Szubjektív

Nagyon szeretem Leonardo DiCapriót, mint színészt, ezért is döntöttem úgy, hogy megnézem a régebbi filmjeit is. Arra kellett rájönnöm, hogy ezek még jobban is tetszettek, mint az elmúlt 15 évben készült filmjei. Ezek közül a filmek közül válogattam ki a személyes kedvenceimet.

Egy kosaras naplója

Ez az 1995-ben készült film az egyik kedvencem a színész filmjei közül. Jimnek, egy ígéretes kosaras pályafutás előtt álló fiúnak mutatja be a fiatalkorát. A film Jim Caroll, a híres író életrajzi regénye alapján készült. A fiatal fiú hamar kipróbálja a kábítószert, és ez egy megállíthatatlannak tűnő lejtőn indítja el az életét és a pályafutását. Iskolai balhék, piti lopások és ilyesmik hatására elveszít mindent, ami addig az életét jelentette.

A film nagyon nyomasztó, de közben életszerűen és megrendítően meséli el egy jó képességű ember teljes lezüllését. Olyanoknak, akik valami könnyed és szórakoztató filmet szeretnének megnézni, semmiképp sem ajánlom. Viszont az, aki veszi a fáradságot, és elég erőt merít ahhoz, hogy megnézze, egy nagyon jó filmet láthat (és nemcsak a fiatal DiCaprio látványa miatt).

Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries, 1995, 102')
Rendezte: Scott Kalvert

Ez a fiúk sorsa

Ez a film az 1950-es években játszódik. Az előzőhöz hasonlóan ez is egy életrajzi ihletésű regény alapján készült 1993-ban. A tizenhárom éves Tobias Wolf (Leonardi DiCaprio) az anyjával él, aki azonban azt gondolja, hogy a fiúnak szüksége van egy apára. Meg is találja a szerinte megfelelő jelöltet Dwight (Robert de Niro) személyében, akiről azonban hamar kiderül, hogy erőszakos a természete, és nem viselik el egymást túl könnyen az ifjú Tobias-szal.

Dwight a saját otthonában úgy érzi magát, mint valami király, és a mostohafia ez ellen a hatalom ellen lázadozik, legtöbbször jogosan. Elkezdi ütni a fiút, Caroline, az anyja pedig tűri ezt a helyzetet. A kisváros szellemisége sem pont a legjobb egy bántalmazott család megvédésére. Tobias végül megoldást talál, egy bentlakásos iskolába költözik, ahol végre megszabadulhat a mostohaapjától.

Ez a fiúk sorsa (This Boy's Life, 1993, 110')
Rendezte: Michael Caton-Jones

Rómeó és Júlia

Shakespeare már mindenki által jól ismert drámájának feldolgozása a film. A helyszín az 1950-60-as évek Verona Beach-e, ahol a Capulatek és a Montague-k feltűnő kocsikban és csillogó fegyverekkel vívják évszázados harcukat. Azonban meglepő módon Rómeó (Leonardo DiCaprio) és Júlia (Claire Danes) egymásba szeret, és rövid időn belül össze is házasodnak.

Szerintem ez nem egy olyan történet, ahol nagyon lehetne spoilerezni, minden a várható módon történik, csak a film végén van eltérés az eredeti műtől. Júlia felébred már akkor, amikor Rómeó a mérget issza, a szomorú végkifejletet azonban nem tudja elkerülni. Paris meggyilkolása is kimarad a filmből. Érdekes még, hogy nagyjából az eredeti szöveget mondják benne, persze azért átírták, hogy igazodjon a történethez.

Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet, 1996, 120')
Rendezte: Baz Luhrmann

Fodor Júlia (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ha az ember elsősegélyes, akkor fel kell készülnie arra, hogy előbb-utóbb élesben is használnia kell majd a tanultakat. Persze az attól való félelem, hogy nem fogok tudni mit tenni, vagy valamit elrontok, az mindig eszembe jut. De ami velem történt, az bizonyos szempontból rosszabb is, hiszen ha az ember tudna segíteni, de nem hagyják, akkor a nyomasztó érzés marad meg, hogy mit tehetett volna másképp. Talán erőszakosabban kellett volna mondani, hogy márpedig én ott maradok és segítek?

Amikor a barátnőimmel reggel leszálltunk a metróról, láttuk, hogy egy nő összeesett és rohamot kapott. Persze mindenki köré ugrott, és ahogy tudott, segíteni próbált. Tényleges segítséget mondjuk senki sem nyújtott, de jó szándék vezérelt mindenkit. Én odamentem, megfogtam a fejét, és próbáltam megnyugtatni, a (mint később kiderült) pánikbeteg hölgyet. Aztán megérkezett egy biztonsági őr, aki elmondása szerint vérprofi elsősegélyes, és rögtön megállapította, hogy ez bizony epilepszia. Nem annyira törődött azzal, hogy mondtam, hogy a lány pánikbeteg. Mondjuk, ahogy el akarta látni, azzal az epilepsziát se lehetett volna. Valami stabil oldalfekvés-szerűséget próbált csinálni, de azon kívül, hogy az oldalára fektette a lányt, semmi köze se volt ahhoz. De egyébként annak se lett volna értelme, hiszen csak akkor lett volna szükség erre, ha eszméletlen lett volna. Nyugtatás helyett még inkább felzaklatta, és hisztérikusan összevissza beszélt szegény hölgynek, akinek pedig nagyon fontos lett volna, hogy megnyugodjon. A legrosszabb az volt, hogy én bármit is mondtam, kedvesebben, vagy később már dühösen, úgy csinált, mintha nem is hallaná. Biztos egyértelmű volt a számára, hogy a koromból adódóan nem tudhatok semmit se, mivel ki vagyok én, hogy segíteni próbálok valakinek. Ott maradtam még, de egyszerűen annyira nem volt logika a tetteiben, és annyira nyomasztó volt, hogy bármit is mondtam vagy tettem, úgy csinált, mintha nem is hallotta volna. Utána kedvesen közölte, hogy semmi szükség rám, mert „ő átvette a helyzetet”. Pedig konkrétan az ellenkezőjét csinálta annak, mint amit kellett volna. Még megpróbáltam mondani neki, hogy ha ő már úgyis mindent tud, legalább várja meg, amíg legalább megnyugszik a lány, és csak azután vigyék is bárhova ­– megint süket fülekre találtak a szavaim.

Illusztráció

Utána elmentem, de visszagondolva nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e. Mert el kell fogadnom, hogy nem mindig lehet segíteni. Ha például együtt segítettünk volna, vagy meghallgat, akkor közösen talán többet tudunk tenni. Hiszen nagyon távol állok attól, hogy profi legyek vagy mindent tudjak, de lehet, hogy tanultam olyan dolgokat, amiket ő nem. Hiába idősebb, okosabb, meg minden – mint ahogy azt a tudtomra adta. Remélem, lesz pozitívabb tapasztalatom is, ez nem vette el a kedvemet, de attól még megmaradt a rossz érzés utána, hogy mit nem tettem meg, amit meg kellett volna.

Fodor Júlia (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Egy hétvégén, nagyon fáradtan, kitaláltuk egy barátnőmmel, hogy elmegyünk moziba. Ennek nem lett volna semmi akadálya, azon kívül, hogy lényegében egyik film se érdekelt minket azok közül, amik a moziban mentek. Így legjobban – az előzetes alapján – még ez a film nyerte el a tetszésünket.

Szóval az előzetesen kívül lényegében semmi más információnk sem volt. Amit elárulhatok róla, anélkül, hogy lelőném a teljes sztorit, az az, hogy egy nőről szól, akit baleset ér, és egy pincében ébred fel, ahol egy férfi azt állítja neki, hogy eljött a világvége. Atomkatasztrófa, sőt, az űrlények is meg akarják szállni a Földet. Eleve nem túl bizalomgerjesztő a férfi, és a főhősünk, érthetően, el is gondolkozik azon, hogy most tényleg megmenekült-e vagy csak egyszerűen elrabolta egy pszichopata.

Nagyon sok szempontból a film a végére már teljesen élvezhetetlenné vált nekem. Nem fogok spoilerezni, ha elárulom, hogy tényleg űrlények szállták meg a Földet, és ezt egyszerűen megtudhattam volna, még azelőtt, hogy beültem a Moziba. Ugyanis ez nem az első rész volt, hanem a második. Az első rész pedig teljes egészében egy űrlénytámadásról szólt, mint azt (sajnos csak később) megtudtam. Eleve nem szeretem annyira az ilyen akció-sci-fi filmeket. Szerelmi szál pedig nincs nagyon benne, azon kívül, hogy egy szakítással indít a történet – de ez a szál utána elhal, mert talán belátták, hogy azt már lehetetlen lett volna belezsúfolni a filmbe.

Nem túl sok jó dolgot mondtam eddig a Cloverfield Lane 10-ről, de be kell látnom, hogy ebben én is ludas vagyok, hiszen eleve a műfaj sem a kedvencem. Viszont a film első fele még egész jó volt, csak a végére nem értettem, hogy mit keresek ott. Ajánlani őszintén nem annyira tudom, de biztos sok embernek tetszene, szóval, akinek még ezek után is van kedve megnézni, annak jó szórakozást.

Fodor Júlia (AKG, 9. évf.)

Cloverfield Lane 10 (10 Cloverfield Lane, 2016, 103’)
Rendezte: Dan Trachtenberg
Szereplők: Mary Elizabeth Winstead, John Goodman, Bradley Cooper

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Budapesten megrendezett Mercedes-Benz Fashion Week keretében került sor az immár ötéves Gombold újra! versenyre. A legjobb magyar tervezői díjat Balogh Luca kapta, aki az AKG tanulója volt.

Te ugye szörfözöl, és ez inspirált a kollekciódban. Mesélj erről!

Körülbelül öt éve kezdtem szörfözni a Palatinusban. Egy csapattal mentem Dél-Franciaországba, ahol először találkoztam óceáni körülményekkel. Egy szárazföld határolta országból érkezett gyermeknek, mint én, ez elég nagy arculcsapás volt. Úgy gondoltam, hogy innen, a Palatinusról én majd kimegyek, és iszonyat durván hullámlovaglásba kezdek. Konkrétan az első halálfélelmes élményeim ehhez kötődnek. Ettől függetlenül imádom ezt a sportot, mindent, ami hozzá kötődik, és az egész életérzést.

Általában is férfi kollekciókat tervezel, vagy ez most kivétel volt?

Az O’Neillnél voltam gyakornok, illetve a végén már asszisztens designeri feladatokat végeztem. A kollekcióba is terveztem darabokat. Én a férfi ruházat csapatot erősítettem, szóval innen jött az egész ötlet, hogy elkezdjek férfi ruhákat tervezni. Fiú tesóim vannak, és nagyon sok férfi barátom, úgyhogy könnyen megértettem magamat a férfiakkal, és szeretek is velük együtt dolgozni. Azt gondolom, hogy a szörf maga – ha tetszik, ha nem – egy fiúsabb sport. Ha piacnak tekintem a szörf ágazatot, akkor a férfiaknál nagyobb kereslet jelentkezik, mint a nőknél. Ráadásul ez a verseny most olyan volt, ahol azt is számba vették, hogy mennyire vagy piacképes. Úgy gondoltam tehát, hogy ha ilyen témát választok, nagyon okosan kell megválasztani a célközönséget.

Hogyan tervezel ruhákat?

Általában projekteken dolgozunk. Sok mindent kell számba vennünk: trendeket, színeket és a célközönséget, akiknek tervezünk. Őket nagyon kell ismerni. A célközönség támpont, de egyben meg is köti az ember kezét. Úgy szoktam tervezni, hogy általában kiemelek egy inspirációs forrást, és nézelődöm, tájékozódom – például a sport funkciói kapcsán. Úgy képzeld el, mintha ezeket felragasztgatnám a falra, körbe, és elkezdenék gondolkodni, metszéspontokat létrehozni. Aztán előveszem a papírt, és leírom azt, ami rögtön az eszembe jut. Ha találok valami olyat, ami nekem nagyon tetszik, megpróbálom azt az ötletet különböző változatokban az egész kollekción belül érvényre juttatni. Ez lehet egy zseb-megoldás, egy bélelés vagy akár egy nyomott anyag, és innentől már ez fogja össze az egész kollekciót.

Mit gondolsz a magyar divattervezésről?

Kicsi piacra korlátozódik, és nagyon sok a tehetséges tervező. Ami persze nehéz ügy, mert hasonló profilú tervezők között kiéleződhet a verseny. Ezért próbáltam egy kicsit másfajta jelleget adni az én kollekciómnak, hogy más embereket is meg tudjak szólítani. Tehát nem feltétlenül ugyanazokat, mint akikre a most designerként tevékenykedő vállalkozások mint célközönségre pályáznak. Szerintem létezik itthon design-élet, jó márkáink vannak, csak sokkal nagyobb piac kellene nekik, és nagyobb kockázati tőke. Nagyon kicsi ez az ország a sok tehetséges emberhez.

Mit gondolsz a győztes kalapkollekcióról és a másik nyertes férfikollekcióról?

Kérdés, hogy van-e aktualitása egy kalapkollekciónak, vagy van-e itthon kalapkultúra. Én nagyon kalapos vagyok, sok helyen kalapban jelenek meg, de inkább ausztrál fedora párti lány vagyok. Magam a kevésbé extravagáns vagy extrém kalapokat kedvelem. Azokhoz nagyon-nagyon biztosnak kell lennie az embernek magában és az ízlésében. Hozzám inkább a kicsit klasszikusabb, „férfiasabb” kalapstílus illik. Azt gondolom, hogy hihetetlenül jó ízléssel és formai tervezéssel oldotta meg a versenyző ezt a feladatot. A másik nyertesnek a férfikollekciója is tetszett, de mivel én inkább a sportos stílus felé hajlok, ha választanom kéne kettőjük közül, én valószínűleg a kalapkollekció mellé tenném le a voksomat.

Mennyire játszott szerepet az AKG abban, hogy ezt a foglalkozást választottad?

Nagy mértékben közrejátszott. Már 7.-ben jártam selyemfestésre, és 8-9.-es koromban bejárogattam a divat szakkörre is. Viszont a legfontosabb, amit az AKG adott, az maga a hozzáállás: hogy minden lehetséges, ha a feltételek adottak, és csak rajtad múlik, hogy mit érsz el. Szerintem nagyon fontos a szorgalom, néha még a tehetségnél is fontosabb. Az AKG-ban, ha valaki kreatív volt, akkor kreatív módon oldhatta meg a feladatokat. Persze egy epochazáró dolgozatot nem lehetett sokféleképen értelmezni, de mindig létezett olyan feladat a tanóra keretein belül, amit nagyon lehetett élvezni. Azt hiszem, ez határozta meg a gondolkodásomat, és emiatt választottam ezt a pályát.

Tudom, hogy a munka semmilyen szakmában sem kispórolható. A kemény munka pedig lemondásokkal jár, és mégis sokkal egyszerűbb áldozatokat hozni valami olyan kedvéért, amit az ember igazán szeret csinálni. Nekem ez a rajz és a tervezés volt.

Van példaképed, vagy aki inspirál téged?

Igen, a Use Unusedot ilyennek tekintem. Náluk voltam gyakornok még az egyetem alatt, és náluk láttam azt, hogy mennyire működik a csapatmunka. Nagyon tetszik az, ahogy ők együtt dolgoznak. Az, hogy miként indították el az egész vállalkozást onnan, ahonnan én is kezdtem, és látom azt, hogy ma már hol tartanak. Európa, sőt világszerte ismertek. Az a hihetetlen kitartás, amivel csinálják ezt a márkát, az példaértékű a számomra.

Fodor Júlia (AKG, 9. évf.)

fotók: Gombold újra!, Gyurkovics Anna

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Két cég, a német Daimler és a magyar Design Terminál együttműködésével jött létre a Mercedes-Benz Fashion Week, ami ­– tekintve azt, hogy egy kétnapos eseményről beszélünk –, elég furcsa elnevezés. Én szombat délután-este az anyukámmal mentem el megnézni három tervező munkáját.

Amikor megérkeztünk a Várkert bazárhoz, először nem volt túl nagy kedvem ott ülni még három óráig, főleg, miután megtudtam, hogy a konkrét divatbemutató kb. húsz percig tart majd, és hogy a bemutatók között több mint negyven perc telik majd el. Mikor a helyszínre érkeztünk, először az előtérben kellett várakozni. Itt pár hazai divat-formatervező kiegészítői voltak megtekinthetőek. Mikor végre be lehetett menni, elég nagy tolakodás kezdődött, hiszen csak pár kiváltságosnak volt előre foglalva szék. Mindenki nagyon aggódott (persze én is), hogy milyen hely jut neki. Amikor végül találtunk helyet a harmadik sorban, elkezdődött a bemutató.

Elsötétültek a lámpák, és elindult a zene, ami rettentően hangos volt. Megláttuk a kivetítőn a tervező nevét: Anda. Igazán jól zárult a show, az utolsó modell hátán a tervező aláírása volt látható. Nagyon jók voltak a ruhák, modernek és letisztultak, de a modellek szörnyen soványak voltak. Értem én, hogy a modellek általában is nagyon vékonyak, de azért mostanában már nem ennyire – s ez nemcsak nekem tűnt fel, hanem a divatbemutatókra gyakrabban járó embereknek is.

Ezután szünet következett. A szünetben az anyukám minden régi ismerősével találkozott, én pedig leginkább senkivel. Következett Konsászky Dóra ruháinak bemutatása, ami, ha lehet, még jobban tetszett. Itt nem az előző ultra-sovány modellek voltak, hanem emberibb alakúak. Nagyon érdekes ruhákat láthattunk, elég változatosak voltak, mindegyikben volt valami különleges. Itt már fényképeznem is sikerült, hiszen megkaparintottuk az előkelő második sorbeli (sajtónak foglalt) helyeket. Volt bennem egy kis aggodalom, hogy elküldenek onnan minket, de szerencsésen megúsztuk.

A harmadik bemutatót már nagyon vártam, hiszen az egyetlen olyan tervező következett, akiről már hallottam: Nanushka. Érzékelhető volt az egyre növekvő embermennyiségből, hogy nemcsak számomra ő a legismertebb. A helyszerzés most nem jött össze. Amikor már céltudatosan mentünk az ismert „press” helyre, eligazítottak, hogy „nem úgy van az, hogy oda ülünk, ahova akarunk”, és már szinte minden hely foglalt volt. Megszereztük tehát a legrosszabb helyet, de azért még mindig lankadatlanul vártam, hogy a ruhák kárpótolni fognak. Őszintén szólva, nekem egy kis csalódást okozott ez a tervező. Az elején elég unalmasan kezdődött, mivel csak a fehér és a bézs ruhák különböző kombinációját ismételték, utána viszont érdekesebb lett, mivel már több színt is belevittek a dologba. Jó volt, de kicsit hiányoltam azt a kis pluszt vagy a vagányságot, amit az előző bemutatókon láttam. Viszont meg kell említenem, hogy a zene messze ezen a bemutatón volt a legjobb. Összességében nagyon jó élmény volt, és szerintem szuper ötlet, hogy kortárs magyar tervezőket mutatnak be így.

Fodor Júlia (9. évf.)
a szerző képeivel és videójával

Mercedes-Benz Fashion Week, 2015. október 10-11. Várkert Bazár

LIKE - értesülj az új cikkekről!