Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az a bizonyos mappa

Van, aki már alig várja, de olyan is akad, aki elszökne, mielőtt még kézbe kapja. De egy biztos, hamarosan mindenki újra kinyithatja az értékelőmappáját.

Bizony, január 30-án elérkezik az idő, és az iskola meg fog telni a szürke mappákkal rohangáló diákokkal. Lesznek olyanok, akiknek még csak pár oldal lesz benne, de találkozhatunk majd tapasztaltabbakkal is, akiknek már alig fog elférni a tömérdek oldal a „könyvébe”. Tanáraink jelenleg is szorgalmasan írogatják a bírálataikat, amiket majd diákok százai remegő kézzel fognak olvasni.

Természetesen a helyzet egyáltalán nem ilyen drámai. Egy idő után az ember már megszokja, hogy félévente bekövetkezik az elkerülhetetlen, és bár kíváncsian, de nem túl nagy izgalommal várja, hogy mi kerül majd bele a mappájába. Persze, én is élénken emlékszem még, hogy az első értékelőosztás előtt mennyire izgatott voltam, hiszen el se tudtam képzelni, hogy mégis miket fognak rólam írni, sőt, igazából halványlila dunsztom sem volt arról, hogy hogyan is fog kinézni a rettegett mappa. Gondolom, most is így vannak ezzel azok a kevésbé szerencsés társaink, akik még egy lapot sem birtokolnak. Nekik üzenem, hogy egyáltalán nincs mitől tartani, az értékelő nem egy halálos fegyver.

Értékelőt zabáló unikornisPersze a rutinosabbak közül sokan vannak olyanok, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy eljut-e az a könyvecske hozzánk, vagy esetleg egy értékelőket zabáló unikornis ellopja az összes mappát, még mielőtt mi azokat a kezünkbe vehetnénk. Be kell valljam, megértem őket. Sajnos, miután elmúlott az újdonság varázsa, rá kellett döbbennem, hogy bizony a szövegek lényegében mindig ugyanazok, és változást csak egy-egy új tantárgy tud hozni. Na, nem mondom azt, hogy én nem szeretem olvasgatni, amit kapok. Nagyon sokszor még jókat is szoktam szórakozni rajtuk, de egy idő után meg tudom unni az értékelésáradatot.

Na, mindegy is, mindenkinek szép értékelőt kívánok, akiknek meg ez nem adatik meg, az reménykedjen csak abban az éhes unikornisban.

Gálosi Dóri (AKG, 9. évf.)
Tóth Artúr rajza

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

A kincsesdoboz

100. bejegyzésünk a blogon

Lent, az iskola titkárságán, van egy doboz. Egy doboz, ami titkokat rejt. Egy doboz, amiben elveszett tárgyakat találhatsz.

Bizony, a titkárságon van egy hely, ahol a talált tárgyakat őrzik. Sokan nem tudnak róla (köztük voltam én is), de ott van, és nagyon sok tárgy lapul benne.

Az első dolog, ami feltűnt, amikor belenéztem, az az volt, hogy kulcsok lepik el az alját. Volt ott magányosan árválkodó szekrénykulcs, de óriási, zörgő kulcscsomók is. Ha valaki szemet vetne rájuk, bizony eléggé sok embert lehetne kirabolni.

A doboz következő rétegét az ékszerek alkotják. Gyűrű, karkötő, nyaklánc, amit csak kívánsz. Egy kisebb ékszerboltot meg lehetne velük tölteni. Örömöm határtalan volt, amikor a kedvenc karkötőmet találtam meg a kupac tetején.

Na de nem csak szokványos dolgokat lehet itt találni, hanem igazi furcsaságokat is. Például egy buzogányt. Az első dolog, ami eszembe jutott, az természetesen az volt, hogy ki képes elhagyni egy buzogányt? Gondolatomat ki is mondtam hangosan, mire fel lettem világosítva, hogy azt nem elhagyták, hanem egy nyitótáborból hozták véletlen haza. Egy újabb kérdés. Ki képes véletlenül elhozni valahonnan egy buzogányt?

Gondolataimat a telefontöltők terelték el. Képzeljük el a helyzetet. Óra alatt feltöltöd a mobilodat, kihúzod a konnektorból, majd zsebre rakod a telefont… és otthagyod a töltőt Komolyan, hogy lehet azt ottfelejteni? Ez kész rejtély.

Na mindegy, ha van olyan, amit nem találsz, legyen az kulcs, telefontöltő, ékszer vagy éppen egy buzogány, első utad mindenképp a titkárságra vezessen, mert ott egy igazi kincsesdoboz vár rád.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Nem biztonságos, inkább érdekes Mars-küldetést terveznék – Interjú Sik Andrással

Sik András

Született: 1979

Tanulmányok:

1993-1997 Alternatív Közgazdasági Gimnázium

1997-2003 ELTE TTK, okleveles geográfus

2003-2007 ELTE Földrajztudományi Doktori Iskola

Munkahelyek:

ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet

Mars Astrobiology Group (Európai Űrügynökség)

Magyar Asztronautikai Társaság, főtitkárhelyettes

Díjak:

2004: Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

2006: eMagyarország szakmai díj

2011: Junior Príma Díj, Magyar Tudomány Kategória

Teljes önéletrajz

Két és fél éve ismerem András, és nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz interjút készíteni vele. Hamar rájöttem, hogy nem kell izgulnom a végeredmény miatt, hisz az ország egyik legnevesebb Mars-kutatójától remek válaszokat kaptam. Beszélgetés az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról (AKG), a Marsról és a gépírás hasznosságáról.

Szubjektív: Milyenek voltak az AKG-s diákéveid?

Sik András: Nagyon szerettem az AKG-ba járni, főleg a barátok miatt. Nagyon szoros kapcsolat volt közöttünk, ami a mai napig tart, ezen kívül az engem érdeklő természettudományokról is nagyon sokat tanultam, remek tanároktól.

Szub: Mikor kezdett el érdekelni a csillagászat, illetve a mostani szakterületed, a Mars?

S.A.: Általános iskolás koromban olvastam egy könyvet, aminek „Ég és Föld” volt a címe. Azután a középiskolában kezdtem rájönni, hogy a földrajz az, ami igazán érdekel. Ez főleg Simon Tamásnak, egy akkoriban az AKG-ban tanító lelkes, fiatal tanárnak köszönhető, aki azóta az [origo] internetes portál tudományrovatának a szerkesztője. Az ő csillagászat szakkörére is jelentkeztem, ahol először a Naprendszeren kívüli dolgokkal kezdtem foglalkozni. Később viszont elkezdtek érdekelni a Naprendszeren belüli dolgok, mint például a Mars is, hiszen itt tudtam kamatoztatni a földrajzban megszerzett tudásomat.

Szub: Van kedvenc emléked vagy meghatározó élményed az AKG-val kapcsolatban?

S.A.: Nagyon szerettem a terepgyakorlatokat, amik az én időmben 2-3 napos buszos kirándulások voltak. Emlékszem, volt olyan, amikor külföldre mentünk, és az ilyen túrák mindig tartogattak valami meglepetést, valami kalandot.

Szub: Mi a leghasznosabb dolog, amit itt tanultál?

S.A.: Erre megvan a jól begyakorolt válaszom: a gépírás. Szerintem mindenki tudja, hogy az AKG egyik legnagyobb vívmánya a gépírástanítás.

Szub: Milyen érzés volt visszajönni az AKG-ba szakkörvezető tanárnak?

S.A.: Hét évvel az elballagásom után jöttem vissza csillagászat szakkörvezetőnek. Eleinte fura volt, hogy a régi tanáraim a kollégáimmá váltak. Egy ideig még ők is úgy tekintettek rám, mintha még mindig diák lettem volna. Nagyon sok mindent megtettem azért, hogy ez változzon, szóval idővel ők is elfogadták, hogy a kollégájuk vagyok, és már nem egy diák.

Szub: Miben más egyetemen tanítani, mint egy középiskolában?

S.A.: Az egyetemi diákok és a szakkörös diákok tudásszintje között nincs nagy különbség, bár az egyetemen nem csillagászatot, hanem térinformatikát tanítok. A nagy különbség az a fegyelmezetlenség. Nem nagyon emlékszem arra, hogy az egyetemen valaha is kellett volna fegyelmeznem, ellentétben egy szakköri foglalkozással, ahol hamar lankad a figyelem, és ilyenkor elkezdődik a beszélgetés. Mostanában inkább csak a fesztiválestekre és az észlelő éjszakákra járok, ahol meg lehet engedni a lazább hangulatot. A szakkörvezetést Turczi Dávidra hagytam, illetve az új nemzedék tagjára, Vincze Mityura.

Szub: A tanítás mellett mivel foglalkozol mostanában?

S.A.: Tavaly szereztem meg a doktori fokozatot, most már adjunktusként oktatok az ELTE-n. Emellett térinformatikusként is dolgozom, amit nagyon szeretek csinálni. A kettő szerencsére kiegészíti egymást, és a frissen megszerzett tudást azonnal tovább tudom adni az egyetemi hallgatóknak.

Szub: Milyen érzés, hogy most a Mars kapcsán mindenfelé hívnak nyilatkozni?

S.A.: Nagyon sok megkeresést kapok különböző médiumoktól, amiknek szívesen teszek eleget. Jobban szeretem, ha rádióba hívnak, mert ott lehetőség van a tartalmasabb beszélgetésekre is. Az ilyen szereplések előtt már nem nagyon szoktam izgulni, természetesen ezek alól kivétel, ha mondjuk országos nézettségű csatornához hívnak. Ilyenkor egy kicsit mindig gyorsabban ver a pulzusom.

Szub: Milyen eredményeket vársz a Marson lévő Curiositytől?

S.A.: A Curiosityvel kapcsolatban a legoptimistább várakozásaink azok, hogy a rover egy-másfél év alatt el fog jutni a kijelölt kutatási terültre, ahol talán szerves élet nyomaira bukkanhat, ami alapján mi is jobban megismerhetjük az élet kialakulásának történetét.

Szub: Ha tervezhetnél egy küldetést a Marsra, akkor az milyen lenne?

S.A.: Az eddigi küldetések mindig nagyon biztonságosak voltak, én inkább egy olyan küldetést terveznék, ami nem olyan biztonságos, de nagyon érdekes kutatási területekre menne. Ilyen például a Mariner-völgyrendszer vagy az Olympus-hegy és természetesen a jégsapka az északi poláris térségnél.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

A szakkör cikkarchívuma: Újabb AKG-s diák vehetett részt a marskutatásban

LIKE, ha tetszett!

2 Tovább

Egy fergeteges este története – élménybeszámoló a Muse koncertről

Az első dolog, ami feltűnt a sportarénába belépve, az volt, hogy itt aztán mindenféle korú, nemű, kinézetű ember megtalálható. És ugyan a koncert hivatalos kezdésének időpontjában még a fél nézőtér üres volt, amikor az együttes megjelent, az aréna is kezdett megtelni.

A koncert kezdetén úgy éreztem, hogy a sokak által bírált Unsustainable című számot a trió csakis azért írhatta, hogy a fellépéseiken a drámai belépő alá tökéletes legyen a zenei aláfestés. A dalválasztásokba nem lehet belekötni, az új lemez pont elég szerepet kapott az est folyamán, a régebbi számok közül pedig az együttes legsikeresebb dalai szóltak. Remek volt hallani az első lemezről a Sunburnt, de a közönség a többi elhangzott számot is óriási ovációval fogadta.

A látványvilág lenyűgöző volt, a fordított piramis szerintem zseniális ötlet. Mindig lehetett nézni valamit a színpadon, és ezt úgy oldották meg, hogy az együttes tagjairól sem terelődött el a figyelem. Úgy éreztem, hogy ennél több lézerfényt már nem lehetne belezsúfolni a koncertbe, de a Madnessnél például a fények hatása tökéletesen passzolt a számhoz.

A legnagyobb élményem talán az volt, hogy a Muse élőben sem hamis, és hogy egy pillanatra sem álltak le. Olyan érzés volt, mintha egy lemezt hallgatnánk, de közben a hangulat a tetőfokára hágott, és mindenki együtt üvöltötte Matthew Bellamyval a számok refrénjét.

A Muse tegnap este Budapesten bizonyította, hogy a rajongók nem hiába imádják őket.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)
fotó: Новак Крстић

fotó: Muse@Budapest 2012

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

James Bond fél évszázada

A nevem Bond. James Bond. 50 éve ugyanaz az ismerős mondat. A 007-es a kerek számot egy új filmmel ünnepelte, a Skyfall-lal.

BondSok mindent tudok mondani a filmről, csak azt nem, hogy rossz. Inkább azt mondom, hogy remek, izgalmas, humoros, de legfőképpen: magával ragad.

Kicsit eltér a megszokottól, nem csak akciójelenetekről, gyönyörű nőkről, világuralomra törő gonoszról, menő kütyükről szól, van benne egy kis nosztalgia is. Ez különös hangulatot kölcsönöz a filmnek, ami remekül áll neki. Érzékelteti azt, hogy bizony James Bond is öregszik, vannak dolgok, amik már neki se mennek. M sem lesz már fiatalabb, így Bonddal tökéletes párost alkotnak.

A színészválasztásban senki semmi kivetnivalót nem találhat. Daniel Craig harmadjára is bravúrosan játssza el a sármos titkosügynököt, persze eléggé komikus, amikor a sötétben látunk egy rejtélyes alakot, akiről – mielőtt kilépne a fénybe – már tudjuk, hogy Bond lesz, mivel a színész meglehetősen nagy fülei árnyékot vetnek a falra. Javier Bardem karaktere, Silva, a bosszúra szomjas gonosz figurája talán a legérdekesebb. Miközben őt néztem, kérdések tömkelege futkározott át az agyamon. Voltak, amikre választ is kaptam, olyanok is, amikre nem.

A film talán legnagyobb csavarja, amikor kiderül, mi is az a Skyfall. Annyit elárulhatok, hogy nem egy szupertitkos fegyver, hanem valami egészen más. Valami olyan, ami számomra feltette a pontot az i-re.

A Skyfall összességében egy nagyon jól sikerült film, aki még nem látta, az amint teheti, azonnal szaladjon a moziba megnézni. Még azok is, akik nem szeretik James Bondot.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

007 - Skyfall (amerikai, 140', 2012)
Rendezte: Sam Mendes
Szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Reklámblokk – Pocak kiszökött?

10 perc távirányító-keresés után végre elégedetten huppanok le a fotelbe. Megnyomom a bekapcsoló gombot, hiszen ma jó filmet adnak. De a képernyőn nem a várva várt filmet, hanem valami egészen mást látok. Természetesen reklámot.

A fenti helyzet gondolom mindenkinek ismerős, hiszen általában ez történik, ha bekapcsoljuk a tévét. Minimum 10 percnyi agymosás, ami olyan, mintha soha nem lenne vége.

PocakNa de tulajdonképpen mi az a Bifidus ActiRegularis? Nem tudom, de mióta az eszemet tudom, azt hallgatom, hogy nagyon jót fog nekem tenni. És én mindig csak azon gondolkodom, hogy mi is az. A terméket népszerűsítette már művésznő, volt olyan verzió, ahol egy egész áruház volt megrakva a reklámozott joghurttal, láttam már meggyötört családanyákat, akik iszonyú rövid alatt hihetetlen sok súlyfeleslegtől szabadultak meg, mert csak zöld dobozos joghurton éltek, újabban pedig egy zöld zoknibáb, pocak visítozik, hogy nem törődöm vele eleget. Be kell valljam, életemben nem nagyon ettem még belőle, de úgy érzem, valahogy eléldegélek nélküle.

Aztán persze az elmaradhatatlan gyógyszerreklámok. Mindig büszkeséggel tölt, el mennyi okos gyógyszerész van a világban, hiszen szinte hetente találnak föl újabb és újabb fájdalom, haspuffadás és prosztatamegnagyobbodás elleni csodaszert. Egyre jobb és jobb, ott hat, ahol kell, és mindig gyorsabban hat, mint riválisai.

Egy 10 perces reklámblokk alatt legalább három különböző bankban támad kedvem számlát nyitni. Merthogy ugye minél több a kamat, annál jobb. Persze az sem hátrány, ha az alkalmazottak kedvesek, a számlanyitás ingyenes, és az sem baj, ha menő, általam választott képet rakathatok a bankkártyámra. Persze ha van pénzem, akkor elképzelhetetlenül alacsony kamattal hitelt is szerezhetek, amiből aztán autót, lakást vehetek, vagy éppen elmehetek nyaralni valami egzotikus szigetre.

Boltba járhatnék akár hat helyre is, mert valahol mindig hihetetlenül akciós valami, amit feltétlenül meg kell vennem, különben nagyon rossz lesz nekem. Aztán otthon nem fér be a hűtőbe a sok akciós termék. Na de hát olyan alacsony áron volt minden.

Ja, és persze mindezért ugye többet fizettem, pedig kevesebb csatornám van, mint kéne. Ezért rögtön áttérhetek a (figyelem) ingyenes HD tévézésre. És akkor Rudolf Péter borjúlábforgatása és időjárás-jelentése számomra érdektelenné válik. Pedig ezen a reklámon tényleg nagyon jól szórakoztam.

Jé, hogy elröppent ez a 10 perc, már kezdődik is a film. Tadadadam, főcím előtti kis ízelítő, már izgalmamban levegőt se nagyon veszek, várom, hogy végre felbukkanjanak a menő betűk, amik a film igazi kezdetét jelentik, és hogy a sarokban megjelenjen a főszereplő és a rendező neve, amikor egyszer csak… REKLÁMBLOKK.

Gálosi Dóri (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

Vega a nagyvárosban

Amikor egy éve úgy döntöttem, vegetáriánus leszek, még nem tudtam, hogy milyen nehéz dolgom lesz akkor, ha gyorsan szeretnék enni valamit a városban. Értekezés egy lehetetlen vállalkozásról.

Régen, ha megéheztem, csak beugrottam egy gyorsétterembe, és vettem egy hamburgert vagy egy salátát. Persze erre rá lehet vágni, hogy salátát, azt most is tudok enni, hisz abban csak zöldség van. Elvileg ez így is van, de a gyorséttermekben már nem salátát adnak egy kis hússal, amit, ha nagyon akarok, ki tudok piszkálni, hanem húst adnak egy kis salátával. És bizony csirke nélkül az egésznek nincs is jó íze. Szóval marad a sült krumpli, de ha igazán éhes vagy, azzal nem lehet jóllakni. Kiesett a KFC, a Burger King, a McDonald’s.

fotó: Anniina Wu, 2001Mióta Subway van Magyarországon, egyre több embert látni az étteremlánc szendvicsével a kezében mászkálni. Múltkor én is gondoltam egyet, és vettem egy paradicsomos-mozzarellás szendvicset. Amikor beleharaptam, a szendvics fele szétmorzsálódott, olyan száraz volt. Szóval még egy éttermet kilőhettem.

A következő állomás egy olyan a kínai gyorsétterem, amilyen minden sarkon akad. Barátaim fél perc alatt választanak, én meg csak álldogálok a pult előtt, és próbálom kikerülni azt, ami végül úgyis az aznapi ebédem lesz. A tofut. Lehet salátában, sülve, főve vagy zöldségekkel, nincs már olyan gyorséttermi variációja, amit ne próbáltam volna még ki.

Valamiben viszont minden elveszett vegetáriánus bízhat: az arab, a görög, a török, az indai éttermekben. Míg a többiek elvannak a gyrosukkal, addig én csillogó szemmel nézem a falafelt, a padlizsán különböző variációit és a tésztasalátákat. És végül még jól is lakom.

Tudom, válogatós vagyok, nem könnyű velem. De egyre több és több ember dönt úgy, hogy azt az életmódot választja, amit én is. És ezeknek az embereknek nem lesz könnyű dolga, ha minden marad úgy, ahogy most van. Egyre több vegetáriánus étterem található a városban, de oda meg a megrögzött húsevő barátok miatt nem lehet beülni. Az éttermeknek meg kéne találni a kompromisszumos megoldást, és legalább egy-két húsmentes ételt fölrakni az étlapra. Hisz egyre nagyobb az igény a vegetáriánus ételekre.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)


Vega a táborban

Ha arról kérdeztek, milyen vegetáriánusként a többiekkel együtt enni a táborokban, mindenképpen azt mondanám rá, hogy furcsa.

A nyitótábor egyik reggelén épp reggelihez állok sorba, amikor elfog a félelem. „Nekem most kaját kell kérnem, ami más, mint a többieké. Mi lesz, ha elkezdenek kérdezősködni?” A kérdések gyorsan törlődnek az agyamból, én következem a sorban: „Kérném a vegetáriánus reggelit!” – mondom halkan, mire a pult mögött álló hölgy kb. 120 decibeles hangerővel hátrakiabál, hogy: „Itt van az egyik vega!” Csendben a helyemre ballagok, a tekintetek pedig rám szegeződnek. „Te meg miért eszel mást?“ Én igyekszem válaszolni a kérdésekre, miközben a rántott sajtból is próbálok enni. Valahogy így néz ki nálam egy tábori étkezés. Eleinte furcsa volt elkülönülni a többiektől, de már megszoktam, hogy mindenki bámul a tányéromra, és megpróbálja kitalálni az okot, ami miatt nekem más van az asztalon. Innen üzenem tehát mindenkinek, hogy nem vagyok sem allergiás, sem különc! Egyszerűen csak vega.

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

Vega McDonald’s

Sokan kérdezik, miért vagyok vegetáriánus. Erre én azt felelem, hogy nem szeretem a húst. Mire ők: „mit nem lehet szeretni egy jól átsült csirkecombon?” Mire én: „mit nem lehet szeretni a rántott cukkinin?”

Aki közülünk gyakran látogatja a McDonald’sot, tudja, hogy salátán és krumplin kívül egy vega nem tud mit enni, minden tele van hússal. Ha valaki megéhezik, annak el kell látogatnia egy Subwayba, amiből nincsen olyan sok Magyarországon.

McAloo Tikki BurgerDe van egy remek hírem, nem lesz ez így mindig. Hála a hinduknak és a muzulmánoknak, akik vallási okból nem esznek marhát (vagy az utóbbiak disznót), remek ötletet adtak egy gyorsétteremnek. A McDonald’snak eszébe jutott, hogy vega gyorséttermeket nyisson. Ezeket elsőnek Amritszárban és Katrában (Indiában) akarja megnyitni. Itt lehet rá a legnagyobb kereslet, de valószínűleg terjeszkedni fognak.

Az étlapon olyasmik fognak szerepelni, mint McAloo Tikki Burger, amibe hús helyett fűszeres krumplipogácsát tesznek, vagy például a sárgarépából és burgonyából készülő McVeggie.

Tehát ha vega hamburgert szeretnénk enni, már csak el kell zarándokolnunk Indiába.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

9 Tovább

Ted

7 diákjegyet kérek szépen, és ugye a macimnak nem kell jegyet venni?

Macival a moziba
Macival a moziba

Ez a mondat teljesen természetesnek hangzott, amikor a Ted vetítésére kértem jegyet egy plüssmacival a hónom alatt. A pénztárosnő viszont már nem úgy nézett rám, mintha teljesen normális lennék. Attól én még vidáman ültem be a filmre a barátaimmal és a macimmal. És a vidámságom a film kezdete után 106 perccel sem lankadt, sőt!

A Ted egy olyan film, aminek már az előzetesén is remekül szórakozik az ember. Hát még a filmen! A történet egy szerencsétlen kissráccal kezdődik, akinek minden vágya egy barát. Persze annak rendje és módja szerint meg is kapja a hőn áhított játszótársat egy meglehetősen nagy plüssmaci személyében. Aztán a kisfiú felnő, lesz egy gyönyörű barátnője, de a legjobb barátja még mindig egy mackó. És hát Ted nem egy jól nevelt csacsi öreg medve. Sokkal inkább egy perverz, drogos és alkoholista vattapamacs. Ebből az alapból aztán szépen kikerekedik egy történet, de a végét természetesen nem fogom elmondani.

Kevés olyan film van, ami alig több mint tíz perc alatt a fél amerikai sztárvilágot kifigurázza, mindezt egy beszélő plüssállat segítségével. És azoknak a filmeknek a száma sem sokkal több, amik az elejétől a végéig nevettetnek. És nem csak egy embert, hanem az egész közönséget. Mindenki együtt nevetett a filmen, a mackón, aztán persze a végső csavar miatt mindannyian együtt izgultunk.

A szereplőválasztás nem tökéletes, Mark Wahlberg és Mila Kunis eléggé érdekes csapatot alkotnak, de azért valahogy megbirkóznak párkapcsolati problémáikkal. Ezt ellensúlyozza, hogy a többi karakter csak arra való, hogy viccet csináljanak belőlük.

A Ted egy olyan film, ami szórakoztat, ami alatt az ember nem unatkozik, és ami miatt érdemes a macit is elvinni a moziba. Hiszen ezt neki is látnia kell!

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

Ted (amerikai film, 2012, 107')
Rendezte: Seth MacFarlane
Szereplők: Mark Wahlberg, Seth MacFarlane, Mila Kunis

0 Tovább

Életrevalók

Egy történet egy rokkant emberről és egy börtönből frissen szabadult zűrös fekete srácról. De nem nyálas, hanem szórakoztató.

Habár már közel öt hónapja fut a mozikban, nemrég még mindig teltházas vetítésen láttam a francia sikerfilmet. Sokan életrevalókmondták már, hogy nézzem meg, mert ez egy vicces film, ami nem egy hétköznapi témát dolgoz fel. Mikor kijöttem a vetítőteremből, úgy éreztem, nem kellett csalódnom.

A történet Drissről (Omar Sy), a zűrös életű fekete srácról és egy nagyon gazdag, ám egy balesetben nyaktól lefele lebénult férfiról, Phillipe-ről (François Cluzet) szól.

Phillipe-nek szüksége van egy ápolóra, így kíváncsiságból felveszi Drisst. A srác soha nem dolgozott még sérült ember mellett, így nem sok tapasztalata van. Ahogy egyre jobban belejön új munkájába, úgy ismeri meg közelebbről felettesét, és így lesz a munkakapcsolatból rövid időn belül barátság.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen témát ennyire viccesen fel lehet dolgozni. De ez a film nemcsak hogy vicces volt, hanem igényesen szórakoztató is. Nem volt tele erőltetett poénokkal, inkább az emberi lélek viccesebb oldalát mutatta be. Egy-egy beszóláson, félresikerült mozdulaton az egész nézőközönség együtt nevetett, és ilyet már rég tapasztaltam. Driss nyíltszívűsége és jóakarása, illetve Phillipe élethez való hozzáállása mindenkit lenyűgözött a teremben.

Ezt a filmet mindenkinek tudom ajánlani, kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül, viszont egy dolog feltétlen szükséges hozzá: a szórakozni akarás.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Életrevalók (Intouchables, 2011, 112')
Rendezte: Eric Toledano, Olivier Nakache
Szereplők: François Cluzet, Omar Sy

0 Tovább

A mindent látó szem

Nagy változások történtek az AKG életében: sorozatos lopások után az iskola vezetősége úgy döntött, hogy épületszerte biztonsági kamerákat fog fölszereltetni. A Szubjektív szerkesztősége diákokat kérdezett arról, hogy mit szólnak az intézkedéshez, és hogy szerintük milyen változásokat fog ez hozni az iskola életébe.

„Én örülök neki, hogy van, szerintem nem fog emiatt semmi sem változni.”

„Nyomasztónak érzem a kamerák jelenlétét, de úgy gondolom, hogy ha az iskola vezetősége úgy érzi, hogy szükséges, akkor legyen, talán segíteni fog. Bár úgy gondolom, hogy aki bármi rosszat akar, az ezentúl majd vigyázni fog, szóval a tolvajok elkapásában nem biztos, hogy segít.”

„Szerintem jó dolog, hogy vigyáznak a holmijainkra, addig nem is lesz bajom a kamerákkal, ameddig valaki nem él vissza a felvételekkel.”

„Meglepetésként ért, hogy tényleg felszerelték a kamerákat. Eléggé nyomasztóak és zavaróak, hogy figyelnek, például a gardróbba, ahol eddig átöltöztünk, nyilvánvalóan ezentúl nem fogunk, de egyszer úgyis hozzá fogunk szokni.”

„Úgy gondolom, hogy a tolvajok ezentúl át fogják gondolni, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak, szóval a lopások biztos ritkábbak lesznek, bár ezek az emberek nem nagyon tudják, hol a határ.”

„Szerintem ez a kamerarendszer több pontban is megsérti a jogainkat: először se minket se a szülőket nem tájékoztattak arról, hogy ilyen intézkedéseket tesznek, illetve nem kaptunk semmiféle papírt arról, hogy felvételek készülnek rólunk. Ha föl lesznek szerelve a kamerák, sokkal nehezebb lesz szünetekben ellazulni, kiengedni a gőzt. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel az intézkedéssel az AKG sokat veszített, és úgy gondolom, hogy szégyen, hogy egyáltalán ilyen megtörténhetett itt.”

„Ha elkapják a tolvajokat, akkor mindenképp jónak tartom az ötletet, és szerintem, ha betartjuk a szabályokat, akkor a kamerák semmiféle változást nem fognak hozni.”

„Kicsit túlzásnak gondolom, de egy idő után csak hozzászokunk!”

„Az hogy fölszerelik a kamerákat, egy szükséges, de rossz döntés, bár úgy gondolom, hogy aki eddig megtalálta a módját annak, hogy lopjon, az ezentúl is meg fogja. Bár szerintem az AKG-s életünkbe nem a kamerák hozták a negatív változást, hanem az, hogy elkezdődtek a lopások. Szóval mindenki vigyázzon az értékeire!”

 Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Továbbiak a témában:

Kamera által homályosan

Levél a rablónak

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek