Az AKG-ban nagyon színvonalas elsősegélyszakkör fut már évek óta. Tavaly lehetőségem volt ehhez csatlakozni. Az elején kicsit aggódtam, mert nagyon sokat kellett tanulnunk, hogy sikerüljön felzárkózni a többi csapattaghoz, mivel mi később kezdtünk. Nem is kellett sok hozzá, nagyon megszerettem mind a társaságot, mind az egész ellátás-imitálás részt. Novemberben már részt vettem egy szituációs napon, de ez baleseti imitátorként még teljesen más volt, mint igazi elsősegélyesként. Egy katasztrófavédelmi nap és a tavaszi szituációs nap után jött csak az igazi megmérettetés, az országos verseny. Azt kell, hogy mondjam, egy nagyon jó élménnyel lettem gazdagabb.
Már reggel nagy galiba volt az odajutással, mivel a busz, ami minket vitt fel, leszállított jó sok megállóval korábban. Sebaj, sikerült felszállnunk egy másikra, ahol már a brigád másik fele is fent volt. Amint megérkeztünk, egy gyors becuccolás után (mivel a verseny több napos, lehetőségünk volt ott aludni, jó kis szoci körülmények között) jött az eligazítás. Én sikeresen megkaptam a halott szerepét, és ezzel jó sok művért. Egy jó háromnegyedórás sminkelés után mentünk is a helyszínre. A szituáció, amit el kellett játszani, az volt, hogy a családunkon áthajtott egy kisteherautó. Ennek okán néztem ki úgy, mint valami klasszikus horrorból kilépett szörny. Nekem csak feküdnöm kellett egész végig, és nem csináltam semmit, hisz halott voltam. Aznap egy mentősverseny zajlott, és mi ennek voltunk a segítői. Mi eljátszottuk a sérülést, és nekik el kellett látni minket.
Amellett, hogy nyolc órán és hét szitun keresztül kellett feküdnöm holtan, szeretném dicsérni az állomásvezetőket, akik a résztvevők pontjait számolgatták. Mindannyian mentősök voltak, és végtelenül kedvesek, imádtam velük dolgozni. Miután a fejemről és a nyakamról többé-kevésbé lejött a festék, indulhattunk eljátszani egy tömegbalesetet. A sztori annyi volt, hogy egy focimeccsen tömegverekedés alakult ki, és a mentőknek, rendőröknek és katasztrófaelhárítóknak kellett velünk foglalkozni. Ezt nagyon élveztem, hiszen korlátlanul üvöltözhettem a körülöttem állóknak, és nekimehettem a rendőröknek. Este szabadfoglalkozás volt, a szobatársainkkal végig nevettük az estét.
Pénteken nem nagyon történt semmi említésre méltó, azt leszámítva, hogy a munkaköri versenyen megkaptuk az előző napi versenybíró bagázsból a legjobb fejet, akivel rengeteget beszéltünk a mentőzésről.
Szombaton jött az igazi kihívás, az Országos Elsősegély-ismereti Verseny a tanulók számára. Itt az egyik lány barátommal megkaptuk a legeslegjobb szitut. Férj és feleség voltunk, akik leforrázták magukat forró vízzel. Tizennyolc szituáción keresztül óbégattunk egymásnak: „Ó, Margit, leöntesz itt forró vízzel, és még főzni se tudsz!” „Joshua, miért mondasz ilyet, el fogok válni!”. Szóval, öröm volt nézni, ahogy az ellátók már nagyon unják, hogy ott ordibálunk. Természetesen itt is kaptunk egy nagyon jó fej mentőst bírónak, akivel gyorsan megtaláltuk a hangot.
Nagyon jó volt az esemény, sokat tanultunk belőle. Közösségileg is zseniális volt, de szerintem a legfontosabb, hogy közelebb hozta hozzám a mentős szakmát, és már komolyan fontolgatom, hogy 4 év múlva majd ez is szerepelni fog a felvételi jelentkezési lapomon.
Károlyi Ábel (AKG, 9ny. évf.)
fotók: Dévényi Máté (AKG, 9. évf.)
Utolsó kommentek