Tudtad? A tinédzserek csaknem 65%-a pennizmusban szenved. A szakirodalomban pennizmusnak nevezzük a krónikus toll- és íróeszközhiányt. Főleg 6-25 éves korban gyakori, de valójában szinte bárkinél kialakulhat. Súlyos, veszélyes hiánybetegség, hosszú távon beláthatatlan következményei vannak, amennyiben nem kezelik időben. A mi iskolánkban a diákok közül sokan (köztük én is) pennizmusban szenvednek. Ezért úgy gondoltam, írok egy kis ismertetőt erről a borzasztó betegségről, hogy ezzel is felhívjam a figyelmet arra, milyen súlyos probléma ez a hétköznapokban.

A pennizmus tünetei főként a következő mondatokból ismerhetők fel:

– Hallod, van egy tollad?
– Jaj ne, mindjárt dolgozatot írunk, és nincs egy rohadt tollam!
– Nem érdekel, hogy narancssárga, csak add már ide azt a tollat, hogy legyen mivel írnom!
– Nem, tanár úr, nem tudom, hova tűnt a tollam, az előbb még itt volt!
– Nem tudok tollat adni, nekem sincsen.
– A francba, de ez kifogyott! Tudsz adni egy másikat?

Ha a fent említett mondatok közül bármelyiket meghalljuk a közvetlen környezetünkben, azonnal tanácsoljuk azt az illetőnek, hogy keresse fel a legközelebbi pennizmus-gyógyintézetet. Ezek az intézmények a köznyelvben csak papír-írószer boltokként léteznek. Tudnunk kell, hogy bármelyik ilyen jellegű bolt azonnali és hathatós segítséget tud nyújtani a pennizmusban szenvedő emberek részére.

A pennizmus-gyógyintézetekben általában gyors és hatékony terápiát alkalmaznak az oda betérő betegeken – sokszor a terápiát maguk a betegek végzik magukon, az intézmény munkatársai csupán segítséget nyújtanak a gyógyuláshoz. A gyógymód természetesen intézményenként eltérő, azonban nagy vonalakban minden terápia ugyanazzal a módszerrel zajlik. Ez a módszer pedig a következő: a beteg bemegy a betegszobába, ahol rengeteg fajtájú és színű toll (penna) található, bennük a tinta nevű hatóanyaggal, amely voltaképpen a betegség legfőbb gyógyszere. Ezek közül a beteg kiválaszt néhányat, amelyeket szeretne magának. Ezek után odaviszi a terápiás szakemberhez (a köznyelvben: bolti eladó), és odaadja neki. A terápiás szakember vonalkód-olvasóval leolvassa, megmondja az árát, azt a beteg kifizeti, és vége, a beteg meg van mentve.

Legalábbis egy ideig. Mert amint a beteg kiteszi a lábát a gyógyintézetből, az esetek 90%-ában az attól a pillanattól számított további két-három hétben az összes megvásárolt tollgyógyszer elveszik, eltörik, kifogy, kifolyik, elkérik a haverok matekdolgozat előtt, és nem adják vissza… stb. Így a beteg visszaesik, és a pennizmus tünetei újból jelentkeznek. Ilyen esetekben sajnos nincs más megoldás: a betegnek újból gyógyintézetbe kell vonulnia. Szerencsére vannak olyan esetek is, amikor a betegnek sikerül hosszabb ideig megőriznie gyógyult állapotát, és vagy nem veszti el az új tollait, vagy csak nagyon lassan, de sajnos nem ez a jellemző.

Tudjuk ugyebár, hogy a legjobb tollak is kifogynak egyszer, és a ceruzákat is jól elhegyezzük egy idő után. Az a különbség a pennizmusos és a nem pennizmusos ember között, hogy a nem pennizmusos azonnal, sőt, ha lehet, előrelátóan még az adott toll kifogyása előtt elmegy az egyik gyógyintézetbe új tollakat vásárolni, míg a pennizmusos (saját tunyaságát bizonyítva ezzel) nem keres fel szakembert, hanem úgy van vele, hogy ha kifogy, hát kifogy, majd kér az Etelkától kölcsön, neki úgyis sok van. Ilyen módon tehát kifogy a tollakból, és a pennizmus tünetei jelentkeznek rajta.

Láthatjuk tehát, hogy a pennizmus voltaképpen igencsak könnyen gyógyítható betegség, mindössze egy kis pénzt és időt kell ráfordítanunk. Azonban, ha nem kezeljük időben, a pennizmus hosszú távon elmaradt dolgozatokat, ki nem javított egyeseket, bukásokat és évismétléseket eredményezhet. Ennek az esélyét ráadásul még csak fokozza az, hogyha egy egész osztály összes diákja pennizmusos, hiszen ilyen esetben szegény betegeknek nincs kitől kölcsönkérniük.

A pennizmus kockázati faktorai:

– rossz minőségű tollak, amik hamar tönkremennek
– rossz infrastruktúra (nincs papírbolt a közelben)
– ha az osztályban van már pennizmusos
– ha a család egy vagy több tagja is pennizmusos
– lustaság
– rossz anyagi helyzet
– ha az iskolában ritkán írnak dolgozatot, és sokáig fel sem tűnik a toll hiánya
– ha nincs tolltartó vagy nem hordja magával az ember
– ha nincs táska vagy nem hordja magával az ember
– otthonhagyott tolltartó vagy táska

Mindenképpen arra buzdítok tehát mindenkit, hogy ha bármelyik barátján, ismerősén vagy igazából akárkin a pennizmus tüneteit észleli, azonnal menjen oda hozzá, szóljon rá, mondja el neki röviden összefoglalva mindazt, amit a pennizmusról tudunk, és ajánljon neki közeli pennizmus-gyógyintézeteket. Ha kell, kísérje el oda, és ha annyira szerencsétlen emberről beszélünk, akár fizesse is ki neki a gyógyszereket, nem kerülnek sokba. Mert a pennizmus voltaképpen gyorsan, egyszerűen és hatékonyan gyógyítható betegség, csupán időben fel kell ismerni és tenni kell ellene!

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)


A pennizmus rövid története

A pennizmust már a 14. században felfedezték, azonban akkor még csak a szerzeteseket és a remetéket sújtotta, ezért is hívták „szentek betegségének”. A pennizmus kifejezés csak a 18. század végén terjedt el. Az első tanulmány a témában 1485-ben született, latin nyelven, igaz, az még csak néhány tünetet tüntetett fel a sok közül, legsúlyosabb kockázati tényezőként a ludak felületes megkopasztását és béna, tintahalat fogni képtelen halászokat nevezte meg, illetve pennizmus-gyógyintézetként a hátsó kertet vagy az óceánt, terápiás szakemberként pedig a gazdasszonyt vagy az öreg halászt említette. Ennek a tanulmánynak a címe magyarra fordítva annyit tesz: A szentek nyavalyájának jelei és kezelése. Az íróját Lucaccio Borgioninak hívták, olasz pap, teológus, írnok és kódexmásoló volt.

Ahogy a 16-17-18. század során egyre jobban elterjedtté vált az írástudás, úgy a pennizmus is fokozatosan terjedt. Már az 1500-as évek közepén, a főúri családokban is megjelent a pennizmus mint probléma, egyes történészek szerint például VIII. Henrik azért fejeztette le Boleyn Annát, mert az asszony viccből ellopta férje kedvenc Hello Kittys tollát. Más történészek szerint egyes történészek túl sok bort fogyasztanak. Az 1790-es évekből sok bizonyíték maradt ránk, amelyek arra utalnak, hogy Mozart valójában nem azért nem tudta befejezni a Requiemet, mert meghalt, hanem azért, mert eltört a lúdpennája, de vasárnap volt, és pont zárva volt a bécsi Papírsziget, így hát dühösen félredobta a kottát. Egyébként meggyőző bizonyítékok vannak arra is, hogy Ludwig Van Beethoven írt egy 10. szimfóniát is, csak a kotta nem maradt ránk, de az biztos, hogy a 9. szimfóniához hasonlóan a tizedikben is lett volna betétdal, amely arról szólt volna, hogy mennyire megalázva érezte magát a kis Ludwig, amikor tizenkét éves korában kirúgták a zeneiskolából, mert a kutyája megrágta a tollát és nem volt mivel írnia a szolmizációs dolgozatot. (Később persze visszavették, de ez már egy másik történet.)

A tizenkilencedik század elején-közepén kezdett valóban népegészségügyi kérdéssé válni a pennizmus, amikor már egyre többen tudtak írni-olvasni, illetve kezdett általánosan elterjedni az iskoláztatás és vele együtt a dolgozatok. Eleinte a pennizmust a tanári asztal fiókjában tárolt ingyenes tollakkal próbálták orvosolni, azonban ezt később beszüntették, mikor rájöttek, hogy nem költséghatékony, illetve hogy ezzel gyakorlatilag legalizálják a diákok lustaságát és hanyagságát. Így hát körülbelül a 19. század közepe óta a diákoknak maguknak kell meggyógyítaniuk a pennizmusukat. A tizenkilencedik században a ludak és a tintahalak hiánya vagy nem megfelelő kezelése mellett a kockázati tényezők mellé bekerültek az elmebajos diákok is, akik vagányságukat és oroszlánnal vetekedő bátorságukat az iskolában elhelyezett tinta megkóstolásával akarták bizonyítani, ami egyrészt gusztustalan volt, másrészt így kevesebb tinta maradt, és emiatt sok diáknál fellépett a pennizmus.

A tizenkilencedik században egyébként egyre inkább kezdett elterjedni a lúdpenna helyett a mártogatós toll és a század végén a töltőtoll, így hát végre a ludakat ki lehetett zárni a folyamatból, és többé nem kellett azon aggódni, hogy a Mariska néni idő előtt levágja Gőgös Gúnár Gedeont, és akkor nem lesz mivel írni a dolgozatot az iskolában. Azonban a pennizmus mint betegség továbbra is megmaradt, sőt, nőtt az esetek száma, főleg, mivel nagyon sok diáknak csak egy tolla volt, főként a szegényebb környezetekben. A töltőtoll egyébként is elég drága mulatság volt, de a gyereknek hiába mondja ezt az ember, az akkor is el fogja kavarni a tollát, így hát sajnos sok gyerek szenvedett sokáig kezeletlenül maradt, gyógyítatlan pennizmusban.

Az 1930-as, 40-es években az orvostudomány egyik nagy úttörője, Bíró László József dolgozta ki a pennizmus gyógyításának egy új, olcsóbb és egyszerűbb módját, a golyóstoll-gyógyszert, amelyet ma is a legtöbb pennizmusos diák használ ideig-óráig, és a legtöbb gyógyintézet is ilyen gyógyszereket kínál. Ez abban volt nagy újítás, hogy sokkal olcsóbb volt, így a pennizmus gyógymódja sokkal gyorsabban és egyszerűbben elérhetővé vált mindenki számára, ahogy gyors és elérhető ma is. Csak sajnos sokan nem élnek vele.
Megosztás

LIKE - értesülj az új cikkekről!