Szubjektív

Létezik angolul az a kifejezés, hogy „red flag”, magyarul vörös zászlónak lehetne fordítani. Intő, figyelmeztető jelet jelent, olyasmit, amiből tudhatja az ember, hogy itt baj lesz, és ha nem intézkedik időben vagy éppen nem lép ki az adott szituációból, akkor könnyen katasztrófa történhet. Magyarul ennek a megfelelője a vészvillogó, a jelzőfény, de nekem az angol red flag kifejezés jobban tetszik. De a megfogalmazás lényegtelen is, a fontos az, hogy most 8 ilyen red flaget fogok felsorolni, éttermekre vonatkozóan. Magyarul: nyolc olyan jelet, amelyekből tudhatod, hogy az étterem, ahol éppen táplálkozni készülsz vagy már táplálkozol is, egy nagy szemétdomb-e, és jobb, ha hazamész, és aznap beéred két szelet vajas kenyérrel.

1. Az elhelyezkedés

Általában már az is meghatározza, hogy egy étterem mennyire lehet jó, hogy milyen helyen van, illetve hogy mennyi ideje áll fenn.

Forgalmasabb helyeken (pl. a belvárosban, pályaudvaroknál) sok ember megfordul, így gyakorlatilag mindig lesz új vevő, ilyen módon egy gyengébb étterem sokkal jobban fenn tud maradni, még akkor is, hogyha az, aki egyszer volt már ott, az soha többé nem jön vissza, sőt, visítva menekül, ha meglátja a helyet. Ellenben, ha egy kevésbé forgalmas, külvárosi, kevésbé zsúfolt környéken van egy étterem, főleg, ha régóta fennáll, akkor az szinte biztosan jó, hiszen oda csak az jár, aki a környéken lakik, és az is csak akkor, ha ízlik neki az étel és jó a kiszolgálás. Persze ez a mérce nem mindig működik, természetesen belvárosi, zsúfolt környezetben is található rengeteg jó étterem, sőt, ha jó az étterem, nyilván akkor is forgalmas helyre éri meg odatelepedni, mert több a potenciális ügyfél. Ezért érdemes más szempontokat is figyelembe venni, hát folytassuk is a listát!

2. A szag

Az eléggé nyilvánvaló és közismert tény, hogy a rothadó étel büdös. Csakúgy, mint a mocsok, a zsír és az elhasznált sütőolaj. Persze léteznek légfrissítők meg zárható konyhaajtók, és valószínűleg a legtöbb étteremnek a hátsó, konyhai részlegén nem egészen olyan szag van, mint az étkező részén, hanem sokkal rosszabb. De mégis, van az az intenzitású szag, amin már nem segítenek a gondosan bezárt ajtók és a légfrissítők sem, és az ilyen szag az egyik ismertetőjele a C-nél alacsonyabb kategóriájú éttermeknek.

Ráadásul legtöbb esetben már a belépés pillanatában érezhetjük, nem kell sok időt eltölteni a helyiségben, körbejárni vagy hozzászólni bárkihez, anélkül is meg tudjuk állapítani. És bizony az egész étteremben terjengő rohadás-, zsír- és sütőolajszag nem éppen étvágygerjesztő. Így hát amennyiben kiszemelt éttermünk úgy bűzlik, mint a vidéki parasztházban vezetékes víz nélkül élő dédnagypapa hátsó kertje a budival, ételmaradékokkal, disznókkal és csirkékkel együtt, akkor csak azt tudom tanácsolni, hogy vegyünk egy száznyolcvan fokos fordulatot, és sovány malac vágtában hagyjuk el a helyiséget.

3. A kiszolgálás

Ez többtényezős dolog. Először is, ha büfészerűen működik az étterem, azaz oda kell menni egy pulthoz, ott kell kérni a kaját, 5-10 percen belül megkapod és utána kell leülnöd, akkor az étterem általában nem kifejezetten igényes. Ettől még maga az étel lehet finom, az egyik kedvenc éttermem pont ilyen gyorsétterem jellegű (nem, nem a McDonald’s az, bár oda is szeretek néha járni).

De ha leülsz, rendelsz, és pincér hozza neked ki a kaját, az általában sokkal elegánsabb, és ilyenkor biztos, hogy az ételt frissen és ott készítik el neked. Kivéve, ha így is 10 percen belül megkapod az ételt, mert olyankor valószínű, hogy azt mikró segítéségével csinálták meg, hacsak nem hideg előételről van szó. De a kiszolgálás gyorsaságát mindig érdemes figyelembe venni. Ha túl gyors, akkor, ahogy az előbb írtam, nem fordítottak elég időt a minőségi elkészítésre, míg ha túl lassú, akkor vagy lusták a személyzet tagjai, vagy a szakács véletlenül instant kakaóport kevert a Besamel-mártásba, és újra kellett neki csinálni.

4. A dolgozók kinézete

Nem, nem arra gondolok, hogy ellenállhatatlanul jóképű, izmos pincérek és csábosan mosolygó, telt idomú pincérlányok szolgálják-e fel a töltöttkáposztát, csak arra, hogy az étterem mennyire ad a külsőségekre. Például van-e a dolgozókon egyenruha. Megfigyelhetjük, hogy egy magára valamit adó étteremben minimum egy egyenpólót adnak a dolgozóknak, elegánsabb éttermekben akár komplett egyenruhákat is, csokornyakkendővel, cipővel, helyenként sapkával kiegészülve.

Azt is érdemes megnézni, hogy a személyzet milyen állapotban van. Normális munkahelyen azért elvárják az embertől az ápoltságot, a mosott hajat, a rendszeres fürdést, férfiaknál a borotváltságot stb. Magyarán, ha az étterem munkatársai zsírfoltos mackónadrágban, félig lekopott feliratú metallicás pólóban és szakadt baseballsapkában vánszorognak fel s alá, és közben úgy bűzlenek, mint aki egy hete nem fürdött, akkor érdemes elgondolkoznunk azon, hogy valóban jó helyre jöttünk-e.

5. A berendezés

A berendezés is része egy étteremnek, és itt is több dolog a mérvadó. Egyrészt az, hogy milyen minőségű. Nem nagyon nagy baj, ha nem a legjobb aranyozott rokokó bútorokkal van tele a hely, de lehetőleg ne hiányozzon a négyből három lába az asztaloknak.

Kétségkívül nagyobb esztétikai élményt nyújt néhány egységes dizájnú, gondosan kiválasztott, jól elrendezett aszal és szék. Ha helyenként horpadt, felpúposodott, repedt a padló, vagy éppen hiányzik belőle egy darab, és lefelé tekintve megpillantjuk az épület alatt meghúzódó csatornákat és az ott lakó vigyori bohócot piros lufival a kezében, az nem kifejezetten bíztató.

De ennél is sokkal fontosabb a tisztaság. Ha az ember végighúzza az ujját az asztal szélén, és utána az ujjbegyén kb. tíz árnyalattal lesz sötétebb a bőre vagy éppen ragacsos lesz az asztal tetejét vastagon borító zsírrétegtől, ha a padlón lábnyomok, kosz vagy éppen ételmaradékok vannak, na, az ilyenekből lehet tudni, hogy valamikor a boldog békeidőkben takarítottak utoljára.

Az ablakoknál pedig nyilván azt kell megnézni, hogy mennyire poros a párkány, illetve hogy az utcára kitekintve mennyire látjuk az ott mászkáló embertársainkat. Ha a látvány full HD-ban tárul a szemünk elé, akkor nincs miért aggódni. De ha a kint folyó történéseket egy ködszerű, vastag, szürke rétegen keresztül tudjuk csak homályosan kivenni, akkor baj van, méghozzá az, hogy az ablakokat nem takarítják rendszeresen.

Azonkívül, ha a székeken vagy padokon van huzat, azt is érdemes megfigyelni; poros-e, zsíros, foltos-e, illetve el van-e szakadva. Mondanom sem kell, hogy a szakadt huzat és az alóla kitüremkedő szivacs nem éppen tisztaságot és rendezettséget sugall. Illetve, ha az asztalokon van abrosz – és nagyon sok étteremben van –, akkor természetesen azt is érdemes megtekinteni: szaftos, zsírfoltos-e, ételmaradékokkal van-e tele, vagy szép tiszta.

Étterem San Joséban - már bezárt

6. A vécé állapota

Én olyan típusú ember vagyok, akire meglehetősen gyakran rájön a pisilhetnék, és nem nagyon bírja ki sokáig. Épp ezért nem is vagyok nagyon válogatós, szinte akármilyen vécét hajlandó vagyok használni, de azért kétségkívül sokkal kellemesebb egy tiszta, csillogó, csendes környezetben könnyíteni magunkon, mint egy mocskos, erős pisiszagot árasztó, szürkés csempével kirakott helyen. Olyan étterembe, ahol nincs vécé, valószínűleg be sem vagyok hajlandó menni, úgy gondolom, ez azért eléggé alap egy olyan hely esetében, ahol italt is felszolgálnak. Azonban, ha éppen van vécé, akkor ott a legfontosabb szempont a tisztaság. Valljuk be, a vécé tipikusan az a hely, ahova a legkoszosabb dolgok kerülnek, és ha nem takarítják rendszeresen, a szag is könnyen elviselhetetlenné válik.

Épp ezért, ha teljes képet akarunk kapni az étterem minőségéről, érdemes egy gyors pillantást vetnünk a mosdóra, mielőtt leülünk és rendelünk valamit. A tisztaságon kívül azonban az illemhely méretét is érdemes figyelembe venni; ugyebár senki nem vágyakozik tíz percig tartó sorbanállásra, mindössze egy pisilésért. Ezenkívül azt is jó leellenőrizni, hogy van-e elegendő mennyiségű toalettpapír, vagy kénytelenek leszünk-e a zsebünkben őrizgetett zsebkendőkre fanyalodni.

7. A tálalás

Szerény véleményem szerint a tálalást nem nagyon kell túlzásba vinni. Tökéletesen elég, ha sima, fehér tányéron egy-két díszítéssel (mint pl. csokiszósz a torta tetején, rukkola a tésztára szórva, egy salátalevél a hús mellé stb.) szolgálják fel az ételt, a lényeg a minőség. Azonban itt is lehet egy-két kifogásolható dologgal találkozni. Például nem gyorsétterem esetében alap, hogy a pohár üvegből készült, a tányér pedig porcelánból, nem papírból vagy műanyagból. Illetve lehetőleg a poharak, tányérok dizájnja is egységes legyen, ne legyen az, hogy a főételt Zsolnay porcelánon szolgálják fel, a desszertet pedig Donald kacsás tányéron, mert egyszerűen nem esztétikus. Tányérok és poharak esetében is érdemes figyelembe venni a tisztaságot. Persze a tányér nyilván zsíros és koszos lesz, mire elfogyasztjuk az ételt, de pohár esetében ez viszonylag egyszerűen megállapítható: ha olyan koszos az oldala, hogy alig látjuk a benne lévő italt, akkor nyugodtan felvethetjük a pincérnek egy új mosogatógép beszerzését.

Ha tálcán kapjuk az ételt, és nekünk kell cipelni, az megint nem valami elegáns, főleg csak gyorséttermekre jellemző, hát még ha a tálca is ragad a zsírtól és a kosztól. Nem éppen étvágygerjesztő dolog.

8. Az étel, az ital

Utolsó szempontunk pedig mi is lehetne más? Nyilván ez a része a dolognak teljesen szubjektív. Simán lehetséges egy olyan eset, hogy valakinek a Ritz szálló csillagászati összegekbe kerülő éttermében nem ízlik a kaja, a sarki kínai gyorskajáldában meg igen. De legyen akármennyire jó híre is az étteremnek, ha nem tetszik, amit eszünk, akkor többé ne menjünk oda. Kulináris téren mindenkinek más az ízlése, azonban mégiscsak vannak olyan objektív dolgok, amikről megállapíthatjuk, hogy általában egy rossz minőségű étterem fémjelzői. Ilyen például az ócska alapanyagokkal való dolgozás. Ezt nem nagyon lehet szavakba önteni, az emberek többsége egyszerűen belekóstol az ételbe, és érzi. Érzi, hogy a hús nem biogazdaságból való, hanem visszamaradt, összepépesített maradék, a zöldséget már legalább két helyről kidobták hulladék gyanánt, mire a tányérra került, a tejföl nyomokban tejterméket is tartalmazhat, a kenyér szárazabb, mint a Góbi-sivatag és a nutellásnak mondott palacsinta valamely áruházlánc sajátmárkás, gazdaságos, alsó polcon árult, mogyorókrém ízére emlékeztető krémével van töltve. Ezek sajnos mind olyan dolgok, amik az étterem silányságát és alacsony minőségét jelzik.

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!