Idén szeptemberben rendezték meg az Ernst 100 utcafesztivált. Azért éppen most, mert ebben az évben ünnepelte 100. születésnapját az Ernst Múzeum.
A szeptember 15-16-ára eső hétvégén performanszokkal, koncertekkel, az aktuális kiállításon történő tárlatvezetésekkel (a kínai Aj Vej-vej New Yorkról készült képeit bemutatva) valamint egyéb programokkal ünnepelték ezt a neves eseményt. Az egyik legnépszerűbb programnak az irodalmi felolvasás bizonyult, amelynek témája a múzeum névadója, Ernst Lajos volt.
Ernst Lajos 1872-ben született egy kereskedőcsaládban.
A kor hagyományával ellentétben Ernst nem vitte tovább apja vállalkozását, hanem valami olyat tett, amire addig Magyarországon nem sok példa volt: vagyonát a művészetre, a műgyűjtésre fordította. (Más megközelítésben talán azt is mondhatnánk erre: elherdálta mindenét.) Magyarországon Ernst Lajos volt az egyik első, mai értelemben vett igazi műgyűjtő. 1894-ben megalapította a Nemzeti Szalont, aminek 1901-1909. között az igazgatója volt. 1912-ben létrehozta a máig nagy népszerűségnek örvendő képzőművészeti múzeumot, amelyet róla neveztek el. Minden pénzét műalkotások vásárlására fordította, aminek következtében elszegényedett, s az egész gyűjteménye jelzálog alá került. Ezt pedig nem bírta elviselni: 1937 tavaszán öngyilkos lett.
Mit üzen nekünk ma Ernst Lajos életútja? Netán azt, hogy érdemes a művészetért mindenünket feláldozni? Követendő, követhető az ő példája? Aligha. Egyvalami azért mégiscsak bizonyos: személyében olyan különc gyűjtővel büszkélkedhetünk, aki semmit sem sajnált feláldozni a művészetért, s aki nélkül ma minden bizonnyal más lenne a magyar művészet története. Vajon élnek-e még köztünk efféle mindenre elszánt művészetrajongók?
Gulyás Ábel (9. évf.)
|
Az Ernst Múzeum bejárata |
Aj Vej-vej - kínai fotóművész |
Utolsó kommentek