Késve érkeztem az Örs vezér téri metrómegállóba, ahol Robi már fagyoskodva várt rám. Bementünk az Árkádba, ott pedig beültünk egy kávézóba, és meg lettem hívva egy forró csokira. Nagyon kedvesen és nyitottan válaszolgatott a kérdéseimre.

Zsiros László Róberttel találkoztam és beszélgettem, aki 2008 óta csinál népszerű tudományos videókat a Szertár nevezetű YouTube csatornára.


Hogy jött a Szertár neve?

Amikor elkezdtem kis filmeket csinálni, nem nagyon volt még ilyen videócsatorna. Egy olyan nevet szerettem volna hozzá, ami kapcsolódik a természettudományos ismeretekhez és az oktatáshoz.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Nyilván vannak időnként negatívak, de összességében pozitív a fogadtatás.

Mit dolgozol a szertár mellet?

Csináltam és csinálok most is sok mindent. Amikor elindult a Szertár, akkor a Csodák Palotájában dolgoztam jó ideg. Portugáliában is dolgoztam egy oktatási ügynökségnél, most pedig egy olyan helyen vagyok, ahol tudományos ismeretekkel kapcsolatosan tudunk mindenféle izgalmas foglalkozásokat, rendezvényeket csinálni.

Egy hobbinak tekinted a Szertár csatornát?

Azért ez most már kicsit több mint egy hobbi. Az elején tényleg hobbinak indult, de most már elég szorosan átszövi az életemet. Nehéz elkülöníteni, honnan kezdődnek a hobbik, de én nagyon oda vagyok az ilyesmikért, ahol tenni is lehet valamit – barkácsolni, hackelgetni.

Milyen iskolát végeztél, hogy ennyire otthon vagy a kémia és a fizika világában?

Szerintem ez annyira nem az iskolán múlik, ez inkább saját érdeklődés. A Corvinusra jártam kertészmérnök képzésre, utána pedig a biológia felé mentem el.

Hogyan jönnek az ötletek a videókhoz?

Azokat a jelenségeket, amiket bemutatok, nyilván nem én találtam ki. Viszont az, hogy milyen környezetbe teszem, hogyan mutatom be ezeket, az javarészt saját kútfőből származik. Az pedig, hogy mi ihlet meg, az nagyon változó.

Milyen csapattal dolgozol együtt?

Van egy kollegám, Hauptricht Tamás, akivel együtt dolgozom kereskedelmi dolgokon, de mivel ő is egy megszállott, ezért együtt csináljuk a Szertár videókat és a podcast adásokat. Nem a tesóm, de jó barátok vagyunk.

Volt egy nagyobb kihagyás a csatorna életében. Ez miért volt?

Nagyon sokat dolgoztam, a videókészítéshez pedig sok energia kell, nem is beszélve egyéb tényezőkről, például technikai feltételekről. Ez ma már annyira nem nehéz. Mindenkinek ott van a telefonja, amivel már egy elég jó minőségű felvételt lehet készíteni. Ezek csak néhány éve érhetőek el széles körben. 4-5 éve sokkal jobb volt, ha az embernek volt egy kézi kamerája. A felvételt ugye utána meg kell vágni, de még előtte előkészületeket kell tenni. Ezt napi 12-13 óra munka mellet nem tudtam akkor csinálni.

Előfordult már, hogy felismertek az utcán?

(Mosolyogva) Elő szokott fordulni.

Ilyenkor aláírást is kérnek, vagy csak odaköszönnek?

Olyan is volt már, és azzal nagyon zavarba lehet hozni.

Otthon forgatod a videóidat?

Többnyire otthon, az a legkényelmesebb. Csak otthon van rá a legkevesebb helyszínem. Nyilván van egy magánszférám, amit nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni. Jobban örülnék, ha lenne egy semleges helyszínem. De nemsokára költözni fogok, ott pedig úgy tervezem, hogy be lesz rendezve egy olyan rész, ami nyugodtan szerepelhet háttérként.

Nemrég lett meg a 11 ezer facebook követőd. Számítottál erre?

Nem ez járt a fejemben. De most se nagyon ez jár a fejemben. Meg akkor, amikor elkezdtem, még a Facebook is csak bontogatta a szárnyait.

Egy-egy régi részről mi a véleményed? Szörnyülködve nézed vissza és azt nézed, hogy milyen hibáid voltak, vagy pedig mosolyogsz az akkori magadon?

(Nevet) Nyilván szörnyülködök és mosolygok is egyszerre. Azt se tudtam akkoriban, hogy hol kell bekapcsolni a kamerát. Szerencsére nagyon sok TV-s ismerősöm volt, akitől megkaptam a szükséges fejmosást. Nyilván ég és föld az akkori és a mostani hozzáállásom. Igyekszem minél jobb tartalmat gyártani.

Volt már olyan kísérleted, ami rosszul sült el?

Kísérletek közben semmi komoly, de egyszer az előkészületeknél sérültem meg úgy, hogy össze kellett varrni. Ott hibáztam, tanultam belőle. Persze próbálok figyelni arra, hogy mindig elmondjam a biztonsági tennivalókat is.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

szertar.com * youtube.com/szertar

LIKE - értesülj az új cikkekről!