Időzavar

Szerda este az AKG színházterme megtelt érdeklődő szülőkkel és diákokkal. Iskolánk egyik színjátszóköre, a Trupp idén a projekthét második napján mutatta be egészéves munkájuk gyümölcsét, az Időzavar című színdarabot. Még a cikk legelején muszáj megemlítenem, hogy ezt a darabot 5 diák írta, tanárukkal, Lőrinc Lászlóval együtt.

Simon Szonja

A történet röviden a következő: Ludens András (Nyári László) megbukik egy vizsgán, majd egy kívánsága nyomán egy alkalmazás kerül a telefonjára, amivel utazni tud az időben. Visszautazik 1018-ba, majd ettől kezdve kézről-kézre jár vissza az időben a telefon, egészen addig, míg a végén vissza nem ér Andrishoz – bár addigra már mindenki sokat változtatott a múlton.

Simon Szonja

Az előadás nagyon humoros és élvezetes, és igazán sajnálom, hogy csak egyszer játsszák. Még ősszel írtam egy cikket a Trupp előző színdarabjáról, ami szerintem nagyon jó volt, mégis, nekem ez valahogy jobban tetszett. Megvolt a hangulata. Az osztálytársaimmal mentem, hogy megnézzük Demeter Lehelt, a csibetársamat, aki a középkori gyilkos grófot játszotta (és nem mellékesen a darab írásában is részt vett), majd megvártuk előadás után, hogy gratuláljunk neki. Az alakítása hiteles volt és nagyon jól játszott.

Simon Szonja

A Tranzit színészei mellett több új szereplő is volt, kiemelném még Zsámbéki Tóbiást, aki Demeter Lehellel együtt idén töltötte el első évét iskolánkban. Tóbiás is nagyon jó volt, otthonosan mozgott a színpadon. Az előadás végén a színészek felhívták telefonon Wohlfart Richárdot, aki a professzort játszotta volna, csak lebetegedett, így Lőrinc László tanár úr vette át a szerepét. Az egész színdarab, a meghajlás, a telefonhívás és persze a két új AKG-s truppos szereplése is bizonyította, hogy ők egy éven át nemcsak együtt dolgoztak, hanem meg is ismerték egymást, és egy jó kapcsolat alakult ki köztük, és szerintem ez is egy olyan dolog, ami élvezhetőbbé tette az előadást.

Simon Szonja

Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett a darab, és már várom, mit fognak jövőre alkotni.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)

fotók: Salacz Máté (11ny. évf.)

A színdarab Facebook esemény oldala

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Éves projektbemutató

Idén 11. nyelvi éves vagyok, ami azt jelenti, hogy azon túl, hogy egész éven át intenzíven egy teljesen új nyelvet tanulok, van még egy jelentős feladatom.
 

Illetve csak volt, mivel májusban ez befejeződött. Ez nem volt más, mint az éves projekt. Röviden ez annyit tesz, hogy év elején kiválasztasz magadnak egy témát, egy projektet, amivel foglalkozni szeretnél. Szerzel magadnak egy konzulenst, egész évben dolgozol és heti rendszerességgel naplót írsz arról, hogy pontosan mit is csináltál. Áprilisban leadod az elkészült produktumodat, májusban pedig az egész évfolyam és a tanárok előtt bemutatod a többieknek a projektedet.

Mi nemrég lettünk túl a projektbemutatókon, és most, utólag visszatekintve, nagyon örülök, hogy lehetőségem volt arra, hogy valamiben komolyan elmélyedjek. Ezen kívül újra megtapasztalhattam, hogy milyen sokszínű évfolyam is vagyunk mi. Mármint szerintem minden évfolyam nagyon változatos, hiszen hetven ember közül mindenki másban jó, mindenkit más érdekel. Csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

A projektbemutatókra akkor került sor, amikor az alsóbbévesek elutaztak témahétre, a végzősök pedig érettségit írtak. Három napra lefoglalta az évfolyamunk a színháztermet, és napi tizenhárom-tizenöt prezentációt hallgattunk végig. Igen, kis fejszámolást elvégezve kijön, hogy így összesen az évfolyam fele állt csak ki a színpadra a három nap során. Ez való igaz. Amiatt alakult így, mert rengetegen külföldön tartózkodnak, illetve olyanok is akadnak, akiknek nem sikerült befejezniük a projektjüket. Ők majd augusztusban vagy szeptemberben fogják bemutatni a munkájukat.

Be kell vallanom, hogy nagyon fárasztó és stresszes három napon vagyunk túl. Főleg azok, akik csütörtökön, pénteken még előrehozott érettségit is tettek. Mert hiába tűnik úgy, hogy egész nap a színházteremben ülni és hallgatni egyszerű, de valahogy mégis leszívta az ember energiáit az, hogy ilyen hosszan fent kellett tartani a figyelmet.

Ettől függetlenül én nagyon élveztem. Hiszen az emberek legalább feléről egyáltalán nem, vagy csak részleteiben tudtam, hogy mi is a projektje. Most viszont, végighallgatva a 10-15 perces prezentációkat, már képben vagyok, ki mivel is foglalkozott az év során. S biztosan állíthatom, hogy rengeteg érdekes, egymástól nagyon eltérő projekt született. Csak hogy pár nagyon eltérő példát említsek: volt, aki programozott, volt, aki énekelt, és olyan is, aki könyvet írt. És ez azt hiszem, ez így van rendjén.

Ami még sokszor meglepetést okoztak, azok a prezentációk voltak. Mert nem egy-két olyan volt közöttük, ami szerintem hihetetlen jóra sikeredett. Attól függetlenül, hogy milyen projektjük volt, egyeseknek sikerült nagyon profinak és összeszedettnek lenniük, mások pedig hihetetlen módon megérintették a közönséget, köztük engem is. Mondhatjuk azt is, hogy valamilyen módon minden projekt és prezentáció jellemezte az adott embert.

Végül még pár tanácsot mondanék azoknak az alsóbbéveseknek, akikre még a jövőben vár ez a megpróbáltatás. Főképpen azt emelném ki, hogy milyen jó érzés, amikor végre befejezed a projektedet, bármennyire is stresszes volt az azt megelőző munkafolyamat. És igen, valóban elég ijesztően hangozhat, hogy ki kell állni a színpadra, reflektorfénybe sok ember elé, de közben nagyon felemelő is. Mert meghallgatjuk egymást, és az mindig jó érzés, ha tovább adhatod, amit csináltál. Illetve bármennyire is húzod a szádat attól, hogy neked nincs kedved végigülni ennyi előadást, hidd el, megéri. Mert lehet, hogy unalmasan hangzik, sőt, biztosan lesznek olyan prezentációk, amik kevésbé fognak meg, de összességében nagyon jó képet ad az évfolyamtársaidról és az évfolyamodról általánosságban.

Göde Anna (AKG, 11ny. évf.)

fotók: KőPapírOlló évfolyam projektbemutatók, 2012

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

A legdurvább tábor

Azt hallottam, a termtud tábor egyik legrettegettebb dolog ebben az iskolában. Ahogy kiejtettük a szánkon, hogy hova megyünk, rögtön az volt mindenkinek a reakciója, hogy „ú, az borzalmas”, és hogy milyen rossz lesz. Azt tanácsolták nekünk, hogy vigyünk sok kaját és meleg ruhákat, és ezért nagyon hálás is vagyok, mert az étkezéseken tényleg soha nem laktunk jól, és éjszaka is hűvös volt, de szerintem egy hálózsákban teljesen elviselhető volt.

Most viszont megnyugtatnék mindenkit, aki azon gondolkodik, hogy mit tehettek a tanárok szegény gyerekekkel, hogy ilyen rosszul érezték magukat. Semmi olyat, amitől rossz lehetett volna ez az öt nap. És nemhogy nem volt rossz, kifejezetten jól éreztem magam, nagyon jó csapatépítés volt. Bár én is kedvetlenül indultam el ebbe az ötnapos táborba, és azon stresszeltem előtte egy hétig, hogy milyen lesz – azok alapján amit a felsőbbévesektől hallottunk –, visszafelé már azért voltam szomorú, hogy haza kell mennem, mert annyira jól éreztem magam (a meleg vízzel zuhanyzás, az étel és a puha ágyam azért hiányzott). Persze ahhoz, hogy jó legyen, kellettek a barátnőim, akikkel együtt jött a jó hangulat is, de hát hol érzed jól magad jó társaság nélkül?

Persze a mai generáció létszükséglete, a wifi sem volt, de még térerő sem. Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de ez nagyon jó volt, mert mindenki kiszakadt az elektronikus kis világából, és csak az első nap volt téma az, hogy „jaj, elvesztem a Streakjeimet Snapen”. Szóval, ha ezt most valaki olyan olvassa, aki valaha ilyen táborba fog menni, ne izguljon, mert nagyon-nagyon jó, de azt azért én is ajánlom, hogy kaját vigyetek.

És most röviden a táborról, hogy mindenki tudja, hogy miről is van szó. Mi a Soproni-hegységben voltunk, itt egy terepgyakorlat keretében tanultuk meg azt, amit a budapesti gyerekek a betondzsungel közepén álló kis zárt épületben. Különböző feladataink voltak, bogárcsapdát állítottunk és utána megvizsgáltuk a bogarakat (senkit ne rémítsen meg, nem kellett hozzányúlni), fákat és növényeket határoztunk. Hát ezek egyértelműen nem a legizgalmasabb programok, de azért ha valakit érdekelnek ilyesmik, annak biztos tetszik. A tábor csúcspontja a csibetúra volt, amin idén 15 kilométert kellett megtennünk. Ez nem volt egy zökkenőmentes feladat, még nekünk sem, pedig mi egyszer sem tévedtünk el. Minden csibe tanult a dolgokból, és megtanultak jobban összedolgozni. Esténként évfolyamprogramok voltak, amiket a patrónusok szerveztek, az utolsó este pedig tábortűz. Az utolsó nap pedig vizsgázni kellett a tanároknál abból, amit a héten tanultunk.

Én minden jövőbeli táborozónak azt ajánlom, hogy ne izguljon, mert jó lesz, és ne stresszeljen a vizsga miatt, mert nem olyan nehéz, hanem inkább érezze jól magát. És persze miután hazaérsz, olyan fáradt leszel, hogy csak aludni fogsz tudni, ha ezt a vonaton meg nem tetted meg.

Varga Zsófia (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Legfrissebb bejegyzések

2018.06.07.

Utolsó kommentek