Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tanárok hatlövetűvel

Mindenki kedvenc amerikai elnöke, nem mellesleg a világ legokosabb embere, Donald Trump a floridai iskolai mészárlással kapcsolatban nemrég azt nyilatkozta, hogy tényleg ki kéne már találni valami megoldást arra, hogy megelőzzük az ilyesfajta katasztrófákat. Véleménye szerint a tanárokat fel kéne fegyverezni, annak érdekében, hogy ők meg tudják védeni magukat és diákjaikat az esetleges támadások ellen.

Bár igazság szerint azt mondta, hogy csak a már fegyverek terén tapasztalt tanároknak szeretne fegyvert adni, az ötlet lényege mégis az: fegyverezzük fel a tanárokat. Nem szokásom politizálni (haha, dehogynem), de nem tudtam megállni, hogy ne játsszak el a gondolattal, mi lenne, ha Donald Trump lenne Magyarországon a miniszterelnök. És ha tényleg bevezetné ezt. És ha az AKG tanárai is mind felfegyverezhetnék magukat.

Figyelmeztetés: mivel az AKG-ban eltöltött éveim során nem találkoztam az összes tanárral, ezért sajnos csak azokat a tanárokat tudtam ebbe a cikkbe beleírni, akik az én évfolyamomat, azon belül is személyesen engem tanítanak. Aki esetleg egy kedvenc tanárát nem találja ebben a listában, esetleg nem érti az egyes tanárokhoz tartozó megállapításokat, attól elnézést kérek. Viszont biztatok mindenkit arra, hogy nyugodtan írjon egy hasonló szösszenetet a saját tanárairól!

Horn György:

Az iskola bölcs pedagógiai vezetője nyilván bölcsen és jól átgondoltan használná a fegyvert. Egy kisebb pisztoly tökéletesen illene hozzá, kicsi, praktikus, de könnyen lehet használni, amikor kell. Természetesen csak akkor, amikor nagyon kell.
Mit mondana Horn tanár úr?
– Régebben volt egy olyen ötletem, hogy aki rendszeresen késik nyitásról, annak év végén automatikusan lefelé kerekítsük a jegyét, ha kétesre áll valamely tantárgyból. De azóta van egy jobb ötletem…

Nádori Gergely:

Az okos és jó fej termtud tanár is biztosan felelősséggel használná fegyverét, ami lehetne egy pisztoly, de akár egy puska is, biztos elférne még az ukulele mellé a tokba. Amellett, hogy termtud órán a fegyelmezés eszköze lehetne, Horn tanár úrnak is segítene a fegyverével, hiszen Gyuri bácsit is zavarják a nyitásról késő diákok, de mégis Nádori tanár úr az, aki nagyon sok nyitáson ott van, és ezáltal keresztül tudná vinni Horn tanár úr ötleteit a nyitásról késő diákok büntetését illetően.
Mit mondana Nádori tanár úr?
– Kezdődik a nyitás, csukjátok be az ajtókat! Aki késik, az a diákteraszon marad! Örökre…

Kerny Dorottya:

Mindannyiunk kedvenc angoltanárának szabadidejében a sportlövészet a hobbija, így hát abszolút tapasztalt lenne a fegyverek terén, és magabiztosan használná pisztolyát órákon és csibéken egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy ha Trump áldásos tevékenységének köszönhetően Dotya fegyverhez jutna, akkor mindjárt sokkal több diáknak lenne kedve az egész százötven szavas Quizletet bemagolni a következő napra…
Mit mondana Dotya (dolgozat közben)?
– And you know the rules, honeyberries: if you are chatting or cheating, you get a 0 and also a 0.22 bullet to your head!

Kardos Éva:

A történelemnek szerves részét képezik a különböző fegyverek, és hogy is lehetne jobban bemutatni a diákoknak a háborúk és a fegyverkezés történetét, mint a különböző fegyverek bemutatásával és kipróbálásával? A kupac rossz magaviseletű, folyton beszélő tanulóit így lenne a legkönnyebb eltüntetni, legalább csend és nyugalom lenne az órákon. Azonkívül biztos vagyok benne, hogy együttéléstanon is többen figyelnének oda arra, amit a tanár mond, hiszen ha elkalandozik a figyelmük, könnyen lehet, hogy észre se veszik, és már kaptak egy csinos kis töltényt a fejükbe.
Mit mondana Vica?
– Ez pedig itt egy gyönyörű szép francia pisztoly 1847-ből, hatását mindjárt be is mutatom azon, akinek a legrosszabb lett a résztesztje. Nézzük csak…

Teremy László:

A testnevelés büszke tanárának semmi gondja nem akadna a pisztolyok és puskák használatával, de talán még egy-egy kard, tőr vagy bicska alkalmazásától sem riadna vissza. A testnevelésre remekül lehet ösztönözni a diákokat, arról nem is beszélve, hogy ha esetleg bevezetik kötelező tantárgyként a lövészetet az iskolákban, biztosan Teremy tanár úré lenne a dicsőség, hogy megtanítsa a fiatal generáció tagjait eme nemes műveletre. Ráadásul Teremy tanár úr egy iskolai lövöldözés esetén is biztosan hősiesen védené diákjait és iskoláját, nemcsak lövészeti-, de tárgyalóképességeit is latba vetve.
Mit mondana Teremy tanár úr (egy esetleges iskolai lövöldözés esetén)?
– Dobd el a fegyvert, gyagyikám!

Marsi Zoltán:

Marsi tanár urat én láttam már játékfegyverrel a kezében mászkálni, úgyhogy abszolút testhezálló lenne neki a feladat – mindössze le kéne cserélni játékpisztolyát egy igazira. Azzal aztán remekül tudná motiválni és fegyelmezni a diákokat. Ráadásul egy iskolai lövöldözés esetén a sérültek helyszíni ellátását is biztos ő vezetné.
Mit mondana Marsi tanár úr?
– Remélem, a közösségi szolgálat füzeteit mindenki leadta! Aki nem, azt majd megmotiválom egy kicsit az AK-47-esemmel…

Dezséri Csaba:

Dezséri tanár úr nyugodt és hidegvérű személyiség, biztos ő is felelősséggel és átgondoltan használná fegyverét, és csak akkor, ha kell. Például, ha kicsit ösztönözni kell a diákokat arra, hogy fejezzék már be a nyavalyás projektet, mert haladnánk tovább a tananyaggal. Ezenkívül a szabályok betartatásában is hathatós segítséget nyújtanának neki a kézifegyverek.
Mit mondana Dezséri tanár úr?
– Fontos szabályok: nincs evés, ivás és lövöldözés az infóteremben. Aki nem fejezte be időben a projektjét, azzal a lepuffantanivalókat kint, a folyosón fogom elintézni, mert a lőszer esetleg kárt tehet az iskolai gépekben, és azt nem szeretném.

Nógrádi Zoltán:

Nógrádi tanár úrnak amilyen remek a humora, ugyanolyan remek a fegyelmezési készsége is. Főleg, ha ezen fegyelmezési készség még néhány lőfegyverrel is kiegészül. Így biztosan az összes feladatot megcsinálnák a diákok, sőt, még otthon is gyakorolnának matematikaórára, hogy biztosan jó eredményeket érjenek el.
Mit mondana Nógrádi tanár úr?
– Kedves szép, jövőbeli lőtt sebektől szenvedő hölgyek, urak! Kezdődik az óra, jöjjenek kérem, kiosztom a részteszteket. Tudják ugye, hogy a részteszt akkor jó, ha rossz, mert az ember tanul a hibáiból, aki meg mégsem tanul a hibáiból, azt én fejbe lövöm puskával, és így legalább kihasználom a fegyvertartáshoz való jogomat!

Baranyai István:

Baranyai tanár úrnak, a Szubjektív diákmagazin főszerkesztőjének aztán igazán jól jönne egy shotgun. Az ülések irányítását és a figyelmet hogy is lenne könnyebben megszerezni, ha nem egy kis lövöldözéssel. Bizony, ha Baranyai tanár úrnak is lenne egy-két lőfegyvere, akkor minden diák szorgalmasan dolgozna, mindenki odaérne pontosan 15:35-re, és legyen akármilyen Erasmus értekezlet is, a nagytanári mindig a miénk lenne. Ráadásul a fotelhasználat körüli vitákat is könnyebb lenne egy-egy jól irányzott lövéssel lecsendesíteni.
Mit mondana Baranyai tanár úr?
­– Aki eddig ötnél kevesebb cikket írt, annak jó lenne már összekaparni valamit, mert hamarosan nyomtatásban is megjelenünk! A nyomtatott számok eladásához majd kölcsönadok mindenkinek egy-egy revolvert, hogy azzal ösztönözzétek a vásárlókat a fizetésre! De csak majd miután közösen folyamatos pisztoly- és puskafenyegetettséggel rávettük végre Mörk Mártát, hogy ne írjon már ennyi cikket, igazán álljon már le a cikkekkel való bombázással!

Ilyen boldog világban élnénk tehát, hogyha a magyar iskolákban is bevezetnék a világmindenség legzseniálisabb javaslatát. Én már alig várom.

Hatalmas gratuláció Donald Trumpnak azért, hogy újabb bizonyságot tett arról, amit már eddig többször is kijelentett, azaz hogy ő a világ legokosabb személye, és száztíz százalékban alkalmas arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokat vezesse.

Vannak fegyverek. És az emberek veszélyes dolgokat csinálnak a fegyverekkel. Mi erre a megoldás? Még több fegyvert! Ez az! Merthogy a fegyveres tapasztalattal rendelkező tanárok aztán soha nem gőzölhetnek be és lőhetnek le diákokat a fegyverükkel. Nem, a tanárok között, a felnőttek között nincs pszichopata.

Kétségkívül vannak a magyar oktatási rendszernek is elég nagy problémái, de azért azt kell mondjam, örülök, hogy ilyen fokú tragédiákkal és erre reagálva ilyen idiotizmusokkal azért nem kell megküzdenünk.

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Amíg várjuk a tavaszt...

Február van, még nem süt a nap, és picit hűvös van a kinti programokhoz. Ha hétvége van vagy akár szünet, valószínűleg nem szeretsz egyedül otthon ülni, hanem inkább találkoznál az évfolyamtársaiddal, barátaiddal. Ha nincs ötleted, hogy mit csinálj, hova menj, olvasd el az ajánlataimat, összeszedtem néhány lehetőséget.

1. Nem tudom, hogy más is így van-e ezzel, de én minden évben nagyon várom a telet. Nemcsak a karácsony miatt, hanem mert mehetek korizni. Persze ez egyedül nem túl élvezetes, de a barátaiddal együtt elesni, bár nem túl biztonságos, igazán vicces. Ez egy hideg program, de a legjobb az az egészben, amikor teljesen átfagyva iszol egy jó meleg teát.

2. Ha mégis inkább benti programra vágysz, akkor érdemes film- vagy sorozatmaratont tartani otthon. Popcornt és csokit enni, vagy elmenni moziba, és utána beülni egy kávézóba, forrócsokit, teát inni.

3. És ha valami izgalmasabbra vágysz, a szabadulószoba jó választás lehet minden korosztálynak. Nagyon izgalmas és érdekes is, vannak különböző szintek és témák, így mindenki találhat kedvére valót.

4. Ha télen is nyári hangulatra vágysz, menj el az Aquaworldbe, és fürödj egy nagyot. Én már többször is voltam, és azt ajánlom, hogy válassz egy olyan napot, amikor nincs akkora tömeg.

5. Sokan azt gondolják, hogy nem tudnak főzni, sütni. Pedig a hidegben sütni egy finom tortát nagyon jó dolog (főleg megenni). Bátran vágjunk bele! Ha barátokkal csináljuk, még viccesebb. Nekünk a múltkor egy egyszerű kekszet is sikerült elrontanunk, de aztán helyrehoztuk, és nagyon finom lett. Ha mégsem mernéd egyedül elkezdeni, menj el egy főzőtanfolyamra valamelyik barátoddal. Ott adnak alapanyagot, elmondják, hogy mit hogyan csinálj, és garantált a siker.

Varga Zsófia (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

A műkorcsolyához aztán nem most jött meg a kedvem

Ismeritek azt az érzést, amikor először pillantjátok meg egy film előzetesét, és rögtön érzitek, hogy ezt meg kell néznetek, és hogy biztos tök jó lesz? Na, nekem pontosan ez volt az érzésem, amikor egy YouTube-videó előtti reklámban találkoztam az Én, Tonya című film trailerével. Rögtön láttam, hogy ez a film nekem biztosan tetszeni fog. Így hát egyik nap a síszünetben anyukámmal együtt felkerestük az egyik mozit, és pont az utolsó pillanatban, a film kezdése előtt értünk oda. Szerencsénk volt. Leültünk, kényelembe helyeztük magunkat és elkezdtük nézni a filmet.

A film igaz történet alapján készült. Tonya Harding egy műkorcsolyázó volt, ma is él. Hírnevét, vagy inkább hírhedtségét főleg egy incidensnek köszönheti. Az 1994-es téli olimpia előtti nemzeti (amerikai) válogató előtt Tonya ellenfele, Nancy Kerrigan lába egy merénylet során megsérült. Kiderült, hogy Tonyának is köze lehetett az esethez.

A filmnek természetesen ez az egyik legfontosabb eleme, de emellett nagyon sok minden másról is szól. Például Tonya gyerekkoráról. A korcsolyázónő meglehetősen szegény, úgynevezett „white trash” családból származott, olyan közegből, ahol minden második ember alkoholista, dohányos, és senki nem képes végigmondani egy mondatot sem a bizonyos f betűs szó nélkül. Legalábbis a filmből nekem eléggé így jött le. Mivel a filmet néhány valós személlyel készített interjú alapján csinálták meg, valószínűleg elég pontos a közeg bemutatása is. Tonya származása ellenére Amerika- és később világszerte híres műkorcsolyázóvá vált, aki rendkívüli tehetségével nyűgözte le a bírákat és a közönséget is.

Ugyebár az ilyen nagy sportolók mindig nagyon korán kezdik. Tonyát négyéves korában már trenírozta az anyja, járatta korcsolyaedzésekre és hasonlók. Az anya nagyon kegyetlen és durva a filmben, nemcsak a lányával, hanem mindenki mással is, általában egy bunkó, eléggé unszimpatikus karakter. A film elején van néhány jelenet Tonya gyerekkorából, aranyos kis gyerekszínészekkel, de aztán elég hamar átlépünk a tinédzser- és fiatal felnőttkorba, ahol Tonyát már Margot Robbie alakítja. Szépen végigkövetjük, ahogy a tizenéves műkorcsolyás kislány a nyolcvanas években (Robbie rövid, feltupírozott hajjal és fogszabályozóval is képes volt gyönyörűen kinézni) megismerkedik későbbi férjével, Jeff Gilloolyval, összejönnek, majd össze is házasodnak. A legelső randevúra Tonya anyja is elkíséri a fiatal párost. Ennél a jelenetnél én félhangosan felnyögtem, mire a mellettem ülő anyukám gyorsan megnyugtatott, hogy ő nem fog velem jönni a jövőbeli randijaimra.

Tonya és Jeff eleinte (kb. az első két közös jelenetben) idillinek és aranyosnak tűnő kapcsolata hamarosan bántalmazó kapcsolattá válik, klasszikus sablonra: csúnya és hangos veszekedések, a férfi többször megüti, illetve egyszer meg is lövi a minden bizonnyal önvédelmi célokra otthon teljesen legálisan tartott puskájával a nőt, aki azonban szereti a férjét, meg még az is lehetséges, hogy a férje is szereti őt. Mindenesetre a nő többször is lelép, aztán persze a sok bocsánatkérés meg könyörgés után sokszor újra összeköltöznek, illetve többször is megbocsájt a férjének. Nem a legokosabb viselkedés, de hát a csávónak viszont nem kellett volna megütnie a nőt. Na jó, a bántalmazó kapcsolatok működéséről nem egy, de nyolc külön cikket lehetne írni, én pedig nem vagyok párkapcsolati pszichológus, szóval ezt a témát hanyagoljuk.

Mindeközben Tonya karrierje lassan ível felfelé, egyre több korcsolyaversenyre nevez be, változó eredményekkel. A lány ugyebár elég szegény körülmények között nőtt fel, és nem is lesz sokkal gazdagabb a versenyek során. A kosztümjeit sokáig maga varrja, amik sokszor borzasztóan ízléstelenek. De kétségkívül borzasztó tehetséges a korcsolyázásban, és az 1991-es amerikai korcsolyabajnokságot meg is nyeri, azzal, hogy első amerikai nőként mutatja be a tripla Axel nevezetű ugrást. Ez természetesen nagy hírnevet hoz neki.

Minden sikere és hírneve ellenére azonban Tonya továbbra is az a szegény, csóró emberke marad, aki az elején volt. Nekem nagyon feltűnt a film közben, hogy a végén Tonya ugyanazokon a lepukkant helyeken tanyázik, mint a film elején, és ugyanabban a white trash közegben él, miközben már nemzetközi hírnevet szerzett magának, hiszen az 1991-es világbajnokságon is ezüstérmes lett. De az anyagi helyzete nem javult valami sokat. Jó, nem éhezett, de nem is lett milliomos, mint azt az ember az ilyen nagyon sikeres, tehetséges sportolókról feltételezné. Ez főleg azért volt, mint azt anyukámmal megbeszéltük, mert régebben, 20-25 évvel ezelőtt még nem volt akkora nagy pénz a sportban, és mert világviszonylatban azért Tonya nem ért el akkora eredményeket. Ahhoz, hogy gazdag legyen, az olimpiát kellett volna megnyernie, de erre sajnos nem került sor.

Szóval Tonya csinálja szépen a dolgát, korcsolyázik, közben veszekszik Jeff-fel és hasonlók. De aztán elérkezik az 1994-es téli olimpia, amikor is az a bizonyos incidens történik – ahogy a filmben is hivatkoznak rá. Vagyis amikor Nancy Kerrigant megtámadják. Hogy pontosan ki és hogyan támadja meg, illetve hogy Tonyának mi köze van az egészhez, azt most inkább nem írom le, aki kíváncsi rá, nézze meg a filmet, aki meg túl lusta elmenni a moziba, az olvasson utána a neten, hogy pontosan mi is történt.

Már az előzetesben is hangoztatott vélemények szerint „Margot Robbie szenzációs” – amivel kapcsolatban teljes egyetértésemet szeretném kifejezni. Robbie tényleg remekül adja a tehetséges és szép, de faragatlan, lecsúszott, szegény közegből származó műkorcsolyázónőt, aki minden hibája és ordítva káromkodása ellenére a legszerethetőbb karakter a filmben. Mondjuk ez azért eléggé egyértelmű dolog, hiszen ha nem számítjuk Tonya apját, aki csak a film elején szerepel egy kis ideig, gyakorlatilag az összes más szereplő erőszakos, önző szemétláda. Jeff, Tonya férje, LaVona, Tonya anyja és Shawn, Tonya ún. „testőre” mind, mind borzalmasan unszimpatikus karakterek, legalábbis én el sem tudom dönteni, melyiket utálom jobban. Tonya azonban, bár kétségkívül egy tökéletlen jellem, azért mégis valahol emberi, megérthető, és végső soron nem akar rosszat. De még ha nem is feltétlen szerethetőek a karakterek, mégis nagyon erős és összetett jellemük van, nem sablonosak.

A film pedig rendkívül szórakoztató. Vannak benne mélyebb, szomorúbb jelenetek, és kicsit erőszakosabb részek, de vannak viccesebb, lazább jelenetek is, emlékszem, hogy többször is felnevettem a moziteremben. Emellett pedig a látvány is lenyűgöző, legalábbis a műkorcsolyás része. A koreográfia nagyon szép. Mondjuk ez nem annyira a filmkészítők érdeme, hanem inkább Tonyáé, az viszont igenis a filmeseké, hogy az eredeti bajnokságokon és versenyeken készült felvételeket szinte lépésről lépésre lemásolták, kosztümökkel, mozdulatokkal, arckifejezésekkel együtt. A film után, hazaérve, legalább fél órát Tonya Harding eredeti műkorcsolyás videóinak megnézésével töltöttem, és azt kell, hogy mondjam, nagyon élethű lett a másolat.

Persze van a filmnek mondanivalója is, például nagyon erősen jönnek át a szociális különbségek. Tény, hogyha Tonya Harding nem egy szegény, hanem egy felső középosztálybeli családba születik, sokkal sikeresebb lehetett volna. Nem azért, mert akkor tehetségesebb lett volna, hiszen így is az volt, hanem mert akkor talán a bírók nem pontozták volna annyira le eleinte. Nagyon elgondolkodtató volt az a jelenet, amikor Tonya még a nagy nyerés és a tripla axeles bajnokság előtt, az egyik verseny után odamegy az egyik bírához, és azt mondja, hogy nem érti, miért pontozzák őt annyira le, amikor tényleg tehetséges, és nagyon jól csinálja meg az ugrásokat. A férfi pedig azt mondja neki, hogy ez igazából sosem csak a korcsolyázásról szólt. Hanem az arculatról és a megítélésről is. Aki ezeken a bajnokságokon nyer, annak az országát kell képviselnie. És milyen már az, hogyha Amerikát egy white trash családból származó, neveletlen és bunkó csaj képviseli, akinek nincs egy normális családja, és aki a férjével is rendszeresen verekszik? Ezért nem tudott Tonya Harding olyan nagyon sikeres lenni, annak ellenére, hogy tényleg ő volt az egyik legjobb műkorcsolyázónő abban az időben.

A másik, ironikus és elgondolkodtató rész a film végén volt. Amikor a Nancy-merénylet történik, a média teljesen körbeveszi Tonyát és a férjét is, folyamatosan riporterek kószálnak a házaik körül. De amikor az egész lecseng, és a merénylettel kapcsolatos pereknek is vége, a sajtó elvonul és békén hagyja őket. Van egy jelenet, amikor valamelyik hírügynökség furgonja éppen kigördül Tonya férjének háza elől. Ezt Jeff az ablakból nézi, miközben a mellette álló tévében épp a következő nagy botrány megy: egy fehér nő helyett egy fekete férfi sportolót vádolnak éppen azzal, hogy a volt feleségét és annak a pasiját szurkálta agyon egy késsel. Hát mi ehhez képest egy lábütlegelés?

Ebből az utóbbi jelenetből igazából csak az látszik, hogy mennyire gyorsan ugrál manapság a média egyik botrányról a másikra, hogy milyen gyorsan szednek elő egy esetet, és milyen gyorsan felejtenek el egy másikat. És ma már Tonya Hardingra szinte senki sem emlékszik. Én például sohasem hallottam a nevét, kivéve most, hogy kijött ez a film, és ennek kapcsán újra cikkezni kezdtek arról, mi is történt pontosan 1994-ben.

A remek történetnek, a látványnak és a színészi játéknak is köszönhető, hogy nagyon élveztem a filmet, remekül szórakoztam, és egészen konkrétan nem akartam, hogy vége legyen. Így hát nagyon örültem, amikor a film végén pluszban még beraktak néhány archív felvételt Tonya Hardingról, amint korcsolyázik vagy amint Nancy Kerrington esetéről nyilatkozik, amely videókat hazaérve természetesen én is megnéztem eredetiben a YouTube-on, és mint azt már említettem, még majdnem egy óráig az internetet bújtam, információkat gyűjtve Tonyáról és Nancyről, mielőtt ezt a cikket megírtam.

Mindent összegezve, ez egy nagyon jó film, remek a színészi alakítás, a karakterek, a látvány, a történetmesélés... Minden remek benne, remélem, legalább egy Oscart fog nyerni. Legjobb filmre nem jelölték, amit nem értek, de nem baj, biztos nem mindenkinek jött be a film.

Én viszont biztosan ajánlanám bárkinek, aki kíváncsi egy érdekes, kicsit rejtélyes, izgalmas esetre, egy szegény amerikai élettörténetére, vagy csak simán a műkorcsolyára. Bár azt meg kell említenem, hogy látva a sportarénák falai mögött zajló csúnya dolgokat, ha valami, ez a film biztos nem hozta meg a kedvemet a műkorcsolyázáshoz. De tényleg egy remek film. Mindenképpen nézzétek meg, ha van egy kis időtök.

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)

Én, Tonya (I, Tonya, 2017, 119’)
Rendezte: Craig Gillespie

Szereplők: Margot Robbie, Sebastian Stan

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Valentin nap, szingliként

Egyedül töltöd a Valentin-napot? Mármint nem úgy, hogy távol van a barátod, vagy ilyesmi, hanem nincs is ilyened. Itt van néhány változat, annak függvényében, hogy milyen lelki állapotot szeretnél elérni.

1. Depresszió – sose lesz senkim

Hát igen, ezzel a hozzáállással ez elég valószínű. De én hiszek abban, hogy minden érzést át kell élni, tehát ha depi van, akkor bizony depi van, a szomorúság elárasztja a mellkasunkat, az esőt mintegy égi jelnek vesszük a könnyezéshez, meg ilyenek.

Sándor Csenge

Szóval, ha szeretnél totál depressziósan Valentin-napozni, akkor húzz haza, amilyen hamar csak lehet, öltözz át a legrusnyább és egyben legkényelmesebb szerelésedbe, vegyél magadhoz minimum háromezer kalóriányi édességet, és nyisd meg az Instagramot, hogy megnézhesd, a barátaid milyen boldogságban töltik el a napot. Aztán hallgasd meg a szomorú lejátszási listádat, töröld a könnyeidet a macskádba, sóhajtozz akkorákat, hogy a ház beleremegjen és meredj a semmibe. Aztán kutass órákon át mindenféle crush-jaid után a neten, nézd meg a fotóikat, és próbáld meg elképzelni az életedet velük. Aztán dobd el a telefonodat dühödben, hogy ez a büdös életben nem fog bekövetkezni, tehát felesleges időtöltés. Aztán lásd be lassan, hogy jobb dolgod nincs, és sírd álomba magadat…

2. Nincs senkim

Nos, szinglinek lenni nem feltétlenül szar. Mármint vannak egyes emberek, akik ezt pont úgy fogják fel, hogy ez itt a lehetőségek mezeje önmagunk számára. Beteljesíthetünk mindent, amit esetleg egy kapcsolat meggátolna. Tehát, menj el mondjuk a barátaiddal bulizni (szerda van, de nem baj, ki lehet rúgni a hámból, nem?), vagy menj el edzőterembe. Mondjuk az kicsit szánalmas szerintem, hogy azzal próbálja valaki menteni magát a depis érzéseitől, hogy mindenféle hülyeséggel foglalja el magát, de hát ízlések és pofonok. Esetleg elmehetsz moziba is, és lazán nézz meg valami cseppet sem romantikus filmet, mert végső soron, szerelem ide vagy oda, én speciel nem szeretem, ha a nyálcsere hangjainak is tanúja vagyok. Szóval nézz meg valami akciófilmet vagy horrort, és röhögj hangosan, ha beszarnak a nézők, hogy „Hó! Látjátok népek, egy szingli még a horrorfilmektől sem ijed meg, nemhogy egy Valentin-naptól! Ja, amúgy előbb mondták, hogy ma van, el is felejtettem.” Igen, hátha elhiszik, hogy mindez igaz…

3. Jaj, de szép nap, nem?

Ha nincs senkid, az nem jelenti azt, hogy nem szeretheted ezt a napot. Mármint kicsit fura, de hát istenkém, vállaljuk önmagunkat! Szóval, ha úgy érzed, hogy a nap csodásan süt be az ablakon, minden összejön, hát örülj ennek. Reagálj szívecskével a barátnőd és a pasija cuki fotójára, biztosíts mindenkit, hogy nem valami béna álca a mosoly az arcodon, hanem te tényleg rendben vagy lelkileg. Sőt, mi több, úgy érzed, hogy ha nem is a szerelem, de a szeretet az rád talált ezen a napon. Bizonygasd egész nyugodtan fűnek-fának, hogy bizony, a Valentin-nap csodás a szinglik számára is. Hiszen ilyenkor a szeretet körbevesz minket. (Jó, nem úgy, mint karácsonykor, de majdnem!) Küldj virágot a szomszédodnak, adj süteményt a kutyádnak vacsorára, és nézz meg egy gyönyörű szerelmes filmet lefekvés előtt. Aztán álmodban találd meg az igazit, és legalább ott engedd át magad a szerelemnek.

4. Szerelmes vagyok, csak szingli

Hát, bizony, ezzel az érzéssel vigyázni kell. Nehogy egy szép kapcsolatot tiporj a földbe ezzel a kirohanásoddal, mindössze azzal az okkal, hogy mikor, ha nem Valentin-napon. Elmondom, bármikor máskor, csak ne ma! Kivéve, ha az illető nagy eséllyel szintén beléd van zúgva, és a legromantikusabb lélek a világon.

Sándor Csenge

Viszont ha a kapcsolatotokra nincs semmi reális esély, akkor nehogy beleszédítsen a sok szívecskés lufi ebbe a meggondolatlan tettbe. Légy résen! Fogadd el, hogy ez van, nincs mit tenni, és próbálj meg normálisan viselkedni, mikor életed szerelme azt ecseteli neked, hogy kit akar randira csábítani. Bólogass, hogy jó ötlet, de azért ne támogasd túlságosan. Látsszon rajtad, hogy igazából nem annyira érdekel. És ki ne mutasd, hogy nem csak róla, hanem még a randira váró illetőről is mindent kinyomoztál az elmúlt fél órában, és még azt is tudod, hogy 2014-ben a szülinapján sötétkék zoknit viselt egy zöld tornacipőhöz. És amikor aztán az orrod alá dugja az előbb említett képet, vágj rettentő csodálkozós, “ó, sose láttam még ezt az embert” arcot. Előtte nem árt tükör előtt gyakorolni!

5. Ma szerelmes vagyok

Nos, ha úgy érzed, képtelen vagy eltölteni egyedül ezt a napot, akkor barátocskám, ideje, hogy rátaposs a gázpedálra. Mert ha estig össze akarsz hozni valakit, akkor nehéz nap elé nézel. Először is, öltözz fel viszonylag kihívóan, de azért szépen. (Fiúk, ha nincs ötletetek, hogy miként lehet nektek kihívóan felöltözni… hát, sajnálom, de most hirtelen nekem sincs.) Aztán viselkedj úgy, mint egy párduc, ehhez tudom ajánlani a National Geographic adásait. És persze ha valakivel beszélgetésbe elegyedsz, hát ne titkold szándékod, lépj a tettek mezejére, amint lehetséges. Persze előtte döntsd el, hogy csak erre az egy napra, vagy ez után is számítani szeretnél az illetőre, és milyen mértékben akarod átélni vele a dolgokat… Szóval nem árt, ha előre bekalkulálod, hogy milyen tervekkel mész neki a napnak.

Sándor Csenge

Például egy romantikus vacsora belefulladhat a hirtelen megismerkedés kínos szituációiba. Meg, talán az is furcsa lehet, ha foglalásod van egy étterembe. Legalább próbálj meg spontán viselkedni, hogy ne látszódjon, hogy bizony nem azért választottad ki őt, mert annyira szimpatikus volt a foghíjas mosolya, hanem mert bizony te most egy missziós hadjárat kellős közepén vagy, és ő a fő kellék.

Remélem, segített ez a gyors összefoglaló, mindenkinek különböző, de akarta szerint sikerülő napot kívánok! Szerelmesek, ti meg imádkozzatok, hogy ne ma derüljön fény a problémáitokra, az étterem közepén, a sült csirke felett. Lányok, értsétek meg, hogy a három méteres plüss maci nemcsak hogy furcsa, de drága is, szóval a kevesebb néha több. Fiúk, ha elfelejtettétek, akkor legalább legyen annyi becsület bennetek, hogy rögtönöztök valamit. Ez lényegében egy necces nap mindenki számára, és a lényeg tulajdonképpen a túlélés. Mindent bele!

Valentino

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek