Szubjektív

7 diákjegyet kérek szépen, és ugye a macimnak nem kell jegyet venni?

Ez a mondat teljesen természetesnek hangzott, amikor a Ted vetítésére kértem jegyet egy plüssmacival a hónom alatt. A pénztárosnő viszont már nem úgy nézett rám, mintha teljesen normális lennék. Attól én még vidáman ültem be a filmre a barátaimmal és a macimmal. És a vidámságom a film kezdete után 106 perccel sem lankadt, sőt!

A Ted egy olyan film, aminek már az előzetesén is remekül szórakozik az ember. Hát még a filmen! A történet egy szerencsétlen kissráccal kezdődik, akinek minden vágya egy barát. Persze annak rendje és módja szerint meg is kapja a hőn áhított játszótársat egy meglehetősen nagy plüssmaci személyében. Aztán a kisfiú felnő, lesz egy gyönyörű barátnője, de a legjobb barátja még mindig egy mackó. És hát Ted nem egy jól nevelt csacsi öreg medve. Sokkal inkább egy perverz, drogos és alkoholista vattapamacs. Ebből az alapból aztán szépen kikerekedik egy történet, de a végét természetesen nem fogom elmondani.

Kevés olyan film van, ami alig több mint tíz perc alatt a fél amerikai sztárvilágot kifigurázza, mindezt egy beszélő plüssállat segítségével. És azoknak a filmeknek a száma sem sokkal több, amik az elejétől a végéig nevettetnek. És nem csak egy embert, hanem az egész közönséget. Mindenki együtt nevetett a filmen, a mackón, aztán persze a végső csavar miatt mindannyian együtt izgultunk.

A szereplőválasztás nem tökéletes, Mark Wahlberg és Mila Kunis eléggé érdekes csapatot alkotnak, de azért valahogy megbirkóznak párkapcsolati problémáikkal. Ezt ellensúlyozza, hogy a többi karakter csak arra való, hogy viccet csináljanak belőlük.

A Ted egy olyan film, ami szórakoztat, ami alatt az ember nem unatkozik, és ami miatt érdemes a macit is elvinni a moziba. Hiszen ezt neki is látnia kell!

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

Ted (amerikai film, 2012, 107')
Rendezte: Seth MacFarlane
Szereplők: Mark Wahlberg, Seth MacFarlane, Mila Kunis

Bár néhányan örülnének neki, ha a Roxfort talárjaiban járhatnának iskolába, esetleg néhányan szívesen röpülnének végig a folyosókon, lépcsőkön, mint Superman, miközben a köpenyük lobog mögöttük a menetszélben, de a többség mégsem díjazná ezt az „iskolaköpenyesdit”.

Az iskolaköpenyt azért akarják bevezetni az ország iskoláiban, hogy eltakarja a tanulók családjai között lévő vagyoni különbséget. De hogyan? Nem lehet örökké egy bura körülöttünk, amely eltakarja egyéniségünket. Egyencipő és egyentáska is lesz? Ékszert sem szabad majd hordani, vagy abból is csak egyformát lehet? Ijesztőek és visszataszítóak lesznek az iskolák, amelyek mindegyikében a gyerekekből fognak klónhadsereget nevelni – mint a Star Warsban.

És biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc ruhánk. Na, és mi van az iskolán kívüli programokkal? Nem mehetek el a barátaimmal moziba, mert ott nincs rajtam az iskolaköpeny, és meglátják a „civil” ruhámat, ami nem feltétlenül ugyanabba az árkategóriába tartozik, mint a társaimé? Vagy nem hívhatom meg őket a házunkba, lakásunkba, mert lehet, hogy nagyobb, mint az osztálytársaimé? És az iskolai táborok meg a témahetek? Ha épp kiránduláson vagyunk, csak nem lesz rajtunk a köpeny?! A kütyükön is látszódni fog, hogy mennyit keresnek a szüleid. Az iPhone-okat nehéz összekeverni a Tesco mobilokkal! És a szegényebbek sem fogják ettől milliomosnak érezni magukat! Akiknek kenyérre se telik, azt is eltakarja köpeny?

Legyen inkább olyan az iskolaköpeny, mint A császár új ruhája – láthatatlan… csak az „okosak” lássák!

Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)

A 80-as évek...

Június 5-én, kedden napközben 91 éves korában hunyt el Ray Douglas Bradbury, aki az ötvenes években Isaac Asimov, Arthur C. Clark és Stanisław Lem mellett korának egyik legnagyobb sci-fi írója volt.

Az 1920. augusztusában született író nem járt egyetemre, könyvtárakban fejlesztette saját magát, ennek okán sosem vált belőle tudományos elme. Könyveinek koncepcióit később nem is tudományos-utópisztikus alapon, sokkal inkább társadalmi-szociális alapokon dolgozta ki. Könyvei egyikében, a Marsbéli krónikákban (The Martian Chronicles, 1950) például egy marsi kolóniában a rasszizmus által keltett problémákat, viszályokat ismerjük meg.

„Az űrkutatás szabadságot és békét hozhat. Ahogy annak idején átjöttünk az Újvilágba, és Európa minden problémáját magunk mögött hagytuk. Amikor majd továbbmegyünk a Marsra, itt hagyunk minden földi gyűlölködést. Új esélyt kapunk a békére, a haladásra, a képzeleterőnk kipróbálására.” (Ray Bradbury)

Leghíresebb könyve, a Fahrenheit 451 (1953) egy disztópia, azaz egy negatív jövőkép, ahol a hatalmat gyakorló társadalmi réteg minden könyvet eléget, azért, hogy csak tőlük lehessen tanulni (innen is a könyv címe, a papír meggyulladásának hőmérséklete). Ray Bradbury számos díjat nyert el könyveivel, megkapta a Nebula-díjat, amit az Amerikai Sci-fi Írók Akadémiája ad, a Hugo-díjat, amit minden évben a legkiválóbb sci-fi művek kapnak, illetve munkássága lezártával a Pulitzer-díj egy speciális fajtáját is odaadták neki. Ezen kívül egy díjat és egy aszteroidát is elneveztek róla. Kedden tehát egy újabb legenda távozott.

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

Már talán a dédnagymamáink sem emlékezhetnek arra az időszakra, amikor még csak némafilm volt. Csak zene és semmi beszéd.

A moziban telt ház volt. Mindenki kíváncsi volt a francia filmre, ami megnyerte az Oscar-díjat. Bevallom, én nem hittem, hogy ilyen jó film lesz, de ahogy vége lett, rögtön megváltozott a véleményem. Az egész film igazából az újuló korról szólt, vagyis arról, hogy felejtsük el az öregeket, és fedezzünk fel új tehetségeket. 1927-et írunk, George Valentin a legjobb némafilmes. George-ot mindenki imádja, de amint betoppan egy ifjú hölgy, Peppy Miller, aki elkezd szerepelni a hangosfilmekben, ő lesz az új csillag, George pedig elfelejtődik és elszegényedik. Az ifjú hölgy pedig nem más, mint akit a nagy némafilmes, George fedezett fel.

George Valentin élete a szemünk előtt pergett le. Először gazdag és fényűző életet élt, aztán egyre csak szegényedik, és a végén már semmije sem maradt, csak ő, az emlékek és a hűséges kutyája. Peppy Miller, az ifjú színésznő mindig is szerette a férfit, ezért befogadja egy baleset után, míg a színész össze nem tudja szedni magát.

Így, hogy nem volt szöveg, és minden érzelmet és hangot a zenével kellett megoldani, valahogy még élvezhetőbb volt a film. A főszereplő csodálatos volt, a nő elbűvölő, ketten pedig egy csodálatos párt alkottak – ezt bizonyítja az utolsó nagy finálé, ami mindenkit meglepetésként ért.

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

The Artist - A némafilmes (The Artist, 2011, 100')
Rendezte: Michel Hazanavicius
Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman

Az ember mások és saját hibájából tanul, az AKG-ban sincs ez másképp. Elkerülhetetlen, hogy a tizenkettedik évfolyam előtt ravasz módon megbújó projektmunkához hasonló szellemi és fizikai megmérettetéssel előbb vagy utóbb ne találkozz – legkésőbb az egyetemi diplomamunka készítésénél. Pár tanács következik azoknak, akik hatalmas vagy kevésbé hatalmas hévvel készülnek a projektmunkájukra.

A projekt nagyon csúnya dolog. Csőbe akar húzni, ki akar gáncsolni, azért született, hogy elvegye az életkedvedet. A projektnek véleményem szerint két kritikus pontja van, a témaválasztás és konzulens kiválasztása. Talán mindenkinek egyértelmű, hogy olyan témát fog választani, ami érdekli, de ennek fontosságát mégsem győzöm eléggé hangsúlyozni. Nagyon könnyen beleeshetsz abba a csapdába, hogy olyat választasz, ami nem igazán érdekel. Vesd össze a választott témádat a továbbtanulási céljaiddal, célszerű, hogy legyen köze hozzá. És nem bűn leemelni a polcról egy olyan típusú könyvet, amilyent esetleg el kell olvasnod a projektmunka alatt, vagy aki kreatívabb, annak nem árt, hogyha belekóstoltok egy óra erejéig, hogy mit fog csinálni egy éven keresztül. Iszonyú rossz, hogyha kiderül például az, hogy képtelen vagy nagyobb mennyiségben a projekttémádban olvasni.

A második, a konzulens személyének kiválasztása. A konzulens a te mentorod. Segít, de nem készíti el helyetted a munkát. Sokat könnyíthetsz a dolgodon egy jó konzulens kiválasztásával. Legyen hasonló elképzelése a világról, hasonló gondolatai, mint neked. Legyen szakértője a témának, és nem rossz, ha van néha ideje is rád. Ha nincs, akkor legalább ismerje az e-mail intézményét – gondolhatod, hogy ez valami vicc, de ötven felettiektől ez már nagy elvárás – tisztelet a kivételnek. Személyes javaslatom az, hogy itt tanító tanárt vagy osztálytárs szülőt válassz. Magad dolgát könnyíted meg, ha nem kell még egy embert beavatnod az alternatív oktatás módszertanába, és elmagyaráznod, hogy mi is a projekt, és hogy hol helyezkedik el a konzulens személye a csibe-kupac-patrónus tengelyű koordináta-rendszerben.

Nem tanács, de ne érjen felkészületlenül, hogy projektnaplót kell vezetned, előtte pedig munkatervet is kell írnod a munkádhoz. Záró tanács: ne vállalj túl nagy témát. Az idő alatt, ami alatt ezt meg kell írnod, célszerű lenne eljutnod egy nyelvből olyan szintre, hogy akár középfokú vizsgát is tehess belőle.

Nekem szerencsém volt. Nem biztos, hogy neked is szerencséd lesz.

 Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

Egy történet egy rokkant emberről és egy börtönből frissen szabadult zűrös fekete srácról. De nem nyálas, hanem szórakoztató.

Habár már közel öt hónapja fut a mozikban, nemrég még mindig teltházas vetítésen láttam a francia sikerfilmet. Sokan mondták már, hogy nézzem meg, mert ez egy vicces film, ami nem egy hétköznapi témát dolgoz fel. Mikor kijöttem a vetítőteremből, úgy éreztem, nem kellett csalódnom.

A történet Drissről (Omar Sy), a zűrös életű fekete srácról és egy nagyon gazdag, ám egy balesetben nyaktól lefele lebénult férfiról, Phillipe-ről (François Cluzet) szól.

Phillipe-nek szüksége van egy ápolóra, így kíváncsiságból felveszi Drisst. A srác soha nem dolgozott még sérült ember mellett, így nem sok tapasztalata van. Ahogy egyre jobban belejön új munkájába, úgy ismeri meg közelebbről felettesét, és így lesz a munkakapcsolatból rövid időn belül barátság.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen témát ennyire viccesen fel lehet dolgozni. De ez a film nemcsak hogy vicces volt, hanem igényesen szórakoztató is. Nem volt tele erőltetett poénokkal, inkább az emberi lélek viccesebb oldalát mutatta be. Egy-egy beszóláson, félresikerült mozdulaton az egész nézőközönség együtt nevetett, és ilyet már rég tapasztaltam. Driss nyíltszívűsége és jóakarása, illetve Phillipe élethez való hozzáállása mindenkit lenyűgözött a teremben.

Ezt a filmet mindenkinek tudom ajánlani, kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül, viszont egy dolog feltétlen szükséges hozzá: a szórakozni akarás.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Életrevalók (Intouchables, 2011, 112')
Rendezte: Eric Toledano, Olivier Nakache
Szereplők: François Cluzet, Omar Sy

„Tudod, én nem akartam félvér lenni. Ha azért olvasod ezt a könyvet, mert azt gyanítod, hogy te is félvér vagy, azt ajánlom, most csukd be, és ne is olvasd tovább! Bármit is hazudott a születésedről az anyukád vagy apukád, hidd el nekik, és próbálj meg normális életet élni!” - kezdi könyvét Rick Riordan a Percy Jackson és az olimposziak sorozat első könyvében. Egy ilyen kezdés után ki ne olvasná tovább?

A regény keretéül a görög mitológia szolgál. Mivel az olimposzi istenek halhatatlanok, ezért ma is köztünk élnek, csak kicsit másképp. Az istenek lakhelye a 21. században az Empire State Building 600. szintjén található, de ezt az egyszerű halandók nem látják a „köd” miatt, mint ahogy sok más dolgot sem, amit nem képesek felfogni. A hárpiák buszon utaznak, a bőrkabátot és napszemüveget viselő Árész Harley Davidson motoron jár, és a legtöbb gyorsétteremben is szörnyek a kiszolgálók. Hatalmi harcuk befolyásolja az emberiség történelmét, mindennapi életét. Például az 1939-45 között zajló háborúban Zeusz és Poszeidón fiai kerültek szembe Hádész gyermekeivel, ezt mi, halandók egyszerűen csak II. világháborúnak neveztünk el.

Amit mi képességbeli hiánynak vagy betegségnek vélünk, az valójában az isteni származás bizonyítéka. A félisteneknél diszlexiát állapítottak meg, pedig görög szövegek olvasásával semmi gondjuk nem akad. Akinek figyelemzavara van, az többet képes látni a világból, a hiperaktivitás pedig jelzi a harctéri reflex továbbélését, ami nélkülözhetetlen a félvérek életben maradásához.

A történet főszereplője Percy (Perseus) Jackson, 12 éves „problémás” fiú, akinek minden balul sül el a környezetében, s már több iskolából is eltanácsolták, mert a legtöbben nem tudják, miért történnek körülötte különös dolgok. Anyja, hogy megvédhesse, nem árulja el neki származását, ezért kezdetben Percy maga sem tud apja hollétéről, valamint isteni származásáról sem. Egészen addig, amíg egy osztálykiránduláson matektanára hárpiává nem változik, és akitől meg kell védenie az életét egy golyóstollal. Miután ráébred félistenségére, feladatot kap, hogy mindössze 10 nap alatt találja meg és adja vissza Zeusz ellopott villámját, és nem mellesleg, hogy békét teremtsem a háborúhoz készülődő Olimposzon. Küldetésének teljesítése során találkozik és megküzd a görög mitológia gonosz lényeivel: a hárpiákkal, a Medúzával és a Kimérával. A szörnyek őserővel rendelkeznek, újra és újra meg lehet őket ölni, de hiába halnak meg, mindig újjáélednek.

A Villámtolvaj a Percy Jackson és az olimposziak sorozat első része. Az eddig csak felnőtt könyveket író Rick Riordan első kötete, amit a fiatalabb korosztálynak ajánl. 2012. áprilisig már a további négy kötet is megjelent. Én most olvasom a befejező részt, és kicsit sajnálom, hogy vége lesz. De ha kinyitom bármelyik fejezetnél, hiába tudom, hogy mi fog történni, mindig szívesen olvasgatom.

Vidák Brigitta (AKG, 9. évf.)

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak (sorozat)
Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Ha azt mondjuk, divat, mindenkinek a nagy divatcégek és a magazinokban lévő modellek jutnak az eszükbe – és ez teljesen normális. A divatcégek határozzák meg a divatot, és azok a ruhák, amiket a Chanel, a Gucci, a Louis Vuitton vagy a Dolce & Gabbana piacra dob, megfizetetlenek. Persze ezeket a ruhákat próbálja leutánozni a Zara, a Bershka, a Stradivarius, a H&M. Akik szeretnének divatosan öltözködni, legtöbbször itt vásárolnak, de azok is vásárolhatnak itt, akik nem biztos, hogy divatosan öltözködnek. Az én elképzelésem szerint felesleges a divat, mert ha mindenki divatosan öltözködne, nem lehetne megkülönböztetni az embereket, senkinek sem lenne egyénisége, és senki nem lehet önmaga. Az öltözködés az önkifejezés egyik formája, és ha úgy öltözködsz, ahogy akarsz, akkor máris van egy stílusod. De ha úgy öltözködsz, ahogy a magazinokban a modellek, akkor csak egy leszel a sok közül. Persze én nem leszólni akarom azokat, akik divatosan öltözködnek, csak elmondom a saját véleményemet erről. Ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád, ne csak szép, kedves, jó fej legyél, hanem tűnj ki a tömegből az öltözködéseddel. A divatnál fontosabb a stílus és az egyéniség.

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

képen: Tyra & Vuitton

A bulvár-szerkesztőségek működésével kapcsolatban legendák élnek már a köztudatban. Egyik közismert adu-kártyájuk összefüggést keresni a videojátékok és az erőszak között. Gyorstalpaló szülőknek és laikusoknak arról, hogy miért nem fogjuk kiirtani az emberiséget.

A brutális játékok egyik éllovasa, a Diablo III nemrég jelent meg a boltokban, ennek apropóján kiválóan újra lehet gondolni a témát, éppen e játék segítségével. Ezt szem előtt tartva ültem le a számítógép elé, és próbáltam átküzdeni magamat a játékban található erőszakos cselekvéseken. Nagy meglepetéssel nem fogok tudni szolgálni, ugyanúgy, ahogy bármilyen médiumnál, a videojátékoknál is játék és játék között óriási különbség van.

Van jó példa és rossz példa is, a Diablo III épp az egyik ellenpéldája annak, hogy hogyan lehet úgy mindenféle kaszabolást beletenni egy játékba, hogy az ne feltétlen legyen elítélendő. A Diablo ellenségei eredendő gonoszok – ahogy magukat hívják, a Legfőbb Gonoszok. A játékban mi nem az erőszak kezdeményezői vagyunk, védelmi státuszt veszünk fel, a világ megmentése és megtisztítása a cél. Minden főbb ellenség valamilyen negatívumot jelképez, a hazugságot vagy a félelmet például. Ezeket a riválisokat eleinte nem pusztítja el a főhős, csak elzárja őket, hogy ne tudjanak ártani senkinek. A Diablóban legkevésbé sem a céltalan erőszak ural mindent, kifejezetten pozitív hőst kísérhetünk az útjain.

Mint mondtam, lehet pozitív és negatív példákat is találni, vannak bűnözők, akik videojátékokon keresztül buktak le, vagy például az Egyesült Államokban állítólag a Doom-játékok megjelenésekor 30%-kal nőtt meg a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma.

Akkor hogyan kezelje a szülő a videojátékokat? Mint a tévéműsorokat, ezt is kritikus szemmel. A játékok nagyobbik részét korhatár-megjelöléssel látják el, ami egy ajánlás. Nem kell ezeket szigorúan betartani, de legyünk észnél – legkésőbb akkor, amikor a gyerek megkérdezi, melyik kés a húsvágó kés.

Halpern Bence Márk (AKG, 11. évf.)

Bevallom, gyengébb filmre számítottam. Sokkal gyengébb filmre, mivel a kritikusok iszonyúan lehúzták. A kritikák visszatérő fordulatai voltak, hogy ez egy „gyengécske Vaslady”, illetve hogy „nem arról szól a film, amiről kellene” stb. Én viszont ki merem jelenteni, hogy a Vasladynél jobb film nemcsak a tavalyi, de talán még az azelőtti évben sem készült.

A film Margaret Thatcher élettörténetét mutatja be, végigkövethetjük, miként lett egy fűszerárus magának való, csendes leányából a világ egyik legnagyobb politikusa, valamint azt, hogy mi lett belőle, miként végezte öregkorára. Különösen érdekes ez az alkotás az öregedés ábrázolásának szempontjából: megdöbbentő szembesülni azzal, hogy milyen hatással van ránk, emberekre az idő múlása, hogyan épülünk le szellemileg és fizikailag, hogyan veszítjük el egykori önmagunkat. A film egésze az öreg, szenilis Margaret Thatcher egyetlen napján játszódik, az emlékképeiből kapjuk meg az élettörténetét.

Az első emlék a fiatal Margaretről szól, aki a fűszerárus apa családi vállalkozásában dolgozott. Édesapja emellett szerepet vállalt a helyi politikai életben is, a kisvállalatok érdekeit védte. Margaretre az édesapja értékrendje gyakorolta a legnagyobb hatást, az általa vallott nézetek később is vissza-visszatértek a politikájában. Mivel családi hátterével, ráadásul nőként nem tudott volna az angol parlamentbe bekerülni, hozzáment egy gazdag üzletemberhez, Denis Thatcherhöz (Jim Broadbent), aki egész életére társává vált. Margaret a filmbeli egyetlen napon is állandóan beszélt a férjéhez, jóllehet ő akkor már 8 éve halott volt, csak a hallucinációiban jelent meg. A film szigorú értelemben vett története tulajdonképpen az ezzel a hallucinációval való leszámolásról szól, és az, hogy ez végül sikerül, megint csak ennek a nőnek a hihetetlenül erős akaratát bizonyítja. Nem lehet véletlen, hogy Phyllida Lloyd, a film rendezője Margaret Thatcher élettörténetének feldolgozása során éppen ezt a két ellentétes pólust állította a középpontba: az öregséget és magatehetetlenséget, valamint az erős, minden akadályt leküzdő akaratot.

Amikor az ország igen rossz helyzetbe került, és a konzervatívoknak nem volt megfelelő jelöltjük, akkor ez a fiatal női politikus, bár nem sok reménnyel, mégis úgy döntött, hogy elindul a választásokon, amit 1975. február 11-én meg is nyert. Nemcsak hogy ő lett az első női brit miniszterelnök, hanem egyúttal a világ első vezető női politikusa is. Mint ahogy a cím is elárulja, Margaret Thatcher keménykezű vezető volt, nem véletlenül híresült el a történelemben „Vasladyként”. A gazdasági megerősödésért tett intézkedései miatt tízezrek kerültek nyomorúságba, sorozatosak voltak Anglia utcáin a tüntetések ellene. Egy kis angol szigetért, Falklandért háborút indított Argentína ellen, holott nyilvánvaló volt, hogy az összecsapásokban katonák százai fognak meghalni. Mégis a háború mellett döntött. Elszántsága meghozta gyümölcsét: a fegyveripar megerősödése gazdasági fellendülést indított el. Háromszor választották meg miniszterelnöknek, és a legvégén sem a nép fordult ellene, hanem saját emberei árulták el.

A film egy kiváló dráma a világ egyik legnagyobb politikusának felemelkedéséről és bukásáról. A Vasladyt alakító Meryl Streep bebizonyította, hogy nem érdemtelenül ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar történetében – ebben a filmben is hatalmasat alakított. Tökéletesen játszotta el mind a keménykezű elnököt, mind a múltjával, nehéz döntéseivel számot vető öregasszonyt. Teljesen megérdemelten kapta az Oscar-díjat, maga a film is azt érdemelte volna.

Gulyás Ábel (AKG, 8. évf.)

A Vaslady (The Iron Lady, 2011, 105')
Rendezte: Phyllida Lloyd
Szereplők: Meryl Streep, Jim Broadbent