Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A fény ünnepe

November 11-én a Sashalmi Waldorf iskolában nagy a készülődés. Hogy miért? Mert ilyenkor emlékezünk, és ilyenkor ünnepeljük Szent Márton napját, a fény ünnepét.

Szent Márton legendája egy, az ókori Római Birodalomban lakott ifjú történetét meséli el. A legenda szerint, ahogy kezdett elterjedni a kereszténység, ez egyre jobban érdekelte őt, majd 12 évesen felvette a keresztény vallást. Korán lett katona, hiszen apja is a hadseregnek szolgált. Egyik nap lovaglás közben egy nélkülöző koldussal találkozott. Megfogta a kardját, és köpenyét kettészelte vele, hogy annak egyik felét a koldusnak adja. Aznap álmában megjelent előtte Jézus, vállán a köpennyel, amit ő aznap a nélkülöző koldusnak adott. Ezek után hamar megkeresztelkedett. Számos történet utal arra, hogy Isten kiválasztottjai közé tartozott. Egyik ilyen eset volt, mikor fegyver nélkül indult a csatába, majd sértetlenül érkezett vissza onnan. Idősebb korában püspökké választották, azonban Márton tiltakozott ez ellen, és egy libaólban bújt el, de a libák gágogása elárulta őt. Innentől kezdve püspökként tevékenykedett, de puritán módon élt.

A Waldorfban minden évben megemlékeznek Szent Márton jóságairól. Ezen az ünnepségen már két alkalommal vettem részt. Az iskola ilyenkor teljes sötétségbe borul, egyetlen mesterséges fény sem világít, csak a sok mécses és töklámpás fénye járja be a folyosókat és világítja meg a hangulatos iskolát. Az iskola közelében lévő kiserdőben egy kiválasztott ösvényt a hetedikesek raknak végig mécsesekkel, amelyen végighaladnak az osztályok, lámpással a kezünkben és énekelve. Az út során a hatodikosok alakítják az élőképeket Szent Márton életéből, olyanokat, mint amilyen például a lúdólas történet.

Az osztályok az iskolából indulva haladnak végig az életképek ösvényén, majd visszatérnek az épületbe, ahol saját osztálytermükben lakomáznak, miután meghallgattak egy legendarészletet Szent Márton életének egyik csodatételéről.

Mikor én haladtam végig ezen az úton a sötétbe burkolózott fagyos erdőt végigjárta énekünk, és megvilágította lámpásunk fénye. Ekkor csodálatos érzés járta át a szívemet. Volt szerencsém egyszer ahhoz is, hogy életképet alakítsak. A várakozás az érkező osztályokra, mikor elhelyezkedtük, és vártuk, hogy leszálljon az est, szinte kibírhatatlan volt, de mégis kellemesen izgalmas. A tapasztalatom az, hogy mikor az ember két órát áll a sötét erdőben, ajánlatos jól felöltözni, és nem árt megőriznie a nyugalmát akkor is, mikor hirtelen mindenféle alak bukkan fel az éjszakai vadonban…

Aki egyszer részt vesz egy ilyen ünnepségen, soha nem felejti el azt, ahogy nekem is örök emlék marad az a pár óra, mikor ott várakoztam az énekelve közeledő osztályokra, egyedül a barátnőmmel a sötét erdőben. Nem felejti el az érzést, amikor végigjárja a varázslatos utat a mécsesekkel kivilágított, életképekkel tarkított, mesebeli ösvényen.

Somos Emma (AKG, 7. évf)

A képeken a szekszárdi (fent), a veszprémi és a gödöllői Waldorf iskolák Szent Márton ünnepei láthatóak

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az első AKG-s éjszaka

Október 4-e azért fontos dátum a 8. évfolyam életében, mert ezen a napon aludtunk benn az AKG-ban először. Néhányan ugyan nem jöttek el (akik, megjegyzem, sajnálhatják, hogy nem voltak ott, mert nagyon-nagyon jó volt), de a többség ott volt, és szerintem mindenki egy szuper élménnyel gazdagodott. Kivétel nélkül mindenki nagyon várta az eseményt, lelkesen készülődtünk, a szervezők és a patrónusok igazán kitettek magukért, és nagyon sokat tettek azért is, hogy ez egy felejthetetlen élmény legyen. Rengeteg érdekes és izgalmas program volt, mint például csapatjátékok, éjszakai bújócska és honfoglaló bajnokság (hogy csak a legjobbakat említsük). És hogy hogy is szerveződött meg ez az éjszaka? Az egyik szervezővel, Csernik-Tihn Szebasztiánnal beszélgettem.

Szub: Honnan jött a bennalvás ötlete és kitől származik?

Csernik-Tihn Szebasztián: Már pontosan nem is emlékszem, hogy ki találta ki. Az egyik tesiórán jutott eszembe a tavalyi bennalvás a színjátszóval, amikor a tesiteremben randalíroztunk és labdáztunk. Én nagyon élveztem azt a programot. Úgyhogy az egyik barátommal tesióra után felmentünk, rá akartunk kérdezni a dologra. Harsit találtuk fönn, aki persze rögtön rávágta, hogy igen – ha megszervezzük. És megszerveztük.

Szub: Milyen volt szervezőnek lenni, mik a tapasztalataid?

Cs.Sz.: Én nagyon élveztem a szervezést. Amikor vége lett, alig tudtam elhinni, hogy most már megcsináltuk. Nagyon jó volt pizzát rendelni, 30 palack üdítőt venni, lufit fújni. A legjobb az volt, amikor végigmentem a folyosón, és mindenhol beszélgető, nevető embereket láttam, és hogy elmesélték nekem, hogy mennyi, számukra új emberrel beszélgettek.

Szub: Mit fogsz másképp csinálni a következő bennalváson (ha lesz ilyen)?

Cs.Sz.: A következő bennalváson (bár szerintem úgysem lesz), több pizzát rendelnék, és kevesebb programot raknék be, mert igazából – ahogy észrevettem – ezek nélkül is mindenki feltalálta és jól érezte magát, és ennek én is nagyon örültem.

Szub: Voltak veszekedések a finanszírozás miatt. Véleményed szerint elég volt a célra szánt keretösszeg?

Cs.Sz.: Igen, valóban voltak. Az egyik osztálytársam 1000 forintot akart beszedni mindenkitől. Én ezt egy kicsit túlzásnak találtam. Végül pár ezerrel lett kevesebb a pénzünk, de szerencsére beszállt pár szülő.

Szub: A szervezés során milyen más nehézségekbe ütköztél?

Cs.Sz.: Nem volt olyan sok nehézség. Kicsit talán az, hogy mindenki később fizette be a pénzt. Én nagyon élveztem az egészet. Nagyon jó volt, és nagyon örültem annak is, hogy mindenki élvezte, hiszen ez volt a célom.


AKG-s bentalvás – illusztráció

Összességében nekem nagyon tetszett a bennalvás, jó volt az évfolyammal így is együtt lenni. Bízom benne, hogy a következő is legalább ennyire jó lesz, vagy ha lehet, még ennél is jobb. Azt hiszem, az egész évfolyam nevében megköszönhetem a szervezőknek és a patrónusoknak is, hogy ilyen szuper programot szerveztek nekünk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Diákcégek a nagyok között

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 10. évfolyamán a vállalkozás projekt keretében a tanulók diákcégeket hoznak létre, melyeket egész évben üzemeltetnek. Vásárokon mutatják be termékeiket, versenyeken vesznek részt, és a szerencsésebbek, ügyesebbek nemzetközi piacra is kikerülhetnek a diákcégek éves nemzetközi versenyén (ld. korábbi cikkeink: Egy AKG-s diákcég a világversenyen - Oslo, A diákcsapat, amelyik Magyarországot képviselte Londonban illetve Nem ért rossz véget a Game Over - Rotterdam)

Mostani cikkünkben a jelen tanév AKG-s diákcégeit mutatjuk be.

Prude

Azt hiszem, sokan észrevettétek már a különböző Prude feliratú matricákat az iskolában és annak környékén, vagy esetleg a szemfülesebbek a város több pontján is.

A Prude néhány lelkes, kreatív 10.-es emberből álló csoport, akik a divatot választották projektjük tárgyául, saját ruhamárkát alkotva szeretnének feltűnni a divatiparban. Saját terveik alapján készítik el termékeiket, ők tervezik azokat és így tovább. Célközönségük olyan emberekből áll, akiket érdekel az utcai divat, és viselik is azt, de bárki megtalálhatja a számára megfelelő terméket, hisz nagyon sokszínű a választékuk. Drukkolunk nekik, hogy a sok munkájuk meghozza gyümölcsét.

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

Szebbé tesszük a napod – Bloom

Gondoltál valaha szórakoztató dologként a mobilod töltésére? Nem? Ismerd meg a cégünket, és örökre megváltozik a véleményed.

Hosszú ideig tartott, mire kialakítottuk a cégprofilunkat, az eredmény azonban annál inkább meggyőző lett. Két termékünk, egy mobilalkalmazás és egy mobiltartó szoros kapcsolatban működik egymással. Ha töltőre dugod a telefonod és elindítod az alkalmazást, választhatsz, hogy virágot, cápát vagy mást szeretnél látni a kijelzőn, a kép pedig a töltöttség függvényében változni fog – például a virág kinő vagy a cápa szájába beleúszik egy hal. A készüléken megjelenő eseményekhez látványban illeszkedő mobiltartó akár a lakás különleges díszévé is válhat. Ha úgy gondolod, te is rajzolhatsz bármit, amit aztán elküldhetsz a barátodnak – de a végleges ábrát csak a mobilja teljes feltöltésekor fogja látni.

Vállalkozásunk kilenc tagot számlál, jómagam felelek az alkalmazásért és a weboldalakért. Rengeteg időt szánok arra, hogy könnyen és szórakoztatóan használható termékeket adjunk ki a kezünk közül. Reméljük, hamarosan a te napodat is feldobjuk!

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

Carbon Equality

Sziasztok! A HOLMI évfolyamra járunk, és csütörtökönként a Young Enterprise foglalkozásokon hoztuk létre cégünket. 11-en fogtunk össze a cél érdekében, mely a környezetvédelem egy újabb formája. A cégünk neve CARBON EQUALITY, azaz karbonegyensúly.

Van egy londoni székhelyű cég (Carbon Solutions), amelyet támogatónknak mondhatunk, az ő megbízásukból dolgozunk. Amit mi csinálunk: krediteket adunk el személyeknek (és cégeknek), melyekkel egyensúlyozhatják az általuk kitaposott ökológiai (más néven: karbon) lábnyomot. Ez a lábnyom egyébként kiszámítható és ily módon egyensúlyozható.

Ha még többet szeretnél tudni rólunk, keresd fel a Holmi évfolyamon egyik munkatársunkat illetve Facebook oldalunkat (Carbon Equality).

Nagy Dávid (9. évf.)

Együtt a zenéért!

C4M (Company for Music)

Érezted már úgy, hogy te is szívesen tennél valamit a zenészekért, hogy ne csak ők okozzanak örömet neked? A zeneszeretet végigkísérte az életedet? Imádod, ha egy tárgynak van története, és valamilyen hangulatot áraszt? Ránk ez mind igaz, ezért kezdtünk bele a C4M-be.

Na de mi is az a Company for Music? Kilenc lelkes fiatal alkotja, akik úgy érzik, hogy valamit szeretnének hozzáadni a magyar zenei élethez.

És hogy ezt hogyan érjük el? Énekelni fogunk vajon? Nem, egyben biztosak lehettek: nem szeretnétek ti azt, hogy én bármilyenfajta muzsikát produkáljak. Szóval, ha már tudjuk, mit nem fogunk csinálni, akkor azt is elmondom, mi lesz itt: készítünk jó sok zenével kapcsolatos terméket, és néha nagy bulikat szervezünk, kizárólag feltörekvő magyar együttesek meghívásával.

Milyenek a termékeink? Olyanok, amikről garantáltan eszedbe jut valami. (Ha más nem, akkor csak az, hogy vajon mi a csuda ez. Na de ez is egy gondolat.) Szinte teljesen újrahasznosítva gyártjuk őket, így a környezetet sem bántjuk. Emellett fő alapanyagnak olyan, ma már kevésbé használt tárgyakat veszünk, amikről mindenkinek a zene ugrik majd be. Így születik a bakelit-gitárpengető, a bakelit tál vagy a kazetta lámpa (és még sok más hozzájuk hasonló termék).

És hogy miről zagyválok, amikor azt mondom, bulikat szervezünk? Ne valami DJ-s, villogós, összevissza táncolós dologra gondoljatok itt, hanem igazi klubkoncertekre, jelenleg még talán nem olyan ismert zenekarok fellépésével. Na de az, hogy nem ismertek, nem feltétlen jelenti azt, hogy nem is jók. Sőt: én inkább azt mondanám, hogy az ilyen kis együttesek a mai magyar zene rejtett kincsei. És ezeket a bandákat ti is felfedezhetitek majd velünk együtt. Például november 16-án a Könyvtárklubban, ahol fel fog lépni a Dust, Barkóczi Noémi, a Founditems és a Suburband. És lehet, hogy most még fogalmatok sincs arról, hogy kik ők, de ez után az este után biztos meg fogjátok jegyezni a neveiket.

Addig is hallgassatok lelkesen zenét!

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
www.company4music.com

YE, azaz Young Enterprise

Az InSight Company

Bizony, idén mi vagyunk azok, akiknek lehetőségük van kipróbálni magukat a vállalkozásban. Reményeink szerint ezzel sok tapasztalatot és gyakorlatot tudunk szerezni majd az év folyamán, és egy sikeres céget tudunk létrehozni közösen. Az év elején alakultak ki a csapatok, mindenki ötletelésbe kezdett, és jobbnál jobb javaslatok merültek fel. Kerestük, hogy melyikben látjuk meg azt az erőt, ami miatt elképzelhető lesz, hogy azt választjuk és azzal dolgozunk tovább. Két volt AKG-s vállalkozó segítségével nekiláttunk a munkának, és hétről hétre azon törtük a fejünket, hogy mi az, amire a világnak szüksége van.

Tervezgettünk, rajzoltunk, számolgattunk, és bizony, közben repült az idő, már az órán kívül is azon gondolkoztunk, hogy mit is lehetne csinálni. Állítom, ez az egyik legnehezebb része a vállalkozásnak. Ha van egy nagyon jó ötlet, akkor azt már tovább lehet gondolni, és arra kell koncentrálni teljes erővel, hogy a megvalósítás is jó legyen, így létrehozva egy olyan dolgot, amit az emberek megvennének. Amíg nincs elég jó ötlet, amiben mindenki hisz, addig nem lehet a következő lépcsőfokra lépni.

A cégek közti feszültséget is egyre jobban érezni, hiszen vetélytársak vagyunk, szóval mindenki arra törekszik, hogy a saját ötlete legyen a legjobb. Ez természetes. A mi cégünk az elején kicsit döcögősen indult, nagyon jó ötleteink voltak, de mindegyik nehezen megoldhatónak bizonyult, vagy később utánagondolva mégsem volt olyan hasznos. Mostanra szerencsére körvonalazódott, hogy mit szeretnénk, és végre látjuk a fényt az alagút végén. A kétségek közül végre kiemelkedett egy ötlet, ami megfogta a csapatot, és már nekiláttunk a munkának.

Hogy mi is ez az ötlet?

Onnan indultunk ki, hogy nagyon sok cég van, amiről tudjuk, hogy szennyezik a környezetet, társadalmi szempontból sem tesznek sokat a közért. Ezeknek a cégeknek segítenénk egy szolgáltatással, aminek a lényege, hogy ellensúlyozzuk például azt, hogy sok szemetet termelnek, túl sok káros anyagot bocsátanak ki, miközben a terméküket gyártják. Mi különböző csomagokat kínálunk nekik, amiknek a segítségével jobbá tudjuk tenni a helyzetet, és árnyalni tudjuk az emberek szemében kialakult negatív képet ezekről a cégekről.

Miért jó ez?

A megbízóknak azért, mert sokkal szívesebben vásárolja meg valaki annak a cégnek a termékét, amelyikről tudja, hogy tesz valamit az emberekért, vagy éppen a környezetért. A többieknek meg azért, mert a megszervezett események közben hasznos dolgot teszünk, ezzel segítve másokat.

És nekünk mi pontosan ebben a szerepünk?

A cégeknek mindig sok dolguk van, ezért megszervezzük helyettük ezeket a programokat, például mozgásos eseményeket, ételosztást és gyermekeknek/fiataloknak előadást az őket körbevevő világgal kapcsolatban, hogy ők mit tudnak tenni azért, hogy jobb legyen, mindezt a megbízó cég nevében.

Az ötlet megszületett, a kihívások csak most kezdődnek igazán. Hajrá YE!

Kutvölgyi Réka (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A Tik-Tak évfolyam nyitó témahete

Nyitó témahét... Ha meghallod ezt a szót, vegyes érzések kavarognak benned. Egyrészt azért, mert ha elérkezett a nyitó témahét ideje, akkor ismét elérkezett a barátok, a nevetés és a szórakozás ideje is. Másrészt, ha kezdődik a nyitó témahét, akkor vége a nyárnak, és lassan elkezdődik a suli...

Augusztus 26-án izgatottan ébredtem, ugyanis aznap volt a nyolcadikos nyitó témahét első napja. Én személy szerint nagyon örültem neki, vártam a találkozást a barátaimmal, de egy kicsit tartottam is tőle, mert egy nyár alatt mindenki sokat változhat. Mikor megérkeztem a Keleti pályaudvarra, folyamatosan a tömeget lestem, hátha megpillantok egy-egy ismerős arcot az emberek között, és hamarosan meg is találtam az évfolyam már gyülekező tagjait. A mostani témahét azért is volt más, mert – mint azt a pályaudvaron megtudtam –, évfolyamunk 3 új taggal bővült. Ez mindenképpen új szituáció volt, de amint láttam, mindenki kedvesen fogadta az újakat, és már az elején egész jól be tudtak illeszkedni.

Miután mindenki megérkezett, felszálltunk arra a vonatra, amivel Pécsre utaztunk. Hamarosan el is indultunk, és egy közel 4 órás, fárasztó, de mindenképpen vidám út után megérkeztünk Pécsre, ahol várt már minket a busz, ugyanis a valódi úti célunk Orfű volt. Tehát újabb egy órás buszozás következett, ami azért is volt érdekes, mert nem mindenkinek jutott ülőhely, ezért néhányan a bőröndjükön ültek. Az út végére mindenki elfáradt, ezért rögtön el is foglaltuk a szállásunkat, amihez egy szép nagy kert is tartozott. Ezután a patrónusok beosztottak minket a 7-8 ágyas szobákba, és elkezdődött a harc a legjobb ágyakért. De végül a heverészésnek is vége lett, elkezdődtek a programok.

Ennek a témahétnek a témája a csapatépítés volt. A kerettörténet szerint egy konferencián vettünk részt, amin 7 különböző népnek kell bemutatnia saját kultúráját, szokásait. Először egy kérdőívet kellett kitöltenünk, ami alapján 9-10 fős csoportokba osztottak bennünket (ezek voltak a népek), aztán pedig csapatnevet és közös jó tulajdonságot kellett kitalálni. Ezek voltak egy adott nép jellemzői. A 4 nap során számos érdekes és vicces feladatot kellett megoldanunk, amik közben egyre jobban összekovácsolódtunk, és sokkal hatékonyabban dolgoztunk.

Csütörtökön elmentünk Pécsre, a Zsolnay-negyedbe, ahol sok érdekes dolgot tanultunk a porcelánfestésről és az égetésről, valamint a Zsolnay család életébe is betekintést nyerhettünk. Pénteken megtartottuk a zárónapi konferenciát, amin arról döntöttünk, hogy az egyes népek belépjenek-e az ENSZ-be. Ehhez viszont összegezni kellett az eddigi 4 nap eseményeit, szabályokat és szavazórendszert kellett felállítani. De egy idő után a kerettörténet átment valóságba, és már az egész évfolyamot érintő, nagyon fontos kérdésekről vitatkoztunk.

Még észbe sem kaptunk, de máris eljött az indulás napja. Úgy elrepült ez a négy nap! Persze a takarítás most sem lett senkinek sem a kedvenc programja, de talán az indulás előtti csibe javított valamit a kedvünkön. Péntek délután tele élményekkel, fáradtan, és a hétfői óráktól tartva szálltunk le a vonatról. Összességében nekem nagyon tetszett ez a témahét, jó volt az évfolyammal és a patrónusokkal is együtt lenni így, a tanulás keretein kívül, még az iskola előtt.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A kezdetek – avagy, miként látja egy új hetedikes az AKG-t

Mielőtt kiderült, hogy sikerült a felvételim az AKG-ba, ezernyi kérdés volt a fejemben az iskoláról, meg úgy általában egy gimnáziumról. Mikor megtudtam, hogy jövőre már az AKG-ban kezdem az új tanévet, ezeknek a kérdéseknek a száma megtriplázódott a fejemben…

Ahogy telt a vakáció, egyre többet gondoltam a közeledő gólyatáborra. Napközben, éjszaka, sőt, még nyaralás közben is ezen járt az agyam. Tudtam, hogy a leendő tizedikesek szervezik, és kaptam csekély információt az indulásról. Csak jóval az angol szintfelmérő után tudtam meg magát a helyszínt és a szállásról pár információt, de ezek még milliónyi kérdésemre nem adták meg a választ.

Aztán már azon kaptam magam, hogy szüleimmel lázasan csomagolunk a másnap kezdődő táborra. Ám én főleg nem a csomagolással voltam elfoglalva, hanem sokkal inkább azzal, hogy milyen lesz az évfolyamunk, milyenek lesznek a gyerekek, maga a társaság, akikkel hét évig együtt leszek. Másnap ezekre a kérdésekre mind megkaptam a válaszokat.

A Déli pályaudvar hemzsegett az AKG diákjaitól. Mindenki izgult, és kíváncsian leste a másik névtábláját. Aztán elindult a vonat, és mindenki nézte az integető szülők kezeinek sokaságát. Az út lassan, de annál jobban telt. Akik együtt ültek, egyre több dolgot tudtak meg a másikról, és út közben hangzott el a végére már jól ismert első „AKG” kiáltás is. Ezek után hamar elrepült az idő, és erdei kisvasúttal történő utazás után meg is érkeztünk Királyrétre. A tábor olyan gyorsan eltelt, mintha csak pár órás lett volna. Emlékeinkben még élethűen élnek a táborban megismert játékok, az „ó hatalmas dzsinn” és persze az éjszakai programok. A tizedikesek fantasztikus programokat találtak ki, és még annál is jobban valósították meg ezeket.

A szállás már nem volt ilyen problémamentes. Mondjuk, így utólag már semmit sem csinálnék másképp, mert az így megismert paradicsomleves örök emlék marad, nem beszélve a roppant „illatos” ágyneműről...

A tábor végén úgy gondoltam, hogy már nem érhet nagy meglepetés az AKG-val kapcsolatban, hiszen ismerem a gyerekeket, és a nagy döntésen is túl voltam: megválasztottam patrónusom, ráadásul ez a 70 különböző gyerek a tábor végeztével egészen egy évfolyamként mozgott. Ám amiről a legfontosabb kérdésem szólt, arra még nem kaptam meg a választ… Ez a kérdés nem más volt, mint a barátság(ok). Úgy gondoltam, hogy mivel legtöbben nem fognak ismerni senkit, sokkal könnyebben lehet majd barátságokat kötni. Az igaz is volt, hogy szinte senki nem ismert senkit, de barátkozni egyáltalán nem volt könnyebb. Volt pár lány, akikkel többet beszélgettem, együtt voltam, de ez nagyon sokat változott már azon a pár napon is. Ami nem is baj, de egyik kapcsolat sem volt úgynevezett igaz barátságnak mondható. Ám nem csüggedtem, inkább megújulva készültem a nulladik napra, aztán pedig a tanév kezdetére.

A nulladik nap hamar eltelt. Végigjártuk az iskolát, és megkaptuk életünk első AKG-s diáknaptárját.

Az első tanítási nap – tantermeink keresgélésével – szinte elrepült. Most pedig már túl vagyunk pár epochazárón és egy hónapon az AKG-ban – és hogy mik a tapasztalataim? Nagyon sok jó dolog vegyítve pár kevésbé jóval. A tanórák hangulata nagyon jó. Hihetetlen jó kedvben telnek az órák, és észre sem vesszük, mennyi fontos információval bővül a tudásunk. A nyelvórák is hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint a 90 perces órák, amiken csak első héten volt nehezebb figyelni hosszúságuk miatt, mostanra észre sem vesszük ezeket a különbségeket. A csibéken mindent megbeszélünk, beszámolhatunk jó és rossz tapasztalatainkról. Nem lehet azt mondani, hogy nincs sok dolgozat, eddig minden hétfőn írtunk, de ez még nem volt kifejezetten megterhelő. A tanórákon sokszor szinte az összes szükséges tudnivalót megtanultuk, így a dolgozat megírása is könnyebb volt. Az epochazárókra azért többet kell tanulni, ami érthető is, hisz az egész háromhetes anyagokból írunk, de ezektől sem kell megijedni. A szünetek jól telnek, és a rendelkezésünkre álló ebéd lehetőségekre sem lehet rossz szavunk. Ami jól észrevehető és érdekes, az az, hogy hogyan alakulnak évfolyamunkon a barátságok. Már most vannak igen összetartó csoportok/klikkek, akik szinte mindent együtt csinálnak. Vannak olyanok, akiknek van pár barátjuk, akikkel együtt ebédelnek, együtt vannak, de ezek általában nem szoros kötődések. Ami viszont ilyen téren nagyon jó, hogy senki sincs egyedül. Annak ellenére, hogy még nincs jó barátja, nem baktat egyedül a szünetekben és nem ebédel egyedül. Remélem, azért ezek a csoportok is rugalmasabbak és beengedőbbek lesznek, és mindenki igazi barátokra fog lelni az évfolyamon. Nyilván ez nem az első pár hónapban fog kialakulni, és változni is fog a hét év folyamán. Ám az közös mindenkiben, hogy még nagyon újnak érzi magát az AKG-val kapcsolatban… A folyosókon sem mozgunk úgy, és néha még mindig eltévedünk tesiórára menet, de biztos vagyok benne,hogy ez változni fog.

Összességében állíthatom, hogy végül minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, ám abban tévedtem, hogy nem érhet meglepetés az AKG-val kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy a hét év folyamán ugyanúgy érhetnek meglepetések, mint az első pár héten – de igazi kíváncsisággal várom ezeket, na meg a következő éveket az AKG-ban.

Somos Emma (AKG, 7.évf.)

fotók: Tornóci András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Hajsza a győzelemért

Ezt a filmet idáig kétszer láttam, mindkétszer moziban, de egyszer sem bántam meg. Hogy miért? Mert miatta kezdett el érdekelni a Forma 1.

Niki Lauda és James Hunt két teljesen különböző karakter. Niki szolid, csöndes, a számok embere, James pedig nagyvilági, bulizós, nem érdekli semmi. Mi a közös ebben a két emberben? A versenyzés iránti vonzalom, hogy autókba szállva kergessék a másikat, néha az életük árán is. Hogy megmutassák a másiknak, mire is képesek.

A történet ennek a két embernek a rivalizálását követi végig, a magánéletüket, a gondjaikat, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük karrierük során. A filmben nem is az autók vagy a gyönyörűen felvett versenyek érintettek meg, hanem a film mondanivalója. A film felénél Lauda balesetet szenved és kórházba kerül súlyos sérüléseivel. Onnan kénytelen végignézni, ahogy ellenfele learatja az ő babérjait. Ennek hatására, mikor felépül, azonnal visszatér a pályára, oda, ahol majdnem meghalt, ahol a teste összeégett, és újra versenybe száll Hunttal. De aki nem lát mögöttes tartalmat a filmben, annak is remek szórakozás. A karakterek pontosan el lettek találva, és remekül alakítanak a színészek. Ami meg a zenét illeti, hát az valami pazar.

Hunt a 30-as éveiben meghalt, ezért csak Lauda nézhette végig kettőjük életének történetét a mozivásznon.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

Hajsza a győzelemért (Rush, 2013, 123')
Rendezte: Ron Howard
Szereplők: Daniel Brühl, Chris Hemsworth

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Milyen az élet Luxemburgban?

8 éves koromban anyukám állást kapott külföldön, így 2009 nyár végén családunk (szüleim, a húgom és én) kiköltöztünk Luxemburgba. Új iskola, új munkahely és új környezet: egy új élet várt ránk külföldön.

Az első évben a nagyi is kint volt velünk, aki sokat segített anyunak. Apukám minden hétvégén kiutazott hozzánk, majd vasárnap este vagy hétfő hajnalban visszautazott Budapestre. Nagyi igazi túlélőművész. Semmi nyelvtudással vígan elboldogult. Két héttel a kiköltözés után már tudta, hogy mi a prézli franciául, és hogy hogyan kell egy levélnyi fiambre-ot kérni, ami a legkedveltebb portugál gépsonka (persze ő dekában kérte vagy mutatta, de valahogy tényleg megértették).

Húgom, Paula, egy évet még egy francia napköziben töltött, majd négyévesen az ottani európai iskola óvodájába kezdett járni, a magyar szekcióba. Szegényke nagyon pösze volt még 3 évesen, nem is csodálkoztunk, amikor hallottuk, hogy neki a „bonjour” az inkább „bonjujjj”, Joelle óvó néni pedig, „Jojejj” néni volt és maradt, bár már nincs beszédhibája.

Én a harmadikat az európai iskolában kezdtem, ott is volt magyar szekció. Két magyar osztály volt, mindkettő összevont. Egy tanára volt az első-másodiknak és egy a harmadik-negyedik-ötödiknek. Én, harmadikos korúként az utóbbiba jártam. Nándi bácsi volt a tanárunk, aki nagyon jól tudta tanítani a három osztályt. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy miközben egy osztálynak magyarázott, a többieknek csoport- vagy írásbeli munkát adott. Ha valaki úgy gondolná, hogy miközben egy teljesen más anyagot magyaráz valaki egy másik osztálynak, nehéz lehet koncentrálni a te feladatodra, annak van némi igazsága, de erre voltak kitalálva a jól szigetelő fülhallgatók, amit az összes korosztály örömmel használt egy-egy bonyolult feladatsor megoldása közben.

A mi osztályunkban összesen kb. 12-13-an voltunk. Ötödikes koromban mi ötödikesek összesen hárman voltunk (mind lányok), a negyedikesek szintúgy, a harmadikosok pedig öten. Ez így 11 gyerek, így alkottunk mi 2011-12-ben egy osztályt. Az európai iskolába nagyon sok különböző nemzetiségű gyerek járt, ezekkel mi „összekeveredve” jártunk európai- és nyelvórákra. Mindennap találkoztunk angolon dánokkal, németekkel, franciákkal, olaszokkal. Európai órán pedig ugyanilyen „színesen”, angolul kommunikáltunk a különböző gyerekekkel, és projekteket, művészi dolgokat készítettünk. Én nagyon szerettem ebbe az iskolába járni, örök emlékek maradnak a különleges órák és a színes közösség, nem beszélve arról, hogy szünetben, az udvaron, ha bármit mondtunk egymás között magyarok, azt elég kevesen értették meg.

Luxemburg

Anyukám az Európai Parlamentnél kapott állást, és ott dolgozott három évig, 50 magyar munkatársa között. Az épület egy nagy torony, amúgy a széles Kennedy sugárút két oldalán, a vörös híd lábainál helyezkedik el. Ezek a Kirchberg negyed kapui, amit EU negyednek is hívnak. A negyed egy fennsíkon terül el. Sok modern irodaház, az Európai Bíróság (igazi Rodin szoborral a menzája előtt), az Európai Befektetési Bank, a Bizottság és a Számvevőszék áll még itt, meg pár lakópark, az Auchan, a mozi és a kedvenc pékségünk (az eladót is Paulának hívták, és nagyon finom volt a sonkás-sajtos croissant-juk).



Az ország pici, 3 hivatalos nyelve van (luxemburgi, francia és német), és összesen 500 ezres a lakossága. Ez azonban mindennap másfél millióra duzzad az ingázókkal, akik ide járnak dolgozni. Luxemburg egyébként nagyhercegség, jelenleg Henri uralkodik, 5 gyereke van, nemrég nősült meg a trónörökös. A város központjában áll a Nagyhercegi palota, a két főtér (a Place d’Armes és a Place Guillaume II.) szomszédságában. Nekem persze inkább a forrócsokizó jut eszembe a palotával szemben, ahová gyakran beültünk. Ott aztán a legegyszerűbbtől a legluxusabbig terjed a forrócsoki kínálat (pl. felnőtteknek alkoholosat, likőröst is lehet kapni, de van vagy 50 féle…).

Nehéz ezt a 3 évet elmesélni, az őszi Schueberfouer-t (egy hatalmas vidámpark a város közepén, minden szeptemberben csak 4 hétig működik, 2 millió látogatóval), a biopiacokat kéthetente a város legszebb terén vagy a bíró szomszédunkat, aki az egyik volt miniszterelnökünkkel járt vadászni. Sokszor mentünk át Németországba, a közeli, legrégebbi német városba, Trierbe – a csodás dómjával, a nyüzsgő sétáló- és vásárlóutcájával, ahol az ember az összes pénzét el tudná költeni 5 perc alatt, a gyönyörű Porta Nigrával (Fekete Kapu), ami még az ókori Rómából maradt meg, és a sétálóutca egyik szélén áll.

Luxemburg városa tele van parkokkal, játszóterekkel, amelyek közül kiemelkedik a hajós játszótér, ahol egy hatalmas fahajó a mászóka, és ahol van vizes zsiliprendszer, melyben a helyi gyerekek már áprilisban, fürdőruhában strandolnak; a Merl park, a Coque, amelynek sportcsarnoka egy óriási kagylót formáz, és nem is beszéltem még a kétszintes hegyes-völgyes óvárosról, ahol lifttel is le lehet jutni a lenti részre.

Hiányzik a két régi otthonom, mindkettő ugyanott volt, Kirchbergben. Az első 5 percre volt a sulitól és anyu, majd apu munkahelyétől. Ez volt a Gomez ház, amit berendezve béreltünk ki, és első éjjel büdös matracokon aludtunk mindannyian a nappaliban – olyan állapotban hagyták ott spanyol tulajdonosai, akik már nem bírták újra megszokni a hazájuk meleg éghajlatát. Ezért másfél év múlva visszaköltöztek, mi pedig átköltöztünk álmaink lakásába, a 4. emeleti, parkra, fennsíkra néző klassz, nagy, modern lakásunkba.

Jó volt ott élni, Európa közepén, egy ugrásra Párizstól, Brüsszeltől, Frankfurttól, és jó volt mindig hazajönni, két napon át, Passauban megaludva… De ez most egyelőre a múlté. Äddi Lëtzebuerg!, Viszlát Luxembourg!

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Anyukám egy színésznő

Sokan azt hiszik, hogy a színészek dolga egyszerű. Esténként csak felmennek a színpadra, elmondják a szövegüket, majd hazamennek. Hát, ez nem így van!

Ahhoz, hogy egy előadás rendesen összeálljon, több heti egész napos próbálás szükséges. Ami, tegyük hozzá, nem egy leányálom, hisz rengeteg szöveget kell megtanulnia minden egyes szereplőnek. Egy színésznek egyszerre 10-12 darab van benne a fejében. Még csoda, hogy előadás közben nem tévesztik el vagy nem felejtik el a szöveget. Bár ha ez megtörténne, arra az esetre ott van a súgó, aki minden pillanatban súgásra kész.

Anyukámnak, Kerekes Évának, sokszor van előadása esténként, most a Meggyeskertet (azaz a Cseresznyéskertet) próbálják az Örkény István Színházban, ezért mostanában nem nagyon tartózkodik itthon. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, de ő azért 100 százalékos teljesítményt nyújt a darabban és az itthoni teendőkben is. Tudom, hogy nagyok az elvárásai saját magával szemben, ezért próbál mindet beleadni.

Amikor a Peer Gynt bemutatása közeledett, megnéztük a főpróbát. Ebben a darabban anyukámnak meg kell halnia, és ez a jelenet nagy hangsúlyt kap a darabban. Ugyebár, ha valakinek meghal az anyukája, az nem esik senkinek sem túl jól. Ezért a családom női tagjai el is pityeredtek, de ahogy figyeltem a többi embert, ők is megkönnyezték ezt a jelenetet. Nagyon jólesett megölelgetni a szünetben, és tudni, hogy nincsen semmi baja.

Amennyire én tisztában vagyok vele, ő egy elismert színésznőnek számít, és én nagyon büszke vagyok rá, hisz az én mamám!

Silló Júlia (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Világok őre vagy őrök világa?

Két különböző könyv, ugyanattól az írótól, hasonló címmel. A Világok őre az első könyv,  az Őrök világa a második. Sajnos nincs harmadik rész, mivel a második könyv végén van egy nagy csavar, de ne egyből a főszereplő halálára gondoljatok! De mit is jelent tulajdonképpen ez a cím?

 

A könyvet egy orosz író írta, Szergej Lukjanyenko. A történet egy Kirill nevű átlagos, hétköznapi emberről szól, aki Moszkvában él. Egy nap úgy ér haza, hogy a lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul igazolni tudja, hogy három éve abban a lakásban él. Kirill nem érti az egészet, így hát elmegy a munkahelyére, hátha ott tudnak segíteni. A munkahelyén viszont azt állítják, hogy még a nevét sem hallották. Főhősünket a barátai, ismerősei, családja egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sohasem ismerték volna. Mikor már nem tud mit kezdeni magával, hívják a mobilján, és egy vámtisztviselői feladatot ajánlanak neki – más világokba átvezető átjárónál. Mivel nincs jobb dolga, elfogadja, és ezzel másféle emberek világábal csöppen: a „funkcionálisokéba”. Ezek az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, szinte legyőzhetetlenek, sohase betegek, sebeik gyorsan gyógyulnak, majdhogynem halhatatlanok. Csak egy hátránya van ennek a létnek: nem távolodhatnak el kilométerekre a funkcióiktól. És hogy mi ez a munka, amit Kirill kapott? És mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az emberek csak tesztalanyok.

Az első részben Kirill próbál tenni ellene valamit, de nincs könnyű dolga. Ráadásul az első rész végére hatalmat kap, erősebb lesz, mint a kollégái, de nem sokáig lehet övé ez az erő. És hogy miért történt mindez? A könyvben megtalálod rá a választ.

Nekem a könyv nagyon tetszett, nem hazudok, életemben a legjobb könyv, amit olvastam, pedig sokat olvasok. Mellesleg csak azért nem írok róla hosszabban, mert az egész újságnak kb. a fele lenne tele ezzel, mivel olyan jó!

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

Szergej Lukjanyenko: Világok őre (2011, 368 o.)
Metropolis Media

Szergej Lukjanyenko: Őrök világa (2012, 322 o.)
Metropolis Media

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Héha, srácok, figyeljetek egy kicsit rám!

Hetedikes nyitótábort szervezni hatalmas élmény. Tudtuk ezt már akkor is, amikor kicsit kevesebb mint egy évvel a tábor előtt nekivágtunk ennek a nem kis feladatnak. A Királyréten töltött öt nap pedig nemcsak a hetedik évfolyamban, hanem bennünk is mély nyomot hagyott.

Na de hogyan is kezdődik egy ilyen történet? Egy (akkor még kilencedikes) baráti társaság összeül, és pár darab pogácsa felett vitatkozva elkezdenek elmélkedni arról, hogy milyennek is látják a számukra tökéletes tábort. Persze közben mást is megbeszélnek, ezek a csevejek pedig elnyomják a szervezés baljósan fejük felett lebegő kötelezettségét. Pár hónappal és jó sok ilyen szervezési alkalommal később a fent említett baráti társaság (akik ilyenkor már jó néhány viharos vitán vannak túl, ebbe talán kicsit bele is fáradtak) hangos nevetgélések közepette leadja a kész művet: egy nyitótábor pályázatot.

Utána következik a rettegés pár hete. A patrónusok részletesen átolvassák a pályázatokat, és döntenek. Az eredményhirdetés napján a megszokottól eltérően pedig tele van az adott évfolyam kisiskolája a reggeli nyitás alkalmával. Egy kis közjáték, és végül csak kiderül a nyertes csapat neve. A kis társaság pedig először meg sem tud szólalni az örömtől, hiszen erre a lehetőségre vártak egész évben. De aztán, amint az első meglepetés pillanatai elmúlnak, egymás nyakába ugrálnak, és hangosan visítoznak a folyosón.

Aztán eljön a nyár, és el is telik – várakozással és kisebb szervezésekkel tarkítva. Augusztus 20-a után pedig elkezdődik az igazi munka. Pár nap a suliban, amikor mindenki megfeszített tempóban dolgozik, és esténként alig alszik az izgatottságtól.

Persze a napokig tartó álmatlanságnak meg is lesz a következménye: a Nyugati pályaudvaron, kora reggel, hatalmas karikákkal a szemed alatt, furcsa jelmezbe öltözve, nagyjából hetven gyerekre várakozva nem leszel feltűnésmentes. De az adott időre (majdnem) mindenki időben megérkezik, és el is indulhatnak a varázslatos utazásra egy csapat izgatott és megszeppent hetedikessel.

Aztán következik az, amire nem számítottál. A tábor számodra egy csodálatos élmény, de már nem sok mindenre tudsz visszaemlékezni. És hogy miért? A válasz egyszerű: napi négy óra alvás a hiedelmekkel ellentétben nem tesz jót a memóriának. A felelősség pedig hatalmas. Egy évfolyamnak adsz a közös életükre meghatározó élményt. És hogy jó lesz-e ez az első együtt töltött idejük, csakis rajtad múlik.

A programokról most nem fogok írni, de ha valaki kíváncsi, adok egy tippet: beszélgessen egy kicsit a Jumbó-Dáma-Király évfolyam tagjaival, hiszen ők tudják a leghitelesebben elmondani, hogy mi történt velük abban a bizonyos 5 napban.

A táborszervezők nevében pedig csak annyit szeretnénk mondani (habár már párszor elmondtuk), hogy a „kicsik” kitartó lelkesedése nélkül nekünk se ment volna a tábor lebonyolítása. Nem szegte kedvüket egy-egy rosszabbra sikeredett reggeli torna, egy fárasztó „éjszakai túra” vagy egy esősebb nap miatti villámprogram. Szóval köszönjük.

Összességében pedig csak annyit: a sok-sok bonyodalom, a kevés alvás és a ritkán bekövetkező kisebb-nagyobb veszekedések ellenére a nyitótábor-szervezés egy nagyon király dolog. Szóval, aki előtt áll még a feladat, annak csak azt tudom mondani, hogy hajrá, megéri küzdeni érte. Egy tanácsom azért még hadd legyen: jól válogasd meg, kikkel szeretnél együtt dolgozni, mert a felejthetetlen tábor kelléke a jó csapat. Nekem szerencsém volt, legyen neked is.

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)

fotók: Tornóci András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A modern Zabhegyező?

Biztos vagyok benne, hogy sokan olvastátok már vagy legalábbis hallottatok az Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower) című könyvről. Abban is biztos vagyok, hogy elgondolkoztatok páran a könyv elején levő rövid mondaton is: „A modern Zabhegyező”.

Miután elolvastam ezt a mondatot, gondolkodni kezdtem, és rájöttem, hogy valóban sok közös van a két könyvben. Emellett arra is rájöttem, hatalmas marketingfogás volt odabiggyeszteni a könyv elejére ezt a sort. Kezdjük először az eredeti Zabhegyezővel. Nagyon kedvelem ezt a könyvet, többször is elolvastam, annyira elvarázsolt. A művet J. D. Salinger írta 1951-ben. A főszereplő Holden Caulfield, aki 17 éves, és már 4. iskolájából rúgták ki rossz magaviselete miatt. A regény 3 napon át tartó kóborlását mutatja be. Fél hazamenni a szüleihez, és elmondani nekik az igazat, hogy ismét újabb iskolát kell számára keresni, így hát New York utcáin tengeti a napjait, saját kis világába burkolózva. Ez alatt a pár nap alatt számtalan dolog történik vele, és egyre jobban megismerhetjük őt. A könyv végén van a csattanó, kiderül, hogy Holden egy ideggyógyintézetben ülve meséli el ennek a 3 napnak a történetét.

Pár mondatban bemutatom az Egy különc srác feljegyzéseit is, ezt a regényt Stephen Chbosky írta. A főszereplő a 15 éves Charlie, akit furcsának, zárkózottnak és félénknek mutat be az író. Történetét leveleiből ismerjük meg, melyeket egy olyan ismeretlen embernek küld el, akit a barátjának tekint. Számtalan dolog történik vele is. Családi viszályok, új barátok szerzése, az első nagy szerelem, még az első droghasználat is előkerül a könyvben. A csattanó itt is majdnem ugyanaz, Charlie elmegyógyintézetbe kerül.

Mind a két könyv bemutatja a tinédzserkor nehéz pontjait, de azt is, hogy ebben a korban milyen jó dolgokon megy keresztül az ember. Nagyon kedvelem ezeket a könyveket, de van két tanácsom. Az első az, hogy mindenképpen olvassátok el a Zabhegyezőt is. A második, hogy előbb olvassátok el az Egy különc srác feljegyzéseit, és csak utána nézzétek meg az ebből készült filmet, amelynek mellesleg nagyon jó a színészi gárdája.

Remélem, kedvet kaptatok ezekhez a könyvekhez. Jó szórakozást!

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései (2012, 240 o.)
Alexandra Kiadó

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek