Viszonylag gyakran érzem azt, hogy semmit nem értek a körülöttem folyó eseményekből, ez az este azonban minden hasonló élményemen túltett. Értelmetlen dialógusok, nulla történetvezetés, összefüggéstelen jelenetek – a darab temetése ennek ellenére telt házasra sikerült. Ennek miértjét próbálom most megfejteni.
Kora este még mit sem sejtve érkeztem a Sztregova utcába némi környéken való kóválygás után. Az előadás helyszíne, az Artus, első és második pillantásra is egy raktárhelyiségnek tűnt, egy belvárosi romkocsma hangulata járta át a teret. A pénztár előtt iszonyatos mennyiségű ember sűrűsödött össze nagyon kis helyen, ezért odaérkezésünkre sajnos elfogytak a jegyek – így személyesen mentem oda a darab rendezőjéhez, hogy tegyen valamit az érdekünkben.
Annyit tudtam előzetesen, hogy a színdarab alatt szabadon körbejárhatjuk a termet, tehát nem egy átlagos, sok székkel és egy nagy színpaddal rendelkező helyet kell majd elképzelnem. Megérkezésünkkor az összes színész egy jelmezbe bújtatott kiállítási tárgyként jelent meg, és mozdulatlanul is maradtak vagy 10 percig. Mi eközben próbáltuk körbe-körbe járva megfejteni az installáció értelmét, nem is sejtve, hogy ez még csak a kezdet volt. Egy zenésznek öltözött gitáros egyszer csak megmozdult, majd spontán koncertbe kezdett, a többiek pedig a helyüktől függően megmozdultak – a szkafandert viselő űrhajós például elkezdett lebegni. Egy-két így előadott szám után a középen lévő parketten megállt egy leírhatatlan kinézetű férfi, majd az egyik falon található függönyök szétnyíltak, és projektorral kivetített arcok jelentek meg. A hangszórókból hirtelen a Tilos Rádió legmélyebb bugyrait idéző szintetizátorral feljátszott szám szólalt meg, az előbb megjelent alak pedig légies mozdulatokat utánozva elkezdett táncot lejteni. Ekkorra már végképp nem értette senki, hogy mi történik körülöttünk.
A „show” hasonló menetben folytatódott. A kedvenc két zenei előadás közti blokkom az volt, amikor a kiállított bábuk kiléptek a rájuk szabott szerepből, és leültek középre. Néhány törzsi szertartást idéző mozdulat után egyikük felállt, torkaszakadtából üvöltött és körbefutotta a színpadot – ezt pedig megismételték a többiek is. A fináléban előkerült egy körte alakú, felül lyukas guruló valami is, amely az egyik főszereplő jelmezéül szolgált, miközben a többiek a körteszerű fadarabot lökdösték, láthatóan nagyon örülve ennek. A taps közben próbáltam figyelni az emberek arckifejezését, de mindenki próbálta leplezni, hogy egy kétórás katyvaszban volt részünk. Olyan darabot láthattam, amire nem csak a 18-as, de a 108-as karikát is minden további nélkül rátenném, hogy még véletlenül se károsítsa meg senki lelkivilágát ez a borzalom.
Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
fotók: faninfo.hu
maszk.hu, Révész Róbert
Don Quijote mauzóleum (Artus előadás)
Rendező-koreográfus: Goda Gábor
Előadók: Bakó Tamás, Dombi Kati, Gold Bea
Utolsó kommentek