J. L. Armentrout könyvsorozatának első része nagy sikernek örvend. Olvasók millióit hódította meg, ráadásul hamarosan magyarul is megjelenik a sorozat második kötete, az Ónix.
A könyv főszereplője Katy, aki édesanyjával Nyugat-Virginiába költözik, mert úgy gondolják, hogy a változás és az új környezet majd könnyebben elviselhetővé teszi a pár évvel ezelőtt meghalt apa és férj azóta is fájdalmas hiányát. Mikor beköltöznek az új házba, Katy úgy gondolja, hogy unalmas lesz az élete, és egyetlen szórakozását a könyvekről szóló blogjának írása jelenti majd. Ám akkor még nem is sejti, mekkorát téved. A szomszédban ugyanis egy vele egykorú ikerpár lakik, Dee és Deamon. Katy nagyon gyorsan összebarátkozik Deevel, és úgy tűnik, a lány is szívesen keresi a társaságát. Ám Daemonnal korántsem ez a helyzet. A fiú igyekszik eltaszítani maguktól az új jövevényt, bár törekvései nem mindig sikeresek. Azonban úgy tűnik, hogy a testvérpár nem mindent fed fel magáról. Katy megpróbál bizonyos dolgokat kideríteni a testvérek múltjáról, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva egyedül élnek. A lány próbálkozásai azonban nem járnak sikerrel. De ő nem adja fel. Elszántan várja a pillanatot, amikor fény derül az igazságra. Mikor azonban ő is bajba kerül, a dolgok egy csapásra megváltoznak. Észbe sem kap, máris egy háború kellős közepén találja magát, amibe akarva-akaratlanul is belekeveredik. És mikor megkapja a válaszokat a kérdéseire, teljesen ledöbben. Ilyen titokzatos és borzalmas dolgokra még legvadabb álmaiban sem számított.
Engem teljesen lekötött ez a misztikus és titokzatos történet. A végkifejlet teljesen kiszámíthatatlan, és a feszültség csak egyre fokozódik a rejtély körül, amikor sorozatosan megdöbbentő események történnek. A regény könnyen olvasható, eseménydús és izgalmas. A drámai első kötet után izgatottan várom a folytatást is.
Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)
Jennifer L. Armentrout: Obszidián – Luxen sorozat, 1. (Könyvmolyképző, 2013, 424 o.)
A történet több szálon fut, mindegyik a tenger mellett élő és dolgozó közemberek és tudósok történetét mondja el. Ezek a szálak később persze van, hogy összefutnak vagy megszűnnek valami következtében. A főbb szereplők Sigur Johanson, norvég tengerbiológus és Leon Anawak, az indián származású bálnakutató, valamint azok az emberek, akik az anomáliákra akarnak magyarázatot találni. Ugyanis a földkerekség egész tengerparti területén furcsaságok történnek. Hajók tűnnek el, férgek pusztítják a metánhidrát aljzatot Norvégia partjainál, és a bálnák agresszívan kezdenek el viselkedni. Ezt egyik főszereplőnk sem érti, és azt sem, hogy mi ez. Csak egy dolog biztos: a helyzet egyre súlyosabb. Immáron mérgező rákok tűnnek fel, és a halrajok egy pillanat alatt eltűnnek. Úgy tűnik, hogy az embereket valaki megtámadta, már csak az a kérdés, hogy ki képes ilyen méretű pusztításra. A probléma megoldásához létrehoznak egy válságstábot, melyben természetesen tudósaink is részt vesznek. És végül sikerül megoldani a rejtélyt és szembeszegülni az idegen intelligenciával, vagy maguk is odavesznek? Nos, ez a történet végén kiderül, de annyit elmondhatok, hogy nagyon érdekfeszítő és elgondolkodtató módon.
Nagyon érdekes volt egy „normál” iskola egy napjában részt venni, szerintem mindenki sokat tanult belőle. Miután megérkeztünk az iskolába, a 8. c osztályfőnöke fogadott minket, és elmondta, hogy hogyan fog telni a napunk, és milyen órákat fogunk látni. Ezek után találkoztunk az osztályával. Alapvetően mindenki kedves és befogadó volt, és jó érzés volt, hogy odajöttek hozzánk beszélgetni, és az AKG iránt is érdeklődtek. Ezek után elkezdődtek az órák. Az órai fegyelem eléggé tanárfüggő, hiszen a tanárok személyisége is teljesen más, de majdnem az összes tanár kedves és segítőkész volt velünk. Az órák menetében rengeteg dolog nagyon más volt, mint nálunk. Például az ottani gyerekek szinte sosem dolgoztak csoportban, és nagyon ritkán kérdeztek. Ott a tanár-diák viszony is nagyon más. A tanároknak egy kiemelt katedrájuk van, így kapják meg a szükséges figyelmet. Ezenkívül furcsa volt, hogy náluk minden óra 45 perces (amik közül nem egy unalmasabban telt, mint egy epochális óra nálunk), és hogy az órák végét csengő jelzi. Az órákon kívül az iskolai élet aktív, bár az azonos évfolyamon lévő osztályok nem nagyon ismerik egymást, és nincs közös órájuk sem. Az iskola épülete az AKG-hoz képest sokkal komorabb, szürkébb, de azt vettük észre, hogy az apáczaisok többsége szereti ezt a sulit.
Az egy dolog, hogy mindent megosztanak, ami csak velük szembe jön. Még gyakran olyat is, amiről fogalmuk sincs, hogy mit jelent. Ez egyéni probléma, akiknek nem tetszik, „kikövetik” őket. De aztán eljön az a pillanat, amikor már ez sem elég, és anonim kérdésekkel árasztják el az általuk bálványozott személyeket (igen, az Ask.fm-en ugyanezt lehet csinálni, de ha valaki oda regisztrál, magára vessen, ha kérdések százait kapja). A Tumblr azért más, ezt az ember nem azért csinálja, hogy vadidegenek faggassák, legalábbis jó esetben.
Nem véletlen, hogy sokan az útkereső 13-18 éves korosztályból őket választják példaképként, amit a célszemélyek nem is nagyon értenek. Egyikőjük, Zita volt az, aki pontosan meg tudta fogalmazni, mennyire furcsa érzés, hogy vadidegenek kérnek tőle segítséget mindenféle témában: öltözködésben, sminkelésben, sőt gyakran még azt is megkérdezik, mit szokott enni, merre jár bulizni, hogy van a barátja. Ő minden válaszán sokat gondolkodik, mivel egy-egy mondata sokak életét befolyásolhatja. Amit végképp nem ért, hogy miért pont ő, hiszen még sok mindent el kell érnie ahhoz, hogy ilyen tiszteletet jogosan kiérdemeljen. Egyetértek vele. Nem sok 16-17 éves van, aki elért már annyit az életében, hogy bálványozni lehetne őket, de viszont ők azok, akik ezt megérdemelnék. Mégis, szinte alig tudunk róluk valamit.
Utolsó kommentek