A Rudolf Höß név hallatán talán nem mindenkinek ugrik be, hogy pontosan kiről van szó, de azt mindenki sejti, hogy valószínűleg történelmünk szempontjából fontos személyről beszélünk. Igen, hiszen ez az ember volt az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Unokája, Rainer Höß, november 20-án iskolánkba látogatott. Ez a férfi arra tette fel az életét, hogy nagyapja eszméi ellen küzdjön.


Rainer Höß nagyapja fényképével (fotó: independent.co.uk)

Az AKG színházterme szinte teljesen tele volt, rengetegen voltak kíváncsiak a csütörtök délutáni beszélgetésre. Rainer Höß-t az Élet menete alapítvány hívta meg Magyarországra, az idei holokauszt-emlékévet lezáró központi megemlékezés apropóján. (Az alapítványról itt olvashatsz többet: www.eletmenete.hu, aki pedig nem tudná: 2014-ben a holokauszt 70. évfordulója miatt számos megemlékezést tartott mind a kormány, mind pedig a zsidósághoz köthető alapítványok, szervezetek, illetve természetesen a holokausztot elszenvedő közösségek mindegyike.) A férfi harcol nagyapja ideológiája ellen, ehhez elmondása szerint teljesen meg kellett tagadnia őseit. Mindezt teszi úgy, hogy ideje nagy részében a világ különböző részein tart előadásokat iskolákban, beszélget diákokkal, elmondja a saját történetét.


Rainer Höß az AKG-ban

A beszélgetés legfontosabb tanulsága talán az volt: nem szabad megfeledkezni a múltról. Hiszen Rainer családja is ezt tette: elhallgatta a későbbi generáció elől, ki is volt a nagypapa. Amikor Rainer erre rájött, minden kapcsolatot megszakított a családjával, és elköltözött otthonról. Ekkor volt 15 éves. Zavaros fiatalkora és két öngyilkossági kísérlet után döntött úgy, hogy kiveszi a részét a nácik elleni harcból.


Az iskolai beszélhetés moderátorai a vendéggel: Gáti Éva, Ábrahám Máté, Rainer Höß, Turczi Ádám és a vendéglátó: Széles Gábor tanár úr

A jelen egyik nagy problémájának látja a szélsőségek folyamatos erősödését Európában vagy éppen a Közel-Keleten (sokszor hozta fel a modernkori szélsőségek példájaként az Iszlám állam nevű szervezetet, vagyis az ISIS-t). Ezek ellen szerinte minden elképzelhető eszközzel harcolnunk kell, még akkor is, ha első pillantásra kisebb, gyengébb csoportosulásnak tűnhetnek. Hiszen Hitlerről sem gondolták volna sokan, amikor feltűnt a politikai színtéren, hogy miket fog tenni még élete során.

Rainer elmondta, hogy a termen végignézve jóleső érzés fogja el. Hiszen ha az ő generációja nem is tehet már sokat az ellen, hogy a történelem megismételhesse önmagát, a mienk még tehet. És hogyha mi sem szeretnénk felejteni, hanem ilyen nagy számban veszünk részt az előadásán, az reménnyel tölti el.

Na de marad a kérdés: Mit gondolnak a neonácik Rainer Höß-ről? „Természetesen utálnak engem.”

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)


Az RTL Klub tudósítása

LIKE - értesülj az új cikkekről!