Öt év után jól megérdemelt végső stábértekezletet és egyben záróbulit tartottak a Tiszáról szóló sorozat (Szép, szőke szerelmünk, a Tisza) készítésében részt vevők. A Gyenes Károly szerkesztő-rendező és Varga János túravezető-producer által szervezett találkozót egy péntek délutánon, az AKG ebédlőjében tartották. A készítők közül sokan a klasszikussá vált Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban is jelentős szerepet vállaltak.

Mielőtt beléptem volna a terembe, csak találgatni tudtam, hogyan nézhet ki egy ehhez hasonló esemény. Úgy tizenöt-húsz, körben ülő emberre számítottam, akik mindenféle szakmai dolgokról beszélgetnek órákon át. Ehhez képest megérkezésemkor az étkező tömve volt mindenféle korú és nemű emberekkel, mert – mint ahogy az később kiderült – mindenkit meghívtak, aki a forgatás során akárcsak egy útbaigazítással is segített. Az esemény egy rövid köszöntővel kezdődött, majd a stáblista felolvasásával folytatódott – ez majdnem fél órát vett igénybe, ugyanis mindenkihez intéztek egy-két kedves, dicsérő szót. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyi munka egy ilyen sorozat elkészítése, hogy mekkora erőfeszítéssel jár minden reggel 6-kor felkelni csupán a videóanyagok rögzítése vagy a vágás miatt. Csodálattal töltött el, hogy a résztvevők mekkora lelkesedéssel és odaadással dolgoztak azon, hogy az apró részletekből egy 850 perces egész legyen.


Gyenes Károly és Varga János

A bemutatásokat követő vetítésen szintén rengeteg plusz információ hangzott el, itt tudtuk meg, hogy egészen a Tisza forrásától indultak el a hosszú útra, a nem messze található kőszoborról kiderült, hogy sokan Európa közepének hiszik azt, pedig csupán egy szintezési ősjegyről van szó – azaz a hegyek és dombok magasságát mérik onnan. Sajnos a közös epizódnézésen már nem lehettem ott, de amint az MTV műsorra tűzi, biztosan megnézem a részeket. Ajánlom, hogy tegyetek ti is így! 

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
fénykép az alkotókról: tiszaujvaros.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!