Hetedikes nyitótábort szervezni hatalmas élmény. Tudtuk ezt már akkor is, amikor kicsit kevesebb mint egy évvel a tábor előtt nekivágtunk ennek a nem kis feladatnak. A Királyréten töltött öt nap pedig nemcsak a hetedik évfolyamban, hanem bennünk is mély nyomot hagyott.
Na de hogyan is kezdődik egy ilyen történet? Egy (akkor még kilencedikes) baráti társaság összeül, és pár darab pogácsa felett vitatkozva elkezdenek elmélkedni arról, hogy milyennek is látják a számukra tökéletes tábort. Persze közben mást is megbeszélnek, ezek a csevejek pedig elnyomják a szervezés baljósan fejük felett lebegő kötelezettségét. Pár hónappal és jó sok ilyen szervezési alkalommal később a fent említett baráti társaság (akik ilyenkor már jó néhány viharos vitán vannak túl, ebbe talán kicsit bele is fáradtak) hangos nevetgélések közepette leadja a kész művet: egy nyitótábor pályázatot.
Utána következik a rettegés pár hete. A patrónusok részletesen átolvassák a pályázatokat, és döntenek. Az eredményhirdetés napján a megszokottól eltérően pedig tele van az adott évfolyam kisiskolája a reggeli nyitás alkalmával. Egy kis közjáték, és végül csak kiderül a nyertes csapat neve. A kis társaság pedig először meg sem tud szólalni az örömtől, hiszen erre a lehetőségre vártak egész évben. De aztán, amint az első meglepetés pillanatai elmúlnak, egymás nyakába ugrálnak, és hangosan visítoznak a folyosón.
Aztán eljön a nyár, és el is telik – várakozással és kisebb szervezésekkel tarkítva. Augusztus 20-a után pedig elkezdődik az igazi munka. Pár nap a suliban, amikor mindenki megfeszített tempóban dolgozik, és esténként alig alszik az izgatottságtól.
Persze a napokig tartó álmatlanságnak meg is lesz a következménye: a Nyugati pályaudvaron, kora reggel, hatalmas karikákkal a szemed alatt, furcsa jelmezbe öltözve, nagyjából hetven gyerekre várakozva nem leszel feltűnésmentes. De az adott időre (majdnem) mindenki időben megérkezik, és el is indulhatnak a varázslatos utazásra egy csapat izgatott és megszeppent hetedikessel.
Aztán következik az, amire nem számítottál. A tábor számodra egy csodálatos élmény, de már nem sok mindenre tudsz visszaemlékezni. És hogy miért? A válasz egyszerű: napi négy óra alvás a hiedelmekkel ellentétben nem tesz jót a memóriának. A felelősség pedig hatalmas. Egy évfolyamnak adsz a közös életükre meghatározó élményt. És hogy jó lesz-e ez az első együtt töltött idejük, csakis rajtad múlik.
A programokról most nem fogok írni, de ha valaki kíváncsi, adok egy tippet: beszélgessen egy kicsit a Jumbó-Dáma-Király évfolyam tagjaival, hiszen ők tudják a leghitelesebben elmondani, hogy mi történt velük abban a bizonyos 5 napban.
A táborszervezők nevében pedig csak annyit szeretnénk mondani (habár már párszor elmondtuk), hogy a „kicsik” kitartó lelkesedése nélkül nekünk se ment volna a tábor lebonyolítása. Nem szegte kedvüket egy-egy rosszabbra sikeredett reggeli torna, egy fárasztó „éjszakai túra” vagy egy esősebb nap miatti villámprogram. Szóval köszönjük.
Összességében pedig csak annyit: a sok-sok bonyodalom, a kevés alvás és a ritkán bekövetkező kisebb-nagyobb veszekedések ellenére a nyitótábor-szervezés egy nagyon király dolog. Szóval, aki előtt áll még a feladat, annak csak azt tudom mondani, hogy hajrá, megéri küzdeni érte. Egy tanácsom azért még hadd legyen: jól válogasd meg, kikkel szeretnél együtt dolgozni, mert a felejthetetlen tábor kelléke a jó csapat. Nekem szerencsém volt, legyen neked is.
Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
fotók: Tornóci András
Utolsó kommentek