Szubjektív

Az emberiség megérett a pusztulásra. Olyan közhely ez, amit naponta hallunk, olvasunk, mondunk és folyamatosan hangoztatunk, anélkül, hogy ténylegesen komolyan gondolnánk, mert hát nyilvánvalóan nem akarunk meghalni, hiszen mi is emberek vagyunk, az emberiség kipusztulása pedig ezáltal a mi halálunkat is jelentené.

Először talán vizsgáljuk meg, hogy mégis mi késztethet minket az ilyesmi kijelentésekre, hogy határozottan és kategorikusan kijelentsük, hogy a fajunk megérdemli a kihalást? Nos, ilyen okokból van bőven, nézzük a leggyakoribbakat:

Első ok: az emberi önpusztítás és felelőtlenség. Ez alatt legfőképpen a globális felmelegedést értjük, amit, ugye, az emberek okoznak, ezzel konkrétan a saját halálukat és pusztulásukat biztosítva. Persze ebből is remekül kiviláglik az, hogy voltaképpen semmi szükség arra, hogy mi itt okoskodjunk, mert az emberek amúgy is ki fognak halni ennek a borzasztó melegedésnek köszönhetően.

Mégis, azért elég kétségbeejtő (és valahol vicces) belegondolni abba, hogy az emberek nagy jólétük és kényelmük megteremtésével konkrétan saját magukat nyírják ki. Annyira mohók, kapzsik és követelődzők, hogy ezáltal konkrétan maguknak és a bolygójuknak ártanak. Ez pedig borzalmas, és, mint azt már említettem, vicces is lehetne, ha éppen nem lennénk benne mi is nyakig. Ugyanis a globális felmelegedés bizony minden egyes embert érint a Földön, és ha nem teszünk ellene nagyon gyorsan, úgy meghalunk, hogy csak na.

Második ok: az emberi primitívség. Bár reménykedünk abban, hogy a jövő generációi majd megoldanak minden problémát, de elnézve a mostani generációt, a következő sem lesz sokkal komolyabb vagy értelmesebb. Mert nézzünk csak körül: a világ legnagyobb teljesítményű kütyüjei állnak a rendelkezésünkre nap mint nap, hogy például fontos üzeneteket közvetítsünk rajtuk, térképként használjuk őket vagy olyan alkalmazásokat töltsünk le rájuk, amik segítenek mondjuk a fogyásban vagy a relaxálni.

Ehelyett időnk nagy részében arra használjuk a telefonjainkat, hogy nézzük, amint egy sárga ruhába öltözött távol-keleti csávó azt nyögdécseli, hogy „toll, ananász, alma, toll.” Persze nem kötelező ezen nevetni, és szerencsére léteznek olyan emberek, akik élesen elhatárolódnak az ilyentől, megmondják, hogy őnekik bizony nem tetszik ez a marhaság, mert nincs semmi értelme, és inkább valami olyan dolgot kéne csinálni, aminek valami értelme, célja és haszna is van. Ezek az emberek, miután jól megmondták az igazat, és mindenkit elgondolkodtattak az emberek primitívségéről és egyes dolgok értelmetlenségéről, elégedetten, értelmességük teljes tudatában megfordulnak, hazamennek, aztán otthon leülnek, és megnéznek egy vicces videót, amiben egy sárga ruhába öltözött távol-keleti csávó azt nyögdécseli, hogy „toll, ananász, alma, toll.” Persze csak azért, hogy megnézzék, még véletlenül sem nevetik el magukat! Vagy de...

Harmadik ok: az emberi gonoszság. Háborúk, mészárlások, gyilkosságok, lopások, csalások, sikkasztások. Nem is kell több példát mondanom, gondolom, mindenkinek beugrott már legalább egy szalagcím, hogy épp kit öltek meg vagy milyen támadásban hány embert robbantottak fel. Az biztos, hogy még egy ilyen faj, amelyik a saját tagjai közül ennyit irtott ki, nincs a világon. És fura, hogy félünk például a cápáktól, mert azok veszélyesek és húsevők, miközben valójában az emberektől – a saját fajtársainktól – sokkal jobban kellene félnünk. Végül is nagyobb az esélye, hogy egy idióta agyonlő a családoddal együtt, mint annak, hogy megtámad egy cápa. Bár mondjuk újabban még annak is nagyobb az esélye, hogy szelfizés közben halsz meg… De erről majd később. Az viszont tényleg elképesztő, hogy egyes emberek mikre képesek társaikkal szemben, csak azért, mert például nem tetszik a pofájuk vagy mert egy másik vallás követői. A különbözőféle vallásokkal indokolt és fémjelzett gyilkosságok, mészárlások, háborúk és egyéb gonoszságok is aggasztó mértéket öltöttek. Egyes helyeken az iszlám vallás jegyében gyilkolnak, lőnek és robbantgatnak, más helyeken a keresztény vallás jegyében kényszerítik a megerőszakolt nőket gyermekük megszülésére, szóval minden vallásnak megvan a maga hülyesége.

Naponta több száz embert robbantanak fel pl. Szíriában, és még aki túl is éli az otthona teljes elpusztítását, és megpróbál elmenekülni, arra se vár túlságosan fényes jövő. Legfeljebb egy menekülttáborba kerül több ezer másik, ismeretlen emberrel együtt, és ha megpróbál megszökni onnan (ami az ilyen helyeken uralkodó spártai körülmények mellett érthető is), akkor egy nagy adag szögesdróttal, meg hatalmas „A nép kilencvennyolc százaléka azt gondolja, hogy te menj a francba és dögölj meg a saját hazádban!” feliratokkal találja szembe magát.

Negyedik ok: az emberi tolerancia… hiánya. Igen, már harmincezer éve rontjuk itt a levegőt, és még mindig nem tanultuk meg szeretni egymást. Most a háborúnál kicsit kevésbé durva dolgokra gondolok: például arra, hogy még mindig léteznek olyan emberek, akik szerint az, hogy valakinek milyen színű a bőre, az számít valamit, és ezért mondjuk nem vesznek fel fekete alkalmazottat a cégükhöz. Vagy roma származásút. A romák példája talán a magyaroknak közelebbinek, ismerősebbnek tűnik. Esetleg az is megtörténhet, hogy nem vesznek fel olyan női alkalmazottat, akinek gyereke van vagy csak szeretne. Vagy nem vesznek fel homoszexuális alkalmazottat... stb.

Jobban belegondolva, természetesen, ha ma Magyarországon kiszivárog egy ilyen eset, faji, nemi diszkrimináció, vagy valami hasonló, abból nagy felháborodás lesz. A híroldalak tudósítanak róla, akár az is megtörténhet, hogy az adott céget bojkottálni kezdik. Szóval lesz ennek valami következménye. Ma. De például negyven évvel ezelőtt biztosan nem lett volna. Voltaképpen ez az egész „nem csak a fehér, heteroszexuális férfiaké a világ” szemlélet alig van százéves. Ötven-hatvan évvel ezelőtt (a Z generáció szülei akkor voltak kisgyerekek) Amerikában a feketéknek külön iskolába kellett járniuk, dédanyáink idejében pedig az okos lányokra úgy néztek, mint a véres rongyra. Főleg, ha még azt is ki merték esetleg ejteni a szájukon, hogy „amúgy lehetne a nőknek is szavazójoga”. Sőt, egyes európai országokban még a hetvenes években sem szavazhattak a nők. És vannak olyan országok, ahol még ma sem szavazhatnak. Ami azért eléggé gáz. Sőt, olyan országok is vannak, ahol a homoszexuálisokat kivégzik. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy még nagyon is van hová fejlődnünk, és nagyon sokat kell előrehaladnunk addig a pontig, hogy a hétmilliárd ember közül egy se kapjon agyérgörcsöt, ha meglát egy nőt burka nélkül az utcán, amint egy másik, szintén burka nélküli fekete nővel csókolózik.

Ötödik ok: az emberi műveletlenség. Az a fajta műveletlenség, amikor valaki a legalapvetőbb dolgokat nem tudja, olyan dolgokat, amiket mindenki tud… Vagy legalábbis tudnia kéne. Olyan dolgokat, amiket minden egyes gyereknek a fejébe vernek az általános iskolában. Úgyhogy persze ez a műveletlenség megérthető mondjuk egy afrikai kecskepásztor gyermeke esetében, aki soha életében nem járt iskolába, egész nap a kecskékre vigyázott hatéves kora óta, de nem érthető meg mondjuk egy középosztálybeli magyar ember esetében, aki gimnáziumba is meg általánosba is járt, mégsem tudja, hogy a Nap kering-e a Föld körül, vagy fordítva. És most valószínűleg mindenki elneveti magát, és azt gondolja, hogy ilyen emberek biztos nem is léteznek. Pedig nagyon is léteznek, és az esetek többségében teljesen normális, átlagos emberek, akikről nem is gondolnád, hogy ilyen buták. Ezért is ér mindenkit nagy meglepetésként, ha egy amúgy normálisnak látszó emberről kiderül, hogy nem tudja, ki fedezte fel Amerikát, vagy éppen egy mondatot sem tud leírni helyesen a saját anyanyelvén. Ami azért tényleg elég gáz, lévén, hogy egy magyar embernek körülbelül első osztályos kora óta folyamatosan próbálják a fejébe verni a tanárai a magyar szavak helyes írásmódját, ragozását és használatát, és aki ezeket nem tudja megjegyezni, az ezzel saját magát minősíti.

Hatodik ok: az emberi lustaság. A modern fogyasztói társadalmakban, ahol gyakorlatilag már minden igényünket ki tudjuk elégíteni, és a kisujjunkat is alig kell felemelni, ez egyre nagyobb probléma. Az emberek hozzászoktak, hogy szinte mindent meg lehet oldani nagyon kevés erőfeszítéssel, és ezért még a fontos dolgok érdekében sem hajlandóak felkelni a fotelból. Hiszen nézzük csak meg az alapvető életszükségleteinket és életfunkcióinkat: a vécé és a fürdőszoba ott van két lépésre, nem kell többé a kúthoz járkálni meg az udvar végébe rohangálni, fény elérhető egy kapcsolással, kaját és piát tudunk rendelni a neten, nem kell a földet túrni meg raktározni, ha nem akarunk éhen halni, sőt, még házhoz is szállítják, csak a lakásunk ajtajáig kell elvánszorognunk érte.

Ez a kényelmesség azt eredményezi, hogy az emberek például nem hajlandóak egy fontos projektben részt venni a munkahelyükön. Mert amúgy is megcsinálja majd más, nem? Vagy nem mennek el az orvoshoz, még akkor sem, ha súlyos betegségük van. Majd úgyis meggyógyulnak… De még olyan, apróságnak tűnő, ám valójában borzalmasan idegesítő dolgokat is lusták megcsinálni, mint például az ékezetes betűk kiírása vagy teljes szavak kimondása. Vagy a nagybetűk kiírása. Igen, ezek tényleg apróságoknak tűnnek, de én például ki tudnék rohanni a világból, amikor azt olvasom, hogy „oruletesen jo volt az unnepseg, tok jol szorakoztunk” vagy amikor ÉLŐ BESZÉDBEN azt hallom, hogy „Am én Klári vok, és sztem tök kiri lesz ez a progi”. Persze ezeknek a személyeknek biztosan égető szükségük volt arra a kb. három másodpercre, amelyet ezekkel a rövidítésekkel megspóroltak, de én például nagyon vakmerő ember vagyok, és igenis hajlandó vagyok plusz három másodpercet szánni, hogy rendesen leírjam, elmondjam. Vagy esetleg a „tök király” helyett azt mondjam, hogy jó vagy remek vagy… Na jó, hagyjuk ezt, nem vagyok nyolcvanéves.

Hetedik ok: a mai fiatalok. Ez megint csak egy közhely, amit körülbelül nyolcvanezerszer hallottunk már különböző emberek szájából, de ők komolyan is gondolták. A mai fiatalok ugyanis, mint azt nagymamáinktól tudjuk, teljesen pusztulásba viszik az emberiséget. A fiúk ecsethajú pávák, akik nem tudják eldönteni, hogy most akkor melyik nemhez tartozzanak, és harmincöt kiló a súlyuk. A lányok pedig már tizenkét évesen agyonsminkelve, forrónadrágban, köldökig érő dekoltázsban flangálnak az utcán, és még az is megtörténhet, hogy életük során egynél több fiúra néznek rá. Kész erkölcsi fertő! Aztán persze a mai fiatalok ebben a brutálisan felgyorsult világban, az internet világában nagyon korán kezdenek mindent, és tizennégy évesen már gyerekük van, isznak, cigiznek és drogoznak. Ezen rossz szokásaikat pedig később is folytatják, és egyetemista éveik alatt is kis lakásokban csöveznek öten-hatan, fiúk-lányok együtt, idétlen ruhákban járnak és folyamatosan partikat szerveznek, amelyeken hangosan bömböltetik a zenét, isznak és füveznek, meg tablettás drogokat szednek. Hát nem borzalmas? A fejlett országokban szinte az egész világon ez megy minden fiatallal, Magyarországon ugyanúgy, mint mondjuk Angliában, Spanyolországban vagy az Egyesült Államokban. Nem így volt ám ez ötven éve! Amikor nagymamáink, nagypapáink fiatalok voltak, akkor nem voltak ám ilyen borzalmasak a fiatalok! Különösen a hatvanas években nem, hiszen pont ez az évtized az, amelyik híres arról, hogy pont akkor nem voltak olyan fiatalok, akik füveztek és LSD-ztek, kis lakásokban, nem egyszer az utcán csöveztek, idétlen ruhákban jártak, fiatalon gyereket szültek és hangosan zenéltek. Jó, lehet, hogy Magyarországon tényleg nem voltak, de az Egyesült Államokban például egész biztosan nem. Ugye?

A hét meseszám, úgyhogy ezzel be is fejezhetném a gyűjteményt, de van még egy dolog, ami feltétlenül meg kell említenem.

Nyolcadik ok: az emberek, akik azt mondják, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Igen, hajszálpontosan, ezek az emberek azok a beképzelt, képmutató barmok, akik azt hiszik, hogy ők különbek mindenki másnál. Akik hezitálás nélkül ítélkeznek egy helyzetben, akár anélkül, hogy ismernék a sztori minden részletét, vagy tudnának mindent az adott dologról. Az emberek, akik ugyan látják és értik a világban történő rossz dolgokat, és talán képesek reálisan megítélni, hogy mik lehetnek az esetleges következmények, azonban a végén csak bedobnak egy laza világvége-jóslatot, ahelyett, hogy felemelnék azt a lottyadt seggüket és tennének valamit az emberiség jövőjéért, azért, hogy a pusztulás minél később következzen be. A fotelben ülve, magukat nagyon okosnak képzelve osztják ki a többi embert, mert hát másokat okolni az emberiség feltételezett pusztulásáért mindig könnyebb, mint körbenézni a saját portánkon, és megvizsgálni, vajon mi éppen mivel segítjük elő azt a bizonyos pusztulást. Ezek az emberek többnyire végtelenül pesszimisták, és mindig mindennek a rossz oldalát nézik. Például az emberi létnek. Észreveszik az összes borzalmas dolgot, amelyeket feljebb felsoroltam, észreveszik az emberiség borzalmas hülyeségét és alávalóságát, de a jó emberi dolgokat nem veszik észre.

Nem veszik észre a kereket, a tömegközlekedést, az életmentő gyógyszereket, a telekommunikációt, a számítógépet: a zseniális találmányokat, amiket ugyanúgy emberek alkottak, mint a szelfibotot meg a PPAP-t. Nem veszik észre a remek kulturális értékeket sem: könyveket, filmeket, zenéket, amelyek adott esetben évszázadok óta szórakoztatják emberek millióit. Nem veszik észre a hétköznapi embereket; azt, hogy valójában a fajunk nagyon nagy része rendes, becsületes ember, aki sohasem vetemedne olyan gonoszságokra, mint például gyerekek lefejezése vagy tömeges népirtás. És igen, valóban, vannak ilyen emberek, és nem is kevesen, akik igenis gonoszak és rosszak. De a többség nem ilyen. És ha csak a rossz és gonosz embereket hajlandóak észrevenni, akkor egy idő után minden bizalmukat elvesztik az emberek iránt. Mármint a többi ember iránt. Mert persze, mint tudjuk, ők maguk aztán nem olyanok... Ők nem olyanok, mint a többi ember, ők okosabbak, jobbak, értelmesebbek, felsőbbrendűek! Őnekik aztán eszük ágában sincs szennyezni a környezetet, egy retardált távol-keleti csávó hülyéskedésén röhögni, háborúzni és mészárolni, előítéletekkel rendelkezni, műveletlennek lenni, lustálkodni vagy mai fiatalnak lenni.

Szóval, mint ezt a fentiekben is láthattuk, abszolút módon több nézőpontból is meg lehet vizsgálni ezt a dolgot. Jómagam, őszintén bevallom, az utóbbi időben meglehetősen szélsőségesen váltogattam a két nézőpont között; az egyik pillanatban még komor arccal jelentettem ki, hogy az emberiség, az bizony ki fog pusztulni a saját hülyesége miatt, mégpedig jó egy évszázadon belül, a másik pillanatban pedig ámultam és bámultam ennek a csodálatos fajnak a remek alkotásain, meg azon, hogy már milyen régen is milyen okos emberek léteztek. És természetesen azon, hogy ma is milyen sok okos, értelmes ember létezik. Például az, aki idáig végigolvasta ezt a cikket. De most komolyan, nagyon gratulálok! Nem kis teljesítmény. Pedig hát óriási témához óriási cikk illik.

Mörk Márta (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!