Zsohár Zsuzsannával, a Migration Aid szóvivőjével a Szerecsen bisztróban még decemberben találkoztam. A beszélgetés lehengerlő volt és elgondolkodtató – főleg egy 14 és fél évesnek. Amikor felkészültem az interjúra, és olvastam az utóbbi év híreit, hihetetlennek tűnt számomra az a sok munka, amit Zsohár Zsuzsanna végzett. De kicsoda is ő? Elsősorban egy háromgyermekes anyuka, aki amúgy menekülő emberek és gyerekek segítésének szenteli szinte minden idejét. Menekültügyben sajtófelelősként őt érhette a legtöbb támadás. Télen még Leszboszon volt adományt osztani, és mint később kiderült, kihúzni az emberét a csónakból. Mikor leültünk, a telefonján írt, és néha a füléhez emelte.

„Az emberem most volt a szolgálatnál, és lehet, hogy kap egy szobát valahol. Most a katolikus templom közösségi termében alszik, már egy hete. Villanyt szerel a templomban… ő ilyen. A telefonja megfürdött az Égei-tengerben, amikor átjött, mert elsüllyedt a csónakjuk. Azóta chateleni nem tud, csak hangüzenetet küldeni, ezért van az, hogy néha így hallgatózok, mit is mond.”

Jogosan merülhet fel az a kérdés, miért ületem le beszélgetni Zsohár Zsuzsannával. Nyilván a menekültkérdés miatt. Az iskolában is volt szó már róla, és a barátnőkkel is beszédtémává vált, mint egy félelmetes, nyomasztó felhő a fejünk felett. Valahogy mindig úgy éreztem, soha nem tudunk semmit se biztosan, és néha kezdett kiismerhetetlenné és nyomasztóvá válni az egész. A felnőttek, akik ugyanolyan tanácstalanul álltak sokszor a témához, ők se tudtak semmit se biztosan állítani. Ezért kicsit úgy érzem, minden diák nevében fordultam hozzá, hogy többet tudjak meg. Egyáltalán, érint engem ez az egész?

Mit jelent számunkra a bevándorlás?

– A te szemszögedből, mint magyar középiskolásnak, egész konkrétan annyit jelent, hogy ha külföldre mész, akkor találkozhatsz a Közel-keletről elindult emberekkel. Ha Görögországba mész, bizonyos részeken nagyon-nagyon sok mentőmellényt fogsz találni a parton. Ennyit jelenthet.

Mutat képeket a telefonjáról. Törökországi kikötő, sok menekült egy csoportban áll. A rendőrök hozták őket vissza, mert elsüllyedt a csónakjuk.

– Ha szerencséjük van, még török területen süllyednek el, és visszahozzák őket a török parti őrök… Na, így néz ki az, mikor egy spanyol életmentő egy éjjellátó távcsővel este meg hajnalban nézi a tengert, egy jet skin ücsörögve. Egyébként ők látták, amikor a barátom csónakja elsüllyedt, de még túl voltak a határon, tehát a török oldalon, és ők oda nem mehetnek.

Jogosan félünk a bevándorlóktól?

­– Ide nem vándorol be senki, innen elmennek az emberek. Van egy olyan fajta beszédirány a központi kommunikációban, ami féligazságokat mondd. Az emberek nem kapják meg az összes szükséges információt ahhoz, hogy valóban objektív vélemény tudjanak alkotni. Azt mondták, hogy elveszik a munkádat. De miért adnák oda egy frissen az országba beesett külföldinek a te állásodat? A terrorizmus pedig egy generációs probléma. Észre kell venni azt, hogy a harmadik, negyedik generáció, az már nem betelepült, az már helyi – márpedig a terroristák tipikusan harmadik-negyedik generációs betelepültek.

Jelentősek a kulturális különbségek, nem?

– Igen, kulturális különbségek vannak. De azt például tudtad, hogy a muszlimok is ünneplik a karácsonyt? Azt tudtad, hogy Jézus a muszlimoknál is egy nagyon fontos próféta? Voltak olyan részek Szíriában, ahol keresztények, zsidók és muszlimok éltek együtt, és Ramadánkor a keresztények nem főztek kint, nem gyújtottak rá az utcán, nehogy az ételszag meg a cigaretta elcsábítsa a böjtölő muszlimokat. Húsvétkor a muszlimok nem sütöttek kint húst. Amikor az egyik ünnepelt, a másik átment és köszöntötte.

Miért alakult ki ez a helyzet?

– Szíriában, ha beleszólsz a politikába, akkor abban a pillanatban börtönbe visznek. Vagy megölnek. Az az ember, akit én kivettem a csónakból, húsz éves volt, amikor politizálásért letartóztatták két barátjával együtt. Hárman álltak egymás mellett, és a rendőrtiszt, aki vallatta őket, a mellette álló két huszonéves fiút agyonlőtte. Ő maradt ott egyedül. Nekiugrott a rendőrnek, hogy őt is ölje meg. Erre azt mondta neki a rendőr, hogy te lassan fogsz megdögleni. Ez volt akkor, hogyha valaki elkezdett politizálni. Volt egy probléma, amivel a világ nem foglalkozott, és ez a probléma most eljött ide, az ajtónk elé. Muszáj vele foglalkoznunk.

Mi mit tehetünk?

– Ez a fajta nyitottság, ahogy ti ehhez közeledtek, ez nagyon jó. Ti azt tudjátok tenni, ami a legfontosabb, hogy nem féltek. Ha valamitől félsz, akkor azt érdemes megnézni. Ha félsz a mumustól az ágy alatt, akkor mássz be az ágy alá, és nézd meg. Például, ha elmentek egy menekülttáborba, ezzel megismeritek, és közvetlen kapcsolatba kerültök azzal, amitől féltek… Rohadt ijesztő először. Nagyon-nagyon ijesztő. De érdemes odamenni, és megnézni, mert akkor lesz teljes képed róla. Én láttam a saját emberemet eljutni Ausztriáig – ez egy nagyon hosszú út. Mostantól kb. még egy év, amíg rendeződik az ő élete. Amíg lakása lesz, amíg munkája lesz, amíg saját magáért felelősséget tud vállalni. És ő egy felnőtt ember. Képzeld el ugyanezt gyerekként. Egy év egy gyerek életében, főleg egy kisgyerek életében nagyon hosszú idő. És amikor egy ellenséges közegbe érkezik valaki, különösen nehéz. Semmiképpen nem jó politika az, hogyha a tőlünk segítséget kérőket elutasítjuk.

Milyen visszajelzéseket kap a munkájával kapcsolatban?

– Nekem mindig is voltak muszlim, török, zsidó meg mindenféle barátaim, és engem ez eddig sem érdekelt. Tehát én eddig is azt tartottam abnormálisnak, amikor valakit bármilyen jegy alapján ítélnek meg. Azt látom, hogy ebből a munkából nagyon szép meglepetéseket sikerül kihozni. Volt olyan, hogy egy kifejezetten náci stílusú ember írt nekem Facebookon, aki először anyázott, és a végén bocsánatot kért, és azt mondta, hogy igen, elismerem a munkátokat, és elismerem, hogy az, amit csináltok, az alapvetően az egész társadalom részére hasznos. Pedig azzal kezdte, hogy én kivel és mit csináljak…

Az interjú elején bizonytalanul és tele félelemmel ültem le, de egy dolgot biztos megértettem a beszélgetésből. Azt, hogy amikor Zsohár Zsuzsanna a menekültekről beszél, ott nem menekültekről van szó. Ott emberekről. Ugyanolyanokról, mint mi. Lehet vitatkozni a menekülttémáról, de emberi életekkel játszunk közben.

Somos Emma (AKG, 9. évf.)

 Fotók: Molnár B. Béla, Kökényesi Gábor

LIKE - értesülj az új cikkekről!