Kisgyerekként a strandolás számomra egyet jelentett az órák hosszat tartó úszással, vízen való lebegéssel, matracról ugrálással, labdázással. Nem is törődtem a körülöttem nyüzsgő tömeggel, és azzal sem, hogy ki mit csinál a strandon. Idén nyáron viszont azon kaptam magam, hogy nézelődöm és bámészkodom, figyelem az embereket.
Az első dolog, ami szembeötlött, hogy a strand tulajdonképpen a tetoválószalonok modelljeinek bemutatására kijelölt hely. Különböző művészeti alkotások felvonulását láttam. Az absztrakt képek mellett megjelentek a természetből vett növényi és állati motívumok, de nagyon menőnek számítanak a különböző feliratok akár magyar, akár idegen nyelven. Személyes kedvencemet, a tengerből kiugráló delfincsoportot annak a férfinek a mellkasán láttam meg, aki ötéves korú kislányát vezette kézen fogva. Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy nagy valószínűséggel a kislány egy korai alkotását csodálhatjuk meg. Művészettörténet órán így írnám le: egyszerű vonalvezetés, élénk színek, igazi naiv munka. Vannak még apukák, akik nem hagyják, hogy gyermekük első komoly műve az enyészeté legyen.
Azt is megfigyeltem, hogy kütyüfüggők a strandon is szép számban akadnak. Tőlem jobbra és balra is egy kétgyermekes család (gyerekek átlagéletkora hat év) minden tagja lelkesen nyomkodta a mobilok és tabletek billentyűzetét, játszotta a népszerű játékokat. Kommunikációjuk néhány tőmondat volt csupán: „Éhes vagy? Vizes a nadrágod? Gyere az árnyékba! Menjünk a mosdóba? Hol a limonádé?” A két család között fekve és Agatha Christie egyik regényét olvasva úgy éreztem magam, mintha a múlt századból pottyantam volna a digitális kor bajnokai közé. Rájöttem, hogy könyvvel a kezemben egyáltalán nem vagyok trendi a strandon. Persze ez engem egyáltalán nem zavart, hiszen egész tanévben trendinek érezhetem magam, mert a laptop és a telefon tanóráim kellékei. Szóval, kifejezetten élveztem maradiságomat.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy sokaknak a strandolás a soha véget nem érő kulináris élvezetet jelenti. Mit nekik a napfény és a víz! Ezek csak kellékek. A lényeg: a kaja. Büfébe be, büféből ki. Lángos- és palacsintahegyek, fagyi, jégkrém, nyalóka, chips. A büféstrandolók legtöbbjén persze látszik, hogy otthon is hódol a szenvedélyének. A kajaimádatnak ugyanis van egy szemmel is észrevehető negatív mellékhatása, ami a strandon nehezen rejtegethető.
Persze gyakran szembejönnek velünk az ellenpéldák is, az edzőtermek kuncsaftjai (főleg férfiak). Dagadó bicepszek, kigyúrt vállak, kockás hasizom. Érdekes megfigyelést tettem e téren. Észrevettem, hogy néhányan közülük nem fordítanak kellő figyelmet alsó végtagjuk kimunkálására, ezért fordulhat elő, hogy a kidolgozott felsőtest ropilábakon jár. Természetesen azért így is bezsebelik férfitársaik irigykedő és a hölgyek elismerő pillantásait. Ez szemmel láthatóan elégedettséggel tölti el őket, és egy állandó mosolyt csal az arcukra, miközben lebarnulva, szörfdeszkával a hónuk alatt vonulnak a strandon. A külsejükre igényes hölgyek inkább a sminkjükkel akarnak hódítani. Alapozóval, szempillaspirállal, rikító színű rúzzsal fekszenek a napon a kívánt barnaság elérése érdekében. Percenként kapják elő a kis tükröt táskájukból, hogy korrigálják a napfény és az izzadság okozta hibákat.
Aztán vannak még az unatkozók, a lődörgők. Nem nagyon tudnak mit kezdeni magukkal. Karba tett kézzel álldogálnak, kicsit járkálnak, nézegetik az órájukat, eszegetnek valamit, a vízben úgy csinálnak, mintha úsznának vagy lubickolnának, de valójában nem élvezik a strandolást.
Valószínűleg csak azért választották ezt a programot, mert a meteorológus azt mondta, hogy strandidő várható. Közéjük tartozott az a kisfiú is, aki apukájának így panaszkodott: „Apu! Unatkozom.” Apa válaszolt: „Jaj, fiam! Találd már föl magad! Egész héten könyörögtél, hogy hozzalak el a strandra. Találd már föl magad! Hívd fel anyádat, például!”
Kedvenceim azok a lelkes nagypapák és nagymamák, akik ételhordóval, labdával, matraccal, kártyával, jó kedvvel felszerelkezve érkeztek. Velük tuti nem lehet unatkozni. Lesik unokáik kívánságait, mindenben benne vannak. Még az sem szegi kedvüket, ha a kedvenc unoka nyegle kamasz lévén kevésbé lelkes, és csak foghegyről válaszolgat. Ők akkor is úgy érzik, hogy rengeteg szeretet árad feléjük, és ők is csak szeretetet sugároznak.
Mindent egybevéve jókat strandoltam, és közben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a nyáron. Ezért is háborított fel, amikor egy forró, tihanyi strandolós nap után estefelé beültünk az autónkba, bekapcsoltuk a rádiót, és egy énekes azt üvöltötte, hogy „nem strandolsz jobban, mint én”. Értetlenül hallgattam. Mi ez a rosszindulatú feltételezés? Mi ez a kérkedés? Utoljára az óvodában mondtunk ilyen mondatokat, csak odatettük a mondat elé, hogy „Be be!” Honnan tudja, hogy én hogy strandolok? A számot végighallgatva eldöntöttem, hogy átnyergelek dalszövegek írására. Elég egy semmitmondó mondat, és egész nyáron minden adó az én számomat játssza.
Szilágyi Luca (AKG, 9. évf.)
Utolsó kommentek