Reggeli fél nyolc, és szombat van. A többi AKG-s még az igazak álmát alussza, de néhányan a suli mögötti parkolóban álldogálnak szokatlanul csendesen – a korai találkozónak köszönhetően.
Hat-hétórányi buszút után érkeztünk meg a szállásra. Az apartmanok kívülről rózsaszín-hupikék-sárga színekben pompáztak, de belülről teljesen rendben voltak, a hálószobákban padlószőnyeg, a konyhában vízforraló, a fürdőszobában hajszárító várt minket. Úgy tűnt, meg lehetünk elégedve az ellátásunkkal, mindaddig, amíg ki nem kellett töltenünk egy leltárt a szobánkról, mivel a tábor végén fizetnünk kell majd a hiányzó vagy sérült berendezésekért – még ha egy kiégett villanykörte is az. A szálláson a vacsorák sem voltak kifogásolhatatlanok, de a hütték gőzgombócai, császármorzsái, käsespacialjai kárpótoltak minket, no meg persze a Billában tett látogatásainkkor beszerzett több száz liter Almdudler és csokik.
A sípályák tökéletesnek bizonyultak. Nem volt túl sok jeges rész, és az óvatosabb, kényelmesebb síelők is bátran lecsúszhattak. Szerintem a kezdők és a profik sem unatkoztak. Szinte mindennap volt egy kicsi köd, volt olyan is, hogy a felvonón az előttünk lévő üléssort sem láttuk. De azért volt gyönyörű, tiszta, napos időnk is. A Gerlitzenben síelők legalább 60 százaléka magyar. Szerintem ez nem annyira zavaró, de kicsit fura, hogy külföldön a síliftben szinte mindig magyarok utaztak velünk (persze az AKG-sokon kívül). Ez néha okozott komikus helyzeteket. De azért egy táborban mindig a társaság és a hangulat a legemlékezetesebb. „Nótási” tanár úr szórakoztató zenés magánszámai és a csodálatos filmek még a hosszú buszutakat is felejthetetlenné tették.
Összességében szerintem nagyon jó volt ez a tábor. Remélem, jövőre legalább ilyen jól fog sikerülni! Tényleg ez volt életem legjobb sítábora, még ha ez volt az első, akkor is!
Bődey Julcsi (AKG, 8. évf.)
Utolsó kommentek