Habkönnyű francia komédia, azaz hogyan kapcsolódj ki egy unalmas, monoton nap után.

Franck Mauríciuszon nyaral gyönyörű barátnőjével, de nem telnek felhőtlenül a napjai. Minden ok nélkül bedurcázik, megsérti brazil táncosnőként dolgozó barátnőjét, így már repülnek is haza Franciaországba, ahol útjaik különválnak. Hosszú idő után találkozik újra három barátjával, az egyikőjük gyermekének születése alkalmából a kórházban. Már ahogy egyesével beesnek, abból le tudjuk vonni a következtetéseket, hogy milyen életet élnek, és hogy milyen figurára számíthatunk végig a film során. Franck, a szerencsétlen, újdonsült szingli pasi, William, az érzékeny, aki sohasem káromkodik, Benoit, a családalapítás miatt karrierjének búcsút mondott férfi és Romain, a zsidó optikus családból származó fiatalember (a színész Ary Abittan, a francia „George Clooney”), aki még felnőtt fejjel is szülei nyomása alatt áll. A felállás kicsit emlékeztet a Másnaposok férfibandájára, de ebben a filmben valahogy nem tűnnek olyan erőltetettnek a poénok. Franck hazatérte után depressziót diagnosztizál nála az orvosa. A címben szereplő depresszió szó alapján arra is következtethetnénk, hogy ez valami szomorú művészfilm lesz, pedig az egyik legjobb vígjáték, amit eddig láttam.

Francknak a „potes”-jai (haverjai) segítenek kilábalni a depresszióból. William annyira aggódik haverjáért, hogy éjjel-nappal őrizni akarja, nehogy valami ostobaságot kövessen el. Minden nap másik haverja „vigyáz” rá, szerveznek számára különféle programokat. Mindeközben a haveroknak is megvan a maguk baja. William összeveszett a feleségével, Benoit-nak hiányzik a zenélés, amit, mint kétszeres apuka, hanyagolnia kell, Romain pedig a nőkkel van gondban.

Nem szeretném lelőni a poénokat, így csak annyit mondok, hogy a film során mindenki mélypontra kerül, a három haver rájön, hogy ők is depresszióban szenvednek (legalábbis ezt hozzák fel, mint kifogást a barátnőik/feleségeik előtt), s mindent, amit csak lehet, elbaltáznak.

Az elején három-segít-az-egynek felállás felcserélődik, és végül az egy-segít-a-háromnak felállás lesz belőle. S hogy mi lesz a film végén? Happy end mindenek felett!

Rendeljétek meg DVD-n (neadjisten keressétek meg az interneten), mert Magyarországon nem játsszák ezt a filmet, valószínűleg nem is fogják. Az elejétől a végéig vinnyogva nevettem a filmen. Aki franciául tanul, annak különösen ajánlom, mert egyszerű a nyelvezte és jól érthetően beszélnek benne a szereplők.

Jó mozizást!

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

Dépression et des potes (2012, 95’)
Rendezte: Arnaud Lemort
Szereplők: Fred Testot, Jonathan Lambert, Ary Abittan