Amikor a múlt tanév vége felé, az angol szintfelmérő és a szülői értekezlet napján meghallottam, hogy digitalizálódó iskolába fogok járni, és lesz egy laptopom, amin a tananyag nagy részét kapni fogom, majd’ szétrobbantam a lelkesedéstől. Laptop? Digitalizálódó iskola? Gépen lévő tananyag? Atyaúristen! Hát nem bántam meg, hogy ezt a sulit választottam. (Azóta se egyébként, természetesen, az AKG-nál minimum Budapesten nincs jobb iskola, de simán lehet, hogy az országban se.)
Azóta elkezdődött az új tanév. Megkaptam a laptopom, az Office-accountom és az ebédkártyám – merthogy már az ebédrendelés is online zajlik. Elkezdtem a OneNote program online verziójából asztali OneNote-ba szinkronizálni a tanárok által előállított jegyzetfüzeteket, és… máris beleütköztem néhány nehézségbe.
Először is: nem volt wifi. Nem úgy értem, hogy az iskolában nem volt, hanem a gépemen nem volt. Nem csatlakozott egyik hálózathoz se. Se a suliban, se otthon, se sehol. A szüleim (mindkettő nyolcvan diplomával rendelkező informatikus, nem zöldfülűek) fejenként félóráig bütykölték a gépemet, majd feladták a küzdelmet, és inkább bevittem a kis gonosztevőt az iskola rendszergazdájához, addig pedig ideiglenesen kaptam egy kölcsöngépet.
Matekóra az AKG-ban
Miután a wifiprobléma megoldódott (valami billentyűkombinációval szüntettem meg az internetet, mint utóbb kiderült), jött a következő probléma: a szinkronizálás. A OneNote program ugyanis nem szinkronizálta az online jegyzetfüzeteket a gépemre. Azazhogy szinkronizálta volna, csak ahhoz kellett egy Office-jelszó. Márpedig az Office nem volt hajlandó beengedni, se az eredeti, iskola által kreált jelszóval, se azzal a jelszóval, amire én változtattam meg, se egy másik kreált jelszóval, amit a patrónusom kért SMS-ben az illetékestől… sőt, azt se akarta engedni, hogy megint megváltoztassam a jelszavam! Így pedig megtalálni se tudtam a jegyzetfüzeteket, és online se tudtam dolgozni.
Ezekben a napokban rengeteget dühöngtem. Mi az istennek kellett ez a digitalizált iskola?! Nem lenne sokkal egyszerűbb kiosztani a tankönyveket, megvetetni a füzeteket, oszt’ jó napot?
És az az igazság, hogy de, tényleg egyszerűbb lenne. Csak sokkal unalmasabb is. Nem lenne laptopom, márpedig az nagyon jól jön. Persze nem elsősorban a tanulásra… Meg aztán, ha nem lenne digitalizált iskola, rengeteg könyvet kellene cipelnünk. Igaz, így is vannak tankönyveink, de azokat bent lehet hagyni a szekrényünkben, munkafüzet helyett meg ott van a OneNote.
És nem kell mindig mindenre az egyszerűbb megoldást választani, néha jobb az izgalmasabb. Például: egyszerűbb lenne, ha apukám minden este krumplit főzne meg zöldborsót, és annyi. De nem, minden este mást eszünk, mert ha minden este krumplit ennénk borsóval, az szörnyen, de szörnyen unalmas lenne (tudom, hogy ez nem igazán hasonlítható össze a tankönyves-számítógépes esettel).
Egyébként azóta az Office-accountomat, pontosabban jelszavamat is megbütykölték, így már be tudtam lépni, és a OneNote is szinkronizált végre. Amikor ezt be akartam jelenteni a történelemtanáromnak, jelentkeztem, mire elsápadt és elkomorodott. Megszokta már, hogy ha én jelentkezem, az csak valami bajt jelenthet...
Így, hogy már vannak szinkronizált jegyzetfüzeteim, és tudok dolgozni, azt kell hogy mondjam, nagyon jó dolog a digitális iskola, és örülök, hogy bevezették. Sőt! Az ország összes iskolájában be kellene vezetni! Egész biztos vagyok benne, hogy nagy népszerűségnek örvendene a diákok körében.
Tanul vagy játszik? Cikket ír a szerző!
Persze vannak árnyoldalai is: ha nincs wifi, borul az egész, és ha valakinek gubanc van a OneNote-jával, mint ahogy ugye az az én esetemben is történt, az is blokkolja kicsit a munkát. Meg aztán, sok tanárnak bizonyára idegen lenne ez a drasztikus váltás, hogy szinte teljesen elhagyjuk a kézzel írást. De hát haladni kell a korral.
Mörk Márta Lilla (AKG, 7. évf.)
Utolsó kommentek