Szubjektív

– Két nutellás palacsintát kérek! – szólt egy félénk női hang a pult elől.

– Máris hozzuk! – nyugtatta meg Julcsi a türelmetlen vendéget.

Már robogott is a konyharészlegre, hogy tolmácsolja nekünk a rendelést. A teremben mindenki gőzerővel használta fel a legvégső tartaléknak szánt alapanyagokat. A korábban szervezett sorokba pakolt ételek helyett most már csak felfordulás és a rendetlenség uralkodott mindenütt. Julcsi áttrappolt a lefedett szőnyegpadlón, és az önkéntesek közé kiáltott:

– Két nutellás palacsintát kérnek!

– NINCSEN TÖBB NUTELLÁS! – ordítottunk rá kórusban szegény Julcsira.

– Akkor adjunk nekik kakaósat! – próbálkozott tovább.

– DE MÁR AZ IS ELFOGYOTT! – tájékoztattuk.

Kétségbeesetten rohant vissza a szerencsétlen nőhöz, hogy melegszendvicset vagy más, még meglevő péksüteményt ajánljon fel neki kárpótlás gyanánt.

Kutatók éjszakája az AKG-ban

Amikor elmész egy nagyszabású rendezvényre a város távoli sarkába, és órákon át nézelődsz a tömegben, vagy hallgatod a zenét, biztosan megéhezel az este végére. Éppen ezért a tánc és az érdekességek mellett egy vendéglátó részleget is elő kell teremteni a semmiből, különben a látogatók nagy részének egy idő után hirtelen elveszik az érdeklődése a rendezvény iránt. Ám nagy tömeg esetén ez igencsak nehéz feladat. Önkéntesekre is szükség lehet…

Szeptember 25-én, pénteken zajlott le a Kutatók éjszakája az AKG-ban és az ország számos más pontján. Az este számos tudományos programot kínált, az ásványhatározástól a teleszkópozáson át a szabaduló szobáig. Az AKG-s gyerekek szülein és családtagjain kívül néhány nagyobb diákcsoport, és természetesen leendő gimnazisták százai özönlöttek be a kapukon, kíváncsian és elszántan.

Az egészből mi csak rengeteg éhes szájat és telhetetlen gyermekek tömegét vettük észre, akik kedélyesen mászkálnak az épületben, tudomást sem véve a fáradt dolgozók ténykedéseiről a büfé rejtekében.

Pár héttel ezelőtt a tizedikes Szűcs csibe megnyerte a jogot, hogy büfét szervezzenek az eseményre. A vendéglátóegység, mint mindig, most is a földszinten kapott helyet, az újonnan jött hetedikesek kisiskolájában. Amikor megkaptuk a hírt, hogy az a megtiszteltetés ér majd minket, hogy egy csomó ember fogja teleszemetelni a felújított és csillogó-villogó új részlegünket, elállt a lélegzetünk. De hát bele kellett törődni. És ha már a mi helyünkön lesz, miért ne kérhetnének fel néhány önkéntest, akik segítenek elvégezni ezt a nehéz feladatot? Mert a tizedikes csoport egyedül aligha képes kétezer palacsintát megkenni, ötven kiló gyümölcsöt átmosni, majd felszeletelni, illetve megszámlálhatatlanul sok szendvicset hatosával megsütni éjszakába nyúlóan. Ehhez tanári, és az alsóbb és felsőbb évfolyamokból érkező segítségre van szükségük, különben a vendégek fele sajtos melegszendvicset fog kapni csokis muffin helyett.

Jómagam is jelentkeztem önkéntes munkára, ami hatórás ottlétet igénylő feladatnak számított. Első feladat: gyümölcsmosás. Vicces kedvű évfolyamtársaimmal dalolva mostunk almát és szőlőt, zöldet és vöröset. Negyvenliteres lavórokban kellett odahordanunk a temérdek gyümölcssalátának valót. Meg kell jegyeznem, hogy ami banánt a salátátokban találtatok, azt mind jómagam szeleteltem, villámgyorsasággal.

De az igazi feladat a palacsinta megkenése volt. A kenés-tekerés folyamathoz mindenkinek megvolt a saját elképzelése. Volt, aki öntötte, volt, aki csíkban kente, volt, aki bőven rakott bele, és voltak takarékosak is. Andrea nénivel egy meglepően hatékony módszert fejlesztettünk ki, mellyel fele idő alatt kenhetünk meg egy adag tésztát.

Az előre megvásárolt Nutella, kakaó és lekvár nevetségesen kevésnek bizonyult. A fittebb tizedikes fiúkat négyszer kellett elküldeni a boltba kenőanyagért, de mire visszaértek, már diktáltuk is a következő rendelést. De ott lebegett előttünk a tudat, hogy a bolt is be fog zárni egyszer, és ez erősen nyomasztott bennünket. Mikor Balázsék érkezésükkor bejelentették, hogy a kirakat utolsó nutellás bödönjét tartják a kezükben, mindenki spórolósabbra vette a figurát. Ha nem volt már Nutella, kentünk lekvárral, ha az is elfogyott, akkor kakaóra váltottunk. Ha a pultnál hiány volt az egyik fajtából, abbahagytuk eddigi ténykedéseinket, és sürgősen nekiláttunk, újra és újra.

Rengetegszer hangzottak el a Hol vannak a nutellásak? Elküldtétek már a fiúkat? Mikor érnek már vissza? Mit adjunk nekik, ha már semmink sincs? – mondatok.

Az este különleges eseménye volt, mikor egy rejtélyes megrendelő lekváros-kakaós-nutellás-duplatésztás XXL palacsintát kért. Kérését harmadik próbálkozásra sikerült csak teljesítenünk, de mindig a vendég akarata a fő.

Este volt már, mikor az utolsó zacskó palacsintatésztát bontogattuk. Kakaó maradt már csak, egy szomorú sárga zacskóban. Lassú, balladisztikus ritmusban kentünk, és egy-két könnycsepp is került a szottyadt tészta közé.

Késő este a pulthoz ültem, hogy míg a nagyok távol vannak, felvegyem a rendeléseket. A palacsinták „rejtélyes eltűnése” után a melegszendvicsek eladására fókuszáltunk. Egy percre nem figyelek oda, és kórusban kiáltják ki az ablakon: MINDEN FÉLÁRON! Figyelmeztetem őket, hogy ez nem jó ötlet, ám ők kitartanak az új üzletpolitika mellett. Aztán meg csak csodálkoztak, mért nem jött be elegendő profit. Végképp felháborodtam, mikor ötven forintért adtak el egy eredetileg kétszáz forintos szendvicset, de rám se hederítettek.

Fél óra szabadságot kértem, hogy azért mégis körülnézzek a számtalan különleges programlehetőség között, és bejárjam a terepet. Volt ott robotika, társasjátékkör, és lejátszottam egy végzetes sakkjátszmát egy kilencéves fiúval, aki mind mentálisan, mind fizikailag a földbe tiport. Ám mindezek ellenére a sok izgalmas program – érdekes módon – közel sem volt annyira intenzív és magával ragadó, mint baráti társaságban sürögni-forogni a konyhában.

Jó volt tudni, hogy nagy részt vállalok a munkában, és az idő leteltével sokat látott és nagyra becsült dolgozóként távoztam az iskolából. Mindenkit biztatok arra, hogy legközelebb jelentkezzen, mert ez az élmény örökre beleivódik az emlékezetbe.

Rafai Benedek (7. évf.)

A Kutatók éjszakájának fotóalbumai

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Amikor a múlt tanév vége felé, az angol szintfelmérő és a szülői értekezlet napján meghallottam, hogy digitalizálódó iskolába fogok járni, és lesz egy laptopom, amin a tananyag nagy részét kapni fogom, majd’ szétrobbantam a lelkesedéstől. Laptop? Digitalizálódó iskola? Gépen lévő tananyag? Atyaúristen! Hát nem bántam meg, hogy ezt a sulit választottam. (Azóta se egyébként, természetesen, az AKG-nál minimum Budapesten nincs jobb iskola, de simán lehet, hogy az országban se.)

Azóta elkezdődött az új tanév. Megkaptam a laptopom, az Office-accountom és az ebédkártyám – merthogy már az ebédrendelés is online zajlik. Elkezdtem a OneNote program online verziójából asztali OneNote-ba szinkronizálni a tanárok által előállított jegyzetfüzeteket, és… máris beleütköztem néhány nehézségbe.

Először is: nem volt wifi. Nem úgy értem, hogy az iskolában nem volt, hanem a gépemen nem volt. Nem csatlakozott egyik hálózathoz se. Se a suliban, se otthon, se sehol. A szüleim (mindkettő nyolcvan diplomával rendelkező informatikus, nem zöldfülűek) fejenként félóráig bütykölték a gépemet, majd feladták a küzdelmet, és inkább bevittem a kis gonosztevőt az iskola rendszergazdájához, addig pedig ideiglenesen kaptam egy kölcsöngépet.

Matekóra az AKG-ban

Miután a wifiprobléma megoldódott (valami billentyűkombinációval szüntettem meg az internetet, mint utóbb kiderült), jött a következő probléma: a szinkronizálás. A OneNote program ugyanis nem szinkronizálta az online jegyzetfüzeteket a gépemre. Azazhogy szinkronizálta volna, csak ahhoz kellett egy Office-jelszó. Márpedig az Office nem volt hajlandó beengedni, se az eredeti, iskola által kreált jelszóval, se azzal a jelszóval, amire én változtattam meg, se egy másik kreált jelszóval, amit a patrónusom kért SMS-ben az illetékestől… sőt, azt se akarta engedni, hogy megint megváltoztassam a jelszavam! Így pedig megtalálni se tudtam a jegyzetfüzeteket, és online se tudtam dolgozni.

Ezekben a napokban rengeteget dühöngtem. Mi az istennek kellett ez a digitalizált iskola?! Nem lenne sokkal egyszerűbb kiosztani a tankönyveket, megvetetni a füzeteket, oszt’ jó napot?

És az az igazság, hogy de, tényleg egyszerűbb lenne. Csak sokkal unalmasabb is. Nem lenne laptopom, márpedig az nagyon jól jön. Persze nem elsősorban a tanulásra… Meg aztán, ha nem lenne digitalizált iskola, rengeteg könyvet kellene cipelnünk. Igaz, így is vannak tankönyveink, de azokat bent lehet hagyni a szekrényünkben, munkafüzet helyett meg ott van a OneNote.

És nem kell mindig mindenre az egyszerűbb megoldást választani, néha jobb az izgalmasabb. Például: egyszerűbb lenne, ha apukám minden este krumplit főzne meg zöldborsót, és annyi. De nem, minden este mást eszünk, mert ha minden este krumplit ennénk borsóval, az szörnyen, de szörnyen unalmas lenne (tudom, hogy ez nem igazán hasonlítható össze a tankönyves-számítógépes esettel).

Egyébként azóta az Office-accountomat, pontosabban jelszavamat is megbütykölték, így már be tudtam lépni, és a OneNote is szinkronizált végre. Amikor ezt be akartam jelenteni a történelemtanáromnak, jelentkeztem, mire elsápadt és elkomorodott. Megszokta már, hogy ha én jelentkezem, az csak valami bajt jelenthet...

Így, hogy már vannak szinkronizált jegyzetfüzeteim, és tudok dolgozni, azt kell hogy mondjam, nagyon jó dolog a digitális iskola, és örülök, hogy bevezették. Sőt! Az ország összes iskolájában be kellene vezetni! Egész biztos vagyok benne, hogy nagy népszerűségnek örvendene a diákok körében.

Tanul vagy játszik? Cikket ír a szerző!

Persze vannak árnyoldalai is: ha nincs wifi, borul az egész, és ha valakinek gubanc van a OneNote-jával, mint ahogy ugye az az én esetemben is történt, az is blokkolja kicsit a munkát. Meg aztán, sok tanárnak bizonyára idegen lenne ez a drasztikus váltás, hogy szinte teljesen elhagyjuk a kézzel írást. De hát haladni kell a korral.

Mörk Márta Lilla (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nagyon sok cikket lehet olvasni mostanság a menekültekről. Jót és rosszat egyaránt. Eddig nem nagyon foglalkoztatott a téma, de most, hogy az évfolyamunk gyűjtést szervez, elvállaltam, hogy kimegyek a Keletibe, és felmérem, mi a helyzet. Meglepő és megdöbbentő élményben volt részem.

Körülbelül 5-kor találkoztam az ismerősömmel, aki rendszeresen jár ki oda önkéntes munkát végezni. Mikor kiértem, rögtön láttam, hogy itt tényleg nagy gond van. Először is, nagyon sok embert zsúfoltak össze nagyon kicsi helyre, és az ennivaló is kevés. Mindenki szívesen utazna tovább, de sajna minimum 1-2 napra maradniuk kell. Amikor beléptem a Migration Aid (a Magyarországra érkező menedékkérők segítésére alakult közösségi kezdeményezés) raktárába, elállt a szavam. Nagyon sok mindent láttam: müzliszeletek, vizek, takarók, ruhák, tápszerek... stb. Meglepődtem, hogy mennyi ember akar segíteni nekik, és ezt az érzést erősítették azok az adományok, amiket egész nap hoztak az emberek.

Az elején még féltem, és csak az ismerősöm közelében mertem maradni. Kekszet osztottunk a gyerekeknek, és pokrócokat estére. Még kora délután volt szerencsém találkozni a német parlament egyik képviselőjével, aki azt kérdezte, hogy miért nem engedjük tovább a menekülteket. Kijelentette, hogy a németek segíteni fognak. A segítőkkel sokat beszélgetett, nem sajnálta az időt a helyzet felmérésére. Az állapotokon nagyon meglepődött, ezért hamarosan meglátogatja a Keletit a német nagykövetség képviselője is, és ha ők is ennyire szörnyűnek találják, akkor a német kancellárasszony különvonatokat fog küldeni Magyarországra, hogy kivigyék a menekülteket (cikkem megírása után ez a hír a sajtóban is megjelent).

Később megjött az önbizalmam, és ha kértek önkénteseket, mentem, és mondtam, hogy itt vagyok. A többiekkel adományokat pakoltunk, estefelé pedig tájékoztattuk a rossz helyen fekvőket, hogy arra másnap reggel nagyon sok ember fog munkába sietni.

Körülbelül 10-kor megérkezett két vonat, még további 65 menekülttel, akiknek enni kellett adnunk. Akkor nagyon nagy munka kezdődött a főhadiszálláson. Volt, aki konzerveket nyitott, volt, aki kenyeret vágott, és volt, aki jegyeket gyártott a vacsorához, elkerülendő, hogy valaki többször kapjon ételt.

Amikor befutott a vonat, mindenki kiment a vonat elé, és szépen köszöntöttük őket egy müzliszelettel és a vacsorajegyükkel. Ezután bevittük őket az aluljáróba, ahol nem olyan rózsás az élet. Minden nagyon koszos és bűzlik az egész. Egy család elmesélte, hogy pár hajléktalan befeküdt melléjük, és a maradék pénzüket is elvették. Voltak olyanok, akiknek a rendőrök átvitték egy rács túloldalára a ruhájukat, így az elérhetetlenné vált.

Az ételosztással kapcsolatban nem volt annyi dolgunk, csak vissza kellett tartani az embereket, akiknek nem jutott vacsora. A segítő tolmácsunknak be is szólt valaki káromkodva, hogy adjon neki vacsorát. Ezen a kb. 17 éves fiú felhúzta magát, és egy jót behúzott neki vacsora gyanánt. Ebből természetesen nagy verekedés lett volna, ha a felnőttek nem állítják le őket.

Az egyik legnagyobb gondot a telefontöltés jelenti. Mindenki próbál kommunikálni a családjával, és ezért tölti a telefonját. Itt a Keletinél külön sorszám tartozik egy-egy elosztó csatlakozóhoz, ezért nagyon pontosan lehet ezt tervezni.

Az a fél nap, amit ott töltöttem az önkéntesekkel, pont elég volt arra, hogy rájöjjek, hogy a menekültek is emberek, és nem kell őket elítélni, hanem inkább segíteni kell rajtuk. Aki pont ráér, az nyugodtan kimehet, a Keletiben minden segítségre szükség van.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)
A szerző képeivel 

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A szerkesztőségünk birtokába jutott képet az Inferno című új filmje forgatásának búcsúnapján készítette Tom Hanks az etyeki Korda Stúdióban.

Az Inferno filmet a népszerű Da Vinci-kód sorozat rendezője, Ron Howard rendezi, és 2016 októberére tervezik az első vetítését.

A filmet Firenzében, Velencében és Isztambulban is forgatták, de a legtöbb forgatási jelenetet Budapesten vették fel.

A képen Hanks a stáb tagjaival látható: Jon Donahue (színész - balra), Sian Turner Miller (smink - vörös hajjal), Allison Diamond (Tom Hanks személyes asszisztense - sapkában), Marián Linda (második rendezőasszisztens - felül) és Elizabeth Hanks (színésznő, Tom Hanks lánya - jobb szélen).

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A kódjátszma egy angol-amerikai életrajzi dráma, ami mostanában nagy népszerűségnek örvend a mozikban. Mivel sok embertől nagyon pozitív véleményeket hallottam a filmmel kapcsolatban, ezért, mikor volt egy szabad délutánom, beültem megnézni a filmet.

Azt kell mondanom, egy kicsit tartottam tőle, mert alapjában véve nem rajongok az efféle filmekért, de végül kellemesen csalódtam. A film főszereplője Alan Turing (Benedict Cumberbatch), egy zseniális matematikus. A film azt szemlélteti, hogy a második világháborúban a pusztító lőfegyverek, bombák és tengeralattjárók mellett a matematikusoknak is hatalmas szerepe volt az angol győzelemben. A történet arról szól, miként próbálja meg Alan 3 társával együtt feltörni saját ötletével, az Enigmával, a nácik által fejlesztett és alkalmazott kódrendszert. A film során ezt a folyamatot követhetjük nyomon, láthatjuk azt, hogy hogyan és miként próbálják teljesíteni ezt a lehetetlennek tűnő feladatot. Az elején még nem hittek abban, hogy sikerülhet feltörni a kódot, kételkedtek Alan módszereiben, mivel az sokkal precízebb és időigényesebb munka volt társaiénál, és ráadásul nem is volt garantálható a biztos siker. Tény, hogy a feladat egyáltalán nem volt könnyű, sőt, lehetetlennek tűnt. Az ellenség ugyanis mindennap megváltoztatta a kódot, ezért minden sikertelen nap után újra kellett próbálkozni. És ez mindig így is történt, hiszen több milliónyi variáció létezett. És hogy miért kellett volna feltörni ezt a kódot? Mert ezzel a kóddal az angolok olyan információkhoz juthattak volna, amik létfontosságúak voltak a háborúban. Tudomásukra juthatott volna a németek taktikája, és ezáltal több ezer ember életét menthették volna meg.

A filmben Alan vívódását és belső harcát is láthatjuk arról, hogy vajon felvállalja-e azt, hogy meleg. Nehéz volt döntenie, mivel akkoriban ezt még egyfajta betegségnek tartották.

A film szerintem mindenkinek remek kikapcsolódást nyújt. A színészi játék nagyon jó, és a humor sem marad el. Érdekes az is, hogy a karakterek mennyit változnak, hogy alakulnak át a film során. Az tetszik a legjobban benne, hogy nem tudod, mi is fog történni, és hogy egyszerre tragikus, megrendítő és izgalmas a történet. És hogy feltörték-e a kódot? Alan felvállalta azt, hogy meleg? Ezekre a kérdésekre mind választ kapsz, ha megnézed a filmet.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

Kódjátszma (The Imitation Game, 114’, 2014)
Rendezte: Morten Tyldum
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Először a Csillagainkban a hibát olvastam, és mint sok más tinilány, én is szívembe zártam a rákos fiatalok és szép szerelmük történetét. Aztán, mint lelkes olvasó, belájkoltam az író oldalát.

Mivel naponta vagy milliárd posztja van, nem szoktam őket elolvasni vagy megnézni, de egy idő után felfigyeltem a „Paper Towns” posztokra. Elképzelni se tudtam, mi lehet, aztán végre jött egy előzetes, amiből megtudtam, hogy ez bizony nem valami szervezkedés vagy hasonló, hanem John Green egyik könyvének filmes adaptációja, amiben Cara Delevingne, az éppen felkapott modell játssza a fantasztikus és hihetetlen Margo Roth Spigelmannt. Aztán betévedtem a könyvesboltba, és megláttam a Gabo kiadó legújabb könyvét. Kimondhatatlanul boldogan szaladtam a polchoz, eszembe sem jutott ugyanis korábban, hogy máris lefordították a könyvet.

A történet Quentinről (Q-ról), a végzős fiúról szól, aki – mióta találtak egy halott férfit a parkban –szerelmes Margóba. A lány népszerű az iskolában, jól tanul, és ráadásul hihetetlen kalandokat talál ki és visz véghez (nem írom le, hogy miket, ugyanis ezért érdemes elolvasni a könyvet). Aztán egy éjszaka Margo bemászik Q ablakán, és megkéri, hogy kísérje el őt, hogy megbosszulhassa „barátai” hazugságait. A 11 pontos terv utolsó pontja a SeaWorldbe való betörés. Ebbe, bár Q egy nagyon rendes és előrelátó fiú, mégis belemegy a lány kedvéért. Aztán Margo másnapra eltűnik. Senki nem tudja, hova mehetett, de mivel máskor is csinált már hasonlókat, mindenki biztos benne, hogy pár napon belül visszatér. Ám mikor már a sokadik napon sincs semmi hír róla, mindenki aggódni kezd. Q megtudja, hogy Margo minden egyes eltűnésekor nyomokat hagyott maga után, hogy a szülei megtalálhassák, ám mivel a lány már betöltötte a 18-at, és a szülei megharagudtak rá, most nem hajlandóak keresni őt. Q ezt úgy veszi, hogy Margo biztosan neki rejtette el a nyomokat. Mikor egy nap leengedi Margo redőnyét, egy plakátot talál rajta, ezt egyértelműen jelnek veszi, és a barátaival együtt nyomozásba kezd.

Míg a nyomok egyre közelebb viszik a lányhoz, a barátai iskolai élete is rendeződik. A „nyomi” fiúk, vagyis a két barátja népszerűek lesznek, és eljutnak a végzős bálba. Q közben próbál rájönni, mit rejtenek Whitman sorkiemelővel megjelölt sorai, miért ment el Margo, és hogy ki is ő tulajdonképpen. Ki Margo valójában?

A regény, bár szerintem a története kevésbé ütős, mint az Alaska nyomábannak vagy a Csillagainkbannak, de jól olvastatja magát, nagyon humoros, és cseppet sem szomorú. Érdemes elolvasni, már csak azért is, hogy megtudjuk, mik azok a papírvárosok. A befejezés nem hollywoodi, de nem is nagyon szívkitépős, hanem valós. Ezzel pedig remélem nem árultam el semmit. És ha valaki a könyv végére lapozna, mert nem bírja a feszültséget, akkor is jó olvasmány, mert vannak még megdöbbentő és szórakoztató jelenetek. Az író eddigi legkönnyedebb regényét pedig, mint már említettem, hamarosan a mozikban is megnézhetjük. Remélhetően hasonlóan illeszkedni fog a könyvhöz, akárcsak legutóbb, mert akkor ez is óriási siker lesz.

Sándor Csenge (AKG, 8. évf.)

John Green: Papírvárosok (Paper Towns, Gabo Kiadó, 384 o., 2015)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nemrégiben a Pesti színházban megnéztem a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabot. Nem nagyon volt kedvem elmenni, de megvolt a jegy, szóval menni kellett.

Unottam adtam le a kabátomat a ruhatárba, unottan ültem be a nézőtérre, és unottan azon gondolkoztam, hogy mennyi minden más dolgot lehetne csinálni az idő alatt, amíg itt vagyok. Amikor elkezdődött a darab, valami pantomimes jött elő, és egy lepedőre tette az előre odakészített papírhajót. Ezután behúzott egy locsolócsövet, és megmutatta, hogy az működik. Utána széles mosollyal az arcán felénk fordította a csövet. Ekkor jöttem rá, hogy nem is lesz ez annyira rossz.

A darabban kétpercenkén poénok hangzottak el (amik nem voltak erőltetettek), és az egész mű meg volt spékelve egy bravúros szereposztással. Most pedig joggal kérdezheti bárki, hogy mégis, mi köze van a fürdőkádnak ehhez a darabhoz. Erre nagyon egyszerű a válasz: a fürdőkád fontos eleme volt a darabnak. Voltak olyan szereplők, akik folyamatosan a fürdőkádban voltak.

Nálam kisebbeket nem láttam a nézőtéren, de jobb is, hogy a szülők a kicsiket nem hozzák el, mert erre a darabra bőven ráfér egy 12-es karika. Az előadás tehát végül is nagyon tetszett, kellemesen csalódtam benne.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf)

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Pesti Színház)
Rendező: Marton László

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Korunkban egyre nagyobb mennyiségben bocsátunk PET palackot a környezetünkbe, és bele sem gondolunk, mennyi kárt okozunk ezzel a Földnek és saját magunknak is. Három gimnazista srác (Iványi Tamás Gergely, Márkus Tamás és Czikkely Márton – Városmajori Gimnázium) arra vállalkozott, hogy egy projekt keretein belül bemutassa a PET palack tulajdonságait, és megoldásokat kínáljon a palackmennyiség visszaszorítására. Ezzel pedig sikerrel pályáztak arra, hogy képviseljék Magyarországot a Svéd királyság által szervezett nemzetközi versenyen.

A munkát azzal kezdték, hogy egy 500 fő bevonásával végzett felmérésből kiderítették, hogy egy átlag magyar polgár megközelítőleg ugyanannyi csapvizet és ásványvizet fogyaszt évente. Ebből következik, hogy kb. 200 db másfél literes PET palackot használunk el évente, fejenként. Nem kevés, pedig ez csak az ásványvizes palackok száma.

Na de mit is tudunk a PET palackról, ami miatt ijesztőek az előbb felsorolt adatok?

A PET kémikusul polietilén-tereftalát, egy hatalmas, polimerizált szén alapú molekula. Egyes előnyösnek vélt tulajdonságai miatt egykettőre a gyártók kedvencévé vált. Stabil, tehát nem bomlik le, így hosszú ideig lehet használni. Ennek ökológiai hátránya az, hogy a palack készítéséhez igénybe vett nagy mennyiségű szén nem kerül vissza a körforgásba. A PET lebomlási ideje nem ismert, mindenesetre nagyon hosszú. A másik, az ipar számára előnyös jellemzője az, hogy igen ellenálló. Nem lehet feloldani sem koncentrált savakban, sem lúgokban, sem ismert szerves vagy szervetlen oldószerekben. Végül pedig az olcsó alapanyagok és előállítási költségek teszik vonzóvá.

Arra viszont nem gondolnak, hogy használat során mennyi veszélynek vagyunk mi, fogyasztók is kitéve. Ugyan az apróbetűs részben ott van a fólián, hogy fénytől óvni kell – de őszintén, mind láttunk már Balaton-parti büfék vagy nyári grillezés során, akár órákon át a napon álló palackot. Ennél rosszabbat nem is tehetnénk azzal, amit aztán el szándékozunk fogyasztani. A fiúk el is magyarázzák miért:

„Vettünk két félliteres PET palackot, és a tartalmát kicseréltük desztillált vízre. Az egyiket két napra kitettük a napra, a másikat pedig egy fénytől elzárt szekrénybe helyeztük” – magyarázta a kísérletet Marci.

Az eredmény az lett, hogy az UV fénynek kitett palackba 12%-kal több anyag oldódott az azt alkotó anyagokból. Azt, hogy ez miért káros, már nem is kell magyarázni. Ezen kívül, elégetve a palackot – ami igen gyakori eljárás – rákkeltő vegyületek szabadulnak föl. Az pedig sokkoló, hogy mennyi baktérium él a csavaros kupak alatt, amiket még egy alapos mosogatással sem tudunk eltüntetni.

És hogy mit javasolnak a fiúk e nem éppen ideális termék helyett?

Ne féljünk a csapvíztől! A mostanában divatos tévhitekkel ellentétben semmi ártalmas nincs benne. Még annyi klór sincs, ami a szervezetünkre bármennyire is káros hatással lenne. Ha furcsamód mégis rettegnétek a szomjoltás eme formájától, létezik egy nagyvárosi bennszülötteknek igen meglepő, mégis egészen kézenfekvő megoldás. Hétvégenként tegyetek rövid túrákat a természetbe, és kutassátok fel a bevizsgált forrásokat. Meg fogtok lepődni, a kutatás során találkoztak majd olyan családdal, akik hétvégén az erdőből hozzák el azt a vizet, amit aztán egész héten fogyasztanak. Ha pedig ez a megoldás sem tetszik, a legkézenfekvőbb, hogy PET palack helyett használjatok inkább zárható üveget.

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)

A cikk megírásához segítséget nyújtott: Czikkey Márton

A Városmajori Gimnázium csapata képviseli Magyarországot a Stockholm Junior Water Prize nemzetközi döntőjében, a stockholmi Víz Világhéten, 2015. augusztus 22-27. között. Díjnyertes dolgozatuk címe: The Secrets of Drinking Water.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A harmadik hetedikes témahét a Börzsönyben volt, a Csattogó völgyben, Kismaros mellett. Igazán nem tudtam, hogy mire számítsak: bulizni fogunk a héten, vagy tanulás lesz ezerrel, mert a hét végén lesz egy vizsga – közben meg mindenfélét osztályoznak, és ez egy fél epochát ad majd ki… de csak szépen sorban, kezdem is az elején.

Hosszú hétvégés vasárnap 10 óra volt, mikor találkozott az évfolyam a Nyugati pályaudvarnál. Az ötnapos táborba mindenki hozta a bőröndjét, csomagját. Én szerintem jobban izgultam, mint a többiek, mert bármilyen hihetetlen, még sosem utaztam vonaton. Verőcére érve felszálltunk egy buszra, és 5 perc múlva már ott is voltunk a táborban. A táj nagyon szép volt, mindenhol fák és virágok voltak, főleg pitypangok, és folyton azzal szórakoztam, hogy elfújtam őket. 30 kis faházikó volt egymás mellett, mindegyik hatágyas, de addig könyörögtünk, míg végül nekünk beraktak egy pótágyat is, hogy heten is elférjünk. A házak előtt volt pár kerti pagoda, utánuk 2 röpi-, és egy kosárpálya, meg egy nagy mező, amiről később derült ki, hogy egy focipálya. Hátul egy nagy medence, elöl pedig a patrónusi házak, ahol általában gyülekezni kellett. A közelben még egy előadóterem és az ebédlő volt. A medencéről annyit, hogy az volt a legjobb a táborban, mert aki nem hozott fürdőruhát, előbb-utóbb úgyis vizes lett, mert a fiúk egymás után lökték be a lányokat a vízbe. Na, erre a sorsra jutottam én is.

Az első nap nagyon unalmas volt. Először Marsi tanár úr tartott egy előadást a Börzsönyről, ami nem nagyon kötött le. Tanultunk a bogarak begyűjtési módszereiről is. Ezek közül az egyik volt a talajcsapda, amit el is kellett készíteni csapatokban. Egész jól sikerült szerintem, de az eredmény lehangolt: 14/20.

Az első este nagyon király volt. Sokáig beszélgettünk mindenféléről, meg sokat nevettünk, főleg Piri miatt, aki minden egyes másodpercben azt kérte, hogy mutassam meg a képet a telómról. Egy idő után az agyamra ment, de belefért, mert a képen Orlando Bloom szerepelt. Ezt „szépítette” az erős testszag a szobában, mivel a fürdő (mondjuk úgy) nem volt kulturált, így az első napon senkinek nem volt kedve fürdeni.

Másnap szörnyű feladatot kaptunk: rajzoljuk fel az egész tábor térképét arányosan egy lapra. Szóval kaptuk sok-sok grafitot, egy A2-es lapot és mérőszalagokat. Egy idő után mindenki megbolondult a feladattól, mert 3-szor kezdtük újra, és nem jutottunk semmire. Az utolsó napon, amikor még dolgozhattunk, egy tanár segítségével elkezdtük, és majdnem be is fejeztük. Végül nem lett tökéletes, de ez egyáltalán nem érdekelt akkor minket.

Amúgy reggel korán kellett kelni egy szorgalmi feladat miatt, amire a tábor végén megkaptuk az 5 pontot. Szerdán volt egy nagy kirándulás, csibénként, útközben különböző feladatokkal és próbákkal. Jó volt, azon kívül, hogy nagyon elfáradtam a végére. Amit még nem említettem, az a sok-sok előadás volt, és hogy kimentünk a patakhoz vízi állatokat halászni, vízi növényeket szedni vagy fákat elemezni. És egyre csak gyűlt a tudásanyag.

Az utolsó nap reggelén már 6-tól lehetett vizsgázni. Hál' istennek, csoportosan. Mi egy jó időpontot szereztünk, 7:30-ra. Egyre csak jöttek az infók, hogy a vizsgázók milyen eredményeket kaptak (max. pontosról nem is hallottunk), és csak nőtt a feszültség. Végül a vizsgán nagyon megkönnyebbültünk a könnyű kérdések miatt, bár Nádori tanár úr az egyik jó válaszom után elkezdett röhögni, ami kicsit megzavart, de utána mindnyájan 10 pontot kaptunk. Remélem, nem néztek hülyének, amikor az egész tábort átszelve kiabáltuk az eredményünket. 10 órára mindenkinek be kellett csomagolni (amit senki sem bánt), és elindultunk a busszal. Szerintem a két buszsofőr elég sokat ihatott előző este, mert egyszer rossz helyre vittek minket (amit abból is tudtam, hogy amikor a patrónusom megkérdezte, hogy hol vagyunk, azt mondták, hogy nem tudják), másszor meg vagy 10-szer tolattak vissza a rendes útra. A vonatút már simán ment, ott nem kanyarodtunk el rosszfelé. Mire 3 óra lett, a pályaudvar megtelt szülőkkel, akik boldogan várták gyerekeiket, és diákokkal, akik annyira nem voltak lelkesek a szüleik irányába, de boldogak voltak, hogy vége a tábornak. Negyed óra múlva már egy hang sem volt a peronon.

Graur Lilla (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Gyakran felteszik az embernek a kérdést: egészségesen táplálkozol? Vajon mi az egyáltalán, hogy egészséges táplálkozás?

Olyan mintaétrend nincs, amit ha bemagol az ember, és csak azt követi, akkor egészségesen táplálkozik. Az egyik legfontosabb alapelv a változatosság. Ha változatosan táplálkozik valaki, valószínűleg minden számára hasznos anyag a szervezetbe fog jutni. A zsírok, szénhidrátok fogyasztása nem hizlal, a túlzott fogyasztásuk hizlal. Az ajánlott energia-bevitel 20-30%-át zsírokból, 15%-át fehérjékből, 55-60%-át szénhidrátokból érdemes fedezni.

A táplálékbevitel napi eloszlását tekintve érdemes reggelire a legtöbb ételt fogyasztani, és vacsorára a legkevesebbet. Ha valaki egész nap nem eszik, hajlamos a bevacsorázásra. Fontos, hogy naponta akár ötször is étkezzünk, de sohasem annyit, hogy úgy érezzük, kipukkadunk. A vitaminbevitelre is oda kell figyelni, ha valaki változatosan étkezik, akkor elegendő vitamint fog magához venni. Vitamintúladagolás létezik, azonban ha az ember nem fogyaszt nagy dózisban mesterséges vitaminokat, ez gyakorlatilag lehetetlen. És mindig pótoljuk a folyadékokat, napi 3-4 litert.

Ha valaki fogyókúrázni akar, nem elég azt mondani, hogy akkor majd nem eszek egy hétig, és lefogyok. A drasztikus diétával történő fogyás fele az izomból származik, mely a zsírokat égeti, tehát ha az ember visszatér a normál étrendjéhez, a kevesebb izom kevesebb zsírt fog elégetni, és ez a fogyókúratípus hosszú távon hízáshoz vezet. A táplálkozási arányok megtartásával kell fogyni, fokozatosan, kitartó munkával. Ez a fogyókúra lesz eredményes.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a téma, részletesen olvashatsz róla Boros Szilvia: Sporttáplálkozás című könyvében (Krea-Fitt Kft. 2008).

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!