Szubjektív

A Krabat című német fantasy egy falu melletti malomról szól, ami nem is csak egy sima malom. Főszereplőnk éppen karácsonykor megy oda, a molnár fel is veszi alkalmazottnak. Elég érdekes dolgok történnek ebben a malomban, kiderül, hogy egy titkos feketemágia iskola működik benne. Krabat, mikor rájön, hogy mik állnak a furcsa események mögött, úgy dönt, hogy megszökik. Viszont az nem olyan egyszerű.

Kezdjük először azzal, ami nem tetszett. A könyv kb. négyötödében a történet nem halad előre, csak a malomban való történéseket írja le. Ez nem baj, hiszen megismerjük a malmot, és történnek azért érdekes dolgok ott is. De szerintem egy kicsit hosszabbnak kellett volna lennie a könyv azon részének, amikortól az események igazán beindulnak.

Nagyon kevés, de tényleg, minimális mennyiségű leírások voltak. A karakterek kinézetéről egy-két szónál többet nem írnak, és ez engem zavart. Nem adott a könyv egy olyan alapot, ami alapján el tudnám képzelni az eseményeket. Zavart még, hogy egyes karakterek néha szürreálisan viselkednek. Például a Kántorlány – aki onnan ismeri Krabatot, hogy egyszer álmodott vele, és Krabat mágikusan, messziről beszélt hozzá – első találkozásukkor rögtön beleszeretett. Szerencsére ilyenből csak egy-kettő van.

Jelenet a könyv alapján készült filmből

De ami tetszett, az sokkal jelentősebb volt. Nagyon érdekes volt, ahogy a könyv elején Krabat még nem érti, hogy a malomban mi miért történik és hogyan, és vele együtt lepődünk meg a dolgokon. A könyv hangulata nagyon jó. Átjárja a misztikum, a rejtély és a mágikus hangulat, ami abból ered, hogy nem ismerjük a feketemágiát.

Bencsik Bálint (AKG, 7. évf.)

Otfried Preußler: Krabat (Móra, 2017, 232 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Tizenhét éves vagyok. Még tinédzser. Bár már kialakult a személyes stílusom, azért még szeretek kipróbálni dolgokat és olyasmiket viselni, amikhez nem vagyok hozzászokva.

Ha megpróbálnám körülírni, valószínűleg rocker/punk/alterosnak nevezném a stílusom, egy kis hippi beütéssel. Szeretem. Gyakran viselek hatalmas bakancsokat és pólókat ijesztőbb mintákkal. Jól érzem magam bennük. Hozzám tartoznak. Ezekben a ruhákban érzem otthon magam. Általában többre tartom a kényelmet a divatnál. Nem öltözködöm nőiesen; van akiket ez zavar, engem nem szokott. Nem érzem magam kevésbé nőnek, csak azért, mert nem hordok balerina- vagy magassarkú cipőt, pörgős szoknyát, dekoltált felsőt, vagy nem sminkelek másfél órán keresztül.

Az emberek megnéznek. Az évek alatt már hozzászoktam. De úgy tűnik, mások nem tudnak hozzászokni. Rám néznek, és látják a bakancsomat, a felnyírt hajamat, a piercingemet, gyakran a zenekaros pólókat. És ítélkeznek. Nem tudják, ki vagyok, nem tudják, milyen vagyok, de máris eldöntötték, milyen lehetek. Valószínűleg bunkó, figyelmetlen, igénytelen, seggfej, akár veszélyes is. És látom az utálkozást a szemükben. Úgy viselkedünk másokkal, ahogy ők velünk; az előítéleteink vezérelnek minket. És ha én semmit sem csinálok, ők akkor is olyanok velem, ahogy azt ők elvárják tőlem.

Illusztráció

A mindennapokban gyakran megnéznek, és bár ezt nem szeretem, de már hozzászoktam. Szeretek próbálkozni azzal, hogy bizonyítsam, az előítéleteik hülyeségek. Ha tudok, és olyan helyzetben vagyok, általában felajánlom a segítségem idegeneknek. Mosolygok az emberekre, mert tudom, jól esik, ha rád mosolyog valaki. Remélem, hogy visszamosolyognak. De egyre kevésbé foglalkozom velük, mert tudom, nem tudok változtatni rajta.

Viszont néha én is szeretek kilépni a komfortzónámból. Felvenni egy szoknyát és kirúzsozni a számat. Jó egy kicsit másnak érezni és tettetni magam. Lehet, hogy ilyenkor egy kicsit máshogy is viselkedek, de erre nem vennék mérget. Tetszik az, hogy kipróbálhatok dolgokat. Mint a kisgyerekek, akik felveszik anyu ruháját és a tükör előtt parádéznak. Jelmezbe öltözöm. Egy másik én vagyok. Még mindig ugyanaz, de egy kicsit merészebb (az én szemszögemből), feltűnőbb – mondhatnám, hogy kihívóbb is, de ez nem igaz. Viszont rajtam kívül mindenki más.

Illusztráció

Gondolkodás nélkül rámmosolyognak. Nem mozdulnak el a közelemből. Nem látnak leprásnak vagy ijesztőnek. Kedvesebbek hozzám. Ha bemegyek egy boltba, köszönnek. Ha jön az ellenőr, kevésbé nézi a bérletem, mintha máshogy öltöznék. Nem követelik tőlem a helyet a buszon, mielőtt felajánlanám (míg ha úgy nézek ki, ahogy általában, akkor mielőtt esélyem lenne felállni, már rám förmednek). És egy részemnek ez jól is esik. Jól esik, hogy nem úgy néznek rám, mint egy darab szarra. De egy másik részem tudja, ez azért van, mert most nem vagyok a teljes, kényelmes, valódi önmagam.

És ebbe néha bele is feledkezem. Élvezem egy kicsit, hogy valaki más lehetek. Valaki, aki szoknyát hord és rúzsozza magát. Valaki, akire (jó értelemben) odafigyelnek. Valaki, akit embernek néznek.

De általában ilyenkor jön a kemény, rideg valóság.

Mert egy tizenhét éves lány vagyok szoknyában. Sokak szerint már nő vagyok. Sokak szerint így vagyok csak nő. De ha ez is van mögötte, sokak nem így látnak. Nem bátornak, színesnek, embernek. Sokak számára műanyaggá leszek. Esetleg egy darab hús. És amíg én élvezem, hogy játszhatok, mások élvezik a látványt (bármi is legyen az). És jönnek, és megszólalnak. És nem élvezem. Sőt, kifejezetten utálom.

Utálom, hogy megkérdezik, mennyi lenne egy menet. Hogy riszálnám-e nekik magamat. Hogy bár olyan helyeken járok, ahol minden nap, mégis most kommentárokat kapok. Hogy fütyülnek. Hogy odajönnek hozzám. Hogy ha felveszem a fejhallgatóm, hogy kizárjam őket, lerángatják rólam. Hogy úgy gondolják, hozzám dörgölőzhetnek a villamoson. Utálom, hogy ilyenkor összeszorul a torkom. Hogy sírni lenne kedvem, és nem tudok visszaszólni. Hogy el akarok futni. Akár ki a világból. Hogy elrontják a napomat. Hogy ahelyett, hogy magabiztosnak érezném magam, összetörök. Hogy biztos, hogy megint három hónapig nem veszek szoknyát. Mert nem dicséreteket kapok. Csak egy más típusú utálatot. Hogy most se látnak engem. Utálom, hogy ezt teszik velem. Hogy ha nem is csinálnak semmi konkrétat, akkor is én járok pórul. Utálom, hogy nemcsak nekem, de több millió lánynak és nőnek kell ezeken nap mint nap keresztülmennie. (Ebből a szempontból szerencsés vagyok, nekem ritkábban kell ilyesmikkel törődnöm.) Utálom, hogy azt hiszik, amit viselek, az feljogosítja őket. Pedig soha nem más miatt viselem. Mindig magam miatt. De még ha másért is venném fel… Kinek gondolják magukat? Utálom, hogy azt hiszik, felettem állnak.

És amit a legjobban utálok az egészben, hogy választanom kell. Hogy választhatok: egy darab szarnak néznek vagy egy darab húsnak.

És én inkább választom a darab szart, mert akkor legalább nem szólnak hozzám. Mert lehet, hogy egy darab szar vagyok nekik, de így jobban önmagam lehetek. És ki se próbálhatom, milyen lehetnék még. Mert az rosszabb.

Rónai Sára (AKG, 11ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A horgászat a legtöbb ember szerint halál unalmas. Mekkorát tévednek! Azzal az izgalommal egyik sport se tud vetekedni, amelyet akkor érez a horgász, amikor ráharap a csalira a hal.

Képzeld el, hogy már két órája csak ülsz a parton, hallgatod a csiripelő madarakat, babrálsz egy horgászbottal, fütyörészel, napozol. A szemed sarkából észlelsz valami mozgást. Odapillantasz a botod felé, és látod, ahogy a kapásjelző egy picit megmozdul.

Mivel két órát vártál egy ilyen pillanatra, olyan hatalmas adrenalindózist kap a szervezeted, hogy szó szerint sikítanál örömödben. De nem lehet, nyugodtnak kell maradnod, mert a halak is hallják az embereket, érzékelik, ha valaki a stégen mozog. Lassan odalopódzol a bot mellé, óvatosan megmarkolod és vársz. És nem történik semmi. És halkan káromkodva visszaülsz a székedbe. És a legrosszabbkor, éppen amikor leülnél, elkezdi egy víz alatti bestia rángatni a botot. Annyira előre akarsz iramodni, hogy inkább hátraesel, majd kétségbeesetten felpattansz, és szinte rávetődsz a botra. Egy erőteljes bevágás után (felrántod a botot, hogy biztosan beleakadjon a hal szájába a horog) kezdődhet a bicepsztortúra.

Hatalmas megkönnyebbülés, ha érzed, hogy a hal rajta van a horgon. Amikor éppen lenyugodtál, hogy minden rendben lesz, és szépen ki tudod húzni a halat a vízből, az erőre kap és megiramodik. Kezdő horgászoknál viszonylag gyakori, hogy a hal kirántja a kézből a botot. Egy ilyen esetem után a sátorból kiszedett felfújhatós kempingmatraccal kellett a tó közepére evezni, hogy visszaszerezzük az ötvenezres botot és a három kilós halat. Ha erősen markolod a bot nyelét, és a kezedben marad a sportszer, kezdődhet a fárasztás. A halat mindig az ellenkező irányba kell húzni, mint amerre szeretnéd, hogy menjen (felettébb önfejű élőlények). A nádas az ellenséged, minden szempontból. Horgászkarrierem során legalább ötven halat és húszezer forintnyi horgászfelszerelést vesztettem el miatta (úszók, damil, ólmok és horgok).

Tegyük fel, hogy milliónyi baki és veszett erőlködés után a hal kint van a vízből. Ha dicsekedni szeretnél pikkelyes szerzeményeddel, anélkül bele se kezdj, hogy lemérted a súlyát. Akkor vagy pácban, ha otthon felejtetted a mérlegedet. Ebben az esetben körbe kell sprintelned a horgásztavat, és mogorva horgásztatáktól kéregetni mérleget. Ha lemérted a halat, és az három kiló fölött van, azzal már lehet dicsekedni. Ha annál könnyebb, akkor ne is említsd. A legjobb része a horgászatnak a hallal való fotózkodás. Nagyon figyeljünk arra, hogy ne nappal szembe álljuk fotózáskor, mivel úgy fog kinézni az arcunk, mintha citromba haraptunk volna. Arra is nagyon figyeljünk, hogy a zsákmányt közel tartsuk a fényképezőgéphez, így a valóságosnál nagyobbnak tűnő halakról készíthetünk képet.

Ha valaki azt állítja, hogy a pecázás unalmas, első dolgom, hogy elmesélem neki azt, amit feljebb leírtam. A horgászat igenis sokkal izgalmasabb, mint a foci, a kosárlabda, a kézilabda, az úszás vagy bármely más sport. A horgászat idegtépő.

Grubits Milán (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A nagymamámmal már évek óta járunk a legnagyobb könyvvásárra Budapesten. A Vörösmarty téren volt ez idén is, június elején.

Idén 89. alkalommal került megrendezésre a magyar kortárs művészet legnagyobb szabadtéri rendezvénye. Öt napig tartott, és sok előadás, felolvasás és zenés program volt. Minden évben nagy megnyitót tartanak, idén Berg Judit (akit szerintem legtöbben a Rumini írójaként ismernek) tartott beszédet. A Vörösmarty téren a kiadóknak külön-külön bódéjuk van, ahol a saját kiadású könyveiket árulják.

Alapvetően az egésznek nagyon jó hangulata van, viszont mindig iszonyú meleg van, és a tömegben majd megsülünk. Na, ez idén nem így volt. Amikor odaértünk, még esett az eső, nem is voltunk biztosak benne, hogy megtartják, de szerencsére nyitva volt. És esőben tömeg sem volt, szóval a hangulata annyira nem volt meg, viszont jobban körbe lehetett menni, mert mindenhova odafértünk. Engem mindig elszomorít, hogy a mai gyerekek nem olvasnak, vagyis biztos, hogy van, aki olvas, de főleg nem könyvet. Én szeretem megfogni a könyvet, látni, hogy hol tartok. Szeretem a könyv illatát, és azt, hogy tudom lapozgatni. El sem tudom képzelni, hogy egy világító kütyün húzzam az ujjam, és így lapozzak. Viszont ezeken az eseményeken mindig megnyugszom, hogy nem én vagyok az utolsó gyerek, aki még szeret olvasni.

Idén több könyvet is vettünk, és jelen voltak sikeres írók, akik dedikáltak nekem két könyvet is. Az elmúlt pár évben a Gerbeaud cukrászdába mentünk ebédelni, ahol mindig nagyon finomakat eszünk. Általában kint szoktunk ülni, de most beültünk, mert esett az eső.

Órákig is eltarthat, mire körbesétálsz, elolvasod könyvek hátulját, és aztán ha tetszik valamelyik könyv, még jobban beleolvasol. Annyi könyv van, hogy mindig nehéz eldönteni, hogy melyiket válasszam. Nem könnyű eldönteni, hogy melyiket szeretném, és aztán mindig legalább három-négy könyvvel jövök haza. Ezeket általában nyáron olvasom el, mert olyankor sok időm van. Nagyon jó az egész, mert minden egy helyen megtalálható, és a legújabb könyvek is kaphatók. Minden korosztály jól érzi magát, a kicsiknek is szoktak lenni programok, és van, aki csak azért jön, mert dedikáltatni szeretne. Mi az utóbbi években kétszer is találkoztunk Marék Veronikával, és dedikáltattuk nála azokat a könyveket, amiket a kisöcsémnek vettünk. Ő írta a Kippkopp és a Boribon sorozatot is, kiskoromban imádtam ezeket a könyveket, szóval a tesómnak is felolvassuk őket.

Egyszer mindenkinek érdemes elmenni ide, mert nagyon hangulatos a hely, és jó élmény marad. Még annak is érdemes, aki nem szeret olvasni, mert könnyen megjöhet a kedve hozzá.

Varga Zsófia (AKG, 7. évf.)

fotók: mslittlewood.blogspot.com

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Minden évben ellátogatunk Alsópáhokra, a Kolping Hotelbe, így ez ebben az évben sem maradhatott ki. Immár tizedik alkalommal vagyunk itt. A Kolping Hotel területe nagyon nagy, így rengeteg lehetőség közül lehet választani.

Vannak különböző házak, pl. Szent István ház, Erzsébet ház, és minden házban van rengeteg szoba, mint egy normális hotelben. Minden épületnek külön bejárata van, de összefüggenek, és egyik házból át lehet menni a másik házba, illetve minden egyéb szolgáltatást igénybe lehet venni (étterem, uszoda, játszóház) anélkül, hogy ki kéne menni a szabadba. Ez különösen télen jó megoldás, és főleg a pici gyermekekkel érkezőknek. A hotelszobákon kívül vannak bioházak is. Mi ezekben szoktunk megszállni, mert mindig egy másik családdal jövünk, így velük együtt pont elférünk benne, ráadásul így saját közösségi terünk van. Ezekben a bioházakban nemcsak hálószobák vannak, hanem van egy konyha is, amiben a mikrótól kezdve a tűzhelyig minden megtalálható. Idén már nem a megszokott, ismerős bioházakba jöttünk, mert nemrég átalakították ezt a részt. Most sokkal modernebb, szebb lett, és a nádtetőt kicserélték cseréptetőre.

Ezt a szállodát elsősorban gyermekes családoknak hozták létre, van ugyanis egy ovi rész is, ahol különböző programok vannak, így a gyerekeket akár egész nap is elszórakoztatják. A barátnőmmel mi is le szoktunk menni az oviba, és mi is elkészítjük azt, amit a kisgyerekek. Volt, amikor csináltunk mágnest, stresszlabdát, egy álarcot is, de a legtöbbször társasjátékozni szoktunk. Ha a gyerekek megunják az ovit, lehetőségük van játszóházba, játszótérre, fürdőbe menni vagy akár a trambulinozni. Emellett időközönként szerveznek gokartozást, kalandparkot, pónilovaglást és keresős játékokat. A pónilovaglás helyszínén többféle állat is található, kecskéket, nyulakat és lovakat is lehet simogatni. A gyerekbirodalom kabalaállata Bobó, a víziló, akit több szobron is lehet látni a hotel területén, még a fürdőnél is. Mi indulás előtt minden évben készítünk egy képet az egyik Bobó szobornál, így látjuk, hogy mennyit változtunk évről-évre.

A felnőttek sem unatkoznak a Kolping Hotelben. Ha valaki sportra vágyik, akkor elmehet az edzőterembe, ahol az egyéni edzést kedvelők számára rendelkezésre állnak a kardió- és erősítő gépek, emellett aerobik órákat is tartanak azoknak, akik inkább a csoportos tornát kedvelik jobban. Vagy elmehet a fürdőbe úszni és szaunázni, és kipihenhetik a gyerekzsivajt, mivel a felnőttek számára külön uszodai-, illetve pihenő részt is létrehoztak a szálloda eldugott zugában. Szóval elég sok lehetőség van az idő elütésére és a pihenésre minden korosztálynak. Bátran ajánlom mindenkinek.

Büki Regina (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Körülbelül egy évvel az Időfutár könyvsorozat hatodik része után megjelent a sorozat hetedik része, Az ellopott időgép. És hogy miért különleges ez a hír? Azért, mert a sorozat a 2017-es híresztelések és nyilatkozatok szerint a hatodik résszel véget ért.

Sok rajongó szomorkodott, amiért nem követhették tovább Hanna és a többiek kalandjait időn és téren keresztül, emiatt is gondolhatnánk, hogy van okunk az örvendezésre a nem várt hetedik könyv kapcsán. De valóban van rá okunk?

A méltán sikeres író-kvartett (Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea) és a kiadó is azt nyilatkozta, hogy miután a rádiójáték véget ért, a hatodik és egyben befejező kötet után már nincs több a történetben. Mindezek ellenére idén nyáron mégis megjelent a hetedik kötet.

Már a könyv megjelenését is (számomra) furcsa körülmények övezték… Alig egy hónappal a megjelenés előtt röppentek fel a hírek az új részről (a Kis Könyves Éj programjában utaltak rá), a könyv Facebook oldaláról is csak arra lehetett következtetni, hogy május első harmadában az írók még javában benne voltak a munkában.

A könyv megjelenését nem kísérte semmiféle reklámkampány, mint ahogy az egy ilyen sikeres könyvsorozatnál szokott lenni, és ahogy a korábbi részek esetében is történt. Mindössze kb. két nappal a megjelenés előtt kezdték csak promózni a könyvet. Ezek miatt szerintem jogosan merült fel bennem a kérdés: Nem lesz kicsit összecsapott így a könyv? (Pláne, hogy már az előző rész befejezését is annak éreztem.)

Minden kételyem ellenére győzött bennem a rajongó, elmentem a bemutatóra, ahol meg is szereztem az első dedikált példányok egyikét, és azonnal bele is vetettem magam a történetbe.

Bár terveztem, de mégsem sikerült újraolvasnom a sorozatot előtte, így kellett egy-két fejezet, mire újra teljesen bele tudtam merülni a történetbe. Ennek ellenére szinte azonnal magával ragadott. Érdekes volt megint találkozni a már ismert karakterekkel, viszont egy kvázi új szituációban, ugyanis az új könyv 2-3 évvel az előző után játszódik. Néha viszont úgy éreztem, hogy a szerzők is túl hosszú időre szálltak ki a sorozatból, amikor egy-két szereplő kifejezetten rájuk nem jellemző dolgot mond vagy tesz. Ettől függetlenül a könyv teljesen lekötött. Nagyon sokat nevettem és izgultam rajta, és teljesen elmerültem a történetben. Voltak részei, amiket úgy éreztem, muszáj felolvasnom a barátaimnak, hogy mindenki hallja őket, és kifejezetten jól szórakoztam a könyv olvasása közben. Tökéletesen át tudtam magam adni a könyvélménynek.

De mindezek ellenére azt gondolom, hogy az íróknak nem kellett volna így elsietniük ezt a hirtelen jött ötletet, kifejezetten érdemes lett volna még legalább egy hónapig tovább szerkeszteni a művet. Mert bár így is kifejezetten élvezhető volt, egy sokkal jobb könyv kerülhetett volna az olvasókhoz egy kicsivel több ráfordított munkával.

A történetről pedig csak annyit, hogy megint egy teljesen új korba és időbe látogathatunk el, és ismerkedhetünk meg ott híres történelmi személyekkel. Megtudhatjuk, hogy ki és hogyan teszi tönkre épp az időt, és hogy senki sem az, akinek látszik. Hallunk tudorokról és egyéb disznóságokról, és egy apáca és Boleyn Anna szelleme fognak elkísérni minket a kalandos utakra. És bár ez a könyv kezd egyre jobban elmenni a kifejezett tini-irodalom kategóriába, de ez (számomra is meglepetésként) nem zavarja annyira a történetszálat, mint azt elsőre gondoltam volna.

A könyv végénél, amikor épp megtudjuk, hogy semmi sem úgy volt, mint ahogy azt gondoltuk, azért maradt még egy-két kérdésem. Remélem, ezekre majd választ kapok a következő részből. Ahogy azt is megtudhatjuk majd, hogy mi történik a dementorokkal, dalekokkal és hősszerelmesekkel Londonban.

Minden rajongónak ajánlom az elolvasását, az egyértelmű hátulütők ellenére is. A nem rajongóknak pedig ajánlom, hogy kezdjék el a sorozatot, mert nekem elhihetik: nem fogják megbánni.

Ha valaki pedig spoilerekre kíváncsi, vagy csak mindenestül ki akarja beszélni a könyvet, az nyugodtan írjon kommentet, esküszöm, válaszolok.

Rónai Sára (AKG, 11ny. évf.)

Korábban a sorozatról:
A végtelen sorozat: Időfutár (Kovács Emma, 2016. augusztus)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A gyűlölet egy meglehetősen gyakori emberi érzelem. Rokon érzelmei a harag, a düh, az idegesség. A gyűlölet önmagában is létrejöhet, de okozhatja más, például félelem, irigység, tudatlanság, idegenkedés valamitől. Alapvetően egy negatív érzelem. Senki sem szeret gyűlölni. De mégis mindenkinek van valami vagy valaki, amit vagy akit gyűlöl, legyen az a brokkoli, a főnök vagy az iskola.

Emellett viszont a gyűlölet jelentős közösségépítő erő is. Egy közös ellenség összehoz, és egy közös cél elé állítja az embereket. És mit tegyen az ember, ha úgy gondolja, egy közös ellenség igazán összehozhatná valakivel? Ha így akar magának közösséget találni? Íme, itt van néhány tipp, hogy kit utálj – a teljesség igénye nélkül.

Először is, csak azokkal építs közösséget, akik pontosan ugyanazokat és ugyanannyira utálják, mint te. Máskülönben nézeteltérések jöhetnek létre, és azt bizony nem szeretnéd. Ha elhatároztad magadban, hogy csak a hasonló gyűlölettel rendelkezőkkel állsz szóba, akkor már kezdheted is gyűjteni, kiket és miként kell gyűlölnöd.

Gyűlöld az ausztrálokat. Jó, annyira nagyon nem kell őket utálnod… Végül is nem érdekled őket, és ők se érdekelnek téged. Csak ugráljanak kenguruháton ott, délen, messze, téged nem zavar… Csak ne nagyon csináljanak semmit. Meg ne dumáljanak bele. Meg ne jöjjenek ide.

Utáld az amcsikat. A Dél- és Észak-Amerikában élőeket is. Dél-Amerikában csupa idióták élnek, akik semmihez nem értenek, csak a semmittevéshez, a futballhoz meg a drogozáshoz. Bizony, hallottál már a drogháborúról? Ne is akarj te odamenni Dél-Amerikába. Utáld az idióta peruiakat meg a chileieket, meg a hülye brazilokat, meg a mexikóiakat, akiknek nem lehet valami leányálom az országuk, ha annyian akarnak bevándorolni az USÁ-ba. Na nem mintha az USA sokkal jobb hely lenne… Utáld a hülye Egyesült Államokat is. Meg az ott élő kövér idiótákat, akik nem értenek máshoz, csak a zabáláshoz meg a fegyverrel lövöldözéshez. Meg a szar filmek gyártásához. Utáld az USÁ-t, amiért az egész világgazdaságot az uralma alatt tartja és amiért annyi meg annyi dolog onnan származik. Bizony, csomó amerikai étteremlánc van Magyarországon is. Meg akarják ölni a tisztes magyar csárdák és vendéglők bizniszét. Utáld az amerikaiakat. Meg a kanadaiakat is. Azok is idióták. És ne menj Kanadába, mert ott hideg van.

Gyűlöld az afrikaiakat. Bár igazából elég, ha csak szarsz a fejükre, úgy vagy vele, hogy haljanak éhen maguknak, téged aztán nem érdekel, mi folyik a harmadik világbeli országokban, meg hogy mennyire éheznek a kecskepásztorok. Végső soron csak négerek ők is (a négereket utáld mind, legyenek afrikaiak vagy afro-amerikaiak, hülyék mind, ezt te is tudod), hát most ne haljanak meg, de hát ha éppen úgy alakul, akkor érdekli a francot. Éhezés meg a malária, meg a mindenféle betegségek… Hát sajnálatos eset, de nincs azért akkora nagy szerepük ezeknek az afrikai emberkéknek a te életedben. Csípje csak meg őket a maláriaszúnyog, te aztán nem fogsz pénzt adományozni a hálókra. Nagyon helyes, ne is adományozz, utáljad csak őket.

Aztán utáld a távol-keletieket. Hülye kínaiak meg japánok. Tudod, azok a kutyahúst zabáló, vágottszemű, idióta komcsik. Szarj bele a többezer éves kultúrájukba, meg abba, hogy ők találták fel a tűzijátékot meg a szusit. A tűzijátékot a kínaiak, a szusit a japánok, vagy fordítva? Hát ki nem szarja le, a kettő végül is ugyanaz, nem? Meg a koreaiak, meg a vietnámiak is. Ez a sok ázsiai ugyanolyan. Utáld őket teljes gőzzel. Maradjanak csak ott a kis országukban, a kínaiak a nem annyira kicsi országukban, népesítsék agyon Kelet-Ázsiát, zabálják a kutyahúst és beszéljék azt a csomó értelmezhetetlen szarból álló nyelvüket. De neked semmi közöd hozzájuk. Ők népesítik túl a Földet és szülik tele gyerekekkel a saját országukat, hát csak szüljék szépen, de maradjanak ott, és szenvedjenek attól, hogy egy városban élnek annyian, mint három Magyarországon, meg a hasonló dolgoktól. A japánok meg dögöljenek meg a sok földrengésüktől, a dél-koreaiakat zabálják fel a saját kutyáik, a vietkongokra támadjanak rá megint az amcsik, az észak-koreaiaknak meg nem is kell semmi rosszat kívánni, mert azok így is épp eleget szívnak.

Gyűlöld Ázsia többi részét is. A mongolokat, az indiaiakat, a tajvaniakat meg az összes ilyen fura, sárga, vágottszemű idiótát. Akikről nem tudsz semmit, de nem is érdekel, és ne is érdekeljen, hogy milyen állapotban van az országuk, hogy milyen a gazdaságuk vagy hogy háború dúl-e ott éppen… Ne érdekeljen. Csak szard le. Annyit kell tudnod róluk, hogy minden bizonnyal sokkal hülyébbek és fejletlenebbek, mint te vagy. Utáld őket is. Teljes gőzzel.

A Közel-Keletről meg aztán ne is beszéljek. Utáld a dzsihádistákat és a muszlimokat. Utáld a törököket, akik százötven évig ugráltak a fejünkön és bevették Buda várát. És igen, utáld a migránsokat, teljes gőzzel gyűlöld őket. Mondanom sem kell, hogy miért: nyilván 99,5%-uk terrorista vagy terrorista-szimpatizáns, nőgyűlölő, robbantgató ember, aki mindenáron ki akarja nyírni az európai kultúrát és legszívesebben amint Budapestre érkezik, felrobbantaná a Mátyás-templomot és mecsetet építene a helyére. Ne szeresd őket. Nem jó emberek.

De mégis rád akarják kényszeríteni őket! Kik? Az EU! Meg a Brüsszel! Utáld őket is! Utáld az Európai Uniót és utáld Belgiumot. Utáld a franciákat, a németeket és a belgákat is. Utáld az angolokat, akik felháborítóan pofátlan módon befogadták az ötvenhatos menekülteket. Utáld a skandináv államokat, akik mindig be akarnak valamibe kavarni. Utáld az oroszokat, akik negyven évig ugráltak a fejünkön, utáld az osztrákokat, akik kétszáz évig, és utáld a németeket, akik megszállták a hazánkat és gonoszul elbántak velünk. Utáld egész Európát és a mindenféle nemzeteket, népeket és nációkat, akik nem olyanok, mint te. Mert egyszerűen mások. Más a kultúrájuk. Az egyetlen közös dolog bennetek, hogy mindannyian úgy gondoljátok, hogy ti vagytok a világon a legjobbak, és az összes többi nemzet csupa hülyegyerekből áll. Utálj mindenkit Európában. A lengyeleket egy kicsit kevésbé. Utáld az összes környező országot. Hülye Ausztria. Idióta románok, akik elvették tőlünk Erdélyt! Rusnya Szerbia, akik elvették Vajdaságot. Hülye Horvátország, aki elcsórta a tengerünket és évente többszáz magyar turistát csábít el, akik ahelyett, hogy a Balaton mellett ücsörögnének és zabálnák a lángost, az Adriára mennek.

Utáld a másik nemet. Nyilván ez nem teljes gyűlölet, hiszen valamiféle vonzódást csak érzel irántuk, ha az ellenkező nem heteroszexuális tagja vagy. De mégis, nézd le őket. A nők idióta, buta, semmire nem képes lények, akiknek legfőbb feladatuk, hogy a konyhában tevékenykedjenek és gyereket szüljenek. Ezt mindenki tudja. A férfiak kezelhetetlenül buta és végtelenül egyszerű lények, akiket csak a sör, a foci meg a szex érdekel, és rettentő beképzeltek. Ezt is mindenki tudja. Ne figyelj oda arra, hogy mit mondanak a másik nem tagjai, hogy milyen problémák érintik őket. Ha párkapcsolatba lépsz valamelyikükkel, bánj lekezelően a partnereddel, éreztesd vele, hogy igazából nem vagy túlságosan nagy véleménnyel róla és az ő neméről.

Gyűlöld azokat, akik nem a te korosztályodhoz tartoznak. Hogy is tudnának megérteni téged, amikor ők egy teljesen másik korban születtek és nőttek fel? Ráadásul teljesen máshogy viselkednek és máshogy gondolkoznak. És máshogy néznek ki. Utáld őket. Rusnya, begyöpösödött öregek. Rusnya, lázadozó, agyonliberalizált, buta és meggondolatlan fiatalok. Idegesítő gyerekek. Pimasz kamaszok, akik nem adják át a helyüket a buszon. Csóró huszonévesek. Létbizonytalanságban tengődő harmincévesek. Negyvenévesek, akiknek még mindig nincs gyerekük. Ötvenévesek, akik még dolgoznak, de minek? Nyugdíjas hatvanasok, akik elvárják, hogy átadd a helyed nekik a buszon. Vánszorgó hetvenévesek. Depressziósan nyavalygó nyolcvanévesek. Dögöljenek meg mind, ott, ahol vannak.

Utáld a homoszexuálisokat. Undorító és természetellenes mindaz, amit csinálnak. Gusztustalan. Persze szabad országban élünk, de te azért csak utáld őket. Csinálják a négy fal között. Ne hirdessék az utcán, hogy ők mennyire homokosok, és hogy ez mennyire menő már. Utáld a transzneműeket és az LMBTQ kultúra minden tagját. Idióta, gusztustalan emberek, akik csupa undorító fajtalankodást akarnak rákényszeríteni a tisztességes emberekre.

Utáld a cigányokat. Azokat a tolvaj, idióta, erőszakos, bunkó barmokat. Akik csak a tolvajláshoz meg a lopáshoz értenek és segélyből élnek. Akik nem képesek elmenni dolgozni, csak a bűnözéshez és a káromkodáshoz értenek. Utáld őket teljes szívedből, kívánd őket vissza Indiába, oda, ahonnan jöttek. A kis idióták. Közismert tény, hogy a magyarok között nincs annyi bűnöző, és az országban a cigányok lopják a legtöbbet, nem pedig a politikusok.

Apropó politika: természetesen utáld azokat, akik nem értenek egyet a politikai nézeteddel. Akik más pártra szavaztak. Utáld a jobboldaliakat vagy a baloldaliakat. Utáld azokat, akik az elmúlt választáson másra ikszeltek, mint akire te. Utáld azokat, akik az ellenzékre szavaztak vagy azokat, akik a kormánypártra szavaztak, illetőleg azokat, akik nem a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaztak.

Utáld a szegényeket. Utáld azokat az idióta, csóró barmokat, akik rossz körülmények között, minimálbérből élnek és nem tudnak jobb munkát találni maguknak, ami egészen nyilvánvalóan az ő hibájuk. Hát miért nem tanultak többet? Legjobban a hajléktalanokat utáld. Ők büdösek és koszosak, ráadásul alkoholisták is. Utáld a gazdagokat. A beképzelt barmokat. Akik baromi büszkék a vagyonukra, és ennek dicsekszenek is vele. Luxuskaróra, méregdrága telefon, luxusautó. Felvágós barmok. Persze két szalmaszálat keresztbe nem tettek volna életükben, nyilván mindegyik úgy szerezte a vagyonát, hogy nem is dolgozott érte semennyit.

Gyűlöld a vidékieket. Utáld azokat a visszamaradott, csirkenevelgető kis Marcsi néniket, akik nyomorult vidéki falvakban és kisvárosokban tengetik az életüket. Utáld a szerencsétlen vidéki gyerekeket, akik rendes iskolába sem jártak, de továbbra is meg vannak róla győződve, hogy egy Isten háta mögötti faluban lakni a világ legjobb dolga. Vagy utáld a budapestieket. Utáld azokat a rohadt, beképzelt idiótákat, akik azt hiszik, a városuk a világegyetem középpontja. Budapesti vagy? Utáld azokat, akik nem a te kerületedben élnek. Tudod, azokat az elmaradott barmokat a nyóckerben. Tudod, azokat az elkényeztetett, újgazdag hisztis picsákat a Rózsadombon. Tudod, azokat a 12. kerületieket, akik annyira marhára büszkék arra, hogy ők a Hegyvidék, és ettől ők marha menők lesznek.

Utáld azokat, akiknek más a vallási meggyőződésük, mint a tiéd. A zsidókat. Az ateistákat. Az összes vallásos embert. A muszlimokat (őket főleg, mert terroristák és nőgyűlölők, emlékszel még?). Ha keresztény vagy, utáld azokat, akik nem a te felekezetedbe tartoznak. Utáld azokat, akiknek egy kicsit más az istenképük, mint a tiéd.

Utáld azokat, akik nem a te iskoládba jártak. Utáld azokat, akik nem a te cégednél dolgoznak. Utáld azokat, akik olyan újságot olvasnak, tévét vagy filmet néznek, amit te nem szeretsz és nem szeretik azokat az újságokat, műsorokat, filmeket, amiket te. Utáld azokat, akiknek más az ízlésük, mint neked. Utáld a divatmajmokat és utáld azokat, akik nem követik a divatot. Utáld azokat, akik nem olvasnak könyveket. Azokat, akik sokat olvasnak. Akik műveltek és akik műveletlenek. Akik káromkodnak és akik mindig a legválasztékosabban fejezik ki magukat. Akik bunkók és akik fölöslegesen udvariaskodnak. Akik kinyitják neked az ajtót és akiknek neked kell kinyitni az ajtót. Akik a másik végén kezdik el hámozni a banánt, mint te. Akik bármiben is különböznek tőled. A legkisebb dologban is, legyen az gondolkodásbeli, viselkedésbeli vagy kinézetbeli különbség.

És amikor ezzel mind végeztél, alakítsd meg a közösségedet azokkal az emberekkel, akik ugyanazokat utálják, mint te magad. Adott esetben ez a közösség egy főre korlátozódik, aki te magad vagy. Mert egy idő után már nem lesz kivel összehozzon a gyűlölet, amikor mindenkit gyűlölsz. Mert ilyen a gyűlölet. Egy jelentős, erős közösségépítő erő, amely összehoz. Saját magaddal. Egy közösségi szellem, amely a végén mégis magányossá tesz. Már ha megfelelő mennyiségű embert gyűlölsz. És ha az egyik embercsoportot gyűlölöd, miért ne gyűlölnéd az összes többit is? Úgyhogy hallgass rám. Gyűlölj csak mindenkit. Mindenkit, aki eszedbe jut. Hogy a végén egy szerencsétlen, magányos ember legyél, akit minden bizonnyal legalább ugyanannyira gyűlöl egy hasonlóan gondolkodó ember, mint amennyire ő maga gyűlöli a különféle embercsoportokat. Vagy próbálj meg nem gyűlölni senkit, és elfogadóan és nyitottan viszonyulni az emberekhez, bármilyen színűek, neműek, vallásúak, nemzetiségűek vagy akármilyen más tulajdonságúak legyenek is azok. Legyen ez akármilyen nehéz is. Mert bizony nehéz, nem egy könnyű feladat félretenni az előítéleteinket, főleg, ha azokat kulturális hagyományok, statisztikák, viccek, hosszú kifejtős újságcikkek (olyasmik, mint ez itt) és hangzatos szövegekkel megáldott óriásplakátok verik a tudatodba éveken keresztül. De nem lehetetlen. Hogy melyik utat választod, arról igazán te döntesz.

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Imádok olvasni, csak sajnos év közben lassan haladok a könyveimmel. Nyáron viszont rengeteget olvasok, és bepótolom azt is, amire év közben nem volt időm. Összeállítottam egy ajánlót azokból a könyvekből, amiket tervezek olvasni, vagy amiket olvastam és nagyon tetszettek.

Firenzei nyár – Jenna Evans Welch

Igazából ez a kedvenc könyvem, pár nap alatt végeztem vele, annyira beszippantott. A strandon, este, reggel, nappal ezt olvastam. A történet Lináról szól, akinek anyja nemrég halt meg, és az volt az utolsó kívánsága, hogy keresse meg az apját, aki Olaszországban él. Oda is megy, és beköltözik apja házába. Alig várja, hogy vége legyen a nyárnak és hazamehessen, mert milyen az az apa, aki ennyi évig nem keresi a lányát. Viszont a kezébe kerül egy napló, ami az anyja titkairól és életéről szól. Rennel, az újdonsült barátjával nyomozni kezdenek, és rengeteg mindent derítenek ki, ami mindent megváltoztat Lina életében.

Ennek a könyvnek olyan varázslatos hangulata van, hogy én emiatt szerettem bele Olaszországba. Az utolsó fejezetet annyira imádom, hogy legalább hatszor elolvastam. Nagyon, nagyon ajánlom, hogy olvasd el, mert szerintem zseniális.

Duett hamis hangokra – Bart Moeyaert

Ez a könyv Lander és Liselot életéről szól, akik rögtön beleszeretnek egymásba. Ám egy nap nagyon összevesznek. Egy nap azonban történik valami borzalmas, ami megváltoztatja mindkettőjük életét.

Szó szerint óriási csattanó van benne, és nem az, hogy összevesznek, hanem sokkal komolyabb. Én teljesen lesokkolódtam, de nagyon tetszett a történet. Nem egy hosszú könyv, viszont szerintem nagyon sokat ad.

Minden, minden – Nicola Yoon

Ezt a történetet szerintem a legtöbb ember ismeri, mert híres filmet készítettek belőle – én is láttam a filmet, és a könyvet csak utána olvastam el. Egyáltalán nem volt unalmas, még így sem, mert kreatívan van összeállítva az egész, és sokkal jobb, mint a film, amit szintén imádok. Azok kedvéért, akik nem ismerik, íme a tartalom:

Egy lány egy különleges betegségben szenved, nem mehet ki a házból, mert az immunrendszere túl gyenge és belehalna. Egy nap a szomszédba egy új család költözik, ő pedig gyorsan összebarátkozik a vele egykorú Ollyval. Egy idő után ez már nem barátság, és olyan őrültségekbe vezeti ez a lányt, hogy az élete forog kockán.

A nap is csillag – Nicola Yoon

A minden, minden írója írta ezt a könyvet is, ezért nagyon kíváncsi vagyok rá. Még nem olvastam, de érdekesnek tűnik. Rengeteg ember és az univerzum szemszögéből ír az író, és már ez is felkeltette az érdeklődésem. Biztos, hogy idén nyáron elolvasom.

Nem a szemeddel látsz – Eric Lindstöm

Ez a könyv egy vak lányról szól, és arról, hogy hogyan éli át azokat a dolgokat, amik nekünk még úgy is nagy nehézséget okoznak, hogy látunk. Ezt a könyvet sem olvastam még, de már elkezdtem. Nagyon érdekes a történet, mert belelátsz egy vak lány életébe, aki tudja, hogy ha most elindul az utcán, 15 lépés múlva gödör, majd 30 lépés és balra 120 lépés után megérkezik. Nagyon elgondolkodtató és érdekes a könyv. Lehet, hogy ezután már másként fogok tekinteni a problémáimra.

Pulcsiban alszom – Bencze Blanka

Ez a könyv egy anorexiás lányról szól, aki egy nagy trauma után már csak arra tud gondolni, hogy mit eszik. A mai világban ennek kötelező olvasmánynak kéne lennie, mert szerintem miden fiatal lány küzd hasonló problémákkal. Olvasd el, hogy mi történt ennek a lánynak az életével, aki elkezdett nem enni. Ráadásul erről az egészről a szülei nem is tudnak, mert sokat dolgoznak és nem figyelnek rá. A könyvet egyébként egy 11.-es iskolatársam írta.

Gyorsan elhadarom – Lauren Graham

Aki nem ismerné, Lauren Graham a Gilmore Girls (Szívek szállodája) sorozat egyik főszereplője. Én ennek a sorozatnak óriási rajongója vagyok, és mindenkinek ajánlom, hogy picit nézzen utána. Ne a címből ítélj, ez nem egy nyálas dráma, hanem egy vicces, anya és lánya nagyon szoros kapcsolatáról szóló történet, akik között igen kicsi korkülönbség van, mindössze tizenhat év. A könyv pedig a főszereplő színész életét, karrierjét és a hét majd pár év múlva még egy évig tartó sorozat forgatásáról szól. Imádom ezt a sorozatot, és amint megláttam ezt a könyvet, úgy éreztem, hogy el kell olvasnom.

Ezek az én nyári olvasmányaim, mind nagyon jó, bátran ajánlom őket.

Varga Zsófi (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!