Két különböző könyv, ugyanattól az írótól, hasonló címmel. A Világok őre az első könyv,  az Őrök világa a második. Sajnos nincs harmadik rész, mivel a második könyv végén van egy nagy csavar, de ne egyből a főszereplő halálára gondoljatok! De mit is jelent tulajdonképpen ez a cím?

 

A könyvet egy orosz író írta, Szergej Lukjanyenko. A történet egy Kirill nevű átlagos, hétköznapi emberről szól, aki Moszkvában él. Egy nap úgy ér haza, hogy a lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul igazolni tudja, hogy három éve abban a lakásban él. Kirill nem érti az egészet, így hát elmegy a munkahelyére, hátha ott tudnak segíteni. A munkahelyén viszont azt állítják, hogy még a nevét sem hallották. Főhősünket a barátai, ismerősei, családja egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sohasem ismerték volna. Mikor már nem tud mit kezdeni magával, hívják a mobilján, és egy vámtisztviselői feladatot ajánlanak neki – más világokba átvezető átjárónál. Mivel nincs jobb dolga, elfogadja, és ezzel másféle emberek világábal csöppen: a „funkcionálisokéba”. Ezek az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, szinte legyőzhetetlenek, sohase betegek, sebeik gyorsan gyógyulnak, majdhogynem halhatatlanok. Csak egy hátránya van ennek a létnek: nem távolodhatnak el kilométerekre a funkcióiktól. És hogy mi ez a munka, amit Kirill kapott? És mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az emberek csak tesztalanyok.

Az első részben Kirill próbál tenni ellene valamit, de nincs könnyű dolga. Ráadásul az első rész végére hatalmat kap, erősebb lesz, mint a kollégái, de nem sokáig lehet övé ez az erő. És hogy miért történt mindez? A könyvben megtalálod rá a választ.

Nekem a könyv nagyon tetszett, nem hazudok, életemben a legjobb könyv, amit olvastam, pedig sokat olvasok. Mellesleg csak azért nem írok róla hosszabban, mert az egész újságnak kb. a fele lenne tele ezzel, mivel olyan jó!

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

Szergej Lukjanyenko: Világok őre (2011, 368 o.)
Metropolis Media

Szergej Lukjanyenko: Őrök világa (2012, 322 o.)
Metropolis Media

LIKE - értesülj az új cikkekről!