Mielőtt kiderült, hogy sikerült a felvételim az AKG-ba, ezernyi kérdés volt a fejemben az iskoláról, meg úgy általában egy gimnáziumról. Mikor megtudtam, hogy jövőre már az AKG-ban kezdem az új tanévet, ezeknek a kérdéseknek a száma megtriplázódott a fejemben…
Ahogy telt a vakáció, egyre többet gondoltam a közeledő gólyatáborra. Napközben, éjszaka, sőt, még nyaralás közben is ezen járt az agyam. Tudtam, hogy a leendő tizedikesek szervezik, és kaptam csekély információt az indulásról. Csak jóval az angol szintfelmérő után tudtam meg magát a helyszínt és a szállásról pár információt, de ezek még milliónyi kérdésemre nem adták meg a választ.
Aztán már azon kaptam magam, hogy szüleimmel lázasan csomagolunk a másnap kezdődő táborra. Ám én főleg nem a csomagolással voltam elfoglalva, hanem sokkal inkább azzal, hogy milyen lesz az évfolyamunk, milyenek lesznek a gyerekek, maga a társaság, akikkel hét évig együtt leszek. Másnap ezekre a kérdésekre mind megkaptam a válaszokat.
A Déli pályaudvar hemzsegett az AKG diákjaitól. Mindenki izgult, és kíváncsian leste a másik névtábláját. Aztán elindult a vonat, és mindenki nézte az integető szülők kezeinek sokaságát. Az út lassan, de annál jobban telt. Akik együtt ültek, egyre több dolgot tudtak meg a másikról, és út közben hangzott el a végére már jól ismert első „AKG” kiáltás is. Ezek után hamar elrepült az idő, és erdei kisvasúttal történő utazás után meg is érkeztünk Királyrétre. A tábor olyan gyorsan eltelt, mintha csak pár órás lett volna. Emlékeinkben még élethűen élnek a táborban megismert játékok, az „ó hatalmas dzsinn” és persze az éjszakai programok. A tizedikesek fantasztikus programokat találtak ki, és még annál is jobban valósították meg ezeket.
A szállás már nem volt ilyen problémamentes. Mondjuk, így utólag már semmit sem csinálnék másképp, mert az így megismert paradicsomleves örök emlék marad, nem beszélve a roppant „illatos” ágyneműről...
A tábor végén úgy gondoltam, hogy már nem érhet nagy meglepetés az AKG-val kapcsolatban, hiszen ismerem a gyerekeket, és a nagy döntésen is túl voltam: megválasztottam patrónusom, ráadásul ez a 70 különböző gyerek a tábor végeztével egészen egy évfolyamként mozgott. Ám amiről a legfontosabb kérdésem szólt, arra még nem kaptam meg a választ… Ez a kérdés nem más volt, mint a barátság(ok). Úgy gondoltam, hogy mivel legtöbben nem fognak ismerni senkit, sokkal könnyebben lehet majd barátságokat kötni. Az igaz is volt, hogy szinte senki nem ismert senkit, de barátkozni egyáltalán nem volt könnyebb. Volt pár lány, akikkel többet beszélgettem, együtt voltam, de ez nagyon sokat változott már azon a pár napon is. Ami nem is baj, de egyik kapcsolat sem volt úgynevezett igaz barátságnak mondható. Ám nem csüggedtem, inkább megújulva készültem a nulladik napra, aztán pedig a tanév kezdetére.
A nulladik nap hamar eltelt. Végigjártuk az iskolát, és megkaptuk életünk első AKG-s diáknaptárját.
Az első tanítási nap – tantermeink keresgélésével – szinte elrepült. Most pedig már túl vagyunk pár epochazárón és egy hónapon az AKG-ban – és hogy mik a tapasztalataim? Nagyon sok jó dolog vegyítve pár kevésbé jóval. A tanórák hangulata nagyon jó. Hihetetlen jó kedvben telnek az órák, és észre sem vesszük, mennyi fontos információval bővül a tudásunk. A nyelvórák is hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint a 90 perces órák, amiken csak első héten volt nehezebb figyelni hosszúságuk miatt, mostanra észre sem vesszük ezeket a különbségeket. A csibéken mindent megbeszélünk, beszámolhatunk jó és rossz tapasztalatainkról. Nem lehet azt mondani, hogy nincs sok dolgozat, eddig minden hétfőn írtunk, de ez még nem volt kifejezetten megterhelő. A tanórákon sokszor szinte az összes szükséges tudnivalót megtanultuk, így a dolgozat megírása is könnyebb volt. Az epochazárókra azért többet kell tanulni, ami érthető is, hisz az egész háromhetes anyagokból írunk, de ezektől sem kell megijedni. A szünetek jól telnek, és a rendelkezésünkre álló ebéd lehetőségekre sem lehet rossz szavunk. Ami jól észrevehető és érdekes, az az, hogy hogyan alakulnak évfolyamunkon a barátságok. Már most vannak igen összetartó csoportok/klikkek, akik szinte mindent együtt csinálnak. Vannak olyanok, akiknek van pár barátjuk, akikkel együtt ebédelnek, együtt vannak, de ezek általában nem szoros kötődések. Ami viszont ilyen téren nagyon jó, hogy senki sincs egyedül. Annak ellenére, hogy még nincs jó barátja, nem baktat egyedül a szünetekben és nem ebédel egyedül. Remélem, azért ezek a csoportok is rugalmasabbak és beengedőbbek lesznek, és mindenki igazi barátokra fog lelni az évfolyamon. Nyilván ez nem az első pár hónapban fog kialakulni, és változni is fog a hét év folyamán. Ám az közös mindenkiben, hogy még nagyon újnak érzi magát az AKG-val kapcsolatban… A folyosókon sem mozgunk úgy, és néha még mindig eltévedünk tesiórára menet, de biztos vagyok benne,hogy ez változni fog.
Összességében állíthatom, hogy végül minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, ám abban tévedtem, hogy nem érhet meglepetés az AKG-val kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy a hét év folyamán ugyanúgy érhetnek meglepetések, mint az első pár héten – de igazi kíváncsisággal várom ezeket, na meg a következő éveket az AKG-ban.
Somos Emma (AKG, 7.évf.)
fotók: Tornóci András
Utolsó kommentek