár február óta sok-sok izgalmas élményt éltem át, olyan mély benyomást semmi nem tett rám eddig, mint az első közös kirándulásunk. Ami valójában nem is lazulás volt, hanem komoly munka: természettudományos témahét. Habár már 77 napja az iskola tanulója voltam, ez a 77 nap kevésnek bizonyult arra, hogy mindenkit megismerjek az évfolyamból. Nem teljesen újként, de újoncként vágtam tehát bele ebbe a kalandba, amikor is szűk egy hétre bevettem magam egy sötét erdőbe – nem kevés alig-alig ismert emberrel magam körül. Hozzá kell mindehhez tenni, hogy ráadásul nem is vagyok az a kimondott „közösségi lény”. Így aztán igazi kihívást jelentett nekem ez az út.

Néhány társamnak jutott az a megtiszteltetés, hogy a vonaton, útban Sopron felé beoszthatták a szobákat. Engem egy olyan szobába soroltak, ahol egy ember kivételével senkit sem ismertem, mivel a többiek másik kupacba járnak. Megérkezésünk után előadást tartott nekünk Nádori illetve Marsi tanár úr a Soproni-hegységről, az előadások után mindenki választott két projektet, Nádori tanár úr pedig eldöntötte, hogy ki melyikben fog részt venni. Én a „Brennberg bányai kutatás” és a „tanösvény-készítés” között vacilláltam, s végül a tanösvényhez lettem beosztva. Akkor ennek egyáltalán nem örültem, de utólag azt gondolom, hogy még jobban is jártam ezzel, mert a feladat különösen izgalmas volt. A nap végén az évfolyam bement a városba, ahol csibecsoportokra osztva feladatokat oldottunk meg Sopron nevezetességeihez kapcsolódóan. Ez azért is volt nagyon jó, mert amellett, hogy Sopron város történetével megismerkedtünk, még egy igazán kellemeset is sétáltunk.

Mint minden nap a táborban, a második reggelen is fél nyolckor volt a reggeli, addigra el kellett készülni – nehéz ébredések voltak! A reggeli után összegyűltünk a nap főeseményére, a csibetúrára. A mi csibénk, az Ági csibe indult először útnak. Úgy tudtuk, hogy a táv húsz kilométeres lesz, s ez már önmagában is eléggé ijesztőnek tűnt. A túra hat különböző pontján hat különböző feladatot kellett megoldanunk. Az első állomáson egy kvízfeladatot kaptunk, a másodikon üvegeket kellett megtalálni, a harmadikon tárgyakat kellett kiszedni egy körből, a negyediken kis kártyákon lévő kérdésekre kellett válaszolni. A túra jó hangulatban telt, jót beszélgettünk. A negyedik állomás után viszont nem a következő állomásra kijelölt személyekkel, hanem a túrajelzést felrakó Jakab Péterrel találkoztunk, pontosabban utolértük őt, egy darabig együtt mentünk. A következő elágazásnál Péter elbizonytalanodott, hogy merre is tovább. Felhívott pár táborbélit, hogy megtudja, mi a helyes irány. Míg mi Péterre vártuk, megérkezett ugyanarra a pontra a Gábor csibe is. Pont akkor értek oda, amikor Péter befejezte a telefonálást, így nekik is rögtön egyértelművé vált, hogy nincs válasz a kérdésre: merre is van az arra. Elindultunk a jobboldali leágazáson, mivel az tűnt a jó iránynak.

A tóhoz lyukadtunk ki, oda, ahol a második állomás volt. Visszamentünk az elágazáshoz, s útközben találkoztunk a Judit és a Péter csibével, az elágazásnál bevártuk a Timi csibét is. Így lett a csibekirándulásból igazi „tömegrendezvény”. Elindultunk visszafelé egy másik útvonalon, de az se a jó út volt. Végül Péter felhívta Marsi tanár urat, és megbeszélte vele, hogy a tónál találkozunk. Marsi tanár úr pedig közölte, hogy nincs mese, meg kell csinálnunk az eredeti túrát, ehhez meg is mutatta a helyes utat. A teljes út állt újból előttünk! A húsz kilométerből így hát negyven lett, kora reggeltől késő estig tartott a kaland. Vacsorára farkaséhesen és persze hullafáradtan érkeztünk meg.

A harmadik nap a projektmunkák elkészítéséről szólt. Minket, tanösvényeseket meg a Brennberg-bányaiakat Marsi tanár úr elvitt a kisbuszával. Mi kiszálltunk a Fehér úti tónál, ami a csibetúra második állomása volt, s elsőként körbejártuk a tavat. A projektünk célja az volt, hogy létrehozzunk egy tíz állomásból álló tanösvényt, melynek útvonalán be kellett azonosítani a különféle növény- és állatfajokat. Kiválasztottunk tíz szimpatikus helyszínt, és mindegyikről készítettünk fotót. A tó körül található növényeket begyűjtöttük, az állatokat, amiket láttunk, lefényképeztük. Visszatérve a táborba elkezdtük a növények és az állatok beazonosítását. Mikor ezzel végeztünk, elkezdtük a táblák készítését, minden állomáshoz egyet-egyet. Ezzel a munkával el is telt a napunk, sőt, estére nem is sikerült az összes táblát befejezni, csak a következő nap délelőttjén végeztünk. Ebéd után ismét csibetúra, ezúttal azonban már csak hat kilométert kellett teljesíteni: a kilátóba fel és vissza. A mi csibénknek ez már meg se kottyant. Este tábortüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk, beszélgettünk.

A tábor utolsó napja a projekt-bemutatókkal telt, meg délután az utazással – a természet vad dzsungeléből vissza a zajos és zaklatott, lebetonozott valóságba. Négy óra körül már a Keletiben voltunk, gyorsan eltelt nemcsak ez az utolsó nap, hanem az egész hét is. Bár időnként kicsit összeszorult a gyomrom, s furcsán éreztem magam annyi félig-meddig idegen ember között, az ötödik napra azért már kezdtem magam az évfolyamomban otthonosan érezni. Most pedig, amikor e sorokat írom, már egyenesen hiányzik a szabad levegő, a zöld erdő, no meg az egy hétre nagyszerűen összekovácsolódott tábori közösség.

Gulyás Ábel (AKG, 8. évf.)
Chrenkó Tímea fotói

0 Tovább

Apró titkok - szubjektív divatjelentés Franciahonból

Nagy élvezettel tanulmányozom nap mint nap a francia fiatalok és idősebbek öltözködését, érthető módon leginkább a lányokét. Annyira izgat, hogy megfejtsem azt a kis titkot, amitől mindenki tökéletesnek néz ki, izgalmasnak és ellenállhatatlannak.

Ha úgy szeretnék felöltözni, mint egy francia, ahhoz nem kell túl sok dolog. Kihagyhatatlan kellék minden korosztályban a zakó. Mindegy, hogy milyen szabás, milyen anyag vagy szín, a lényeg, hogy legyen egy zakónk. A legtöbb embernek fekete színű van praktikusan, hisz az illik mindenhez. A zakó ujját mindenki feltűri, legalább egy picit.

A második legnépszerűbb része az öltözéküknek az óra. Kivétel nélkül mindenkinek van egy vékony, leginkább arany pántú órája, ami inkább hasonlít egy karkötőre, mint órára. Ez mindig kicsit lazábban van a csuklójukon, sohasem tapad hozzá teljesen. Az óra mellett egy-két vékonyabb karkötőjük szokott lenni, de sosem viszik túlzásba. Egy-két vékonyabb lánc az egyik karon, és kész, ezzel a bizsuknak vége. Nyakláncot és gyűrűt kevesebben hordanak, de ezek is vékonyak. A gyűrűk divatja itt pont fordítva van, mint otthon. Magyarországon most a nagy, megaméretű, extrém formájú gyűrűk hódítanak, míg itt a kisméretű, visszafogott stílusú gyűrűket részesítik előnyben. Póló, pulcsi mindegy milyen, ha a fent említett dolgok már megvannak. A franciák imádják kombinálni a farmert a farmerral. Farmerdzseki, nadrág, akár cipő egy csíkos pólóval és kész is egy szuper szett.

Jaj, és igen… A cipő. A francia lányok úgy tizenhárom éves koruktól fogva, ha nem is húszcentisben, de magas sarkú cipőben topognak az iskolába. Nemcsak buliba, hanem bizony az iskolába is. De senki nem szól rájuk, hiszen úgy tűnik, ez itt megszokott, ettől olyan sikkesek és olyan franciák a franciák. Ezekenkívül elmaradhatatlan kiegészítő egy vékony selyemsál vagy egy vastag, kötött sál. A selyemsál lazán lóg a nyakukban, az ing gallérja alá tűrve vagy a bőrkabát felett szállva. Ami még hiányzik az egy ízléses bőrtáska, mindegy, hogy hátizsák, vagy pedig vállra vethető táska, a lényeg, hogy jól nézzen ki.

A francia lányok és nők mindig úgy néznek ki, mintha az első dolgot felkapták volna, ami a kezük ügyébe került. De biztos vagyok benne, hogy mindig nagy gonddal válogatják ki az aznapi szettjüket. A hajuk mindig gyönyörű, csillogó és ápolt, itt nagyon ritka a festett haj. A franciák imádják a frufrut és a kócos, hullámos hajat. Mindenki természetesnek néz ki (messziről legalábbis, mert közelről néha nagyon is látszik a tíz kiló sminkréteg), a szemüket tussal és spirállal hangsúlyozzák, rúzst vagy pirosítót nem használnak.

Azonban az, hogy ezek a ruhák, kiegészítők mind megvannak neked, még nem jelenti azt, hogy úgy is nézel ki, mint egy francia. Felöltözni nem nehéz, de a ruhákat tudni kell viselni. Ráadásul a francia emberekből állandóan valami megfoghatatlan varázs sugárzik, amitől olyan tökéletesen néznek ki. Nem tudom megfogalmazni igazából, de bárhol járok, akár a villamoson ülök, akár az utcán sétálok, akár az iskolában vagyok, valami mindig van a levegőben, amitől mindenki olyan szépnek, gondtalannak és magabiztosnak tűnik.

Szeretnék egyszer én is olyan lenni, mint itt a francia nők.

Varga Dóra (AKG, 11. évf.) – Nancy, Fr.

0 Tovább

Kamera által homályosan

Mindannyian szemtanúi vagyunk egy iskola átalakulásának. Bár semmi sem változott, de újonnan fekete félgömbök mögül bámulnak ránk vissza kisiskoláinkat megfigyelő kamerák. Bár semmi sem változott, de jobban körülnézünk és jobban vigyázunk az értékeinkre. Bár semmi sem változott, de ott lapul bennünk, hogy akkor most mi is történik? Felesleges lenne a kamerarendszer? Ki a bűnös, és miért mi bűnhődünk? Bűnhődünk egyáltalán?

A február második hetében kezdődő lopássorozat egészen áprilisig elnyúlt. Telefonok, tabletek, pénztárcák, sőt: lakcímkártya és kulcs. Voltak már régebben esetek, de ez más volt: gyors és szisztematikus. Az AKG pedagógiai stábja hetekig tehetetlenül nézte a történéseket. Aztán a rendőrség ajánlására megtörtént egy sok szempontból megkérdőjelezhető intézkedés: kamerákat helyeztek fel az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. Ki hallott még ilyet? Az iskola, amely a szabadságot, a nyíltságot támogatja, most állandó felügyelet alá helyezi a tanulókat. De azért álljon meg a menet, hiszen nem katonák állnak minden sarkon, teljes fegyverzetben. Horn tanár úr nem az aulában felhelyezett óriáskivetítőn keresztül hívja fel figyelmünket, hogy társaink gyanús mozdulatait azonnal jelentsük. Ez még nem gondolatrendőrség. Itt nem tartunk, nem is fogunk. Minden kisiskolában 2-3 kamera található, amelyek napi 24 órán át működnek, és a tantermekbe nem látnak be. Fontos tudni, hogy a felvételek 48 óránként törlődnek, és nincsen állandó képernyős ellenőrzés, a felvételeket visszanézni pedig csak egy incidens esetén szabályos.

De ne veszítsük el befektetett bizalmunkat az iskola vezetésébe. Igazgatónk legkevésbé sem akarja szabadságunkat csorbítani, hogy őszinte legyek: a tolvaj hozta ránk a bajt. Amikor senki nem adta fel magát az első körben, akkor az elkövetkező lopásnál táskákat és szekrényeket pakoltattak ki. Miután ekkor sem (és a következő kipakoltatásnál sem) jutottak a pedagógusok semmire, már csak reménykedni tudtak. Ekkor jött a rendőrség, a kamerák ötletével. Kapóra jött a március 9-i szülői klub, ahol a megjelent tizedik évfolyamos szülők támogatták a megfigyelő berendezések felhelyezését. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a tanári kar ezt nem akarta, de mit tehet, ha egy – ezek szerint – profi bűnöző van az iskolában. Horn tanár úr elmondása szerint a pedagógusi testület minden egyes tagja elfogadta a kamerarendszer felállítását. Nemrég a szülőket is értesítették a változásról, minden visszajelző felnőtt üzenete pozitív, támogató volt. Nincs okunk tehát aggódni.

Szeretnék néhány cinikus-szkeptikus gondolattal vitába szállni, amelyek szerint megváltozhat az iskolai élet a megfigyelés miatt. Mit csináltunk eddig szünetekben? Beszélgettünk, hülyültünk, ettünk, (házit írtunk) és mentünk a következő óránkra. Ezek közül melyiket fogjuk abbahagyni, csak azért, mert egy kamera van a fejünk felett? Teljesen biztos vagyok benne, hogy egyiket sem. Egyrészt éhen halni nem akarunk. A teljes némaság megfogadásával nem megyünk semmire, hiszen a kamerák hangot nem rögzítenek. A házi írást nem kommentálnám – ti sem akartok nullást gondolom –, a hülyülést sincs miért, habár ebben az iskolában azt lehetetlen abbahagyni. Úgy érzem, az iskolai élet semmiben nem fog változni. A kamerarendszert nem tervezik egyhamar megszüntetni, hiszen egyrészt 2,2 millió forintjába került az iskolának, másrészt bármilyen jövőbeli incidenst könnyebb lesz majd lerendezni. Mindent félretéve, ki kell jelentenem, hogy az ég egyadta világon semmi nem tud megváltozni, csak a kamerák miatt. A lopások, az egy más téma, reméljük, az ügy minél hamarabb megoldódik.

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

Továbbiak a témában:

A mindent látó szem

Levél a rablónak

0 Tovább

A mindent látó szem

Nagy változások történtek az AKG életében: sorozatos lopások után az iskola vezetősége úgy döntött, hogy épületszerte biztonsági kamerákat fog fölszereltetni. A Szubjektív szerkesztősége diákokat kérdezett arról, hogy mit szólnak az intézkedéshez, és hogy szerintük milyen változásokat fog ez hozni az iskola életébe.

„Én örülök neki, hogy van, szerintem nem fog emiatt semmi sem változni.”

„Nyomasztónak érzem a kamerák jelenlétét, de úgy gondolom, hogy ha az iskola vezetősége úgy érzi, hogy szükséges, akkor legyen, talán segíteni fog. Bár úgy gondolom, hogy aki bármi rosszat akar, az ezentúl majd vigyázni fog, szóval a tolvajok elkapásában nem biztos, hogy segít.”

„Szerintem jó dolog, hogy vigyáznak a holmijainkra, addig nem is lesz bajom a kamerákkal, ameddig valaki nem él vissza a felvételekkel.”

„Meglepetésként ért, hogy tényleg felszerelték a kamerákat. Eléggé nyomasztóak és zavaróak, hogy figyelnek, például a gardróbba, ahol eddig átöltöztünk, nyilvánvalóan ezentúl nem fogunk, de egyszer úgyis hozzá fogunk szokni.”

„Úgy gondolom, hogy a tolvajok ezentúl át fogják gondolni, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak, szóval a lopások biztos ritkábbak lesznek, bár ezek az emberek nem nagyon tudják, hol a határ.”

„Szerintem ez a kamerarendszer több pontban is megsérti a jogainkat: először se minket se a szülőket nem tájékoztattak arról, hogy ilyen intézkedéseket tesznek, illetve nem kaptunk semmiféle papírt arról, hogy felvételek készülnek rólunk. Ha föl lesznek szerelve a kamerák, sokkal nehezebb lesz szünetekben ellazulni, kiengedni a gőzt. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel az intézkedéssel az AKG sokat veszített, és úgy gondolom, hogy szégyen, hogy egyáltalán ilyen megtörténhetett itt.”

„Ha elkapják a tolvajokat, akkor mindenképp jónak tartom az ötletet, és szerintem, ha betartjuk a szabályokat, akkor a kamerák semmiféle változást nem fognak hozni.”

„Kicsit túlzásnak gondolom, de egy idő után csak hozzászokunk!”

„Az hogy fölszerelik a kamerákat, egy szükséges, de rossz döntés, bár úgy gondolom, hogy aki eddig megtalálta a módját annak, hogy lopjon, az ezentúl is meg fogja. Bár szerintem az AKG-s életünkbe nem a kamerák hozták a negatív változást, hanem az, hogy elkezdődtek a lopások. Szóval mindenki vigyázzon az értékeire!”

 Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Továbbiak a témában:

Kamera által homályosan

Levél a rablónak

0 Tovább

Levél a rablónak

Mi a cikk előzménye?

Kedves Rabló!

Nagyon furcsa úgy levelet írnom neked, hogy nem tudom, hogy pontosan ki is vagy, de azért megpróbálkozom vele. Szinte kizárólag annyit tudok Rólad, hogy nagy Steve Jobs rajongó és kényszeres i-készülék gyűjtő vagy. Ez idáig még nem is lenne baj, de az azért már egy kicsit durva szerintem, hogy tiszteletreméltó kis gyűjteményedet sok másik ember iPhone-jából, iPadjából, és iPodjából gyűjtötted össze. Egyébként mit fogsz velük csinálni? Na jó, biztos nekem is jól mutatna a szobám falán körülbelül 4 millió forint értékű iKütyü, és biztos le tudnám rájuk tölteni az AppStore összes alkalmazását, de azon kívül szerintem, ha valakinek anyagi gondja van (már ha neked az van), akkor azt máshogy kell megoldani. Azt most nem tudom megmondani, hogy pontosan hogyan, de biztos nem úgy, hogy ellopja az összes kezébe kerülő drága tárgyat, és alkatrészenként vagy egészben (nem tudom, hogy mi a technikád) eladja. Szerintem Te sem örülnél, ha ellopnák az iPhone-odat, és biztos vagyok benne, hogy te is nagyon mérges lennél a tettesre. Gondolj csak bele, hogy rád is milyen sokan mérgesek. Nem rossz érzés tudni ezt? Vagy egész egyszerűen leszarod az egészet. Remélem, hogy nem. Valószínűleg nem fogsz válaszolni a „levélben” feltett kérdéseimre, de ezt nem is várom el tőled, hiszen hogyan tudnál, ugye.

Szóval kedves Rabló, nagyon remélem, hogy soha többé nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy mások tárgyait kelljen ellopnod.

Üdvözlettel: Takács Iván Péter (AKG, 9. évf.)

Továbbiak a témában:

A mindent látó szem

Kamera által homályosan

0 Tovább

Avengers – Bosszúállók

AvangersPopcorn, kóla, szuperhősök. Mi kellhetne még ezeken kívül egy tökéletes szombat délutáni mozihoz?

Semmi más. Az Avengers egy tökéletes popcorn film, hisz tele van szuperhőssel. Hulk, Vasember, Amerika Kapitány, Fekete özvegy, Hawkeye, Thor, mind szembeszállnak a gonosszal, vagyis a félisten Lokival és az ő hadseregével.

Beültem a moziba, és arra gondoltam: biztos nem lesz rossz, de nem hinném, hogy valami nagyra számíthatok. Aztán körülbelül 10 perc múlva már nem figyeltem semmi másra, csak arra, ami a vásznon zajlott. Mert nálam beütött az, bumm, a film magával ragadott. Amikor megláttam a titkosügynököt játszó Samuel L. Jaksont (Star Wars – Windu mester) és a segédjét, Cobie Smulderst (How I Met Your Mother – Robin) valahogy már éreztem, hogy a szereplőválasztás tökéletes. És igazam is lett, hiszen a szuperhősöket alakító színészeket már láthattuk a karakterekről szóló korábbi filmekben is, mint a bolygó megmentőit, de együtt egy csapatként zseniálisak.

Habár a történet nem túlságosan különbözik a műfajban megszokottól – vagyis gonosz, szuperhős(ök), világmegmentés –, ezt a filmet egyedivé teszi a humora, illetve az, hogy az ember nem tudja, merre kapja a fejét, mert mindig mindenhol történik valami.

Kezdete után 143 perccel a néző föláll, és tudja, hogy a film, amit látott, nem egy Oscar-díjas alkotás, de egyszerűen azt érzi, hogy meg akarja nézni még egyszer, de azonnal. És aki azt meri állítani, hogy ezt a filmet csak fiúk élvezik, az jöjjön, és nézzen szembe velem.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Bosszúállók (The Avengers, 2012, 142')
Rendezte: Joss Whedon
Szereplők: Samuel L. Jackson, Robert Downey Jr.,
Mark Ruffalo, Scarlett Johansson

0 Tovább

Nem lesz ez már kicsit sok?

Szerintem ez egy teljesen jogos kérdés, ha az Amerikai pite nyolcadik részéről beszélünk. Ez a vígjátéksorozat mindenki számára jelent valamit, az szinte lehetetlen, hogy valaki egyik filmet se látta. Az újabb rész – Amerikai pite: A találkozó – sokaknak már egy kicsit (vagy nagyon) sok, de lehetnek olyanok is, akiknek még ez is újabb élményt nyújthat. De vajon nem túlzás az, hogy ez már a nyolcadik rész?

Amerikai pite 8Véleményem szerint ez a rész is ugyanolyan jó, mint a többi, talán még jobb is, mivel a srácok találkozója nagyon hasonlít az első, azaz az én egyik kedvenc részemre. Rengeteg poén és kínos helyzet itt is megismétlődik, amik a korábbi részekben nem nagyon voltak megtalálhatóak.

Az egy kissé már sablonos, hogy az öt jó barát, semmit sem változva, mintha nem telt volna el több mint tizenhárom év az érettségi óta, ugyanolyan lendülettel bulizik. Az érettségi találkozó apropóján hazalátogató fiúk abba próbálják magukat beleképzelni, hogy még az érettségi előtt állnak, és csak a buli van, más semmi. Ezt főleg Stifler próbálja elhitetni magával és a többiekkel is, amitől a végén mindenki besokall. Jim immáron apaként tér vissza szülői házába, fiával és Michellel. Köztük – ahogy sok más párral a környezetükben – nincs minden rendben…

Nem akarom lelőni se a vicceket, se a cselekményt előre. Aki idáig szerette az ezelőtti részeket, annak ez is fog tetszeni, mivel ugyanolyan poénokkal, hasonló cselekményekkel és pár bizarrabb jelenettel rendelkezik a film. Ha szereted a könnyed, szórakoztató és agyament vígjátékokat, akkor csak ajánlani tudom ezt a filmet.

Az egyszer biztos, hogyha úgy döntötök, hogy megnézitek a filmet, sok türelemmel és kipihenve menjetek, hiszen csak úgy lehet ezen jól szórakozni. Talán még azoknak is érdemes elmenniük, akiknek a korábbi részek egyáltalán nem vagy csak egy kicsit tetszettek, mert ez talán egy kicsivel jobb, mint a többi.

Személy szerint én sok résznél besokalltam, de volt, amikor én is jót nevettem.

Szigeti Nóra (AKG, 11. évf.)

Amerikai pite: A találkozó (American Reunion, 2012, 114')
Rendezte: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz
Szereplők: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Seann William Scott

0 Tovább

Kony2012 – Szorosan a gonosz nyomában

Joseph Kony az ugandai Lord’s Resistance Army (LRA) vezére. Az LRA nem harcol semmiféle ügyért, nincsenek céljai, egyedül Kony hatalmát akarja megtartani. A márciusban megjelent Kony2012 kampányfilm megismertette a netes közösséggel a világ jelenlegi első számú üldözöttjét, de közben több különös hír is felbukkant Uganda és a kampányfilmet készítő Invisible Children vállalkozás körül.

KonyMárcius 5-én az Invisible Children egy kampányfilmet töltött fel a YouTube videómegosztóra, amely lényegében arról szólt, hogy Joseph Konyt, az Ugandában tevékenykedő terroristavezért minden áron le kell tartóztatni, még lehetőleg decemberig. Ezt mi, a szemlélődő nép, úgy tudjuk elősegíteni, ha híressé tesszük Konyt: megosztjuk ezt a félórás videót, megvesszük a „Kony2012 akciókészletet”, amelyben plakát, matrica, zászló, póló, karkötő és még sok minden más van, illetve ha amerikaiak vagyunk, akkor adományozhatjuk az aláírásunkat is. Ezt a sok nevet majd beviszik a Kongresszus épületébe, és mutogatják őket a politikusoknak, hogy ne vonják ki a speciális százfős kisegítő hadosztályukat – ugyanis tavaly már sikerült elérni, hogy Ugandába küldjenek egy ilyen egységet.

A szükséges infó-adag: Mit is csinál Kony? Terrorista mozgalma élén gyerekeket rabol el ugandai és kongói városokból. A lányokból szexrabszolgát, a fiúkból gyermekkatonát csinál. Megöleti velük saját szüleiket. Ezt már 26 éve(!) teszi. Már közel százezer afrikai gyerekkel, családdal tette ezt. A hágai Nemzetközi Bűntetőbíróság (ICC) „legfőbb bűnözők” listáján az első hely az övé. Senki sem kérdőjelezi meg bűnösségét.

De a kampányfilm túloz, befolyásol és manipulál – nem mintha nem ez lenne a dolga. Ráadásul egy erősen politikus jellegű háttérzörej is megfigyelhető benne, ami a közelgő amerikai választásokra tekintettel igen különös jelenség.

GyermekkatonaNem a filmet akarom kritizálni. Alapvetően nem is reklámozni akarom, ezt egyébként már megtettem. Sokkal inkább film keletkezésének körülményeire akarok rámutatni. Mindenekelőtt hadd jegyezzek meg valamit: a jelenlegi ugandai hatalom ugyanazokkal a módszerekkel jutott jelenlegi pozíciójába, mint amiket Kony alkalmaz. Gyerekkatonaság és emberrablás. Ezt az információt az Invisible Children tagjai nem igazán terjesztik. Három szó: elnök, olaj, terrorista. Egy kis összetett asszociációval mindenki az Amerikai Egyesült Államokra gondol, ha ezeket a szavakat hallja. Nem véletlenül fontosak ezek ebben a témában. Először is: miért pont most? 2012 az amerikai elnökválasztás éve, és egy több mint két évtizede garázdálkodó terroristát pont ebben az évben akarnak megállítani. Másrészt pedig, micsoda véletlen egybeesés, hogy 2005-ben olajat fedeztek fel Ugandában. És itt jön a nagy sztori: a Kony2012 kampányt 1 millió dollárral támogatta a legnagyobb amerikai banknak számító JP Morgan Chase (JPMC), amely cégnél egyébként tanácsadóként dolgozott a kampányfilmet is készítő vállalat vezérigazgítója. De ennél van egy sokkal érdekesebb felfedezés, amire az Occupy Wall Street mozgalom talált rá: a JPMC az egyik legnagyobb befeketető abban a Tullow Oil nevű cégben, „amely 2005-től naponta 200 ezer hordó olajat akart volna kitermelni Ugandában, azonban ez mindeddig az instabil politikai helyzet miatt nem sikerült.” (forrás: Index, 2012. március 13. Olajcég támogatta…)

Most azonban az Invisible Children kampányának köszönhetően 100 amerikai katona ment ki Ugandába. Amerikai politikusok szerint, ha nincs ez a kampány, az USA nem meri megtenni ezt a lépést. Hadd ne kelljen nekem hangsúlyozni, hogy ez mennyire rosszul hangzik. Hogy mennyire kézenfekvő összekapcsolni az USA-t egy ország felszabadításával leplezett olajszerzéssel. Szerintem ez minden, az USA által kezdeményezett háborúnál figyelembe vehető tényező – ez még az Eisenhower-doktrínáig vezethető vissza.

De ki vagyok én, hogy megakadályozzak egy háborút? Jason Russell, a Kony2012 kampányfilm rendezője és narrátora a videóban azt mondta erre: De ki nem vagy te, hogy befejezz egyet?

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

Kony2012

0 Tovább

Förtelmes főnökök

Förtelmes főnökökA film három barátról, Nick Hendricksonról (Jason Bateman), Dale Arbusról (Charlie Day) és Kurt Buckmanről (Jason Sudeikis) szól, akik mindent megbeszélnek, többek között azt is, hogy mit kell elszenvedniük munkájuk során főnöküktől. Egyikük főnöke szexmániás, a másik főnök a volt főnök „agyilag zokni, kokós” fia, a harmadik pedig egy megalomániás elmebeteg. Egy kocsmázás alkalmával először csak viccként, majd komoly elhatározásként merült fel az, hogy egy bérgyilkossal meggyilkoltatják feletteseiket. A környék legveszélyesebb kocsmájában kerestek tervükhöz megfelelő végrehajtót. Anyabaszó Jones személyében meg is találták a szakembert, aki potom 5000 dollárért akart segítséget nyújtani nekik, ami – mint később kiderült –, tanácsadást jelent. Jones terve alapján a fiúknak egymás főnökeit kell elintézniük. A történések felgyorsulnak, és a főnökök – véletlenekből adódóan – egymást, majd magukat intézik el.

A film alapvetően trágár hangvételű, szóban és cselekvésben is. A film alapvetése, azaz, hogy likvidálni akarják a főnökeiket, egy eléggé szokatlan, bizarr ötletnek bizonyult számomra. Eleinte az ember meglepődik, felháborodik a stílusukon, azonban később, ahogy a színészek azonosulnak karaktereikkel, akár még bele is tudja magát élni az ember. A film színészei ebben a szokatlanul szókimondó vígjátékban nem először mutatják meg tehetségüket, és ez a tehetség sokat emel a film színvonalán. A főnökökről általánosságban elmondható, hogy hatalmukkal visszaélve manipulálják beosztottjaikat, azaz a főszereplőinket. Éppen ezért érthető, hogy miért akarnak meglévő helyzetükön mihamarabb változtatni.

A film alkotói kicsit eltúlozták a probléma lehetséges megoldásának mértékét, számomra ez az egész művet egy kissé komolytalanná tette. A párbeszédek fordítása illetve szövegkörnyezetbe illesztése néhol oda nem illő, mi több, nevetségesen trágár. Azonban el kell ismernem a színészi gárda tehetségét. Már több vígjátékban láttam játszani őket, és ebben a műben sem csalódtam. A cselekmény kétségtelenül izgalmas, bár egynél többször nem érdemes megnézni.

Szigeti Nóra (11. évf.)

Förtelmes főnökök (Horrible Bosses, 2011, 100')
Rendezte: Seth Gordon
Szereplők: Jennifer Aniston, Colin Farrell, Kevin Spacey, Jamie Foxx, Donald Sutherland

0 Tovább

Szilvás csirke

Nevével ellentétben ez nem egy gasztronómiai történet, még csak nem is egy szakácsról szól. Ez Marjane Satrapi, a Persepolis írónőjének új filmje.

Nagy várakozással ültem be a moziba, és nem kellett csalódnom. A szilvás csirke a humoros jelentek ellenére a Persepolisszal ellentétben egy kőkemény dráma.

A történet főszereplője egy hegedűművész, Nasszer-Ali, aki, miután kedvenc hangszere eltörik, nem akar tovább élni. A film Nasszer-Ali utolsó nyolc napját követi nyomon, és közben az ő emlékeiből tudhatjuk meg, miért választja inkább a halált.

A film első fél órája tele van vicces jelenetekkel, igazából az utolsó tizenöt perc az, ami nagyon durván sírásveszélyes. A filmet azoknak ajánlom, akik szeretik, ha egy film elgondolkoztatja őket. Ez a film garantáltan megteszi.

Győrfi Rozi (AKG, 8. évf.)

Szilvás csirke (Poulet aux prunes, 2011, 93')
Rendezte: Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud
Szereplők: Mathieu Amalric, Golshifteh Farahani

0 Tovább

Ha nekem nem elég a kávé

„Jó reggelt mindenkinek! Ez itt X rádió Y reggeli műsora, Z-vel.” Ha a napodat rádióhallgatással kezded, neked is ismerősnek tűnhettek a fenti szavak. Én így teszek, és őszintén szólva, eléggé elegem lett abból, hogy szinte mindenhol találok valami kivetnivalót a műsorokban. Kicsit hát körülhallgatóztam, és így született ez a cikk. Reggeli rádiószemle következik (teljesen szubjektíven, senki magára ne vegye).

Boross - BochkorA mai típusú reggeli rádiózás úttörője kétség kívül az először 1999-ben felcsendülő Bochkor Gábor és Boross Lajos által vezetett Bumeráng, amit annak idején a Sláger rádión hallgathatott a nagyérdemű (a Bumeráng előtt a két műsorvezető felváltva vezette a reggeli műsort a Danubius rádión). Azóta csatlakozott a csapathoz Voga János, és a műsor is átköltözött a Neo FM-re. A műsor annak idején tarolt a hallgatási listákon, hiszen nem volt olyan ellenfél, aki a szórakoztatást ilyen minőségben művelte volna. Amikor a Sláger rádió megszűnését bejelentették, a rajongók reménykedtek, hogy az új állomás vezetősége szerződést fog kínálni Borosséknak. Csakhogy ez nem így történt, és így a konkurens Class FM-en startoló Morning Show maradt egyedül (róluk lesz még később szó), mint szórakoztató műsor. Így amikor a Neo FM mégis felkínálta azt a szerződést Bochkoréknak, igencsak nehéz dolguk volt az újraindulással.

És hát lássuk be, nem is sikerült maradéktalanul a dolog. Sőt, az a műsor, amit napjainkban hallgathatunk, még csak meg sem közelíti azt a régi csillogást, amit anno, az évtized elején sikerült produkálni. Tisztában vagyok vele, hogy a nevek vonzó dolgok, és tisztelem is a Bumeráng műsorvezető-csapatának médiában elért eredményeit. De nem tudok azon csodálkozni, hogy Boross Lajos nemrég bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. A műsor talán legnagyobb problémája az, hogy Bochkor Gábornak már nem elég a neve ahhoz, hogy ellensúlyozza, hogy bizony vannak dolgok, amikhez nem sikerül értelmesen hozzászólnia. Azon a reggelen, amikor én hallgattam őket, éppen az volt a legfőbb téma, hogy van-e nő és nő közötti Igaz barátság. Öt perc után oda sikerült eljutniuk, hogy a nők bizony csak katalógusnézegetésre és az egymással való rivalizálásra alkalmasak. Amikor már 10 perce lehettem fültanúja ennek a remek műsornak, már komolyan azon gondolkoztam, hogy egy baseball ütővel szétcsapom a rádiót. Igazán tudom azokat az embereket sajnálni, akik valamiért nem tudnak megválni a Bumerángtól, és ezt hallgatják minden reggel. Persze biztos megvan mindenkinek a saját véleménye, ahogy nekem is, és az én véleményem az, hogy a műsor rossz.

Morning ShowAz viszont vitathatatlan és számszerűen igazolható tény, hogy Magyarországon a lehallgatottabb kukorékolást a Class FM Morning show-ja adja. Természetesen itt is a nevek jelentik a húzóerőt, hiszen Sebestyén Balázs napjaink egyik legnépszerűbb médiasztárja, Rákóczi Ferit szeretik nézni és hallgatni az emberek, Vadon Janinak volt már saját műsora, és Balázs oldalán is láthattuk már, mint társműsorvezetőt. De sajnos ők se tudnak sokkal jobb eredményt produkálni, mint a fent említett Bumeráng. Talán az értelmi színvonal kicsit magasabb, és az emberek is jobban meg vannak becsülve, de a műsorvezetők túl sok időt elvesztegetnek a média elemzésére, közlekedési infók beolvasására és egymásra. Mire eljutnak egy értelmes témáig, addigra pont annyi az idő, hogy következhet a reklám, a hírek vagy esetleg a zene. Ha pedig az aktuális szünetnek éppen vége, kezdődik az egész körforgás elölről. Pozitívum, hogy az emberek véleménye tényleg érdekli őket, szinte mindig, mindenben megkérdezik a hallgatóságot, és kedvesek a hallgatóikkal, nem nézik le őket. Ha úgy gondolod, hogy reggelente olyan műsort kell hallgatnod, amire rá lett ragasztva a „nevessünk együtt” címke, még mindig sokkal jobban jársz a Morning Show-val, mint a Bumeránggal.

Buda MártonLegvégre pedig a nemrég új arculatot kapó Petőfi rádió reggeli ébresztője maradt. A műsor Talpra magyar! néven fut, ami már sokat elmond arról, hogy mit fogunk hallani. Alapvetően ez egy zenés ébresztés lenne, de Buda Márton (ő a műsorvezető) meglehetősen szereti hallgatni a saját hangját. És sajnos nem csak hogy a hangját szereti hallgatni, hanem szeret poénkodni is. Ami nem lenne baj, ha vicces lenne, csak hát nem az –  inkább mindjártfőbelövömmagam hangulatom támad tőle. És ezzel el is érkeztünk Buda Márton másik nagy problémájához. Ez pedig nevezetesen az, hogy minden zenéhez valamilyen érzést vagy hangulatot társít. Ma reggel a Subways It's a party-jához sikerül betársítani az addigordítokamígbenemrekedek érzést, ami, lássuk be, nem nagy teljesítmény. Amúgy a műsorral nincs nagy baj, a zenék teljesen rendben vannak, és a reklám/zene elosztás is megfelelő.

Remélem, segítettem a reggeli kávé-kiegészítő kiválasztásában, mindenkinek jó reggelt kívánok a továbbiakban!

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

0 Tovább

Könyvajánló – Az éhezők viadala

Ki tudna elképzelni egy olyan világot, ahol 24 gyereket minden évben összezárnak, hogy öljék meg egymást. Én például el tudnék képzelni egy ilyen országot.

Katniss Észak-Amerika romjain él anyukájával és húgával. Mikor 12 éves húga neve először kerül bele a gömbbe, és őt húzzák ki, Katniss jelentkezik helyette a halálra. Az ország fővárosába viszik, Peetával, a 12. körzet fiú kiválasztottjával együtt. Nekem már itt nagyon tetszett a könyv, mert már sejtettem valamit. Az országot uraló Kapitólumban minden kiválasztott edz a viadalra, majd az utolsó nap, a viadal előtt egy interjút készítenek minden fiatallal. Peeta ott vall szerelmet Katnissnek, aki először nem fogja föl, hogy róla van szó, de aztán belemegy a „12. körzet elátkozott szerelmespárjai” játékba, és így tudják túlélni a rájuk váró borzalmakat. Másnap az arénában megszólal a kezdetet jelző gong, ekkor kezdetét veszi a mészárlás. Katniss először egyedül küzd, de aztán szövetséget köt a tizenkét éves Rutával. Van egy tervük, ami eleinte tökéletesen működik, de csak eleinte. Mikor olvastam, majdnem elsírtam magam, mert mégiscsak egy fiatal kislányról van szó. A Kapitólum úgy dönt, hogy két győztes lehet, de csak abban az esetben, ha egy körzetből valók. Katniss megkeresi Peetát, és együtt próbálják megnyerni a viadalt. A sok szerelem és hazugság mély benyomással lehet az olvasóra, én nem tudtam letenni a könyvet, annyira jó volt. Végül egy meglepő fordulat következik, de ezt nem mondom el, mert akkor nem lenne izgalmas a történet.

A könyvben már szállóigévé vált mondattal búcsúzom: „Maradjatok életben!”

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

Suzanne Collins: Az éhezők viadala (The Hunger Games, 2008, 300 o.)
Agave Könyvek

0 Tovább

Érettségiért közmunka?

A nemrég elfogadott köznevelési törvény egyik legvitatottabb pontja az a paragrafus (6. § 4.), mely előírja, hogy csak az a diák kaphat érettségi bizonyítványt, aki előtte 50 óra közösségi munkát végzett.

Az elmúlt hetekben nagyon ijesztő és sokszor nem is teljesen reális feltételezéseket volt szerencsém (vagy szerencsétlenségem) hallani. Még olyat is hallottam, hogy ez akár abból is állhat, hogy a diákoknak utcát kell seperniük vagy középítkezésben kell majd részt venniük. De megnyugtathatok mindenkit: ez nem erről fog szólni (legalábbis a tervek szerint).
A kötelező közmunka inkább olyanokból fog állni, mint: bevásárlás időseknek, segédkezés valamilyen szociális otthonban vagy közterületek (iskolák, parkok) karbantartásában részt venni (kerítésfestés, takarítás).

Ez nem példátlan a világon, hiszen más országokban és több magyar iskolában (pl.: AKG) is végeznek a diákok karitatív munkát (néha a tanterv részeként). Az AKG-ban is van hagyománya a karitatív munkáknak, többnyire a témaheteken belül.

Sokan úgy gondolják, hogy közmunkára kényszeríteni a fiatalokat nem jó, hiszen ha kötelezővé teszik a karitatív munkákat, akkor azoknak elveszne az önkéntes jellege, és az egész hasonló irányt venne, mint a „kommunista szombat” munkavégzése a rendszerváltás előtt.

Az még pontosan nem tisztázott, hogy melyik évtől lesz előfeltétele az érettséginek a közmunka, 2014-től 2017-ig merülnek fel dátumok. Mindenesetre a kötelező közmunkától nem kell megijedni, hiszen az is lehet, hogy nekünk, AKG-soknak ez a szokásos, témaheteken végzett közösségi feladatokon kívül semmiféle plusz elfoglaltságot nem jelent majd.

Győrfi Róza (AKG, 8. évf.)
Fotó: Kalmár Bence Mádhava

0 Tovább

Janne Teller: Semmi

Egy könyv az élet értelméről. De vajon mi is az értelme? Miért küzdünk, miért dolgozunk, miért szeretünk, miért szenvedünk, ha egyszer úgyis mindennek vége?

„Az életnek nincs értelme, inkább élveznünk kéne a semmit, ahelyett, hogy halálra tanuljuk magunkat” – mondja Pierre Anton, a 8.-os fiú az osztálytársainak, majd kilép az ajtón, és nem jön többet vissza. De az éppen útját kereső, 14-15 évesekből álló csapat nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy minden, amit a szüleik és alapjában véve a felnőttek mondanak és tesznek, nem igaz. Hiszen ha ők dolgoznak, családot alapítanak, szeretnek és gyűlölnek, akkor nekünk is ez lesz a jövőnk. Ha ennyi ember csinál valamit, akkor az életnek nem lehet a „semmi” az értelme. Na, de ha nem a semmi, akkor mi is az élet értelme? A 8/A osztály elhatározza, hogy megkeresi.

Nem különböznek egy átlagos iskolai osztálytól. Ugyanúgy vannak barátságok, gyűlölködések, szerelmek és ellentétek. Egy valamiben mégis mások. Mégpedig abban, hogy le akarják győzni Pierre Antont. Nem is azért, hogy megmutassák, hogy a fiúnak nincs igaza, hanem azért, mert maguknak is be kell bizonyítaniuk, hogy amit tesznek, az nem fölösleges. Hogy van értelme minden reggel kikelni az ágyból, végigcsinálni a napot, majd este lefeküdni, és másnap az egészet újra kezdeni.

Létrehozzák a „Fontos Dolgok Halmát”. Mindenkinek be kell valamit adnia, ami számára fontos, amitől meg kell válnia. Először még csak csekély jelentőségű dolgok kerülnek a halomra, de ahogy egyre jobban belejönnek, a kezdetben inkább játéknak induló folyamat eldurvul. A felnőttkor küszöbén álló diákok fantáziája beindul, élvezik, hogy azt kérhetnek a másiktól, amit csak akarnak. Hatalmuk van egymással szemben, és ami egyre inkább fontos lesz, az a bosszú. És az a felelősség, hogy mindenkinek be kell adnia valamit, még jobban arra készteti őket, hogy ne szabjanak határt a képzeletüknek. Hisz elég csak felnézniük a halomra, és azonnal szembe találják magukat a számukra fontos tárggyal, és elhiszik, ha ők megtették, ha ők áldozatot hoztak, akkor azt mindenkinek kötelessége megtenni. Ha esetleg erkölcsük tiltakozik is, nem bírják megfékezni bosszúvágyukat. És a folyamat megállíthatatlan.

De amikor elkészül a halom, az Pierre Antont nem érdekli. A médiát viszont annál inkább. De a diákok még mindig nem érzik úgy, hogy vége van. Hisz Pierre Anton miatt az egész életük kezd kilátástalan lenni, és ezen a halom sem segít.

A történet tragikus véget ér, az osztály az általános iskola végével szétszéled, és a kérdés megválaszolatlan marad. Pedig nem egy bonyolult kérdés. Érdemes küzdeni?

 

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Janne Teller: Semmi (Intet, 2000, 184 o.)
Scolar könyvkiadó, 2011

0 Tovább

A tevetartásról

Húsz éve egy cikk ilyen címmel valószínűleg közröhej tárgyát képezte volna egy diáklapban. Mára már semmin sem lepődünk meg, és talán az idősebbeknek eszébe is jut a TeveClub, Magyarország internetes tevefarmja, ahol mindenkinek lehetett tevéje – és még ma is lehet. Az enyém mostanság lépte át az 1000. napját. Történeti áttekintés következik.

A Tétova Teve Club 1997-es indulása véleményem szerint utójelensége volt két dolognak. Az egyik az internet magyarországi megjelenése és annak terjedése volt – 1995-ben a magyar internetes sztráda első nagy médiumaként megjelent az iNteRNeTTo, a mai Index bölcsője, ami 1998-ra a legnépszerűbb internetes oldal lett, tehát elvileg minden adott volt, hogy beinduljon a profi tartalomfejlesztés, és komoly üzletet is lehessen csinálni.

A másik, és talán inkább meghatározóbb előzménye volt ennek a jelenségnek, a japán Bandai cég játékának, a Tamagochinak az 1996-os megjelenése. Akinek volt Tamagochija, biztos emlékszik a műanyag tojáskában élő kedves kis figurára, akinek egyfolytában valami problémája volt. Sokan nagyon belemélyültek a Tamagochival való foglalkozásba, és akár óra közben vagy üzleti tárgyalások alatt is megetették fogadott gyermeküket.

Így tehát a Napfolt Kft. 1997-ben elindította az internetes teveneveldéjét, 2000-ben pedig új arculattal még barátságosabb lett oldal, ekkor rövidült le az oldal neve TeveClubra. Ezután rengeteg dologgal bővült ki a teve-birodalom, szórakoztató tevés rajzfilmeket készítettek az RTL Klub reggeli műsorsávjára, 2006-ban elindult a TeveClub nyomtatott magazinja, 2008 nyarán pedig a CoolCamels, a TeveClub 3D-s beszélgetős internetes „játszótere”.

Kíváncsi vagyok, hogy mit adott nekünk a TeveClub és az egész Tamagochi-őrület – vajon a hosszú életű tevék tulajai tényleg jobban fognak tudni gyereket nevelni, háziállatot tartani a jövőben? Jobban belegondolva, ezt azért nem hiszem, hiszen egyetlenegy sikert értek el a TeveClubosok: elültették az agyunkban, hogy az a legjobb a tevének, ha kólát és pezsgőt iszik illetve pizzát és hamburgert eszik.

Halpern Bence Márk (11. évf.)

Hány teve éli túl?

Bár bizonyára sokan rabjai voltak a tevenevelésnek (az üzemeltető cég szerint eddig 3 millióan regisztráltak tevét), ne felejtsük el, hogy sok teve el is pusztult a hirtelen jött és hirtelent ment mánia miatt. Jelenleg 61 000 teve él a tevefarmon, ami azt jelenti, hogy ezek gazdái viszonylag aktívan gondozzák a tevéjüket – minimum havonta párszor ránéznek. Hogy mennyi teve volt eddig? Nem lehet tudni, még a teve-leltárszámok alapján sem, hiszen ha megüresedik egy szám, oda bejöhet egy új. Így lehetett az újonnan létrehozott Szubjektív nevű kispajtás máris a 26 000. a leltári szám alapján, viszont 330 000 fölötti számmal is lehetett bőven találni tevét – ez a szám arra enged következtetni, hogy volt olyan pillanata a TeveClubnak, amikor közel félmillió teve élt a farmon.

0 Tovább

Hétköznapok egy francia kisvárosban

Divat, macaron, Louis Vuitton, csiga, Chanel, sajt, Eiffel-torony, baguette, még több divat és még több finomság. Csak pár szó, ami eszünkbe jut, ha a franciákról van szó.

Egy hónapja élek Nancyban, cserediákként, s ez alatt az idő alatt kiderült, hogy nem minden francia szereti a macaront, nem minden francia öltözködik divatosan, és hogy az ő életük nem is különbözik olyan sokban a miénktől, mint ahogy gondolnánk.

A villamos modern, hasonló, mint otthon a kombinó, ám ennek vannak kerekei is, mert vannak olyan keskeny hidak és utak, ahol csak egy sín van, és olyankor a villamos a kerekein megy. Minden megállóban lehet jegyet venni, a jegyek itt mágnesesek, így érvényesítés után az ellenőrök egy kis masinával tudják ellenőrizni, hogy jó-e a jegyed. Az ellenőrök nagyon rendesek, mindenkinek köszönnek, mosolyognak, ha valakinek nincs érvényes jegye vagy bérlete, csendben intézik az ügyet, és nem úgy, hogy az egész világ a bliccelőt nézi. A bérlet itt nem egy papírfecni, hanem egy kártya, amit szintén minden felszállásnál érvényesíteni kell a kis automatánál. A villamoson van külön ajtó mozgássérültek részére, ami megkönnyíti a mozgássérültek dolgát, de egyébként minden fel és leszállásnál, ha egy kerekesszékest látnak az emberek, rögtön a segítségére sietnek. Azon lepődtem még meg, hogy nagyon sok valamilyen fogyatékkal élő embert látok a városban nap mint nap. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert többen vannak, mint Magyarországon, vagy azért, mert itt jobb a közlekedés, és bármerre tudnak menni, ha szeretnének – mindenesetre különös.

Minden nap az iskolába menet azon csodálkozom, hogy hogyan lehetséges az, hogy kivétel nélkül, az összes francia kezében vadonatúj telefon csillog-villog mindenféle tokokban. A fiatalok körében a legnépszerűbb a BlackBerry, a többieknél iPhone-t lehet látni. Az utcán, a villamoson, az iskolában, mindenhol a kezükhöz van ragadva, imádnak SMS-ezni. Tanórákon mindenkinek le van némítva és el van téve a táskájába, csak a bátrabbak próbálnak meg a telefonnal játszani, ugyanis a padok alá teljesen be lehet látni, nincs hová tenni a füzeteket, könyveket, ami eltakarná a telefont.

A legszembetűnőbb és számomra legirritálóbb dolog, hogy bármerre nézel, mindenki dohányzik. Tizenhárom, tizennégy éves kortól megállás nélkül végigfüstölik az életüket a franciák. Komolyan azon izgulok, hogy tüdőrák nélkül ússzam meg ezt a hat hónapot, ugyanis minden szünetben kimennek a többiek dohányozni az iskola elé. Rögtön az iskola kapuja előtt megállnak, és soha senki nem szól rájuk, hogy ne dohányozzanak, mert egészségtelen. Egy teljes órán keresztül megállás nélkül szívják egyik cigit a másik után, még akkor is, ha kint -10 fok van, és rajtuk csak egy pulcsi van. Dohányzás közben hatalmasakat szoktak köpni, legnagyobb meglepetésemre leginkább a lányok.

Itt most elképesztően hideg van, rajtam két pulcsi, két nadrág, jó vastag kabát, sapka szokott lenni, ők pedig egy pulcsiban és egy nyitott dzsekiben ácsorognak az utcán, és sírnak, hogy hideg van, de arra nem veszik a fáradtságot, hogy legalább a kabátjuk cipzárját összehúzzák. Furcsa népség.

Az emberek puszival köszöntik egymást. Még akkor is, ha az illető ismeretlen. Egy puszi ide, egy puszi oda. Ez az egyik olyan szokásuk, amit sohasem fogok megszokni és szeretni sem.

Hatalmas meglepetés és pozitívum volt számomra, hogy a franciák egyáltalán nem hideg, elutasító emberek. Az iskolában mindenki nagyon rendes velem, befogadóak és segítőkészek. Akiket ismerek, szinte mindenki tud legalább egy picit angolul, sőt, vannak, akik nagyon jól tudnak angolul és más nyelveken is. A kiejtésük érthetetlen, de a szókincsük hatalmas.

Általában nem sok mindent tudnak Magyarországról, Budapestet itt is összekeverik Bukaresttel, sokan azt sem tudják, hogy merre van Magyarország, de ha mondom, hogy magyar vagyok, mindig nagy „ááááááá igen?”-eket kapok. Ismerik a Rubik-kockát, sőt, a fogadótestvérem, Margot folyamatosan ezzel játszik.

A családom nagyon egészségesen étkezik, sok itteni specialitást kóstoltam már meg. Furcsa számomra, hogy a köretet csak a húsok elfogyasztása után eszik meg. Az iskolában az ebédnél lehet választani salátát előételként, utána a főételt választhatom ki, utána sajtot és desszertet vehetek és végül egy pici baguette-et. Nagy adagokat kapunk, és nagyon finom minden. A sajtot és a baguette-et soha, semmilyen körülmények között nem hagyják ki az étkezésekből, ezeket fogyasztják reggelire, ebédre és vacsorára is.

Az első benyomásaim kellemesek a francia emberekről, nem csalódtam velük kapcsolatban. És fellélegezhettem, ugyanis a családom nem szereti a csigát, szóval azt nem kell ennem!

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

2 Tovább

Sofie világa, avagy regény a filozófiáról

Regény a filozófiáról? Azt meg hogyan? Legalábbis ezt mondtam, amikor először hallottam Jostein Gaardner regényéről. Regényt persze mindenről lehet írni, de arra azért nem gondoltam, hogy valaki éppen az egyik legelvontabb és legösszetettebb társadalomtudományról ír regényt.

A történet azzal kezdődik, hogy egy Sofie nevű, 14-15 éves lány a postaládájukban szokatlan leveleket és egy képeslapokat talál. Egy ismeretlen levélformában kezd filozófiaórákat tartani Sofie-nak. A történet további folyamában Sofie és rejtélyes tanára egyre mélyebbre ássák magukat a filozófia rejtelmeibe. Sorban mennek végig a filozófia történelmén az ókori görögöktől a XX. századig. Egy másik szálon pedig a rejtélyes képeslap és egy bizonyos Hilde nevű valaki kapnak szerepet.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, a 8. oldal után le se bírtam tenni. Mondanom se kell, hogy pozitívan csalódtam. A könyv egy krimi és egy kalandregény stílusát ötvözi. A filozófiai részéről pedig annyit, hogy a szerző nagyon ügyelt arra, hogy mindenki könnyedén megérthesse a mondanivalóját.

Összegezve: a Sofie világát mindazoknak ajánlom, akiket egy kicsit is érdekel a filozófia, vagyis olyan kérdések, mint pl.: hogyan jött létre a világ; milyen szerepe van az embernek a világban; mi alakítja a történelmet?...

Győrfi Róza (AKG, 8. évf.)

Jostein Gaardner: Sofie világa (Sophie’s World, 1991)
Magyar Könyvklub (kiadás: 1995, 2005, 580 o.)

0 Tovább

Malév-csőd: viszontagságok a nyelvi éven

Talán nem lepek meg senkit, ha azt mondom: leáldozott egy időre a magyar légitársaságnak. Rengeteg ember vesztette el a repülőjegyét vagy kényszerült arra, hogy másik légitársaságnál dolgozzon, és egyre kevesebb az esélye annak, hogy a Malév feléled. Ráadásul úgy néz ki, hogy az iskola spanyol és angol nyelvi csoportjainak diákcsere programjait is meghiúsítja a nemzeti légitársaság csődje.

A nyelvi előkészítő év, a többi évhez hasonlóan egy elutazós témahéttel zárul, annyi különbséggel, hogy külföldre utaznak el a tanulók, a választott nyelvüknek megfelelő nyelvterületre. Egy ilyen utazást nagyon előre le kell foglalni, hiszen így lényegesen olcsóbb a kirándulás, ráadásul az ár az elsődleges szempont a jegyek foglalásánál. Így történhetett, hogy a Malévhoz foglalt a mostani nyelvi éven 2 csoport is jegyet. Mivel a vállalat csődbe ment, ezért kérdés, hogy tudunk-e utazni áprilisban, ráadásul, ha vissza is kapjuk majd a pénzt (még ez sem biztos), jó ideig nem számíthatunk rá, viszont egy új jegyet meg kéne venni időben.

Évekig el lehetne még gondolkodni ennek a dolognak a várható kimenetelén, és ezt biztos meg is fogja tenni a többi újság és internetes oldal a napokban. Úgy gondolom, hogy az egészben az egyik legszomorúbb, hogy mások is járhattak rajtunk kívül pórul – ezzel elvéve egyrészt a lehetőséget, hogy a diákok külföldön fejlesszék a tudásukat, másrészt az iskolák életkedvét is, hogy külföldre szervezzenek utazásokat – hiszen ez a magyar iskolákban egyáltalán nem divat. Ezzel a kudarccal elintézhették, hogy még egy pár évig ne is legyen az.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

Update: A spanyol csoportnak jegyet rendelő pécsi Tensi Tours utazási iroda saját költségéből vásárolt repülőjegyeket Madridba, így biztosította a csoport diákcsere programját. A millió forintos rizikó nagy részét tehát átvállalta. Respect!

0 Tovább

Idővonal

Amikor elkezdtek szállingózni a hírek, hogy a Facebook megint kap valami kis fejlesztést, a szokásos reakció volt: természetesen egyből jött a hiszti, hogy ezt talán mégse kéne, meg hogy mégis, ezt hogy gondolják. De őszintén, tegye fel a kezét, aki emlékszik olyan frissítésre az elmúlt 2 évben (Facebook, Gmail és társai), amitől nem tépte a haját a fél webes társadalom. Nézzük inkább, mi is ez a Timeline!

Életesemények

A koncepció tiszta, milyen unalmas már, hogy az „agyonismételt idézet – valamelyik oldalról lemásolt kép – aktuális népszerű zene” szentháromságáról szól az adatlapunk. Hát, mégsem erről szól az élet! Megszületünk, aztán történnek dolgunk velünk, és itt jön képbe a Timeline egyik funkciója, az életesemények. Mesés formában, időrendbe rendezhetjük azt a csupa örömöt és szomorúságot, ami velünk történik, és már-már albumszerűen hozzáadhatjuk a fontos életeseményeinket: egy új háziállat, egy versenyen való részvétel vagy egyszerűen csak az idei karácsony is hozzáadható. A lehetőségek száma végtelen, adhatunk hozzá helyszínt vagy akár más embereket is megjelölhetünk, akik velünk voltak a jeles eseményen.

Design

A másik nagy változás a személyes profilok kinézetében történt, hiszen hónapok és évek szerint lépegethetünk a bejegyzésekben. Azonban a legszembetűnőbb változás a profilkép átkerülése és a borítókép megjelenése – egyben szerintem az egyik legjobb ötlet, hiszen így a profilok valamennyire kitörnek a nagyon szögletes kinézetükből. A profilkép önmagában eddig még nem sok játékteret hagyott a kreatívabbaknak, most viszont már az első napokban megjelentek elképesztő próbálkozások arra, hogy összehangolják a profilképüket a borítóképükkel. Kicsit szomorú is vagyok azért, hogy hasonló kinézetet a cégek adatlapján még nem vezettek be – bár érthető, hogy az idővonal cégeknél nem lenne annyira értelmes, de kíváncsi lennék még több kreatív borítóképes megoldásra.

És a biztonság?

A Facebook mindig is instabil terep volt adatkezelés szempontjából, hiszen az adatvédelem hatékonysága mindig megkérdőjelezhető egy ilyen oldalon. Azonban pár dologra felhívnám mindenki figyelmét. Először is arra, hogy az összes „check-in” megjelent egy térképen, az adatlapunkon, így aki szorgalmasan csekkolt, annak egy térképen az ismerősei le is olvashatják, hogy hol járt az elmúlt pár évben. Természetesen nem nagy adatvédelmi változás, de iszonyatosan könnyű lett régebbi bejegyzéseket is megtalálni, így aki valamire már nem annyira büszke vagy inkább kevesebb emberrel szeretné megosztani, az megteheti a tevékenységnaplóján keresztül egyszerűen. El is lehet kezdeni a következő tanóra alatt.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

0 Tovább

Az ok, amiért senki nem figyelt az ACTA-ra

Minden szép és jó az amerikai Kongresszus háza táján, hiszen megnyugtatónak tűnik a SOPA-PIPA helyzet. 13 millió online aláírás összegyűjtése és a történelem legnagyobb internetes demonstrációja után az amerikai politikai elit ejtette a két törvény hatályba léptetését, de a világháló valamiért mégsem nyugodott le. Elég egyszerű oka van annak, hogy miért.

Január 20-án már tudta mindenki: nem lesz ebből se SOPA, se PIPA. Örült az internet, örült a nép. De ahogy az lenni szokott, a „gonosznak” volt még ász az ingujjában. Több mint 3 éven keresztül, titokban tárgyalta a világ néhány nagyhatalma a harmadik, immáron nemzetközi szerződést, az ACTA-t (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, azaz hamisítás-ellenes kereskedelmi megállpodás). A szerződésből következő intézkedések demokratikus körökben teljességgel elfogadhatatlanok lennének, de itt mi most egy piaci szereplők illetve törvényhozók által, a nyilvánosság kizárásával elkészített irattal állunk szemben.

A három év során a Japánban zajló tárgyalásokon a házigazda mellett az USA, Szingapúr, Kanada, Ausztrália, Dél-Korea, Marokkó és Új-Zéland is aláírta már a szerződést, de január 26-án, Tokióban 22 további EU-s tagország, köztük Magyarország(!) is csatlakozott hozzá – érdekes módon Lengyelország és Csehország elzárkózott a csatlakozástól. Nem kell viszont félni túlzottan, egy átlagos magyar internet-felhasználóra nem lesz nagy hatással a dolog, inkább a fogyasztóvédelem és a magyarok külföldi jogvédelmi lehetősége csorbulhat majd. De nézzük meg, mit is csinál az ACTA.

Az ACTA eredeti verziója óriási felháborodást keltene most az egész világban, de ezt már nem fogja senki se látni, ugyanis a nagy részét kivették a szerződésből. Ilyen volt például az, hogy a szerződés értelmében az internetszolgáltatók lennének a felelősek a felhasználók jogsértéséért, vagy hogy ha valakit háromszor elkapnak jogsértés közben (fájlmegosztás, letöltés), akkor megszüntetik az internetelérését. Viszont „benne felejtették” azt a részt, amely szerint kizárhatóak a forgalomból a hamsítást lehetővé tevő technológiák (pl. fénymásoló, cd-író), és a szerződés a hamisított kereskedelmi árukat is szűrné, így egyes gyógyszereket, illetve mezőgazdaságban felhasználható terménymagokat.

ACTA Szubjektív
Baloldali lengyel képviselők tiltakoztak az ACTA ellen - sikerrel jártak


Az utolsó akadály az ACTA előtt az Európai Parlament, amely egyelőre úgy tűnik  el fogja fogadni, hiszen ez a megállapodás nem csak csökkenti a hamisítás mértékét a világon, de az országok közötti kereskedelmi együttműködést is elősegíti – ezért is volt az ACTA-nak lehetősége az internet figyelme nélkül eljutni idáig. Természetesen a világháló közönsége nem örül. A Megauploadot illetve más fájlmegosztó oldalakat mindenféle törvény és megállapodás nélkül elkezdtek lekapcsolni. Amíg mi a SOPA-t és a PIPA-t elleneztük, addig szépen jött az ACTA, és átvette a helyüket. És bár ez nem SOPA, de így is és úgy is elkezdődött az internetes cenzúra. Innentől lehet, hogy nincs megállás.

 

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

0 Tovább

SOPA és PIPA - avagy az ok, amiért mostanság illik időmilliomosnak lenni

Megaupload, 4shared, FileServe – csak néhány a legismertebb fájlmegosztók közül, melyek a filmgyárosok és zenekiadók bögyében vannak. A helyzet ugyanis az, hogy a MPAA – az amerikai filmeseket összefogó szervezet – megelégelte, hogy mindenki kedvére tölti le a zenéket és a filmeket. Így némi lobbival sikerült két törvényt bedobni az amerikai szenátus elé, a SOPA és a PIPA nevű alkotásokat.

A SOPA (Állítsuk meg az Online Kalózkodást Törvény) és a PIPA (A Szellemi Tulajdon Védelméért Törvény) törvénytervezete nagyon felborzolta a kedélyeket. Azt sejthetjük, hogy az internetes közösség nagyon érzékeny az internet szabályozására (ezt itthon is láthattuk a médiatörvény kapcsán), és ez a törvény lényegében zöld utat adott volna a közösségi oldalak ellehetetlenítésére. Jellegzetes példával szemléltetve: hogyha a kedvenc zenéjét valaki bevágja a videója alá, és azt felteszi Facebookra, azért lecsaphatják az egész Facebookot, ha életbe lépett volna a két törvény.

A reakció: a Google petíciózásba kezdett a SOPA ellen (7 millióan írták alá, ami nem semmi), a Wikipédia elsötétült fél napra, az egész internetes közösség fellázadt, feléledt az Anonymous hackercsoport, és túlterheléses támadásokkal megbénították a legnagyobb filmes és zenés szervezetek oldalait, a későbbi állami akciók után pedig a CBS oldalát egyszerűen letörölték.

Az eredmény: január húszig mindenki visszalépett, Obama pedig nyilvános beszédben állt ki a törvény ellen. Ennek ellenére az FBI rájött, hogy más törvényeket alkalmazva játszva lecsaphatják az internet összes fájlmegosztóját, így eltűnt a Megaupload, a Megavideo, aztán több más fájlmegosztó is.

A történetnek azonban nincs vége. Az Anonymous akcióinak még mindig nincs vége, ráadásul az incidens az MPAA és az Obama közti kapcsolat végét is jelentheti, pedig az MPAA Obama választási kampányának egyik legnagyobb támogatója volt, így egy nagy támogatót veszíthet el az amerikai elnök.

Mi pedig főleg időt veszítünk, nekem négyszer annyi ideig tart megtalálni valamit. Illik időmilliomosnak lenni mostanság.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

0 Tovább

Tényleg itt a vég? - az emberiség pusztulása

Mindenkit elgondolkodtat, hogy hogyan és mikor! Van, aki tagadja, hogy hisz benne, és van, aki felvállalja. Vannak olyanok, akik hirdetik, és olyanok, akik követik őket. Az egyetlen, amiben biztosak lehetünk, hogy az emberiséget a kezdetektől fogva érdekli, hogy hogyan fog elpusztulni.

Talán velünk született tudásvágy okozza, talán az a hit, hogy semmi nem tarthat örökké, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy valamikor végünk lesz. Na de mikor is jön el az Armageddon? Ha egy kicsit is visszatekintünk a múltba, akkor rájöhettünk, hogy bizony már elég sokszor és elég régen el kellett volna tűnnie az életnek a Föld színéről.

Mostanában elég sok mulatságot okozott a médiában az az amerikai ember, aki az elmúlt pár évben már nem egyszer jósolt világvégét. Harold Camping 2011. május 21-ére jósolta pusztulást, amikor az igaz hívők kegyes halált fognak halni, de amikor 22-én sem utalt semmi arra, hogy végünk lenne, kihirdette, hogy elszámolta magát, de ne aggódjunk, mert október 21-én utol fog minket érni a vég. Október szépen lassan (és világvégmentesen) eltelt, a 89 éves Camping azóta se rukkolt elő új dátummal.

A történelem talán leghíresebb jövendőmondója a XVI. században élt Nostradamus, aki a világvégét több időpontra is megjövendölte. Ezek közül talán a legismertebb az 1999-es napfogyatkozáshoz köthető, ekkorra jövendölte meg Nostradamus, hogy leszáll a Földre a harmadik Antikrisztus (a jóslatok szerint Napóleon az első, Hitler pedig a második Antikrisztus), és ezzel elkezdődik a Föld pusztulása, ami magába foglalja a harmadik világháborút és egy francia-arab háborút is. Nostradamus úgy gondolta, hogy habár a Föld 1999 után még egy ideig létezni fog az emberiséggel együtt, az élet hanyatlásának ettől a ponttól már nem lehet véget vetni.

Persze a legnagyobb aktualitás 2012. Ez az év is elkezdődött, és persze gondolhatnánk, hogy olyan lesz, mint a többi, de minek is tennénk, hisz az emberi fajnak megvan az a tulajdonsága, hogy szereti a nem szokványosat, a szenzációsat. A legnépszerűbb világvége-elmélet, ami 2012. december 21-ére jósolja a világvégét, a maja naptár végéhez kötődik. Valójában semmiféle világvégéről nincs szó, de ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy a maja naptár ciklikus, tehát ismétlődő időszakok sorozatából áll. December 21-én egy közel 5000 éves ciklus fog véget érni, ám ez nem egyenlő a világvégével. Ha a maja kultúra az 1500-as években nem tűnt volna el teljesen, hanem ma is létezne, akkor új naptár készülne, és a régit hatalmas ünnepségekkel búcsúztatnák. De mivel a majáknak már nem áll módjukban új naptárat készíteni, ezért a régi naptár befejeződése ideális alapul szolgál a világvége elméletekben hívőknek.

A Niburu sumer eredetű szó, és a főisten égi otthonát jelenti. A bolygó létezését William Pickering és Percival Lowell számolta ki. Az Uránusz és a Neptunusz mozgását figyelve arra a feltételezésre jutottak, hogy a Naprendszerben kell még lennie egy nagyméretű bolygónak, ami a Naptól meglehetősen távol kering. 1992-ben Myles Standish bebizonyította, hogy a Niburu nem létezik, Lowellék számítása helytelen. Az ekkor kitört érdeklődést a Niburu felé már nem lehetett megakadályozni, így a nem létező bolygó remek alanya lett bizonyos összeesküvés-elméleteknek. Sokan hiszik, hogy a Niburun intelligens, az emberekhez nagyon hasonló lények élnek, és persze világvége eljövendölés is kapcsolódik hozzá.

2012-es kipusztulásunk másik meghirdetett okozója a Niburu nevű kisbolygó, aminek becsapódását először 2003-ra tették, de amikor ez nem következett be, a Niburuban hívők bejelentették, hogy elszámolták magukat, és a becsapódás valójában 2012-re várható. A NASA (amerikai űrkutatási hivatal) internetes honlapján megnyugtat minket, hogy nem kell félnünk a Niburutól, mert a bolygó csak kitaláció, valójában nem létezik.

2012-re persze még várhatók ínyencségek.

A Föld pólusváltásáról (ami egy természetes jelenség, kb. 400 ezer évente megtörténik) már katasztrófafilmet is láthattunk (2012). Sajnos ez a jelenség is túl van értékelve. Az még a kisebbik gond lenne, hogy a pólusváltást a Föld történetében már párszor túlélte az élővilág, mert a kreatív világvégehívők bizonyára kitalálnának valami magyarázatot arra is, hogy az a mostani miért is lesz különleges. A nagyobb baj az, hogy a NASA mérései szerint az elkövetkezendő pár száz évben nem számíthatunk pólusváltásra.

Nagyobb bolygóegyüttállásra sem számíthatunk, de ha a bolygók valamilyen különleges alakzatba rendeződnének (mondjuk egy bizonyos pontból nézve egymás után szép sorban, egy vonalban állnának), az akkor se gyakorolna hatást a Földi élővilágra.

Talán a legnagyobb veszélyt a napkitörések jelentik számunkra. A Nap aktivitása 11 éves ciklusokban változik. 2012 és 2014 között az éppen aktuális ciklusnak a legaktívabb pontja lesz, ez pedig a Föld körül keringő műholdakra lehet negatív hatással. Az élőlények nem fognak elpusztulni, de előfordulhat, hogy egy erősebb napszél problémákat okoz a műholdas távközlésben vagy helymeghatározásban. Erre persze a szakemberek próbálnak felkészülni, és igen kicsi annak az esélye, hogy komolyabb problémák adódnának, tehát ezt sem lehet Armageddonnak tekinteni. Persze azért ujjainkat keresztbe téve szurkolhatunk, hogy 2012-ben is gond nélkül működjön a GPS-ünk.

 

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

Illusztráció: Mészáros Tamás, http://r3vision.tumblr.com

0 Tovább

Hogy zakatolnak a kormányzati portálok?

Bizonyára mindenki kezd egy kicsit elsodródni a gyors aktuálpolitikában, és nehéz nyomon követni néha az eseményeket napról napra. Mindenki igyekszik szakmailag értékelni az eseményeket, a tanárok az oktatási törvényeket, a közgazdászok a költségvetést, mi, diákok pedig azt, amihez nekünk van affinitásunk. Még 2010 nyarán határozta el a kormány, hogy az informatikai rendszerek terén szükség van némi gatyába rázásra. Lássuk, mi lett belőle!

OMG – azaz „oh my god”. Ez az üzenet fogadta a kormányváltás utáni napon a hivatalos minisztériumi honlapok látogatóit, utalva arra, hogy nem tartják elfogadhatónak, használhatónak azokat. A hivatalos indoklás szerint a korábbi változatok technikailag elavultak, felépítésében és tartalmában zavarosak, átgondolatlanok.

Bizonyára mindenki kezd egy kicsit elsodródni a gyors aktuálpolitikában, és nehéz nyomon követni néha az eseményeket napról napra. Mindenki igyekszik szakmailag értékelni az eseményeket, a tanárok az oktatási törvényeket, a közgazdászok a költségvetést, mi, diákok pedig azt, amihez nekünk van affinitásunk. Még 2010 nyarán határozta el a kormány, hogy az informatikai rendszerek terén szükség van némi gatyába rázásra. Lássuk, mi lett belőle!

Vitatkozhatnánk, hogy mi a funkciója egy ilyen honlapnak, de pár borzasztóan egyszerű és talán „mindennapos” esettel megbízhatóan letesztelhető egy-egy portál működése.

1. Külföldi vagyok, sosem jártam Magyarországon, nem tudok semmit róla. Szeretnék többet megtudni Magyarországról (pl. jellegzetes ételek, fontos látványosságok).
A hungary.com (a Magyar Turizmus Zrt. által fejlesztett oldal) beírása jó döntése lehet ennek a külföldinek, hiszen itt egy viszonylag jól felépített portálon kis keresgélés után megtalálná ezeket az információkat, és látszik is, hogy ez az oldal van igazán kiképezve a turisták számára. (Az Internet Archívumban tárolt oldalképek alapján a hungary.com oldala a kormányváltás előtt, 2010. május 5 és 24 között kapta meg mai arculatát, korábbi változata is jól használható volt, így nincs köze a friss kormányzati felbuzduláshoz.) Azonban reméljük, hogy a magyarorszag.hu vagy a hungary.hu oldalra véletlen sem téved a turista, hiszen könnyen kedvét szeghetjük: az oldal csak magyarul érhető el – ami nem is probléma annyira, hiszen látszik rajta, hogy inkább az Ügyfélkapu szolgáltatást használók részére van kifejlesztve, akik valószínűsíthetően magyar anyanyelvű állampolgárok. Ezért számomra érthetetlen is, hogy egy ilyen oldalon miért kell felsorolni a Nobel-díjasainkat, híres sportolóinkat, felsorolni a legtöbb állampolgár számára evidens információkat. Egyébként egy kifejezetten szép oldalról van szó, de a navigálás nehézkes. A főmenük és almenük kuszasága miatt sokszor nem tudjuk, hogy mire kéne kattintani, de az oldal keresődoboza valószínűleg segít a nagyon eltévedő felhasználóknak.

2. Érettségizni szeretnék informatikából. Szeretném megtalálni a követelmények részletes kiírását, a szóbeli témaköröket és az érettségi időpontját. Nem lenne rossz, ha megtalálnám az előző évek feladatait is.
A magyarorszag.hu oldalról induljunk ki, ahol a főmenük között eléggé el lehet veszni, a keresőbe beírva az érettségi szót, semmi érdemlegeset nem találunk. A felelős intézmény megkeresése jó irány lehet, azonban a legtöbb laikus érdeklődő valószínűleg már itt letesz arról, hogy megtalálja a minisztériumot – főleg, hogy Oktatási Minisztériumot biztos nem találna. De a közigazgatás menüpontban szerencsére kereshetünk ABC szerint mindenben – elő is kerül itt az Oktatási Hivatal, a webcím és egyéb elérhetőségek pedig ki vannak írva pont jó helyen. Az adott oldalra átmenve, a menüpontok megint zavarosak, beírjuk hát a keresőbe, hogy informatika érettségi, ezután rögtön ki is dobja a megfelelő menüpontot. Kicsit nehézkesen jutottunk el tehát a megfelelő alportálra, de utána már viszonylag gördülékenyen meg tudtuk találni a tartalmat, amit kerestünk.

3. A Köztársasági Elnök úr ünnepi beszédét szeretném elolvasni, tegnap nem voltam otthon, sajnos nem tudtam meghallgatni.
Az előző példám tapasztalatai alapján a Közigazgatás menüpontnál próbálkozom, és ott találom meg a Köztársasági Elnöki Hivatalt, aminek a honlapjára egy elérhetőség irányít, itt rögtön az első hírek között van az ünnepi beszéd.

Akkor most működik? Alapjába véve könnyen lehet mindenhova navigálni, és bármit meg lehet találni, ha a jó oldalon vagyunk. Nem mindegy, hova megyünk érettségi tételt nézni, személyi igazolványt kérni, ügyfélkapuzni, turistáskodni stb. Tudni kell a megfelelő minisztérium nevét, egyszóval nem árt, ha fejből vágjuk a közigazgatási struktúrát, de egy kis kitartással minden megtalálható. Nagyobb baj szerintem, hogy (a kormányportálon kívül) az egységesítés, ami be lett ígérve, egy kicsit elmaradt: jobb lenne nagyobb átfedés a honlapok között, mert a színek továbbra sincsenek egyeztetve, az egyik oldalon ilyen betűk vannak, a másikon meg teljesen mások, és ettől rendezetlenséget sugall továbbra is. Megjegyzem, tényleg nem ártana angol fordítása is az oldalaknak.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

A régi változatok - 2010

Az új kormányzati (egységes) portál - 2012

 

 

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek