Az első dolog, ami feltűnt a sportarénába belépve, az volt, hogy itt aztán mindenféle korú, nemű, kinézetű ember megtalálható. És ugyan a koncert hivatalos kezdésének időpontjában még a fél nézőtér üres volt, amikor az együttes megjelent, az aréna is kezdett megtelni.
A koncert kezdetén úgy éreztem, hogy a sokak által bírált Unsustainable című számot a trió csakis azért írhatta, hogy a fellépéseiken a drámai belépő alá tökéletes legyen a zenei aláfestés. A dalválasztásokba nem lehet belekötni, az új lemez pont elég szerepet kapott az est folyamán, a régebbi számok közül pedig az együttes legsikeresebb dalai szóltak. Remek volt hallani az első lemezről a Sunburnt, de a közönség a többi elhangzott számot is óriási ovációval fogadta.
A látványvilág lenyűgöző volt, a fordított piramis szerintem zseniális ötlet. Mindig lehetett nézni valamit a színpadon, és ezt úgy oldották meg, hogy az együttes tagjairól sem terelődött el a figyelem. Úgy éreztem, hogy ennél több lézerfényt már nem lehetne belezsúfolni a koncertbe, de a Madnessnél például a fények hatása tökéletesen passzolt a számhoz.
A legnagyobb élményem talán az volt, hogy a Muse élőben sem hamis, és hogy egy pillanatra sem álltak le. Olyan érzés volt, mintha egy lemezt hallgatnánk, de közben a hangulat a tetőfokára hágott, és mindenki együtt üvöltötte Matthew Bellamyval a számok refrénjét.
A Muse tegnap este Budapesten bizonyította, hogy a rajongók nem hiába imádják őket.
Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)
fotó: Новак Крстић
fotó: Muse@Budapest 2012
Utolsó kommentek