Sokan, ha a repülésre gondolnak, félelmet, idegességet és frusztrációt éreznek, főleg, ha az első repülésük előtt állnak. Mielőtt az utazás ezen formáját választjuk, érdemes megismerkedni a körülményekkel is. A legkevesebb időt a gépen töltött idő teszi ki, előtte viszont még órák hosszat várakoznunk kell a felszállásra, csomagokkal megpakolva, és muszáj valahogy lefoglalni magunkat valamivel az indulásig, ott helyben. Nemrég volt egy ilyen élményem, gondoltam, leírom a tapasztalataimat.
Nemrég az anyukámmal repültem Amszterdamba egy barátunkhoz. Nem sűrűn repülök (nyáron is kocsival szoktunk utazni), de mindig rádöbbenek, mennyire hosszú ez az egész procedúra, és arra, mennyire ideges leszek ettől. Ez pedig se nekem, se a környezetemnek nem jó. Őszintén, talán azért is, mert kicsit félek tőle, de hatszor átgondolom, biztos fel akarok-e szállni, nem lenne-e jobb inkább megfordulni és egyszerűen elsétálni, megóvva magam a macerától és a rohanástól.
Kezdjük azzal, ha reggeli járatra szól a jegyed, korán kell felkelned. Nagyon korán, mivel az indulás előtt nagyjából már másfél-két órával kint kell lenni a reptéren, már ha nem akarod lekésni a gépedet, és szeretnél mindenre időt hagyni. Ez történt velem is. Háromkor keltem, ami azt hiszem, nem tett jót az influenzámnak. Ezután minden rendben ment, megérkeztünk. Elsőként át kell esned egy biztonsági ellenőrzésen, itt vizsgálják a csomagok tartalmát, a ruházatot, és nagy gonddal figyelnek arra, hogy ne kerüljön fel a gépre semmilyen olyan dolog, ami veszélyes lehet. Már ez a rész sem egyszerű, itt is nagyon hosszú a sor, és nem tudhatod, mennyit kell várni arra, hogy sorra kerülj. Ám a neheze még csak most következik. Miután leellenőrizték a beszállókártyádat, az indulóváróba kell menned több száz másik utassal együtt. Itt számos étterem, bolt és rengeteg pad található.
Itt aztán rengeteg különféle embert látunk, és számos észrevétellel gazdagodhatunk. Láthatunk turistákat, öregeket, fiatalokat, gyerekeket, családokat, magányos utazókat, furcsa szerzeteket és átlagos figurákat is. Nekem például mindig is jó szórakozás volt az, ha megfigyelhettem az embereket, a személyiségüket, és azt, hogy mit csinálnak.
Ez egy tipikusan ilyen szituáció volt, még reggel ötkor is. Vettem magamnak egy forró csokit, és az egyik műanyag asztalnál ülve álmosan figyeltem az embereket. Voltak, akik hozzám hasonlóan étkezéssel ütötték el az időt, és nem törődve a korai időponttal, már hajnalban gyorséttermi hamburgerrel tömték magukat. Voltak, akik nem ettek, csak fel-alá sétáltak, hátha úgy gyorsabban telik az idő. Mások kihasználva minden lehetőséget, távoli rokonukkal, barátjukkal telefonáltak, és telefonjuk képernyőjén keresztül próbálták szemléltetni a reptéri élet minden kis mozzanatát.
Ennek ellenére nem mindenki viselte jól a hosszú várakozást. Volt, aki egyedül, zárkózottan ült órákig, kisgyerekek sírtak, valakik pedig éppen arra panaszkodtak, hogy nem tudnak koncentrálni vagy aludni a nagy zajban. Én, ha mások zavarnak, általában olvasok vagy zenét hallgatok, és igen, ezt teszi a legtöbb ember is – így ki tudják zárni valamennyire a körülöttük lévőket.
Ahány ember, annyi szokás, de egy biztos: senki sem szereti a várakozást. És, mint láthatjuk a fenti példákból, ilyenkor muszáj valamit kezdenünk magunkkal. Mindegy, hogy odafelé vagy visszafelé, az idő nem telik gyorsabban. Két választásunk van. A reptéri dolgozókat, a kormányt és a különböző légitársaságokat átkozva magunkban mérgelődve várakozunk, vagy megpróbálunk valami értelmeset csinálni.
Erre számtalan lehetőségünk van a csarnokon belül is. Rengeteg az újságos, az élelmiszerbolt, és ha ajándékokat szeretnénk venni, akkor azt is megtehetjük. Ha éppen ahhoz van kedvünk, hallgathatjuk a bemondót is, aki több idegen nyelven is ismerteti a járatokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Ha viszont eljutunk addig, és felszállunk a gépre, kevés az esélye annak, hogy azon fogunk izgulni, mi fog történni. Pontosan azért, mert már a repülés előtt álltunk, és várakoztunk több órát, sok idegen emberrel körülvéve. Ez pedig, lássuk be, nem hangzik túl jól, a legtöbb embert megviseli. Én mindig nagyon örültem, mikor leülhettem a helyemre, és nem volt más dolgom, mint várni azt, hogy felszálljunk. Semmi rohanás, pakolászás, kényelmetlen padokon ülés, tolakodás a mosdónál és a sorban, csak hallgatni az utasok beszélgetését abban a reményben, hogy talán most már elindulunk, és sikeresen meg is érkezünk majd az úti célunkhoz. Mert higgyétek el, mindazonáltal, hogy a repülés ilyen bonyolult, ezek miatt lesz sokkal biztonságosabb ez az utazási mód, mint bármelyik másik. Szerintem megéri ezt választani.
Tóth-Stella Zita (AKG, 11ny. évf.)
Utolsó kommentek