Ha egy hetedikesnek azt mondod, hogy termtud témahét, akkor, amikor már pár hónap eltelt az AKG-s életéből, biztos vagyok benne, hogy meg fog ijedni. Ha nem is nagyon (és még ha nem is vallja be), valamennyire biztos. De ebben szerintem nincs semmi rossz, sőt! Ez teljesen normális reakció. Én is tartottam tőle hetedikben, és ugyan nem emlékszem pontosan, de biztos olyan kérdések merültek fel bennem, hogy: Termtud témahét? Minek? És miért? Nem elég, hogy termtud, még témahét is? És egyáltalán mi az? Elmondhatom, így több mint három év után, hogy aggodalmaim nagy része alaptalannak bizonyult. És hogy miért? Mindjárt elmondom.
Ha eltekintünk a termtud részétől, ez is ugyanúgy indult idén, mint bármelyik másik nyitótábor vagy nyár végi témahét. Mindenki egy hosszú nyár után, kipihenten és jókedvűen, tele élményekkel gyűlt össze a Keleti pályaudvaron. Ez velem is így volt, örültem ennek a közös pár napnak még szeptember előtt. Persze senki sem akart tanulni, de erre akkor még próbáltunk nem gondolni. A vonatút hangosan és vidáman telt el. Egyszerre próbáltuk meg elmondani egymásnak a nyár eseményeit, valamint megismerkedtünk az ott lévő három új évfolyamtársunkkal.
Egy hosszú vonatozás és egy annál rövidebb buszozás után meg is érkeztünk a Felsőtárkányon lévő szállásunkra. A szállásról nem tudok semmi érdekfeszítőt mondani, kulturált volt, szép helyen, ráadásul még egy medencét is kaptunk.
Miután a patrónusaink beosztották, hogy ki melyik szobában lesz, és miután felmértük a szobák állapotát és a szállást, nem volt más hátra, mint a „nagy találkozás” Marsi tanár úrral. Ő ismertette ugyanis a napok menetét, a projekteket és az értékelés rendszerét. Össze kellett állnunk hat-hét fős csoportokba, utána pedig egy nagyprojektet és két kisprojektet kellett választanunk. Mivel több jelentkező is volt valahol a szükségesnél, végül főleg a patrónusok osztották be, hogy ki melyikkel fog foglalkozni, az igényeink alapján. A nagyprojekthez minden csoport kapott két tanárt, akik felügyelték a munkájukat, tanácsot adtak és segítettek. Miután elkészültek a beosztások, csak két és fél napunk volt a nagyprojekt és a kisprojektek elkészítésére, hiszen utolsó nap volt a projektbemutató, valamint volt egy egész napos túra is.
Először ütemtervet kellett készítenünk a nagyprojekthez, de mivel második nap volt a túra, ezért csak utána tudtunk foglalkozni vele. A túra, ahogy arra számítani lehetett, hosszú és fárasztó volt, hiába volt hosszabb és rövidebb útvonal is. Kisebb csoportokban túráztunk, de ahogy az lenni szokott (mindegyik termtud témahéten), most is sikerült eltévednünk. A túra utáni két napon már a projektekkel kellett foglalkoznunk. A nagyprojektünk végül a Műemlék című lett, ami abból állt, hogy kisebb csoportokban felkerestünk a környéken található emlékművek közül tizenötöt, lefotóztuk, majd értékeltünk ötöt egy saját magunk által kialakított szempontrendszer szerint. Mikor ezekkel megvoltunk, készítenünk kellett egy prezentációt, valamint egy élethű makettet is a közeli templomról.
A másik nap a népességstatisztikai kisprojekt volt soron. Páran felkerestük a temetőt, sírokat fotóztunk, a szálláson maradt társunk pedig folyamatosan dolgozta fel az adatokat az előre megadott pár kérdés alapján. A szállásra visszaérve még egy térképet is kellett csinálnunk az eredményekről, valamint a másik kisprojektünket, a felhőtérképet is el kellett készítenünk.
Most valószínűleg mindenkiben felmerül az, hogy: oké, oké, ez mind tök jó, de nagyon unalmas. Igen, a munka része (mert nagyon sok munka volt vele) nekem sem volt a kedvencem, de nemcsak ebből állt az öt nap. Volt többek között esti bátorságpróba, csillagászat, valamint csibe is, ami szerintem mindenkinek hiányzott. A legtöbb program nem volt kötelező, de ezekre is, ahogy a mikroprojektre, pontokat lehetett kapni, és a pontgyűjtés nem hátrány akkor, ha jó jegyet szeretnél szerezni.
Ugyan én az utazás előtti nap megbetegedtem, ez mégsem rontott sokat az összképen. Hiába volt tanulós, jó élményeket és emlékeket szereztünk, és azért bízom benne, hogy okosodtunk is.
A hetedikeseknek pedig üzenem azt, hogy ne ijedjenek meg, májusig még rengeteg idejük van lelkileg felkészülni, valamint szerintem jobb projekteket csinálni, mint egy epochazáróra tanulni, vagy ne adj isten, egy év végi vizsgára felkészülni. Higgyétek el nekem, jobb. Sok sikert!
A végén még csak annyit szeretnék megjegyezni – így tizedikesként, hogy már nem lesz több ilyen témahetünk –: irigylem az alattunk lévő évfolyamokat. Azon kívül, hogy ez a tény az öregségünket jelzi, belátom: hiányozni fog.
Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)
Utolsó kommentek