Kemény Zsófi regényét már régen kiszemeltem magamnak. Először is a 16+ karika hívta fel a figyelmemet a könyvre (olvastam én már a „gyerekpolcról” is felnőtt könyvet), meg a cím, ami – lássuk be – elég sejtelmes. Végül, sok tipródás után, két könyv közt vacillálva, ezt vettem meg, abban a hitben, hogy egy kellemes tiniregényt fogok olvasni. Olyan könnyed, „budapesti fiatalok élete” hangulattal, meg vicces jelenetekkel, na és persze igazi sztorival, nem olyan légből kapott „ilyen nincs is” történetre vártam. Hát, ha vártam, ha nem, nem azt kaptam, amire… A regény telibe fröccsentett egy nagy adag… elmondom mivel.

A történetet három fiatal írja le. A sportoló, Toma (vagyis a szőke herceg), Ágó, a fura fiú, akinek nehéz életére apróbb jelenetekből nyerünk bepillantást, úgy, hogy csak a könyv végére tudjuk összerakni az egészet, és Eszter, a LÁNY. Az alap igazándiból annyi, hogy ők hárman egy szilveszteri buliban vannak, ahol Eszter és Toma szerelmesek lesznek egymásba, Ágó pedig (akiről megtudjuk, hogy ő lesz itt a bonyodalmak forrása) mindenkinek beszólogat, és nagyon idegesítő. Az első 40 oldalon tehát zajlik a szilveszter, és persze isznak a szereplők. Ez ekkor még annyira nem volt feltűnő, bár igaz, hogy 17 évesek, de hát szilveszter, meg ilyenek – erre tudtam fogni ezt. De az, ahogy beszélnek, azon az idegen nyelven, az egyszerűen katasztrófa. Például: „Váá”, leb*sznád és offos technika, meg hasonlók. Én ezzel az egész szóhasználattal úgy voltam, hogy ez nagyon mai, de azért egy regényben, még akkor is, ha ez a stílusa, hát, nekem nem tetszik. Aztán, mikor vége van a szilveszternek ,kezdődnek a bonyodalmak. Hogy akkor mi van a két szerelmes között, tulajdonképpen ők sem értik, és hogy ki az a lány, akivel Toma találkozik, erre is csak a regény végén derül fény. Valamint megkezdődik a slam poetry „rész”.

Eszter és Toma itt (az előadáson) találkoznak újra, és aztán a szálak is itt varródnak el, félig-meddig. Ágó különleges és megmagyarázhatatlan dolgokat művel, amik néha jól sülnek el. Az írónő például bemutat egy gyönyörű és létező barlangot, és egy kupolát is, ami szintén itt, Budapesten található.

Pár héttel azután, hogy a regényt elolvastam, Kemény Zsófi az iskolánkba látogatott. Beszélt magáról, a regényről, de a slam poetryről is. És ez a beszélgetés sokkal közelebb hozta a regényt. Így volt egy személy, akihez kötni tudtam, és máris tisztábban tudtam az egészre tekinteni. Elmondta, hogy írta meg a könyvet, hogy mit jelent neki a slam poetry (érdemes rákeresni YouTube-on, hogy tisztában legyünk vele, mi is ez), hogy ez egy olyan közeg, akik szívesen látnak új tagokat, hogy csettintgetni kell, ha tetszik a szöveg – amire maximum 3 percet kap a slamelő.

Zsófi pszichológia szakra jár, ami részben segített neki a regény megírásában, és megtudtuk azt is, hogy a történet részben valós, akárcsak a szereplők. Ágót például konkrét emberről mintázta, és bár a befejezés nem így történt, de akár ez is lehetett volna.

Nemrég jelent meg Kemény Zsófi verseskötete, a Nyílt láng használata, amit én nagyon várok, mert bár a könyv nem lett a kedvencem, úgy érzem, az írónő még tartogat számomra meglepetéseket. Hátha az egyik a verseskötete lesz…

Sándor Csenge (AKG, 8. évf.)

 Kemény Zsófi: Én még sosem (Tilos az Á Könyvek, 320 o., 2014)

LIKE - értesülj az új cikkekről!