A nagypapám színész, és ezért (főképp ezért) mentem el megnézni Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiáját, hogy megtekintsem, mit alakít a színpadon. Nem jövök ahhoz, hogy bíráljam Shakespeare írásait, a sokadszorra eljátszott daraboknál úgyis a rendezés és a színészek teljesítménye a bírálható.
Ha eljátszanak egy régi darabot a mai közönségnek, nem az eredeti pontos mását akarják látni, azt mondják, nem a középkorban élünk. Egy 21. századi rendezőnek pedig az lenne a dolga, hogy valami újat mutasson, esetleg modern kori környezetben kell előadni az egészet, vagy utalásokat kell tenni a szövegben. Azt vettem észre, hogy most jó színészek, egy remek színházban rendezés nélküli darabot adtak elő. Én úgy láttam, hogy a rendező (Puskás Tamás) célja az volt, hogy „visszarepítsen” minket a középkorba, de ezzel olyan fokon nyálassá tette a darabot, hogy az már kínos volt. De ez nem minden szerepre volt igaz. Példa a rosszra: a herceggel valószínűleg az volt a szándék, hogy olyan felségessé és felsőbbrendűvé tegyék őt, hogy mindenki elámuljon rajta. De ezzel egy olyan robotot csináltak, aminek programjában körülbelül 3 különböző mozdulat volt. Semmi arcmimika (a harsány röhögést kivéve, persze), a beszédébe pedig az a nyálas gőg volt beleírva, ami miatt legszívesebben fejbe dobnád a legközelebbi tárggyal, ami a kezed ügyébe kerül, csak hogy hagyja már abba a locsogást.
De voltak olyanok is, akik remekeltek. Például az egyik mellékszerepben egy jegyző (Beszterczey Attila) úgy megnevettette a közönséget, hogy a végén vastapsot kapott. Megmutatta, hogy a shakespeare-i komédiák nem úri ficsúrok gúnyolódásaiból állnak, ahogy azt én először sejtettem.
Baj volt még a gesztusok szörnyű hiánya is, ez rengeteg helyen tűnt fel nekem. A való életben előforduló olyan pillanatok, mikor az alany mozdulni sem bír a meglepetéstől, a szégyentől, a bánattól, a színpadon nem fordulhatnak elő, kivéve, ha megteremtik az ahhoz szükséges feszültséget. Itt ez nem történt meg. Valószínűleg ezzel is az volt a cél, hogy kifejezzék a szereplők úriasságát (merthogy főképp nemesek szerepeltek benne), és hogy visszahozzák a shakespeare-i idők hangulatát. De a kevés gesztus itt más reakciót váltott ki. Főképp azt, hogy úgy éreztem, bármelyik pillanatban kipukkadhatnak az elfojtott színészi tehetségek léggömbjei.
Viszont Shakespeare zsenialitása jócskán feldobta az elődadást, valamint a jobbnál jobb színészek munkája is élvezhetőbbé tette a programot. Ez egy romantikus komédia, tele olyan belső harcokkal, olyan nonszenszekkel, mint hogy például valaki az egyik napról a másikra vadul beleszeressen az addig gyűlölt félbe. Az ilyesmik igenis szerves részei a shakespeare-i komédiának és az akkori világnak.
Később a nagypapám kollégái ellátogattak hozzánk egy kis összejövetelre, és mikor az előadásra került a szó, kifejtették a véleményüket a darabról. A színészek is úgy érezték, hogy legszívesebben vadul kalimpálnának abban a jelenetben, ahol mozdulatlanságra ítélték őket. Még azt is mesélték, hogy már a színpadon is le kellett fogniuk a saját kezüket, hogy ne kezdjenek el vadul gesztikulálni.
Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)
fotók: centralszinhaz.hu
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Centrál Színház)
Fordította és rendezte: Puskás Tamás
Szereplők: Simon Kornél, Magyar Attila
Utolsó kommentek