Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy népszavazás margójára

Népszavazás. Október 2. Az egész országot elárasztották a kampányplakátok. Nos, mivel a 18. életévemet még nem töltöttem be, engem nem érintett ez a szavazás.

Mondhatnám, hogy hidegen hagyott a sok NEM plakát, hogy azt se tudtam, miről van szó, és amúgy is, hagyjanak már, olyan nevetséges az egész, túl van spilázva a dolog. És bocs, de magasról teszek arra, hogy ki az a menekült, meg hogy mit akarnak vele csinálni.

De ez nem igaz. Nem tudott hidegen hagyni ez az egész, és nem csak azért, mert érdeklődő kamaszként mindenről van egy idegesítő véleménye az embernek, hanem azért is, mert az esemény – a marketingje miatt – mindenhol ott volt. Ezzel elsődleges céljuk az volt, hogy véleményt formálj (lehetőleg olyat, ami egyezik a hirdetőével), miután mindenféle hülyeséggel beetettek, majd cselekedj úgy, ahogy azt ez az álláspont megköveteli. Épp ezért megpróbáltam ezt az egész népszavazást egy kicsit távolabbról nézni.

A népszavazás apropója az Európai Unió feltételezett menekültpolitikája, azaz hogy egy előre meghatározott kvóta szerint osztanák szét a bevándorlókat a tagállamok között. A kormány kampányában ez úgy volt lefordítva, hogy ezek után a brüsszeli bürokraták döntenének arról, hogy kiket telepítenek be Magyarországra. Ez teljességgel ellentmondásos, mivel az EU működésének alapelve a jogállamiság. Ez azt jelenti, hogy tevékenysége minden esetben a tagállamai által önkéntes alapon és demokratikusan elfogadott szerződéseken alapul. A tagállamok közösen döntenek dolgokról, úgy, hogy áldozatokat vállalnak – egymásért –, és így segítenek egymásnak. Ez az elv különösen fontos olyan problémák esetében, amelyek több országot, nemzetet érintenek. A menekültkérdés pont ilyen.

Az EU egy politikai és gazdasági unió. Unió, vagyis szövetség, vagyis csoportok, közösségek együttműködése egy cél vagy közös érdek érvényesítésének érdekében. Magyarország célja nem az, hogy a bevándorlás szabályozható legyen és megoldódjon, mint probléma? Akkor miért akarunk üzenni Brüsszelnek? Hiszen „Brüsszel” nem minket, magyarokat akar szívatni, hanem összefogva akarják megoldani ezt a problémát.

A kormány kampányából tudható, hogy a bevándorlók is áldozatok, mert a brüsszeli politikusok olyan dolgokat ígérnek nekik, amiket nem lehet megvalósítani. „Magyarország nem vállalhat kockázatot.” Ez mind tök szépen meg van fogalmazva, csak kár, hogy ezzel semmit se érünk el, meg kár, hogy ez tökéletes definíciója a bullshitnek. Én ahelyett, hogy félnék a menekültektől, és azt is rájuk fognám, ha borús az ég, meg ha esik az eső, inkább megismerném őket, és megállapodnék velük. Ha viszont elvakultan és gyáván gyűlölködünk, meg hisztizünk és durcáskodunk, annyit érünk el, hogy egyedül maradunk az egész problémával. Ja, és bocs, de a menekültek továbbra is jönni fognak.

Ha csak racionálisan közelítjük meg a témát, a bevándorlás egy olyan probléma, ami nem fog megszűnni attól, hogy azt mondjuk: mi nem kérünk az EU-s kvótarendszerből. Ettől nem fog megoldódni semmi, max. minden még nehezebb lesz. Az igazi kérdés nem az volt, hogy nem vagy igen, hanem hogy meg lehet-e oldani vagy sem.

A megoldás terén én nem látok más lehetőséget, mint hogy csapatban dolgozva próbálunk megoldani egy olyan problémát, ami mindenkit érint. Az EU-nak nem a ráerőszakolás a fő eszköze, hanem az együttdolgozás, a közös megállapodások. Ez egy krízishelyzet. Megoldásokat próbálunk keresni, de a probléma csak úgy tud megoldódni, ha minden ország beletesz valamit. Lehetünk magyar polgárok elsősorban, és aztán európaiak. De én elsősorban még mindig embernek érzem magam. (Nem beszélve arról, hogy a menekültek is csak azt szeretnék, hogy emberek lehessenek. Ezért menekülnek. Nem lehetne a megoldás része a kölcsönös tisztelet ember és ember között?)

Annyira fura, hogy mindannyian emberek vagyunk, és meg se próbáljuk megismerni egymást. Talán mert félünk. Mert nem tudunk bátrak lenni, csak gyűlölködni. Ha erre gondolok, nagyon szomorú leszek, mert úgy érzem, hogy 15 évesen lehet, hogy még pici vagyok, de rettentően egyedül vagyok, magányosan és szomorúan  ebben a gyáva és gyűlölködő felnőttek világában. Mit képzelek magamról, hogy itt kis pisisként osztom az észt? Semmi többet annál, mint hogy még nem fertőzött meg az a világ, ami tele van hazugsággal, érdekkel meg felnőttekkel.

Somos Emma (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Amikor a nyughatatlan hősnek nyughatatlan gyermeke lesz

Október 24-én éjfélkor végre megjelent magyarul is a Harry Potter és az elátkozott gyermek című könyv. A magyar rajongók ­­– köztük én is – ezt hihetetlen lelkesedéssel és egyre nagyobb zsongással várták, és már-már időnyerőt akartak használni, hogy hamarabb megszerezzék… Persze, miután elolvasták a könyvet, rá is jöttek, hogy ez mennyire, de mennyire rossz ötlet lett volna.

Július 31-én, Harry Potter születésnapján jelent meg Angliában a könyv, ami igazából egy színdarabnak a szövegkönyve. Ezt a színdarabot J. K. Rowling, Jack Thorne és John Tiffany rendezte, és egyelőre még csak az Egyesült Királyságban játsszák (horribilis jegyárakért).

Harry, Albus és Ginny szerepében: Jamie Parker, Sam Clemmett és Poppy Miller

Nálunk, Magyarországon majdhogynem három hónappal később jelent meg a könyv, Tóth Tamás Boldizsár fordításában, aki a többi Harry Pottert is fordította. Az esemény alkalmára a Libri szervezett egy Harry Potter estet, és itt pontban éjfélkor el is kezdték árusítani a könyvet. (Én is elmentem, de sajnos nem maradhattam végig, mert nem kaptam a szüleimtől engedélyt. Stikában lógtam el a bemutatóra, és korábban haza kellett mennem, mert értem jöttek.) Így én is, mint oly sokan mások, csak másnap tudtam kézhez venni a könyvet, amit sikerült még aznap ki is olvasnom. És hogy miről szól? Azt is elmondom.

Forrás: Libri Könyvpalota / Németh Dániel

A történet főszereplője Harry fia, Albus Perselus Potter, akivel már a hetedik rész végén is találkozhattunk. Sajnos nincs sok barátja, csak Scorpius Malfoy-jal, Draco Malfoy fiával van jóban. A könyv elején az idő hihetetlen iramban ugrál, így hamar el is érkezünk Albusék negyedik roxfortos évéhez, ami azért más, mint a korábbiak, mert Albus és Harry nagyon összevesznek, valamint hihetetlen dolgok derülnek ki a Mágiaügyi Minisztérium (Harry munkahelyének) környékéről. Mindezek csak elősegítik azt, hogy Albus ebben az évben még kevesebb lelkesedéssel induljon el Roxfortba, és megkérdőjelezzen mindent maga körül, ahogy az egy jó kamaszhoz illik. Scorpiusszal még a vonaton megszöknek, és egy bizonyos Delphi Diggory segítségével ellopják az egyetlen fellelhető időnyerőt a minisztériumból. Albus úgy dönt, hogy mindenáron megpróbálja visszahozni Cedric Diggoryt az élők közé (Cedrik akkor halt meg, amikor Harry Potterrel küzdött a Trimágus Tusán). Viszont ő és Scorpius nem számolnak a következményekkel. Amikor elkezdik megváltoztatgatni a múltat, egyre rosszabb és rosszabb alternatív jeleneket hoznak létre. (Ha láttad a Vissza a jövőbe című filmet, lehet arról elképzelésed, hogy mi minden történhet egy ilyen helyzetben.) Miután Albus és Scorpius minden lehetséges dolgot elrontottak, megpróbálják jóvá tenni a dolgokat, de események olyan láncolatába kerülnek, amit már végképp nem tudnak kontrollálni. Vajon van-e valaki, aki tud rajtuk még segíteni?

Összességében a könyv tökéletes, és ezt nemcsak azért mondom, mert egy valóságos Potterhead vagyok, hanem mert szerintem így, „tizenkilenc évvel később”, ehhez nem lehetett volna jobbat hozzárakni. A könyv néhol vicces, néhol szinte könnyekig megható, néhol körömrágósan izgalmas – és teljes egészében jó. Én minden tekintetben imádtam, mindenkinek ajánlom, és ha azt hiszitek, hogy sokat spoilereztem, hát nem! Alig árultam el valamit.

Mindent összevetve, ez egy méltó folytatása/újabb befejezése volt a szériának, és mindennél jobban várom, hogy Magyarországon is legyen belőle színdarab.

Rónai Sára (AKG, 10. évf.)

J. K. Rowling - Jack Thorne - John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek (2016, 311 o., Animus Kiadó Kft.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A zene mindenkié – jótékonysági koncert Cserdiben

Cserdi egy kis, Baranya megyei település, kevesebb, mint ötszáz fős lakossággal. A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) egy nagy, nemzetközileg elismert zenekar. És hogy mi köti össze őket? Nos, egy olyan jótékonysági koncertsorozat, amelynek során a BFZ néhány tagja különböző, kis lélekszámú, hátrányos helyzetű faluba látogat el, hogy ott a gyermekek számára ingyenes koncertet adjon. Ennek a koncertsorozatnak egyik állomása volt Cserdi, ahova – nagynénémnek köszönhetően – én is ellátogathattam egy szép, októberi szombaton.

A buszunk eredetileg reggel nyolckor indult volna, csakhogy akar a halál szombaton reggel hétkor kelni, ezért egy későbbi, kilenckor induló busszal mentünk. Az út viszonylag eseménytelenül telt, csak egyszer álltunk meg egy rövid kávézásra.

Egy óra körül érkeztünk meg Cserdibe, ahol a parkolási problémák megoldása után (tényleg baromi nehéz egy busszal megfordulni egy viszonylag kicsi utcában) beléptünk a helyi közösségi házba. Húsz-harminc ember már lézengett odabent, főként újságírók, valamint a BFZ azon tagjai, akik eljöttek erre az eseményre (természetesen az egész zenekart nem tudták volna bezsúfolni a helyre).

A ház elég kicsi volt, mindössze egy előtérből, két mosdóból, egy nagyteremből és egy teraszból állt. A terasz azonban telis-tele volt finomabbnál finomabb ételekkel, ugyanis volt egy étterem, amely elvállalta, hogy biztosítja az étkezést a koncert előtt és után. Volt sütőtökkrémleves, cigánylecsó, székelykáposzta, lazacos lasagne (próbáljátok meg kimondani, nagyon viccesen hangzik), rétesek és különböző teák.

A falatozás után még lézengtünk és sétálgattunk egy kicsit, megnéztük például a házak mögötti réten lévő paradicsomültetvényeket, aztán visszamentünk a házba, ahova időközben már elkezdtek szállingózni a falubeli gyerekek.

Az előtérben felállított asztalról minden belépő gyermek választhatott magának egy filléres hangszert az alábbiak közül: műanyag palackból és kis, műanyag cuccokból készített csörgő, tojásos dobozból és befőttes gumikból készített gitár valamint műanyag sípból és papírból készített trombita. Egy csörgőt nekem is sikerült beszereznem.

Miután az összes gyerek megérkezett és mindenki helyet foglalt, elkezdődött a koncert. Elsőként a falu polgármestere, Bogdán László mondott beszédet. Nagyon közvetlen, kellemes stílusban megköszönte a Fesztiválzenekarnak és az étteremnek, hogy segítettek megszervezni ezt az eseményt. Ezek után átadta a szót a történet narrátorának, aki egyébként a koncertsorozatnak az ötletgazdája is.

A koncert kerettörténete tipikus, népmesés stílusban megírt, gyerekek számára lebutított sztori volt, aminek természetesen az volt a lényege, hogy minél több helyre be tudják szúrni a hangszereket és a zenét a darabba. Természetesen a gyerekeket is bevonták, például Vivaldi Négy évszak című művének egy részleténél, amikor is kihívtak egy kisfiút a zenészek közé, és neki kellett az egyik hangszer hangjának ütemére ugatnia, hogy „va-va”.

A koncert végén, az utolsó szám közben mindenkinek be kellett vetnie a hangszerét, és az egész teremben mindenki egyszerre zenélt. Az ilyen közös zenéléseknek természetesen mindig nagyon jó hangulata van, ez most sem hiányzott. Nagyon jó volt hallani, hogy milyen jól egészítik ki egymást a filléres „hangszerek” és a profi alkotmányok, amelyek valószínűleg többe kerülnek, mint az egész falu havi étkeztetése.

A koncert vége után a többség kivonult a teraszra, ahol ­– annak ellenére, hogy esett az eső – a polgármester mondott még egy beszédet. Elmondta, hogy ő és néhány társa indított egy ösztöndíj-programot, amelynek az a lényege, hogy megpróbálják rábírni a lányokat arra, hogy minél tovább maradjanak az iskolában, tanuljanak, és ne menjenek el szülni. Ugyanis sajnos az ilyen falusi közegekben magas azoknak a lányoknak az aránya, akik úgy érzik, nem áll előttük semmilyen jövő. Mondjuk azért nincs, mert nincs lehetőségük tanulásra, pl. nincs a közelükben iskola vagy gimnázium, vagy azért, mert cigányok. Ugyanis Cserdi lakosságának a nagy része, köztük a polgármester is, bizony roma származású, és ez Magyarországon sok esetben nagy hátrányt jelent. A program az ösztöndíjakon kívül még azt is kitűzte célul, hogy megszüntessék azt az előítéletet, hogy „a cigánylányok 12 évesen szülnek”. Hiszen nyilván, még ha van is erre példa (ami nem kéne, hogy legyen), az nem jelenti azt, hogy minden cigánylány ezt csinálja. Valószínűleg a legtöbb cigánylánynak van annyi esze, hogy rájöjjön: nem kell mindjárt hat évvel nagykorúvá válása előtt elérnie az önmegvalósítás csúcsát, ráér az még egy ideig.

Az ösztöndíjat ki is osztották négy ügyes lánynak, akik jól teljesítettek az iskolában, ezzel kiérdemelték azt. Az örömteli eseményt mindenki megtapsolta.

Az ösztöndíjosztás után céltalanul lődörögtem egy ideig, távolról néztem, ahogy az ösztöndíjas lányokat interjúvolják, aztán hirtelen kiderült, hogy most egy ideig be lehet menni a polgármester irodájába. Ezt a remek lehetőséget természetesen nem hagytam ki, úgyhogy be is mentem, néhány másik újságírónővel együtt. Ekkor derült ki, hogy a polgármester egy művészlélek. Az irodája tele volt különböző installációkkal, festményekkel, szobrokkal, miegymással, amelyek nagy részét ő maga készítette. A plafonról hatalmas lapok lógtak, amelyeken különböző emberek gondolatai voltak például a bevándorlásról, arról, hogy milyen cigánynak lenni, vagy hogy hogyan kell rendesen viselkedni az emberekkel. Nekem legjobban a cigány szavazót jelképező műalkotás tetszett: egy nagy, öltönyös baba volt, ölében egy lejárt szavatosságú tésztával, annak a jelképeként, hogy ő „bárkinek a kurvája lesz egy lejárt szavatosságú tésztáért,” és egy szavazólappal, amelyen az összes párt neve mellett volt egy iksz.

A polgármester irodájának meglátogatása után már indultunk is haza. A hazaúton egyszer sem álltunk meg, nyílegyenesen mentünk vissza Budapestre.

Összességében szerintem nagyon jó volt a koncert, és abszolút nemes kezdeményezésnek tartom. Valóban nagyon fontos, hogy a zene tényleg mindenkié legyen, és a szegény falvakban élő gyermekeknek ugyanannyi joguk van megismerni a komolyzene világát, mint az elkényeztetett rózsadombiaknak, akiknek a szülei a kisujjukból rázzák ki az operabérlet meg a Bonbon Matiné árát karácsonyra az iPhone 7 és a márkás cuccok mellé utó-ajándéknak.

Mörk Márta (AKG, 8. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

...de okos nem

A Játékszínben Daniel Keyes: Virágot Algernonnak című, az emberi agy rejtelmeivel foglalkozó, világszerte ismert, gondolkodásra késztető művének egy új, sikeres feldolgozását láthatjuk – neves színészek előadásában.

Daniel Keyes novellája először 1959-ben, egy sci-fi újságban jelent meg. A pszichológus-író később regénnyé bővítette írását, mely 1966-ban elnyerte az év legjobb regényének járó Nebula-díjat. Később kétszer is filmre vitték, a Charlie (1968) című alkotás főszereplője egy Oscar-díjat is kapott. A könyvet 27 nyelvre fordították le, az Egyesült Államokban tananyag lett. Nemrég a Játékszínben vitték színpadra, itt a darab egy új feldolgozását láthatjuk.

A főszereplő, Charlie Gordon egy gyengeelméjű, de szerethető, kedves férfi, aki betegsége miatt intézetben él. Tanárnője közreműködésével elkerül egy kutatólaboratóriumba, ahol az agy működését egereken kísérletezve vizsgálják neves professzorok. Kimagasló eredményeket érnek el egy fehér egérrel, Algernonnal. Charlie és Algernon teszteredményeit összevetve az látható, hogy a kis állat egyértelműen jobban teljesít. Charlie bevállalja az agyműtétet, mert bízik abban, hogy az meghozza számára a várva várt okosságot, és ő is képes lehet olyan teljesítményre, mint Algernon. A műtétnek és az azt követő terápiának bámulatos a hatása. A főhősből egy választékos beszédű, intelligens ember válik, aki még diplomadolgozatot is ír. Éppen csak találkozik a szerelemmel, amikor állapota rosszabbra fordul.

A történet elgondolkodtató és szomorú is egyben. Elgondolkodhatunk azon, hogy az agykutatás nagyon sokat fejlődött a novella megjelenése óta, de a Charlie-hoz hasonló betegek meggyógyítása műtéttel még ma sem lehetséges, úgyhogy a téma sci-fi maradt továbbra is. Eltűnődhetünk, hogy vajon miért űznek csúnya tréfákat Charlie-val egészséges embertársai, és ezekben a kínos helyzetekben miért mégis Charlie tűnik intelligensebbnek.

A komoly téma ellenére az előadás bővelkedik humoros párbeszédekben és szívmelengető jelenetekben. Azoknak ajánlom a darabot, akik szeretnének megnézni egy megindító történetet az akaraterőről, a kitartásról és a szeretetről, remek színészek tolmácsolásában. Szervét Tibor, aki egyébként színpadra írta a művet, hitelesen alakítja az értelmi fogyatékos férfit. A művész sok időt töltött olyan betegek között, mint Charlie, hogy megismerje szokásaikat, figyelje gesztusaikat, gondolkodásukat. Kiemelném még Benedek Miklós színészi játékát is, aki egy csak a szakmájának élő, sikerre éhes professzor bőrébe bújt.

Szervét Tibor azt nyilatkozta, hogy hiánycikk a színházakban az olyan előadás, ami alapvető emberi érzésekre hat. Ha a színházból könnyes szemmel távozó nézőkre gondolok, azt hiszem, ez a darab pótolja a hiányt.

Szilágyi Luca (AKG, 8. évf.)

fotók: jatekszin.hu, Schumy Csaba

Játékszín – Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Rendező: Horgas Ádám
Szereplők: Szervét Tibor, Lévay Viktória, Benedek Miklós

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Forbes Flow 2016

Az az érzés megvan, amikor valami nagyon izgi dolog történik veled, és te tizenévesen eljátszhatod a kemény businesswomant? Úgy kicsit kilógsz a tömegből a 15 éves fejeddel, de ezt who knows? És amúgy is: te egy startup király vagy, aki tökre vág mindent, sőt, nyomja ezerrel. Úgyhogy bocsika, de nyilván a Forbes Flow-on is ott vagy, mert számítasz, és kapcsolatot építeni mindig jól jön. Meg nagyszemekkel nézni. Meg sokszor meglepődni, és még többet tanulni.

Erre a hangulat-hullámvasútra váltottam én jegyet, mikor a magyarországi Forbes üzleti fesztiválján vehettem részt egy tiszteletjeggyel (amit azért kaptam, mert az iskolánkban a tizedikes tanévben egy új tanóra keretében egy diákcéget hozunk létre és tartunk fenn az egy év alatt). Úgy érzem, megérte.

A rendezvény során életre kel a magazin. Az újság legizgalmasabb cikkeiben bemutatott vállalkozókat hívták meg és kérdezték ki őket a színpadi beszélgetések során. Három színpadon, párhuzamosan folytak előadások, délelőtt és délután. Este pedig az egész rendezvény átalakult egy talkshow-ba. A Late Night Flow elkülönült az egész napos rohangálós programtól, és külön jegyért lehetett megnézni, ahogy a főszerkesztő elbeszélgetett az utóbbi két szám címlaparcaival.

Az egész először nagyon félelmetes volt. Mivel az esemény az Akváriumban volt, eleve alá kellett bukni ennek az egész flow érzésnek, és át kellett venni az üzleti világ ritmusát, ami először elég idegennek tűnt. De aztán, tudjátok, csak magával ragadott a flow.

Nekem ebben biztos sokat segített Pál Feri atya, aki a legjobb fej a világon. Ahogy elmagyarázta az önmegvalósítást a szervezet és az egyén kapcsolatának tükrében, én konkrétan úgy éreztem, hogy itt és most, kész, megértettem mindent és bármire képes vagyok. Főleg arra, hogy boldogan éljek, míg meg nem halok. Végre ott állt a színpadon egy lelkes ember, aki nem félt kiadni magát, mert bízik az idegen emberben is. Ez olyan dolog, amit én, mint gyerek, mint diák, néha annyira hiányolok a mindennapokból. De nyilván már sokan megmondhatták előttem is, mennyire jó fej Pál Feri.

Aztán jöttek a legbefolyásosabb nők, akik mind különböztek, de sok mindenben hasonlítottak is egymáshoz. A legérdekesebb talán az volt, hogy mennyi akadályon mentek keresztül az életükben ezek a nők, és hogy mennyire nőként álltak ott, a Forbes színpadán. Aztán megpróbáltam végignézni egy coachingolást, de türelmetlen diákként meg se vártam, míg beindul a dolog, már spuriztam is az ingyenbüfé felé. A Mártogatós egy olyan cég, amely cateringgel foglalkozik, kis mártogatós szószok különböző variációit kínálják, és mellé zöldséget, magvas rudat, meg mindent, amit el tudunk képzelni. Úgyhogy mártogattunk, de ezerrel. Szerintem amúgy mi még diszkrétek voltunk, ahogy kb. háromszor-négyszer, vörös fejjel és röhögcsélve botorkáltunk vissza a barátnőimmel a pulthoz, és vettünk el egy-egy ízt. Szemben másokkal, akik előtt kb. 30 db üres tálkából épített torony állt.

Persze az ingyen mártogatós és a tea mellett még volt egy csomó ingyenes apróság, amik óriási mosolyt csaltak mohó arcunkra. Ilyenek voltak a forbes-os vászontáska, a 3D-s nyomtató által készített könyvjelző és a kis maci, amit egy rejtvény megoldásáért kaptunk. És persze a Forbes legújabb száma.

A nap folyamán nemcsak csomó ingyenes apróságot gyűjtöttünk be, hanem hasznos ismereteket is. Ilyen volt például az, hogy Galambos Márton főszerkesztő (aki amúgy törött lábujjal csinálta végig a napot) élőben sokkal jobban néz ki, mint a reklámplakátokon használt képeken.

Azt is megtudhattuk, hogy attól, hogy valaki a leggazdagabb, még eleshet a színpadon. Vagy éppen gyűjthet szocialista autókat és beszélhet tök viccesen egy „ismeretlen milliárdos”. Meg persze rájöttünk, hogy mi nagyon bírjuk Alföldit is, mert bőrgatyát vesz fel, mivel hiú, és ezt még ki is mondja.

A két barátnőm már nem jött a Late Night Flowra, így az ő jegyükkel én és a barátnőm elhoztuk az apukáinkat. Vágjátok micsoda lol a szitu, most már eljött az az idő, amikor én viszem el az eseményre az apukámat, és nem fordítva… A Late Night Flow nagyszínpadából kész esti talkshow-t varázsoltak, sőt még szaloncukrot is kaptunk. Az első két vendég Sebestyén Balázs és Tilla volt, akik nem fogták vissza magukat, vitték az egész eseményt, sokat röhögtünk.

A Forbes Flow sok mindent adott, főleg hírességeket, akiket a tévében látunk, rádióban hallunk és akiknek cikkeit olvassuk. Elég közhelyes, de láthattuk, hogy ők is emberek, és más szemtől-szembe beszélgetni velük, mint látni őket a tévében. És amúgy a forbes-os szerkesztők is azok, mert volt baki, de pont ezért az egész esemény sokkal közelibb, személyesebb és igazibb volt, és így mi, 15-16 éves diákok is átéreztük a flow-t (mert tudják, egy gyerek megérzi, ha valami jó…).

Az est lezárásául pedig a szeptemberi címlapról a Szamos család jött el a dédnagymamától kezdve (akinek cukiság faktora igen magas) a kisunokáig bezárólag (aki fürgébb, de ugyanolyan cuki). És minden olyan családias lett, volt szaloncukor meg tortakóstolás, és karácsonyi hangulatom volt, és nagyon boldog voltam, és köszi Forbes, mert nagyon bejött ez az egész.

Ja, és a címlapot se kellett volna, de tényleg. Nehezen vettetek rá, de azért nem bánom.

Somos Emma (AKG, 10. évf.)
fotók: forbes.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A felfüggesztett Népszabadság

Mikor reggel felébredtem, eszembe sem jutott, hogy a mai napnak bármiféle jelentősége is lehet. Mégis, mi történt? Felfüggesztették a Népszabadság kiadását. Felmerülhet a kérdés, hogy miért érdekel ez egy tizennégy éves kislányt. Csak nem olvas olyan újságokat, amik politikával foglalkoznak? Néha napján bizony szoktam. Gyerek vagyok, nem közönyös az élet iránt.

Amióta az eszemet tudom, mindig van otthon Népszabadság, apukám minden este azt olvasta, és olvassa. Ha talált benne egy érdekes cikket, ami talán engem is érdekelhet, megmutatta. Mostanában pedig egyre többet olvastam bele magamtól is.

Viszont van egy másik, komolyabb oka is annak, hogy mélyen érintett engem, hogy az újság működését felfüggesztették. Az utóbbi két éveben kezdtünk el foglalkozni a történelemórákon a demokrácia, a diktatúra és a különböző államformák pontos jelentésével. Nagyon érdekes volt azt követni, hogy Magyarország mikor milyen államforma volt, vagy elemezni, hogy különböző országoknak mi az államformájuk ma, és hogy miért. Megtanultuk, hogy melyik államformának mi az alapfeltétele, hogy mikortól lesz valahol demokrácia vagy diktatúra. És hogy a különböző államformák között nem is olyan nagy az átmenet.

Engem leginkább a demokrácia érdekelt, mert ez az idea tipikusan egy olyan elképzelés, ami a valóságban nem létezhet, hiszen nincs olyan, hogy abszolút demokrácia. Mégis számos országot demokratikus köztársaságnak hívunk, és azt mondjuk, hogy ott demokrácia van. Biztos van egy pont, ahol már azt mondjuk: ez demokrácia, ez nem demokrácia. Mikor jön el ez a pont? Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk mondani, legalább a demokrácia feltételeinek az alapjait ismernünk kell. A demokrácia lényege alapvetően az, hogy a szavazati jog nincs cenzushoz kötve, bárki szavazhat, bárki lehet köztisztviselő vagy államfő, ha megválasztják. A másik fontos dolog a sajtószabadság: azaz nincs cenzúra, az újságokat nem ellenőrzi egy felsőbb hatalom, szabadon nyilváníthatjuk ki a véleményünket, anélkül, hogy féltetnünk kéne saját magunkat, esetleg a hozzátartozóinkat bármiféle következménytől.

A mai napon felmerült bennem a kérdés: ha egy újságot felfüggesztenek, ismeretlen okokból, az ott dolgozók tudta nélkül, eltüntetve az újság sok évtizedes archívumát, ez nevezhető még sajtószabadságnak? És egy olyan ország, ahol ilyen sajtószabadság van, hívható még demokráciának?

A Szubjektív szerkesztősége a Népszabadságnál (2005)

Az én koromban sok gyereket hidegen hagy a politika, ami nem baj, de engem érdekel, mert ami most történik, az hatással lesz a következő évekre is, hatással lesz arra a világra, amikor már én is felnőtt leszek. És én szeretnék egy demokratikus országban felnőtt lenni. Ezért azt hiszem, nem árt, ha tizennégy évesen is gondolkodik az ember, nem baj, hogyha van véleménye. Nem baj, ha olvas, akár olyan folyóiratokat is, amik foglalkoznak a politikával. Sőt! Olvasson csak, ha van lehetősége. Amíg nem függesztik fel az ilyen folyóiratokat.

Bujtor Zsófia Anna (9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek