Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Wamp – a design vásár

WAMPBeléptem, körbenéztem. Nem tudtam, hova menjek először, annyi minden volt ott. Megláttam egy csokiárust, és odamentem megnézni, mit árul. Megkérdeztem, hogy mi milyen csoki, ő azt válaszolta, hogy van mandulás, likőrös, sima, mákos és még mondott sok más ízt, de azokat már nem tudtam megjegyezni. Továbbmentem a következő standhoz, ahol gumibelsőből készült táskákat és pénztárcákat árultak. Sajnos tudtam, hogy minden drága, ezért csak nézelődtem. A következő árus babaruhákat árult, az unokahúgaimra gondoltam, és arra, hogy nagyon örülnének egy macis pulcsinak vagy sapkának. Az a jó, hogy itt még a kicsiknek is árulnak dolgokat. Nézelődés közben láttam egy olyan nőt, aki olyan pulcsikat árult, amit ha leveszel, akkor összehajthatod táskává, és kényelmesen hordozhatod. Fiatal designerek terveztek olyan karkötőket és gyűrűket, amikre te magad tehetsz színes és mintás gombokat. Egyik kedvencem az a póló, amire városok vannak ráírva, és te bejelölheted, hogy hol voltál. Egy másik érdekes cucc az, ami cipzárból készült. Ez lehet táska, tolltartó, pénztárca. Sok órát töltöttem még ott, de még így sem tudtam végigjárni az összes árust.

Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer menjen el, mert megéri. A vásár időpontjának megtudásához látogass el ide: www.wamp.hu. Jó vásárlást és kikapcsolódást!

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

0 Tovább

Szent Johanna Gimi

Egy éve jelent meg Leiner Laura nagysikerű könyvsorozatának első része: A Szent Johanna Gimi. Nem fűztem hozzá túl sok reményt, de olvasás közben rádöbbentem, hogy ez a könyv egy az egyben rólunk, mai fiatalokról szól.

A könyv első lapjain rögtön a mai fiatalság egyik kedvenc internetes oldalán, az iWiW-en találjuk magunkat. Az osztály tagjainak adatai, érdeklődési körei, kedvenc együttesei, hobbija látható itt. A könyvsorozat egy lány gimnazista éveiről szól, eddig négy kötet jelent meg, mindegyik egy iskolai félévet mutat be.

Reni, a könyv főszereplője most kezdi el a gimnázium első osztályát, azaz kilencedikes lesz. Költözés után vannak, s az állandóan kamaszkezelő kézikönyveket bújó szülei a budai Szent Johanna Gimnáziumot nézték ki számára. Reni rögtön összebarátkozik az osztálytársaival, legjobb barátnője a különc, emós lány, Virág lesz, legjobb fiúbarátja pedig Arnold, a Beatles-mániás okostojás. Osztályában vannak kockák, akik miatt nap mint nap kell bővíteni a házirendet, ugyanis mindig találnak egy módszert, hogy egy konzolt a TV-hez kössenek, vagy hogy hangosan zenét hallgassanak. Megismerünk rockereket, strébereket, deszkásokat, zenészlelkeket, francia származású fiút s sok olyan embert, aki a szívünkhöz nő a könyv olvasása során.

Reninek eddigi két gimnáziumi éve során meg kellett küzdenie a barátságért, szerelemért, a jó jegyekért rajzból vagy épp azért, hogy elmehessen egy buliba. Ezt a könyvet leginkább 10-14 éveseknek írta Leiner Laura, legalábbis ez a korosztály olvassa legszívesebben, de bevallom, nekem is nagyon tetszett a Szent Johanna Gimi.

A legjobb benne, hogy végre nem az amerikai fiatalságról olvasunk, hanem magyarokról, egy magyar írónőtől. A szereplőkkel szinte ugyanazok a dolgok történnek meg, mint velünk szoktak. Mi is hajtunk a jó jegyekért, azért, hogy a barátainkkal jól érezzük magunkat, néha összeveszünk, aztán kibékülünk, eljárunk bulizni, lógunk a Facebookon, rosszalkodunk, szívatjuk a másikat, szerelembe esünk, de a fiút mi nem érdekeljük, aztán úgy gondoljuk, hogy van esélyünk, de rájövünk, hogy mégsem, s így tovább. A mi szüleink sem bírnak velünk, bár a könyvben Reni épp egy könnyebb eset, minden jegye kitűnő, kivéve a rajzot, ami miatt egy kissé szerencsétlen is. Az embereken és a velük történő dolgokon kívül a gimnáziummal is tudok párhuzamot vonni, ez is egy alapítványi gimnázium Az iskolában van iskolarádió, bár ott egész nap, megállás nélkül szól a zene, amit nálunk is el tudnék képzelni – kár, hogy mindenkinek máskor van szünete. A Szent Johannában is van újságíró szakkör, ahová csak a legjobbak kerülnek be, nagy kiváltság ott lenni, van rajzszakkör, színjátszó, minden, mi szem-szájnak ingere.

Ami külön tetszett a könyvben, hogy a fő karakter által sok új könyvről, filmről és zenéről olvastam, mivel a SzJG-s iskolaújságban az ő rovata volt a könyv, film és zeneajánló. A Godot-ra várvát például ezért kezdtem el olvasni. Első gondolatom volt a könyv olvasásakor, hogy az írónő talán az AKG-ba járhatott, utánanéztem, de nem.

A könyvet azoknak ajánlanám, akik arra kíváncsiak, hogy milyen lehet egy mai magyar középiskolás élete.

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1. – Kezdet (Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010, 386 o.)

0 Tovább

"Nem tudok más munkát elképzelni" - interjú Zrinszky Ildikóval, az AKG büfé vezetőjével

Szubjektív: Hogy kezdődött ez az egész, hogy adódott az, hogy itt lettél büfés az AKG-ban?
Ildi: Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött, egy újsághirdetésben vette észre a férjem, hogy egy iskolabüfé bérleti joga átadó. Eljöttem, megnéztem, és nagyon megtetszett – annál is inkább, mert annak idején, amikor ez a suli még általános iskola volt, én itt voltam napközis tanár.
Szub: És nem érzed visszalépésnek napközisből a büfést? Vagy ugyanúgy jól érzed magadat itt, mint AKG-s?
Ildi: Visszalépésnek? Dehogyis! Először is idősebb gyerekek vannak, mint a napköziben, ahol általános iskola alsó tagozata volt, én is fiatalabb voltam, de ez a munka szuper. Imádom.
Szub: Meg a büfést alapvetően jobban szeretik, mint a tanárokat.
Ildi: Hát igen, mert én nem osztok rossz jegyeket, de azért tudok ám én is mérges lenni, ezt itt mindenki tudja. De csak egy picit mérges.
Szub: A te gyerekeid ide jártak az AKG-ba?
Ildi: Nem, nem jártak ide (most már mindkettő diplomázik lassan). A fiamnál eszembe jutott, de aztán egy hasonló szemléletű iskolában végzett, Budaörsön, a lányom pedig festészetet tanult egy speciális iskolában (akkor még nem volt itt művészeti tagozat). Lehet, hogy nem lett volna szerencsés, ha ide járnak. Például ők biztos, hogy nem fizettek volna a büfében.
Szub: És ha te most lennél gyerek, akkor szívesen járnál ide? Érzed, hogy nagyjából milyen lehet itt a diákoknak?
Ildi: Amikor én diák voltam, akkor ilyen iskola nem nagyon létezhetett volna. Konkrétan, amikor megláttam a matektanárt a folyosón, akkor görcsbe rándult a gyomrom. De ennek a sulinak tényleg sokkal szabadabb, családiasabb légköre van, mint bármelyik másiknak.
Szub: És miért jön be neked az iskola légköre annyira?
Ildi: Mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni, annak idején még pedagógusi pályára is készültem. Tudom, hogy ez nagyképűen hangzik, de egy kicsit pedagógusnak is érzem magam, mert én ösztönből-zsigerből beszélem a gyerekek nyelvét.
Szub: És akkor most már az AKG szerves részének tekinted magad?
Ildi: Igen, pontosabban 14 éve, amikor ide leköltöztem, azóta. Ugyanis 2 évig az elsőn volt a büfé. De mióta itt vagyok az alagsorban, azóta én magam is egy vérbeli AKG-s vagyok.

Takács Iván Péter (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

A világ közepe – Izrael napfényben

Az ország, amely sose nyugszik. Az ország, amely egy életre benned hagyja nyomát. Világvallások központja, népcsoportok gyülekezőhelye, a világ közepe. Jeruzsálem zsinagógáinak, templomainak illetve mecsetjeinek csendjében és a Tel Aviv-i éjszakák hangzavarában is megtalálhatjuk Izrael jókedvét, amely jókedv igenis létezik, köszönhetően a tökéletes közbiztonságnak és az emberek toleranciájának. Izraelben jártam, és nem kellett sokáig sétálnom az utcákon, hogy rájöjjek: nem véletlenül hívják ezt az országot az Ígéret Földjének.

Új Izrael államot 1948 májusának derekán kiáltotta ki David Ben-Gurion, aki ezzel az első miniszterelnök is lett. Bevándorlások, háborúk, belső konfliktusok, majd újabb és újabb határok meghúzása következett, egészen az ezredfordulóig. Viszont ma szerencsére békét, nyugalmat és vendégszeretetet láthatunk, ha turistaszemmel nézünk körbe Izraelben; tegyük hát ezt.

SziklamecsetJeruzsálem szó szerint egyszínű város, hiszen törvénybe van adva, hogy csak homokkőből készülhet épület. Így eléggé kirívó a Sziklamecset színarany kupolája, ha az Olajfák hegyéről bámuljuk az Óváros számtalan vallási és szent építményét. Alattunk a hegyoldalban egy zsidó temető terül el, végtelen számú, egymás hegyén-hátán elhelyezett sírral. Úgy tartják, ide tér majd vissza a Messiás, hogy feltámassza a holtakat. Az Óváros bazársorairól mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy kihaltak. A véget nem érő, szűk utcácskákon, méterről méterre megtaláljuk ugyanazokat az árucikkeket – pólókat, vízipipákat, csecsebecséket –, csak az alkudozóképességünk minősége határozza meg, hogy hol és mennyiért kapjuk meg, amit szuvenírként haza kívánunk vinni. A Siratófal mellett, a Tórát hangosan, rángatózva olvasó ortodox zsidó férfiak közt sétálva nekünk is kedvünk támad egy kívánságot elhelyezni a fal egyik repedésében. Minden sarkon találkozhatunk nevetve beszélgető, rohampuskákkal és gépfegyverekkel felfegyverkezett katonai osztagokkal, akik szívesen útbaigazítják a turistákat. Megéri este kiállni az egyik ház tetejére, hiszen a kivilágított Jeruzsálem látványa elképesztő.

EilatInnen délre, a Negev-sivatag homokdűnéi után Eilat városát találjuk a Vörös-tenger egyik öblének partján. Modern város lévén talán itt láthatjuk a legtöbb – nem történelmi – turistahívogató látványosságot, a delfináriumtól kezdve egészen a víz alatti megfigyelőgömbig. Ha visszafelé utazunk, akkor kerüljünk egyet a Holt-tenger felé, amelynek ultra-sós vizében lehetetlen elsüllyedni, így akár könyvet is olvashatunk anélkül, hogy féltenünk kellene annak állapotát. Az elképesztően magas ásványisó-tartalmú víznek természetesen gyógyító hatása is van, így minden korosztálynak külön ajánlott. A „tenger” déli csücskénél megállhatunk, hogy lanovka – vagy egy hegyi túraút – segítségével megmásszuk a Massadát, egy Heródes király által épített palota romjait, ami egy sziklaszirt tetején terül szét.

LanovkaInduljunk északnak. Helyezkedjünk kényelembe egy tengerre néző Tel Aviv-i hotelszobában. Menjünk le a homokos strandra, fürödjünk, de jól kenjünk le magunkat naptejjel, mert – ahogy azt a saját bőrömön is tapasztalhattam – hamar le lehet égni. Ha elsétálunk Tel Aviv déli tájékára, Jaffára, akkor egy hangulatos Napóleon-korabeli erődítményt találhatunk, innen fejlődött ki a mai, majd’ másfél milliós, európai szintű város. Tel Aviv emellett nagyon jó központi hely. Ha északra akarunk kirándulni, ezt a kiépített autópálya-rendszer segítségével tehetjük meg. A parton északra autózva 4 említésre méltó helyet találunk. Előszöt Ceasaria mellett megyünk el, ami Krisztus előtt Heródes király fővárosaként szolgált, de később a perzsák, a rómaiak, a templomosok illetve az arabok is elfoglalták. Ma az egymásra épült városok romjait láthatjuk kitűnően prezentálva, elképesztő környezetben. Utána jön Haifa, Izrael ipari nagyvárosa kevés látnivalóval, majd Akko, a templomosok városa, ahol templomos romokat, alagutakat láthatunk, illetve kiülhetünk a halszaggal elárasztott kikötő egyik fedett teraszára, és nézhetjük a hullámok harcát a kövekkel. Végül pedig a libanoni határnál megállhatunk a Rosh HaNikránál, ha a világ legmeredekebb lanovkáján le kívánunk ereszkedni egy gyönyörű barlangrenszerbe, amihez foghatót ritkán látni.

Nagyon hosszú lenne ez a cikk, ha minden helyet le szeretnék írni, ahol jártam, így a végén inkább összefoglalom. Izraelt a legtöbben a vallási, szent helyszínek miatt látogatják. Ide tartozik – Jeruzsálemet most nem számítva – Názáret, Betlehem vagy éppen Capernaum, amit Jézus településének is hívnak. Itt sétált Jézus a vízen és itt találjuk Szent Péter házát is. Ha a zsidók történetét szeretnénk megismerni, akkor vezessen utunk a Tel Aviv-i Beit Hatfutsot múzeumba, ha netán a magyar zsidók izgatnak minket, egy észak-izraeli kisvárosi dombtetőn találjuk a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát, ahol kedvesen, baráti köszöntéssel fogadják a magyar turistákat. Napfényben minden ország szebb, ez Izraelre különösen igaz, még akkor is, ha ez negyven fokos kánikulát jelent. Semmit sem tudok jobban ajánlani a kirándulni vágyóknak, mint hogy az Ígéret Földje felé vegyék útjukat, méghozzá legalább két hétre. Shalom!

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

Az utazási rovatunk következő cikke: Corsica rulez!

0 Tovább

A menekülő vérfarkas

Az Elhurcolva című film rendezője az a John Singleton, aki a Halálosabb irambant is rendezte, sőt, még karrierje elején 2 Oscarra is jelölték. A filmet akcióthriller kategóriába sorolják, ezért én is azoknak az embereknek ajánlom, akik szeretik az izgalmakkal és sok akciójelenettel dúsított filmeket.

A film forgatókönyvét a szokásos amerikai stílusban írták meg, ezzel kapcsolatban ne várjunk újdonságokat. Újdonságot a főszereplőt alakító Taylor Lautner nyújt, akit már ismerhetünk az Alkonyat filmekből, de most nem a macsó vérfarkas szerepében jelenik meg a filmvásznakon, ugyanis most egy 19 éves fiút alakít. Tudom, Taylor Lautnert nem az akciófilmekben szokhattuk meg, de így elsőre nem is alakított rosszat, sőt, a karaktere nem törpült el a többi híres színész mellett sem. Na, de most nem ez a fontos, úgyhogy térjünk is vissza a film történetéhez. A film középpontjában Nathan áll, aki egy átlagos középiskolás fiú életét éli, mígnem egy házi feladat elkészítése során rábukkan a gyerekkori képére egy eltűnt gyereket tartalmazó listán. Ekkor teszi fel magának a kérdést, ki is ő. Azonban, mielőtt meg tudná kérdezni a nevelőszüleit, már menekülnie kell azok elől, akik megölték a valódi szüleit. Karennel együtt menekül, aki szemtanúja volt mindennek, így Nathan számára Karen az egyetlen ember, akiben megbízhat. Közben, míg az FBI és egy orosz titkosügynök és csapata elől menekül, megtud részleteket arról, hogy kik is a szülei, hogy miért üldözik őt, és hogy miért edzette őt az apja. Ezután Nathan a saját kezébe veszi a dolgokat, és megpróbálja saját maga megoldani az ügyet. Viszont azt, hogy sikerül-e Nathannek lezárni ezt az ügyet, és kideríteni, hogy ki az apja, hogy ki is ő valójában, hát, ezt csak akkor tudjátok meg, ha megnézitek az Elhurcolvát. Jó szórakozást hozzá!

Zádor Tamás (AKG, 9. évf.)

Elhurcolva (Abduction, 2011, 110’)
Rendezte: John Singleton
Szereplők: Taylor Lautner, Lily Collins, Alfred Molina

0 Tovább

Egy AKG-s diákcég a világversenyen

Életem egyik legizgalmasabb versenyén vehettem részt Oslóban, augusztus elején. Szerintem nemcsak én, de a 34 résztvevő ország összes diákja és tanára is így volt vele.

A verseny már a tanév elején megindult azzal, hogy megalapították a Cheer Me Up! céget. Én félévkor csatlakoztam hozzájuk, s az első dolog, amit megtapasztaltam, az volt, hogy a csapat érdeklődő, megvan bennük a versenyszellem, összetartóak, színesek, határozott céljaik vannak. Nagyon boldog voltam, hogy hozzájuk kerülhettem, láttam, hogy komolyan vették a feladatukat, még ha a határidőket nem is mindig sikerült betartani.

A cégnek először a filozófiája lett kitalálva. Mindenképpen a boldogság terjesztésével szerettünk volna foglalkozni, az emberek hétköznapjait szerettük volna színesebbé varázsolni. Ehhez a gondolathoz kapcsolódtak a termékeink, amelyeket később találtunk ki Nagyon nehéz volt olyan terméket alkotni, amely az emberek többségének tetszik, és elérhető számukra, a mi részünkről pedig kivitelezhető. Sok jó ötletünk volt, amit nehéz lett volna megvalósítani, így döntöttünk végül a humoros üzeneteket hordozó pólók mellett. A pólókra általunk tervezett képek voltak nyomtatva. Három mintánk volt és számtalan színű és méretű pólónk. Mikor a szegedi, országos versenyre készültünk, szóba került az is, hogy kreatívabb terméket kellene készíteni, mert ezzel nem láttuk még biztosítottnak, hogy jó eredményt fogunk elérni, ám a cég filozófiáját nem szerettük volna megváltoztatni. A vásár előtt találtuk ki a naptárat, másik fő termékünket, melyben minden hétre feladatok voltak megadva, melyet a naptár tulajdonosa kedve szerint teljesíthetett. Ilyen feladat volt például, hogy segítsen a hajléktalanokon, köszönjön a vele szembe jövőknek, ha egy kutya ráugat, ugasson rá vissza… stb.

Azt gondoltuk, hogy mivel sokan voltunk a csoportban, akik fotózással is foglalkozunk szabadidőnkben, és ezt az iskolában is tanultuk, ezért ajánlhatnánk egy szolgáltatást is. A fotószolgáltatásunk úgy működött, hogy a vevőt, ha kért képet, lefotóztuk, és Photoshop segítségével kiemeltük a színes alakját egy fekete háttérből, ezzel utalva a boldogságra, a tömegből való kitűnésre. A képeket helyben kinyomtattuk, és rögtön a vásárló kezébe is tudtuk adni. Ez a szolgáltatás egyébként meglepően sikeres volt, erre az iskolai vásáron, de a szegedi vásáron is nagy kereslet volt.

A cég filozófiájának terjesztésére rendeztünk év közben, április elsején egy flashmobot is a Deák téren, mely nagy médiafigyelmet kapott.

Az AKG decemberi versenyén nyertük el első díjunkat, mely a Legjobb vállalatnak járt. Ez után nem sokkal a Diákvállalkozások Karácsonyi Vásárán a Legjobb eladónak járó díjat zsebeltük be. Ezek a díjak jelezték többek között, hogy van értelme annak, amit csinálunk.

De nem elégedtünk meg ennyivel. Jelentkeztünk a szegedi vásárra, mely addigi legnagyobb megmérettetésünk volt, ez jelenthette a továbbjutást a diákvállalkozások nemzetközi versenyére. Több hónap felkészülés után, legnagyobb megdöbbenésünkre és örömünkre, minket tartottak a legrátermettebb cégnek, s minket ért a megtiszteltetés, hogy országunkat képviselhessük.

Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy nem lehet lazsálni, a munka elkezdődött. Egy új termék gondolatával is kacérkodtunk a póló helyett, amit végül nem sikerült megvalósítanunk, s ez szerintem szerepet játszott abban, hogy nem nyertünk. De ne szaladjunk ennyire előre. A felkészülés ideje alatt számos teendőnk volt. A legnehezebb feladat a szponzorok meggyőzése volt, s ez volt egyben a legfontosabb, hisz miattuk tudtunk csak részt venni a nemzetközi versenyen. Az ő támogatásuk szintén azt jelentette, hogy bíznak bennünk, hogy van esélyünk nyerni a versenyen. Így mikor már nem kellett emiatt aggódni, nekiláthattunk teendőink sokaságának. Megterveztük a standot, megírtuk a prezentáció szövegét, elkészítettük a ppt-t hozzá. Simon Attila segített nekünk egy rap zenéjének és szövegének megírásával és a prezentáció kivitelezésében. Mindezeket próbáltuk tökélyre fejleszteni, s annyiszor változtattunk a dolgokon, hogy még jobb legyen, ahányszor csak tudtunk.

Így leírva olyan kevésnek tűnik mindaz, amit majdnem egy egész nyáron csináltunk, olyan egyszerűnek tűnnek ezek a feladatok. Pedig nem voltak azok. Sok vita volt, míg valami megszületett, nem mindig értettünk egyet, nem mindenki ért rá, hogy egyeztessünk dolgokat. Így ezek a tényezők is megnehezítették a haladást, de úgy érzem, hogy összességében sikerült kihozni magunkból a maximumot.

Így augusztus negyedikén, kisebb-nagyobb félelmekkel indultunk útnak Norvégiába, a verseny helyszínére. Voltak, akik nemcsak a verseny miatt izgultak, hanem a repülőúttól is féltek, mert még sosem repültek, s az Utoya szigetén történtek miatt is volt némi ijedség bennünk. De utunk hamar véget ért, s mi a Radisson Hotelban találtuk magunkat, több mint 300 európai fiatallal. Kaptunk a nyakunkba egy kis táblát a nevünkkel meg a programokkal. Mivel késésben voltunk a megnyitóról, siettünk az Oslo City Hallba, ahol a Nobel-díjat is át szokták adni. Meleg fogadtatásban volt részünk, beszéltek nekünk a versenyről, az elkövetkező napokról, s megemlékeztünk a tömeggyilkosság velünk közel egykorú áldozatairól is. Egyébként az egész városban mindenfelé voltak kisebb-nagyobb helyek, melyek tele voltak képekkel, virágokkal és megemlékező emberekkel.

Ezután elindultunk a kikötő felé, a számunkra rendezett hajótúrára. A hajón egy helyi rockbanda adott hangulatos koncertet. Mindenki jól érezte magát, beszélgettek, nevettek, nézelődtek, fényképeztek, ismerkedtek a fiatalok és a felnőttek egyaránt. Este mindenki fáradtan indult a szobájába, ki a huszadik, ki a harmincadik emeletre. A kilátás este nagyon szép volt, az egész város ki volt világítva, ragyogott a fényekben.

Másnap már korán reggel lementünk reggelizni s megnézni a standunkat, melyet előző nap állítottak fel azok, akik korábban érkeztek cégünktől. Sok javítani- és építenivalónk volt, így mindenki megtalálta a feladatát a stand körül. Szerintem a mi standunk nagyon jóra sikeredett, az angolok és a franciák között kaptunk helyet, teljesen kitűntünk a narancssárga színeinkkel. Aki arra jött, annak biztos, hogy szembetűnt a standunk. Úgy gondolom, hogy ha a standokat kellett volna pontozni, a miénk az első tízben biztos benne lett volna. Már a standokon meglátszott, hogy kik azok, akiknek nagyon jól működik a cége. Voltak a miénknél sokkal profibban összeállított standok is, de sok volt abból is, mely elég hevenyészetten volt kivitelezve.

A standok véglegesítése után megnyitották a vásárt. Csapatunk tagjai szétváltak, s ki-ki végezte a saját dolgát. Néhányan a standnál segítették a nézelődőket, volt, aki a céget népszerűsítette, a többiek egy játékba próbálták az arra járókat bevonni, mely összehozta az embereket. A játék nagyon ötletes volt, s nagy sikere is volt. Az embereknek a kezébe adtunk egy papírból készült kulcsot, melyen a cégről volt pár információ, meg egy rajz egy macskáról. Minden kulcson más és más rajz volt, a cél a macska párjának megtalálása volt. Volt hős macska, vidám macska, Harry Potter macska, gonosz macska… stb.

Ez után a nyitóceremónián vettünk részt a hotelben, s megkezdődtek a prezentációk. A színpad gyönyörűen volt felépítve, hatalmas kivetítők, színes fények. Akkora hangulat kerekedett a nyitás után, hogy mindenki hihetetlen izgalommal várta más cégek prezentációit. Miután végignéztünk pár előre kiválasztott prezentációt, köztük a későbbi nyertes britekét, át kellett mindenkinek mennie arra a helyre, ahová irányították. Mire mi sorra kerültünk, már láthattuk, hogy kiknél leszünk jobbak, s kik azok, akiket túl kell szárnyalnunk. Az ötfős prezentáló csapatunk elképesztően jó előadást nyújtott. Mind a zsűri, mind a nézők nevettek, a rapnek hatalmas sikere volt. Mikor ismerkedtünk a többiekkel, s megkérdezték, hogy honnan jöttünk, s mondtuk, hogy Magyarországról, az első dolog, amit mondtak, hogy „ja, ti vagytok a rapperek, nagyon jó volt az előadásotok!”. Ahhoz képest, hogy milyen gyér tapsot kaptunk, amikor először megjelentünk a színpadon, a végén tényleg mindenki szívből tapsolt, s éljenzett! Még egy Norvégiában élő magyar néni is eljött nekünk szurkolni! A csapat többi tagja nagyon büszke volt rájuk, hogy egy ilyen kis teremben, egy ilyen kis színpadon ilyen hangulatot tudtak teremteni.

Az első nagyobb megmérettetés után elmentünk ebédelni, s pihenni egy kicsit, utána pedig rögtön kezdődött a vásár második felvonása. Egyre jobban belejöttünk abba, hogy hogyan is szólítsuk meg az embereket, s marasztaljuk őket a standunknál. Játszottunk zenét, fényképeket készítettünk más cégek kabalaállataival, hívtuk őket táncolni. A zene egy kicsit feldobta a versenyzőket, így mindenki vidámabban folytathatta a standnál a kiszolgálást.

A vásár után megint összegyűltünk a nagyteremben, s hat prezentációt hallgattunk még meg, hat olyan cégtől, melyek szociális dolgokkal foglalkoznak. A legjobban két cég tetszett, az egyik idős emberek segítésével foglalkozik, a másik pedig drogtermesztő földek he­lyé­re kávét ültet. Ez után még egy rövid vásár volt, s lebontottuk a standokat.

Este egy erődítménybe mentünk vacsorázni. Az eső esett, így csak bent tudtunk enni, ahol nem volt egy árva szék meg asztal sem, mindenki a földön ült. Jó hangulatban telt a vacsora. Utána elmentünk egy helyre, ahol koncerteket szoktak tartani. A színpad egy szikla falában volt, nagyon jól nézett ki. Sátrak alatt ültünk, kaptunk pokrócot is. Egy nagyon jó együttes játszott, akiket, miután hazaértünk, mindenki belájkolt Facebookon. A koncert alatt elállt az eső is, így az összes versenyző kiment táncolni, ugrálni. Nekem aznap volt a születésnapom, s a barátaim, csapattársaim megleptek azzal, hogy megkérték az együttest, hogy énekeljék el a Happy Birthdayt. 34 ország több mint 300 diákjának szájából hangzott fel a dal egyszerre. Felejthetetlen szülinapban volt részem ott Oslóban, az már biztos! Ezek után hazamentünk, s míg a liftben vártunk, sokan kérdezték, hogy mikor csapunk egy bulit szülinapom alkalmából, s sokan gra­tuláltak. Mindenki olyan kedves volt és közvetlen!

Másnap reggel megint a nagyteremben gyűltünk össze, ahol a JazzCode adott nekünk elő. Nagyon furcsa és egyben élvezetes előadás volt. Az üzlet, a vállalkozások létrehozása, menete, leírása össze volt fűzve a zenével. Mindent úgy magyaráztak el, hogy párhuzamokat vontak a jazz és az üzlet között. Nekem nagyon tetszett. Ezután következett a panelinterjú, az utolsó megmérettetés, hisz már a standinterjún is túl voltunk, amin nem kaptunk túl jó visszajelzést a zsűritől, úgy éreztük, nem fordítottak ránk kellő figyelmet.

A panelinterjú hamar véget ért, ezt a benne résztvevők sikeresnek érezték, s a csapat megkönnyebbülten indult ünnepelni. Ezután a városban csináltak nekünk programot. A vállalkozások minden tagját különválasztották, így minden csapatban több országból voltak a fiatalok. Én egy török és egy francia fiúval meg egy norvég lánnyal voltam. Minden csapat kapott egy feladatot: egy építményt kellett készítenünk tésztából, úgy, hogy minél magasabb legyen, de ne törjön el a tészta, és a tetejére egy pillecukrot kellett tenni. Volt egy elképzelésünk, de nem tudtuk megvalósítani rendesen, így nem a miénk lett a legmagasabb építmény. Az építés után a városba mentünk, fotókat kellett csinálnunk, ami valahogy kapcsolódott a JA-YE-hez. Plankingoltunk is, élő feliratot készítettünk, mi alkottuk a JA-YE-t. Nagyon jól telt a délután. Mikor visszaértünk, kezdhettünk is készülni az esti gálavacsorára és eredményhirdetésre. Mindenkinek szép ruhában kellett mennie, így koktélruhába és öltönybe öltöztünk.

Szépen berendezték a termet asztalokkal. Azt hittük, hogy gyorsan lezajlik az eredményhirdetés, de tévedtünk. Minden fogás után jelentettek be nyerteseket, ezek különféle kisebb díjak voltak. Örültünk volna, ha mi is kapunk ezek közül, mert tisztában voltunk azzal, hogy a fődíjra nem sok esélyünk van. Sajnos semmit nem nyertünk ezek közül sem, pedig voltak erősségeink. A standunk, az eladási módszereink, a prezentációnk, a nyitottságunk, a vidámságunk – de úgy tűnik, mindez nem volt elég.

A vacsora nagyon finom volt, a pincérek összevissza repkedtek az asztalok között a tálcákkal, tányérokkal. A desszert után végül kihirdették a nyerteseket. A harmadik helyezett a szlovák ACE cég lett. Ők különleges, fogkrémadagolós fogkeféket gyártottak, ezzel szerették volna a gyermekeket rábírni a rendszeres fogmosásra. A második helyezést a newQReation I/S nyerte el Dániából, akik okos­telefonokhoz készítettek egy programot, amivel könnyebbé teszik a vásárlást. A fődíjat pedig az angolok nyerték meg, akik parfümtollat készítettek.

Az ő standjuk állt a miénk mellett, nagyon nyitott társaság voltak, sokat beszélgettünk velük. Ők voltak azok, akik a mi cégünket is esélyesnek említették. Nem volt valami eget rengetően különleges a termékük, de jól tudták eladni, professzionális volt körítés, erős a marketing. A honlapjuk nagyon igényes, szép volt, hihetetlenül jó reklámvideót is készítettek. Nagyon magabiztosak voltak, s rengeteg támogatójuk volt. Egyedül a standjuk nem tetszett nekem, azt gyengének tartottam.

A cégek közül nekem a lett csapat tetszett a legjobban, ők bicikliket újítottak fel és készítettek hozzá kiegészítőket. Nagy esélyesnek még a portugál céget tartottam, akik újrahasznosítható és többször is használható, üveget helyettesítő víztárolót árultak, benne csapvízzel. Ennek a két csapatnak a termékei mellett tetszett a spanyolok terméke, akik egy órát árultak, amely mérte, hogy mennyi vizet fogyaszt az ember egy fürdés alatt, és hogy ez mennyi pénzbe is kerül neki, s hogy mennyi időt töltött a zuhany alatt. A legjobb stand az izraelieké volt szerintem, nagyon szépen összeállították, ízléses és mégis figyelemfelkeltő volt. Két cégnek volt kabalaállata, ami jó ötlet volt, bár mi kabalaállat nélkül is tudtuk népszerűsíteni a cégünket, s megállítani az embereket a standunknál.

Szerintem összességében nagyon jól helytálltunk egy ilyen nagy jelentőségű versenyen, más országokhoz képest is. Amit utólag másképp csinálnék, az a termék újragondolása, új termék kitalálása lenne. A versenyen minden cég valami újat mutatott be. Igaz, ötletesek voltak a pólóink, de ezekkel versenyre sem tudtunk kelni a parafadugó-pendrive, az étrend­kiegészítő vitaminos rágó, a parfümtoll vagy a bizsergős szappan mellett. Itt nagy figyelmet fordítottak az innovációra, a pénzügyekre, marketingre. Szerintem, ha a termékünk más lett volna, az első háromban benne lettünk volna, hisz cégünk üzenete megragadta az embereket, csak nem a megfelelő eszközzel próbáltuk azt terjeszteni. Bár még így is néhány felnőtt és sok fiatal megjegyzett minket, nyomot hagytunk az emberekben.

Köszönjük szépen azoknak a cégeknek a támogatását, amelyek ezt az utazást, egy kiemelkedő nemzetközi versenyen való megmérettetést lehetővé tették számunkra!

A boldogság nagyon fontos. S mi boldogok voltunk, hogy kint lehettünk, hogy részt vehettünk ezen a megmérettetésen, s sikeresen megálltuk a helyünket. Rengeteg új tapasztalattal, tudással gazdagodtunk, amit szeretnénk is felhasználni mind a tanulásban, mind a majdani munkánkban.

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

képek a versenyről: www.akg.hu/foto/2011oslo

0 Tovább

Hogyan tartsunk vadászgörényt

VadászgörényEgy vadászgörény a háznál nagyon nagy felelősség, mondom én, mivel nekünk itthon van egy, és sajnos nagyon sokszor vagyok ideges amiatt, hogy pont hozzánk kellett egyet hoznia kedves testvéremnek. A görény és a vadászgörény között van különbség. A közönséges görény az állat eredeti fajtája, ő az a fajta, ami a vadonban él, más állatokra vadászik. Viszont a vadászgörény, ami nálunk is megtalálható, az előző fajnak a megszelídített verziója. Ezek az állatok jóval szelídebbek, és kis tanítás árán még az is elérhető, hogy akár 10 percig is az ember kezében feküdjön. Persze ehhez a feladathoz nem ügyesség vagy akarat kell, hanem rengeteg idő. Viszont még így is, hogy szelídítettek, rengeteg probléma van velük. Kezdjük ott, hogy ezeknek az állatoknak hatalmas a mozgásigényük, rendkívül hiperaktívak. A lustább és tanítható egyedeknél még csak-csak, de az átlagos görényeknél egy gyenge simogatást sem lehet elérni, szóval, aki azért szeretne görényt venni, hogy néhanapján elővegye és jól megbabusgassa, felejtse el ezt az állatot.

Tehát a mozgásigény megvolt, jöhet a következő probléma. Ezeknek a kisállatoknak állandó felügyelet kell, egyrészt azért, mert a búvóhelyek megtalálásának a mestere, másrészt meg azért kell egyfolytában mellette lenni, mivel amit talál a közelében, azt azonnal ellopja. Ha meg az ember nem foglalkozik vele eleget, akkor egyből bevadul a görény, és nem lehet leszoktatni arról, hogy amikor kézbe vesszük, ne harapjon meg. Amikor például hozzánk került, imádott harapni, és ennek sajnos nagyjából mindig én láttam meg a kárát, mert rám került a görény által harapott seb. A görény híres a harapásáról. Szinte mindenre ráharap, ami él és mozog, és még ha ez nem lenne elég, akkor rendelkezik egy olyan képességgel, hogy összeakasztja az állkapcsát, és nemcsak hogy én nem, de még ő sem tudja kinyitni a száját, így egy elég fájdalmas percet tud okozni.

vadászgörényA táplálkozása igen egyszerű, húst eszik hússal. Mi sokáig nyers csirkenyakkal etettük, de kiderült, hogy inkább meg kéne főzni azt, merthogy a nyers húsban könnyebben szaporodhatnak el a bacilusok. Zöldséget nemigen eszik, viszont van még olyan étel, amit minden mennyiségben tud enni, a cukrot tartalmazó ételek. Szinte mindent megeszik, amiben cukor van, a mazsolától kezdve a tejszínhabig, viszont ezeket a dolgokat csak nagyon ritkán lehet neki adni, mivel a görény nagyon érzékeny a cukros dolgokra, így ha túl sok cukros ételt eszik, könnyen cukorbeteg válhat belőle.

Végül tisztáznék még egy tévhitet. Van az a mondás, hogy büdös, mint a görény. Ez alapvetően igaz, de nem büdösebb, mondjuk, mint egy kutya. Viszont ha még ez is túl büdös lenne valakinek, akkor van egy alternatív megoldás, az operáció. Az operáció során a görénynek eltávolítják azt a szervét, amiből távozik a sokaknak büdös szag, amit akkor ereszt szabadjára, amikor mondjuk valami megijesztő őt. Remélem sok információval szolgáltam, és aki szeretne egy görényt, nyugodtan kérdezzen tőlem vagy testvéremtől.

Kántor Máté (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

Itt ért véget az út?

10+4 év Potter

1997 és 2007. 2001 és 2011. Négy éve annak, hogy J. K. Rowling kiadta keze alól az utolsó kötetét a hétrészes könyvsorozatnak. Három hónapja annak, hogy a filmipar is letette utolsó tiszteletét Harry Potter és mindvégig hűséges barátai előtt. Van, akit nem izgat igazán, hogy tényleg befejeződött a saga. Hogy nincs több történet, hogy ennyi volt. De vannak milliók és még milliók, akik rajongóknak hívják magukat, és máig nem hiszik el, hogy vége. Természetesen felmerül a kérdés: jelenti-e a történet vége a Potter-univerzum végét?

Joshua TreeHárom szempont létezik, amikből Harry világát szemlélhetjük. A könyvek, a filmek és a külvilág. A kitaláció, a megvalósítás és a valóság. Rowling asszony, a színészek és a közönség. Harry Potter, Daniel Radcliff és a jelmezes rajongók. Mind más időszámításban élnek. Rowling tárcája egy kicsit megduzzadt, Radcliff és társai felett elhúztak az évek, és immáron felnőtt emberek. Ami viszont érdekesebb, hogy a rajongók is felnőttek. Kis, ugráló tizenéves fiúkból és lányokból férfiak és nők lettek. Ők voltak, akik 1998 júliusában sorba álltak hajnalban, hogy elsők legyenek a második kötet megszerzésében. Ők voltak, akik 2001 novemberében a mozik előtt tolongtak, hogy bejussanak az első Potter-film premierjére. És mintha semmi se változott volna: idén is ők siettek az utolsó filmre, és most is ők öltöztek be a rajongói találkozókon – pont, mint régen. Számukra sosem lesz vége ennek az egésznek. Lehet, hogy kinőnek belőle, vagy el is felejtik, de majd megmutatják gyermekeiknek, újranézik velük a filmeket, és a kicsikkel együtt csöppennek vissza Harry világába.

Arról nem értesültem, hogy J. K. Rowling mit érez a történet lezárulásával kapcsolatban, de abban biztos vagyok, hogy ha semmit sem csinál hátralévő életében, dédunokái még akkor is aranyéletet fognak élni jelenlegi vagyonából. A színészeknek pedig befejeződik egy élet, és kezdődik egy másik. Többen elmondták, hogy nehéz lesz otthagyni a roxforti életet, és mindig szívesen beszélnek majd a filmek forgatásával kapcsolatos élményeikről. Természetesen új szerepek után néznek, és ne ijedjünk majd meg, ha Daniel Radcliffet szemüveg, vagy Emma Watsont talár nélkül látjuk.

Az utolsó filmről annyit érdemes elmondani, hogy tisztességes volt, a többi Potter-filmhez is és egy tízéves projekt lezárásához képest is. Végtelen speciális effekttel, éppen megfelelő mennyiségű szerelemmel, a gonosz bukásával és egy komolytalan, mégis vicces epilógussal zárul tehát a nyolcrészesre bővített filmsorozat. S míg a történetnek ténylegesen vége, addig Harry Potter iskolás kalandjai sose fognak feledésbe merülni. Az első könyv egyszer talán még kötelező olvasmány is lesz az egyik jövőbeli irodalomórán.

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

0 Tovább

Minden eltörik

Jodi Picoult: Törékeny

TörékenyEltörik a váza, eltörik az üveg, széttörik a fa, eltörik a bögre és összetörik a szív. Van még egy dolog, ami eltörik, a csont. Jodi Picoult könyve pont erről szól.

Nem tudtam, miről szól ez a könyv, az anyukám dicsérte és ajánlotta nekem. Aztán megértettem, miért dicsérte ennyire. Willow, a törékeny kislány 4 törött csonttal jött a világra. Egész életét testgipszben töltötte, mert miután begyógyul egy törése, eltörik egy másik csontja. Az életét megkeseríti az állandó testgipsz, a család megromlott kapcsolata és még sok más dolog. A kislány egyébként okos, ügyes, olyan dolgokat tud, amiket egy felnőtt is alig. Csodálatos, hogy 3 évesen már könyvet olvas, és olyan meglepő adatokat tud, mint például: egy felnőtt nő életében több kilogramm hajat nyel le… Annyira beleképzeltem magam a történetbe, hogy elképzeltem, milyen lesz az életem, ha nekem is ilyen gyerekem születik. A repülőn olvastam ezt az érzékeny és aranyos történetet, és még most is, ha unatkozom, mindig ezt olvasom, mert mély benyomást tesz rám az, hogy elképzelem a házat, amiben a történet játszódik, a kórházat, a szállodákat és mindent. Elképzelem Willow arcát, az anyjáét, átérzem a történetét.
Mindenkinek ajánlom, mert csodálatos, aranyos és eseménydús történet!

Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)

Jodi Picoult: Törékeny
Athenaeum 2000 Kiadó, 2010, 350 o.

0 Tovább

„Véletlenül” felgyulladt

csokigyár lángokbanOktóber 14-én este lángok martaléka lett a salgótarjáni csokigyár, hiába próbálták a tűzoltók megmenteni. Több szomszédos megyéből is kivonultak egységek, így csaknem 80-an igyekeztek enyhíteni a kárt. Szombat reggelre fejezték be az 1800 négyzetméter alapterületű üzem és raktár több mint 8 órán át tartó oltását. Az épület szinte porig égett, a teljes mikulás- és karácsonyi csokoládékészlet odaveszett.

Ahogy utánaolvastam a dolgoknak, egészen szórakoztató megjegyzéseket találtam. A kommentelők, azon túl, hogy a mikulásokat sajnálták, vagy épp hogy nem, belekevernek a chipsadótól kezdve a külföldi import csokiig mindent. Főként arra utalnak, hogy nem véletlenül történt, és ahogy le tudtam szűrni, politikai nézettől függően változnak a vélt történések. Itt van néhány jó példa:

„Gondolom, akkor most a környékbeli réti hobbitok kanalazzák a masszát, cefetül.”

„A dolgozók miatt rettenetes a dolog. Amúgy pedig kevesebb kakaómasszás cucc kerül forgalomba.”

„Tévedés, hogy olcsó. Mostantól a télapócsokik, szaloncukrok, minden megnyerte az 50% emelést az egészségügyi termékdíj miatt. Rájuk rohadt volna az összes. Véletlenül felgyulladt.”

„«még időben ki tudtak menekülni az épületből», mert futás közben idejében eldobták a benzineskannát.”

„Jó ok arra, hogy duplán emeljék a csoki árát!”

Azért vicces, hogy az emberek még egy ilyen egyszerű balesetbe is belekeverik politikai nézetüket, és összeesküvés-elméleteket gyártanak. De attól még biztosra veszem, hogy a Mikulás megoldja ezt a problémát, és mindenkinek hoz majd idén is a csokiból készült kis klónjaiból.

Vidák Brigitta (AKG, 9. évf.)

Forrás: Index, mandiner.hu, fotó: MTI

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek