Mint azt sokan tudhatják, a Túl a Maszat-hegyen egy 2003-ban megjelent verses meseregény, amit Varró Dániel írt. Felmerülhet a kérdés, mégis, miért kerül szóba ez 2016-ban, hiszen ez már „lejárt lemez”. Erre viszonylag egyszerű a magyarázat: mivel idén készült a mű alapján egy remek előadás, ráadásul két AKG-s diák is szerepel benne (Boross Eszter és Németh Kristóf).

Mikor megtudtam, hogy egy osztálytársam játszik a darabban, egyből vettem rá jegyet – annak ellenére, hogy azt hittem, ez inkább gyerekeknek szóló előadás. Még akkor sem oszlottak el a kételyeim ezzel kapcsolatban, mikor Kristóf biztosított arról, hogy ez mindenkinek szól, kicsiktől nagyokig. Végül természetesen elmentem megnézni a darabot Pomázra, a Teleki-Wattay Művészeti Iskolába. Bár kissé elszámoltam a dolgot, és nagyjából 15 perc késéssel érkeztem, még könnyen felvettem a történet fonalát.

Őszintén szólva, számomra kellemes csalódás volt az előadás. Remekül éreztem magam, és rengeteg pozitívumot véltem felfedezni. Először is, hogy apró gyerekektől kezdve felnőttekig voltak benne szereplők, és a nagy korkülönbségek ellenére is összehangoltan mozogtak a színpadon, minden fennakadás nélkül. Másrészt élő zenével kísérték végig a darabot, ami számomra meglepő volt, és abszolút megadta a jó hangulat alapját. A humorral bőkezűen bántak, és a színpad adottságait is jól használták fel.

Látszott, hogy sokat készültek az előadásokra, és hogy fontos számukra, hogy a lehető legjobbat adják a színpadon. Azt hiszem, ez sikerült is. Én nagyon élveztem, és az a fiú is, aki elkísért – annak ellenére, hogy ő az elején kijelentette, neki ez biztosan nem fog tetszeni. Szerencsére nemcsak egyszer mutatták be a darabot, talán lesz lehetősége az olvasóknak is elmenni rá. A jegy ára pedig csak ezer forint volt. Ajánlom mindenkinek a darabot, és abban is biztos vagyok, hogy ha más előadása is lesz ennek a formációnak, arra is érdemes elnézni.

Zsiros Eszter (9. évf.)
fotók: Németh László, Báthory Boglárka

Túl a Maszat-hegyen
Varró Dániel-Presser Gábor-Teslár Ákos mesejátéka
a Teleki-Wattay Művészeti Iskola növendékeinek előadásában
Rendezte: Simoncsics Zsófia


LIKE - értesülj az új cikkekről!