Felfedezetlen hegyormok és megmászatlan csúcsok rejtekében, a civilizációtól és a modern társadalommal járó átkozott mérgezésektől elzárva megmunkálatlan fafurulya hamiskás dallama lebeg a szélben. Itt, Pakisztán legészakibb csücskében nyolcezres csúcsok vesznek körül egy völgyet, a Hunza-völgyet, melynek lakói termálfürdők közönségét megszégyenítő nyugalommal tengetik napjaikat. Hunzáknak nevezik magukat, mely a fordításokban néha „nyilasokat”, más esetekben „fehér hunokat” jelent. Ez felvet néhány kérdést. Kérdéseket, melyekre csupán alapos tanulmányozás és mesteri fokon űzött nyelvészi munka hosszas alkalmazása adhat választ.
Tényleg távoli rokonaink lennének az innen több ezer kilométerre élő különös emberek? Nem valószínű. Maga a hunza nyelv, a burusaszki, cseppet sem hasonlít a finnugor nyelvcsalád többi tagjára, ezt már gyakran megemlítették. A hunzák Nagy Sándor serege leszármazottainak vallják magukat, akik midőn elfoglalták e magas földrajzi tájegységet, befészkelődtek a hegyek közé, és megalapították Baltirt, egy kezdetleges kis falucskát i.e. 300 körül. Ez a kis település ennyi év alatt a méretét tekintve nem sokat változott, eltekintve a hatalmas, több hektáros kajszibarack ligeteitől, melyek termése a hunza nép fő táplálékát képezi.
Na de miért is olyan érdekesek ezek a primitív emberek? Eltekintve a hunokkal való (bizonyíthatatlan) rokoni kapcsolat gondolatától, a hunzák rejtélyes dolgai alaposan megdolgoztatták a tudósokat. Legérdekesebb ismertetőjelük a mentesség a civilizált társadalom legszörnyűbb betegségeitől, úgymint a szívbetegségek, a vérnyomásproblémák és a rák. Ez egyes embereket, közöttük neves orvosokat és tudósokat, arra a következtetésre juttatott, hogy a rák esetleg mégis a tartósított élelmiszerek és a különböző színezékanyagok káros mellékhatása. Erre egyelőre még nincs kézzelfogható bizonyíték, de megfigyelhető, hogy azokban a kicsiny népcsoportokban, ahol a civilizáció még nem fejtette ki áldásos és kevésbé áldásos hatásait, ott az emberek nem szenvednek eme ismert nyavalyákban. De sajnos, midőn a turizmus idevonzotta civilizált barátainkat – akik, hátizsákjukban vidáman cipelve kórokozók milliárdjait, ellepték a völgyet –, nem olyan felhőtlen már az élet.
Visszatérve a kajszibarackra. Ezt a vitamindús gyümölcsöt elképesztő mennyiségben fogyasztják, akár naponta 50 darabot is elmajszolva, magjából pedig ápolószereket készítenek ráncaik eltüntetésére. Szükségük is van rá. Mert egy hunza akár 100 évet is megérhet, sőt, találkoztak már olyan sámánista lélekvezetővel is, aki az elmondása szerint 160 éves lett nemrég. Egészségesek… ez a legjobb szó rájuk, és elmaradottságuk ellenére tökéletesen megvannak magukban. Ezzel rávilágítanak arra, hogy a modern életmód és a gyorsan elkészíthető ételek fogyasztása talán mégsem a legjobb választás hosszú távon. Nincsenek se orvosaik, se kórházaik, de legnagyobb meglepetésünkre minden jel arra mutat, nincs is szükségük rájuk.
Elgondolkodtató. Az ember szívesen elképzeli, hogy egy kicsiny faluban, csodaszép hegyek közt élhetne, és nem kéne félnie semmiféle betegségtől, abban a tudatban, hogy akár 150 évet is tölthet ezen a gyönyörű vidéken. A sok technikai vívmány és modernitás csupán sok hűhó semmiért. Mindenesetre meg lehetne próbálni alkalmazni a hunzák módszereit zűrzavaros életünkben.
Dr. Robert McCarrisont, a nagyra becsült brit sebészorvost egy évszázaddal ezelőtt India északi részén a táplálkozási szokások feljegyzésével bízták meg, ám valami egészen más tette igazán híressé. Felfedezett egy csodálatos népet, sámánista népszokásokkal, visszamaradott fakalibákkal, gyógyszerek teljes hiányával, és mindezek ellenére mentességgel a társadalmunkban jelen lévő ismert vírusokkal és mérgezésekkel szemben.
Minden odalátogató turista említést tesz arról, hogy a hunzáknál a pénz fogalmát a kertjükben termő barackfák száma helyettesíti, ahhoz hasonlóan, mikor a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvsorozatban levéllel fizettek egymásnak bolygószerte. Kereskednek is vele, és cserébe ruhát, meleg pokrócot, de semmiképpen sem külhonból érkező eledelt kérnek. Ez náluk alapelv.
Összehasonlításképpen: egy átlagos amerikai napi 3300 kalóriát, azaz 100 gramm fehérjét és 150 gramm zsírt visz be a szervezetébe. Egy hunza férfi napi 50 gramm proteint, 36 gramm növényi zsiradékot és 365 gramm szénhidrátot fogyaszt, ezzel mintegy 1900 kalóriával gazdagodik.
A hunza nép a befagyott gleccserek vizét (vagy ahogy ők nevezik, a „hegy tejét”) isszák, mely rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, ezzel szinte fehérré teszi azt.
Könyveket is írtak róluk, méghozzá rengeteget. Csáji László Koppány: Tündérek kihalófélben – Hunoktól a hunzakutokig című művében ismerteti a pakisztáni-afgán-kínai határvidéken élő visszamaradott törzsek néprajzát, közöttük a hunza nép szokásait is, és ezzel gazdagítja az erről a csodálatos népről szóló ismereteinket. Lejegyzi különös sámánista szokásaikat és spirituális gyógyító módszereiket, melyeket mérhetetlenül hatásosnak talált. Az Ultar-hegy máig a világ legmagasabb, még megmászatlan hegye, és egyben a legfontosabb spirituális helyszínük. Táncos szertartásokat végeznek a tövében, és imádkoznak. De ne úgy képzeljük el őket, mint egy szegényes, félénk népet, akik rongyokat hordanak a testükön, és sárral kenik be az arcukat kántálás közben. Igenis, komolyan veszik e dolgaikat, kereskednek velünk és egymással, kedvesen fogadják az odalátogatókat, és ügyesen intézik mindennapos ügyeiket.
Egészségesek, boldogok, egyszerűek és nagyszerűek. Tudják a hosszú élet titkát, a boldog lét alapjait, és fiaiknak suttogják el ezeket az éjszakában, miközben az enyhén hamis dallam utolsó foszlányai szűrődnek fel hozzájuk a fal keskeny repedésein keresztül.
Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)
források:
Csáji László Koppány: Tündérek kihalófélben – Hunoktól a hunzakutokig (Napkút Kiadó, 2004)
Wikipedia - Burusók
Sokszínű Vidék: Egy különös nép különös élete: a hunzák titkai
Origo - A hunzák, akik nem lesznek rákosak
Utolsó kommentek