Anyával, az unokatestvéremmel, az anyukájával és az öcsémmel elmentünk megnézni az Ó, anyám! című vígjátékot. Mindannyian lelkesek voltunk, mert ritkán járunk moziba, így együtt meg aztán pláne. Befészkeltem magamat a székembe, és próbáltam kikapcsolódni.
Nagyjából tudtam, miről fog szólni a film. Egy lányról és az anyjáról, amint elmennek nyaralni, aztán elrabolják őket. És a film valóban nem is szól többről, nem lesznek nagy fordulatok vagy ilyesmi, ez nem akció, thriller meg aztán pláne nem. Tragikomédia, egy százalék tragédiával.
Amy Schumer, bevallom, nem a kedvencem. A Kész katasztrófa című filmje szerintem kifejezetten gyenge alkotás, a poénjai pedig sokszor ízléstelenek, de tény, ami tény, amit képvisel, és amit elért, az tiszteletre méltó. Menőnek tartom, hogy ki mer állni, és ugyanúgy mesél ízléstelen poénokat, mint a férfiak, szexista megjegyzésekre kontráz rá, ésatöbbi. Ja, és persze mer nevetni magán, meri magát a poén központjává tenni. És emellett úgy néz ki, mint egy „normális” fiatal nő.
Szóval, ott tartottam, hogy elkezdődött a film. Amyt, vagyis a filmbéli nevén Emilyt dobja a zenész fiúja, éppen a várva várt közös vakáció előtt. Hazamegy hát az anyukájához és fura öccséhez vigasztalódni, akik persze nagyon máshogy élnek, mint ő. Emily bulizik, nagylábon él, igazi modern csaj. Az öccse még mindig az anyjával él, aki pedig egy elvált, macskás, ugyanakkor szorgalmas és végtelenül odaadó nő. Nos, mivel Emily egyik barátja sem akar elmenni vele Dél-Amerikába, így végső elkeseredésében elhívja az anyukáját. Megy a huzavona, aztán persze elutaznak együtt, és a következő jelenet már a szállodába menet játszódik a taxiban. A táj, a hely gyönyörű, látjuk a luxust és szegénységet, melyek erős kontrasztot alkotva jelenítik meg az ecuadori város különlegességét. Na jó, viccelek. A lényeg, hogy Emilynek elkezd udvarolni egy nagyon helyes, nagyon kalandor, nagyon alter, nagyon kedves és értelmes férfi. Mily meglepő! Mindegy, én azért titkon reméltem, hogy ő azért jó fiú. Talán jól? Talán nem... ki tudja?
A film végig izgalmas és humoros. Viszont vannak benne nagyon ízléstelen, nem is vicces részek, melyek nyilván azok akartak lenni. Vannak nagyon női viccek, amik nagyon Amysek, és tényleg jók, vagyis ízlésfüggő, de én nevettem. És vannak olyan poénok, amik a maguk egyszerűségével minden korosztályt megnevettetnek.
Nem tartom nagyon durranásnak a filmet, de tipikusan az az alkotás, amit elmennek megnézni az emberek. Mert ez Goldie Hawn visszatérő filmje, mert ez egy vígjáték, és mert egy aranyos és tipikus cselekménye van, mégis tud izgalmas lenni. Jó, a cselekményszerkezete kifejezetten gyermekded. Azok a problémák, amelyek tényleg problémák, nagyon könnyen, vágással megoldódnak. És vannak részek, amelyeknél mélyebb érzelmek felé nem is kacsintgathatunk, mert egyszerűen az már nem a könnyed amerikai film kategóriába esne. Persze azért van pár nyálas rész, de anélkül nem is lenne hollywoodi az alkotás. A megható részeknél tehát ne röhögjünk fel hangosan, azt komolyan gondolták.
Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, az nézze meg, mert bár nem egy nagy durranás, azért még mindig a jó amerikai vígjátékok polcára helyezném, amit akár többször is megnéz az ember, ha kikapcsolódásra és egy kis nevetésre vágyik.
Sándor Csenge (AKG, 10. évf.)
Ó, anyám! (Snatched, 2017, 91')
Rendezte: Jonathan Levine
Szereplők: Goldie Hawn, Amy Schumer, Ike Barinholtz
Utolsó kommentek