Szubjektív

Ha valaki nem tudná, április elseje a bolondok napja. Ilyenkor előfordulhatnak olyan dolgok, amik más napokon soha. (De soha ne mondd, hogy soha.) Például a Szubjektívben is megjelenhet egy cikk, tele közhelyekkel.

A mai világban sok ember még a céljait se találja, de közben maguk akarják irányítani sorsukat. Ebbe a szürke, hétköznapi világba fényként sugároznak be az olyan bohókás apróságok, mint a bolondok napja. Persze ízlések és pofonok. Lehet, hogy valakit hidegen hagy az egynapos rászedések hada, de ez van, ezt kell szeretni!

És legalább az idős nénik is mondogathatják: Hogy mik vannak! De tréfás átverések előfordulnak (ilyenkor) a legjobb családokban is. Igazán jó tréfát találni pedig olyan nehéz, mint tűt a szénakazalban, de soha nem szabad feladni! Inkább mondhassuk azt, hogy keresni keresek, csak nem találok.

Ha úgy gondolja, hogy magát nehéz rászedni, és nem most jött le a falvédőről (a legsunyibb tréfák tudatában), én csak annyit mondhatok, hogy ha valaki a nevét kiálltja bolondok napján, inkább maradjon, a „hogy oda ne rohanjak” elvnél, nehogy hívni kelljen a tűzoltókat, az oltás miatt. És soha ne feledkezzen meg a vitaminjairól és a gyógyszereiről (főleg ne bolondok napján, vagy egy cikk olvasása közben), nehogy megteljen a hőcipője vagy eldobja az agyát. De ugye tudják, hogy a szeretet mindig megoldás, és az otthon ott van, ahol mi vagyunk, így még a legdurvább viccből is szeretetteljes gondoskodás válhat?!

Soha ne érjék el az „Ez Spárta!” állapotot, és értsék meg egymást szavak nélkül is (vagy azokkal sem) – még Bolondok napján is. Mindig találhatnak kifogást, pedig nem tudják megváltoztatni azt, amivel nem néznek szembe.

Csak egyet mondhatok, az erő legyen önökkel!

Egy bolondgomba

A fenti képekhez hasonló áprilisi tréfákat találhatsz még itt: http://www.boredpanda.com/funny-april-fools-pranks/

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Szerda délután, a patrónusi foglalkozásunkra két olimpikon és az M1 stábja jött el, hogy beszélgessenek velünk az olimpiáról és a cigarettaellenes kampányukról. Márton Anna (Panka, kardvívó) és Boczkó Gábor (párbajtőrvívó) volt a két élsportoló, akik jelenleg is a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára készülnek. A beszélgetés után Pankának tettem fel pár kérdést.

Mikor és hogyan kezdtél sportolni?

Kilenc éves koromban kezdtem el vívni, amikor meghirdettek egy vívószakkört az általános sulimban, a Budavári Általános Iskolában.

Mikor kezdted el komolyan venni az edzéseket, és gyakrabban járni a vívóterembe?

Szerintem olyan tíz éves lehettem, amikor már tényleg komolyan vettem a vívást. Szinte rögtön beleszerettem, minden más sportot abbahagytam, és már ilyen fiatalon heti ötször jártam az egyesületbe. Már a legelső versenyeimen is jó eredményeket értem el, és szerintem ez is motivált.

Az ELTE pszichológia szakán vagy elsőéves. Hogyan fért bele az idődbe a tanulás a kemény sportolás mellett?

Nem egyszerű dolog a tanulást és az élsportot összeegyeztetni, de ha tényleg szeretnéd mind a kettőt csinálni, és ha kitartó vagy, akkor sikerül. Gyorsan hozzászoktam, hogy minden percem be van osztva: reggel és délután edzés, és köztük tanulás. Bár ez a felállás sok lemondással járt, nekem igazán megérte.

A sportolás kihatott a magánéletedre? Ha igen, akkor hogyan?

Szerintem minden sportolónak hatással van a magánéletére az élsportolói életvitel. A szórakozásra természetesen kevesebb időm volt, mint az osztálytársaimnak, de rengeteg barátot szereztem az egyesületben. Nemcsak az én részemről, de a családom részéről is rengeteg lemondással járt az, hogy én ezt a pályát választottam magamnak. A támogatásuk nélkül biztos nem tudtam volna ilyen szép eredményeket elérni.

Ez lesz az első olimpiád. Milyen célokkal indulsz a versenyen?

Már nagyon várom, de szerintem kisebb lesz a teher az én vállamon, mint az idősebb versenyzőknek, hisz nekem még sok esélyem lesz bizonyítani, úgyhogy remélem, felszabadultan fogok vívni, és ki fogom tudni hozni magamból a maximumot.

Mit érzel az olimpiával kapcsolatban? Izgalmat, félelmet érzel, vagy teljes nyugalommal indulsz Brazíliába?

Izgatott vagyok, és nagyon kíváncsi, mint minden versenyző, aki az első olimpiájára készül. Természetesen a maximumot szeretném kihozni magamból, és elégedetten szeretnék hazajönni.

Hogyan támogat a családod? Mennek veled Rióba vagy itthonról drukkolják végig a versenyeket?

Nagyon szeretnének velem jönni, de valószínűleg itthonról fognak szurkolni. A legfontosabb tanácsuk az volt számomra, hogy legyek kitartó, és erre valóban szüksége van egy élsportolónak. Szeretnék bizonyítani magamnak és a családomnak, és mindazoknak, akik hisznek bennem. Ezen kívül a nagymamám – aki egyébként talán a legnagyobb rajongóm – egyszer mondott nekem valamit: „Nem az veszít, akit legyőznek, hanem az, aki feladja!” Ez az idézet lett a mottóm, ami későbbi utamon nagyon sokszor segítségemre volt.

Üzensz valamit azoknak, akik nem sportolnak?

Azt üzenném nekik, hogy ha én újrakezdhetném az életemet, akkor is biztos, hogy a sportolói pályát választanám, minden nehézség és lemondás ellenére is.

Én csak irigyelni tudom Pankát, hogy össze tudta egyeztetni a sportolást, a tanulást, a pihenést, a szabadidőt és a barátságok fenntartását, és így boldog és teljes fiatalkort tud élni.

Titz Liza (AKG, 7. évf.)

fotók: Titz Liza és © Marie-Lan Nguyen / Wikimedia Commons

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Történt egyszer a szeretet ünnepének környékén, hogy három tinilány kitalálta, hogy kipróbálnak valami újat. Most ne botrányos sztorikra számítsatok, meg bulikra, hanem valami sokkal személyesebbre. Ilyenkor, amikor mindenkiben túlteng a segíthetnék és a szerethetnék, talán pont ilyenkor van az embereknek leginkább szüksége egymásra.

Egy nap tehát összejöttünk, és felkészültünk az „akcióra”. Két nappal később kimentünk a Hősök terére, és reménykedtünk. Hogy miben? Abban, hogy megölelnek. Ugyanis két barátnőmmel csatlakoztunk egy ausztrál férfi, Juan Mann kampányához, a Free Hugs mozgalomhoz.

A projekt lényege, hogy valamilyen közterületen, egyedül vagy akár a barátaiddal, mindenkit megöleltek, akinek egy ölelésre van szüksége. Ha belegondolsz, ez egy nagyon jó „játék” tud lenni. Ha el mered kezdeni, tényleg tök izgalmas dolgokat tapasztalhatsz. És most bele is vágok, és elmesélem nektek az én tapasztalataimat.

1. Soha nem lehetsz eléggé előítélet-mentes, hidd el, mindenkinek szüksége van a szeretetre. Egy ölelés mindig sokkal többet számít, mint gondolnád.

2. Ha belevágsz sokkal jobban be leszel tojva, mint ahogy azt előtte gondoltad volna.

Velünk is ez volt. Kimentünk, elővettük a táblákat, és rájöttünk: Úristen, most mi lesz? Mi van, ha megölelnek minket? Mi van, ha nem ölelnek meg minket? Mi történik, ha külföldiekkel találkozunk?

De az első (meg a második és a harmadik) szívroham után már inkább izgatottak voltunk, és amikor odajött hozzánk az első „kuncsaft”, már bátran öleltem meg, és minden félelmem azonnal elszállt. Úgy látszik, nekem is szükségem volt egy kis ölelésre és bátorításra. Innentől kezdve sokkal nagyobb lett az önbizalmunk, és elkezdtük szétosztani, amit hoztunk. A szeretetet.

3. Nem csak adsz, de kapsz is. Tudom, hogy elcsépelt duma, de így van. Oké, hogy az önkénteskedésnél is mindig ezt mondják, meg hogy mennyi szellemi értékkel leszel gazdagabb, de most tényleg kapsz. Mert egy ölelés két emberen múlik, és mindenki boldogabb lesz tőle.

4. Legyél magabiztos! Hiszen ha azt látják rajtad az emberek, hogy te most tényleg hiszel abban, amit csinálsz, és meg mered ölelni őket, akkor ők is jobban meg mernek nyílni. De azért érdemes nem átesni a ló túlsó oldalára, mert ha azt látják, hogy egy tinédzser pszichopata mosollyal közelít feléjük, hogy megölelje őket, akkor inkább elfutnak, és értesítik a rendőrséget.

5. Mindig legyél kedves és jó fej. Ha az emberek észreveszik, hogy nem vagy velük bunkó, de nem is vagy mufurc, akkor az előítéleteik is enyhülnek, és jobban bízni fognak benned. Fontos, hogy legyél nyílt, mert akkor mindenki más sokkal barátságosabb. A merészség is fontos, mert neked is kezdeményezned kell.

6. Legyél elővigyázatos! Mert bár oké, hogy bizalom, kedvesség meg minden, de vannak olyan emberek, akik már nem hisznek az ilyenekben, és visszaélnek ezzel.

Sajnos a szeretet ünnepén sem alszanak a zsebesek, és ha megölelnek, akkor könnyen kilopják a zsebedből a tárcádat és az igazolványaidat – ahogy az egyik barátnőmmel is tették. Hasznos, ha minden értékedet a kabátodon belül, egy biztos helyen tárolod, ha nem akarsz csalódni. Ez sajnos benne van a pakliban.

7. Nincs két egyforma ember. Van olyan, aki rögtön odajön hozzád, és mielőtt megszólalhatnál, szorosan megölel. Van, aki némán odaáll eléd, és csak bámul, szorongva mosolyog rád. Hozzá neked kell odamenni. Egy kis szeretet neki is kell, és arról, hogy visszahúzódó, nem ő tehet. Meglátod, ő is meg fog ölelni. Lesznek majd idősek és fiatalok is. Hozzám például egy nagymama jött, aki elmesélte, hogy idén karácsonykor nem látja az unokáit, és emiatt ideiglenesen mi léptünk az unokái helyébe. De találkoztunk nagyon kicsikkel is, például egy 2-3 éves kislánnyal, aki lenénizett minket.

8. A szeretet mindenkié, és ezt tényleg megtapasztalhatod. Ugyanis, ha bármikor egy kicsit elveszettnek, magányosnak vagy szomorúnak érzed magad (ami, valljuk be, a mi korunkban nem ritka), elég egy ölelés, hogy kisüssön a nap, felragyogjon a szivárvány és boldogabb legyél.

Tudom, hogy nagyon szentimentális lett ez az összegzés, de ha túlélted az ömlengésemet, akkor remélem megértetted, és valamikor te is kipróbálod majd az ingyen ölelkezést. Mert csak jó lehet a vége, minden szempontból.

Rónai Sára (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Deadpoolról már olvashattatok kritikákat, amik vagy kiábrándítottak a Marvel filmeket kiparodizáló anti-hős kalandjaiból, vagy arra sarkalltak, hogy adj egy esélyt a történetnek. De azt én most megmondhatom nektek: soha ne nézzétek meg ezt a filmet az osztályotokkal!

Fogalmam sincs, hogyan sikerült véghezvinnünk azt, hogy rávettük a patrónusunkat arra, hogy egy olyan filmet nézzünk meg közösen, aminek már a traileréből is látszik az, hogy nem a mi korosztályunknak való, másrészt pedig az, hogy hihetetlenül kínos lesz majd mindannyiunknak, amikor végignézzük az igencsak visszataszító képsorokat.

Amikor felmerült a közös mozizás ötlete, akkor én rögtön azt a filmet kezdtem reklámozni, ami akkor éppen a legfelkapottabb volt. Nagyon kíváncsi voltam a Marvel univerzumot szégyenbe hozó, a képsorokból kibeszélő, karddal hadonászó pókemberre, hiszen mindenki kíváncsi volt, hogy is fogja röhögőgörcsbe taszítani nézők százezreit. Mind tudjuk, hogy a Marvel kreált már karaktereket minden kategóriában. Akkor mi szükség van még egy poénkodó (szuper)seggfejre a többi mellé? A képregényekben Deadpool mindig is egy kívülállóként volt számon tartva, egy olyan személyként, aki arra hivatott, hogy kissé „túlviccelje” az önmagukat túl komolyan vevő szuperhősöket. Mikor unalmassá válik a sztori, Deadpool kibeszél a képregényekből, hogy már neki is elege van az egészből. Tehát az emberek újat várnak, és meg is kapják egy perverz, pszichopata gyilkosban, aki ettől eltekintve egy nagyon is szerethető karakter.

Sejthető, hogy mindez pontosan addig jó, amíg túl nem lépjük a kitűzött célt, vagyis a röhögőgörcsöt, és a történet nem kezd elhajlani a dilettantizmus, a túlzott alvilági hangulat és a perverzió felé – ez ugyanis nem igazán illik bele egy szuperhősös filmbe.

Hogy túllépte-e vagy sem, azt nem tudom, én a moziban csak a félelmet éreztem. Félelmet attól a pillanattól, amikor én – aki javasolta a filmet – odaállok a patrónusom elé, lefekszem a vágóhídra, és összeroskadok a borotvaéles tekintete alatt.

Valójában, ha elvonatkoztatsz Deadpool „egyedi” humorától, és inkább hátradőlsz a moziban, akkor egész jókat tudsz majd nevetgélni. Viszont a döntőrészben lányokból álló osztályom még annyira sem tartotta a filmet, mint én – összeroskadtam, ahogy rám zúdították haragjukat.

Deadpool valószínűleg egy vitatható karakter. Valakinél kicsapja a biztosítékot, valaki pedig (lehet, hogy túlzok) személyes kedvencének fogadja. De egy dolog biztos: nagyrészt a társaságodtól és a környezetedtől függ, hogy az adott film hülye, perverz humorral teli és másokból gúnyt űző alkotásként, vagy egy hülyéskedős, mai humorral teli és másokat frappánsan kiparodizáló alapműként marad meg benned.

Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)

 Deadpool (2016, 106’)
Rendezte: Tim Miller
Szereplők: Ryan Reynolds, Morena Baccarin, Andre Tricoteux

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A címbeli tevékenység manapság egyre népszerűbb a művészek körében is. Újságpapírból ruhát készítenek, gyümölcsös ládából bútorokat. De nemcsak a papírt vagy a műanyagot lehet többször felhasználni. A filmes „maradékokat” is. Miért ne készíthetnénk régi jelmezekből, díszletekből és ötletekből filmet? Ehhez hasonló gondolatok keringhettek az Egyiptom istenei című mozi megalkotóinak fejében. Mert arról az egyvelegről, amit összehoztak, csak ez jut eszembe: újrahasznosítás.

Fogjunk egy kis egyiptomi mitológiát, adjunk hozzá egy csipet Star Warst, gyúrjuk össze Harry Potterrel, majd fűszerezzük egy kis Vasemberrel. Ha mindent a fenti recept szerint csináltunk, megkapjuk az Egyiptom isteneit. Most veszek egy nagy levegőt, és megpróbálom egybeszőni azt a rengeteg cselekményszálat, ami az egész alkotást behálózza.

Történetünk az Ókori Egyiptomban játszódik. Az istenek az emberek közt élnek, és ők uralkodnak fölöttük. Minden szép és jó, ameddig be nem toppan Széth (a sivatag ura), és magához nem ragadja Egyiptom trónját. Unokaöccsét, Hóruszt megvakítja, és szemeit elrejti. Bek, az ifjú tolvaj szövetkezik a megalázott fáraóval (Hórusz), és együtt harcolnak Egyiptom szabadságáért.

Most lehet, hogy értetlenül nézed a cikkem, és nem érted, hogy mi bajom van. Ez így, pár mondatban egy teljesen korrekt fantasynak tűnik. És valóban, a film alapötlete egyáltalán nem rossz. Ugyanolyan, mint a filmiparban létező körülbelül ötmillió kalandfilm. De ki kell hogy ábrándítsalak, mert ennek a filmnek a hülyesége nagyrészt nem a történetben, hanem az apró részletekben rejlik. Így hát itt van egy lista azokról a dolgokról, amik a legjobban szúrták a szemem:

• Az egyiptomi lakosok javarészt fehérbőrűek
• Az épületek olyanok, mintha a Naboo-ról csórták volna a terveiket
• Az istenek, mikor felveszik állati alakjukat, leginkább egy nagyon csúnya vasemberre hasonlítanak
• A halhatatlan istenek meg tudnak halni
• A Napisten egy űrhajón harcol nap mint nap. Egy hatalmas űrféreggel küzd, aki egy démon is egyben
• Egyiptomban minden aranyból van, legyen az ékszer, épület vagy vér

Összefoglalva, csak annyit mondanék, hogy ez a film nagyobb pusztítást végez az agysejtjeink között, mint az emberek a Földön ezer év alatt. Szóval, ha valakinek túl nagy az IQ-ja, csak nézze végig a filmet, és a pontszám máris a felére csökken.

Nagy Domonkos (AKG, 7. évf.)

 Egyiptom istenei (Gods of Egypt, 2016, 127’)
Rendezte: Alex Proyas
Szereplők: Gerard Butler, Brenton Thwaites, Nikolaj Coster-Waldau

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Gyönyörű ruhák, amikben csak magamat látom – a saját esküvőmön. Egy kissé fárasztó pénteki úszás után nekem is lehetőségem volt részt venni a Millenáris parkban a Daalarna 2016-os tavasz-nyári esküvői ruha kollekciójának bemutatásán. Nagyon sietnünk kellett, de pont odaértünk, mire az előadás kezdetét vette. Szerintem a bemutatónak lehetett valami megnyitása, ahol üdvözölték a divatrajongó nézőket, de hát arról pont lemaradtunk. Ennek ellenére a bemutatott ruhák mindegyikét maradéktalanul láthattuk.

Ezelőtt nem ismertem a Daalarna ruhákat, csak annyit tudtam róluk, hogy ezek főleg esküvői ruhák. A bemutató, a ruhák és a helyszín berendezése is mind-mind gyönyörű volt. Azt vettem észre, hogy ahogy a felsorakozó ruhák arculata változott, úgy a show aláfestő zenéje is átvette a ruhák stílusát. Ez a kombináció nekem elnyerte a tetszésem. Főleg azért, mert a nézőtéren remekül lehetett érezni az összhangot. Amikor odaértünk, felálltam a fotóállványra a profi fotósok mellé, hogy én is mindent dokumentálni tudjak. A háttér rózsaszínben pompázott, a helyszín pedig pasztell színű rózsákkal volt díszítve. A bemutató a tavasz hangulatával töltötte meg a termet.

A ruhák megjelenítése eltért egymástól, hiszen a Daalarna ruhák közül bárki stílusához lehet megfelelőt találni. Voltak egyszerű, hagyományos selyemből készült ruhák, akadtak báli ruhák, szív alakú dekoltázzsal, de emellett láthattunk nem megszokott, különleges ruhákat is. Arra is volt példa, amikor egy ruha több anyagból volt összeállítva, mégis passzoltak egymáshoz az anyagok. Néhány egyszerűbb szabású ruha sem ragadt meg az egyszerűségnél hanem csempésztek bele egy kis apróságot, ami bizonyos varázslatot idézett a ruhába.

Főleg a show elején felvonultatott ruháknál játszott nagy szerepet a csipke. Nemcsak a ruhák díszítésében, hanem a ruhák anyagához felhasználva is, nagyon sokszor tűnt fel ez az anyag. Emellett jelen volt a V alakban kivágott hátrész, V alakú dekoltázzsal párosítva. Majdnem minden ruha mellett szerepelt egy csinos fejdísz is. A fejdíszek általában gyöngyökkel voltak kirakva, és önmagukban nagyon jól mutattak, de szerintem a csipke anyag vagy a kidolgozottabb ruhák mellett már kicsit soknak tűntek, tehát nem tudták ugyanazt a hatást elérni, mint az egyszerűbb ruháknál.

A modellek mesébe illő sminket viseltek. A szemükre különböző tavaszias árnyalatú, általában rózsaszín szemhéjpúder került. Ezt a szemhéj tövében pár elegáns gyöngy díszítette. A modellek sminkkel együtt remekül illettek a ruhákhoz, a helyszín hangulatához és az esemény stílusához.

Sajnáltam, hogy a modellek nagyon egyformák voltak, és így számomra hiányzott a menyasszony egyénisége és egyedisége. Köztük akadtak páran, akik szerintem már túl vékonyak voltak, és tényleg nem mutatott rajtuk olyan jól a ruha, mint a normális testalkathoz közelebb lévő lányokon.

Amikor a divatbemutató véget ért (kicsit túl hamar), akkor először is kihasználtuk a lehetőséget, hogy korlátlanul fogyaszthattunk Lindt csokoládégolyókat. Majd megpillantottam a Daalarna vezető tervezőjét, Benes Anitát, nagy erőt vettem magamon, és készítettem vele egy interjút. Nagyon izgultam, és kínosnak éreztem már csak megszólítani is, hisz furcsa lehet, ha az ember egy híres tervező, és egy 13 éves kislány szeretne vele interjút készíteni. De amikor már ott álltam, minden félelmem elszállt, és örültem, hogy beszélhetek vele.

Mi inspirált az esküvői ruhák készítéséhez?

Benes Anita: Most, 2016 tavaszán a virágos kertek. Pontosabban Monet impresszionista festményei, amiket saját kertjében, Givernyben festett. A festményekből származó színek, érzések hozták a hangulatot. A kollekció címe is az, hogy virág.

Hogyan lettél divattervező?

Körülbelül tizenhat éve foglalkozom ruhákkal. Művészeti középiskolába jártam, majd az Iparművészeti Egyetemen tanultam tovább. Két szakot választhatott minden hallgató. Nekem a textil, tehát az alapanyag-tervezés volt a főszakom, a ruha szak pedig a kiegészítő. Még nem vonzott annyira a divattervezés, de elindultam iskolai pályázatokon, volt, ahol egész jó eredményeket értem el, és végül elnyertem egy ösztöndíjat Párizsba.

Melyik ruha volt a személyes kedvenced?

Az utolsó ruhát nagyon szeretem, a virágos aljút. A kollekciót két részletben készítettük el, az egyik fele már októberben debütált New Yorkban, és a másik felével együtt mutattuk be az egészet most Budapesten. Tehát mivel az egy régebbi ruha, már nem az a kedvencem, hanem az utolsó előtti, ami egy nagyon egyszerű selyem, kicsit rövidebb, és hátul van egy nagyon szép arany cipzár. Ez a ruha már újabb modell.

A modelleket a ruhákhoz választottátok?

Igen, ez egy nagyon hosszú folyamat. Egy nagyon hosszú kaszting után döntöm el, hogy kik szerepelnek majd a showban. Most 20 lányt választottunk ki. Amikor már megvan, hogy kikkel dolgozom együtt, akkor választjuk ki, hogy kin melyik ruha lesz.

Hogy készül egy Daalarna esküvői ruha?

Először mindig az alapanyagokat választom ki. Például pont a múlt héten, Párizsban választottam ki a jövő évi kollekció anyagait. Ekkor volt a 2017 tavasz-nyárnak az alapanyag kiállítása, ilyenkor előre dolgozunk. Kiválasztom az összes anyagot, amik a jövő évi kollekcióban benne lesznek. Ezek szépen, sorban, 1-2 hónap alatt megérkeznek, és amikor itt az anyag, akkor találom ki pontosan a ruhákat. Számomra ilyenkor már megvan az a kép, ami a színpadon lesz, amilyen a hangulat lesz, amilyenek a színek lesznek, és utána kezdek el foglalkozni az anyaggal. Körülbelül egy egész éves folyamat, mire ide kerülnek, és itt láthatjátok a kollekciót.

Melyik anyaggal szeretsz legjobban dolgozni?

A csipkéket szeretem a legjobban, és a tiszta selymeket, ezzel a kettővel dolgozok a legszívesebben.

Hogyan szeretsz a legjobban kinézni az utcán, amikor sajnos el kell tekinteni az esküvői ruháktól?

Én a hétköznapokban nagyon szeretem a minimál divatot, a sportos, az uniszex viseletet.

A hétköznapi divat mennyire érdekel?

Nemcsak az esküvői divat hoz lázba, bár nem hinném, hogy hétköznapi kollekcióm is lesz.

Ezt követően készítettünk egy közös képet, és megköszöntem az interjút.

Magunkról is készítettünk pár fotót a rózsás fal előtt, és mielőtt még hazaindultunk volna, beszélgettem az egyik modellel is, Vass Viviennel, aki 22 éves, és az ELTE pszichológia szakán tanul a modellkedés mellet. Elmesélte, hogy milyen hosszú kaszting választotta el őt a bemutatóig. Kérdeztem tőle pár dolgot, és kiderült, hogy rengeteg külföldi cégnél modellkedik, és hogy szerepelt már a Marie Claire címlapján, és a Chanelnek is dolgozott. Nagyon élveztem a beszélgetéseket, és a hazafele úton már nemcsak esküvői ruhák körül forogtak a gondolataim, hanem akörül is, hogy két érdekes emberrel is beszélhettem a bemutató után. Ez az esemény nagyszerű volt számomra, és már várom 2017-est is, csakúgy, mint Benes Anita.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Az Európai Unióról szóló témahetünkön Szent-Iványi István tartott előadást, Országok közötti kapcsolatok, feszültségek, migráció címmel. Az előadást az egyik tanárunk úgy vezette be, hogy a következő beszélgetés egy nagyon aktuális témát fog körüljárni, de a ma történt brüsszeli merényletek miatt jó alkalom a megemlékezésre is. Talán ekkor éreztem először azt a fojtogató, fagyos érzést, ami elöntött belülről, és amit néha jobban, néha kevésbé éreztem az előadás során. Feszülten vártam, mikor kerülnek végre szóba a ma történtek, ugyanis én akkor hallottam a merényletekről először.

Két robbanás volt a brüsszeli Zaventem repülőtéren, majd még egy, az uniós negyedben található Maelbeek metróállomáson. 34 halott, több mint 130 sebesült. Két magyar is megsérült. A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára. Belgiumban négyes fokozatú terrorkészültséget vezettek be. A most hallott információk vérfagyasztóak, de pár perccel az előadás után mintha már el is felejtődtek volna. Az iskolai folyosóra visszatér a kiabálás, a röhögés. Én legelőször anyukámnak írok SMS-t, mert több ismerősünk él Brüsszelben. Megkérdezem, tud-e róluk valamit. Valakiről tudja, hogy jól van, valakiről nem. De nyilván, mindenki sokkolt. Ha belegondolok, hogy még arról is volt szó, hogy elutazzunk a témahét keretében Brüsszelbe egy napra, csak végül elvetették a magas jegyárak miatt, arra gondolok bárcsak mindenki így gondolkodott volna, és lehetett ez akár egy égi jel is. Haha. Csak nem vicces. Azt is megírom anyukámnak, hogy semmiképp nem utazhat el Brüsszelbe két hét múlva, ahogy a munkája megkívánná, mert nem engedem. Megnyugtat, hogy nem is fog.

Julie Hoyas

Félek, pedig mindenhonnan azt hallom, hogy nem engedhetjük meg, hogy féljünk. Már csak azok miatt se, akik meghaltak a terrortámadások során. Ekkor kicsit megemberelem magam, de belül fojtogat az érzés. Hazafelé menet süt a nap, nagy tömegek az utcán. (Ehhez képest Brüsszel szinte üres.) A metró bejáratánál álló fegyveres őrök látványától összeszorul a gyomrom. Milyen érzés lehetett a brüsszelieknek, mikor a metró bejáratából csak óriási füstöt láttak kiszállni, ember nem jött ki? És volt olyan gyerek ott, aki metróval ment éppen az iskolába, mint ahogy a barátnőm is teszi minden reggel?

Március 22. - A belga viccek nélküli világnap
http://vidberg.blog.lemonde.fr/

Senki nem felejtette még el a párizsi terrortámadást, és most, hogy a mai naptól a brüsszeli történtek is hozzáadódnak ehhez az európai méretű traumához, az emberek kezdhetik úgy érezni, hogy az EU vezetése nem tudja ellenőrzése alatt tartani a kontinenst fenyegető terrorveszélyt. Nem szabad elbizonytalanodnunk és félnünk. Szerintem már az is nagyon fontos, hogy ebből az egészből ne egy menekültellenes és idegengyűlölő közvélemény alakuljon ki. A terrorizmus egy generációs probléma, és nem mindegyik menekült terrorista. Igazából, azt lehet mondani, hogy néhány terrorista kihasználta a mostani nagymértékű bevándorlást arra, hogy bejusson észrevétlenül Európába. De az is ezt az elméletet támasztja alá, hogy a terroristák esetében sokszor francia és belga állampolgársággal rendelkező személyekről beszélhetünk.

Szerintem fontos, hogy beszéljünk róla, fontos, hogy mindenki magának érezze ezt a problémát, európai állampolgárként. Szerintem nem kell és nem is szabad belesüppedni a sajnálkozásba és a depibe, nem erről van szó, de össze kell fogni, és támogatni kell egymást. Ha egy ilyenfajta értékrend lesz minden fiatalban, akkor már a jövőbe nézve is jobbak az esélyeink a terrorizmus ellen. Semmilyen terrortámadásban nem lehet jó dolgot találni, de ha mást nem, mindenképp megéri elgondolkodni a történteken és a fent említetteken.

Somos Emma (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A legtöbb online videojátékban a pénzesebb játékosok sok előnyhöz juthatnak, ugyanis ezekért az előnyökért hajlandóak egy nagyobb összeget is kifizetni. Olyan játék is van, ahol csak az avatar (a játékos játékbeli megszemélyesítője) vagy valamilyen tárgy kinézete változik meg, de még ezekért sem sajnálják a pénzt a játékosok.

Bevallom, én is költöttem már videojátékokra (nem is olyan keveset, mind gondolnátok), de az általam költött összeg csak sok év leforgása alatt jött össze. Ezek a tárgyak, amiket most nektek bemutatok, egy összegben lettek eladva. Sohasem gondoltam volna, hogy van olyan ember, aki ennyit képes fizetni egy-egy virtuális dologért.

Mivel sehol sem található egy egységes lista, ezért összegyűjtöttem ide a 7 legdrágább virtuális terméket, ár szerint emelkedő sorrendben.

7. Pet Flaming Pink Puppy: 38 ezer dollár = 10,6 millió forint

A mostanában egyre hanyatló DOTA 2 játékban található az ötödik legdrágább virtuális dolog a világon, 2013-ban vásárolta meg egy névtelen kínai rajongó. Ez a termék egy ritka harci kutya, amit kincsekért lehet küldeni, amíg a gazdája a frontvonalon harcol. Az állat ritkaságát a pink színe és a mancsai körül látható lángok együttese adja.

6. Amsterdam: 50 ezer dollár = 14 millió forint

A Second Life nevezetű játék pontosan az, amit a neve leír. Egy második életed lehet, és ott az lehetsz, ami akarsz.

Ebben a játékban vásárolta meg valaki Amsterdamot, benne a híres piros lámpás negyedet is, 2007-ben. Hogy miért? Aki tudja, hogy mit jelent a „piros lámpás negyed” kifejezés, az sejtheti. A városnak napi 50 ezer látogatója volt, tehát ez nem volt egy rossz befektetés.

5. Entropia Universe Egg: 70 ezer dollár = 19,5 millió forint

Megérkeztünk az Entropia Universe világába. Mind az öt dobogósunk innen kerül ki. Hogy miért? Az Entropia Universe játékban át tudod váltani a játékbeli pénzt igazi pénzre, és természetesen fordítva is. A nagyon drága tárgy egy tojás, amiről az a hír járta, hogy majd egy igencsak jelentős dolog fog kikelni belőle. Aztán 3 évvel a 2010-es vásárlás után, az akkor már 6 éve szunnyadó tojásból végül ki is kelt egy nagyon csúnya dínó.

4. Az Entropia univerzum holdja (Monria): 150 ezer dollár = 42 millió forint

Ezt egy befektetői csoport vásárolta meg, és ez a terület azóta tulajdonképpen egy önálló játékká vált a játékban.

3. Crystal Palace Space Station: 330 ezer dollár = 92 millió forint

2009-ben vásárolta meg ezt az űrállomást befektetési céllal egy magánszemély, ugyancsak az Entropia játékban.

2. Club Neverdie: 635 ezer dollár = 177 millió forint

És ismét az Entropia játékban járunk ahol valaki egy szórakozóhelyet vett meg 177 millió forintért. Gondoljatok bele: egy ember 177 millió forintért vett meg pixeleket. Ez nagyon durva!

1. Planet Calyspo: 6 millió dollár = 1,7 milliárd forint

A dobogósunkért egy cég fizetett több mint másfél milliárd forinttal megegyező dollárt az Entropiában. Ez egy játékbeli bolygó, és az az ember, aki képes volt ennyit rááldozni, az egy nagy király volt. Miért? A kis világának már majdnem 1 millió regisztrált felhasználója van.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Egyik kedvenc filmemmel szeretnék vidám kikapcsolódást ajánlani – persze, csak ha szereted az állatokat, akár gyerek vagy, akár az élet gondjaitól megszabadulni kívánó felnőtt.

Én többször is végignéztem a Kansasben élő Winslow család életéről szóló történetet, melyet fenekestül felforgatott a brutálisan nagyra nőtt, ámde igencsak játékos, bájos és kajla dán dog. Marmaduke-kal igazi élmény a fürdés, a sétáltatás és a hétköznapok valamennyi monoton pillanata.

Amikor az apa, Phil Winslow, távol otthonuktól új állást kap, a család Kaliforniába költözik, meghódítani a teljesen újat és idegent. Itt rengeteg kaland és nehézség várja a kissé szétszórt, de jókedvű csapatot. Phil „falkavezért” játszik, amivel az egész családja sorsát megnehezíti. Azon kívül, hogy ő sem találja meg a közös hangot új főnökével, Donnal, gyermekeinek is gondot jelent a beilleszkedés, amire még rátesz egy lapáttal a családon belüli „nem figyelünk egymásra kellően” életérzés.

Marmaduke – macska társával karöltve – az új világban is rengeteg kalamajkát okoz. Kínos, izgalmas és vicces pillanatokat élhetünk át vele. Monumentális négylábú barátunk küzd a hierarchiában elfoglalt helyéért, családtagjai szeretetéért, na és persze küzd az örök szerelemért, amit Jezebell, a gyönyörű skót juhász hölgy testesít meg számára. Ebben a küzdelemben átmenetileg szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az igaz barátságot, aminek kapcsán te is elgondolkodhatsz a fontos emberi értékekről.

Néhány konkrétum, amiért érdemes 107 percet szentelned a Tom Dey által rendezett sztorira. Először is, ha kisgyerekek és nagy kutyák együtt szerepelnek egy történetben, az a siker tuti receptje. Ez ebben az estben is igaz. Olykor naiv és valószerűtlen dolgok is történnek a filmben, meseszerű effektek is vannak benne, de ez megengedhető a kedves poénok miatt.

Szemben az átlagos filmvígjátékok gyagyaságaival, ezt a 2010-ben rendezett filmet olyan dolgok teszik igazán naggyá, mint a szeretet mérhetetlen ereje, a barátságért való lemondás, a természetes bátorság, az önfeláldozás, az elfogadás vagy a család összetartása, és nem azok a hülye, elcsépelt, semmitmondó, viccesnek nevezett dolgok. Az még egy plusz pont, hogy az állatok beszélnek, így Marmaduke is megállás nélkül szövegel, és végignarrálja a filmet.

Ezt a kedves családi vígjátékot szívből ajánlom azoknak, akiknek gyerekük vagy kutyájuk (vagy mindkettő) van, mivel a kalandos film a családi hétköznapokat és a családi élet vitáit, nehézségeit is bemutatja. Kedvenc idézetem a filmből: „Az otthon ott van, ahol mi vagyunk.”

Titz Liza (AKG, 7. évf.)

Marmaduke – A kutyakomédia (Marmaduke, 2010, 107’)
Rendezte: Tom Dey
Szereplők: William H. Macy, Judy Greer, Lee Pace

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nemrég volt szerencsém a világhírű fotós, Steve McCurry kiállításán és pódiumbeszélgetésén részt venni. Lehet, hogy sokaknak ez a név először nem ugrik be, de ha a National Geographic legsikeresebb címlapjáról, mély zöld szemekkel néző afgán lány portréját említem, azonnal megjelenik a kép az emlékezetünkben.

Szinte már mindenkivel előfordult, hogy egy utazási iroda színes plakátját megpillantva csak arra tudott gondolni, ide szeretnék utazni. Koktélokat szürcsölgetni, sütkérezni a tengerparton vagy egy letűnt kultúra maradványait megcsodálni. Steve McCurry képeit nézegetve az embernek nem mindig az jut először eszébe, hogy vegye a hátizsákját, és repüljön el az első géppel, pedig ugyanazt az országot látja, mint az idilli plakátokon.

India. Számomra ez az ország eddig egy elképzelt mesevilág volt. Színes szárik, illatos fűszerek és a Tádzs Mahal. A kiállításon bemutatott fotók ugyan színesek voltak, de nem voltak boldogak. Minden képnek története van és megérinti a lelket. Ez talán azért is van, mert a képek nincsenek beállítva, megkomponálva, hanem egy-egy pillanat utánozhatatlan töredékei. A bennem legmélyebb nyomot hagyó rádzsasztáni női csoport képe is így készült – Steve McCurry elmondása szerint. A fotón a porvihartól az arcukat eltakaró nőket láthatunk. A száraz és élettelen táj tökéletes kontrasztja az égővörös szárik lobogásának a szélben. Utánaolvasva megtudtam, hogy ezen a területen még ma is erősen él a kasztrendszer hagyománya. A nők kiszolgáltatottak, és nagy részük boldogtalan. A kép olyan, mintha nemcsak a porvihart, hanem az egész világot akarták volna kizárni.

Steve McCurry számomra nagyon szimpatikus volt, minden szempontból. A pódiumbeszélgetés alatt egy jó humorú és igazán kreatív embert ismertem meg. A beszélgetést azzal indították a szervezők, hogy tapsoljuk meg Steve-et, mert az internet szerint tegnap ünnepelte 66. születésnapját. A tömeg elismerő tapsviharban tört ki, amit a fotós hangos nevetése szakított félbe. Kiderült, hogy Steve McCurry valójában áprilisban született. Ezzel a hamis hírrel azt szerették volna bizonyítani, hogy mennyi hamis információ kering róla az interneten, amit ebben a beszélgetésben egyszer és mindenkorra tisztázni fognak. A fotós elmondta, hogy több mint 80-szor járt Indiában, és itt szeret a legjobban fényképezni. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a képeinek a titka, azt válaszolta, hogy a fotózás lényege az, hogy más szemszögből lásd a világot, mint a többi ember.

Az egyébként nagyon kicsi méretű kiállításon minden kép elgondolkodtató, szabadjára engedi az ember fantáziáját. Sajnos a kedvenc fotómat, amelyet már korábban is említettem, nem állították ki, csak kivetítették a pódiumbeszélgetés során. A kiállítást csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne ízelítőt kapni távoli kultúrák igazi arcaiból.

Remélem, valamikor én is megcsodálhatom Indiát, és elkaphatok néhány röpke pillanatot, úgy, mint Steve McCurry.

Nagy Domonkos (AKG, 7. évf.)

Steve McCurry – Egy nap / egy kép / egy gondolat
Műcsarnok, 2016. február 25. – április 3.

LIKE - értesülj az új cikkekről!