Nem tudok egyszerűen mit kezdeni azzal, hogy vasárnap este kitévedek a televízió elé, és azt látom, hogy ugyan megy a televízióban az éppen aktuális tehetségkutató, de már a családom részéről is totális érdektelenség övezi a műsort – legyen az az X-Faktor vagy a Megasztár vagy még nem tudom, hány létező formátuma van a „zenés tehetségkutatóknak”.

Semmi jónak nem akarok az elrontója lenni, de amikor már csak azért megy az X-Faktor háttérzajként, hogy „csak tudjuk, ki essen ki”, akkor azt gondolom, hogy kifulladt egy műsor. Ennek lehet, hogy az az egyik oka, hogy az én korosztályom nem néz televíziót, de hiába aggatjuk rá szinte már közhelyesen a generációnkra valamelyik betűt az ABC végéről, ettől függetlenül anyámat meg apámat se igazán érdekli.

Aki azt mondja, hogy jó-jó, ez egy műsor, meg ez az én családom, teljesen elfogadom az érvelését – még arra való tekintettel is, hogy ez a műsor hétvégén van, főműsoridőben. Azonban lenne egy meggondolandó ötletem.

Mégpedig az, hogy üljenek le a tévések, és gondolkozzanak, hogy milyen új műsorokat lehetne gyártani, ami nem beköltözős valóságshow, nem zenés tehetségkutató. Akármennyire is nem nézek tévét, mindennap van egy félórás etapom a YouTube-on, és azt gondolom, hogy a YouTube-on menő tartalmakat igenis el lehetne egy kicsit lesni, és a tévébe lehetne rakni.


Dumaragu

Nyilván mindenki mást és mást néz. De emberek! Mibe kerülne leszerződtetni olyan figurákat, mint a Dumaragu, Szirmai Gergő vagy Pamkutyáék? Én úgy gondolom, hogyha már most éhbérért, minimális reklámpénzekért csinálják, akkor semmibe. De lényegesen kevesebbe kerülne, mint a csillogós X-Faktor epizódok, ahol emelt díjas SMS-rendszert kell üzemeltetni, felkészíteni a gyakran teljesen tehetségtelen énekeset énektanárokkal, világítástechnikát, színpadtechnikát, operatőröket, stábokat kell berendelni, és még így is igénytelen lesz a végeredmény.


Pamkutya

Nem jelentem ki azt, hogy a TV-nek, mint médiumnak lesz még létjogosultsága hosszú távon. De azt ki merem jelenteni, hogy a TV ciki státuszán lényegesen javítana az, ha a fiatalabb korosztályt legalább megpróbálnák megszólítani, mert jelezném, hogy ez a fiatalabb korosztály már a 20-as éveit közelíti, és potenciális vásárlóerőkké váltak. Márpedig a TV reklámokból él.

Halpern Bence (AKG, 13. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!