Úgy gondolom, az embernek minden nap kell tanulnia valamit. Nem kell, hogy ez a valami fontos legyen, elég, ha csak egy picit többet értünk meg a világból. Ez a valami lehet egy tett, egy gondolat, egy történés, akármi. Azt hiszem, ez a dolog sokszor jó, de az is megesik, hogy semmi jó nincs benne.
Szombaton a barátnőmmel töltöttem a napot, és egy picit később értem haza, mint amit anyával megbeszéltem. Anya emiatt neheztelt rám, amit nem teljesen értettem. Nem beszéltük meg, hogy pontosan mikor jövök, én pedig nem szóltam, hogy az eredetileg megadott idő után leszek csak otthon, mert nem tudtam, hogy meddig maradok még pontosan. A kis vita után bementem a szobámba, és megnéztem pár hírportált, hogy mi történt ma. Először csak pár címet olvastam, amik nem közöltek semmi különöset, azután viszont megláttam a cikkeket a veronai tragédiáról. Először csak elolvastam a cikket, és arra gondoltam, hogy ez mennyire szomorú. Hogy érezheti most magát az a család, amelyiknek a gyereke azon a buszon utazott. Aztán belegondoltam, hogy ez akár velem vagy egy barátommal is megtörténhetett volna. Mi is ülhettünk volna azon a buszon. Lassan tudatosult bennem, hogy ez nemcsak egy olyan történet, ami távol van tőlem, mert ilyen senki olyannal nem történhet, akit ismerek, és nyugodt lehetek, mert ez engem sehogy nem érinthet. Mert ez nem egy messzi hely tragédiája, ez nem egy másik kontinens története, ez nem egy háborúban álló országban zajlott esemény, ami itthon sohasem eshetne meg. Ez akárkivel megtörténhet. Akárkivel, olyannal is, akit ismerek, akit szeretek. Én is lehettem volna azon a buszon.
Nehéz felfogni, hogy ez egy olyan esemény, ami itt van körülöttem. Ha én nem is ismerek senkit a buszon utazók közül, szinte biztos, hogy van olyan ismerősöm, aki igen. Aki most otthon ül, és azon gondolkodik, vajon történt-e valami a barátjával, a rokonával.
Azután eszembe jutott, hogy anya neheztelt rám, mert nem hívtam föl, hogy picit tovább maradok. Ugyan nem történt velem semmi, de történhetett volna. Lehetett volna az a busz, amivel a tragédia történt az is, amivel én jöttem haza.
Azt hiszem, hogy anyának nem az volt a fontos, hogy nem hívtam föl, hanem hogy aggódott értem, mert nem tudta, hogy mi van velem. Ugyan nem történt velem semmi, de történhetett volna. Ezek után valahogy más érzés arra gondolni, hogy mit jelent egy anyukának egy telefonhívás a gyerekétől: nem az a legfontosabb üzenete, hogy hol van a gyereke, hogy mikor jön haza, hanem az, hogy jól van.
Bujtor Zsófia (AKG, 9ny. évf.)
Utolsó kommentek