Ha valaki azt mondja: nagymama, a legtöbb ember egy sütiillatú idős nénire gondol, aki mindig örül, ha láthatja az unokáit. De mi lesz 50-60 év múlva, ha mi leszünk a nagymamák?

A mai nagyszülők sem mind olyanok, mint a fent említett példa, de mégis, ha meghalljuk azt a szót, hogy nagyszülő, kedves idős emberekre gondolunk, akik otthon ülnek, kertészkednek, főznek és az egész világot az unokáik jelentik. Vajon ez lesz akkor is, ha majd mi leszünk nyugdíjas korúak?

Manapság mindenkinek van telefonja (egyre többünknek okos is), ha valami érdekel, maximum 3 perc alatt megtalálom az interneten, ha valahova leülök, akkor szinte biztos lehetek abban, hogy 50 méteres körzetemben van valahol egy tablet vagy egy laptop. Ez a mi generációnk, az a természetes, hogy a programjainkat tudjuk a Facebookon szervezni, és ha akarom, mindenki tudja, hogy éppen mit csinálok, hol vagyok, és szinte mindig mindenki elérhető.

Nyilvánvaló, hogy mondjuk 50 év múlva a mai kütyüink többsége már ócskavasnak fog számítani, jobb esetben múzeumokban mutogatják őket, rosszabb esetben egy szeméttelepen lesznek. De vajon mi is leragadunk majd ott, ahol most tartunk, vagy tartani fogjuk a tempót, és ugyanolyan jól fogjuk tudni használni azokat az elektronikai eszközöket, amik akkor lesznek? Ismeretségeink teljesen virtuálisak lesznek, vagy a személyes kapcsolatok továbbra is nagyon fontosak maradnak? Az időnk nagy részében a számítógép és az okostelefon utódjával fogunk foglalkozni, vagy maradunk a kertészkedésnél és a süti sütésnél? Ugyanolyan lelkesedéssel fogjuk használni a jövőbeli közösségi portálokat, vagy majd könnyes szemmel mesélünk a Facebookról, és arról, hogy azóta sem csináltak annál jobbat? És talán a legfontosabb kérdés: unokáink mit fognak rólunk gondolni, hogy fognak viszonyulni ahhoz a világhoz, amiben mi most élünk? Megannyi kérdés, és szinte egyikre sincs meg a jó válasz. Ha tartjuk a tempót, lehet, hogy a nagyszülők és az unokák közti generációs szakadék eltűnik. És mi lesz akkor, ha mondjuk az Angry Birds még akkor is jó játéknak fog számítani, és mi fogjuk tanítani utódainknak azt, hogy hogy kell kilőni a kis madarakat, úgy, hogy azok pontosan eltalálják a zöld malacokat. Vagy valamilyen csoda folytán a Facebook még mindig menő lesz, és mi fogjuk tudni a régi trükköket az idegesítő ismerősök kiiktatására, amit majd a fiatalabb korosztály tőlünk akar megtudni. Hiszen ha belegondolunk, a mai világban rengeteg olyan tanfolyam van, ahol az idősebb korosztályt tanítják meg arra, hogy hogyan használja a számítógépet. És nagyon sok olyan idős ember van, aki olyan profizmussal kezeli az elektronikai kütyüket, hogy azt mi is megirigyelhetnénk. Nagypapám például iPadet kért és kapott is szülinapjára, mi, a tesómmal nagy örömmel mutattuk meg neki a Cut the Rope-ot, és ő nagyon jól szórakozott a kis ugráló zöld lényen. Ő például olyan nagyszülő, aki tartja a tempót a mi generációnkkal, hiszen kiválóan kezeli a különböző képszerkesztő programokat, és Facebookja is van. Valószínűleg nem ő az egyetlen.

Úgy gondolom, hogy a mi generációnk nagyon gyorsan tud alkalmazkodni az új dolgokhoz, és biztosnak tartom, hogy többségünk akár a közeli, akár a távoli jövőben is gond nélkül el fog boldogulni az éppen aktuális technikai vívmányokkal. És remélem, a süti sütés is olyan fontos lesz majd, mint most.

Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok (és szerintem nem csak én), hogy mi lesz velünk, ha mi leszünk a nagyszülők. És talán majd nevetve fogjuk visszaolvasni ezt a kis elmélkedést, és közben arra gondolunk, hogy mennyire más a világ, mint ahogyan azt 2011-ben én elképzeltem.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)