Nemrég volt szerencsém a világhírű fotós, Steve McCurry kiállításán és pódiumbeszélgetésén részt venni. Lehet, hogy sokaknak ez a név először nem ugrik be, de ha a National Geographic legsikeresebb címlapjáról, mély zöld szemekkel néző afgán lány portréját említem, azonnal megjelenik a kép az emlékezetünkben.
Szinte már mindenkivel előfordult, hogy egy utazási iroda színes plakátját megpillantva csak arra tudott gondolni, ide szeretnék utazni. Koktélokat szürcsölgetni, sütkérezni a tengerparton vagy egy letűnt kultúra maradványait megcsodálni. Steve McCurry képeit nézegetve az embernek nem mindig az jut először eszébe, hogy vegye a hátizsákját, és repüljön el az első géppel, pedig ugyanazt az országot látja, mint az idilli plakátokon.
India. Számomra ez az ország eddig egy elképzelt mesevilág volt. Színes szárik, illatos fűszerek és a Tádzs Mahal. A kiállításon bemutatott fotók ugyan színesek voltak, de nem voltak boldogak. Minden képnek története van és megérinti a lelket. Ez talán azért is van, mert a képek nincsenek beállítva, megkomponálva, hanem egy-egy pillanat utánozhatatlan töredékei. A bennem legmélyebb nyomot hagyó rádzsasztáni női csoport képe is így készült – Steve McCurry elmondása szerint. A fotón a porvihartól az arcukat eltakaró nőket láthatunk. A száraz és élettelen táj tökéletes kontrasztja az égővörös szárik lobogásának a szélben. Utánaolvasva megtudtam, hogy ezen a területen még ma is erősen él a kasztrendszer hagyománya. A nők kiszolgáltatottak, és nagy részük boldogtalan. A kép olyan, mintha nemcsak a porvihart, hanem az egész világot akarták volna kizárni.
Steve McCurry számomra nagyon szimpatikus volt, minden szempontból. A pódiumbeszélgetés alatt egy jó humorú és igazán kreatív embert ismertem meg. A beszélgetést azzal indították a szervezők, hogy tapsoljuk meg Steve-et, mert az internet szerint tegnap ünnepelte 66. születésnapját. A tömeg elismerő tapsviharban tört ki, amit a fotós hangos nevetése szakított félbe. Kiderült, hogy Steve McCurry valójában áprilisban született. Ezzel a hamis hírrel azt szerették volna bizonyítani, hogy mennyi hamis információ kering róla az interneten, amit ebben a beszélgetésben egyszer és mindenkorra tisztázni fognak. A fotós elmondta, hogy több mint 80-szor járt Indiában, és itt szeret a legjobban fényképezni. Arra a kérdésre pedig, hogy mi a képeinek a titka, azt válaszolta, hogy a fotózás lényege az, hogy más szemszögből lásd a világot, mint a többi ember.
Az egyébként nagyon kicsi méretű kiállításon minden kép elgondolkodtató, szabadjára engedi az ember fantáziáját. Sajnos a kedvenc fotómat, amelyet már korábban is említettem, nem állították ki, csak kivetítették a pódiumbeszélgetés során. A kiállítást csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne ízelítőt kapni távoli kultúrák igazi arcaiból.
Remélem, valamikor én is megcsodálhatom Indiát, és elkaphatok néhány röpke pillanatot, úgy, mint Steve McCurry.
Nagy Domonkos (AKG, 7. évf.)
Steve McCurry – Egy nap / egy kép / egy gondolat
Műcsarnok, 2016. február 25. – április 3.
Utolsó kommentek