Idén 11. nyelvi éves vagyok, ami azt jelenti, hogy azon túl, hogy egész éven át intenzíven egy teljesen új nyelvet tanulok, van még egy jelentős feladatom.
 

Illetve csak volt, mivel májusban ez befejeződött. Ez nem volt más, mint az éves projekt. Röviden ez annyit tesz, hogy év elején kiválasztasz magadnak egy témát, egy projektet, amivel foglalkozni szeretnél. Szerzel magadnak egy konzulenst, egész évben dolgozol és heti rendszerességgel naplót írsz arról, hogy pontosan mit is csináltál. Áprilisban leadod az elkészült produktumodat, májusban pedig az egész évfolyam és a tanárok előtt bemutatod a többieknek a projektedet.

Mi nemrég lettünk túl a projektbemutatókon, és most, utólag visszatekintve, nagyon örülök, hogy lehetőségem volt arra, hogy valamiben komolyan elmélyedjek. Ezen kívül újra megtapasztalhattam, hogy milyen sokszínű évfolyam is vagyunk mi. Mármint szerintem minden évfolyam nagyon változatos, hiszen hetven ember közül mindenki másban jó, mindenkit más érdekel. Csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

A projektbemutatókra akkor került sor, amikor az alsóbbévesek elutaztak témahétre, a végzősök pedig érettségit írtak. Három napra lefoglalta az évfolyamunk a színháztermet, és napi tizenhárom-tizenöt prezentációt hallgattunk végig. Igen, kis fejszámolást elvégezve kijön, hogy így összesen az évfolyam fele állt csak ki a színpadra a három nap során. Ez való igaz. Amiatt alakult így, mert rengetegen külföldön tartózkodnak, illetve olyanok is akadnak, akiknek nem sikerült befejezniük a projektjüket. Ők majd augusztusban vagy szeptemberben fogják bemutatni a munkájukat.

Be kell vallanom, hogy nagyon fárasztó és stresszes három napon vagyunk túl. Főleg azok, akik csütörtökön, pénteken még előrehozott érettségit is tettek. Mert hiába tűnik úgy, hogy egész nap a színházteremben ülni és hallgatni egyszerű, de valahogy mégis leszívta az ember energiáit az, hogy ilyen hosszan fent kellett tartani a figyelmet.

Ettől függetlenül én nagyon élveztem. Hiszen az emberek legalább feléről egyáltalán nem, vagy csak részleteiben tudtam, hogy mi is a projektje. Most viszont, végighallgatva a 10-15 perces prezentációkat, már képben vagyok, ki mivel is foglalkozott az év során. S biztosan állíthatom, hogy rengeteg érdekes, egymástól nagyon eltérő projekt született. Csak hogy pár nagyon eltérő példát említsek: volt, aki programozott, volt, aki énekelt, és olyan is, aki könyvet írt. És ez azt hiszem, ez így van rendjén.

Ami még sokszor meglepetést okoztak, azok a prezentációk voltak. Mert nem egy-két olyan volt közöttük, ami szerintem hihetetlen jóra sikeredett. Attól függetlenül, hogy milyen projektjük volt, egyeseknek sikerült nagyon profinak és összeszedettnek lenniük, mások pedig hihetetlen módon megérintették a közönséget, köztük engem is. Mondhatjuk azt is, hogy valamilyen módon minden projekt és prezentáció jellemezte az adott embert.

Végül még pár tanácsot mondanék azoknak az alsóbbéveseknek, akikre még a jövőben vár ez a megpróbáltatás. Főképpen azt emelném ki, hogy milyen jó érzés, amikor végre befejezed a projektedet, bármennyire is stresszes volt az azt megelőző munkafolyamat. És igen, valóban elég ijesztően hangozhat, hogy ki kell állni a színpadra, reflektorfénybe sok ember elé, de közben nagyon felemelő is. Mert meghallgatjuk egymást, és az mindig jó érzés, ha tovább adhatod, amit csináltál. Illetve bármennyire is húzod a szádat attól, hogy neked nincs kedved végigülni ennyi előadást, hidd el, megéri. Mert lehet, hogy unalmasan hangzik, sőt, biztosan lesznek olyan prezentációk, amik kevésbé fognak meg, de összességében nagyon jó képet ad az évfolyamtársaidról és az évfolyamodról általánosságban.

Göde Anna (AKG, 11ny. évf.)

fotók: KőPapírOlló évfolyam projektbemutatók, 2012

Megosztás

LIKE - értesülj az új cikkekről!