Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Odaát (Supernatural)

A rendkívül sikeres amerikai televíziós sorozat, az Odaát új évada (már a 10.) indult el ősszel. Íme, egy kis kedvcsináló.

A sorozat főszereplője egy testvérpár, Sam (Jared Padalecki) és Dean Winchester (Jensen Ackles). Apjuk kiskoruktól kezdve vadászatra nevelte fiait, egy családi tragédia miatt. Bosszút kell állni azon a lényen, ami megölte az anyjukat, még sok-sok évvel ezelőtt. Sam és Dean tehát ebben a közegben nőtt fel, ez volt a „családi vállalkozás”. De végül elválnak útjaik, mindenki megy a maga útján. Azonban a sors újra összehozza a két fivért, mikor apjuk eltűnik. Sam és Dean így hát a keresésére indulnak, és eközben annyi természetfeletti lényt ölnek meg, amennyit csak tudnak. Ráadásul Samet a történet elején éri még egy súlyos csapás: anyjuk gyilkosa Sam barátnőjét, Jessicát is megöli. Ezután a fiúk még elszántabban kutatnak...

Elindulnak hát, és az USA különböző pontjait bejárva véget vetnek a megmagyarázhatatlan történéseknek és gyilkosságoknak, amiket természetfeletti lények okoznak. A legfőbb feladatuk tehát az, hogy megöljék ezeket a lényeket, életeket mentsenek, és hogy folytassák a családi megbízatást.

A 9 évad alatt rengeteg kalandban volt részük, sok új ellenségre és barátra tettek szert, és rengeteget harcoltak a sötét oldal ellen ­– ahol egyre többen állnak. Sam és Dean között sem mindig felhőtlen a kapcsolat, vannak nagy veszekedések, konfliktusok is.

A történetben (szerencsére) szerelmi szálak is vannak. Ami a legjobban tetszik benne, az az, hogy nem egy szálon fut a történet. Ennek köszönhetően sok szempontból (a jó és a rossz oldalról is) látjuk az eseményeket. Rengeteg karaktert ismerhetünk meg, akik az idő múlásával egyre jobban a szívünkhöz nőnek. Valamennyire kiszámítható a történet, de legtöbbször teljesen váratlan egy adott fordulat. Én azt is nagyon érdekesnek találom, hogy egy-egy rejtély kapcsán megismerkedhetünk a különböző népek szokásaival, kultúrájával is.

Nekem azért ez az egyik kedvenc sorozatom, mert nagyon izgalmas, és zseniális a cselekménye. Olyanoknak ajánlom, akik nem ijednek meg egy kis vértől, és szeretik a nem emberi lényeket.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

YKK! Ismerősen hangzik, igaz? De honnan is?

Nézz a slicced cipzárjára, 90%, hogy az lesz ráírva, hogy YKK. Én se gondoltam volna, így amikor feltűnt nekem ez az ismétlődő jel, utánajártam, hogy az YKK milyen céget is takar.

Az YKK egy óriási cipzár cég, ami japán tulajdonban van, és 71 országban gyártja a termékeit. A vállalat teljes neve Yoshida Kogyo Kabushikikaisha, a céget 1934-ben alapította Yoshida Tadao.

Elmentem egy békásmegyeri cipzárjavítóhoz, ő azt mondta, hogy ritkán rendel YKK-t, de a márkát nagyon jó minőségűnek tartja. A legvalószínűbb, hogy a borsos ára miatt szorult ki a magyar piacról.

Kínában viszont olcsóbb, mint a kínai cipzár. Amikor Amerikára is elkezdték kiterjeszteni befolyásukat, csak olyan ritka cipzárakat rendeltek tőlük, amit más cégek Talon (amerikai), Optilion (német) nem gyártottak le. Ez a cég gyártja a tökéletesen záró cipzárakat az űrhajósoknak és a búvároknak. A Mangónak, a H&M-nek, a Zarának valamint az Adidasnak egyaránt gyárt kiegészítőket.

A slicceket szinte mindig az YKK-tól veszik. Grúziában található a legnagyobb gyáruk, 7 millió cipzárral növeli naponta az YKK hatalmát, és ez csak az egyik gyár. Vajon meddig bírja uralni a piacot? Majd meglátjuk. Mindenesetre eddig még nem akadt kihívója.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

(felhasznált forrás: http://index.hu/gazdasag/2014/01/20/ykk/)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az útvesztő

Gondolom, sokan beültetek már Az útvesztőre a moziban, vagy be akartok ülni. Ha már beültetek, akkor elevenítsétek fel a filmet, ha nem, akkor itt az idő!

Én nemrég láttam angolul, magyar felirattal ­– nekem ez jobban be is jött. Én a filmeket angolul szeretem nézni, a színészek eredeti hangján. Bár az angol szöveget nem értem, de simán élvezetesebb olvasni, mint hallgatni a magyar szinkront.

A filmben Thomas, a főhős, egy liftben tér magához, és nem emlékszik semmire, de később eszébe jut a neve. A liftből kiszedik, és egy tisztásra kerül pár túlélővel egy társaságba, akiket szintén lifttel hoztak, még régebben. A túlélők megpróbálják megnyugtatni Thomast. Elmesélik, hogy havonta egyszer mindig jön valaki, tehát már várták. A világukat egy nagy fal öleli körül, benne az útvesztővel. A túlélés érdekében rengeteg szabály van, amiket veszélyes megszegni. Az útvesztőnek is van egy rendszere, és az sem változik soha. Sokan halnak meg bent, mivel minden nap megpróbálják felfedezni az útvesztőt, de este becsukódik az útvesztő kapuja, és az útvesztőben még senki sem élte túl az éjszakát.
Pár bátor vállalkozó ember megpróbál szembeszállni az útvesztő rendszerével, felbolygatni azt, hogy esélyük legyen a szabadulásra. De mi az igazság? Mi ez a rendszer? A lázadóknak fogalmuk sincs, hogy kivel/mivel állnak szemben.

Váratlan fordulatokkal teli a film, izgalmas és lebilincselő. Szerintem joggal van rajta az a tizenhatos karika, mert igencsak nyomasztó. Szerintem ez egy hatalmas alkotás, remek színészi munkával. Megnézni kötelező!

Balló Miklós (AKG, 7. évf.)

Az útvesztő (The Maze Runner, 2014, 113')
Rendezte: Wes Ball
Szereplők: Dylan O'Brien, Will Poulter, Thomas Brodie-Sangster

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Mi finomat ettünk a börtönben?

Ősszel felkerekedtünk, és elmentünk a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A történetünknek az volt az előzménye, hogy egyik reggel a nyitásra Hantos tanár úr azzal a kérdéssel jött be, hogy szeretnénk-e börtönt látogatni. Mi először elcsodálkoztunk, hogy ilyen lehetőség is van, de persze mindenki kíváncsi volt arra, milyen is egy igazi börtön. Erre a látogatásra csütörtökönként van lehetőség, 20 fős csoportok számára. Először úgy volt, hogy a Gyorskocsi utcai börtönbe megyünk, majd az valamiért elmaradt, és a Kozma utcaiba mentünk ezen a csütörtöki napon. Ennek nagyon örültem, mivel keddre megbetegedtem, és nem tudtam volna menni, viszont így én sem maradtam ki. Szóval a két börtön közti különbségről nem sokat tudok mondani, mert csak az egyikben voltam, de az biztos, hogy a Kozma utcai borzalmasan messze van tömegközlekedéssel. Több mint egy óra volt az út oda.

Az iskolából délben indultunk. Ez azért volt jó, mert kihagytunk egy informatikaepochát, ahol a kettes, tízes és 16-os számrendszert tanulták azok, akik nem jöttek velünk. Tehát buszra szálltunk, majd villamosra, többször is átszálltunk… már nem is emlékszem, hogy pontosan hogyan következtek egymás után. Körülbelül fél 2-kor érkeztünk meg. Beengedtek minket, majd egy szekrénybe kellett raknunk az összes elektronikai holminkat és az egyéb, nem börtönbe való tárgyainkat. A portánál elkérték a személyinket, majd hármasával mentünk be egy szobába, ahol átvilágították a kabátjainkat, táskáinkat. Aki rendben volt, az mehetett tovább – szerencsére semmi probléma nem adódott. Én a 2. körben voltam benne, ezért elég sokat kellett várnom a többiekre. Addig egy rendőrrel és egy gyakornokkal beszélgettem, akik ügyeltek ránk, és később elkísértek minket az egyes helyekre. Mondták, hogy a rabok sütöttek nekünk, és hozzátették, hogy nyugodtan együnk majd, mert ők is ezt eszik, és hogy nem rossz. Végre végzett mindenki az átvizsgálással, így hát elindultunk.

Bevezettek minket egy konferenciaterembe, ahol kis palackos ásványvizek és tálnyi sós sütemények voltak az asztalokra készítve. Ezek az asztalok körbe voltak rendezve, középen pedig egy makett volt a börtönről – mint kiderült, ezt is a rabok csinálták. Itt tartottak egy beszélgetést a börtönről, a rabokról, a rendőrnő mutatott egy prezentációt a bűncselekmények fajtáiról és erről a helyről. A süti egyébként tényleg nagyon finom volt. Elmondták, hogy nagyon sok szakács kerül be ide, és ezért ilyen jó. Felkészítettek minket arra, hogy mi fog majd fogadni minket a későbbiekben, hogy olyan emberként kezeljük őket, mint mi vagyunk, bármit is követtek el. Ezek után felvittek minket pár emelettel feljebb, és megmutatták, hogy milyen egy fogda. Majd felmentünk a tetőre, ahol a sétateret is láthattuk. Körben mindenhol rácsok voltak. Eléggé olyan érzés volt, mintha egy kalitkába lenne zárva az ember. Nem egy nagy terület az udvar, de arra jó, hogy friss levegőn is legyenek egy kicsit.

Aztán lejjebb mentünk, egy olyan emeletre, ahol a dolgozók voltak. Mármint a rabok, akik dolgoznak. Voltak ott szakácsok, akik a többi rabnak főznek és ételt osztanak. Mondták, hogy ahol nyitva van a cellaajtó, oda nyugodtan menjünk be, nem fognak bántani (mert csak rosszabb lenne nekik), meg egyébként sem agresszívek. Ezen az emeleten minden cella ajtaja nyitva volt, szabadon mászkálhattak át egymáshoz, beszélgethettek, kártyázhattak, olvashattak. Én egyből be is mentem az egyik cellába. Két emeletes ágy volt a szoba két falánál, egy TV az ablaknál, kis éjjeliszekrény, egy elkülöníthető WC és egy kézmosó. Bent volt egy 40 körüli férfi, aki éppen valami szakácsműsort nézett a tévében. Vele egész sokat beszélgettem. Mondta, hogy ő is szakács, és szereti ezt a műsort, de az egyéb dolgai miatt nem mindig tudja nézni. Kicsivel később két őr szólt, hogy váljon ketté a 20 fős csapat, és menjünk be két társalgóba, ahol székek voltak körbe rakva, és kettőn két rab ült. Kevés széket raktak be, így nem jutott mindenkinek, de udvariasan felállt a két rab, és átadták a helyüket, majd szereztek még székeket. Végre mindenki le tudott ülni, és mondták, hogy nyugodtan kérdezzünk tőlük. Kérdeztük őket arról, hogy milyen odabent lenni, miért kerültek oda, mit tudnak évekig csinálni. Hogy milyen a többi rab, vannak-e barátságok, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ náluk, amit meg is kaptunk. Az egyikőjüket Misinek hívták. Ő többszörös visszaeső, most 30 évet kapott, majd plusz hármat, amiből pont aznapra lett 6. Szóval 36 évet kapott összesen, a miértjét nem nagyon akarta elmondani – de gyilkossági kísérlet miatt, azt megtudtuk. A másik férfi 20 évet kapott. Elmesélte, hogy ő zöldséges volt, és volt egy embere, akitől a gombát vette mindig, és volt egy másik, aki ki akarta rabolni a gombást. Szerzett egy fegyvert neki, és az embere elment, hogy kirabolja. Végül nem sikerült a rablás, és még le is lőtte a gombást – állítólag azért, mert megbotlott, és véletlenül elsült a fegyver… A gyilkosságot is az ő számlájára írták fel, és a felbujtást is, ezért tölti bent már a 33. hónapját. Meséltek még a többi rabról, hogy agresszívebbek, de a női börtönök sokkal rosszabbak, mert ott egész nap tépik egymást a nők. Ők is kérdezték, hogy mi miért jöttünk, mert ezt minden csoporttól megkérdezik. A válasz egyszerű volt, hiszen ez egy „bűnmegelőzési” látogatás.

Visszamentünk a konferenciaterembe, ott lehetőséget kaptunk még kérdezni, ha nem kaptunk volna választ valamire, aztán kérték, hogy töltsünk ki egy kérdőívet. Eléggé elment a napunk a beszélgetéssel, az AKG-ba majdnem 6-ra értünk vissza.

Zsiros Eszter (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Hírmazsolák karácsonykor

avagy, azok a hírek, melyek teljességgel feleslegesek, de ha nagyon akarjuk, mindegyikből ki tudunk hozni valami jót. Így hát, ha kíváncsi arra, hogy ez hogy sikerülhet nekünk, érdemes lesz elolvasnia a cikket!

Az ember, ha az interneten keresgél, sok érdekes (vagy éppen pont nagyon sok unalmas) hírbe botlik, akár akarattal, akár véletlenül. Ez velem is így történt, és már annyi ilyen hírmazsola halmozódott fel, hogy úgy gondoltam, érdekes lehet párat megosztani közülük. Persze a vélemények és a szerkesztőségi kommentek sem maradhatnak el…

Meghalt a világ legidősebb bohóca. Floyd Creeky Creekmore 98 éves korában hunyt el.

A szerkesztőségben persze sokan úgy reagáltak, hogy „micsoda nagy hír” – ha úgy nézzük, tényleg naponta halnak meg bohócok… Nekem viszont megrendítő volt ezt hallani, valahogy ilyesmibe eddig még nem gondoltam bele. Szegény bohóc! Persze születtek érdekes következtetések is. Mint hogy: milyen érzés lehet ez most a korábbi „világ második legidősebb bohócának”, akiből hirtelen a világ legidősebb bohóca lett. Lehetséges, hogy pont szomorú, és életében először nem csak a nevetésen fog járni az esze – de az is lehet, hogy csak erre vágyott. Ekkor már el is jutottunk az izgalmas összeesküvés-elméletek gyártásáig…

Dárja Goc, egy orosz kozmetikus, házi kedvenceket fest be a gazdik elképzelése szerint. Így született már sárkány cica, Superman kutya. A kérdés: mi jöhet még? A lehetőségek határtalanok.

Sajnos, ezek után biztos vagyok benne, hogy nemcsak a lehetőségek, de a felesleges és ütődött ötletek száma is végtelen. Pár embernek nincs jobb dolga, mint hogy azon gondolkodjon, mivé maszkírozza át házi állatát. Az, hogy van egy állatkozmetikus, aki ezt még vállalja is, már csak hab a tortán. Mindenesetre, ha mégis kipróbálnád, hogy hogy néz ki a kutyusod leopárdmintásan, már tudod, kit keress. Csak számíts rá, hogy 70- 80 ezer forint körül lesz a számla. De állítólag megéri. A kozmetikus szerint az állatoknak is nagyon tetszik a végeredmény.

Lesz Angry Birds mozifilm! A két és félmilliárd játékos által játszott játékból készül az animációs mozifilm. A madarak beszélni is fognak, sőt, lesz szárnyuk és lábuk is. Valaki azonnal jegyet váltana, valaki azonban már a fejét fogja. Hát igen, körülbelül ez a várt reakció.

Kiderült, ki volt Hasfelmetsző Jack! A gyanúsított a lengyel származású Aaron Kosminski, aki annak idején is a gyanúsítottak között volt, azonban nem tudták rábizonyítani a brutális gyilkosságokat. Egy finn biológusnak most mégis sikerült.

A mai világban már nem túl nagy eseménynek számít egy sorozatgyilkosság vagy éppen egy sorozatgyilkos elkapása. Sajnos. Régen azonban ez azért még máshogy volt. Most kiderült a nagy rejtély, és megtudtuk, ki volt Jack. Mindenesetre az egykori fodrász a gyilkosságok rábizonyítása nélkül is őrültek házába jutott, és ott fejezte be életét. Legalább már akkoriban is megtudták, hogy nem volt teljesen komplett az illető.

Alyssa Carson tizenhárom éves, de már megvan az életcélja: eljutni a Marsra (interjúnk a kislánnyal itt olvasható). A lányt és támogató szüleit még az sem rettenti vissza, hogy lehet, hogy a lányuk a Marsról vissza se tud majd jönni. Mindenesetre állítólag már négyéves korától fogva erre készül, és semmi se tántorítja vissza. Mindent megtesz azért, hogy ő legyen az első ember a Marson.

Persze, ezek után jogosan került elő a kérdés a szerkesztőségben, hogy ennyi erővel az is lehetne hír, hogy egy hétéves gyerek három éve meg van arról győződve, hogy ő Harry Potter, így aztán megállás nélkül csupa zagyva varázsigét kiabál egy bottal a kezében, ezzel halálra ijesztve az arra menőket. Persze, lehetne. Mindenesetre annyit köszönhetünk a hírnek, hogy nevettünk egy jót.

Mi kell a boldogsághoz? Csokis kenyér! Állítólag az is közrejátszik a holland gyerekek boldogságához, hogy minden reggel csokis kenyeret reggelizhetnek. Állítólag.

Saját tapasztalataim vannak arról, hogy egyes holland irodai dolgozók átlagos hétköznapi ebédje egy szelet vajas és egy szelet vajas-csokireszelékes kenyér. Azért ezen már érdemes elgondolkodni.

Egy 21 éves lány, Belinda Maines fantasztikusan tud sminkelni. Annyira, hogy már a Doktor Who stábja is felkereste. Azért ez menő. De próbált már valaki hasonlót? Sose lehet tudni, lehet, hogy valahol nagyobb tehetségeket is találhatunk.

 

Másodszorra történt meg, hogy a frissen lerakott gyeptéglára hajtott egy BKV-s busz. Úgy látszik, igazi verseny kerekedett. Ön kinek szurkol? A gyepnek vagy a buszoknak?

Én nem igazán értettem, hogy ez most miért olyan fontos hír. Még az eredeti cikk alapján sem, ami pedig bővebben kifejtette a villamossínek mentén lerakott gyeptéglába süllyedő buszok problémáját. De azért gondoltam, lehetséges, hogy mégis kulcsfontosságú lehet ez a hír balesetek megelőzésének szempontjából. Így aztán szeretném ezúton is felhívni figyelmüket arra, hogy fokozottan figyeljenek, mikor egy villamossínen haladnak át. A gyeptéglával körberakottaknál főleg! Ott még inkább javaslom, hogy ha lehet, próbálják meg elkerülni az átjárást. Ugyanis sose lehet tudni, mikor bukkan fel egy elvetemült busz.

Egy fesztivál keretében újult meg több tűzfal is Budapesten. A nagydíjas alkotás a Vidék vagy nagyváros (1. kép) címet kapta. Közönségdíjas pedig a Nyugalom vagy tombolás (2. kép) című, fecskéket ábrázoló mű lett.

Én láttam képen mind a tíz alkotást, és el kell hogy mondjam, hogy pont a két díjazott tűzfal tetszett nekem a legkevésbé. Ön hogy van ezzel?

Somos Emma (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Van másik iskola – iskolabörze az AKG-ban

A Van másik iskola című rendezvény idén is megrendezésre került. Az esemény házigazdája ismét az AKG volt.

Az ősszel lezajlott rendezvény célja tulajdonképpen az volt, hogy a különböző, államilag csak részben támogatott alapítványi iskolák bemutatkozhassanak. Ezt annak reményében tették, hogy az iskolaválasztás előtt álló gyerekek és szüleik számára megkönnyítsék a választást.

Természetesen, mint minden iskolai rendezvény előtt, minden évfolyamnak megvolt a maga feladata. Nekünk kellett berendeznünk az aulát, és az információs pultnál is kellett „szolgálatot” teljesítenünk. Én ez utóbbit sokkal jobban élveztem. Vicces volt szórólapokat osztogatni, csak elég valószínűnek tartom, hogy sokaknak lett elege belőlünk. Ezenkívül útba kellett igazítani az embereket, és meg kellett válaszolni a kérdéseiket. Ez elég fontos dolognak hangzik, és tényleg az is volt, csak a kb. 6 fős csoportokból nem mindenkinek kellett ott lennie két órán keresztül. Folyamatosan váltottuk egymást, és akinek épp volt egy kis szabadideje, annak alkalma volt körülnézni, megszemlélni a dolgokat.

És hogy milyen volt a rendezvény? Alapvetően nekem tetszett, bár voltam már ugyanilyenen, és azt én jobban élveztem. Nyilván az is benne volt a dologban, hogy mi már nem voltunk annyira érintettek. Letettük a voksunkat az AKG mellett, és nem áll szándékunkban új iskolát keresni. Szerintem ez inkább az adott gyerekeknek és a szüleiknek volt érdekes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt. Nem, rengeteg érdekes dolgot láttam. Először is, már az iskolák bemutatói is érdekeltek. Az aulában a vendégiskolák mindegyike kapott egy saját asztalt, ahol bemutathatták iskolájukat. Szórólapokat, ajándékokat lehetett vásárolni, emellett a sajátosságokra is fény derült. Az AKG standja a diákteraszon és az a melletti folyosó végében kapott helyet. Nem kell bemutatnom, mik voltak ott, ezt szerintem majdnem mindenki kívülről tudja. Harcoltunk az egészséges ételekért, és többek között elsősegély-bemutatót is tartottunk. De szerintem a többiek sem unatkoztak. Ezt a két napot sok más program is színesítette, például táncbemutató.

Így a végén szeretném hozzátenni, hogy bár elég sok vendégünk volt, szerintem senki sem zavartatta magát, és ez a két nap is olyan kellemes és családias hangulatban telt el, mintha csak egy sima AKG-s rendezvény lett volna. Érdekes volt látni, hogy ezek az iskolák hogy gondolkoznak. Persze kicsit máshogy, mint mi, de el lehet mondani azt is, hogy gyakorlatilag a „rokonaink”. És végül: a tanulság az volt az egészben, hogy az alapítványi iskoláknak össze kell tartaniuk. Mert hát ugye a cím is erre utal.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Káprázatos szombat este

A káprázatos holdvilág Woody Allen legújabb filmje. Az egyik szombat este anyával néztem meg, mert amúgy ez egy igazi, tipikus szombat esti film. Egy könnyed vígjáték, jó színészekkel, és egyszerű, de izgalmas alapsztorival.

Wi Ling Soo, a híres varázsló, egy előadása után találkozik barátjával, Howarddal, aki szintén bűvész, de ő kevésbé ismert és befutott. Hamarosan kiderül, hogy a férfi kapcsolatban áll egy gazdag családdal, ahová beférkőzött egy elbűvölő médium, aki Howard szerint csaló. Csakhogy ezt semmi nem támasztja alá, minden mutatványa rendkívüli, hiba nélküli. Ezért Howard megkéri Stanley Crawfordot, más néven Wi Ling Soo-t, hogy menjenek el együtt a családhoz, és hogy Stanley buktassa le a médiumot.

Zajlanak az események, és a médium egyre jobban belopja magát Stanley szívébe is, míg végül barátokká válnak, és Stanley bevallja, a lány tényleg látó. Persze ezután jönnek a csavarok és különösen izgalmas jelenetek. A film egyébként az 1920-as években játszódik, és tökéletesen el is varázsolja (oda) a nézőt. A zenéje nekem különösen tetszett, akárcsak a dél-franciaországi és provence-i táj, ahol a történet nagy része játszódik. Mindig napsütés van, a szereplők fürdenek, sétálgatnak, és eközben zajlanak a hosszú dialógusok. A színésznő, Emma Stone szerintem nagyon jól játszotta a furcsa, elvarázsolt médium szerepét, és aki szereti Colin Firth-öt, az feltétlenül nézze meg ezt a filmet, mert nem hiszem, hogy láthatja még egyszer japán varázslóként.

A végére még annyit, hogy ez egy olyan film, amit az embernek nem moziban kellene megnéznie, mert kicsit hangulatromboló, hogy miközben a szereplők épp egy régi kocsiban suhannak a szerpentinen, és már szinte mi is érezzük a tenger különleges, sós illatát, megcsapja az orrunkat a mellettünk ülő sajtmártásos nachosának – nem köntörfalazok – émelyítő szaga.

Sándor Csenge (AKG, 8. évf.)

Káprázatos holdvilág (Magic in the Moonlight, 2014, 97')
Rendezte: Woody Allen
Szereplők: Emma Stone, Colin Firth

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Hetedikes nyitótábor

Az AKG-s diák számára a legkedvesebb tábor mindig a nyitótábor. Egy visszatekintést olvashattok most a tanév eleji héttáborról.

A nyitótáborunk az iskolában kezdődött. Először az igazgatónak kellett volna beszédet mondania, de ez későbbi bevallása szerint azért nem történt meg, mert elaludt. Az üdvözlésünk ezért az első tanítási napra maradt. A suliba érkezés után összeálltak a csapatok, kicsit megismertük a csapattársainkat és a vezetőket. Az ismerkedés után egy nagy bújócska kezdődött, a tizedikesek a hunyók. Először azt gondoltam, hogy: „Minek ilyen, ez egy dedós játék”. Aztán amikor az egyik tanáriban másik 12 emberrel együtt az asztalok alatt és a szekrényekben rejtőzködtem, rájöttem, hogy tud ez vicces is lenni. A sokféle iskolai játék után megérkeztek a buszok, és elindultunk Felsőtárkányba. Amikor megérkeztünk, felsorolták a szobatársakat és mentünk a szobáinkba. Utána körbejártuk a tábort, és én sikeresen elhagytam a szobakulcsomat. Igen, az első nap első órájában sikerült. Ez vagyok én.

Ezután következett egy patrónusi beszélgetés, ami jó volt, mivel a tanár kedves volt, és felajánlotta, hogy segít megkeresni a kulcsomat. 10 perces szimuláció – hogy mikor léptem, és hogy hol, mit mondtam stb. – után meglett a kulcsom egy fűcsomó alatt. Aztán volt egy kis szabad program, vacsora és alvás. Másnap zenére ébredtünk. Felöltöztünk és lementünk reggelizni. A szervező diákok elmondták nekünk, hogy ma sportnap van, és milyen sportok lesznek. Volt foci, pingpong, kosár, röpi. Délután egy előadást kellett csinálni. Kaptunk 6 szót, amiből 5-öt nem ismertünk, ezért nagyon vicces történet kerekedett.

Harmadik nap hajnali 3-kor jöttek ébreszteni, mentünk túrázni. Én ugyanannyira voltam fáradt, mint reggel 7-kor, ezért teljesen olyan állapotban voltam, mintha reggel lenne. A túra nem volt rossz. Kis csoportokban mentünk az erdőben, gyertyákkal jelölt úton, és egy pohár vizet kellett vinnünk meg egy gyertyát. A túra után vissza, aludni. Kb. reggel 7-kor ébresztő zene. Most már megnéztem az órámat a biztonság kedvéért. A kelés után mentünk reggeli tornára, ami nem is volt annyira rossz, és a reggeli után elindultunk a nagy túrára. Valamilyen rétre mentük, ahol volt egy patrónusi beszélgetés, és később egy számháborút is lejátszottunk. A számháború nagyon jó volt, bár mind a két fordulójában kikaptunk. A szállásra visszaérve kiadták a feladatot, hogy ismét egy előadást kell csinálni. Arról az előadásról azt hittük, hogy rossz lesz, mert a fele nem volt megtervezve, csak improvizáltunk. De végül egész jó lett.

A negyedik nap kerettörténetében valaki meghalt, és ki kellett kérdezni a szereplőket, így kellett megalkotni a történetet. Ez nekem nagyon tetszett, és a kitalált történethez készített előadásunk is jól sikerült. Az előadás után patrónust kellett választani. Na, ez nekem nem volt nehéz, csütörtök óta tuti biztos sorrendem volt. A választás után kaptunk 1 óra szabadidőt, hogy a lányok kicsípjék magukat az esti bulihoz. Aztán behívtak minket egy terembe, ott levetítettek a tábor videóját, utána „neuronoztunk” és megünnepeltük az évfolyam 0. születésnapját – és csak ezután kezdődött a buli.

Az ötödik nap kaptunk egy-egy csokit, és a megfelelő csokimárkát meg kellett találni valamelyik asztalon. Amikor odajött a választott patrónus, nagyon örültünk és beszélgettünk. Nagyjából így telt ez a tábor, és NAGYON jó volt.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Interjú a Kiválasztott húgával

A hónapok óta várt Hunger Games trilógia befejező része, a „Kiválasztott” első fele már látható a mozikban. Az a szerencse ért, hogy az elsők között tudtam megnézni.

Azon az estén, a hivatalos premier előtt egy nappal izgatottan léptem be a terembe. Rengetegen voltak, nagyon nagy volt az érdeklődés. Igaz, hogy szinkronos volt a film, és ezért sokan inkább a másnapi, csütörtöki feliratos premiert választották, de szerintem nem ez a lényeg. Egy kicsit féltem, mivel rég olvastam a könyvet, ezért nem tudtam, hogy mindent érteni fogok-e, abban viszont biztos voltam, hogy egy nagyon jó filmet fogok látni. És nem is tévedtem.

A történet ugyanott folytatódott, ahol a második résznek vége szakadt. A bajnokok balul sikerült szökése után Katniss a 13. körzetben ébred, ahol megtudja, hogy társai közül csak Finnicket sikerült kimenekíteni az arénából. A többiek – köztük Peeta is – a Kapitólium fogságába estek.

Azt is megtudja, hogy a nagy mészárláson történt események után az elveszettnek hitt és sok év óta visszatérni készülő 13., és a bombázást túlélő 12. körzet tagjai véres csatára készülnek közös ellenségük, a Kapitólium ellen. Céljuk, hogy minél több körzetet vonjanak be a harcba, és egyesített erőikkel győzzenek. Miután Katniss saját szemével látja volt otthona hamvait, ő is rádöbben arra, hogy ezt a Kapitólium már nem úszhatja meg. Elvállalja a forradalom jelképének, a fecsegőposzátának szerepét, és belefolyik a harcba. Még elszántabban próbálja megölni a zsarnok Snow elnököt, és persze ki akarja szabadítni a többi bajnokot is. Ezt a Kapitólium nem hagyhatja szó nélkül, ezért még brutálisabb és kegyetlenebb módszerekhez folyamodnak. Nem érdekli őket, hogy ki hal meg, el akarják törölni a föld felszínéről a jelképet, és ezzel le akarják csitítani a lázongó körzeteket. Innen már nincs visszaút, harcolni kell bármi áron, még ha tudják is, hogy ezért nagy áldozatokat kell hozniuk.

A film nekem nagyon tetszett, egy percig sem unatkoztam. Végig izgalmas volt, és mindig történt valami. A sok harcot bámulatos képsorok jelenítették meg, és a zene is profi volt. A színészek most is zseniálisat alakítottak, bár a karakterek teljesen új szituációkba kerültek. Bármennyire is a harc volt a fő témája a filmnek, azért a szerelem és a humor sem maradhatott el, sokat nevettünk. A befejezés – bár szerintem sokaknak előre sejthető – nem ott volt ahol várnánk, hanem egy még drámaibb jelenetnél. Remek film, teljesen lekötött, és abban a két órában nem gondoltam semmi másra.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész
(The Hunger Games: Mockingjay - Part 1, 2014, 123')
Rendezte: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson



Az újonnan megjelent film kapcsán lehetőségünk volt egy rövid interjút készíteni a főszereplő húga, Primrose Everdeen magyar szinkronjával, a 12 éves Nyáry Lizával.

Szubjektív: Milyen feladat volt egy ilyen sikeres filmben szinkronizálni, és mi a véleményed a filmről?

Liza: Nagyon jó, hogy mindenki ennyire odavan azért, hogy a hangom benne volt egy ilyen sikeres filmben. Büszkeséggel tölt el, hogy engem kértek fel erre a szerepre, és hogy ezt rengetegen hallották. Szerintem ez egy érdekes történet, ami megfogja az embereket. Tetszik, hogy a főszereplő karaktere nem olyan, mint egy átlagos, kedves, mindenki által megszokott figura.

Szub: Mit gondolsz a karakteredről, Primről?

Liza: Szerintem Prim okos lány, mindenki más érdekeit a sajátjai elé helyezi, és mindig tudja, hogy mi a helyes. Nem kirívó szereplő, mivel ezt az erényét nem igazán tárja fel mások előtt. Félénk lány, aki megpróbálja túlélni a mindennapokat. Nem ő a kedvenc szereplőm, de szerintem érdekes a karaktere és a személyiségének változása a részek során.

Szub: Mik a pozitív és a negatív tapasztalataid a szinkronizálásról?

Liza: Nagyon szeretek szinkronizálni, élvezem, ha beszélhetek (ezt mindenki tudja rólam), és jó érzés egy rövid időre más bőrébe bújni. Az egyetlen problémám az, hogy általában elég sokáig tart, hosszabb filmeknél akár 3-4 óráig is. Én eközben egy helyben állok, és kiszárad a szám. Szóval elég fárasztó. De ennek ellenére imádom, és semmiképpen sem fogom abbahagyni.


Liza a stúdióban

Szub: Mennyi időt vesz igénybe ez a munka?

Liza: Mint már mondtam, sokáig elhúzódhat egy felvétel, de azért vannak rövidebbek is. A Kiválasztott például csak 20 percig tartott.

Szub: A szinkronszínészek ilyenkor előre megnézhetik az egész filmet, vagy csak azokat a részeket, amikben ők szinkronizálnak?

Liza: Csak azokat a részeket nézhetjük meg, amikben szinkronizálunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Egy tizenhetedik kerületi Halloween

Amióta éltünk külföldön, Halloween éjszakáján mindig beöltözve indulunk útnak a húgommal, hogy az ismerősökhöz becsengetve cukrot gyűjtsünk. Sokáig mindössze kettő lepedő volt a jelmez, de most már le kellett mondani róluk, ugyanis a lepedők harangozó vége alól kikandikáló bakancsos lábak nem éppen ijesztőek. De nem baj, ettől függetlenül a körút most se maradt el.

Mivel a húgom a nagyinál volt pár napot, így csak nyolc körül értek haza apukámmal. Akkor már elő voltak készítve a jelmezek: egy sütőtök és egy boszi (a tök igazából egy répajelmez volt, még ötödikből, a boszorkány pedig csak egy „boszikalapot” jelentett, amit anya délelőtt szerzett be a közeli kisboltból – mielőtt ezt felvettük, azért befújtuk tetűirtóval, biztos, ami biztos). Szóval nagyon nagy lelkesedéssel indultunk útnak (ez főleg apa lelkesedését jelentette, aki kísérőként végig velünk volt a biztonság kedvéért). Azért megjegyezném, hogy még mielőtt hugiék megérkeztek, három csapat is csöngetett hozzánk, mind nagyon profi jelmezben, és külön erre az alkalomra beszerzett gyűjtő kosárkában (nekünk csak egy bevásárló szatyrunk volt). Anya lelkesen bevásárolt az osztogatható édességekből, így bizton állíthatom, hogy mi voltunk a legjobb „ház”. Ez egy későbbi eseményből majd ki is fog derülni...

Nyolc óra körül elindult a mi kis csapatunk, azaz én mint répa khm... sütőtök,  Paula mint egy kalapos izé... boszi és apa. Az első utunk egy közeli házhoz vezetett, ahol ismertük a családot. Apa fel is hívta őket, mert elég sötét volt a ház. Kiderült, hogy éppen sétálnak, így aztán mondtuk, hogy majd később visszajövünk. Aztán volt egy másik ház, egy Paula korú kislánnyal. Már az egész család pizsamában volt, de azért kaptunk csokit. A következő egy szomszédos ház volt, ott egy egész tábla csokit dobtak a szatyrunkba. Majd megjött a család a sétálásból, tőlük is beszereztünk egy kis apróságot. Mit mondjak, a sütőtök tarolt.

Aztán elindultunk az eggyel alattunk lévő utcához, ahol azt hallottuk, nagyon rendes családok vannak, sok csokival. Ehhez képest senki se nyitott ajtót, legalább négy helyen. Pedig mindenhol égett a lámpa… Egy apuka, látva kudarcainkat, megsajnált, és elmondta, hogy  ismer valakit a mi utcánkban, akinél buli van, és ott tuti kapunk csokit. Így aztán protekcióval (az apuka személyében, aki közben felkarolt még két „iparost” – ahogy az apuka nevezte őket –, akiknek az álarcuk olyan szörnyű volt, hogy hugi rájuk se nézett) felcsődültünk a bulis ház ajtaja elé, és tényleg kaptunk csokit. Igaz, mi, mivel a háttérben maradtunk (vetélytársaink szörnyű álarca miatt), csak keveset. De mindegy, azért az is valami. Ezek után elbúcsúztunk a kedves apukától, aki valószínűleg ott maradt még egy kicsit bulizni.

A szörnyű álarcos kollégáinknak mondtuk, hogy csöngessenek be hozzánk, majd kiabálunk, mintha mi lennénk azok, és jól megijeszthetik anyát – plusz garantált a sok cukorka. Naná, hogy beleegyeztek. Anya boldogan mondta a kaputelefonba, hogy már jön is, közben meg odaállítottuk a két szörnymaszkost, jó közel az ajtóhoz. Egyszer csak kitárult a bejárati ajtó, és megjelent anya mosolygó feje – a mosolygás azonban rögtön abbamaradt, ugyanis nagyon megijedt a maszkosoktól, és sikítva becsapta az ajtót. Nem viccelek, ez teljesen komoly volt. (A hatást még csak fokozta az égő töklámpás, amit én faragtam… Hihi, tök faragta a tököt.) De aztán megnyugtattuk anyát, hogy csak mi vagyunk, nyugi. Anya vonakodva bár, de kinyitotta az ajtót, és végül a csoki, a cukorka se maradhatott el. Mikor becsuktuk az ajtót, távolról még hallottuk a szörnymaszkosok kacagását, és hogy hogyan kürtölik tovább, melyik a „legjobb ház” a környéken.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Lehet-e vezekelni az ősök helyett?

A Rudolf Höß név hallatán talán nem mindenkinek ugrik be, hogy pontosan kiről van szó, de azt mindenki sejti, hogy valószínűleg történelmünk szempontjából fontos személyről beszélünk. Igen, hiszen ez az ember volt az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Unokája, Rainer Höß, november 20-án iskolánkba látogatott. Ez a férfi arra tette fel az életét, hogy nagyapja eszméi ellen küzdjön.


Rainer Höß nagyapja fényképével (fotó: independent.co.uk)

Az AKG színházterme szinte teljesen tele volt, rengetegen voltak kíváncsiak a csütörtök délutáni beszélgetésre. Rainer Höß-t az Élet menete alapítvány hívta meg Magyarországra, az idei holokauszt-emlékévet lezáró központi megemlékezés apropóján. (Az alapítványról itt olvashatsz többet: www.eletmenete.hu, aki pedig nem tudná: 2014-ben a holokauszt 70. évfordulója miatt számos megemlékezést tartott mind a kormány, mind pedig a zsidósághoz köthető alapítványok, szervezetek, illetve természetesen a holokausztot elszenvedő közösségek mindegyike.) A férfi harcol nagyapja ideológiája ellen, ehhez elmondása szerint teljesen meg kellett tagadnia őseit. Mindezt teszi úgy, hogy ideje nagy részében a világ különböző részein tart előadásokat iskolákban, beszélget diákokkal, elmondja a saját történetét.


Rainer Höß az AKG-ban

A beszélgetés legfontosabb tanulsága talán az volt: nem szabad megfeledkezni a múltról. Hiszen Rainer családja is ezt tette: elhallgatta a későbbi generáció elől, ki is volt a nagypapa. Amikor Rainer erre rájött, minden kapcsolatot megszakított a családjával, és elköltözött otthonról. Ekkor volt 15 éves. Zavaros fiatalkora és két öngyilkossági kísérlet után döntött úgy, hogy kiveszi a részét a nácik elleni harcból.


Az iskolai beszélhetés moderátorai a vendéggel: Gáti Éva, Ábrahám Máté, Rainer Höß, Turczi Ádám és a vendéglátó: Széles Gábor tanár úr

A jelen egyik nagy problémájának látja a szélsőségek folyamatos erősödését Európában vagy éppen a Közel-Keleten (sokszor hozta fel a modernkori szélsőségek példájaként az Iszlám állam nevű szervezetet, vagyis az ISIS-t). Ezek ellen szerinte minden elképzelhető eszközzel harcolnunk kell, még akkor is, ha első pillantásra kisebb, gyengébb csoportosulásnak tűnhetnek. Hiszen Hitlerről sem gondolták volna sokan, amikor feltűnt a politikai színtéren, hogy miket fog tenni még élete során.

Rainer elmondta, hogy a termen végignézve jóleső érzés fogja el. Hiszen ha az ő generációja nem is tehet már sokat az ellen, hogy a történelem megismételhesse önmagát, a mienk még tehet. És hogyha mi sem szeretnénk felejteni, hanem ilyen nagy számban veszünk részt az előadásán, az reménnyel tölti el.

Na de marad a kérdés: Mit gondolnak a neonácik Rainer Höß-ről? „Természetesen utálnak engem.”

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)


Az RTL Klub tudósítása

LIKE - értesülj az új cikkekről!

1 Tovább

„Ha érdekel a filmezés, akkor kezdj el filmezni!” – Interjú Jakab Julival

Az AKG-sok ismét hódítanak, ezúttal a színjátszás területén. Idén két nagyjátékfilmben is szerepelt Jakab Juli, volt tanulónk, lapunk volt mukatársa (2006-ban az év középiskolai újságírója). Hogy hogyan jut el az ember az űrhajózástól a forgatókönyvírásig és onnan a színészetig? Többek közt erre is választ kaphatunk az interjúban.

Szubjektív: Az AKG-ba jártál 6 évig. Miért mentél oda?

Jakab Juli: Apukám az AKG-ban tanított, szinte az alapítástól kezdve. Akkor még volt egy olyan szabály, hogy tanárok gyerekei nem járhatnak ide, ezért az esetemben ez a lehetőség kezdetben fel sem merült. Később – számomra pont időben – ezt a korlátot mégis feloldották. Egy nagyon erős nyolcosztályos gimnáziumba jártam, és most visszagondolva azt mondhatom, hogy ott elég depressziós voltam. Kijártam ott a hetediket, de mivel 6 évesen menten iskolába, belefért az évismétlés.

Tanultál az AKG-ban olyan dolgot, amire semmi szükséged sincs?

Juli: Nem nagyon tanultam olyat, vagy csak ellenpélda jut eszembe. Elsősorban a gépírás, ami nagyon hasznos nekem. Látok más forgatókönyvírókat, akik egész jól megtanulnak tíz ujjal gépelni, de azért mindig nézniük kell a klaviatúrát. A társadalomismeretet is nagyon szerettem, abból is érettségiztem.

Miket szerettél ott a legjobban?

Nádori Gergő volt a patrónusom, akivel rögtön a legelején, a felvételi alatt kiszúrtuk egymást. Aztán a csibéjébe kerülhettem, onnantól kezdve pedig az életem jelentős részét töltöttem a termtudon, hogy megbeszéljük a fontos dolgokat és az összes felmerülő pletykát. Ő a harmadik szülőm.

Mi akartál lenni gyerekként?

Ha jól emlékszem, űrhajós, de akkor még nagyon kicsi voltam. Sose volt olyan konkrét célom, hogy orvos leszek, vagy ilyesmi.

Ki kért fel először filmszerepre, és miért vállaltad?

A filmművészetin megszokott, hogy egymás filmjeiben szerepelünk, de ezek nem nagyon kerülnek ki az iskolából. Az első nagyobb film, amiben szerepeltem, a Nekem Budapest című szkeccsfilm egyik darabja volt. Ezt én írtam, aztán a rendező úgy döntött, hogy játsszak is benne. Ő volt Reisz Gábor, aki a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant készítette most. Ebben szintén játszom.

Melyik részét élvezed legjobban a munkának?

Forgatókönyírásnál a brainstormingot szeretem legjobban. Amikor egyedül kell ülnöm és írnom, azt annyira nem, attól kicsit szorongani kezdek.

Hogyan szoktál kikapcsolódni?

Nekem nem különül el annyira a munka és a kikapcsolódás. Szeretek kutyát sétáltatni – két keverék, menhelyi kutyám van. Szeretek egyedül sétálni, zenét hallgatni. Meg a barátaimmal lógni, szóval semmi különösebben érdekes.

Van kedvenc forgatókönyvíród?

Nem tudok kiemelni senkit. Azt szeretem különösen, amikor rendezők és írók egymásra találnak, vannak nagyon jó kollaborációk.

Mit gondolsz, ha valaki filmben szeretne szerepelni, mit tehet?

Hát, hogy ezt „hivatalosan” hogyan kell csinálni, azt nem igazán tudom. Lehet castingokra jelentkezni, de a legjobb szerintem az, hogy ha érdekel a filmezés, akkor kezdj el filmezni.

Mit tervezel a jövőre nézve, van már filmes megkeresésed?

Van egy svájci rendező, aki egy kis költségvetésű filmet csinál, és most azon dolgozom sokat. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A következő dolog pedig az, hogy lediplomázzak.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Jakab Juli filmszerepei:
Nekem Budapest (2013)
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Senki szigete (2014)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Kamuzsaruk

A film elején főhőseink, Justin és Ryan egy olyan partira kapnak meghívást, amire be kell öltözniük. Természetesen jól szeretnének kinézni, ezért rendőrnek öltöznek. A nem jól sikerült parti után kimennek egy kicsit az utcára beszélgetni, de elfelejtik, hogy rendőr egyenruhában vannak, ezért furcsábbnál furcsább dolgok történnek meg velük.

Kedvet kapnak új szerepükhöz, ezért beszereznek valósághűbb jelvényeket, és egy rendőrautót is, amivel az utcákon járőröznek. Egyik ilyen körútjuk során kerülnek szembe azzal a maffiabandával, amelyikkel nemrégiben volt egy kis incidensük. A maffiabanda figyelmezteti őket, hogy nagyon gyorsan álljanak le, különben bajuk lesz. A figyelmeztetést természetesen nem veszik komolyan, mert hát milyen baj lenne, ők mégiscsak rendőrök.

Ezzel belecsöppennek egy igazi kalandba. Kifigyelik a maffia tevékenységét, és elkapják a fuvarozójukat, akivel végül összebarátkoznak. Közben Ryan még őrmesterré is avatja magát, mivel találkoznak egy igazi rendőr párossal, akikkel együtt állítanak meg egy bolti betörést. Szerintem elég jó a film, a poénok jók, a történet tűrhető – bár egy kicsit lapos –, és azért akciójelenetekben sem szűkölködik a film.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf.)

Kamuzsaruk (Let's Be Cops, 2014, 104')
Rendezte: Luke Greenfield
Szereplők: Damon Wayans Jr., Jake Johnson, James D'Arcy

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Ki az a taplász?

Nyáron Erdélyben jártam, és megismertem a taplászmesterséget, ami mára már egy kihalófélben lévő szakma lett. Régen, csak abban az egy faluban, ahol voltam (Korond), több száz ember foglalkozott taplászattal. Akkor a tapló is több volt, és a kereslet is nagyobb volt az ebből készült termékekre. Mára már a mi taplászmesterünk is csak kiegészítő munkaként végzi ezt a mesterséget, ennek ellenére nagyon magas színvonalon űzi.


Taplászmester Korondon

De ki is az a taplász? Taplógombából készít sapkákat, medálokat, dobozkákat és kis terítőket. Nem nagyon eszközigényes ezek elkészítése, viszont annál nagyobb szaktudást és gyakorlatot igényel. A taplász először elmegy az erdőbe taplót gyűjteni, de csak egy bizonyos fajta jó, és ezek közül sem lehet mindet minden tárgyhoz felhasználni. Ami kicsi, abból például nem lehet sapkát készíteni.


A taplógomba

Az eljárás a következő (amit szerencsére én is megtekinthettem): a taplóról a mester levagdossa a kemény kérget, utána szeletet vág belőle, és elkezdi nyújtani. Ha sapkát készít, akkor egy fej alakú fára rakja, és ott alakítja ki a formáját, ha valami mást készít, akkor a nyújtás után rögtön a díszítés következik – amit esetünkben a mesterünk felesége végzett. És már kész is a bársonyos, puha, aprólékos és senki által taplóból készültnek nem mondott tárgyunk. Hát, ez a taplászat.


Az én tapló-dobozkám

A taplászunk szívesen fogad látogatókat. És minden kérdésre szívesen válaszol. Sőt, még egy kedves pulival is találkozhatunk nála.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Video a taplászmesterségről (RA Studió):

LIKE - értesülj az új cikkekről!

1 Tovább

Lappok Norvégiában – északi kisebbségek konfliktusai

Albert Zalán és Szigeti Zita (11. évf.) a Norvég Civil Alap által támogatott projekt keretében utazgat és tudósít egy hónapon keresztül Norvégiából. A tanulmányút címe: ”Az egymás mellett élő, de különböző kultúrák közelebb hozása egymáshoz”

Zita és Zalán vagyunk, két AKG-s tanuló és a következő egy hónapot Norvégiában töltjük a Norvég Civil Támogatási Alap által lehetővé tett tanulmányúton, aminek célja, hogy feltérképezzük a norvég civil szektor azon részét, mely a szociális integrációval, diszkriminációval, rasszizmussal, gyűlöletbeszéddel foglalkozik. Ezenkívül célunk az is, hogy megismerjük a norvégok illetve a Norvégiába betelepültek véleményét a kisebbségekről (bevándorlók, lappok stb.) és a civil szervezetek munkájáról, hatékonyságáról, elterjedtségéről.

Utunk során szinte napi rendszerességgel írunk majd blogbejegyzéseket és töltünk fel videókat a különböző online felületeinkre. Projektünk lezárásaként több kisfilm, cikk és tanulmány is fog készülni. Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk tanulmányutunk lényegét, így hangzana; a különböző, de egymás mellett élő kultúrák közelebb hozása egymáshoz!

Íme, a beszámolójuk a Norvégiában élő számikról

A lapp kisebbség helyzetének vizsgálata ösztönzött minket arra, hogy Tromso városát is meglátogassuk. De még mielőtt kifejtetnénk a témát, tisztáznunk kell, hogy kik is azok a lappok. Ők az észak-európai térség őslakosai, pontosabban Norvégia, Orosz-, Svéd-, és Finnországé. A lapp kisebbség nagy része Finnmark megyében él, ami a 40 ezer lappból 25 ezret jelent. A norvég állam azt tartja száminak (=lapp), akinek az első nyelve a számi, vagy a szülei vagy nagyszülei anyanyelvi szinten beszélnek számiul, és aki egyben száminak is vallja magát.

Norvégia Svédországról való leválása után, 1905-ben nemzetállammá vált. A svéd-norvég unió alatt a norvég nacionalizmus növekedett, ami a végén már nem hagyott lehetőséget más kultúrák kibontakozására a norvég államon belül. Ez a norvégok számikhoz való magatartását is megváltoztatatta, aminek következtében megkezdődött az „elnorvégosítás” folyamata. Az intézkedéssorozat célja nemcsak a lappok, de a kultúrájuk elnyomása is volt. Például tilos volt bárkinek földet eladni, aki nem tudott norvégul, ami óriási akadályt jelentett a lappok számára, akiknek a legfőbb megélhetési forrása a rénszarvas-pásztorkodás volt. Mégis, a legbrutálisabb intézkedés az anyanyelvük használatának betiltása volt. A számi gyerekek csak norvégul tanulhattak az iskolákban, ami ahhoz vezetett, hogy a következő generációk már alig beszélték a számi nyelvet.

A világháború utáni időszakot már toleránsabb magatartás jellemezte, habár az „elnorvégosítás” még mindig hatályban volt, egészen 1959-ig. Az első nagy lépés az volt, amikor 1960-ban a norvég állam elismerte, hogy a számiknak joguk van megvédeni és fejleszteni saját kultúrájukat. Ez a hozzáállás vezetett a norvég számi parlament (Sameting) megalapításához, ahol lehetőség van számikat érintő kérdésekben javaslatok benyújtására, és ami biztosítékot jelent arra, hogy Norvégia teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit.

Ami a számik jelenlegi helyzetét illeti, minden tudásunk a helyiekkel készített interjúkon és az azokban elmondott történeteken, illetve saját tapasztalatainkon alapul.

Elnézve az utcákon sétáló embereket, nem könnyű felismerni, hogy valaki lapp-e vagy sem. Pontosabban, ha nem egész életedben Norvégiában éltél, akkor szinte lehetetlen észrevenni az árulkodó jeleket, mint például a karakteres arccsont és a szemek. Habár egyes jelek arra utalnak, hogy a számik manapság egyre büszkébbek kultúrájukra és eredetükre (például egyre több szülő ad ősi lapp nevet gyermekeinek, és egyre többen viselik a tradicionális számi népviseletet különleges alkalmakkor), mégsem problémamentes a kisebbség helyzete.

A számi-norvég konfliktusok nagy része elsőre fel sem tűnik, és ezek főleg csak személyesek, az interjúk alatt mégis sokan említettek egy bizonyos konkrét konfliktust. Pár hónapja felkapott téma lett, hogy az utcatáblákat lefordítsák-e számira is Tromso városában. Jóllehet végleges döntés még nem született, a helyi kórházban a táblákon a norvég feliratok mellett már a számi is megtalálható. Továbbá megtudtuk, hogy a lapp kisebbség tagjai, csupán származásuk miatt, nagyobb állami támogatásban részesülnek. A lapp egyetemisták például nagyobb támogatást kapnak, mint norvég társaik.

Véleményünk szerint a legnagyobb baj az, hogy a norvégok nem tudnak eleget a számik kultúrájáról és történelméről. Ha a kívülálló norvégok és a számik maguk is jobban megismerkednének a számi kultúrával, könnyebb lenne érdekessé és természetesebbé tenni a témát. Szerencsére egyes iskolák már belátták, hogy a számi nyelvoktatás bevezetése egy helyes lépés, habár a számi történelem és kultúra oktatása még mindig gyerekcipőben jár. Egy jó kezdeményezése a Riddu Riđđu fesztivál, aminek célja, hogy növelje a számik büszkeségérzetét a kultúrájukkal kapcsolatban. Az emberek érdeklődése a fesztivál iránt nemcsak nagyszerű elismerés, de bíztató jel is arra, hogy a kisebbségnek igenis folytatnia kell a harcot kultúrájának megmentése érdekében.

Sajnos elég gyakori, hogy a lapp kisebbség tagjainak problémái vannak saját identitásuk megtalálásban, ami az „elnorvégosítás” egyik mellékhatása lehet. Kétségkívül nehéz lehet annyi év elnyomás után büszkének lenni a lapp eredetre. Mindennek ellenére, mint ahogy korábban említettük, egyre több lapp viseli büszkén a hagyományos népviseletüket a norvég nemzeti ünnepen. Továbbá egyre több zenész és művész közvetíti azt az üzenetet, hogy száminak lenni különleges.

Az elmúlt héten gyűjtött tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a számi kultúra további támogatását és fejlesztését nemzeti feladatként kezelik Norvégiában. A tény, hogy a kisebbség saját parlamenttel rendelkezik, ami képes befolyásolni a norvég állam számi kérdéseket érintő döntéseit, már maga egy óriási teljesítmény. Ennek ellenére a mindennapi problémák még mindig megoldásra várnak, bár a nézeteltérések többsége személyes eredetű. A számi-norvég kapcsolat sokat javult az évtizedek alatt, de még hosszú az út a teljes egyenlőségig.

Albert Zalán, Szigeti Zita (AKG,11. évf.)

A szerzők fotójával

Elérhetőségek:

http://aroundnorway-hu.tumblr.com/
http://www.facebook.com/aroundnorway
http://www.twitter.com/aroundnorway

A szerzők bemutatkozó videója:

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

X-Men – Az eljövendő múlt napjai

Az eljövendő múlt napjai az X-Men széria legújabb része. Annak ellenére, hogy nem az első és nem a második, mégis a sorozat egyik kiemelkedő részéről beszélhetünk.

A történet sem teljesen a szokásos. A jövőben kezdődik, ahol a mutánsok számára az apokalipszis következett be. Minden egyes mutánst őrrobotok vadásznak le, mégpedig azzal az ürüggyel, hogy veszélyesek. Az egyik utolsó megmaradt mutánscsoport tagjai azonban merész ötlettel állnak elő. X-professzor és Magneto (a két mutánsvezető) kitalálja, hogy visszaküldik Farkast 1973-ba, amikor egy merénylet miatt a mutánsokat elkezdik üldözni. Farkas célja az lenne, hogy találja meg a két öreg múltbeli énjét, és beszélje rá őket, hogy segítsenek megakadályozni a merényletet.

A film igen látványosra sikeredett, ahogy azt egy Marvel szuperhősfilmtől el is várhattuk. Érdekes a storyline is, és nem az az egyszerű és világos klisé, amit már megszokhattunk az ilyen filmekben. Sőt! Néhol a történet igen bonyolulttá válik, különösen a végének a kibontakozásakor. Mindazonáltal, szerintem egy nagyon jó X-men filmről beszélhetünk, mely a széria ékköve. A filmet mindenkinek ajánlom, aki szereti a jó akció, fantasy, sci-fi és szuperhős filmeket, hiszen az egész film pörgős, egy percre sem hagyja nyugodni az embert. A kamasz korosztálytól kezdve a legidősebb felnőttekig mindenkinek ajánlanám, mert a gyorsasága ellenére nem egy bugyuta filmmé kerekedett.

Tóth Artúr (AKG, 9. évf.)

X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past, 2014, 131')
Rendezte: Bryan Singer
Szereplők: Hugh Jackman, Michael Fassbender, Patrick Stewart

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Spoiler nélkül – John Green: Csillagainkban a hiba

Ez a könyv nem kis eredményt ért el, ugyanis a Csillagainkban a hiba volt az a könyv, amely meghozta az első igazi sikert írójának. A siker bizonyítéka, hogy idén júniusban vászonra került a könyv filmváltozata is.

Kritikánk spoilerrel

A könyv témája első hallásra megosztó lehet, azonban nekem egyből az egyik kedvenc könyvem lett. A könyv főszereplője a 16 éves Hazel Grace, aki tele van életkedvvel és energiával. De sajnos ez már nem segít rajta. Végstádiumú tüdőrákban szenved, ami gyógyíthatatlan, és ezért az orvosok már megírták élete utolsó fejezetét. Azonban Hazel és a szülei nem arról híresek, hogy könnyen feladják. Minden erejükkel keresik az ellenszert, amit végül meg is találnak, igaz ez is csak egy pár évvel hosszabbítja meg a lány életét. Hazel a szülei nyomására elkezd támaszcsoportba járni, ahol nap mint nap rákos gyerekekkel van összezárva. Itt ismerkedik meg a jóképű Augustus Waterssel, aki szintén rákos volt, azonban szerencsére már egy jó ideje tünetmentes. Augustus azonnal elvarázsolja a lányt. Hamarosan összeismerkednek egymással, és szoros barátságot alakítanak ki. Augustus azonban egy idő után elkezd komolyabban is érdeklődni a lány után. Hazel először eltaszítja magától a fiút, mert nem akar neki fájdalmat okozni, ha esetleg idő előtt kellene elhagynia őt. Augustus végül meggyőzi a lányt, hogy mindenre fel van készülve, és ezután már csak ők maguk az akadályok boldogságuknak…

A könyv során számos izgalom és kaland történik velük, de biztosíthatlak arról is, hogy ez nem az a könyv, amit érzelmek nélkül végig tudsz olvasni (ez az állítás persze főleg lányokra vonatkozik). Az tetszik nekem ebben a könyvben, hogy egyáltalán nem különleges a története. Nincs benne semmi varázslatos, egyszerűen két beteg kamasz szerelmét látjuk kibontakozni, és e során számos meglepő fordulattal és megható pillanattal találkozhatunk. Az egyszerűsége az, ami megfogott. Ez a könyv nem akar mindenkit levenni a lábáról a csavarokkal és a fordulatokkal, egyszerűen csak tökéletesen ír le egy megható történetet. Mindenkinek bátran ajánlom, könnyen és gyorsan olvasható, és szinte garantált a biztos siker!

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

John Green: Csillagainkban a hiba (Gabo Könyvkiadó, 2013, 296 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Egy igazi spoiler – John Green: Csillagainkban a hiba

A könyv belső borítóján az ember kritikákat olvashat. Egyet szeretnék ezek közül kiemelni: „Minden szempontból diadal” – Booklist. Ezzel a kritikával teljesen egyetértek a könyv elolvasása után. De el kell hogy mondjam, számomra a diadal jelentése valami csodálatos, pompás, fantasztikus. Egyszóval: különlegesen tökéletes. De ez a könyv (számomra) nem ilyen volt. Ennél sokkal egyszerűbb.

Ha nem akarsz spoilert olvasni, ezt a kritikánkat ajánljuk a könyvről

A könyv Hazel Grace életébe enged betekintést. Egy 16 éves lány életébe, akinek mindennapjai sokkal bonyolultabbak más 16 éves lányok napjainál. Pajzsmirigyrákja van, és áttétek a tüdejében. De egy gyógyszer életben tartja, bár azt nem lehet tudni, meddig. Ilyen állapotban találkozik – leírása szerint az irtó szexi – Augustus Waters-szel. Ő is rákos... volt. A könyv végére már nem az lesz. Egy szerelmes halott. A könyv lapjain keresztül mind tanúi lehetünk ennek a folyamatnak: hogy válik Augustus szerelmessé, majd halottá. Szomorú, de szenvedélyes, és túlságosan igaz is.

Sajnálom, hogy ez a cikk ennyire spoiler lett, de ha már úgyis az, hadd fűzzek még hozzá valamit. A könyv vége, Augustus halála után egy levéllel zárul, amit maga Augustus írt. A levél, és ezzel együtt a könyv vége is az, hogy Augustus leírja: szereti Hazelt, és annyira örül, hogy szeretheti. Bár ezzel ő is hagyott maga után egy forradást. Megmagyarázom. A haldoklás mellékhatása (bár én inkább az élet mellékhatásának nevezném) az (is), hogy az ember fél a felejtéstől. Ezért aztán megpróbál valahogy nyomot hagyni az „örök” világban, aminek nemsokára már nem lesz a tagja. Ám ezek a hagyott nyomok inkább sebek vagy forradások, mint ahogy azt Augustus is említette. Olyan dolgok, amik az „örök” világnak, vagy a még ott élő embereknek rosszak, fájnak. Augustusnak saját elmondása szerint ez a forradás, a szerelme Hazel iránt. Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kicsi beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. „Én szeretem a választásomat. Remélem ő is szereti.” – írta Augustus a levelében. Szóval, ez megmagyarázza: Augustus szerelme, Hazel szenvedése. Hiszen Augustust elveszti Hazel, mikor meghal.

A könyv végéhez már csak egy dolgot fűznék hozzá. John Green, az író, azt nyilatkozta: a könyvben az utolsó sorok jelképeznek egy „házasságot.” (Tehát az, hogy Augustus „jelen időben” leírja, szereti Hazelt. Figyeljünk fel arra, hogy mikor ezt olvashatjuk, Augustus már eltávozott, tehát konkrétan nem „írhatna” jelen időben. De mégis. Mert az a valami, amit így leírt, akkor is érvényes, ha ő már nincs ott. Szinte „örök.”) Tehát ezek a sorok egy „házasságot” jelképeznek. Nem céltalanul (vallja be az író), ugyanis a Shakespeare komédiáknak a vége általában házasság, tragédiáinak a vége pedig halál. Pont ezért szeretem a tudatot, hogy a könyvem végén (jelképesen legalábbis) mindkettő megtalálható.

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

John Green: Csillagainkban a hiba (Gabo Könyvkiadó, 2013, 296 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az ívelt tévé effektus

Nemrégiben a Samsung (és más gyártók) bemutatták az ívelt OLED tévéiket. Nos, sokan kérdezik, hogy mire is jó ez: csak szemfényvesztés és esztétika? Vagy tényleg van benne ráció? Ez most kiderülhet.

A Samsung tévéjére már volt kritika a túlárazás miatt, és hogy nem jó máshonnan nézni, csak középről – és sajnos ezek az állítások igazak is lehetnek, ugyanis tesztek is bizonyítják, hogy a tévé csak középről biztosít kiváló képminőséget, a szélről akár a színek is fakulhatnak. Másrészt az a fajta dizájn sem olyan ütős, amikor a készülék eláll a faltól, de természetesen ez ízlés kérdése. Mindazonáltal egy dolog biztos: az ívelt tévé esetében középről, szemből és sötétben a képminőségre nincsenek szavak. A 4K felbontás rátesz erre egy lapáttal, olyannyira, hogy az ember szinte a filmben érzi magát. Erre még rájön egy rakás új funkció: a hangvezérlés, a gesztusvezérlés (webkamera segítségével), ami ráadásul pöpecül működik, és ott van a bluetooth-os távirányító is, melyet, mint egy 3D-s egeret, használhatunk a levegőben. Irányíthatunk vele egy egérkurzort, a megszokott lépegetős TV-kapcsoló módszer helyett, mellyel a váltás nemcsak gyorsabb, de könnyebb is lehet. A tévén már nem található meg a régi zsinórhalmaz, ugyanis most már egy kis készülékkel csatlakozik a külvilághoz. Kérdés, hogy ez jó-e, hiszen ez a „dobozka” még nem szinkronizálható más termékekkel. Nem kérdéses persze, hogy később hasznos lesz-e. Nos, már csak az ár van hátra, mely az eget veri, és a prokat és kontrákat figyelembe véve, nem biztos, hogy a készülék teljesen megéri az árát.

Tóth Artúr (9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Képregényes világtörténet

Ez a könyv – azaz bocsánat, képregény – Larry Gonick mesterműve, mely az egész Föld történetét magába foglalja a Nagy Bummtól a 2000-es évekig. A kötetekből összesen 5 darab van, ezekből az utolsó kettő a modern korral foglalkozik, míg az első három az ős-, az ó- és a középkorra fókuszál. A képregény kiváló tulajdonsága, hogy a történelmet nem száraz módon dolgozza fel, hanem érdekesen, történetekkel vegyítve, és az egészet humorral fűszerezve tálalja.


Minden egyes képkocka felett ott található az érdemi információ, míg a kép rendszeresen egy rövid, humoros megjegyzést tartalmaz, az információhoz kapcsolódóan. Mindez így tökéletes harmóniában van, és kielégítő információt ad az egyes történelmi korokról. A könyv természetesen minden nagyobb civilizációval vagy nagy nép történetével foglalkozik. Persze ennél bőségesebb is lehetne, de kit izgat, mikor így is szinte mindenre kitér. A könyv minden korosztálynak való, a kritikák agyondícsérték (nem véletlenül), és sokan (köztük híres történészek is) alkalmasabbnak találták iskolai oktatásra, mint egy száraz, iskolai történelemkönyvet.

A köteteket a szerző képregényfigurája vezeti végig, ő kalauzol minket végig a történelmen, őrült időgépével és einsteini hajával, valamint cinikus és ügyes humorával. Szerintem ez a könyv nagyon végiggondolt és ötletes, és nagyon ajánlott bárkinek, aki csak egy kicsit is meg szeretne ismerkedni a történelemmel.

Tóth Artúr (AKG, 9. évf.)

Képregényes világtörténet 1-5. (Libri Könyvkiadó, 2012)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az elmebeteg kecske – a Goat Simulator játék

Ez a PC-s játék nem egy tipikus szimulátor. Ha az egyik barátom szavaival jellemezném ezt a játékot, akkor azt mondanám, hogy ez egy kecskés GTA, mivel ebben a játékban egy kecskével vagyunk, és körülbelül azt csinálunk, amit akarunk. Vannak küldetések, de ki csinálja azokat, hogyha a kecske nyelvével megragadhatunk dolgokat, és ide-oda hajigálhatjuk őket? Azt azért megjegyezném, hogy körübelül bármit megmozgathatunk a nyelvünkkel az épületeken kívül. Ilyenkor a kecske nyelve akár 5 méteres is lehet!

A játék amúgy nagyon szép. Ezen én is meglepődtem, de nagyon ki vannak dolgozva benne az épületek meg minden. Az állatnak a feje külön életet él. Néha csak úgy random elkezd vergődni, a nyelvével együtt.

Ebben a játékban nagyon sok olyan dolog van, amit amúgy egy kecske véletlenül sem tudna megcsnálni. Például tudunk létrákon mászni és át tudunk alakulni démon kecskévé is. No meg a kecskét le lehet valahogy váltani zsiráfra. Tudunk még szaltózni, lelassítani az időt, meg mindenféle hülyeséget csinálni.

A játék teljesen elmebeteg, úgyhogy ha valaki akar egy jót nevetni, akkor töltse le, mert ennyit megér! A játéknak csak annyi hibája van, hogy a bejárható terület nagyon kicsi. De ezen felül óriási szórakozás ezzel a játékkal játszani.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

http://www.goat-simulator.com/

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Min rágódunk mostanában? – a legfressebb mentolos rágó teszt

Gondolom, sok embernek ismerős az érzés, mikor a boltban, a sok különböző rágóból akar választani, és nem jár sok sikerrel. De, ha az ember már annyit eldöntött, hogy mentolos rágót szeretne, akkor se jut sokkal előrébb. Múltkor én is így voltam vele, ezért elhatározom, hogy egyszer több fajtát is kipróbálok, és kiválasztom a számomra legmegfelelőbbet.

1. Wrigley’s Winterfresh Original (értékelés: 7,5 / 10)

A csomagolásán egy „ötletes” megoldás található: egy papírcsík a rágó kibontását segítené, csakhogy ez csak a rágó csomagolásának külső rétegét szakítja le – ami nem túl praktikus, hiszen még mindig hátra van egy réteg, amit ugyanúgy szét kell tépni, hogy hozzáférj a rágóhoz…

Számomra az elején kissé túl kemény volt, az íze se volt annyira erőteljes (persze azt valaki nem szereti, valaki pedig pont igen, hogy a mentolos rágó nem csípi a száját rögtön). A rágó nem volt túl tapadós, de néha érdesebb volt a felülete. Az íze 2 perc után már nem volt túl erőteljes. Elsőre tehát egy könnyebb, nem annyira csípős ízű rágót próbáltam.

2. Wrigley’s Airwaves Extreme (értékelés: 9 / 10)

Nehéz szétrágni, azonban az állaga hamar javul. Nagyon csípős ízét az ember már az elején megtapasztalhatja, és ez meg is marad egy jó ideig. Nem ragad, könnyen rágható, felülete sima. Ezek a jó tulajdonságai szinte végig kitartanak, de egy kevés idő után észrevehető egy enyhe romlás, ugyanis a rágó elkezd szétmállani. Viszont erős pozitívum, hogy az ember a szájában a használata után erőteljes, friss érzést tapasztalhat.

Azoknak ajánlom, akik egy csípős, az állagát elég jól tartó rágót szeretnének, a frissességre koncentrálva.

3. Wrigley’s Orbit Spearmint (értékelés: 8 / 10)

Közepesen erős, de karakteresebb, édesebb az íze, ami azért elég sokáig kitart. Kissé tapadósabb, az állaga viszonylag jó, könnyen rágható, és ezeket a jó tulajdonságokat sokáig tartja. Kb. 2,5 perc után már nem túl erőteljes az íze, málósabb, érdesebb lesz.

Azoknak ajánlom, akik egy átlagos, de jobb rágót szeretnének.

4. Wrigley’s Orbit Winterfrost (értékelés: 6 / 10)

Az elején közepesen könnyű szétrágni, csípősebb, karakteresebb az íze. Az elején kirobbanó ízt tapasztalhatunk, ami erősen gyengül egy idő után. Az állaga az elejétől fogva ragadósabb, felülete érdesebb és könnyen szétmállik. Viszont ezek nem romlanak tovább, de az íze kb. 2 perc után már alig érezhető.

5. Wrigley’s Orbit Peppermint (értékelés: 7,5 / 10)

Nehezen lehet rágni. Karakteres és csípős, a nevéből is következő, borsmentás íze van. Állaga érdes, de nem tapadós, és kb. két perc után már semmi íze.

6. Wrigley’s Spearmint (értékelés: 9,5 / 10)

Íze édesebb, viszonylag könnyen rágható. Előnyös tulajdonsága, hogy a többi kipróbált rágóhoz képest egyáltalán nem ragad, és az ízét is viszonylag sokáig tartja, ami alig észrevehetően gyengül. Állaga azonban egyáltalán nem romlik.

Ajánlom azoknak, akik egy szinte kitűnő, de édesebb rágót szeretnének.

7. Wrigley’s Orbit White Classic (értékelés: 6,5 / 10)

Ez a legnehezebben rágható rágó, a felülete nagyon érdes, de nem tapad. A mentolos íz hátterében érezhető egy savanyúbb, csípősebb íz is, nagyon enyhén. Állaga közepes, viszont nem mállik szét! Ízét sokáig és kitűnően tartja.

Azoknak ajánlom, akik egy édesebb, sokáig kitartó ízű rágóra vágynak.

8. Twinner Extra Mint (értékelés: 7 / 10)

Viszonylag könnyen rágható az elején. Mentolos íze erőteljes, enyhén csípősebb, mégse édes. Keménysége ellenére egyáltalán nem mállik. Ízét hamar veszti el, állaga változatlan.

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az elnémultak

Tavasszal mutatták be a mozikban Az elnémultak című filmet. Egy igazi amerikai horrorfilmről van szó, jó színészekkel a főszerepekben.

Nem álltam nagy reményekkel a film megnézése elé, mivel a horror távolról sem a kedvenc műfajom, ráadásul ez volt az első, amit moziban láttam – mégis meglepetéseket okozott. Az első az volt, hogy azt tapasztaltam, hogy sokkal hangosabbra állították a hangszórókat, mint egy normális mozifilmnél. Ebből kifolyólag később voltak pillanatok, amikor a teremben mindenki egy emberként rezzent össze egy váratlan hangra vagy eseményre.

A film maga nagyon tetszett, bár utána már nem voltam hajlandó mást, csak mesefilmet nézni. Szerintem jól volt összetéve a film, izgalmas volt. Az elején kiírják, hogy igaz történet alapján készült, ami vitatható – tekintve bizonyos történéseket –, de elképzelhetőnek tartom, hogy csináltak hasonló kísérleteket a 70-es években.

Ha egy jó kis baráti horrorfilmnézős éjszakát szeretnétek tartani, akkor arra mindenképpen ajánlom, de ha egyedül nézed, ne tekerd fel túlságosan a hangerőt!

Barát Anett (AKG, 8. évf.)

Az elnémultak (The Quiet Ones, 2014, 98')
Rendezte: John Pogue
Szereplők: Jared Harris, Sam Claflin

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

J. L. Armentrout: Obszidián

J. L. Armentrout könyvsorozatának első része nagy sikernek örvend. Olvasók millióit hódította meg, ráadásul hamarosan magyarul is megjelenik a sorozat második kötete, az Ónix.

A könyv főszereplője Katy, aki édesanyjával Nyugat-Virginiába költözik, mert úgy gondolják, hogy a változás és az új környezet majd könnyebben elviselhetővé teszi a pár évvel ezelőtt meghalt apa és férj azóta is fájdalmas hiányát. Mikor beköltöznek az új házba, Katy úgy gondolja, hogy unalmas lesz az élete, és egyetlen szórakozását a könyvekről szóló blogjának írása jelenti majd. Ám akkor még nem is sejti, mekkorát téved. A szomszédban ugyanis egy vele egykorú ikerpár lakik, Dee és Deamon. Katy nagyon gyorsan összebarátkozik Deevel, és úgy tűnik, a lány is szívesen keresi a társaságát. Ám Daemonnal korántsem ez a helyzet. A fiú igyekszik eltaszítani maguktól az új jövevényt, bár törekvései nem mindig sikeresek. Azonban úgy tűnik, hogy a testvérpár nem mindent fed fel magáról. Katy megpróbál bizonyos dolgokat kideríteni a testvérek múltjáról, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva egyedül élnek. A lány próbálkozásai azonban nem járnak sikerrel. De ő nem adja fel. Elszántan várja a pillanatot, amikor fény derül az igazságra. Mikor azonban ő is bajba kerül, a dolgok egy csapásra megváltoznak. Észbe sem kap, máris egy háború kellős közepén találja magát, amibe akarva-akaratlanul is belekeveredik. És mikor megkapja a válaszokat a kérdéseire, teljesen ledöbben. Ilyen titokzatos és borzalmas dolgokra még legvadabb álmaiban sem számított.

Engem teljesen lekötött ez a misztikus és titokzatos történet. A végkifejlet teljesen kiszámíthatatlan, és a feszültség csak egyre fokozódik a rejtély körül, amikor sorozatosan megdöbbentő események történnek. A regény könnyen olvasható, eseménydús és izgalmas. A drámai első kötet után izgatottan várom a folytatást is.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

Jennifer L. Armentrout: Obszidián – Luxen sorozat, 1. (Könyvmolyképző, 2013, 424 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

COOKOO The Connected Watch

Ez a karóra ránézésre csak egy óra a többi közül. Ámde ez így nem igaz. Ez az óra egy úgynevezett okosóra.

Nem kell egyből egy a Samsung-féle kijelzős órára gondolni, másképp is lehet egy óra „okos”. Ehhez az órához le kell töltenünk egy alkalmazást a telefonunkra, amivel csatlakozni lehet az órához, Bluetooth segítségével. Ezzel az órával eléggé sok vicces dolgot tudunk. A kedvencem az, amikor lerakjuk a telefonunkat valahova, az órán meg megnyomunk egy gombot, és a telefonunk elkészíti a képet. Ha pedig megnyomunk egy másik gombot az órán, akkor leszúr nekünk egy „gombostűt” a helyzetünknél a térképes alkalmazásban.

Az órával akár időt (jé!) és távolságot is mérhetünk. Az óra jelez, ha hív valaki, zizeg, ha SMS-t kaptunk, és azt is jelzi, hogyha a telefonunk merülőben van. De ha akarjuk, még akkor is „szól” nekünk, ha emailt kaptunk vagy van valami esemény a naptárunkban. Tehát ha fel kell kelni, akkor is segít. Nekem is van egy ilyen órám, és tényleg nagyon szeretem. Nemcsak a sok funkciója miatt, hanem mert szerintem nagyon tetszetős.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A 4-es

A 4-es metró. Már mindannyian sok mindent hallottunk erről a rejtélyes közlekedési eszközről, de most végre megtudhattuk, hogy mi is az igazság mindebből. Pénteken turisták ezrei lepték el a peronokat, csak hogy kipróbálhassák az új járművet, és egymást udvariasan félrelökdösve ezt meg is tették. Lássuk be, ez ennyire azért nem nagy dolog.

Ez csak egy nagyon szépen felépített, remekül dizájnolt metró. De azért elmentem kipróbálni, hogy megnézzem, minek is csináltak ekkora felhajtást. A Gellért-téri megállót céloztam meg, és gondoltam, legyünk alaposak, elmegyek a két végállomásra.

A Gellért-tér megállóba vízesést és kis medencéket helyeztek el. Persze ezt nehezen lehetetett látni a sok turistától, de ha az ember észrevette, akkor szép látványban lehetett része. Lementem a lépcsőn, és a jegyellenőrzőnél kiderült, hogy az első három nap a metró ingyen üzemel. Ennek megörülve továbbhaladtam a peronig. A metró szinte percenként jár, úgyhogy nem kellet sokáig várnom. Belülről a metró ugyanúgy néz ki, mint a 2-es, ami kicsit kiábrándító.

Elmentem a Keleti pályaudvarig, és kiszálltam körülnézni. Vissza a metróra, röpke tizenöt perc, és Kelenföldön vagyok. Ez az állomás annyira nem tetszett, a hangulata valahogy túl komor volt. Ezután hazafelé vettem az irányt, természetesen a 4-es metróval. Mindent összegezve, nekem tetszett ez az új jármű, bár nem értem a tömeget, ami három napig ostromolta a megállókat emiatt. De ha az ember rászánja magát, hogy kipróbálja, vagy esetleg el akar jutni valahova, akkor kellemes élményt nyújthat.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az álruhás Superman

A Ken Scott által rendezett amerikai vígjáték, az „Elpuskázva” nagy sikert aratott. És miután alkalmam volt megnézni a filmet, nekem is elnyerte a tetszésemet.

A főszereplő, David Wozniak (Vince Vaughn) nem egy apatípus. Legtöbbször rossz döntéseket hoz, és amibe belekezd, abból sem sül ki sok jó. Épp ezért barátnője, Britt Robertson (Kristen) sincs túl jó véleménnyel a róla. Mindezek ellenére David egy kedves, jószívű és szerethető figura, aki egy nap sokkoló hírrel szembesül: kiderül, hogy ő a biológiai apja 533 gyereknek. 20 évnyi titkolózás után felszínre kerül az igazság. 1991-ben, a termékenységi klinikán történt egy kisebb keveredés a minták között, így akarva, akaratlanul hirtelen többszáz gyerekre tett szert, akiket ráadásul még csak nem is ismer. Végül aztán egy nagyon fontos döntést hoz: arra az elhatározásra jut, hogy végre normális életet kell élnie, bizonyítania kell a barátnőjének, az apjának és magának is. Kinyitja a gyerekei aktáit, és elkezd nyomozni utánuk. Folyamatosan megismeri őket, és ott segít nekik, ahol tud, vállalva a felelős őrangyal szerepét, még ha ezzel legtöbbször nagyon kínos szituációkba keveredik. Csakhogy van egy kis probléma: az 533 csemete pert indít, ugyanis David álnevet használt, és ezért soha nem tudták meg, hogy ki az igazi apjuk. Ezután a férfinak kell döntenie: meghagyja magát a titokzatos megmentő szerepében, vagy egyszer az életben sikerül felelős döntést hoznia, és bevallja, hogy ő Starbuck, 533 gyerek biológiai apja.

A film nagyszerűen érzékelteti a tanácstalanságot és a vívódást. Érdekes és megható volt azt látni, hogy David mennyire szívén viseli gyermekei sorsát, még ha azok nem is ismerik. A végén pedig ott volt a nagy kérdés: felfedi-e az igazi kilétét, vagy hagyja, hogy mindenki tévhitbe ringassa magát. Izgalmas, vicces és könnyed film, remek alkalom a kikapcsolódásra.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

Elpuskázva (Delivery Man, 2013, 103’)
Rendezte: Ken Scott
Szereplők: Vince Vaughn, Britt Robertson, Cobie Smulders

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Van keze a kutyádnak?

Biztos sokan láttátok már azon videók egyikét, amikor az unatkozó gazdi beöltözteti a kutyáját, mögé megy, ő is belebújik a ruhába, és az látvány fogadja a nézőt, hogy az asztalnál ül egy kutya, akinek emberi keze van, és épp enni készül vele valami finomat. Na, ezt én is megcsináltam.

Nekem egy beagle kutyám van, akiről azt kell tudni, hogy nem egy nagy darab, szóval csak sokadjára sikerült úgy elbújnom mögötte, hogy a kamera szemszögéből én ne látszódjak. Lizi (a kutya) nem értette, mit szeretnék, és miért van rajta egy pulcsi, és egyáltalán, hogy kerül a székre, az asztalhoz, hiszen eddig mindig leszidtuk, ha a közelébe merészkedett. Persze a joghurt, amit etettem vele, rögtön kiverte ezeket a vészjósló gondolatokat a fejéből, és elkezdett kanállal enni.

Azt hittem, könnyebb dolgom lesz – hát tévedtem. Minden csupa joghurt lett, és utána takaríthattam, de megérte.

Silló Juli (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Frank Schätzing: Raj (könyvajánló)

A Raj című könyv egy igen érdekes olvasmány, egy sci-fi, mely azonban nem a távoli űr rejtélyeivel foglalkozik, hanem azzal, hogy milyen titkok rejtőznek bolygónk óceánjainak mélyén.

A történet több szálon fut, mindegyik a tenger mellett élő és dolgozó közemberek és tudósok történetét mondja el. Ezek a szálak később persze van, hogy összefutnak vagy megszűnnek valami következtében. A főbb szereplők Sigur Johanson, norvég tengerbiológus és Leon Anawak, az indián származású bálnakutató, valamint azok az emberek, akik az anomáliákra akarnak magyarázatot találni. Ugyanis a földkerekség egész tengerparti területén furcsaságok történnek. Hajók tűnnek el, férgek pusztítják a metánhidrát aljzatot Norvégia partjainál, és a bálnák agresszívan kezdenek el viselkedni. Ezt egyik főszereplőnk sem érti, és azt sem, hogy mi ez. Csak egy dolog biztos: a helyzet egyre súlyosabb. Immáron mérgező rákok tűnnek fel, és a halrajok egy pillanat alatt eltűnnek. Úgy tűnik, hogy az embereket valaki megtámadta, már csak az a kérdés, hogy ki képes ilyen méretű pusztításra. A probléma megoldásához létrehoznak egy válságstábot, melyben természetesen tudósaink is részt vesznek. És végül sikerül megoldani a rejtélyt és szembeszegülni az idegen intelligenciával, vagy maguk is odavesznek? Nos, ez a történet végén kiderül, de annyit elmondhatok, hogy nagyon érdekfeszítő és elgondolkodtató módon.

Most sokan gondolhatják, hogy ez irreális, és hogy természetellenes dolgok vannak benne, de a könyv írója képzett búvár, tengerszerető, így nyilván volt háttere a története megírásához. Szerintem jó könyv, persze számomra is irreális néhány rész, mégis élvezetes olvasni a vastagsága ellenére. A karakterrajzok jók és kidolgozottak, ráadásul itt nem csak néhány szerep részletes kidolgozásáról beszélünk, hanem teljes szálak létrehozásáról. Ajánlanám annak, aki szeret olvasni, és képes hosszabb művekkel megbirkózni, nem fél egy kis erőszaktól, és érdekli, hogy miket rejthet a tenger mélye.

Tóth Artúr (AKG, 9. évf.)

Frank Schätzing: Raj (Der Schwarm, Athenaeum Kiadó, 2010, 1022 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A nagy AKG-s vécétoplista – hova menjünk, ha menni kell?

Sok panaszt hallottam az iskola területén található WC-kkel kapcsolatban, ezért elhatároztam, hogy kipróbálom mindegyiket. Érthető okokból csak a férfi WC-k állapotáról tudok beszámolni, de feltételezem, hogy az egymás mellett található mellékhelyiségek nem különböznek túlságosan egymástól. Melyik toalett nyeri el vajon az AKG Szépe díjat?

10. helyezett: az új szárny első emeletén lévő WC

Reményekkel telve nyitottam be a zöld ajtón, hiszen a csupán néhány éve létező részen elvárható lenne a nagy tisztaság betartása, sokszor láttam is már itt takarítókat. A pisiben úszó padló, a telegraffitizett falak és a papír szinte teljes hiánya azonban teljesen elvette a kedvem attól, hogy kis- vagy nagydolgomat itt végezzem el a továbbiakban. A szappan és a folyékony tisztítószer hiánya már csak hab volt a tortán. Nem éppen ideális helyszín egy romantikus vacsorához.

9. helyezett: a földszinti aula WC

Ezen a helyen is gyakran fordulnak meg tisztítószerek és felmosórongyok, ám a helyzet itt sem sokkal fényesebb, talán csak a bejárathoz való közelséget és a folyékony szappan meglétét tudnám pozitívumként megemlíteni. Ugorjunk is tovább.

8. helyezett: a tesitermek WC-je

Óva intettek a budi tesztelésétől, hiszen a szóbeszédek szerint a padló itt sem mentes ismeretlen eredetű folyadéktól, nem éppen rózsaillat terjeng egy kabinban, a hely pedig olyan szűk, hogyha véletlenül leejtesz egy zsebkendőt, máris kész az instant fehér szőnyeg. A padló nekem száraznak tűnt, a szűk helyet és a büdöset viszont én is csak megerősíteni tudom. De annyira azért nem borzalmas.

7. helyezett: a 2. emeleti WC

Személyes kapcsolat fűz ehhez a klozethez, hiszen egy szinten helyezkedik el a tizedikes kisiskolával. Az előző két helyen megfigyelt nem túl csábító szag itt is jelen van, papírt is csak ritkán találunk, de ez kiküszöbölhető egy tanáriba tett rövid látogatással – már persze ha nyitva találjuk. A 7. hely a tisztább padló, a szappan állandó megléte és a kevés graffiti miatt jár neki.

6. helyezett: a földszinti, 11.-es kisiskolai WC

Ilyen magas helyezésnél már elengedhetetlen a tisztaság és a papír megléte, azonban érdemes vigyázni, mert a papírt kint, az egyik fűtéscsövön szokták tárolni. Lehet, hogy nem nézik jó szemmel, hogy random benyitsz hozzájuk, úgyhogy csak óvatosan.

5. helyezett: a földszinti tanárival szemben lévő WC

Személyes kedvencem következik, bár lövésem sincs, miért pont ezt választottam rendszeres teendőim elvégzéséhez. Zseniális a csap mellett található törölköző, amelyet rendszeresen tisztítanak, legalábbis ezzel magyarázható, hogy semmi szaga nincs. Tanárfétissel rendelkezőknek kötelező.

4. helyezett: az alagsori WC

Utolsó, és egyben a legjobb egyszemélyes WC-nk következik a listában. Tökéletes választás egy Ildivel eltöltött rövid csevej és az aktuális menü elfogyasztása után. Érdekes módon két mikró is került vele szembe, melyeknek rendeltetésére nem igazán tudtam választ találni. Egy kis helyen levált a tapéta a falon, de ha a Szimpla Kert stílusában gondolkodunk, ez akár dizájnelemként is értelmezhető.

3. helyezett: a 3. emeleti WC

Igazi „minden az egyben” vécé, az 1. emeletihez tudnám hasonlítani, egyetlen hibája, hogy túl sokat kell hozzá lépcsőzni – már ha történetesen nem ott van a kisiskolád. Főleg nyolcadikosoknak ajánlom, bár ők valószínűleg eddig is oda jártak. Ja, és nincs graffiti, bár ha nagyon kell rohannod, úgysem ez lesz a legfontosabb szempont.

2. helyezett: az 1. emeleti folyosói WC

Érdekes asszociációim szoktak lenni, úgyhogy ne lepődjetek meg: benyitás után nekem a Fáy utcai piac jutott eszembe róla, ne kérdezzétek, hogy miért. Teljesen kulturált illemhelyről van szó egyébként, talán csak a félhomály és a falak állapota kifogásolható. Bátran tudom ajánlani.

1. helyezett: a 4. emeleti WC

Ha csak egy dolgot mutathatnék meg az AKG-ból egy kívülállónak, simán lehet, hogy ez a WC lenne, ugyanis olyan fícsörrel rendelkezik, amiről a többi kilenc helyezett csak álmodhat: ablak van benne! Ebből következően gyönyörű a kilátás, a kis-és nagydolgok fantasztikus aromája pedig ismeretlen fogalom. A padlóról simán lehetne enni, a fülkék állapota is zseniális. Bőven megéri a gyaloglást!

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Túlélési tippek kezdő tizenegyedikeseknek, nyelvi éveseknek

Nekem már nyakamon az érettségi! Azonban a suli tanulóinak többsége nincs még így. Ha jól szeretnétek érettségizni, érdemes új eszközöket bevetni a tanuláshoz. Pár tipp a tanuláshoz, ami nekem megkönnyíti mindennapjaim.

Alapok

Nagyobb mennyiségű tanulnivalóval nagyon nehéz megbirkózni, azonban érdemes ismerni az ellenséget, és fel kell tenni magunknak a kérdést: mennyire fontos ez és meddig szeretném ezt tudni? Nyilván valamiféle tanulási technika kell 100 szó megtanulásához (amiket használni nem fogsz feltétlenül mindennap, azonban olvasás közben hasznosak lehetnek), és egyértelműen másfajta technika kell egy fizikai jelenség értelmezéséhez. Az alapelv mindig az, hogy tanulni az érzékeinkkel lehet, látni kell, le kell írni, meg kell hallgatni, és akkor tuti megmarad.

Matek

A matek példamegoldást igénylő tantárgy, egyik kedvencem, mert nagyon következetes a legtöbb dologban. Az alap algebrai és analízis példák megoldásában nekem nagyon sokat segített a Wolfram Alpha, ugyanis nem minden példához van megoldás, de ellenőrizheted magadat, sőt, naponta három feladathoz kérhetsz lépésenkénti leírást, amiben egyenletrendezéssel szépen levezeti neked, hogy miért annyi az integrálja, az összege, a határértéke. Koordinátageometriában a Geogebra még a középszinten tanulóknak is hálás segítője lesz, hiszen nem kell füzetek ezreit elpazarolni hatalmas ábrák miatt, ráadásul gyorsan ellenőrizhetjük grafikusan is a megoldásunkat.

Fizika-kémia

Hatalmas mennyiségű animáció és videó található meg a neten, érdemes böngészni angolul is.

Fizikából a pHET animációi a leghasznosabbak, de pl. a Sulineten is lehet találni jókat. A kémiára és a nyelvekre a legjobb útitárs a Quizlet lesz, ahol szótanuló kártyákat készíthetünk. Bár kémiára nagyon meredek lehet ezzel tanulni, ezért tényleg fontoljuk meg, hogy hogyan tanuljuk meg a fogalmakat. Ha azonban latin neveket kell tanulni, homológ sorokat, egyértelmű döntés a Quizlet.

Informatika

Az informatikában magasabb szinten is nagyon könnyű segítséget kapni, a stackOverflow például kiváló oldal, ha elakadsz, de a dokumentációk és a programozási környezeted segítség gombja is biztosan segít a legtöbb esetben.

Egyéb

Érdemes jó könyveket venni, a tanároktól vagy interneten megkérdezni, hogy kinek mi jött be. Most itt nem reklámoznék könyveket, de amiről azt írják, hogy jó, abba érdemes belenézni.

Az oktatas.hu oldallal nem lehet elég korán elkezdeni az ismerkedést: az érettségi vizsgakövetelmények oldala elég jó támpontja lehet annak, hogy mit kell tudni, az előző évek feladatsorai pedig jócskán segítik a felkészülést.

És a legfontosabb: a tanulás legfontosabb része a pihenés. Szóval, ha fáradtak vagytok, aludjatok, kivéve, ha tanulni kell. Az más tészta.

Halpern Bence (AKG, 13. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Környék rovat: török-görög gyönyör

Az AKG viszonylag szerencsés helyen található, hiszen sok étterem van a közelében, így mindenki megtalálhatja a személyes kedvencét. A kínai kifőzde és a gyrosos párharcából nekem ez utóbbi jött ki győztesként.

Délután 13:20 perc. A gyomrom vekkerórákat megszégyenítő rezgéssel jelzi, hogy régen kapott valódi beviteli értéket. Ilyenkor két lehetőség áll előttem: vagy az AKG-tól körülbelül 30 másodpercre található kisboltba megyek, vagy bevállalok egy 3-4 perces, rendkívüli módon megerőltető sétát, és a Flórián tér felé indulok. Mivel ma szokatlanul erősnek érzem magam, halált megvető bátorsággal indulok balra – az olvasókért hajlandó vagyok mindent bevállalni…

A házak között, némileg eldugott helyen található Óbudai Gyros tulajdonosa egy magyarul viszonylag kevéssé tudó török úriember, aki néha félreérti, ha azt mondom neki, hogy csípős és fokhagymás szószt is kérek a falafelembe. Ettől eltekintve viszont igazi boltos, velem mindig kedves és figyelmes volt eddig. A hely viszonylagos olcsósága is előnyt jelent, az előbb említett, egyébként zseniális ízkombinációkkal megáldott, ám kicsit sótlan falafel pl. csak 550 Ft-ba kerül. Ha útközben jövünk rá, hogy nagyon megszomjaztunk, akkor coca-colás hűtőből választhatunk a jól megszokott üdítők közül, szintén elérhető áron.

Talán az egyetlen igazi negatívum, hogy csupán négyféle zöldség közül lehet választani, de én úgyis mindig hagymát szoktam kérni, szóval ez nálam nem probléma. (Jó tanács: ne nagyon próbálj meg beszélgetni velem, miután megláttál közeledni a Flórián tér felől!)

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

Óbudai Gyros, 1033 Miklós u. 3.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

„Nem félünk semmitől. Max az érettségitől, meg anyukámtól néha.”

Igényes zenét játszanak, és remélik, hogy lesz rá igény. A Suburband két tagjával, Menyhért Márton „Malaccal” (gitár) és Heatlie Dáviddal (dob) beszélgettünk.

Szubjektív: Hogyan indult a Suburband?

Dávid: Ez egy jó kérdés, erre én is kíváncsi vagyok.

Malac: Úgy indult, hogy egy görbe pillanatomban találkoztam Norbival (a frontemberrel), és elkezdtem játszani a gitárján. Erre ő meghívott a zenekarába, ami akkor még nem volt teljes. Aztán egy idő után elkezdtek gyűlni az emberek, és megalakult a Suburband.

Szubjektív: Dávid, te hogy kerültél a zenekarba?

D.: Történt egy tagcsere, nagyjából egy éve, én akkor Emese, az énekes lány révén kerültem be.

Szubjektív: Emlékeztek még az első koncertekre?

M.: Könnyebbet, de kettőt. Nem emlékszem. Talán az első komolyabb koncert egy Dürer kertes este volt még 2012 elején. Ezek nagyon jó hangulatú bulik voltak, jó sokan hallgattak minket. Viszont eléggé rosszul szóltunk, és bár még most is van mit csiszolni, de akkor tényleg nem volt jó (nevet).

D.: Egy nagyon első koncertre emlékszem, amikor még csak a közönségből figyeltem. Ez Norbiék sulijában volt, és mindenki teljesen meg volt őrülve értük. Szétszedték a házat.

Szubjektív: Akkor még ti hívtátok az embereket. Lehet már azt mondani, hogy vannak rajongóitok, akik nem az ismeretségi körötökből kerültek ki?

D.: Hát, a Luca szereti még a zenénket?

M.: Igen, Luca majdnem minden koncerten ott van. Rajta kívül nem nagyon vannak rajongóink.

D.: Még.

Szubjektív: A közönség milyen összetételű egy-egy koncerten? Ha azt mondjátok, hogy nem nagyon vannak rajongóitok, egyáltalán, hogyan keverednek oda az emberek?

M.: Korban 17-től 25-ig bezárólag.

D.: 26.

M.: 25 (és fél, néha).

D.: Voltunk a Budapest parkban, júliusban, amikor kihirdették a ponthatárokat. Na, akkor sokan voltak, de senki nem tudta, mi az a Suburband. Az elején még nem nagyon érdekeltük őket, de aztán elég sok rajongót gyűjtöttünk össze. Nagyjából úgy 15-öt.

M.: Legyen 16, az jó szám, négyzetszám.

Szubjektív: Az A38 Talentométerén elég szép eredményt értetek el. Honnan jött az ötlet, hogy induljatok?

M.: Akkor még nem volt meg teljesen se a banda, se a számok. Így hát bíztunk benne, hogy vagyunk annyira ügyesek, hogy addigra összerakjuk magunkat. Felraktuk a jelentkezést, és nyomattuk ezerrel Facebookon, aztán a srácok ránk szavaztak, és bekerültünk az elődöntőbe. Innen továbbjutottunk, és a döntőben közönségszavazás alapján 3. helyezést értünk el, a kategóriánkat meg megnyertük.

D.: Azt mondta az a Punnany Massif-os csávó, hogy mi voltunk a kedvencei. De képzeld el, hogy nekem van egy zenekarom, akikkel szintén küldtünk be egy csomó anyagot. Videóklipet meg számokat is, mindent. De annyira szar volt, hogy nem jutottunk be az elődöntőbe se. Ezekkel meg beküldtük egyetlenegy dal demo verzióját, és hát majdnem megnyertük.

M.: Ja, együtt jobbak vagyunk (nevetnek).

Szubjektív: Milyen érzés volt az A38-on egy csomó ember előtt fellépni? Gondolom, ez volt az első nagyobb lélegzetvételű dolog a zenekar életében.

D.: Nagyon jó volt. Lazák voltunk.

M.: Dávidra nagy hatással szoktak lenni ezek a nagy közönségek. Én lefelé nézek, úgyhogy nem látok előre, de rám meg Dávid van nagy hatással, amikor játszunk.

D.: Hát igen, bele tudom élni magam, nagyon.

Szubjektív: Ti azért mégiscsak egészen másfajta zenét játszotok, mint ami manapság népszerű. Mit vesztek észre, van erre igény?

M.: Azt vesszük észre, hogy van igény az igényesebb zenére, csak nem akkora (ezt bizonyítja a Talentométeren elért helyezésünk is).

D.: Egyre népszerűbb kezd ez lenni. Mert volt egy időszak, amikor ezek az X-faktoros meg tehetségkutatós énekesek mentek, de talán az már kiment a divatból. Most azért itt van a Punanny Massif, Irie Maffia, meg ez a vonal, lassan pedig ezek az alter zenekarok is jobban benne lesznek a köztudatban. Legalábbis én ebben élek, aztán ki tudja.

Szubjektív: Ha már X-faktorosok. Soha nem fordult meg a fejetekben, hogy esetleg nevezzetek egy tévés tehetségkutatóba?

M.: Én nem gondolom, hogy ez jól sülne el. Mert ott az emberből ilyen műanyag dolgot csinálnak.

D.: Meg úgyis az van, amit a csatorna akar, aztán szerintem mi nem kerülnénk be. Mert nem vagyunk elég…

M.: …nem vagyunk elég Radics Gigik.

Szubjektív: A számokat együtt írjátok? Vagy hogyan zajlik nálatok egy ilyen folyamat?

M.: Norbi és Gergő, a két rapper írja a szövegeket, én meg hozom a zenei részét (vagy a többiek). Aztán összedobjuk, és lesz belőle egy dal. Egy kotyvalék, egy szám.

D.: Egy track.

Szubjektív: Dávid, te említetted, hogy van másik zenekarod. Ez jellemző a csapatra? Mármint az, hogy nem csak a Suburbandben, hanem máshol is játszotok.

M.: Nekem alakulóban van egy jazzes, funkos formációm. Ezt a vonalat szeretnénk majd képviselni, saját ötletekkel kiegészítve.

D.: Igen, nekem van már egy zenekarom, ahol énekelek. Nem túl sikeres, de legalább kikapcsolódok. Meg most lehet, hogy lesz egy Arctic Monkeys tribute együttesem is.

Szubjektív: Kik azok, akik elindítottak titeket a pályán, és akik a mai napig segítenek?

D.: A lázadás. De hogy ki indított el? Hát, nekem az egész családom zenélt, de neked is, nem?

M.: Nekem az anyai nagyapám vezeti a Jászjákóhalmai Asszonykórust. Ezen kívül nincs nagyon zenész a családban. De mindenki támogat, szüleimtől kezdve a tanárokig. Menedzselni pedig magunkat menedzseljük.

Szubjektív: Mennyire tudjátok amúgy a sulit és a zenélést összeegyeztetni?

M.: Nagyon nehéz, pedig kevés próbánk van. Jó, ha hétvégente össze tudunk ülni. Főleg, hogy most több tagnak is bejött az érettségi, meg az egyetemre készülés.

D.: Meg az egyik tagunk, Gergő, Pécsen tanul. Szóval majd megyünk oda is koncertezni.

Szubjektív: Amúgy hogyan szoktatok koncertet egyeztetni? Keresnek titeket, vagy ti keresitek a helyeket, ahol játszattok?

M.: Így is, úgy is.

D.: De általában az van, ha keresnek minket, akkor jó lesz a buli, ha mi keressük a helyet, akkor nem annyira. Vagyis nem, inkább fordítva. Ennek jó példája, hogy egyszer hívtak minket, hogy lépjünk föl a Forma 1 kempingrészében. De aztán ez elmaradt.

M.: Annyira ótvar volt a technika, hogy lemondtuk, ugyanis nekünk fontos, hogy jól szóljunk.

D.: Az hagyján, de a zenekar többi része még karambolozott is. Vicces volt, legalább lett egy jó sztorink, amit mesélhetünk.

Szubjektív: Ha a hangzás ennyire fontos a számotokra, nem lehet könnyű megfelelő helyszínt találni.

M.: Nagyon nehéz. Az A38-on és a Könyvtár Klubban abszolút jól szóltunk. Viszont, ahol ez nincs meg, ott a zenei élmény is elveszik.

D.: Mert ez egy olyan dolog, ahol mindenki kommunikál mindenkivel. Ha én nem hallom mondjuk a basszgitárt, akkor úszik az egész. A szövegre pedig mindannyiunknak nagyon kell figyelni.

M.: Nálunk az a helyzet, hogy a zene kicsit alá van rendelve a szövegnek. A rossz minőségű helyeken pedig pont az a baj, hogy ez fordítva van, és a dob meg a basszus lesz túl erős.

Szubjektív: Van olyan zenekar, akikkel szívesen játszatnátok együtt?

M.: Én a Kalapácsra gondoltam meg… Jaj, hogy hívják azt a jobbikos zenekart?

Szubjektív: Kárpátia

M.: Igen, ők a másik. Na, mindegy, ez természetesen vicc volt.

D.: Ha komolyabbak akarunk lenni, egy Irie Maffia jó lenne.

Szubjektív: És nem félnétek attól, hogy kicsit egyforma lenne a hangzás?

M.: Nem, mert mi jobbak vagyunk.

D.: (nevet) Náluk több a reggae, nálunk meg kicsit a…

M.: … jazz. Meg nem félünk semmitől. Max az érettségitől, meg anyukámtól néha.

Szubjektív: Mit gondoltok, meddig fogjátok tudni ezt csinálni?

M.: Halálomig.

D.: Jó kérdés. De eddig minden kapu nyitva állt.

Szubjektív: Hogyan képzelitek el a zenekar jövőjét?

M.: Izomból nyomjuk, azt lesz valami. Én így látom.

D.: Nekem az az álmom, hogy ilyen ZP-ket, meg Gödröt lehessen megtölteni.

M.: Gödörben nagyvilág lenne játszani. Hát, a közeljövőben írunk jó pár számot…

D.: Várj! Szigetfesztivál meg ilyenek is királyak lennének.

M.: Igen, a fesztiválos vonalat jó lenne vinni, szerintem olyan hangulatú a zenénk. És hát természetesen klubkoncerteket szeretnénk szervezni, és egy jó minőségű lemezt felvenni. Távolabbi jövőben a határ a csillagos ég.

D.: Így van. És jobban jártál volna szerintem a Norbiékkal, mint velünk (nevetnek).

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
Jégkockák blogger

Képek: keretblog.hu, Kocsis András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Nem tévedtünk el? (iskolatúra)

A 8. évfolyam első idei témahetén a különböző iskolák élete került a középpontba. Sok feladatot kaptunk, de talán a legfontosabb a keddi iskolalátogatás volt. 5 fős csoportokban 12 különböző iskolában jártunk, és megfigyeltük a velünk egykorú gyerekek, vagyis a nyolcadikosok egy napját.

Nagyon különböző iskolákat néztünk meg, voltak köztük egyházi, alternatív és hagyományos iskolák is. Én az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba látogattam el.

Nagyon érdekes volt egy „normál” iskola egy napjában részt venni, szerintem mindenki sokat tanult belőle. Miután megérkeztünk az iskolába, a 8. c osztályfőnöke fogadott minket, és elmondta, hogy hogyan fog telni a napunk, és milyen órákat fogunk látni. Ezek után találkoztunk az osztályával. Alapvetően mindenki kedves és befogadó volt, és jó érzés volt, hogy odajöttek hozzánk beszélgetni, és az AKG iránt is érdeklődtek. Ezek után elkezdődtek az órák. Az órai fegyelem eléggé tanárfüggő, hiszen a tanárok személyisége is teljesen más, de majdnem az összes tanár kedves és segítőkész volt velünk. Az órák menetében rengeteg dolog nagyon más volt, mint nálunk. Például az ottani gyerekek szinte sosem dolgoztak csoportban, és nagyon ritkán kérdeztek. Ott a tanár-diák viszony is nagyon más. A tanároknak egy kiemelt katedrájuk van, így kapják meg a szükséges figyelmet. Ezenkívül furcsa volt, hogy náluk minden óra 45 perces (amik közül nem egy unalmasabban telt, mint egy epochális óra nálunk), és hogy az órák végét csengő jelzi. Az órákon kívül az iskolai élet aktív, bár az azonos évfolyamon lévő osztályok nem nagyon ismerik egymást, és nincs közös órájuk sem. Az iskola épülete az AKG-hoz képest sokkal komorabb, szürkébb, de azt vettük észre, hogy az apáczaisok többsége szereti ezt a sulit.

Ez után, szerdán, csoportokban kellett összegezni a tapasztalatokat, és csinálni kellett egy bemutató ppt-t az iskoláról, valamint terepnaplót is kellett készítenünk. Szerintem nagyon érdekes volt ez a témahét is, mindenki jól érezte magát, és nem utolsó sorban sokat tanultunk ez alatt az idő alatt. Ugyan az iskolákat nem lehet összehasonlítani egymással, mégis, hét végén szerintem sokak fejében megfordult az a gondolat, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy az AKG-ba járhatunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Tok jó! – túlélő telefontokok iPhone-hoz

Nem tudsz vigyázni a telefonodra? Mindig leejted? Unod már mindig a szervizbe vinni a telefonodat, mert mindig betöröd a kijelzőjét? Nem szeretnél folyton arra figyelni, hogy lesz-e valami baja? Egy kicsit trehány vagy? Nem szeretnél csúnya és ókori ütésálló telefont? Akkor pont neked találták ki a túlélő telefontokokat!

Ha igaz rád azok valamelyike, amiket fent írtam, akkor ez a cikk sokat segíthet neked a választásban. Nekem már két strapabíró tokom is van a telefonomra, mivel nagyon megtetszett, hogy elöl is védve legyen. Ez azután fordult meg a fejemben, miután sikeresen összetörtem a telefonom kijelzőjét. Ha viszont nem szeretnél ilyen strapabíró tokot, akkor a szilikonos tok sem rossz választás.

Az első tok, amiről írok, az a G-Form Xtreme iPhone 5-höz. Nekem ez volt az elő ilyen tokom, és meg vagyok elégedve vele. Mondjuk már annyiszor ejtettem le, hogy egy helyen már egy kis műanyag is letört. A tok fekete, fehér, kék és piros színben is elérhető. Ha valakinek nagyon megtetszik a tok, és van iPadja, akkor arra is megvásárolhatja ennek a toknak egy változatát.

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy ezt a tokot egy iPaddal felküldték egy hőlégbalonnal több kilométer magasra, ledobták, és a földetérés után se lett semmi baja. Aki nem hiszi, az nézze meg az erről készült videót.

A következő tok, a Puregear PX360. Ennek a toknak az a különlegessége – azon kívül, hogy ütésálló –, hogy van rajta egy karabiner is. Csavarokkal lehet ráerősíteni a telefonra, és 4 színben is elérhető. Aki szeret túrázni, annak nagyon hasznos lehet.

A következő 2 tok gyártója a Griffin. Ennek a cégnek sokféle iPhone tokja van. Ebből kettőt említenék meg, a Griffin Survivalt és Griffin Survival Catalyst-ot. A Griffin Survival egy tipikus szilikon tok, ami kifejezetten jól védi az iPhone-t és az iPadet is egyaránt. Nemcsak a hátulját, hanem a kijelzőjét is védi egy plexiréteggel. A Griffin Survival Catalyst egy műanyagból álló tok, ami még 100%-ban vízálló is.

A következő tok a mostani telefontokom. Ez a tok (Lunatik Tactic Strike) egy fémből és szilikonból álló kiváló tok, ami nagyon védi az iPhone-t. Mondjuk ez a tok jócskán megvastagítja a telefont, de én ezt már teljesen megszoktam.

Ennek a toknak van egy komolyabb változata, a Lunatik Extreme, ami majdnem ugyanez a tok, csak egy kicsit fel van turbózva. Van a kijelzőn egy Gorilla Glass üveg, ami elvileg törhetetlen és még vízálló is. Szerintem mindegy, hogy melyik tokot választod, mert mindegyik elég nagy védelmet nyújt a telefonod számára.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Tumblr huszárok

Mostanában önkifejezésünk legnépszerűbb formája a saját Tumblr oldal. Vannak, akik magamutogatásnak, hipszterségnek vagy csupán időpocsékolásnak gondolják. És vannak azok, akik egész életüket a mikroblog világában töltik. Ők vajon mit csinálnak órákon keresztül a képernyő előtt? Ennek jártunk utána.

Az egy dolog, hogy mindent megosztanak, ami csak velük szembe jön. Még gyakran olyat is, amiről fogalmuk sincs, hogy mit jelent. Ez egyéni probléma, akiknek nem tetszik, „kikövetik” őket. De aztán eljön az a pillanat, amikor már ez sem elég, és anonim kérdésekkel árasztják el az általuk bálványozott személyeket (igen, az Ask.fm-en ugyanezt lehet csinálni, de ha valaki oda regisztrál, magára vessen, ha kérdések százait kapja). A Tumblr azért más, ezt az ember nem azért csinálja, hogy vadidegenek faggassák, legalábbis jó esetben.

Na de kik azok az ideálok, akik számos kérdést kapnak? Teljesen normális fiúk és lányok, de azért lehet pár dolgot mondani, ami megkülönbözteti őket az átlagtól. Az első és legfontosabb, hogy amíg mások szökőévente kapnak egy-egy kérdést, addig nekik akár naponta is több kérdést kell megválaszolniuk. Legalábbis, ha azt szeretnék, hogy követőik továbbra is szimpatikusnak tartsák őket. Vannak más dolgok is, például, hogy általában a városi legendaként emlegetett „Budai elit” gyerekek közül kerülnek ki, tehát az átlagnál jobban élnek. Páran modellkednek vagy egyszerűen csak bátran öltözködnek, jó stílusuk van. Szóval szépek, élvezik az életet, és látszólag nincs semmilyen problémájuk. Ki ne akarna így élni?

Budai elit?

Olyan fiatalokat jelent, akik az átlagnál sokkal nagyobb jómódban élnek – meglepően, Budán. Ennek a klikknek a létezése először csak városi legenda volt, de aztán azok, akikre ráakasztották ezt a jelzőt, elkezdték humorosan használni magukra. Természetesen ismerik egymást, együtt járnak szórakozni, és budai elitgimnáziumokba járnak. Azt, hogy tényleg léteznek-e, vagy csak egy teljesen átlagos baráti társaság, már mindenki döntse el magának.

Nem véletlen, hogy sokan az útkereső 13-18 éves korosztályból őket választják példaképként, amit a célszemélyek nem is nagyon értenek. Egyikőjük, Zita volt az, aki pontosan meg tudta fogalmazni, mennyire furcsa érzés, hogy vadidegenek kérnek tőle segítséget mindenféle témában: öltözködésben, sminkelésben, sőt gyakran még azt is megkérdezik, mit szokott enni, merre jár bulizni, hogy van a barátja. Ő minden válaszán sokat gondolkodik, mivel egy-egy mondata sokak életét befolyásolhatja. Amit végképp nem ért, hogy miért pont ő, hiszen még sok mindent el kell érnie ahhoz, hogy ilyen tiszteletet jogosan kiérdemeljen. Egyetértek vele. Nem sok 16-17 éves van, aki elért már annyit az életében, hogy bálványozni lehetne őket, de viszont ők azok, akik ezt megérdemelnék. Mégis, szinte alig tudunk róluk valamit.

És mennyire veszélyes az, hogy ez a jelenség kialakult? Talán nem is kell magyarázni, hogyha fogyni akarsz, miért nem egy modelltől kéne tanácsot kérni, hanem inkább szakértőtől, aki tényleg tud neked segíteni. Az, hogy mit vegyél föl, mi áll jól neked, olyan emberek tudják megmondani, akik tényleg ismernek, és tudják, hogy egyáltalán hogy nézel ki. Azt, hogy merre járj bulizni, találd ki magadnak, mert te tudod, hol érzed jól magad, kiknek a társaságában. Egyszerűen kifejezve: ha ezek a dolgok nem történnek meg, valami fontos kimarad az életedből. Mégpedig az, hogy kifejlődjön valamid, amit úgy hívnak, személyiség. Anélkül pedig igen nehéz.

Az, hogy valami hiányzik egyes emberek életéből, az még mindig az ő dolguk. Ha szeretnek így élni, legyen így. De az anonim kérdéseknek van egy igen gonosz fajtája is, a mocskolódás. Ez nem szól másról, mint hogy név nélkül valaki olyan dolgokat ír egy számára nem szimpatikus egyénnek, amit bizonyára nem merne a szemébe mondani. Ennek súlyos következményei is lehetnek. Nem egy történetről tudunk, amelynek tragikus vége lett (na jó, ez pont Ask.fm, de jó példa)


Bár megrázó, de nem ritka. Ezt a képet egy ismerőstől szereztük, őt lepték meg vele.

És hogy mi lenne a megoldás erre a problémára? Azoknak, akik a hétvégéiket azzal töltik, hogy a Tumblr előtt ücsörögnek, és idegen emberek életét lesik, csak egyet tudok mondani: ti is vagytok annyira érdekesek, mint ők. Szóval emeljétek fel a hátsótokat abból a székből, és induljatok el élni a saját életeteket! Lehet, hogy elsőre ijesztőnek tűnik, de higgyétek el, nagyon király dolog lesz.

Mit mond a szakértő?

A pszichológia tudományát gyakorlók abban értenek egyet, hogy a személyiség egy állandóan, egész életen át fejlődő valami.

A fiatalkori útkeresésben a bálványozás a mintakereséshez tartozik, keressük azokat a személyeket, akik számunkra elfogadható mintát tudnak nyújtani, hisz az otthon látottak nem mindig követhetőek számunkra, főleg kamaszkorban. Az, hogy ki lesz a bálvány, az mindig az adott személyiségtől függ. Ez egy tipikusan kamaszkori működés, de egy elakadás (valamilyen trauma vagy nagyon kedvezőtlen szülői működés) során ez rögzülhet, és megmaradhat egy életen át.

A kamaszkorra jellemző a fokozottabb nyitottság, de sokkal meghatározóbb a személyiségnek az az öröklött része, ami a kifele/befele fordulást meghatározza. Ha valaki csak vadidegenekkel tud kapcsolatban lenni, és amint megismerik egymást, ez már nem megy, az viszont komoly jelzés arra, hogy valami nincs rendben.

Dr. Szőke András, pszichológus

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
Jégkockák blogger 

A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönet illeti Németh Petrát, dr. Szőke Andrást, és a képért és további információkért valakit, aki nem szeretné, ha közölnénk a nevét.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Miért ne menj a bölcsészkarra?

Mert szükség van olyan mérnökökre, matematikusokra, fizikusokra, közgazdászokra, akikből végül nem is az lesz, amit tanultak. Erős véleménynyilvánítás következik valami olyan mellett, amit elsőre nem biztos, hogy meg fogsz tudni emészteni, kedves Olvasóm.

Az ókori görög kultúra hatásait még ma is élvezzük, emésztjük. A klasszikus dráma, Szophoklész Antigonéja vagy a Pitagorasz-tétel csak egy-egy olyan főbb dolog a művészet és a tudomány területéről, amiknek hasznossága elvitathatatlan. Arisztotelész mind a dinamika, mind a logika, mind a filozófia területén alkotott. A reneszánsz, az újjászületés korszaka talán a legszebb festményeket és ideákat adta nekünk, embereszménye a polihisztor volt, Leonardo Da Vinci, aki minden tudományban jeleskedett valamennyire.

A római isten, a kétarcú Janus - a kettősség, a kétféle érték képviselője.

Most mégis olyan furcsa számomra. Az egyik oldal azt mondja, hogy tanulj szakmát. A másik, hogy legyél mérnök. Aztán belülről meg azt mondod, menjünk bölcsésznek, milyen jó dolog olvasni, tájékozódni a világban. Valami nem stimmel.

Számomra úgy tűnik ugyanis, hogy egyoldalú a világ – inkább azt mondom, az ország (nem tudom, hogy ez mennyiben világjelenség). Aki könyveket búj, múzeumba jár, híreket olvas, az egy művelt, tájékozott ember. Aki kíváncsi, töretlenül bontja az anyagokat elemi részecskékre, hogy megértse a világegyetem működését, és eközben képlettárakat dúl, az kocka.

Nem akarom démonizálni a bölcsészkart, ez távol álljon tőlem. Először azonban akkor fogott el furcsa érzés, amikor még tavaly témahéten nálunk meghallgattam egy szabadbölcsész hallgatót. Megkérdezték tőle, hogy mit fog csinálni, ha elvégzi az egyetemet, ő pedig emlékeim szerint kb. azt mondta, hogy nem az a lényeges most. Számomra a beszélgetés borzasztó volt, és még ma is naivnak gondolom egyes részeit.

Beszélgettem emberekkel, a patrónusommal róla, és meglepett, amikor azt mondta, sokak szerint ez volt a legjobb beszélgetés az egész témahéten. Én megdöbbentem egy kicsit ezen, de aztán végiggondoltam, különösen a fenti mondatot. Amikor egyetemre megyünk, még bőven nem az lényeges, hogy mit fogunk dolgozni – ez egy elfogadható érv. Én különösen határozott vagyok mindig, hogy mit szeretnék éppen csinálni, mi érdekel a legjobban, de azért én is sűrűn változtatom az érdeklődésem, erre tolom, arra tolom. Meg tudom érteni, hogy valakinek az csábító, hogy ennyire nem kell még dönteni.

Aztán, amikor nekem is választani kellett, most mérnöknek jelentkeztem, érdeklődésemet is lefedve. Azt gondolom most ezek után, hogy több embernek is azt kellene mondania, hogy kicsit megküzd a matekkel, fizikával, kémiával vagy a biológiával, esetleg a közgazdaságtannal. Ugyanis akarva-akaratlanul, ha nem teszünk ellene, nagyon ingerszegény környezetet teremtünk magunk mellé.

Márpedig az ember természetéből fakadnia kell a megismerésnek. Mi a világ, mi az élet értelme. Ezt pedig nem lehet csak az irodalomból vagy csak a matematikából pótolni. Azt gondolom, hogy az előbbi hallgató véleményét alkalmazzuk most a többi karra: aki mérnöknek tanul, annak se kell feltétlenül azon gondolkodnia, hogy mi szeretne lenni, miközben nem csak matematikát és fizikát tanul.

Míg a bölcsészkarnak hihetetlen nagy érdeme szerintem, hogy megtanítja az alapvetően írásképtelen középiskolásokat végre írni – elég a gyakorikérdések.hu nyelvtani színvonalát nézni –, addig a mérnökök problémamegoldást tanulnak, matematikát és fizikát. Ugyanúgy, ahogy a kommunikációs minőség emelkedése sem ártana a társadalomnak, jó lenne, ha mindenki mélyebben ismerne alapvető fizikai jelenségeket, vagy tudna számolni, és egy értelmes problémákra reagálni tudó, tettre kész közösséget is építenének az egyetemek.

Én úgy gondolom, hogy a művészetek és a tudományok közti ingázással lehet a legnagyobb értékekre lelni, Steve Jobs is ezt tűzte a zászlajára, és mindig értéket teremtett csapatával. Ezért mondom, hogy még egyszer gondold meg, hogy mi leszel: bölcsész vagy „kocka”. Mert míg a bölcsész képzés egy írni-olvasni tudó fantasztikus embert csinál belőled, egy mérnöki szak után elmélyülhetsz a biokémiától a matematikáig bármiben, és még nem késő megtanulnod írni sem jobban. Ki tudja, a mérnöki tanulmányok után lehet, hogy a filozófiában akarsz majd elmélyülni.

Nincs olyan távol a kettő, mint kedves Olvasóm, azt te gondolnád.

Halpern Bence Márk (AKG, 13. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

2 Tovább

Kilencedikesekkel a káros szenvedélyek világában

Mit is jelent az a szó, hogy addikció? Röviden annyit, hogy függőség. Az emberek, ha ezt a szót hallják, automatikusan a kábítószerre gondolnak, pedig kicsit jobban átgondolva kimeríthetetlen ez a téma: csak képzeljük magunk elé a mindennapjainkat, reggel megszokásból egy kávéval indul a nap, és ha éppen késében van az ember és ez kimarad, fáradtnak és álmatagnak érzi magát. Vagy egy másik példa: elromlott otthon az internet, na, most mi lesz? Gondolkodjunk, mindenki függ valamitől, bármi okozhat függőséget. Akár az adrenalin, akár a gyógyszerek, akár egy játék és így tovább.

A kilencedik évfolyam egy héten keresztül különböző szakemberekkel beszélt, olyan helyekre ment, ahol erről a nagyon sok dolgot magába foglaló témáról hallhatott. Mindenkinek más volt igazán érdekes. Volt szó internet-, a telefonfüggőségről, evészavarokról, de főleg a kábítószerek köré épült a témahét. Ami igazán érdekes volt, és szerintem sokakban mély nyomot hagyott, az a tűcsereközpont meglátogatása volt a VIII. kerületben. Nyomasztó volt, de épp annyira érdekes és valóságos. Egy órás programon vettünk részt az intézmény vezetőjével. 

Megismerkedtünk a program működésével, megtudhattunk dolgokat Magyarország intravénás drogfogyasztó rétegéről. A másik ilyen helyszínen kábítószerfüggőkkel találkoztunk, akik elmondták, hogy mennyi ideje tiszták, és elmesélték az életüket.
Lehetett tőlük kérdezni, segítséget kérni, személyes tapasztalatokat megbeszélni. Volt még egy foglalkozás, amit egy magyar írónővel, Szabó Annával töltöttünk, aki az egyik társírója volt a „Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel!” című könyvnek – a könyv mai fiatal tinédzserekkel készített interjúkból áll. Találkozhattunk még ex-játékgépfüggőkkel és egy gyógyszerfüggővel, átnéztük egy kiselőadásban a drogtartás és drogfogyasztás jogi következményeit, interaktív foglalkozás keretében megismerkedtünk a hazánkban előforduló drogok hatásaival.

Szerintem ez a témahét nagyon érdekes és nagyon elgondolkodtató volt, sokat tanultunk, senki sem unatkozott, és mindenki megtalálta azt, ami neki fontos volt a témán belül.

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Brunó, a házi jegesmedve

Mindig is vágytam rá, hogy egy olyan egzotikus nagy vadállatnak lehessek a gazdája, mint például az oroszlán, a tigris vagy a jegesmedve. Magyarán egy olyan állatnak, amelyiknek természetesen módon nem lehet gazdája, legfeljebb az ifjúsági regényekben és a cirkuszban. De én nem cirkuszi idomított állatra vágytam, és nem is arra, hogy az őserdőben összehaverkodjak a vadakkal, mint Maugli, hanem hogy nálunk otthon legyen egy vadállat, akitől mindenki retteg, de aki az én barátom.


illusztráció

Ezt a vágyamat már egész kiskoromban elárultam a szüleimnek, de tőlük mindig csak aranyhalat, törpenyulat, cicát és kutyust kaptam. Idén augusztusban is egy kis kutya érkezésére számítottam, de helyette egy kis fehér kölyök vadállatot láttam, ami sokkal inkább hasonlított egy hófehér medvére, mint egy kiskutyára. Az első reakciója is inkább egy vadállatéhoz hasonlított, hathetes kölyökként rámorgott a másik, majdnem tízéves kutyánkra. Mindent harcosan fogadott az új otthonában. Bármit, amit talált, azt megpróbálta szétszedni, és bármivel vagy bárkivel képes volt harcba elegyedni. Ugyanakkor nagyon gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, és a maga módján megpróbált beilleszkedni a családba is.

Azóta eltelt fél év, és Brunó ma már a család egyik legfontosabb tagja. Ha valaki bejön a házunk udvarára, az első dolog, amit tapasztal, Brunó üdvözlő harapása. Brunó ugyanis a szeretetét a harapásai és az ugrálása révén fejezi ki. Minden vendéget a játszótársának tekint, akárkit bevon a játékába. Brunó játéka a kölyök jegesmedvékéhez hasonlatos, amennyiben a cél nála is a játszótársra ráugorni, harapni és két vállra fektetni. Az idő múltával egyre inkább elfogadta Döme (az idős kutyánk) is az új jövevényt, és most már rengeteg dolgot csinálnak együtt. Néha játszani is közösen szoktak. Brunó minden játékot átenged, és minden mást (többek között a kutyaházat is), kivéve persze az ételét, ami mindennél fontosabb a számára. Ilyen mohó élőlényt még soha nem láttam ez előtt. Amint megkapja az ételét, azonnal ráveti magát, és úgy védelmezi azt, mint egy jegesmedve. Látszólag mindenben a kedvét leli, de az biztos, hogy enni szeret a legjobban. Ennek ellenére nem rendelkezik semmiféle étkezési kultúrával, bármit képes megenni, a fűszálaktól kezdve a különböző papírdarabokon át a kövekig.


Brunó

Amit az evésen kívül még igazán a szeret, az a rohangálás és az úszás. Imádja, amikor elengedjük az erdőben, a hegyen, és arra rohangál, amerre csak akar. A séták alkalmával legfőképpen azt szereti, amikor a patakhoz visszük. Egyszerűen imádja a vizet. Nemrég, egy fagyos téli napon többször belerohant és elmerült a félig befagyott vízbe, majd ezután még a hóban is hempergett. Addig is világos volt, hogy a közönséges kutyáktól eltérően nem szokott fázni, hiszen mínusz tíz fokos zimankóban is kényelmesen aludt a jéghideg kövön, de ekkor vált világossá, hogy Brunó valójában egy jegesmedve, akinek természetes közege a jég és a hó. Őszintén szólva idén nem várom annyira a nyarat, mint ahogy szoktam.

Gulyás Ábel (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Interjú a Hollywood Hírügynökség atyjával

A néhány éve már működő Hollywood Hírügynökség mára már gigantikus formát öltött, minden héten kb. két új videó jelenik meg a YouTube csatornán, és most már a rajongótábor is 170 ezer feliratkozóból áll. A vlog* filmkritikákkal, sok humorral teli perccel és bölcsességekkel gazdagítja az internetet. Íme, beszélgetésem mindezek létrehozójával, Szirmai Gergellyel.

Szubjektív: Milyen indítatásból, milyen céllal kezdted el a Hollywood Hírügynökséget?

Szirmai Gergely: Hogy kitanuljam a videoblogger szakmát.

Szubjektív: Mit tanulsz pontosan?

SzG: ELTE BTK-n újságírást, SZFE-n televíziós műsorkészítést tanultam, most a BKF-en vagyok operatőr szakon. A jövőben utazó riporterként vagy youtuberként szeretnék működni.

Szubjektív: Mikor és minek a hatására kezdett el érdekelni a filmkészítés?

SzG: Gimnazistaként gördeszkás filmeket készítettem, ezeket tanultam meg először vágni is, innen jött a film szeretete. A Városmajori Gimnáziumba jártam, de ott még médiaórám sem volt, nem hogy inspirációm. Minden a deszkával kezdődött.

Szubjektív: A videóidban megfigyelhető, hogy imádod Amerikát, és sokszor amerikai kifejezéseket is használsz. Honnan indult az amerikai kultúra iránti érdeklődésed?

SzG: Gyerekként a szüleim szembesítettek vele, és rám ragadt. Igen korán már inkább ez a terület foglalkoztatott, mint Európa. Persze ez később kiegyenlítődött.

Szubjektív: Melyiket szereted legjobban, a TorrenTékát, a KommentKeddet vagy a Hollywood Hírügynökséget?

SzG: Mind az én gyerekeim, mind alliterálnak, mindet szeretem!

Szubjektív: Nemrég indult egy új, gamer csatornád, közösen Kiss Imivel. Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsátok a GameDay Irodát?

SzG: Ő is régóta vlogolni akart, így szépen lassan, évek alatt kidolgoztuk, mit, hogyan tudnánk összedobni tudás és ötlet terén. Sokkal régebben játszom, mint ahogy a filmekre elkezdtem odafigyelni. TPS és RTS az én műfajom, de szeretem a hack and slash-eket is.

Szubjektív: Sokan gondolják azt, hogy nem vagytok túl jó viszonyban Dancsó Péterrel. Van ennek igazságalapja?

*Interjúszótár

vlog – videonapló

gamer csatorna – videojátékokat bemutató felület

TPS, RTS, hack and slash – lövöldözős, stratégiai és akció-szerepjáték

SzG: Dancsó Peti nem szeret engem. Próbál böködni. Az internet (meg gondolom valahol ő is) szeretné, hogy rivalizáljunk, mert az izgi.

Szubjektív: A szövegeidet, poénjaidat előre kitalálod?

SzG: A szöveget előre kigondolom, a poénok egy jó része felvétel közben jön. Egy hetet készülök egy videóra, már ami az elmélet részt illeti. Egy rész gyártása kb. két nap.

Szubjektív: Te igazán kiknek szánod a tanaidat?

SzG: Mindenkinek, akit érdekel, és aki hajlandó figyelni. Ezért igen széles is a skála, de a 18-24 éves korosztály a legnagyobb a feliratkozók táborában.

Bődey Julcsi (AKG, 9. évf.)

HollywoodNewsAgency

GameDayIroda

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Vérmesék – garantált nevetés

Feltűnt, hogy mostanában kevés gengszteres filmet készítenek. Ezt én nagyon sajnálom, mert kifejezetten jó a hangulatuk, és az ember szívesen beleéli magát abba a korba. Szerencsére nem teljesen halt ki ez a műfaj, és nagyon megörültem, amikor láttam a mára nehezen beszerezhetővé vált Pesti Estben, hogy lesz egy ilyen film. Ez a The Family vagy magyar változatban a Vérmesék.

A film egy gengsztercsaládot mutat be, akik feljelentették az olasz maffiát, ezért FBI-os védőőrizet alatt egy Párizs melletti kis faluba költöznek. Fred (Robert de Niro) feleségével és két kamasz gyerekével próbál beilleszkedni a falu kis közösségébe. Ez persze nem megy olyan könnyen, pláne, ha az olasz maffia is a nyomodban van. Robert de Niróhoz tökéletesen passzol a kiöregedett gengsztercsaládapa szerepe, aki bármit hajlandó megtenni egy kis nyugalomért. Azért a többi színész sem elhanyagolható: Michelle Pfeiffer, Diana Agron és John D'Leo. A film teljesen át van itatva fekete humorral, amit persze de Niro tesz tökéletessé. Ez a film egy kis nosztalgiázásra enged lehetőséget, visszaemlékezést a régi nagy gengszterfilmekre, de ha valakinek azok nem tetszettek, az se baj, mert családi vígjátéknak is elmegy. Egy dolog biztosan garantálva van, a nevetés.

Vida Benedek (AKG, 10. évf.)

Vérmesék (The Family, 2013, 111')
Rendezte: Luc Besson
Szereplők: Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Michelle Pfeiffer, John D'Leo

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Amerikai botrány

Svindler-film, átverések, becsapások – remek lezárással, elképesztő színészekkel és olyan korrajzzal és hangulattal, ami ritkaság. Elgondolkodtató tematikák az Amerikai botrányban.

A film történetét röviden ismertetném, ha nem nézted meg, nézd meg, aztán fuss újra neki a cikknek. A történet egy svindlerpárosról szól, hitelt ígérnek embereknek, aztán elveszik tőlük a pénzüket, de egy idő után lebuknak, és egy FBI-os akcióban kell részt venniük, hogy nagyobb és nagyobb halakat tudjanak elfogni, míg végül a maffiával kerülnek szembe. Nagyon ígéretes a film cselekménye, egy-két gondolattal egészíteném ki a történetét.

Rögtön a film elején egy érdekes dolgot dobnak be, ami az egyik kedvenc morális, erkölcsi témám: a főszereplő, aki kaszálja a pénzt, már gyerekkora óta csaló, mert csak így élhette túl. Ezt a témát azért imádom, mert valahogy mindig összeköttetésbe lehet őket hozni a Robin Hood történetekkel, a főhősök ilyenkor egyfajta gazdasági újraelosztás csöndes helytartói, és a film ezzel legitimálja a főszereplőt, akire majd tovább építi a sztorit.

Ugyanis egy ilyen sarokhelyzetből induló élettörténet érdekes kérdést vet fel: szabad-e meglopni, megkárosítani embereket? Ilyenkor mindenki azt mondja, hogy egyértelműen nem, azonban számomra mindig meglepő, hogy ilyen egyéni történetek mennyire árnyalni tudják ezt a témát. Ezután pedig egyre jogosabbnak érezzük az ilyen lopásokat – persze addig a fokig, amíg nem mi vagyunk a károsultak. Ennek oka talán az, hogy mindannyian úgy gondoljuk, hogy valamilyen szintű gazdasági újraelosztásra lenne szükség, mivel a gazdaság a csalókat jutalmazza és a dolgozókat sarcolja, a politika pedig valamiért mindig kevés segítséget ad ebben.

Ezek után annál merészebb húzást nem tudok elképzelni, mint hogy a filmben szereplő FBI-ügynök, Robert DiMaso minden jóindulata ellenére egy karikatúra, egy antipatikus szereplő. Az igazságérzetét olyan mondatokkal mutatja be, hogy: „a nagyanyja sose hazudott még, és büszke rá”, és ettől rögtön ellenérzésünk támad. Talán az is eszünkbe jut, hogy a Mikulást egy másodpercig se füllentették be neki, és mennyire megsavanyodott gyermekkor az ilyen – ám minden bizonnyal tisztességes az illető. Ez a megsavanyodottság, kitörni vágyás, teljes ötlettelenség és élhetetlenség a szereplőt ellenszenvessé teszik – szemben a ravasz, hősies, nőcsábász karakterrel, akinek ugyan hatalmas pocakja van, de mégis simán lecsitít egy olyan nőt, mint a Rosalyn Rosenfieldet játszó Jennifer Lawrence-t. A történetben egy férfieszményt és egy elleneszményt kapunk, és frusztráló, hogy mennyire ellentétesen működnek a dolgok, mint kéne.

A befejezés erre csak ráerősít: az ügynök pórul jár, a csalók nyernek és boldogak lesznek. A film furcsa fordított helyzetét tovább fokozza az, hogy az összes politikus, aki kenőpénzt fogad el, legtöbbször kijelenti, hogy ezt a város fejlesztéséért vagy valamilyen közösségi célért teszi. Ennél pedig már csak az a durvább, amikor elviszik őket börtönbe – legalább 60 éves politikusokat, akiket egyszerűen megsajnálsz, mert hiába fogadtak el kenőpénzt, érzed, hogy nem is ők veszélyesek a társadalomra, és az igazi veszély még az utcákon van.

Remélem, tudtam egy-két elgondolkoztató dolgot írni nektek!

Halpern Bence (13. évf.)

Amerikai botrány (American Hustle, 2013, 137’)
Rendezte: David O. Russell
Szereplők: Christian Bale, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Robert De Niro

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Szobafogság: Idegen intelligencia

A csibém csibeidőben egy eléggé érdekes helyen volt, szabadulószobákat próbáltunk ki. Elmentünk a WestEndhez közel lévő „Szobafogság” helyszínére. A csibe két részre lett osztva. Az a rész, amelyikben én voltam, az Idegen Intelligencia nevet viselte. A hely, ahova bezártak minket is, három kis szobára volt bontva. A fél csibének a két-két fele a szélső szobákból indult. A feladatunk az volt, hogy a középső szobában található széfet kinyissuk, és a benne található kóddal kijussunk. Az egészre mindössze csak 1 órák volt ezért sietni kellett. Ha az elején nem töltünk el 30 percet feleslegesen azzal, hogy bejussunk a középső szobába, akkor még sikerült is volna. Sajnos lejárt az időnk, és elvittek az idegenek. De mentségünkre legyen mondva, ez volt a szobák közül a legnehezebb.

Nem akarok túlzottan sok mindent elárulni, mivel ha ti is elmentek, akkor az úgy nem izgi, ha mindent tudtok. A szobában voltak mindenféle zárak, amiket ki kellett nyitni, kulcsok és még sok minden izgalmas tárgy, amiknek a segítségére volt szükségünk. Csak egy pár példa: fejhallgató, alien ABC, vonalkód-leolvasó. Ha egy izgalmas csapatépítő programot szeretnétek, akkor a szobafogságot nektek találták ki!

Szarka Zsombor (9. évf.)

Szobafogság:
1063 Budapest, Szinyei Merse utca 15.
www.szobafogsag.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Téli mese

Peter Lake (Colin Farell) a 20. század elején élő tolvaj betör egy gazdag család otthonába, akik vidékre utaztak. De Beverly, a halálos beteg lány még a házban van, így miközben a Peter épp a széfet próbálja feltörni, összetalálkoznak, és miután a betörő kijelenti, hogy most már nem áll szándékába elvinni semmit sem a házból, leülnek teázgatni… ez már csak egy csöpögős, Valentin napi romantikus film lehet.

De nem! Bár a nézők közül több férfi is „kiment a mosdóba” ez után, a film mégsem teljesen csöpögős, inkább egy nagyoknak szóló mesének mondanám. Hogy ne legyen minden szép és jó, persze van benne gonosz is: egy démon (Russell Crowe), akinek rögeszméje elpusztítani a csodákat, mint például azt, amire most Peter készül: meg akarja menteni Beverly életét. Ebben segítségére van egy varázslatos, hófehér ló is, ami nagyobb akaraterővel rendelkezik, mint a főhős…

A film szépen van fotózva, bár nekem az animációk nem annyira tetszettek benne. A zenét  Hans Zimmer szerezte, aki hozza a szokásos formáját: tökéletes! És hogy miért Téli mese a címe? Mert tök mindegy, hogy melyik évben vagy században vagyunk a filmben, szinte biztos, hogy télen történik valami!

Bődey Julcsi (AKG, 9. évf.)

Téli mese (Winter's Tale, 2014, 117')
Rendezte: Akiva Goldsman
Szereplők: Colin Farrell, Jessica Brown Findlay, Jennifer Connelly, Will Smith, Russell Crowe

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Megmentjük-e Banks urat?

Már több hete láttam ezt a filmet, de csak most tudtam elszánni magamat rá, hogy összegezzem a gondolataimat. A Banks úr megmentése egy vidám és szomorú, kissé fajsúlyos film – aki szeret gondolkodni, annak ajánlott.

A történet adott: a Mary Poppins (magyarul inkább csak Csudálatos Mary) könyveket a világ legnagyobb rajzfilm stúdiója, a Disney szeretné megfilmesíteni. Pamela Travers, a könyvek írója ezt meg nem szeretné, de hihetetlen anyagi szükségben él, és nem szeretné eladni a házát, így megpróbál a már húsz éve tartó egyezkedésnek véget vetni – mindez pedig igaz történet alapján kerül a vászonra.

Az első gondolatom a film megnézése után az volt, hogy van benne egy-két-sok utalás, amiért érdemes elolvasni az első Mary Poppins könyvet, meg az eredeti filmet is érdemes megnézni, mert nekem is némi felfrissítésre volt a film után szükségem, hogy a poénok nagy részét megértsem. Ezek után pedig bizonyosan nekivágok majd még egyszer.

A második benyomásom, hogy egy iszonyú keresztmetszetet ad a film P. L. Travers életének előzményeiről – de nem spoilerezek, inkább nézzétek meg a filmet. Lelkileg összetett folyamatok zajlanak le, Emma Thompson karaktere pedig nem csak azért volt zseniális, mert a hasonló tematikájú Nanny McPhee-t is ő játszotta, hanem mert nagyon jól játssza a szerepét. Van egy jelenet, ahol a lábával és a cipőjével jobban színészkedik, mint a legtöbb B kategóriás színész. Tom Hanks csak akkor adhatta volna jobban Waltot, ha kicsit öregebb lenne, egy-két ránc azért hiányzott, a képekkel összehasonlítva természetellenesen fiatal volt Mr. Disney.

Számomra irritáló, ha túl sokat akarnak képekkel elmondani, de a film bravúrosan egyensúlyoz az emészthető mennyiségek közt, és segíti építeni a sztorit. Nem ad művészfilmi hatást, viszont a nézőt nem tekinti sértően agyatlan zombinak, amire kevés film képes mostanság.

A lezárás, főleg a történet igaz részét tekintve, szerintem nyersre sikerült. Disney mázzal öntötték le azt, hogy Traversnek a végén nem tetszett a film. Ez viszont valahol szórakoztató, a Disney cég saját magát kritizálja, majd elköveti megint a mézes-mázas hibát. Ilyen nézőpontból zseniális is egyszerre a vége.

Nézzétek meg, jó lesz nektek.

Halpern Bence (13. évf.)

Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks, 2014, 125')
Rendezte: John Lee Hancock
Szereplők: Tom Hanks, Emma Thompson, Colin Farrell

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

AKG szülinap

Az AKG szülinap mindig nagy felhajtással jár. Ilyenkor összegyűlik az egész iskola, és játékokat játszunk, amit mindig az ügyeletes évfolyam (11.) készít elő. Utána következik az avatás, ami annyiból áll, hogy körbeállnak az idén érkezett diákok, és elmondanak egy esküt, ami tele van belsős poénokkal, amit csak ők értenek – mindenki más csak áll és néz. Ezek után felhúzunk rájuk egy fekete XXL-es pólót, amin van egy AKG emblémájú kitűző. És ezután jönnek a torták. Idén négy különböző volt: mákos, csokis, barackos és valami rózsaszín, amit nem tudtam közelebbről tanulmányozni.

Akkortájt kicsit fáradtabb voltam a szokásosnál, és másra sem vágytam, minthogy végre hétvége legyen. Ezek után érthető, hogy miért nem vártam olyan nagy elragadtatással az AKG 26. szülinapját. Javított a helyzeten, hogy csak háromnegyed kilencre kellett bemennünk az iskolába. Reggel az átlagnál kipihentebben ültünk békésen a kisiskolában, amikor hirtelen megszólalt egy vészcsengő. Ez volt a jel, hogy ideje lemenni az aulába, ahol elmondják majd az utasításokat. Odalenn kivetítettek egy videót, amiből nem értettünk egy szót se. Na, ezek után elindultunk, én, meg körülöttem az egész iskola, hogy megkeressük a nekünk kijelölt szobát, ahol elkezdjük a játékot. Az én termem a száztizenegyes volt. Második emelet, 10pk. Csapattársaim, akik véletlenszerűen lettek kijelölve, mind egytől-egyig idegenek voltak számomra. Ez persze kicsit túlzás, mert az én évfolyamomról is volt egy ember, látásból meg majdnem mindenkit ismertem.

Először is leültünk körbe, és mindenki elmondta, hogy melyik évfolyamról jött, a kupacát, a patrónusát és a nevét. Utána a szervezők elmondták a kerettörténetet: minket bezártak ebbe a szobába, és ahhoz, hogy kijussunk, előbb mindenféle rejtvényeket kell megfejtenünk. Szétoszlott a csoport: valaki puzzle-t rakott ki, volt, aki gyilkosságot oldott meg, és valaki, mint én is, film- és sorozatzenét próbált meghatározni magnóról. Gyorsan végeztünk is, és kiszabadultunk a szobából. A nap további része hasonló hangulatban telt, megszakítva egy ebédszünettel.

Miután az összes szobából kiszabadultunk, elkezdődött az avatás. Káosz volt az egész, de valahogy beálltunk körbe, és gyorsan mindenkire ráhúztunk egy pólót. Ezután következett a torta. Mikor bejelentették a tálalást, úgy rohamozták meg az emberek az ételt, hogy kezdtem aggódni, hátha lesz halálos áldozat is.

Ezután volt még egy koncert, amin az iskola vállalkozó szellemű, muzikálisabb emberei vettek részt.

Ezek a szülinapok olyanok, mintha a család karácsonyozna – együtt van mindenki, nagy a káosz, de van egy remek hangulata az egésznek, amitől kellemes emlék marad.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

fotók: Csősz Anna, Gallik Anna
további fotók: http://www.akg.hu/akg-szuletesnap-2014/

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Jótékonysági témahét

Ebben a tanévben a 8. évfolyam diákjai az első iskolai témahetükön jótékonysági témahetet szerveztek. Hogy mi célból? Azért, hogy azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek is szép és boldog legyen a karácsonyuk, akik ezt a mi segítségünk nélkül nehezen tudnák megvalósítani. A Bátorterenyei tanoda részére gyűjtöttünk, rászoruló gyerekek számára.

A témahét előtti héten csoportokba rendeződtünk, mindenkinek ki kellett választania minden napra azt, hogy milyen terméket fog csinálni, amit majd aztán eladunk a vásáron. Készítettünk többek között különböző ízesítésű lekvárokat, mézeskalácsot és karácsonyfadíszeket is, mindezt persze a patrónusok segítségével. Egy-egy munka elkészítésében segített néhány szülő is, amit most a teljes évfolyam nevében meg szeretnék köszönni. Nagyon sokat segítettek a különböző technikák elsajátításában, de hamarosan mi is könnyen beletanultunk ezekbe, és sokkal gördülékenyebben ment a munka. Bár nem mindenki dolgozott egyenlő arányban, mégis elegendő termék készült célunk megvalósításához. Az volt az egyetlen probléma, hogy mivel a beosztás nem volt olyan szigorú, elég sokan más helyen és más időben voltak, mint kellett volna. Így akik tényleg arra a bizonyos helyre voltak beosztva, azokra már nem volt szükség. Ennek ellenére szinte mindenki talált kedvére való tevékenységet, és mindenki kipróbálhatta, hogy miben jó.

Amikor minden kész volt, kezdődhetett a vásár. Először föl kellett címkézni a portékákat, és árakat kellett kitalálni. Utána kipakoltuk az áruinkat az aulában felállított asztalokra, és kezdődhetett a vásár. A legnagyobb sikert a házi lekvárok aratták, de az összes áru elnyerte a vásárlók tetszését, így a vásár nagy sikerrel zárult. A teljes bevételt a Bátorterenyei tanoda részére ajánlottuk fel. Az intézmény már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, mivel a témahéten megismerkedtünk az életükkel, és a tanoda működésével kapcsolatban is minden kérdésre választ kaptunk. Így tehát teljes mértékben tisztában voltunk a pénz sorsával, és boldogan segítettünk a rászoruló gyerekeknek.

A vásár végén az egész napos pakolás és aktív részvétel miatt nagyon fáradtak voltunk, de ugyanakkor boldogak is, hiszen az volt a fontos, hogy elérjük a célunkat, és hogy a pénz jó kezekbe kerüljön. A bevételből a tanoda tanulói valószínűleg eljutottak egy színházi előadásra, amit már nagyon régen meg szerették volna nézni, csak eddig nem tehették meg.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a témahét is, és ez talán még jobban, mint az eddigiek, mert valami olyannak is a részesei lehettünk, ami nem csak nekünk válik a javunkra, hanem másoknak is segíthettünk vele, ami nagyon jó érzés volt. Remélem, a jövőben is még sok ilyen hasznos és élvezetes témahetünk lesz.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A „No Future” generáció – az én nézőpontomból

Mostanában sokat lehet hallani-olvasni, hogy a mai tinédzserek többségének egyáltalán nincs jövőképe. Ez így igaz. De 16-17 évesen vajon a szülők többségének volt?

Mi egy könnyebb korba születtünk, több dolog adatik meg nekünk, olyan dolgok, amik nekik talán nem, mikor fiatalok voltak. Jobb esetben biztosabb a családi hátterünk, még akkor is, ha vannak családi gondok – mert ugye azok mindenhol akadnak (munkanélküliség, válás, létbizonytalanság). Az ilyen gondokkal küzdő családokban élő fiatalok fordulnak a droghoz, alkoholhoz, menekülnek a számítógépes játékok világába.


Banksy: No Future (StreetArt)

Úgy érezzük, nagyok az elvárások velünk szemben, pedig ha belegondolunk, semmi különös nincs abban, amit szüleink kérnek, vagy ami csak egyszerűen a kötelességünk lenne. De mégis nehéz, hisz azt akarjuk csinálni, amit mi jónak látunk, „önmegvalósítani” szeretnénk, úgy, ahogy szerintünk jó – bár sokszor tudjuk, hogy ez hülyeség.

De mit sugall a média? „Csináld, ahogy tetszik, egyszer élsz!” És itt jön képbe mindennapjaink legfőbb befolyásoló tényezője, az internet. Minden és mindenki megtalálható rajta, itt beszélgetünk, megosztjuk egymással a dolgainkat, képeinket, zenéinket… stb. Sajnos ez a közösségi életünk második legnagyobb helyszíne az iskola után. Tudjuk, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor az ember szemtől szemben áll a másikkal, és beszélgetnek, gesztusokat mutatnak egymás felé. Itt csak a smileyk mögé rejtett érzelmeket érezzük, a felvillanó chatablakok mögött mindenki csak egy árnyék.

A harmadik helyszín a hétvége éjszakája. Romkocsmák, mozik, kávézók, házibulik vagy csak egyszerűen a budapesti éjszaka mámora egy fárasztó hét után. Ilyenkor sokszor előkerül az alkohol és más dolgok is, feloldódunk, ismerkedünk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. A másnap reggelek talán már nem ennyire bódítóak, enyhe hiányérzetet és vágyakozást kelt bennünk az előző éjszaka emléke… „Folytatni kellene, nem bírok itthon lenni, olyan jó volt tegnap… még, még, még.” Ez egy ördögi kör, amiből nem jó kiszállni, hisz unalmas lenne a péntek este.

Ezek miatt mondják ránk a felnőttek, hogy nincs jövőnk. Pedig van egy elképzelése majdnem mindenkinek, de a legtöbben bizonytalanok vagyunk benne, nehézségekbe ütközünk, lusták vagyunk, így lemondunk róla. Pedig lehet, hogy csak pár pénteket kéne feláldozni ezekért a tervekért? Á, nem, ez hülyeség. Majd lesz valahogy, hisz mindennek boldog vége van, akárcsak az amerikai filmekben – hisz ezt látjuk gyerekkorunk óta. Pedig ez sajnos nem ilyen egyszerű. Sőt! De mi ezt is tudjuk, majd lesznek újabb terveink.

Ha engem megkérdez valaki, egyelőre én se tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy mi szeretnék lenni. Vannak céljaink, amiket szeretnénk elérni, iskolába járunk, sportolunk, olvasunk, zenélünk, érdeklődünk a világban történtek iránt, és még ezernyi dolog van, amit ugyanúgy fontosnak találunk, ahogyan a felnőttek. Hiszünk abban, hogy ha felnövünk, egy jobb korban élhetünk, lesz munkánk, és nem fogunk kétségbeesetten állni, a kezünkben akár két diplomával. Reménykedünk, hogy kevesebb viszály és boldogabb emberek vesznek majd minket körül, és tudjuk, hogy ezért nekünk tenni kell, és tenni fogunk.

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

„Olyan videókat szerettem volna nézni, amik nem léteztek” - interjú Dancsó Péterrel (Videómánia)

A professzionális videókészítés piacán kevés olyan szereplő van, akinek nem csupán munkája, de hobbija is a kisfilmek és websorozatok készítése. Olyat pedig végképp nehéz találni, aki a kettőt igazán ketté tudná választani – azaz elsődleges célja nem a feliratkozók szerzése, hanem a minőségi tartalomgyártás.

Dancsó Péter, a Videómánia atyja azonban pontosan ilyen ember – nem mellesleg pedig ő lenne az első, akire újra feliratkoznék, ha a YouTube-csatornám törlésre kerülne.

Szubjektív: Régebben nagyon sok kisfilmet vagy reklámot készítettél megrendelésre. Mennyire számít mostanában polgári szakmádnak a videókészítés?

Dancsó Péter: A videókészítés teljes mértékben kitölti az időmet. Most is vannak alkalmazott munkáim, de egyrészt ritkábban osztom meg őket, másrészt a saját videóim egyre inkább átveszik a helyüket. Ez tervem volt régóta. Nyilván erősebb a kötődésem a saját ötleteimen alapuló videóimhoz, mint a megrendelésre készültekhez.

Szubjektív: Milyen céllal indítottad el 2010-ben a Videómániát, mi adta meg a végső löketet?

DP: Olyan videókat szerettem volna nézni, amik nem léteztek, és megcsináltam magamnak őket. Kipróbáltam magam, megy-e kamera előtt is, és ott maradtam.

Szubjektív: Néhány jel arra mutat, hogy próbáltad a külföldi nézőközönséget is megszólítani egy-két videóval. Vannak esetleg további terveid az angol nyelven folyó YouTube-ozással kapcsolatban?

DP: A filmes munkáimnak csak azért adok angol nyelvű címeket, mert az egész nonverbális, mindenki számára érthető, nyelvtől függetlenül.

Szubjektív: Sokak kedvenc éves sorozatának számított a Budapest Timelapse, minden epizódja óriási nézettséget produkált. Miért hagytad abba a készítésüket?

DP: Kifújt a téma. Mindent felvettem, amit szerettem volna, és maga a műfaj is unalmassá vált. Tudni kell továbblépni és megújulni.

Szubjektív: Néhányan külön YouTube-fiókot csináltak azért, hogy a videóid alatt viccesebb kommentek szülessenek. Melyik volt a legemlékezetesebb rajongói hozzászólás?

DP: „Ki kér levest? Mert van palacsintám, ami igazából pörkölt, vagyis nagyon sűrű leves.”

Sengel Tamás (10. évf.)

Videómánia: www.youtube.com/VideomaniaFCS

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Mit NE tölts le a mobilodra (semmi esetre se, de tényleg ne)

Reggel, délben, este, a buszon, a pad alatt, az ágy mellett, a zsebekben, táskákban. Mindig mindenhol. A telefonod veled van. Ha nem, ideges vagy, hisz a rengeteg hasznos alkalmazást már alig tudod nélkülözni. Buszmenetrend, időjárás, Facebook, Instagram, Snapchat, Tumblr, hírek, játékok.

Biztos vagyok benne, hogy amikor egy fejlesztő leül, elvégezni a napi dolgát, titkon reménykedik benne: munkája ezeknek a sorába fog emelkedni. Legalábbis biztos voltam benne, aztán kicsit böngésztem a Google Playen, és rájöttem, hogy az „áruház” tele van haszontalanabbnál-haszontalanabb applikációkkal. Teljesség igénye nélküli lista az értelmetlen alkalmazásokról. Vigyázz, nehogy letöltsd őket! (A biztonság kedvéért a keresésekre mindig az első – általában a legnépszerűbb – találatokat teszteltük.)

UFO-k mindenütt:

Az első dolog, ami ment a keresőbe: „UFO” – hisz általában ebben a témában amúgy is sok vicces dolgot hallunk. Nem is kellett csalódnom, és végül sok gondolkozás után kiválasztottam két alkalmazást. Az UFO Camera lényege az, hogy a program az általa elkészített képekre egy mini csészealjat varázsol fel, aminek helyzetét én igény szerint változtathatom. Így a kutya kaphat kis űrhajó fülbevalót, a reggeli kávémban idegent találhatok, a matekfüzetemet pedig nagy figyelemmel tanulmányozhatják a földönkívüliek. Instagram gyanús.

Az UFO Radar pedig állítólag képes beazonosítani a környezetemben található idegeneket. Izgatottan töltöttem le: végre bebizonyíthatom, hogy az ablakpárkányomon található kaktusz nem földi eredetű. Meglepetésemre kiderült, hogy nem csak a növény, de az egész ház egy nagy UFO (vagy én vagyok az, és megzavartam a műszert).

Gyermeki énünknek

Nem találkoztam még olyan emberrel, aki egy pukkasztós fólia láttán ne jött volna izgalomba. De a fólia is elfogy egyszer, mi meg idegesek vagyunk, hisz eltűnt a játékunk. Sebaj, a Bubble Wrap segítségével az idők végezetéig pukkasztgathatunk. Sőt, még barátainkkal is versenyezhetünk.

Függőségek füst nélkül

Gondoltam, elszívok egy szál cigit. Na, nem igazából, hanem a mobilomon, úgy sokkal viccesebb. Az alkalmazás letöltése befejeződött, megnyitom, a képernyőn pedig megjelenik egy füstölgő szál. Na, most mit csináljak, ha a meggyújtás örömét elvették tőlem? Utasítás: fújjon rá a képernyőre. Ráfújok, a hamucsík pedig egyre nagyobb lesz. Hát persze, ez teljesen reális… (Smoke Cigarette, de hozzá hasonló akad még egy pár.)

Ettől igazán lelombozódtam, szóval úgy döntöttem, feldobom a hangulatot. Smoke a Joint, legálisan. Ez már izgalmasabbnak néz ki, én sodorhatok, és még gyufám is van. Előző tapasztalatok alapján elkezdem fújni. Igen ám, de ennek ez sem kell, ég magától. Persze, dolgozzak én, de a szál meg eltűnik. Na jó, percek alatt, én meg nézhetem. Hát, elszállni nem lehet tőle, maximum elaludni, amíg nézed.

Szomjúság ellen

A Soda Drinker nálam nyerte a haszontalansági versenyt. Szimulálhatom vele, hogy szívószállal iszom a mozispohárból az üdítőt. A kamerám segítségével akár a saját környezetemben, de különböző kihívások teljesítésével különleges helyszíneken is. Így kerültem a poharammal a tengerpartra, a plázába, egy padra, de sajnos a „fura szobáig” már nem volt türelmem elmenni. Érdemes felnyomni a hangerőt, a szörcsögés és büfögés egyszerűen zseniális. Ha pedig valakinek mégiscsak bejön, 428 forintért a fizetős verziót is megveheti – gondolom plusz „remekül” animált helyszínekért.

Reflexfejlesztés

Biztos megvan a helyzet, amikor egy légy berepül a szobádba, nem akar kimenni, de egyszerűen nem találod, hogy lecsapd. Ha pedig megtalálod, elrepül. Ennek a problémának megoldására találták ki a Where is That Fly? Nevű alkalmazást (sajnos már nem tölthető le). Felkészít a megszálló legyek támadása ellen. A zümmögés alapján kell megtalálnod (a meglepően élethűre animált legyet), majd a képernyődre varázsolt légycsapód segítségével kell megsemmisítened. A keresés tényleg a mobil forgatásával történik, a végső csapáshoz pedig hadonásznod kell. Nekem egy zümmögést sem sikerült megszűntetnem, de lehet, hogy csak azért nem, mert nem akartam eldobni a telefonom. Legyek-Dóri: 1-0.

Urbanistáknak

Szeretted volna kipróbálni, milyen tehenet fejni, de nincs kedved hozzányúlni semmilyen állathoz? Akkor a Milk the Cowt neked találták ki. Időre kell megtölteni egy vödröt tejjel, és akár a barátaiddal is versenyezhetsz. Szerintem erről többet nem is kell mondani...

Ha takarítani kéne

Anyud felküld takarítani, de éppen halaszthatatlan sorozatnézős kedvedben vagy? Akkor a Vacuum Cleanert neked találták ki. Élethűen adja vissza mind a 4 választható porszívótípus hangját. Mobil hangerejét maxra, fülest fel, és garantáltan te leszel a legrendesebb gyerek a világon. (Nem elhanyagolható tény, hogy 4 típus közül 3-nak szeme és szája van, amivel mosolyog rád. Ilyen tuti nincs otthon.)

Sikertelen KRESZ-vizsga esetére

Szerintem az autókban a legmenőbb dolog, amikor az utca túloldaláról megnyomod a kocsikulcsot, és a kis jármű mintha visszaköszönne neked, úgy csipog. Ha nincs kocsid, akkor se kell kimaradnod ebből a remek élményből, hiszen a Car Key Simulator segítségével te is mászkálhatsz úgy a városban, mintha minden autó a tied lenne. Sőt, akár még egy kocsirablást is eljátszhatsz, hiszen riasztó módba is lehet kapcsolni, a duda segítségével pedig jelezheted a járdán előtted andalgó párnak, hogy kicsit lassan haladnak.

A legzseniálisabb a Useless Button, egy piros gomb. Amit nyomogatni lehet. Az alkalmazás fejlesztői minden bizonnyal az emberiség kényszeres vágyát próbálták kielégíteni. Hiszen egy gomb közelében mindenki úgy érzi, hogy ezt azonnal meg kell nyomnia. Még akkor is, ha rá van írva az, hogy ne tedd.

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)

Az alkalmazások gyűjtésében nyújtott segítségéért köszönet Laczó Péternek.

A szerző Jégkockák blogján publikált cikk

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Egy téli témahét

A tél közepén érkezett el a második témahete a Jumbó-Dáma-Király évfolyamnak. Ezúttal téli ünnepekkel, különböző csapatjátékokkal és a karácsonyi előadással foglalkoztunk. Az egész évfolyam kíváncsian várta, hogy tudnak majd a patrónusok igazi témahét hangulatot csempészni a borús idő övezte, próbákkal telepakolt témahétbe.

Hétfőn egy zsinagógába látogattunk el. Megismerkedtünk a zsidó kultúrával és annak téli ünnepeivel. Megnézhettünk és megtapinthattunk egy tóratekercset, és bepillantást nyerhettünk egy zsidó vallású ember mindennapi életébe. A nap végén nem maradhatott el a próba, amikor is a pénteken megrendezendő előadást próbáltuk. A témahét első napja jó hangulatban telt és mindenki lázasan készülődött a következő napra.

Kedden egy keresztény templomba mentünk. Itt a keresztény ünnepekről és a pap személyes élményeiről is hallhattunk. Ezek után végigjárhattuk a templomot, megtekintve azt a pár javítást a szentély területén, az oltár mögötti márványfalon, amit egykor egy filmforgató stáb javított ki olyan precízen, hogy az egykori hibás felületet alig lehet észrevenni. Ugyanígy történ ez a fal mentén futó csövekkel is, amit a stáb egy faburkolattal fedett be. Persze megnézhettük az orgonát is, ami gyönyörűen magaslott az ég felé. A templomból visszatérve ismét levonultunk az aulába, elpróbáltuk a „Kisherceg” című előadást, amit pénteken az AKG karácsonykor adunk elő. Ekkorra a kemény munka már kezdte meghozni a gyümölcsét. Egy megható, gyönyörű előadást szerettünk volna eljátszani az iskola előtt.

Szerdán a patrónusok egy újabb csoportmunkával köszöntötték az évfolyamot a reggeli nyitáskor. Most egy bizonyos történetet kellett előadnunk más-más módon: árnyjátékként, színjátszással, pantomimmel és zenés produkcióként. Miután összeálltak a csoportok, megkaptuk a feldolgozásra váró történetet. Egészen ebédig dolgoztak a csapatok. Én az árnyjátékot előadó csoportban voltam, és kifejezetten élveztem a készülődést. Ebéd után a csoportok előadták saját produkcióikat. Nos, rendkívül szórakoztató volt előbb előadni, majd megnézni mások előadását. Mindenkinek jól sikerült!

Csütörtökön volt az a nap, mikor pár gyerek az évfolyamból elvitte az általunk összeállított ajándékokkal teli cipősdobozokat az árva gyerekeknek. Ezalatt az évfolyam nagyobbik fele a Káposztásmegyeri Jégpalota felé vette az irányt, ahol egy bérelt pálya várta a hetedik évfolyamot. Kipirosodott arccal tértünk vissza a suliba, ahol meghallgathattuk a cipősdobozokat eljuttató gyerek beszámolóját. Ezek után pedig mi más következhetett volna? Próba. De már nem is akármilyen próba. Komoly próba, hiszen másnap került sor az egész héten át gyakorolt előadásra.

Péntek délelőtt csibekarácsony, aztán főpróba, majd AKG karácsony az előadással. Az első csibekarácsony mindenkinél fantasztikusan sikerült, volt, akik medencéztek, mások pizzáztak. Így boldogan tértek vissza a csibék az iskolába, megkezdve a jelmezes főpróbát. Úgy gondolom, az izgalom az előadás miatt ekkor tetőzött csak igazán. Egy ebéd és pár elrohanó óra, és már ott is állunk, és kezdődik az előadás. Az aula megtelt az évfolyamokkal és hetedikes szülőkkel. Az előadás elkezdődött. Végigkövettük Antoine de Saint-Exupéry Kis herceg című regényének főbb eseményeit, megismerve az üzletembert, a lámpagyújtogatót, a geográfust, a rózsát és még sok mindenkit. Mikor elhangzott az utolsó mondat, a közönség hangos tapsviharban fejezte ki, mennyire tetszett az előadás. Tiszta szívéből örült a hetedik évfolyam, mert ezért a sikerért igencsak megdolgoztunk. A sikeres előadás után még hátra volt az évfolyamkarácsony, amikor is a hetedikes diákok megállapították, hogy a patrónusoknak nagyon is sikerült egy élvezetes témahetet varázsolniuk a fárasztónak tűnő próbanapok sokaságából. Az évfolyam boldogan ünnepelte első karácsonyát a negyedik emeleti kisiskolájukban.

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Gigalift és mikroöltöző - fellépés a Prima Primissimán

„Mikor borús az ég, nem kék és fénylő…” – szól a szöveg, amit a Príma Primissima díjátadó gálaműsor fináléján a gyerekkórus énekelt. Hát, így éreztük magunkat mi is, mikor este 7-kor még a MÜPÁ-ban próbáltunk a másnap este kezdődő díjátadóra, hozzáteszem, hulla fáradtan. Mindenesetre óriási élménnyel gazdagodtunk.

A 7. évfolyamból kb. 20 gyereknek adatott meg az a lehetőség, hogy részt vehessen az opera gyermekkórusával együtt a Príma Primissima gála fináléjának előadásában, Hajzer Niki tanárnőnek köszönhetően. Ezek a gyerekek három héten keresztül, minden kedden részt vettek az előadás próbáján, az Opera üzemházában. Majd a harmadik hét csütörtökén, a főpróbán, a Művészetek Palotájában és természetesen a péntek esti előadáson is szerepelhettek. Én is e között a 20 szerencsés között voltam.

A keddi próbákon többnyire énekeltünk, de mi, AKG-sok bepillantást is nyerhettünk az Opera Gyermekkórusának mindennapi életébe is. Mikor megérkeztünk a főpróbára, már mind nagyon izgatottak voltunk. A gyermekkórus már többször járt a MÜPA kulisszái mögött, de nekünk ez sok meglepetést tartogatott – ide értve az óriási liftet, amibe hatalmas mérete ellenére sem fértünk be egyszerre, és azt is, hogy milyen pici öltözőt kaptunk, ahhoz képest, hogy mennyien voltunk. Ezek ellenére izgatottságunk erősen alábbhagyott, mikor még este fél nyolckor is sokadszorra próbáltuk el azt, hogy hogyan hajoljunk meg az előadás után.

Ezek után már az óriási liftbe sem volt akkora élmény bezsúfolódni, fejünkben a szöveg dallamával, és olyan gondolatokkal, hogy mégis hogy fogunk tudni felkelni másnap úgy, hogy reggel 8-ra beérjünk a suliba.

Másnap az idő az iskolában hamar elrepült azoknak, akikre este várt még egy fellépés. BKV-val mentünk a MÜPÁ-hoz, majd megérkezésünk után felmentünk az óriás lifttel, lepakoltunk az icipici öltözőnkbe, és a rendezők elmondták az aznapi programot. Aztán óriási hangzavar támadt, és mindenki valami mással kezdett el foglalkozni. Ilyenkor, mikor mindenki együtt volt az öltözőben, lázasan készülve az előadásra, szinte megállt az idő számunkra. Nem érzékeltük, hogy több óra múlik el, hiszen még annyi dolgunk volt. Így történt, hogy beénekeltünk az öltözőben, majd mindenki átöltözött, miközben olyan problémák adódtak a rendezőkkel, mint: „mi ez a cipő, ebben nem jöhetsz fel a színpadra!” vagy „nem volt otthon egy egyszínű blúzod?”, nem beszélve arról, hogy „csináljon már valaki egy normális frizurát ennek a gyereknek!” Mindenesetre végül sikerült normális, színpadra kész külsőt varázsolni mindenkinek már a főpróbára. Aztán megint átvettük az egész műsort elejétől a végéig. Ekkor éreztem, hogy milyen varázslatos a színpadon állni, és milyen izgalmas, hogy mi itt fogunk énekelni a közösségnek, nem beszélve a „kis meglepetésről”: a színpadon ülve is fogunk „liftezni” az előadás közben. A próba végén visszamentünk az addigra már igen belakott, otthonos kis öltözőnkbe. Mivel már csak az előadást vártuk, és nem volt egyéb dolgunk, megrohamoztuk a büfét vagy éppen tele szájjal beszélgettünk. A bevonulásunk előtti tizenöt perc a folyosón nagyon jó hangulatban telt. Mikor elindultunk a színpad felé, már mindenki nagyon izgatott volt. De mikor a szólista beénekelte az első pár sort, és mi bevonultunk a színpadra, egyszerre minden a helyére került. Tudtuk a dolgunkat, és boldogan énekeltünk. A végén kissé rosszul sikerült a meghajlásunk (pont, amit annyit gyakoroltunk), de az előadás annál jobban. Visszatérve az öltözőnkbe, mindenki a szüleit hívogatta, hogy látták-e a TV-ben, és ugye nem maradtak le. Ekkor kiderült, hogy a műsort nem egyenes adásban, hanem háromnegyed órás késéssel adja a TV. Ezért, aki fél óra múlva otthon volt, megnézhette magát a TV-ben, a műsorból kivágva pont azt a részt, amit a legtöbbször gyakoroltunk. A meghajlást.

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Don Quijote Mauzóleum – az érthetetlenség netovábbja

Viszonylag gyakran érzem azt, hogy semmit nem értek a körülöttem folyó eseményekből, ez az este azonban minden hasonló élményemen túltett. Értelmetlen dialógusok, nulla történetvezetés, összefüggéstelen jelenetek – a darab temetése ennek ellenére telt házasra sikerült. Ennek miértjét próbálom most megfejteni.

Kora este még mit sem sejtve érkeztem a Sztregova utcába némi környéken való kóválygás után. Az előadás helyszíne, az Artus, első és második pillantásra is egy raktárhelyiségnek tűnt, egy  belvárosi romkocsma hangulata járta át a teret. A pénztár előtt iszonyatos mennyiségű ember sűrűsödött össze nagyon kis helyen, ezért odaérkezésünkre sajnos elfogytak a jegyek – így személyesen mentem oda a darab rendezőjéhez, hogy tegyen valamit az érdekünkben.

Annyit tudtam előzetesen, hogy a színdarab alatt szabadon körbejárhatjuk a termet, tehát nem egy átlagos, sok székkel és egy nagy színpaddal rendelkező helyet kell majd elképzelnem. Megérkezésünkkor az összes színész egy jelmezbe bújtatott kiállítási tárgyként jelent meg, és mozdulatlanul is maradtak vagy 10 percig. Mi eközben próbáltuk körbe-körbe járva megfejteni az installáció értelmét, nem is sejtve, hogy ez még csak a kezdet volt. Egy zenésznek öltözött gitáros egyszer csak megmozdult, majd spontán koncertbe kezdett, a többiek pedig a helyüktől függően megmozdultak – a szkafandert viselő űrhajós például elkezdett lebegni. Egy-két így előadott szám után a középen lévő parketten megállt egy leírhatatlan kinézetű férfi, majd az egyik falon található függönyök szétnyíltak, és projektorral kivetített arcok jelentek meg. A hangszórókból hirtelen a Tilos Rádió legmélyebb bugyrait idéző szintetizátorral feljátszott szám szólalt meg, az előbb megjelent alak pedig légies mozdulatokat utánozva elkezdett táncot lejteni. Ekkorra már végképp nem értette senki, hogy mi történik körülöttünk.

A „show” hasonló menetben folytatódott. A kedvenc két zenei előadás közti blokkom az volt, amikor a kiállított bábuk kiléptek a rájuk szabott szerepből, és leültek középre. Néhány törzsi szertartást idéző mozdulat után egyikük felállt, torkaszakadtából üvöltött és körbefutotta a színpadot – ezt pedig megismételték a többiek is. A fináléban előkerült egy körte alakú, felül lyukas guruló valami is, amely az egyik főszereplő jelmezéül szolgált, miközben a többiek a körteszerű fadarabot lökdösték, láthatóan nagyon örülve ennek. A taps közben próbáltam figyelni az emberek arckifejezését, de mindenki próbálta leplezni, hogy egy kétórás katyvaszban volt részünk. Olyan darabot láthattam, amire nem csak a 18-as, de a 108-as karikát is minden további nélkül rátenném, hogy még véletlenül se károsítsa meg senki lelkivilágát ez a borzalom.

 

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
fotók: faninfo.hu
maszk.hu, Révész Róbert

Don Quijote mauzóleum (Artus előadás)
Rendező-koreográfus: Goda Gábor
Előadók: Bakó Tamás, Dombi Kati, Gold Bea

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek